Szerelmes, családi problémás, egymásba kapaszkodó.

Elliott egy olyan családba született bele, ahol mindennap harc az élet. Az apja részeges, és amikor elkapja az indulat, erőszakos is. A neje rendszeresen kidobja, de a férfi mindig visszasírja magát. A békülő időszakban a fiuk, Elliott pedig a nagynénjénél köt ki, hogy a szülei nyugodtan rendezni tudják a dolgaikat. Egy ilyen kényszernyaralás alatt sikerül szóba elegyednie a gyönyörű szomszéd lánnyal. Catherine családjának is megvan a maga baja, és Elliott megígéri a lánynak, hogy ott lesz neki. Az anyja elviszi, így nem tudja az ígéretét megtartani. Pár évvel később, végzős középiskolásként sikerül visszatérnie, és a lányt akarja, aki még haragszik rá a megszegett ígéretért, és aki már sokkal komolyabb titkokat kell, hogy megőrizzen. A sportsztárként népszerű Elliott azonban elhatározta, hogy visszaszerzi a szerelmét, és sorra bontja le a Catherine emelte falakat maguk között.

Jamie McGuire könyveivel elég vegyes a viszonyom. A new adult és romantikus kötetei nem nekem lettek kitalálva. Az első Gyönyörű sorscsapás kötet tetszett annyira, hogy hajlandó vagyok próbálkozni, hátha, egyszer, sikerül még neki olyan párost alkotnia, mint Travis és Abby. Igen, nekik még a nevükre is emlékszem, a többi Maddox fiúéra nem… Aztán, ott volt a Red Hill – az zseniális lehetne, ha nem a kedvenc szereplőm lenne a zombik utolsó áldozata a kötetben önfeláldozás során…

A Fény a szívemben sem nekem lett kitalálva, pedig vannak benne ígéretes momentumok.

Ami legjobb lehetett volna, a thriller. Catherine ugyanis nem olyasmit titkol, amit egy átlag ifjúsági regényben szoktak. Nem bántalmazó szülei, vagy erőszakos exe van, hanem egy olyan titka, amiben gyilkosság és folyamatos fenyegetettség is van. Klasszikus horror/thriller motívum, ami köré McGuire építkezik. Van egy hotel, amiben szörnyű dolgok történnek. Volt ilyen AHS évad, az egyik legsikeresebb amerikai sorozatgyilkos is egy motelben ténykedett, és akkor még nem is emlegettem olyan klasszikusokat, mint a Psycho.

E szerző azonban annyira ifjúsági romantikába rejti ezt a szálat is, hogy nem hatásos lesz, hanem inkább röhejes. Nem lehet komolyan venni. Plusz, nekem ez a történetrész megkérdőjelezi Catherine jellemét is. Ok, az anyja az egyetlen megmaradt rokona, valahogyan védeni akarja. De nem ez a megoldás! Vétkesek közt cinkos, aki néma. Catherine pedig néma marad. Ő jól érezte, mi folyik otthon, és csak hallgatott. Ha nem is válik gyilkossá, de ártatlannak sem tudom nevezni. Rossz példát mutat az olvasóknak!

Ifjúsági romantika viszont annyi és olyan töményen van ebben a regényben, hogy bele lehet fulladni. El van túlozva, és megint csak le kell írnom, a szerelem nem lehet gyógyszer mindenre. Itt mégis az, ez pedig engem irritál.

Elliott és Catherine szerelmi története ráadásul a tipikus mozzanatokat követi, amelyek már untatnak. Sokkal jobban lekötött volna, ha nem lenne tucat ilyen történet már. Azért is haragudtam, mert Catherine azért tart haragot évekig, mert a kamasz fiút elvitte az anyja? Mintha Elliottnak lett volna beleszólása, és dönthetett volna. A lány bűnei, amiket elhallgat, sokkal bűnösebbé teszik őt. Nekem még az is megfordult a fejemben, hogy büntetőjogilag nem terheli-e valami őt.

Pedig McGuire próbálkozik. A thriller részek is, próbálják valami mássá is tenni a sztorit. Elliott származása, aki indián. De ezzel sem kezd a szerző semmit: hamar sportsztárt csinál belőle, ami miatt népszerű lesz, és már senki nem foglalkozik az etnikai hovatartozásával. A kezdet után ez olyan érzés volt, mintha menekülne a szerző a komolyabb téma elől.

