Betegséggel küzdős, szerelmes, elköszönős.

Rune Kristiansen még csak kisgyerek, amikor az apja munkája miatt a családja Norvégiából Amerikába költözik. Blossom Grove azért lesz a fiú otthona, mert a szomszéd kislány, Poppy kezdetektől mellette van, és a legjobb barátból hamar lesz élete nagy szerelme. Poppy, aki a nagyanyjától egy üveget kapott, benne 1000 papírszelettel, melyekre egy-egy csókot kell feljegyezni a szerelmével. Rune lesz ez a társ és válik a két kamasz elválaszthatatlanná. Ám a munka most Norvégiába szólítja a családot, és Poppy nem tartja a kapcsolatot, minden szálat elvág. Mire a 17 éves Rune visszatér, a csalódástól problémás fiatalemberré változott, Poppy szinte rá sem ismer. Poppy, aki csak a fájdalomtól akarta megóvni a szerelmét, rádöbben, hogy így is szenvedésre ítélte. Amikor Rune is megtudja a szakítás okát, a fájdalom elkerülhetetlen, de a sajnálkozás helyett arra összpontosítanak, hogy az 1000 csók mesés legyen. Mert nekik csak ennyi jut.

Az orvostudomány sokat fejlődött, ma már sokan élhetnek, akik akár csak pár évtizeddel korábban is halálra lettek volna ítélve. Azonban még mindig vannak olyan kórok, melyek ellen próbálkozni lehet, de nem egyszer veszít az ember. Ilyen a rák is. Így olyan regények is érkeznek sorra, melyekben valaki a rákkal küzd, veszít csatát.

A Csillagainkban a hiba hozta divatba, hogy a halálos beteg kamaszok még essenek nagyon szerelembe a haláluk előtt. Ennek a zsánernek a terméke az 1000 csók is.

Bajban vagyok azzal, milyen regények közé soroljam. Az biztos, hogy nem dráma. Ugyan Poppy halálos beteg, és nem jut az 1000 csóknál tovább, de a regény hangulata nem szomorú. Nem drámaként élik meg, hogy Poppy vesztett a rákkal szemben. Inkább az életöröm és szeretet könyve lett, melyben a maradék idejét igyekszik minél tartalmasabban és jobban megélni. Neki abba a pár hónapba kell belesűrítenie évtizedeket, és nem szomorkodva teszi ezt meg. Még Poppy az, aki másokat vigasztal és marad erős, egészen végig. Ok, a vég a halállal kap némi tragikus színezetet, de abból is Poppy életének ünneplése lesz.

Romantikus vagy ifjúsági? Nem is kicsit mindkettő, úgyhogy nálam ez romantikus ifjúsági regény lesz. A központi téma Rune és Poppy szerelme, minden konfliktus és eseményszál ehhez az érzelemhez kötődik. Tele van az érzelmeikkel, a mindennapjaikkal, és persze, a csókokkal. Valahol kedves is, ahogy egy hétköznapi pillanat is ünnepivé válik attól, hogy egyike lesz az ezernek, amit gyűjtenek. De ifjúsági is, mert Rune komoly karakterfejlődésen megy keresztül, miután 17 évesen visszatér és megint Poppy mellett lehet. Talán mese, nagyon nem reális, hogy a szerelemért ilyen könnyen és gyorsan lesz megint álomfiú belőle, de mivel a romantika ennyire dominál, talán nem lepődöm meg ezen.

Van sok más, aki sokkal jobban bosszant, mint Rune pillanatokon belüli megjavulása. A legnagyobb gond: a sztori vége. Most Spoiler jel is jön, vagyis, aki nem akarja pontosan tudni a sztori végét, ugorjon egy bekezdést! A szerző egyfajta happy endre törekedett, ami elég necces egy olyan történetben, ahol a szerelmes pár egyik fele meghal. Erre a megoldás: Rune alig éli túl a lányt 10 évvel, nagyon fiatalon meghal – és a privát kis mennyükben újra egymással lehetnek. Most komolyan, annak kellene örülni, hogy Rune is ilyen fiatalon meghal? Az is bosszant, hogy még a gyerekkori ígéretét is megtartja, Poppy az egyetlen, akivel intim közelségbe került, vagy akár csak csókolózott. Most komolyan el kellene hinni, hogy egy dögös, csajmágnes srác 17-27 éves kora között még csak kísértésbe se esett, mert halálosan bele van esve a halott barátnőjébe? Ez annyira hihetetlen és hiteltelen. Spoiler vége!

