Szakmát tanulós, viszályos, férfiakkal bánós.

Szajuri még csak kislány, amikor édesanyja haldoklik, és kérdésessé válik a lány jövője idős édesapja mellett. Egy városi úr ajánlja fel, hogy örökbe fogadja a két lányt. Ám valójában egészen más tervei voltak: az idősebb, csúnyább lányt egyszerű örömlánynak adja el, míg a szép és különleges Szajuri egy teaház tulajdonába kerül, ahol gésákat is nevelnek. A lányt kezdettől gátolja és ellehetetleníti a ház híressége, a gyönyörű Hatszumomo. Már az örök szolgaság gondolatával kellene megbarátkoznia, amikor a város egyik leghíresebb gésája, Mameha ajánlja fel, hogy a lány gésa nővére lesz. Így a lány felemelkedése elindulhat, ha Hatszumomo továbbra is folyton akadályozza őt és pártfogóját. Szajuri olyan férfiak közelébe kerül, mint a gyáros Nobu, az elismert orvos (Rák) és örök ideálja, az Elnök, aki túl magasan van ahhoz, hogy egy egyszerű gésa a közelébe kerülhessen.

Híres regény. Fent van az 1001 könyv listán. Filmesítették. Magyarul is kifejezetten népszerű, rengeteg kiadást megélt az utóbbi pár évben. Fel is merül a kérdés: mitől lett ez a történet ilyen kapós?

Van benne egzotikum, ha nem is akkora, mint pár évvel korábban. Japán zárt világ volt, sajátos hagyományokkal és szokásokkal. A gésák is olyan részei voltak a kultúrájuknak, ami az európai gondolkodással és neveltetéssel különlegesnek hat. Ez a kötet bevisz a színfalak mögé, az olyan rejtett játszmák és életforma világába, ahova korábban egy átlagos embernek esélye sem volt bepillantani. Ezzel a kötettel megtehette.

Igaz, már a film idejében sem értettem, miért olyan izgalmasak sokaknak a gésák. A modern Európában talán nincs meg a megfelelőjük, de a korábbi korszakokban itt is voltak olyan kurtizánok, akiket nyugodtan említhetnénk a gésákkal egy lapon. A francia királyok hivatásos szeretői, vagy az olyan hölgyek, mint a Dumas megörökítette kaméliás hölgy. Vagy az lett volna benne a pláne, hogy a XX. században nem volt megbélyegzett szakma japán gésának lenni? Arra az időszakra az Államokban és Európában már erősen szégyenbélyeget kaptak az örömlányok.

Itt pedig nem akarok abba belemenni, hogy a gésa nem egyszerű prostituált. A regény szerencsére nem ezt a tételt elemezgeti és érvel/mellette ellene, de a téma azért adott. Ha szigorúan vesszük, a testét árulja. Mellette társaságot és más szolgáltatást nyújt, de az alapot nézve prostituált. Csak több funkcióval, hangozzon ez bármilyen furcsán. Ahogy már említettem, a múltban itt is megvolt a megfelelője.

A történet lineárisan elmesélt, a kisgyerek Szajuri történetétől jutunk el az idős asszonyig, aki az Államokban vezet teaházat (hagyományosat, nem gésákkal, mielőtt bárkinek is kirándulni támadna kedve). Az események nem rohannak, de jó tempóban követik egymást. A szerző megtalálta az egyensúlyi pontot, ahol fontos a cselekmény és a karakterek világa is. Így, ha nem is egy akcióregény sebességével érkeznek a fordulatok, az izgalmas alakok ki tudják tölteni a csendesebb fejezeteket is.

A történet érdekes – egy más gondolkodásra kell hozzá állítani az agyunkat. Nem minden tekintetben sikerült nekem: azt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy ünnepelten szép 16-19 éves komolyan beleszeret és vonzódik egy 40-es éveiben járó férfihoz. De minden más, ahogy a gésák élnek, tanulnak, vetélkednek, kifejezetten érdekes és szórakoztató volt. Még akkor is, ha rendszeresen elszörnyedtem azon, mennyire kiszolgáltatottak kislányként, később a férfiakkal szemben. Ráadásul, ahogy ebbe bele is törődnek… már írtam, más gondolkodás.