Különben is, röhejes, ahogy Elliott egyetlen jellemző tulajdonsága, hogy szereti Catherine-t.

Most nincs bennem semmi szimpátia ezzel a könyvvel. Mondjuk, olvasni könnyen lehetett.

McGuire: Fény a szívemben - Mint YA: 60% szimpatikus karakterek, érzelmesen megírt cselekmény, szerelmes tematika.

Szubjektíven: 40% a thriller vonal erőltetett és zavaró – a szerelem ereje meg eltúlzott.

Kamaszos, nyaralós, ügyeskedő.

Laci és Pali testvérek, akik különös kalandra szánják el magukat. Nyáron nyaralni akarnak menni, de nem a család szokott balatoni nyaralójába. Az eredeti terv Bécs, de a jegyeket megváltó Laci imponálni akar egy lánynak, így ő is Párizsba vesz jegyeket, mint a lány másik udvarlója. Pénzük alig, nyelvtudásuk még annyi sem, de ráveszi a bátyját, hogy menjenek és próbáljanak szerencsét. Már a kezdeteknél gondjaik vannak: egy csúszás miatt a megtanult szavak nem is azt jelentik, amit gondoltak. A szobájukban egér van, ami a frászt hozza a fiatalabb fiúra. A pénzt beosztani sem tudják, és miközben szórakoznak, kalapot vesznek, udvarolnak, már a hazaútra szánt pénznek is annyi. Otthonról kellene kérni, de hogyan? Valamit muszáj lesz kitalálniuk.

Párizs az egyik kedvenc városom, úgyhogy könnyű rávenni egy könyvre, amiben a fiatalok ide utaznak és mindenféle kalandba keverednek. Ebből ráadásul minisorozat is készült, amit akár meg is nézhetek olvasás után. Azt már tudom, abból nem lesz semmi. Annyira nem tetszett a könyv, hogy a sorozatot is hanyagolni fogom.

Egyrészt, roppantul irritált, hogy mennyire semmirekellő a két főszereplő. Pali még úgy ahogy elment, benne legalább találtam szimpatikus vonást. Ő volt a gondosabb a két testvér között, aki nem volt teljesen elveszett. Ok, a szerencse nem állt mellette, de ő igyekezett beosztani a pénzüket, ő tanult nyelvet is. Laci viszont… ha más lenne a regény stílusa, akkor simán rávágnám, hogy ő az élhetetlen dzsentri srác, aki észre sem veszi, mibe keveredik és csak bajt okoz. Nem is tudom, mi irritált benne legjobban. Ahogy csak él bele a világba, minden felelősségtudat nélkül. Bajba keveredik, és ahogy pl. meg van őrülve a kalapokért, az kifejezetten zavart. Pénzük sincs, nyüglődnek, de a francia kalap vásárlása kihagyhatatlan…

Van a regényben romantikus vonulat féle is, de az is Laci stílusában. Ő olyan ember, aki mindig éppen azt a nőt szereti, aki előtte van. Egy reménytelen tetszelgés miatt utaznak eleve Franciaországba, ott pedig valaki rámosolyog, vagy szimpatikus lesz neki, már feledve is van a Pesten hagyott lány. Mondjuk, a kor erkölcs erőteljes, ezért is csak romantikaszerű jelenetek vannak. Járnak ide-oda, ha egy csók elcsattan, az már nagy szó…

Párizsi kalandok voltak beígérve, ehhez képest abszolút nem fontos, hol játszódik a cselekmény. Mert ez a testvérpáros csak cselleng, és meg se nézik a várost, ahova mentek. Ha New Yorkba mentek volna, nem az Eiffel-torony, a Szabadság-szobor lenne, ami kimarad nekik. Londoni út esetén mindig készülnének a Towerbe, de soha nem érnének oda. Heteket töltenek a városban, és egyedül Napóleon sírját látják. Ezen sírni tudnék – nem is annyira a regény miatt, de saját jogon. Egyáltalán, hogy lehet bárhova elmenni úgy nyaralni, hogy nem néznek körül?

Vagyis, a szereplőket is rühelltem, és a cselekmény se tetszett. Úgy éreztem, ez a két fiú nem csinál semmit, csak szerencsétlenkedik. Semmi izgalom, semmi értelmes cselekmény. Elvileg humor van benne, de Vaszary humora és az, amit én viccesnek tartok, ég és föld. Amin itt nevetnem kellett volna, legfeljebb szemöldök rángást váltott ki idegességemben.