Lehetne dicsérni, hogy olvasmányos, életet ünneplő kötet. De tévhiteket ültet el a fejekben, és már bántóan romantikus/nyálas is. Nem az én világom.

Cole: Ezer csók - Mint romantikus: 50% érzelmes, de érzelgős is. Tetszetős, olvasmányos, de nem reális.

Szubjektíven: 40% a stílusa tetszett, de a cselekményen felbosszantottam magam. Mese!

- Hernád: Hollóember

Hollóember és Fürkész között vannak érzelmek, de mivel Gábor/Hollóember pap, egyikük sem lép. A férfi őrlődik a szerelem és a hite között. Fürkész, mivel gondolatolvasó, pontosan tudja mindezt. Amikor komoly érzelmi trauma éri, összejön a csapat legközelebbi tagjával, Fanyűvővel. A gond abból lesz, hogy egy harc során sikerül egyesíteni az erejüket, és szó szerint egymásba látnak pár percre. Ez pont elég, hogy Gábor megtudja, mi történt a másik kettő között. Alaposan meg is sértődik.

Egyedül menne a vámpír után, akiről kiderül, hogy a családjaik rég ellenségek. Nemesek voltak a török időkben szomszédos birtokokkal. Amikor megindult a török, együtt védték a helyi várat. De Gábor felmenői tőrbe csalták a másik családot: megbeszélték, hogy lerohanják a törököt két oldalról. De ők nem vonultak ki, végignézték a várból, ahogy a törökök mindenkit felkoncolnak. Az utolsó, legfiatalabb fiú akkor adta el a lelkét a Sátánnak, és vámpírrá lett. Mivel most kiásták a koporsóját egy régészeti projekt keretében, kiszabadulva nekiállt beteljesíteni a bosszúját. A másik családból már csak két leszármazott volt: Gábor és az unokahúga. Gábor későn jön rá, hogy a lány megváltozott viselkedéséért a vámpír a felelős. Ezért sápadt, zárkózik be, és ír olyan novellát, amely lehetne az Alkonyat véresebb verziója.

Egy utcagyereket használva csalinak kicsalja a vámpírt a lakásból, m íg az unokahúgára a kölyöknek kellene vigyáznia. Gábor végez a vámpírral. Súlyos sérülései vannak, az időben kiérkezett mentőben hallja, hogy az Osztag közben végzett a másik vámpírral, aki megölte az utcakölyköt. Gábor sokkot kap, amikor leesik neki, hogy az unokahúga volt a másik vámpír és már halott.

- Okorafor: A halálmegvető

Onyesonwu összecsap az apjával, de képtelen legyőzni. Mwita, a szerelme közbeavatkozik, és komoly sérüléseket okoz a mágusnak. Ám ennek nagy ára lesz: halálos sérüléseket szenved el. A nő gyászában a saját testét manipulálja: múlt éjjel még szeretkeztek, és ideális feltételeket teremt a fogantatásnak. A mágia azonban elszabadul - ahol legyilkolt férfiak voltak a környéken, a túlélő asszonyok áldott állapotba kerülnek nagy százalékban.

Onyesonwu átírja a törzse könyvét, ezzel megváltoztatva a sorsuk, és eltörölve a különböző fajták közti gyűlöletet. De idő, amíg elterjed a hatása. Így a sorsának be kell teljesülni: halálra kövezik boszorkányságért.

Majd jön a rész, amit nem értettem: valami túlélő része elrepül Mwita túlélő felel felé. Most alakot váltottak és megszöktek a haláluk elől, vagy ez valami mennyféle?

Múlt után nyomozós, szerelmes, új várost felfedezős.

