Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Esposito: Bűn

Őrület 2.

2020. január 22. - BBerni86

Menekülős, bérgyilkosra vadászós, luxus környezetes, elkényeztetett.

Alvie nem hiszi el, mibe keveredett. Nino lelépett, őt Londonban hagyta a sportkocsi és a táska pénz nélkül. Igaz, Beth gyémántjait meghagyta neki, de ez kevés vigasz, ha az isteni szex és a milliók jutnak eszébe. Pedig már 1_22bun.jpgarról álmodott, hogy bérgyilkos duó lesznek a nápolyi szívtipróval. De Nino elment, és Alvie bosszút fogad. Zaciba vágja a gyémántokat, és Nino meggyilkolását tűzi ki célul. A férfi üzenete is csak hergeli: akkor hajlandó vele lenni, ha a nő el tudja kapni. Rajta nem múlik! Elég egy app és a Tinder, hogy Nino után vesse magát. Egy kis romániai kitérő után már Rómában üldözi a férfit, miközben bevásárol, lop magának egy ölebet és fél szemmel a sajtót is követi. Hiszen nem kevés hulla maradt utána, köztük az ikre – még a rendőrség sem jött rá, hogy Beth a halott és Alvie a túlélő. Balszerencsére Beth szelleme nem nyugszik, de annyi baj legyen, leszámol vele is, újra!

Nem kerestem vissza, milyen százalékot adtam Chloe Esposito előző kötetének, az Őrületnek. Az nagyon megmaradt viszont a fejemben, hogy totálisan kiakadtam a cselekményen. Rühelltem a hősnőt, utáltam a cselekményt és az egész, úgy ahogy volt, lefárasztott. Akkor minek olvastam el a folytatást? Erre nagyon női válaszom van, ami nem a csak. A borító miatt – talán Párizs a kedvenc városom, de Róma is közel áll a szívemhez és megfogott ez a borító.

Szerencsére, most nem a római kép a legjobb, amit ki tudok emelni a kötetből.

Igaz, most is eszméletlen, miket ki nem talált a szerző. A cselekmény nem kicsit agyament. Hihetetlen, meseszerű és borzalmas. Tele van olyasmikkel, aminek köszönő viszonya sincs a realitásokkal. Csak egy példát mondok: Alvie átműtteti az orrát, és már aznap némi alapozóval és fájdalomcsillapítókkal felszerelkezve járja a várost és pasizik is többek között. Egy plasztikai műtét után, ahol lefaragták az orrát! Ugyanakkor roppant sodró is ez az őrület. Az olvasó már várja, milyen őrületet talál ki és valósít meg az a borzalmas nőszemély. Nem is kell csalódni, olyanok vannak benne, hogy az ember álla leesik.

Alvie egy eszelős. Van elég sok szociopata vonása is, de nem igazi szociopata. Ahhoz túl sok benne az érzelem, ha azok negatívak is. Rengeteg gyűlölet és féltékenység, narcisztikus, felelőtlen és nagyon sokszor annyira ostoba is. Van, amit még mindig nem emésztettem meg. Amikor beviszi a rendőrség, valami fegyvert szeretne biztosítékként. Mit művel? Feldug magának egy kézigránátot. Folytassam még? Mert van ilyen idióta ötlete nem is egy. Szóval, Alvie olyan hősnő, akit ki nem állhatok alaphangon.

Hihetetlen, botrányos cselekmény, elég sok szexualitással. Olyan hősnő, aki cincálja az idegszálaim, elég gyorsan. Mégis, le se bírtam tenni a könyvet. Meg is vetem érte magam, mert az első kötet kiakasztott, utáltam – az agyam most is így érzi, a második résszel. A másik felem viszont élvezte ezt a borzadályt. Egyszerre nevettem és szórakoztam és botránkoztam meg a könyvön. Utáltam, de szerettem is.

A strandkönyv igényem tökéletesen kielégítette. A szereplők gazdagok is, szépek is, és olyan luxus van a lapokon, amit különben el sem tudnék képzelni. Mi mindenre nem jó a pénz… Bár, amilyen tempóban Alvie költi, az ilyen élet nem tarthat sokáig. De addig be lehet lesni a legjobb éttermekbe és boltokba, a római dolce vita legjobb részeibe. A cselekmény nagyon pörög, és tele van eszméletlen fordulatokkal és szálakkal. Kis romantika – vagy inkább túlfűtött szexualitás, mert óvszergyűrűvel lányt kérni nem éppen romantikus – és nagyon sok botrány. Egy irritáló, de szórakoztató bomba ez a könyv.

Az előzmények különben nem kellenek hozzá, minden alaposan el lesz mesélve ismétlésben, hogy mindenki képben legyen. Ez a jobb kötet, de azért az is igaz, hogy nem ugyanaz az itteni összefoglaló és egy teljes regény ismerete. A kettő együtt ütősebb, mint egy szólóban.

 

Esposito: Bűn – Mint strandkönyv: 90% egyedi stílus, botrányos és hihetetlen történet, ragyogó helyszínek.