Ott van a regény stílusa is. Nem mai – ami nem feltétlenül rossz. Annak a korszaknak a nyelvezetét használja, amiben játszódik. Ezt elméletben tudom értékelni, és nem rovom fel neki, de olvasni nem lett tőle könnyebb.

Gondban vagyok azzal is, kinek ajánlanám ezt a könyvet. Ifjúsági irodalom, de nem érzem úgy, hogy bármiért is érdemes lenne egy kamasznak a kezébe adni. Nincsenek benne jó példák és üzenetek. Talán, akiknek ilyen a humora…

A legjobb a borítója, az legalább párizsi…

Vaszary: Ketten Párizs ellen - Mint ifjúsági: 30% példa nincs benne, a nyelvezete régies, a cselekmény alig valami.

Szubjektíven: 35% eléggé taszított a cselekmény és a két főszereplő ügyeskedés is.

Karácsonyra jött ki egy válogatás.

Mai költők ajánlottak benne egy klasszikust. A részletekből rájöttök, kit?

1: Páris, Páris, mindjárt itt lesz,
Szépen, szerelmesen, lágyan,
Könnyesen és fiatalon
Valamikor hogy kivántam.

2: Nincsen semmi, ami van.
Egy Való van: a Nincsen.

3: Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Megoldás: Tovább!

Hazatérésért küzdő, titkos világos, küldetéses.

Richard számára a világ egyszerű és nyugodt. Londonba költözött, ahol beilleszkedett a munkahelyén, és lett egy menyasszonya is. Ám elég egyetlen döntés, hogy minden a feje tetejére álljon. Egy este sérült, fiatal nő kéri a segítségét. Mivel csövesnek néz ki, a menyasszonya, Jessica elhajtaná és sietne a találkozójukra. Richard azonban segíteni akar: magával viszi Ajtót, bekötözi a sebeit, és amikor ijesztő alakok keresik a lányt, elrejti. A tett nem marad megtorlatlanul: Richard életét elveszik. Mintha nem is létezett volna. A munkahelyén sem, de Jessica sem ismer rá. Richard kénytelen Ajtó után menni, aki egy misztikus, ijesztő világban él, Alsó Londonban, ahol egy küldetést hajt végre Carabas márki és Vadász társaságában. Richard csatlakozik, mert ő az életét akarja vissza.

Neil Gaiman, a modern fantasy történetében az egyik olyan szerző, akire rá merem mondani, hogy meghatározó. Neki sikerült egy olyan szintet hozni, ami egyrészt szórakoztató, de mélysége is van, már-már szépirodalmi. Mert hiába imádom pl. a Gemmell-regényeket vagy Sanderson köteteit, azokról nem hiszem, hogy az utókor klasszikusként fog emlékezni rájuk. Gaiman esetében azonban látok erre is esélyt.

A Sosehol is határregény, több értelemben is. Miatta tanultam egy újabb fogalmat: a Sosehol portal fantasy. Van egy átjáró, amin keresztül a hős átlép egy mágikus világba. Megismerjük magát az átjárót és az átjárást – és a két világ el van különülve. Portal fantasy még a Narnia, vagy a Csellengő gyerekek kötetei. A hőssel együtt ismerjük meg a másik világot, és annak szabályait.

Határon van zsáner tekintetében is. Ifjúsági regényként is emlegetik, de ezzel vannak fenntartásaim. Először évekkel korábban, szinte kamaszként olvastam, és akkor bizony nagyon nem tetszett nekem. Nem éreztem a sajátomnak, a konfliktusok és karakterek tekintetében sem. Most, pár évvel idősebben többet mond nekem a történet.

Most arról szólt nekem, hogy a megszokások, a biztonságos, de unalmas élet miért nem az igazi. Richard választhatná azt, ami a kaland előtt az álomélete lett volna. Egy biztos kapcsolat, házasság és két gyerek, fix állás. De nem ezt választja, inkább a bizonytalant, a halálos veszélyeket, a mágiát. A megszokások unalmasak – az is, amit szerettél volna, ha csak az van, semmi változás, beleunsz. Richard már attól megunta, hogy maga előtt látta, ez vár rá.