Laura fél éve otthon van már Svédországban, de nem tud szabadulni a Bangkokban történtektől. Frank még mindig mozgatja a képzeletét, anyja hiába próbál új udvarlókat játékba hozni az életében. Amikor Laura kedves szomszédasszonya, Elisabeth különös levelet kap, Laurát kéri meg, segítsen a nyomozásban. Egy nyom, a vér szerinti szüleiről, amely Máltára vezet. Ám ő már idős utazni. Laura segítségül Franket hívja, aki azonnal ott is hagyja Londont, hogy együtt eredjenek Elisabeth lehetséges családja nyomára Máltán. Miközben egy régi, fájdalmas családi titkot hajszolnak, az egymás iránti vonzalmuk is egyre erősödik. Laura azonban nem lehet biztos benne, mit jelent a férfinak: pótlék a számára, vagy a halott felesége mellett neki is jut hely a férfi szívében? A szerelmi rejtélyek mellett más meglepetések is várnak a svéd fotós lányra.

Kell ismerni az előző kötetet? Nem. Az ügy teljesen új, csak a karakterek múltja miatt lehet érdekes a bangkoki kaland. Igaz, van ebben is annyi utalás, hogy nem lesz hiányérzete annak sem, aki kihagyta az előző részt. Igazság szerint, csak a bosszúságtól kíméli meg magát, aki egyből a jó részre, vagyis erre a kötetre ugrik.

Kezdjük is talán azzal, ami miatt morgolódom. Az előző részben nyoma sincs annak, hogy Laura és Frank ennyire odáig lennének egymásért. Frank kapcsán még csak érezni, hogy Laura fontos neki, és inkább belé kezd szerelmes lenni, nem a thai lányba, de Laura totálisan bele volt esve a thai barátjába. Most meg olyan, mintha Dick-Lee (borzalmas még a neve is) nem is létezett volna. Frank, akivel együtt akar lenni már a kezdőponton is. Az előzmények ismeretében meg nem értem, ez honnan jött. Hirtelen kiszeretett a borzalmas nevű bangkoki szerelméből? Nem mintha ezért panaszkodni akarnék, talán érezni is, hogy a kezdetektől Frank drukker voltam. Csak logikailag nem érzem jónak, hogy a nagy szerelem az egyik férfi iránt hogy vált át ilyen hirtelen és előzmény nélkül a másikra.

A szerelmi szállal muszáj ennyit foglalkozni, mert bár a keret egy krimi – nyomozás egy múltbeli tragédia után – sokkal fontosabbak a gyengédebb érzelmek, mint a korábban elkövetett szörnyűségek. Ráadásként ezek a múltbeli bűnök is szerelmi bűnök. Egy lány elcsábítása, egy eltüntetett fattyú, majd a történelem megismétli magát. Ennek a nyomába erednek a hősök, de legfeljebb hobbinyomozók lehetnének. Beszélgetnek, nem is sok emberrel, és a lehetséges féltestvérnek, a 60 körül is dögös, gazdag Elvirának utalgatnak, hátha elárulja magát. Ez alapján nehéz komolyan, kriminek olvasni a kötetet.

De nem is kell – ez az egyik, amiért ez a rész sokkal jobban tetszett. Nem akar krimi lenni, csak egy romantikus regény, amiben krimi szál is akad. Ha már krimi: a végére betett csavar se hiányzott a lelkemnek. Most azon kattog az agyam, volt-e előre utalás arra, hogy valami ilyesmi fog kiderülni, de egyetlen pont jut eszembe. Laura egyszer kérdez valamit, ami nagyon kicsit elővetít ide, de ez annyira elsikkad, annyira csak hasonlóra vonatkozik, hogy a végső csavar derült égből érkezett. A logikus meglepetéseket jobban szeretem, az biztos.

Ami viszont a regény egyik erőssége: a máltai hangulatok. Az épületek, az itt keveredő kultúrák összjátéka, a múlt sokszínűsége és a jelen világa hangulatos elegyet alkot. Az embernek szabályosan kirándulni támad kedve a sorokat olvasva.

Még akkor is, ha Palotás Petra stílusa most is édesebb, mint amit elviselhetőnek tartok. Olvasmányos, könnyed, de néha már valósággal negédes és csepeg. Van olyan, hogy bántóan szép és kedves akar lenni egy szöveg? Ez valami olyasmi.