Szubjektíven: 60% egyszerre szörnyülködtem és vigyorogtam. Borzalmas, hogy ez tetszett.

Idézzünk!

Közös sors van megírva? Te hallod saját magadat? Ez nem egy tündérmese, Fallon! Ez a való élet, és a való életben ki kell dolgozni a beledet a boldogságért! (Hoover: November 9.)

 

Minden csatának ára van – folytatta halkan. – Még azoknak is, melyeket megnyerünk. (Eames: Véres Rózsa)

 

Ő az igazi? Valószínűleg nem, de eléggé meg vagyok róla győződve, hogy az igazit a szerelmesregény-írók és a Disney találta ki. (Proby: Hallgass meg!)

 

Az emlék fajtája határozza meg, hogy milyen távolinak érezzük.
– Ez mit jelent?
Sarah halkan felsóhajtott.
– Egy pszichológiai témájú szövegben olvastam az egyetemen. Az agy a boldog időszakokat a közelmúltbeli események közé sorolja be. A szörnyű emlékeket viszont hátrasorolja, ezért elfelejtődnek vagy nem lesznek hozzáférhetőek. Ez biztosan egy védekezési mechanizmus. A jó dolgokkal körülvesszük magunkat, a rosszaktól pedig eltávolodunk vagy valami ilyesmi. (Barker: Az ötödik áldozat)

 

– Úgy sejtem, a természetemben van, hogy túlgondolom a dolgokat.
– Persze, hogy benne van. Nő vagy. (Proby: Hallgass meg!)

 

Az én végzetem a halál… Mindig is azt gondoltam, hogy másképp jön el, de végül is az egyik módja olyan, mint a másik. (Falco: Az eltűnt idő könyve)

 

A túlzott önhittség, baszki. Több hőssel végzett már, mint a szörnyek együttvéve! (Eames: Véres Rózsa)

 

Az élet nem más, mint fájdalom, amit néha megszakít pár tompa pillanat. (Christo: Egy birodalom végzete)

 

Szeretni valakit nem csak magára az illetőre vonatkozik, Ben. Szeretni valakit azt jelenti, hogy elfogadjuk az összes embert és dolgot is, akit és amit az illető szeret. (Hoover: November 9.)

 

Eisley felemelt egy vastag orvosi könyvet az asztalról, aztán elengedte. A könyv nagyot csattant az asztalon, és Nash azonnal felegyenesedett a székben. Az állán végigfolyt a nyál.
– Chicago büszkeségei a munka frontján – viccelődött Eisley. (Barker: Az ötödik áldozat)

 

A dicsőség elmúlik. Az arany úgy folyik ki a kezünkből, mint a víz vagy a homok. Csak a szeretetért érdemes harcolni. (Eames: Véres Rózsa)

 

Néha úgy érzem, mintha egy rakás kanos tizenévessel indultam volna életveszélyes küldetésre – jegyzi meg. – Azt hiszem, hamarosan kiderül az is, hogy a rumosüvegekbe szerelmes üzeneteket szoktatok rejteni. (Christo: Egy birodalom végzete)

 

– Sam, nem tudom tovább nézni, hogy a legjobb barátnőm lassan bekattan, és macskás vénasszony lesz belőle.
– Szeretem a cicákat – szipogtam a takaró rejtekében.
– És allergiás vagy rájuk.
– Köszi. Emlékeztess rá nyugodtan, hogy még macskáim se lesznek vénségemre! (Wesley: 12 első randi)

 

Nem én vagyok az ördög, de abban biztos lehetsz, hogy nagyon jóban vagyok vele. (Cure: A lány, akit élve ástak el)

Christo: Egy birodalom végzete

Sellős, szívre pályázós, saját utat járós, szerelmes.

Lira a Tengerek Királynőjének egyetlen lánya és örököse. A szirén hercegnő, akit a Hercegek Átkának is neveznek, mert hírhedt arról, hogy királyi sarjakat csábít el és tépi ki a szívüket. Anyja azonban a saját lányában is ellenséget kezd el látni, és amikor lehetősége nyílik rá, egy apró vétségért is súlyos büntetést szab ki a lányra. Elian a leggazdagabb királyság, Midasz trónörököse. A fiatalember azonban nem vágyik az uralkodásra, a tengert és a kalandokat szereti. Kalóznak állva szirénekre vadászik, rég vágyik a Hercegek Átkának kivégzésére is. Most 1_21egy_birodalom_vegzete.jpgegy legenda nyomába ered, mellyel véget vethetne a szirének gyilkos támadásainak. Mindkettejük életét felforgatja, amikor Elian egy lányt ment ki a tengerből. A büntetésből emberré lett Lira az, akinek így kellene megszereznie a herceg szívét, az ereje nélkül, hogy az anyja megbocsásson. A közös kaland azonban más érzelmeket kelt a lányban: vajon van esély arra, hogy az ősellenségek szerelme megbékítse a népeiket is?