Talán ifjúságinak a kalandos természete miatt menne el – a csapat nehézségeket küzd le, hogy a szereplők elérjük a céljukat. Ezek a kihívások sokfélék, változatosak, és kalandregény színezetet adnak a regénynek.

Határregény azért is, mert egyszerre szórakoztató történet, és tud nyújtani valami többet is. Világában, nyelvében több. Ha valaki kikapcsolódni akar, olvashatja igényes, félig ifjúsági fantasy regényként. De ha szimbólumokat akarunk fejteni, és arról elmélkedni, hogyan kell élni, mi motivál minket, egyszerűen csak el akarunk merülni egy egyszerre ijesztő és festői más világban, azt is megtehetjük.

Cselekmény- és világ központú regény, a karakterei markánsak, de nem mélyek. Senkit nem mondanék túl összetett figurának, de nem is egysíkúak. Különcök, de szerethetőek. Jól illenek a világba, melyet Gaiman köréjük álmodott.

Kicsit nekem túl különös is ez a világ, amit azért kihívás volt befogadni. Nem adta könnyen magát, figyelmesen kellett olvasnom, nem lehet csak átszaladni az oldalakon. Plusz: a vége. Itt frappáns az, hogy egy vég is csak valaminek a kezdete.

Nem ez a kedvenc Gaiman-könyvem, de azok között van, amiket akár újra is olvasok, és van egy olyan érzésem, a következő életszakaszban egész mást mond majd, mint most.

Gaiman: Sosehol - Mint fantasy: 85% egyedi, kalandos, ráadásul mélysége is van. Lírai, miközben szórakoztat is.

Szubjektíven: 65% egy kicsit túl különös is a világa, de szívesen olvastam volna tovább is.

Cím: Álmok a csillagok közt

Szerző: Christopher Paolini - aki az Eragonnal berobbant, de most kipróbál valami mást.

Műfaj: sci-fi

Cselekmény: Kira biológus, idegen létformákat kutat az űrben. Most talál valamit, és ezzel mindenkit veszélybe is sodor. Mindenkinek menekülni kell, Kirának is, miközben a világ egy háború felé sodródik.

Várható megjelenés: őszre van tervben

Miért várós?

• Tudom értékelni, hogy ez nem Eragon-kötet.
• Még annyira titokzatos a cselekmény is, hogy felkeltette az érdeklődésem.
• A leírás alapján olyan sci-fi, amit tudok majd szeretni.
• Szép a magyar borító.

Útra kelő, háború ellen küzdő, világokon átutazó.

Joshua felhagyott a vándor élettel, és más kalandba fogott. Szerelmes lett, megnősült, és egy új világban rendelkeztek be. Egy fia született, akit a neje egy modern bolygón, egy nagyvárosban akar taníttatni, hogy a gyerek eldönthesse, ő milyen életet él majd. Joshua élete nyugalmas, egyszerű értékekkel és szeretettel van tele. Tisztában vele, hogy sok mindent az ő személye miatt telepítettek ide, és egyszer még fordulhatnak hozzá segítségért. Így is történik. Lobszong magához rendeli, és egy egyre nagyobb konfliktus felszámolásában kéri a segítségét. Némely világon más értelmes létforma is él, nem csak az ember. Ilyenek a trollok is, akik ellen egyes csoportok fajvédő háborút indítottak. A gyűlölet egyre terjed, és veszélyezteti a troll kolóniákat, akiknek fontos szerepük van a világok egyensúlyának fenntartásában. Meg kell védeni őket, és ezzel elkerülni egy végzetes háborút.

Nagyon sok pontban ide tudnám másolni azt, amit a Hosszú Földről már leírtam. Azt leszámítva, ami a cselekményben más, lényegében ugyanazt folytatja és ismétli, amit az első kötetben.

Kezdve azzal, hogy a cselekmény megint szinte nulla. Kínszenvedés volt a fülszöveget is összehozni, mert egyszerűen nem tudok mit odaírni, mi történt ebben a regényben. Ha nagyon le akarnám rövidíteni, annyi lenne, hogy világok között utaznak, sokat beszélgetnek, és megakadályozzák a háborút.