Ám összességében elégedett voltam ezzel a résszel: kellemesen romantikus, Frank visszatért és tetszett a szereplők kapcsolatának alakulása, a rejtély is romantikus regényesen rejtélyes.

Palotás: Mámor, múlt, Málta – Mint krimi: 65% a romantikus szál áthatja a jelent és múltat is – női, érzelmesre írt sztori.

Szubjektíven: 75% élveztem, hogy nem veszi komolyan a krimit, csak rejtélyes romantikus.

Háborús, küldetést végrehajtós, szörnyekkel harcolós.

Kratosz véget akar vetni az életének – mindent megtett, amit az istenek akarta tőle, de becsapták. Spártai nevelés ide vagy oda, ezt az életet már nem érdemes élni. Athéné szembesül vele, hogy az egyik kedvenc harcosa mennyire elkeseredett. Magában felidézi, hogy jutottak el ide. Kratosz spártai harcos volt, az egyik legnagyobb. Két ember volt csak, akiket szeretett: a felesége és a lánya. Árész miatt vesztette el őket, és Athéné meglátta a lehetőséget, hogy a harcossal leszámoljon őrült testvérével. Sorra állítja az ügye mellé az isteneket, míg Kratosz a küldetéseiket teljesíti. A szirének, Medúza legyőzése, Pandora dobozának megszerzése csak egy-egy lépcsőfok a legnagyobb ellenfél felé. Azt azonban a bölcsesség istennője sem láthatta előre, mit teremtenek a játékaikkal és összeesküvéseikkel.

Az nem ritka, hogy egy sikeres film forgatókönyve alapján születik egy regény. Ha belegondolok, nem is csak a sikerfilmek kaphatnak ilyen formátumot. Valerian nagyot hasalt minden téren, mégis a stílusban erős Golden írta regénnyé. (Jobb is a könyv, mint a film. De ez már egy másik történet.)

Vannak olyan regények is, melyek egy játék történtét mondják el prózában. A legismertebbek talán az Assassins’s Creed univerzum regényei, de korábban ilyen volt a Diablo regények sora is. A God of War is a Kratosz karakterét irányító játékosoknak lesz a leginkább ismerős.

Bár azt tudnám írni, hogy ez a regény remekül megáll a maga lábán, és annak is élvezetes lesz, aki nem merült bele maga is Árész legyőzésébe a játékban. A helyzet az, hogy ez a történet annyira a játék tükre – írom ezt úgy, hogy nem játszottam vele, csak érzem a szövegből – ami már a regényszerűség rovására megy.

A felépítése tükrözi az egyre nagyobb ellenségek felé haladást, miközben átkötő részekként olvashatjuk, ahogy az istenek szövetkeznek, és eldöntik, mi legyen Kratosz következő megmérettetése. Éppen csak annak az érzete hiányzik, hogy egy összefüggő, értelmes történetet olvasok. Nagyon erőltetett.

Ez a mitológián is érződik. A cél az volt, hogy minél több mitikus lény felvonuljon, így a mitológiai és történelmi hűség ment a szemétbe. Árész seregeivel megostromolja Athént. Spárta simán a riválisa megsegítésére siet, persze. Kratosz győzi le Minotauruszt és Medúzát? Mivel Perszeusz a kedvenc görög mitológiai hősöm, ez utóbbinak kifejezetten nem örültem. Bár értem, a játékba kellettek a mítoszokból ellenségek. Ettől függetlenül nem tudtam kibékülni a gyerekkori szeretett történeteim totális átírásával.

A cselekmény annyiban pozitív, hogy izgalmas és kalandos. Szó szerint egymást követik az egyre veszedelmesebb ellenfelek, Kratosz folyamatosan mozgásban van. Unatkozni nem hagyják a szerzők az olvasóikat, csak éppen lekötni nem sikerült igazán. Ismétlődnek az események és a motívumok. Egy ellenségnek annyi, megint sündöröghet Athéné.