Karakterekben erős a könyv: Mameha, Hatszumomo valósággal él a lapokon.

Jó stílusú, érdekes kötet – de a történelem inkább csak háttér. Ez a gésa életmód regénye.

Golden: Egy gésa emlékiratai - Mint történelmi romantikus: 70% érzelmi és történelmi rész kevés, az életformát mutatja be.

Szubjektíven: 75% a karakterábrázolás és gésák közti viszályok lekötöttek, kellemes mesélős.

Melankóliával küzdő, vidéki nemeses, udvarlós.

Nightmare Abbey egy vidéki, nemesi kúria, melynek gazdája a vagyonért házasodott, és a házassága hamar ki is hűlt. A neje korán elhunyt, a férfi egyedül maradt egy kisfiúval és a világ sötét szemléletével. Fia, Scythrop az egyetem elvégzése után tér haza, és hamar elmerül a világfájdalomba és melankóliába, amit az irodalmi és filozófiai olvasmányai is mélyítenek. Az apja szeretné, ha megnősülne, és jelöltje is van egy barátja lányának személyében. Scythrop azonban inkább fiatal unokahúga után érdeklődne, aki eleven és szépséges, ám hozománya nincsen, így apjának nem tetszik a lehetséges frigy ötlete. Marionetta is szereti áltatni a fiatalembert, aki a tengerparton egy szökevény szépségbe botlik. Miközben egyre közelebb kerül az általa bújtatott, álnéven menekülő lányhoz, a másik nő iránti érzelmeit sem képes elfelejteni. De eljön a pont, ahol választania kell, vagy egyedül marad.

Az angol romantika nem egy olyan költőt adott a világnak, akiknek mai napig legendás a nevük, és nem csak a költeményeik miatt. Byron, akinek a botrányaitól zengett Európa. Shelley, aki szintén összehozott némi magánéleti botrányt. Nemesek, jóképűek, tehetségesek és botrányosak. Ma is közismertek lennének.

Nem meglepő, hogy a saját kortársaikat is megihlették. Thomas Love Peacock Shelley egyik barátja volt, maga is írogatott. A Nightmare Abbey romantikus kisregénye nem egy alakja Shelley életéből vett mintát követ. A főhős, Scythrop maga Shelley alteregója, míg a két lány, akik közt a hős őrlődik, Shelley két feleségéről lett mintázva. (Mozgatja is az agyam, melyik Mary – aki a Frankenstein írója is volt, nem csak a költő felesége.)

A durva az, hogy ez sokkal inkább lekötötte a figyelmemet, mint maga a történet. Azon járt az agyam, hogy mennyire érdekes, milyennek látszottak ezek a közismert személyek a barátaik szemében. Kifejezetten jól szórakoztam azon, hogy azt kerestem, mennyire más ez a kép, mint amit az irodalmi kánon miatt gondoltam ezekről az emberekről.

Sajnos, a cselekmény annyira semmi, hogy bőven ráértem ilyesmiken elmélkedni. Ha röviden össze akarom foglalni, Scythrop őrlődése lenne két lehetséges menyasszony között. Nem tenne semmit, várja, hogy a helyzet magától megoldódjon. Nem is kell csodálkozni, hogy az lesz a történet vége, ami. Nem kifizetődő a semmittevés.

Valahol úgy is éreztem, hogy az a szereplők legnagyobb baja, hogy túl jól megy az életük, túl sok a lehetőség. Scythrop előkelő és pénzes család sarja, van tehetsége is – a saját lakrészéből építészeti kuriózumot alakít ki rövid idő alatt, és mégis, elmegy az élete a semmibe. Ha lenne valami nehézség, kihívás előtte, sokkal boldogabb és értékesebb ember lehetett volna belőle. Nem mintha a két nő szimpatikusabb lett volna – egyik sem harcol a szeretett férfiért. Döntsön a pasi, vagy ők lemondanak a szerelemről a másik javára. Ez a nagy lemondás, mindkét oldalról nagyon könnyen feladás mutatja is, hogy ez inkább csak vonzalom, múló fellángolás volt.