A Hosszú háború – nekem fura, hogy ez a címe, de arról szól az egész, hogy ennek nem szabad kitörnie. A Hosszú háború megelőzése találóbban kifejezné a regény cselekményét, bár valóban nem hangzana ilyen jól. Azt gyorsan leírom, hogy annyit akartam ebből kihozni, hogy a cím megtévesztő lehet. Senki ne számítson csatákra, hőstettekre és árulásokra, stratégiára, vérre és diadalra. Ebben semmi ilyesmi nincs.

A karakterek sincsenek úgy fejlesztve vagy mélyítve, hogy karakterközpontú legyen a történet. Lényeges változás nincs is, ezek még azok a figurák, akiket korábban megismertünk, hiába teltek el évek és lett Joshua apa. Bár kiemeli többször is a szerzőpáros, hogy letelepedett, más életet él, mégsem kapunk ebből többet vagy mélyebbet. Fura az is, milyen fontos a motívumrendszerében, hogy férj és apa, ehhez képest nagyon keveset látjuk a fiát, alig tudni meg róla valamit.

Érzelmi élet megint minimális, mondhatni, nincs is.

A világépítés, a sci-fi mag azonban benne van. Továbbra is izgalmas ez a többszintű dimenziórendszer, ha még mindig úgy gondolom, hogy nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Maga a háború és az emberek idegengyűlölete is témává van emelve, tartalmasan, de annyira cselekmény nélkül, leíróan, már szinte elméleti síkon, hogy nem tudtak vele lekötni.

Pedig még csak nem is száraz a szöveg, mert húzása van. Könnyen olvastam, helyenként meg is állapítottam, milyen jó dinamikája van, de annyira untam közben…

Töröm is a fejem, mi a nagyobb kép. Mert ez egy sok kötetből álló sorozat, ez a kötet konkrétan a második rész, de van még három. (Különben a cselekmény részt lehet szóló kötetként is érteni, de a világ és így a regény megértéséhez nem árt az első kötet ismerete sem.) Hova akarnak mindezzel eljutni?

Mert erre a részre rá tudom fogni, hogy a háború ellen emel szót, és rávilágít arra, milyen törékenyek az ökoszisztémák. Nem is sejtjük, milyen károkat lehet okozni egyetlen elem megváltoztatásával, mert az érzelmek elvakítanak, és nincs előrelátás az emberekben.

Hiába jó maga a szöveg, így nem tud tetszeni a sorozat. Cselekmény kell nekem!

Pratchett & Baxter: A Hosszú háború – Mint sci-fi: 50% a szöveg húz magával, de a cselekmény továbbra is minimális. Fura a vége.

Szubjektíven: 35% hiába fog meg benne valami, nagyon kellene értelmes cselekmény is.

Családi, gyermekért küzdő, boldogságért harcoló.

Maggie mindig is arra vágyott, hogy az apja szeresse és átvehesse a családi magboltot. Igyekvő, okos lány volt, aki csak egy ponton volt képtelen megfelelni az apjának. Az angol származású férfi annak ellenére lenézte a francia származásúakat, hogy maga is francia nőt vett el. Maggie szívét pedig egy francia fiú ragadja el, Gabriel. Őt nem akarja és nem tudja megtagadni a lány. Az apja igyekszik elválasztani őket, és amikor Maggie teherbe esik, ráparancsol, hogy szakítson, és a kislányt is elveszi tőle. Maggie enged, az apja kérésére megy férjhez, de nem tudja túltenni magát a gyerekével történteken. Kanada ezekben az években a gyerekotthonokat elmegyógyintézetté alakítja, és az árvák hirtelen elmebetegek között találják maguk, gyógyszeres kezeléssel. Amikor Maggie újra találkozik Gabriellel és meghoznak egy életet megváltoztató döntést, a kislány nyomába erednek.

Megrázó olyan csoportokról olvasni, melyek veszélyeztetettek. A Böszörményi novelláskötet nem is olyan régen, a sérültekről. A lányanyák, akikkel a katolikus egyház miket művelt Írországban… Az árvák, akiket az egyház és az állam is bántott, nem egyszer. Valahol ide tudom sorolni az üldözött népcsoportok szenvedéseiről szóló köteteket is, mint a holokauszt regényeket. Zsidó – vesszen.