Nem tetszett a karakterépítés sem. Az istenek kimerülnek egy-egy tulajdonságban, vagy annyiban sem. Nincsenek rendesen megírva az indítékaik sem. Semmi magyarázat arra, Árész miért viselkedik így, vagy Athéné miért akar annyira leszámolni a testvérével. Kratosz sem éppen egy emlékezetes figura. Az istenek parancsolnak, ő meg megy elintézni az aktuális szörnyet. A fájdalmától akar szabadulni, de igazából nem tudtam meg, hogy ő milyen ember. Ő a főszereplő, ezért alapból drukkolunk neki, de itt nem értettem, miért is.

A szöveg sem volt az igazi. Teljesen olyan érzetem volt, mintha valaki ülne a játék előtt, majd igyekezne visszaadni, amit a képernyőn lát. Nem regényszerű, bár van egy lineáris cselekménye és szereplői. Egyáltalán volt értelme a sztorinak? Nem sok.

Sokkal jobbat vártam, de ez nagyon játékszerű regényszerű helyett.

Stover & Vardeman: A háború istene – Mint fantasy: 30% sok lényt felvonultat, akcióban gazdag, de erőltetett és nem regényszerű.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a mitológia kifordítását, nem szerettem a hőst sem.

Főnemes kerestetik!

Az a kérdés, rá tudsz-e vágni az alábbi ranggal büszkélkedő főnemest bármilyen regényélményedből?

1: császár

2: király

3: herceg

2: gróf

1: báró

Megoldás erre rengeteg lehet, egy verzió a Tovább! után.

Nyári, családos, szerelmes, útkeresős.

Anise mindent eltervezett a nyárra: mivel jövőre egyetemre mennek, a baráti társaság elszakad egymástól, a lehető legtöbbet a csapattal akart lenni. Szörfözni, strandolni, elmenni a Szörf Napokra. Arra is volt esély, hogy a helyes és nagyon jó barát Eric nyár végére több lesz, mint barát. Ám a nagynénje súlyos autóbalesetet szenved, és a három kisgyereke egyedül marad. Anise és apja felpakolnak, hozzájuk költöznek az ország máik felébe erre a nyárra. A srácokat nagyon szereti a lány, de fáj a tervei elvesztése, a barátaitól való fizikai távolság és a szörf is nagyon hiányzik neki. Az sem segít, hogy ebben a házban túl sok minden emlékezteti az anyjára, aki elhagyta a családját, és ki-be jár az életükben, mindig sebeket hagyva maga után. Ám egy helyes srác, Lincoln, és az általa szeretett sport, a gördeszkázás lassan elviselhetővé teszi a nyarat, amiben Anise rádöbbenhet, hogy nem baj a változás sem.

A szörf és gördeszka nem olyan sport, ami nálunk annyira menne. Szörföst eddig maximum nyaraláskor láttam Portugáliában, gördeszkással azért futottam már össze itthon is. Amerikai filmekből ismerősebbek ezek a sportok, és most regényben is rájuk akadtam.

Igaz, a Lány a vízből nem igazán sportregény. Anise, a hősnő életében fontos a sportolás, ez a szenvedélye, de nem az a regény témája, hogy versenyre készül, vagy hasonló. Mellékszál, de azért akinek újak ezek az ágazatok, lesz benne új infó bőven. Ha más nem is, de pár deszkás mozdulat neve, vagy olyan sportolóké, akiknek érdemes a videóira rákeresni olvasás mellett. Sajnáltam is kicsit, hogy a sport vonal fokozatosan elhal a történetben, mert egy értékes pluszt jelentett számomra, hogy jobban belelátok ebbe a világba.

Ha már sport, ötletes lett a cím! Magába foglalja Anise karakterét, akinek minden az óceán és a szörf körül forgott, tengerparton lakott – mondhatni, vízi lány. De most ki kell szakadnia az otthonos környezetéből, és múlt időbe kerül a vízi jelző. Benne van a címben, hogy Anise meg fog változni.

El is jutunk az ifjúsági regényig. A változás a felnőtté válással egy időben zajlik. Anise most kap először komoly felelősséget, a három kisebb unokatestvére teljesen rá lesz utalva szinte az egész nyáron. Közben keresi önmagát: a vívódás és kétségek az anyja öröksége miatt, az egyetemválasztás, de még szerelmi téren is válaszúthoz érkezett.