Erőteljes a történetben a német hatás is. Goethe annyira divatba hozta a szenvedést és öngyilkosságot, hogy ennek a tünetei itt is nagyon jól kimutathatóak. A cselekményben konkrétan ráutalnak, és a kötet szenvelgős, túlérző, melankolikus hangulata is ezt a hagyományt folytatja. Irodalmi értéke van, de nagyon nem szívesen olvastam a magát depresszióba süllyesztő hős szenvedéseit.

Bár, volt rosszabb is. A sok filozófiai fejtegetés. Elmondani nem lehet, mennyire nem tudott érdekelni, amikor a mellékszereplők belemennek egy-egy mély, filozófia eszmecserébe.

Volt viszont egy kis humor is benne, mintha maga a szerző is mosolyogna a szereplőin és ezen a szenvelgős világnézeten. Ki tudja… talán, tényleg mosolygott is rajtuk.

Peacock: Nightmare Abbey - Mint szépirodalom: 65% a stílusjegyek, a korhangulat és a főhős jelleme eltalált, de túlírt.

Szubjektíven: 40% hiányzott a cselekmény, valami eredmény – plusz rühellem a filozófiát.

• Christo: Egy birodalom végzete

A hegyen Lira megszerzi a kristályt, amivel végezni lehet a Tenger Királynőjével, vagyis az anyjával. Mielőtt elmenekülhetne, Yukiko leleplezi a csapat előtt. Elian harcba is bocsátkozik vele, de megölni nem tudja, elengedi a lányt.

Lira menekülés közben jön rá egy régi legenda megfejtésére: ha egy ember megérinti egy szirén szívét, immunis lesz a dalára. Elian immunis volt rá, mert szeretik egymást, ha ellenségnek születtek is.

Lira ide idézi az anyját, és nagy csata bontakozik ki. Lira átvenné a trónt, és keresné a békét az emberekkel. Sok szirén is mellé áll, ahogy az emberek is. A kristályokat egyesítik, a szigony a lányhoz kerül, aki legyőzi az anyját.

Lira királynőként megnyitja a birodalmát az emberek előtt, megindul a kereskedelem és a béke. Elian a húga javára lemond a trónról, és kalandjaiból a szirénekhez tér haza, ahol Lira szerelmesen vár rá.

• Esposito: Bűn

A lányok anyja is felbukkan Alvie római szállásán, így lepleződik le, hogy ő az életben maradt iker, nem Beth. A maffia is rátalál – már könnyen lenyomozza velük Ninót is. Egy rendőrrel ered a nyomába, akit elcsábított, mivel eleinte gyanúsítottként kezelték. A férfi ugyan meghal, de Alvie rátalál a bérgyilkos szerelmére. Végezni akart vele, de a férfi kedves vele, így gyilkolás helyett ágyba esnek. Még lánykérés is lesz kotongyűrűvel és kézigránát gyűrűvel.

Alvie azonban rosszat álmodik, a drog és a testvére szelleme együtt túl sok. Paranoiásan fegyvert ragad, és agyonlövi a felébredő Ninót. Beth szelleme kárörvendezik: Alvie megölte a lelki társát, már nincs miért élnie.

A nő neki is keseredne, de akkor hívja az anyja. Előkerült az apja holtteste, akit eddig eltűntként kezetek a lányok és a rendőrség is. Alvie megint kap életcélt.

• Burke: Egy feleség dolga

Angela állt minden mögött. Tudta, hogy Jason sok mindent elmesélt a szeretőjének. Azt hitte, a nagy titkát is. Mert Spencer igazából nem az ő gyereke – segített az elrablójának elkapni a legjobb barátnőjét, Trishát is. Trisha esett teherbe és szülte Spencert. Amikor menekültek, a férfi az egyik nővel végezni akart, és Angela beszélte rá, ő maradhasson életben.

Ő ölte meg Kerryt, mert azt hitte, ismeri a titkát. A férje nem sejtve semmit belemegy a látszat válásba, és a vagyont a nőnek hagyja. Azt hiszi, maradnak házasok, csak papír nélkül. Angela azonban felpakol, a gyerekkel és az anyjával elszökik.