Az Elveszett lelkek otthona is egy ilyen csoport nyomába ered. Az árvák, akiket elmebetegnek minősítettek, gyógyszerrel kezeltek, valóban bolonddá tettek. Amikor a kisgyerekek szenvednek, az különösen fájdalmas. Itt is az.  Megtörtént eset az alapja, így pláne brutális, amikor az egészséges gyerek a közveszélyes őrültek között próbál túlélni.

A regény trükkje azonban az, hogy nem a gyerek, ebben a kötetben Elodie, a főszereplő. Az is benne van, vele mi történik és milyen élet jutott neki. Még sokaltam is a részeit, gyakran csak nyújtottak és ugyanazokat a borzalmakat ismétli. A főszerep az anyjáé, akivel több minden történik, nincsen bezárva és küzd azért, hogy a maga ura legyen.

Maggie története egyszerre feminista és romantikus regényes is. Valahol mesének érzem, ahogy Gabriellel visszatalálnak egymáshoz, és új életet kezdenek, de van benne valami tragikusan szép is. A sors helyrehozza azt, amit a család tönkretett. Ha nem lenne a kislányuk szála benne, akkor egy nem nyálasra megírt romantikus, női regény lenne.

A feminizmus már kevésbé van benne, mert Maggie alapvetően hajlik arra, hogy feleség és a családnak megfelelő nő legyen. Az ambícióit nagyon sokáig elfojtja, és csak a végére jut el addig, hogy harcoljon azért, amit ő akar. A gyerekéért, a szerelméért, az üzletért. De azért írom ide, mert eljut addig, hogy ezekért küzdenie kell, és szerepet tud váltani. Nem teljesen, mert feleség és anya is lesz, de mellette üzletasszony is, és a második házassága nem azon alapszik, hogy mindig ő ad fel mindent, az már egyenlő felek között köttetik.

Cseppet nehezményezem, hogy túlírtnak éreztem a kötetet összességében. Sok olyan betét van benne, ami ismétlésnek hat, és nem viszi előre a cselekményt. Ezek egy része legalább a szereplők lelki bemutatását erősíti, karaktert ad nekik. De, elsősorban Elodie történetei, túl vannak nyújtva. Meg akar siratni az író? Kevesebb, de drámaibb eseménnyel jobban ment volna, mint ugyanazon borzalmas helyzet ragozásával.

Különben könnyen olvasható, érthető és magával húzó szövege van, amit nehézség nélkül és gyorsan lehet olvasni. Nem szépirodalom, de nem is olcsó szórakoztatás, amit a nyálregények nyújtanak oly nagy sikerrel.

Most úgy érzem, túl sok ilyen történetet olvastam már, és sok már nekem ebből. Hogy szenvednek az árva gyerekek, miket tesz az egyház nem éppen emberbarát módon. Ez is egy ilyen sztori, jól is van megírva összességében, csak a témát már kezdem unni.

Goodman: Elveszett lelkek otthona - Mint családregény: 75% érzékeny, több oldalról megfogott, és valóságában borzalmas sztori.

Szubjektíven: 55% szerettem, lekötött, de annyi ilyesmit olvastam, hogy folyton déjá vu volt.

Önismereti, tanácsadó, életmódot váltós.

A mai világban az embernek már több módja is van a napi betevő megkeresésére. A tér és idő korlátait a technika sorra dönti meg – egyre több a lehetőség. Már azt is megválaszthatja az ember, hogy valakinek akar dolgozni, vagy maga igyekszik egy vállalkozást felépíteni és abból megélni. Dallos Zoltán alkalmazottként kezdte, több mindenben kipróbálta magát lentebb és vezető pozíciókban is. Az egészségügyi állapota döbbentette rá, hogy nem a megfelelő módon él, és mert váltani. Vállalkozó lett, és a tapasztalatait, a programjának az alapjait ebben a könyvben is megírta. Személyes történetekkel, saját tapasztalatokkal segít döntést hozni, és tájékoztat. Mi kell ahhoz, lélekben és fizikaikban is, hogy valaki vállalkozó lehessen, és lehetőleg sikeres?

Fontosnak tartom kiemelni, hogy Dallos kötete csak egy a programjai közül. Ez nem egy olyan megmondó könyv, amit elolvasol, és holnap már mész is a cégbíróságra, mert már annyira indítanád is utána a vállalkozásod, felvértezve minden tudnivalóval. Ez az esszenciája annak a munkának, amit tanácsadóként és rendezvényszervezőként, szakemberként végez. Saját honlapja, rendezvényei, programjai, hírlevele és személyes márkája van.