Szerencsére nem a romantikus szál az uralkodó, bár a regény végére a szerelmi lesz az egyik, ha nem a legfontosabb szál. Sokalltam is, addig értelmesebb, kevésbé nyálregényes volt a történet. Anise a felnőtté válás küszöbén szimpatikusabb, mint a szerelemmel viaskodó Anise. Bár, nekem az is a bajom volt, hogy a két fiú közül az otthon hagyott volt a szimpatikusabb. Eric az egyik legjobb barát volt sokáig – alaposan ismerik egymást, bíznak egymásban, közös az érdeklődési körük, és ahogy nőttek, vonzódni kezdtek egymáshoz. Nekem ezek a hihetőbb szerelmi történetek, nem a pillanat alatt fellángoló vonzalomból kialakuló szenvedélyek. Lincoln se rossz srác, egészen álompasinak van megírva, csak nálam eleve vesztett helyzetből indult, mert Ericet kedveltem meg előbb.

Stílusában is hozza, amit egy ifjúsági regénytől várok. Van értelmes cselekménye, haladnak az események, miközben Anise lelki élete is nagyítólencse alatt van. Átélhető, hogyan viaskodik magával attól félve, hogy az anyjára hasonlít.

A varázslat maradt el, nem volt eufória pillanatom. Elolvastam, korrekt, lekötött, de nem ragadott magával. Plusz, a végét is befejezetlennek érzem. Erre azért van magyarázatom: Anise felnőtt, indul az új élete. Vagyis, nem a véghez érkezünk el, innen halad ő tovább.

Néha humorosabb, máskor drámai, korrekt ifjúsági regény. Bár a vége nem tetszett, azért nem bánom, hogy végigolvastam.

Silverman: Lány a vízből - Mint ifjúsági: 70% beleélős, cselekménye is van, érzelmileg is felépített, kamaszkérdésekkel.

Szubjektíven: 65% az eleje tetszett, a vége már nem. Túl sok lett benne a szerelmi tematika.

Cím: A vétkes

Szerző: Tana French – az ír származású hölgy krimiket és thrillereket ír, nálunk is megjelent már több kötete.

Műfaj: thriller, krimi

Cselekmény: a dublini gyilkossági osztály egyik nyomozója Antoinette Conway, aki a sok piti munka után végre komoly gyilkosság ügyben nyomozhat. A szép, szőke nő holtan hever egy romantikusan megterített asztal mellett. Mindenki azt várja, hogy Conway letartóztatja a nő barátját, de neki nem tűnik ilyen egyszerűnek az ügy. Ez egy olyan eset, ami fellendíthet vagy megtörhet egy karriert – Conway terheit növeli, hogy valaki a nyomában jár, és pont most lesz paranoiás a zaklatónak hála.

Várható megjelenés: 2020 tavaszra lehet előjegyezni, de még nincs dátum. Angolul 2016 óta elérhető.

Miért várós?

• A Dublin Murder Squad első része nagyon hangulatos volt, érdekel a folytatása is. Nem volt a kedvenc krimiim közt, de ez a sorozat 6. része, bízom az írói fejlődésben.
• Érdekesnek tűnik Aislinn esete – csak nehogy az legyen a csavar, hogy nincs.
• Kevés ír sztori akad a kezembe, ez az.

Varázserős, szerelmes, népirtás ellen küzdő.

Az okeke és nuru népek nem tudnak békében élni egymás mellett. A nuru gyilkolja, erőszakolja a fekete okeke lakosságot, és lassan polgárháborúvá fajul a helyzet, hiszen a békés okeke lakosság körében is akad, aki már nem tud tovább tűrni. Van egy jóslat is, egy varázslóról, aki majd átírja a történetük és megváltja a világot. Onyesonwu ewu gyermeknek születik – okeke anyját nuru férfi erőszakolta meg, és így születhetett meg a lány. Kezdetektől gyűlöli mindkét csoport, és a lányt körülvevő különös erők is csak tovább mélyítik a szakadékot. Onyesonwu szeretne Aró varázslótól tanulni, de ő lányokkal nem foglalkozik. A szintén ewu fiú, Mwita tanítja meg neki, amit ő tanult el Arótól és korábbi, nuru mesterétől, Daibtól. A két fiatal között szerelem is szövődik, és amikor a lány szembesül a sorsával, a harccal a nemző apjával, pár barátjával veszélyes küldetésre indul. Mwita tart ki mellette végig, míg a világ változni nem kezd általuk.