Az egyik rendőr szeme megakad Trisha fotóján. Ő fejben összerakja, mi történhetett igazából. Nekiáll követni a nyomokat.

Világ sorsát megfordító, baráti összetartós, ármányos.

Nona és Zole vállalkoztak arra, hogy a Hajószívet elrejtik a jégen, míg a többiek visszatérnek a kolostorba. 3 évvel később már csak Nona van a nővérek között. Az utolsó vizsgáira készül: a penge és a szürke vizsga van még vissza, mindkettő nehéz és veszélyes is. A lánynak azonban nem csak az iskolai feladatokon jár az agya. Alkalmi szeretője, Regol meglepően ragaszkodó, míg a lány csak szórakozást lát a férfiban. De ami gyötrőbb – az idejük vészesen fogy: a folyosó, ahol még nem uralkodik a jég, egyre jobban zárul. Adoma seregei már megindultak, és a császár testvére, Sherzal is további ármányokat sző. Nona és barátnői saját tervvel állnak elő az események befolyásolására, miközben sorra rájönnek, hogy Üveg apátnő utolsó kérései hogyan hatnak ki az egész játszmára. Üveg még a halálon túl is olyan játékot indít el, ami mindenki életére döntő hatást gyakorol.

Ez már a harmadik trilógia, amit befejezek a szerzőtől. Amin elgondolkodtam: mennyire van igényem a happy end befejezésre? Az utóbbi kettő, ez is, pozitív véggel zárult. A Tövisek sokkal keserédesebb befejezést kapott. Az biztos, hogy jobban éreztem magam ennek a letétele után, mint a Tövisek császára után. De most az is felmerült bennem, jobb regénynek nem a Szent nővért tartom. Az ad neki egy plusz súlyt, ha a szerző tesz valami megrázót, fájdalmasat a történet végén. Elég személyiségzavaros állapot: a boldogabb véget – bár a nem mesésesen boldogot – olvasom szívesebben, de többre értékelem, ha érzelmileg volt csapás is.

Talán ez az élmény, ami most meghatározta nekem ezt a könyvet. Lawrence fogja az eddig megkezdett cselekményszálakat, a bemutatott karaktereket és mindenkit elvezet egy biztos révbe – vagy a halálba, mert ilyen is akad.

Nem éreztem úgy olvasás közben, hogy izgulnom kellene. Nem éreztem annyira súlyosnak a téteket, hiába volt az a végső kérdés, hogy sikerül-e megmenteni a világukat a teljes fagyhaláltól. Nyomon követhető volt, hogy szinte táblázatban vezetve a konfliktusokat és a karakter vívódásait Lawrence szépen mindent kipipál, roppant megnyugtatóan. Ez el is vette az újdonság és meglepetés varázsát – korrekt, de attól még iparos munkának éreztem. Arról nem is beszélve, hogy olyan konfliktusok, melyek eddig a regény rendszerének fontos részét képezték (Nona – Tacsis család) olyan kurta-furcsa zárást kaptak…

A Szürke nővért feldobta, hogy a végére láttunk át egy hatalmas összeesküvést, Üveg olyan játszmát játszott, amit csak utólag lehetett megérteni, még a résztvevőknek is. Ez újdonság volt, hiszen Nona első kalandja volt a harcos, kalandos. A második lett az ármányos. A zárás ezt a kettőt igyekszik ötvözni, de szinte már önismétlésnek hat. Most nem lep meg, hogy Üveg milyen előrelátó stratéga: pláne, hogy az itteni játszma sokkal kisebb, mint az előző volt. Az érzés is megvolt, hogy ilyet, csak jobbat, már olvastam is a szerzőtől, ugyanebben a sorozatában.

A világa részleteiben most is lenyűgöző. Az iskolai részeket, a vizsgákat különösen élveztem, de a fentiek miatt nem volt olyan súlya, hogy a regényen belül fontosnak érezzem őket. De maga a vizsga, a diákok, a rend élete most is nagyon átgondolt és érdekes. A kis részleteket is szerettem, amelyek magyarázzák, milyen népek élnek ezen a bolygón, mi a történetük. A cselekmény rovására nem szeretem a világépítést, de most többet is elviseltem volna belőle.