Link a személyes oldalra: https://dalloszoltan.hu/
Link a könyv oldalára: https://alkalmazottbolvallalkozo.hu/

Ez a kötet arra alkalmas, hogy az első lépéseket meg lehessen tenni, ha valakiben felötlik, hogy vállalkozást szeretne indítani. Rávesz, hogy mérd fel a forrásaid és a céljaid, az erősségeid és a gyengéid. Segít keretbe helyezni az álmot, és viszi a realitás felé. Nem olyan végrehajtási utasítás, aminek a betartása után ott van egy működőképes vállalkozás, hanem a lelki mankó, hogy érdemes-e belevágni, mire lehet számítani, milyen munkát kell elvégezni, milyen terhelést kell bírni lélekben és anyagiakban.

Helyenként munkafüzetre emlékeztet, amit kifejezetten szerettem benne. Feladatokat ad, melyeknél el is magyarázza, miért kell elvégezni, mit tanulunk/látunk belőle. Azért az kikívánkozik belőlem, hogy valóban a kezdőkhöz szól. Pl. a SWOT analízis részletes bemutatása is benne van, noha ezt már annyi területen nyomják nekünk, hogy én már unom is. Most utána számoltam, 11 éve ez jön velem szemben a szakmai képzéseken, de az egyetemen is tanultam, pedig nem gazdasági szakon végeztem.

Szimpatikus, hogy nagyon olvasmányos és erőteljesen saját tapasztalatokból építkezik. Ettől hitelesebb, személyesebb, és nincs tudományos vagy ismeretterjesztő jellege. Még amiket evidenciaként kezelek, és unom hallani is, pl. a világ kinyílt, nomádabb életmód, a számítástechnikában rejlő lehetőségek, is szórakoztatóan vannak megírva, vitt rajtuk végig a szöveg, és találtam itt hozzájuk olyan pluszt, ami nem volt a fejemben.

Gondosan szerkesztett és felépített kötet, könnyű kezelni és akár visszakeresni is benne dolgokat. Ezért is jár piros pont.

Amit még szerettem benne, hogy nem csak a vállalkozóvá válásra olvasható. Nekem ilyen terveim nincsenek, de így is voltak olyan önismereti, vagy életmódbeli részei, amelyek nagyon lekötöttek. A márkaépítés mindenkinek fontos, egy munkahelyen ugyanúgy el kell adnod magad, mint vállalkozóként. Ami engem jobban érdekelt volna, és több gyakorlati tippnek is örültem volna: a csapat- és vállalati kultúraépítés. A saját életemben tartok ott, hogy vezetői munkakörben négy munkacsoportot kell összefognom, és ebben találtam ötletet, mit és hogyan lehetne, hogy ne csak 80 együtt dolgozó emberem legyen, hanem négy csapatom. De sokszor éreztem úgy, hogy általános megállapítás helyett konkrét ötletet akartam volna.

Igen, ez máskor is felmerült bennem. Itt az általános megállapítás, de hol a recept hozzá?

Látom a hasznát, aki bele akar vágni, innen kap segítséget, és tippeket a továbbiakra. Az meg természetes, hogy a szerző a saját programjai felé invitál… márkaépítés, tudjátok!

Dallos: Alkalmazottból Vállalkozó - Mint segédkönyv/ism.terj.: 70% feladatokkal bővített, személyes, jól forgatható és érthető kötet.

Szubjektíven: 75% tetszett, hogy olvasmányos és átfogó, de ez csak a bevezetés a témába.

Ezt már csak külön jegyzem ide meg, mert nem a kötetre vagy a tartalmára vonatkozik, de a szerzőségre érzékeny lényem nem tud elmenni mellette szó nélkül. Tiszteletre méltó, hogy Dallos Zoltán korrekten leírja, hogy ez a könyv az övé, de nem maga írta. Szellemírót alkalmazott. A gondolatok, a tapasztalatok, a módszer a sajátja, de más öntötte írásba. Így a könyv olvashatóságára, érthetőségére vonatkozó dicséretem a szellemírónak címezném, akit nem ismerünk meg név szerint. (Tudom, hogy az a gyakorlat, hogy a szellemírókat fel sem tüntetik, de általa lett ez a könyv az, ami, és szerintem jár neki érte kredit.)