Tudom, elsőre nekem is felszaladt a szemöldököm. Onyesonwu és Mwita? Beleakad a nyelvem, ahogy az okeke és nuru sem éppen megszokott szavak. (Ha azért kiejthetőbbek is.) De, ha az olvasó mer adni a kötetnek néhány fejezetet, hogy megszokjuk a neveket, a sajátos nyelvezetet és kifejezéseket, valami különlegessel lehetünk gazdagabbak.

Különös világ, melybe Okorafor elvisz minket. Már maga a környezet is össze tudott zavarni: mikor járunk? Egyrészt, mintha a középkorban lennénk, varázslókkal és jóslatokkal. Másrészt, olyan eszközeik vannak, mint a mini kamerák és számítógépek. Posztapokaliptikus világ lenne? Akár még az is lehet, de simán lehet úgy olvasni is, mint a jelen kort, csak nem a mi világunk pontos másában. Nem is akarom ezt eldönteni, mindenki megalkothatja a saját elméletét, ami jó dolog.

Különös azért is, mert egy egészen más kultúra az alapja, mint a mienk. Az afrikai varázslók más képességekkel bírnak, mint amit a nyugati társaknak talált ki az emberiség. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Talán ettől egzotikusabb is, én annak éltem meg.

A cselekmény nagyon elemeire bontva olyan témákat variál, amelyek egyetemesek és ismerősek lehetnek. A tiltott szerelem, ami mégis szárba kap. A gyermeknek le kell győznie a gonosz szülőjét – Star Wars, ha csak egyre akarok mutogatni –, a tanítványnak felül kell kerekedni egykori mesterén. Maga az út, a küldetés, a világ megmentéséért. A kivetett, gyűlölt lány, akinek megmentőnek kell lennie. A környezet, a részletek azonban annyira mások, hogy különös és érdekes az azonos elemek ellenére is a történet.

Ami kényelmesen, lassan van elmesélve. A szereplők nem rohannak, vannak kalandjaik, de sok oldalon, hosszas elbeszélés közepette. A hangulat azonban végig a történetben tudott tartani, ha néha furább is volt ez a világ, mint tetszett volna. A vége is érdekes – igazából el sem tudtam dönteni, hogy ez most happy end, vagy mi? Melyik része a valóságos? Eléggé nehezen emésztem, hogy itt a halál/feltámadás mennyire más, mint amit megszoktam.

A karakterek erőteljesek, főleg a kiemelt szereplők. Onyesonwu és Mwita már az ewu létük miatt is mások, és izgalmas, hogy élik meg a másságuk, és a környezetük hogyan reagál rájuk. Még a barátok is: küzdenek azzal, hogy az ewu gyűlöletes, de ők a barátaik is. Mit érezzenek? E kettős azonban egyedül, és egymással összefogva is erős, kitartó. Tetszett, ahogy hitelesen szoros a kapocs közöttük, a történet mégsem nyálas.

Nem is nagyon lehetne az ennyi brutalitás közepette. A népirtás, az erőszakból született kicsik történetei – ha mesésebb is a történet, ezek a mi korunk problémái is. Afrika most sem paradicsom, komolyan el lehet gondolkodni, hogyan és milyen körülmények között léteznek.

Díjnyertes kötet, itt érthető is, miért szerette a kritika is annyira. Más, de értékes is mellette.

Okorafor: A halálmegvető - Mint fantasy: 75% különös és különleges, új szín a palettán nálunk. Látványos, erős hősökkel.

Szubjektíven: 70% a különössége egyszerre tetszett is, bántott is. A vége is – minimum fura.