A hősök már nem fejlődnek, lényegében mindenki maradt olyan, amilyennek megismertük. Amin felhúztam kissé a szemöldököm, az a regény nagyon mellékszála. Nona már fiatal nő, és akadt egy szeretője is. A végén azonban egy nő a szerelme. Most akkor mi is van? Biszex? Ezzel kell játszani egy sci-fi/fantasy regény cselekményében? Nem díjaztam.

Többet vártam, ezért szigorú vagyok ezzel a kötettel. Korrekt, csak csalódtam.

Lawrence: Szent nővér – Mint fantasy: 65% a szálak zárása, különösebb csavar és akció nélkül. Korrekt, stílushű.

Szubjektíven: 55% annyira szerettem volna egy csavart, drámát, valamit. De nincs benne.

Kalandos, nőket elcsábítós, életművészes.

Argos számára az élet könnyed és vidám kaland: bár viszonylag korán megárvult, egy családi jó barát, egy különben gazdag és hatalommal bíró nemes befogadta, és máig elsimítja a vitás ügyeit, legyenek azok nők vagy adósságok miatt. Így szabadon kalandozhat, és árthatja bele magát bármibe, amibe csak szeretné. Egy kellemes női arcnak sem tud nemet mondani, így gyakran kell menekülnie a megcsalt férjek és szerelmesek elől – az sem gyarapítja a jó hírét, hogy előszeretettel rabolja is ki a felszarvazott férfiakat. Korlátozott mértékben a jó ügyek mellett is hajlandó kiállni, feltéve, ha nem kell túl sokat kockára tennie és neki is megéri a közbeavatkozás. A legendák szerint nagyszerű hős volt, aki segített a királyság jövőjének biztosításában – a legendák mögött azonban egy életművész áll, nem kevés szerencsével.

Goldenlane minden regényét nem szerettem eddig sem, de azért többségben voltak azok a történetek, melyeket szívesen olvastam tőle. A Szélhámos és a Varászló az egyik korábbi regénye, amit abból is észrevehetünk, hogy már több kiadónál is megfordult. Ami azt jelenti, hogy van igény erre a kötetre, és 3 kiadásra is láttak fantáziát. Számomra ez azért érdekes, mert sokkal jobb történetei vannak szerintem, lényegesen kevesebb eséllyel, hogy az olvasó belebotoljon egy kiadásukba.

Ebből már talán érezni, hogy ez a kötet nem lopta be magát a szívembe. Ha van is elképzelésem, mi akarhatott ez lenni, nagyon nem tetszett. Fantasyparódia – abszolút a zsáner elemeit és karaktereit használja, de minden ki van fordítva és nincs meg benne az a dráma vagy hősiesség, amit egy ilyen történetben várnék.

A legnagyobb csalódás maga Argos. Mit lehet szeretni ebben a karakterben? Annyira felelőtlen, hogy egy zsák retket se bíznék rá, pedig a retket rühellem. Menekül minden kötelezettség elől, teljesen állhatatlan és elég egoista is. Már eleve a szexuális szabadossága az agyamra ment – kis túlzással minden fejezetben más nővel hentereg. De rendben, legyen playboy. De a következményekkel se foglalkozik, ez jobban zavarta az etikai érzékem. A mostohaanyja fiatalon és szépségesen lett egy öregember felesége, meg is tudom érteni, hogy a nála kicsivel fiatalabb, jóképű gyámfia inkább megmozgatta a fantáziáját. Nyílt titok, hogy a három gyerekének Argos az apja. Argost egyáltalán nem érdeklik a gyerekek sem! A mellékszereplőket is azért kezdtem utálni, mert simán elnézik neki az ilyen viselkedést, még biztatják is. Sharen és Annabel helyében párszor felpofoztam volna, az a minimum.

Kettes csalódás: a cselekmény. Mivel Argos ennyire léha, nem is kötelezi el magát egy ügy mellett sem. Végigfekszi a környék asszonyainak ágyait, aztán túléli, amibe közbe belekeveri magát. Ugyan ezek néha nagyobb ügyek, de Argos semmi mellett sem önzetlenül vagy nemes érzelmekkel áll ki. Így a köré szövődő legenda egy nagy hazugság, Argos egy szélhámos.

Ismétlődnek a fordulatok, néha még a szófordulatok is. A végére komolyan fizikai fájdalmat okozott, ahányszor Argos álomba merült. (Rendszeresen egy-egy kaland után.)

Máskor talán azt érdekesnek találtam volna, ahogy a legenda szövege is követi az eseményeket, így lehet látni, mennyire más a kettő. Csak sajnos az a legenda olyan régies nyelven volt írva, hogy az teljesen élvezhetetlenné és nehezen érthetővé tette.

Most különben a törzsszöveg sem nyerte el a tetszésem. A cselekményt, de a szöveget is túlírtnak éreztem. Talán ad valamiféle stílust is neki ez a forma, de túl díszes, körülményes. Alapból a cselekmény nem nagyon tudott lekötni, és a szöveg is csak nehezítette, hogy a történtben maradjak.

Talán kicsit többre értékeltem volna, ha a kalandok jobban elkülönülnek a szerkezetben is. Akkor olvastam volna novellafüzérként, de regényként nagyon nem szerettem.

Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló - Mint fantasy: 35% minimálisan fantasy, kevés a mágia. A történet epizodikus, ismétlődő.

Szubjektíven: 15% nagyon ellenszenves volt a főszereplő, és a kalandjai is untattak.

Melyik számok hiányoznak a címekből? (Ha sorszámnév, akkor is tőszámként számolunk vele!)

____ város regénye + A _____ majom = 6

____ csók - _____ éves szerelem = 800

A ____ fejedelemasszony * ____ másodperc = 360

Megoldás: Tovább!

Múlt titkát rejtős, megcsalós, nyomozós, erőszakos.

Angela egyetlen dolgot akart az élettől: nyugodt életet magának és a fiának. Meglepődött, amikor az egyetemi tanár Jason nem maradt el mellőle, megkérte a kezét és apja akart lenni Spencernek is. A férfi mellett kényelmes élet várt rá: Jason könyve hatalmas siker lett, már politikai körökben is jegyezni kezdték. Ám nem kívánt figyelem vetül a családra, amikor az egyik gyakornoka nem kívánt közeledéssel vádolja meg a férfit. Mire elülnének a hullámok, újabb nő jelentkezik, ő már nemi erőszakért tesz feljelentést. Angela kiáll a férje mellett, aki egy viszonyt be is vall. Angela képes megbocsátani, de egyetlen dologra nagyon vigyáz: bármilyen rettenet is történik most Jason körül – a feljelentést tevő Kerry eltűnik, majd Jasont vádolják gyilkossággal -, annak titokban kell maradnia, hogy vele mi történt évekkel korábban. Mert talán nem az a legnagyobb titok, amit most mindenki fel akar deríteni.

Ez most kissé idióta lesz, de azért elmesélem. Eddig azt hittem, a szerző férfi. Már azt fogalmazgattam magamban, hogy arról fogok írni, mennyire jól elkapta egy nő lelki állapotát, és milyen érzelmekkel teli a szövege. Aztán megnéztem a borító hátsó felén a szerzőről szóló kis ismertetőt. Volt fotó is. Alafair Burke – nő. Így már nem olyan meglepő, hogy korrekt női thrillert írt.

Mert a regény alapvetően rendben van. Tetszett, ahogy két ügyet kapunk egy köteten belül. A felvezetés, az egész indulás azt sejteti, hogy az lesz a fontos, Jason valóban erőszakoló-e, vagy talán még gyilkos is? Ebben vizsgálódik a rendőrség, ebből indul a tárgyalás – bár a tárgyalótermi krimitől nagyon messze vagyunk, nincs is hagyományos tárgyalásos rész a cselekményben. Van viszont egy feleség, aki kétkedik és meghozza a saját döntéseit. Már itt az érzelmi részen van a súly, nem a tényleges nyomozáson.

Viszont – ahogy megy előre a történet, kiderül, mennyire színes Angela múltja. Szinte azt mondhatnám, semmi sem az, aminek látszik. Fokozatosan kapjuk a kirakós darabjait, és egy szörnyű, beteg történet kezd kibontakozni a múltból. Az a történet lesz, amiben igazi rejtély van és komoly drámai, megrázó súly. Nagyon hamar az a vonal sokkal jobban le is kötött, mint a jelen eseményei Jason ügyével. Sokkal botrányosabb, súlyosabb Angela története.

Amihez hozzájön, hogy a múltbeli szálban van a nagyon durva csavar. Voltak elképzeléseim arról, mit hoz ki belőle Burke, de ott sikerült meglepnie. A jelen cselekményében, ki a gyilkos és milyen ember igazából Jason, pont az lett, amit a regény első felében megtippeltem. Vagyis, nekem a múltbeli szál minden téren jobban tetszett.

Ehhez hozzájön, hogy Angela nem egy könnyű hősnő. Vagy inkább úgy fogalmazok, nem egyszerű vele szimpatizálni. Még amikor a látszat teljesen is ép: szerető feleség és családanya, egy álomnő jó külsővel, akkor is érezni, hogy a felszín alatt valami nagyon mocskos dolog lappang. Van a karakterében valami fenyegető, ami a végére már a beteg jelzőt is eléri. Alapjáraton bírom az antihősöket, de Angela nagyon nem volt szimpatikus. Az a lappangás, az a baljós előérzet, ami végig kísérte a megmozdulásait, elidegenített tőle nagyon hamar. A vége ismeretében még örülök is, hogy semmi szimpátia nincs bennem iránta.

A regény nagyon női, maga a szöveg is. Karakterközpontú, érzelmi oldalról van megfogva minden thriller szál is benne. Érzelemdús, ha azért szenvedélyesnek nem is nevezném a szerző stílusát.

Irodalmi mélységet természetesen nem kell keresni benne. Ez a kötet szórakoztatni, talán kicsit elborzasztani és meglepni szeretne. Ez több-kevesebb sikerrel össze is jön neki. Nem fogok olyan közhelyeket kihozni belőle, mint a senkit nem ismerhetünk igazán.

Korrekt, ha nem is a legemlékezetesebb női thriller a piacon.

Burke: Egy feleség dolga - Mint thriller: 70% érzelmi oldalról megfogott, kellően nyomasztó történet érdekes hőssel.

Szubjektíven: 60% a múlt meg tudott lepni, a jelenben viszont azt kaptam, amit vártam. Sötét.

Cím: Draculas

Szerző: Blake Crouch, Jack Kilborn, F. Paul Wilson és Jeff Strand – Crouch nálunk is ismert, jó nevű szerző, a többiek is hasonló műfajban alkotnak.

Műfaj: thriller, horror

Cselekmény: egy milliárdos haldoklik, amikor különös ajándékot kap Romániából. Egy koponyát, éles fogakkal. Amikor csinos asszisztense tanulmányozza, a fogsor nyakon csattan és elindul a terror…

Várható megjelenés: angolul már réginek is számít, 2010-es. Magyarul senki nem tervezi kiadni, tudtommal.

Miért várós?

• Rákaptam a novellás kötetekre, és ennek tetszik a koncepciója.
• Vámpíros, horror történetek, amit azzal reklámoztak, hogy ez nagyon nem az Alkonyat? Máris akarom!
• Blake Crouch – a regényeit szeretem, szívesen elolvasnám, milyen vámpíros történetet talált ki e kötethez.

Háborús, lovagos, szerelmért küzdős, középkori.

Az 1366-ban egy fiatalember hagyja el a kolostor falait. 20 éves, és az apja hagyta meg a végrendeletében, hogy mielőtt fia maga is pap lenne, hagyja ott az őt felnevelő szerzeteseket, és ismerje meg a világot. Alleyne hazafelé indul a bátyjához, de már készül visszatérni papnak a rendbe. A terveit egy megmentendő lány húzza keresztül: Maude nemesi család sarja, szépséges és eleven. Pont Alleyne bátyja az, akinek a karmai közül ki menteni, így a fiúnak esélye sincs arra, hogy otthon megtalálja a helyét. Maude apja, Sir Nigel azonban hajlandó a szolgálatába fogadni a fiatalembert. Miközben a lovagokkal készül a franciák elleni háborúba, a szívét egyre inkább elrabolja a lány, akinek a kezéért még sokat kell küzdenie: a fronton bizonyítani, lovaggá lenni, és meggyőzni Sir Nigelt, hogy ő a lányának való férfi.

Arthur Conan Doyle neve nagy valószínűséggel örökre összeforrt Sherlock Holmes karakterével. Pedig a szerző nem csak a nyomozózseni kalandjainak a kitalálója volt. Sok novellát is jegyez, érdekelték a paranormális témák. A Fehér Sereg, már klasszikusnak mondható regénye is egészen más, mint Sherlock kalandjai. Ez egy történelmi kalandregény, már szinte lovagregény.

Nem lehet nem észrevenni, hány pontosan örököse ezzel a történettel a szerző Walther Scottnak. A korszak, a hősök, a különféle konfliktusok is eszünkbe juttathatják a romantikus szerzőt. Azonban Doyle nem igazán romantikus lovagregényt írt, mindössze sok elemet felhasznál belőle.

A leglátványosabb a stílusa. Terjengős, megkockáztatom: dagályos. Rengeteg a hosszadalmas leírás, nem sajnálta a jelzőket és az ismertetőket a szerző. Mivel a cselekményt ezekkel nagyon lassította, nem is igazán tetszett így nekem. Nem csak azért, mert fékezi az események zajlását – nyelvileg is túl sok. Néha késztetést éreztem, hogy a felesleges szavakat kihúzzam. Nyoma sincs itt a Holmes sztorik tömörségének.

A cselekménybe is kever romantikus elemeket, de nem olyan szélsőséges, mint a valódi XIX. századi klasszikusok. Közelebb áll a valósághoz az események bonyolításában. Leszámítva a történet végét. Már úgy tűnik, hogy egy keserédes happy end fog következni, amikor nagyon hihetetlen, hatalmas és romantikus fordulatokkal totális mesevilág és boldogság szakad a szereplőkre. Sajnáltam is, mert az a kis tragikus színezetet mélyebbé tette a sztorit: a beleerőszakolt rózsaszín happy end ezt ölte ki belőle.

A szereplők a romantikus irodalomba is illenének. Vannak egyedi jegyeik, de alapvetően mesehősök. Sir Nigel Loring a mintalovag megtestesítője, aki bátran harcol a királyért és a hazáért. A családját szerető nemes. Alleyne annyira ártatlan, hogy nem is tudom elképzelni, hogyan boldogul a csatatéren, pedig végigcsinálja és természetesen a lovagi cím is össze fog jönni neki. Kedves, művelt, jóképű fiatalember – tipikus lányregény hős. Azért azon szinte nevetőgörcsöt kaptam, amikor többször is végig kellett olvasnom, milyen tudása és készségei vannak. Azon elég sokan kellemesen meglepődnek, hogy még fafaragni is tud, sokat tanult és hangszereken is játszik. Hát igen, ma már nem ezeket a készségeket preferáljuk.

Történelmi regényként is megáll, bár a karakterek fontosabbak, mint a történelmi események. Azért a Fekete Herceg szereplésének és bemutatásának örültem, a Lovagregény óta az egyik angol herceg, akit bírok. A környezet, a százéves háború, a nemesség életmódja a lapokon.

Ami hiányzott: a sok leírás miatt kevesebb a tényleges akció a történetben. Lehetne több kaland, lehetne szenvedélyesebb Alleyne és Maud viszonya, lehetne véresebb a harc.

Ha másért nem, azért érdemes elolvasni, hogy megjegyezzük, Doyle több Sherlock atyjánál.

Doyle: A Fehér Sereg - Mint történelmi kaland: 65% hangulatos, képszerű, a romantika hagyományait követi.

Szubjektíven: 55% mindenből többet szerettem volna: kalandból, háborúból, szerelemből.