Most nagy divat újraírni a régi meséket és történeteket. Elég csak ránézni arra, a Disney mit csinál az utóbbi pár évben: fogja a régi klasszikusokat, és adaptálja őket. A regényekben is lassan külön ágazat lesz a klasszikus történetek újraalkotása. Alexandra Christo is egy régi kedvenchez nyúlt vissza: A kis hableányhoz.

Az ő trükkje az, hogy az eredeti mese nem éppen vidám világára rátett egy véresebb, kalandosabb új szálat is. Az ő szereplőire nagyon nem lehet az ártatlan és naiv jelzőt használni. Elian és Lira mindketten gyilkosok, akiknek nem is kevés vér tapad a kezéhez. Egymást is legszívesebben megölnék a történet első felében. Van is benne olyan jelenet, mindkét fő karakter szemszögéből, amikor vadásznak és ölnek.

A szerelem sem olyan, mint egy átlagos YA regényben. Nincsenek nagy, romantikus pillanatok. Annyira, hogy alig lehet észrevenni, hogy ez a két figura már mennyi mindent jelent egymásnak. Abszolút nem is hiányzott ennél több nyál – egyetlen jelenetet nem bántam volna, ahol kissé több érzelmet mutatnak, nem csak a záráskor egy csobbanást. De erre nem fogok panaszkodni, inkább ez, mint hosszú fejezeteken keresztül az édelgés.

Lira és Elian sajátos stílussal rendelkezik. Tetszett, ahogy Elian tudja keverni az úriembert és a kalózt, mikor melyik viselkedés a testhez állóbb. Lira sokkal nyersebb, durvább nála, de pont ez a mássága az, amiért Elian belé lesz szerelmes, és nem egy átlagos hercegnőbe, akiket otthon ismerhetett meg.

Tetszett a szirének világa is – egy diktatórikus rendszerben szenvednek, mert a királynőjük már simán zsarnok a nyakukon. Van abban valami nagyon beteg, ahogy félelemmel uralkodik, és még élvezi is, ahogy mindenki mást kínozhat. Ugyanakkor finoman alá van pontozva az is, hogy ez a mérhetetlen hatalomvágyából fakad. A saját lányát is azért rühelli, mert ő lesz az örököse. Sokkal érdekesebb volt ez a tengermélye, mint az emberi társadalmak – azok sokkal egyszerűbbek, noha minden uralkodói családnak megvan a maga sajátossága. Jellemző különben, hogy Lira pont egy rendes herceget szabadít meg a szívétől a kötet elején.

A kalandok fokozatosan bontakoznak ki, kicsit több is belefért volna belőlük gyorsabb tempóban, de így sem volt rossz. Van ármány is, akad harc is, talán csak mágiából jutott kevesebb, noha a szirének varázslények.

A regénynek kellemes a hangulata – feltéve, hogy valaki bírja, ha szópárbajoznak és hergelik egymást a szereplők, nem összeborulnak. Itt még szerelmet is úgy tudnak vallani, hogy az halálos fenyegetésnek hathat.

Könnyű olvasni, van humora, szórakoztató regény. Ha ilyen formátumban még kapunk pár klasszikus mesét, csak örülhetünk.

 

Christo: Egy birodalom végzete - Mint YA fantasy: 75% ötletes átdolgozás, szimpatikus hősökkel és hangulatos szöveggel.

Szubjektíven: 70% szerettem a stílusát, a minimális románcot, de a kalandok lassúak voltak.

5 regény, amit el kell olvasnod

Mese másképp

r5_22.jpg5: Levine: Elátkozott Ella – Ellának akadt egy kis gondja, a keresztelője óta. Tündér keresztanyja rossz ajándékot adott neki: legyen Ella engedelmes! Következmény: ha a lánynak valaki utasítást ad, nem tudja azt megtagadni. A gond ott kezdődik, hogy mostohája nagyon kihasználja ezt, és amikor a lány pont a koronaherceggel esik szerelembe, már politikailag is gondot jelent egy olyan királyné, aki nem tud nemet mondani. Ella elindul, hogy megtörje az átkot.

4: Meyer: Holdbéli Krónikák – 4 kötetes sztori, magyarul az első kettő kapható jelenleg. Klasszikus mesék vannak újragondolva, keverve egy kis Sailor Moon világgal. Cinder – r4_29.jpgHamupipőke – egy cyborg, aki próbál túlélni. Egy bálban a leghatalmasabb földi uralkodóval, a császárral kerül közelségbe, csak éppen a lány múltja és egy féltékeny Holdkirálynő zűrt kavar. De kapunk Scarlet nevű amazont egy génmódosított harcossal, farkassal. Később egy hackert, aki torony helyett a világűrbe van r3_34.jpgelzárva és érkezik Winter – Hófehérke is.

3: Madsen: Hamupipőke, menj a búsba! – modern románc egy mai fiatallal, aki Disney meséken nőtt fel, és ennek szellemében kereste is az igazit. Darby azonban minden férfiban csalódni kényszerül, és úgy dönt, ennyi volt! Nincs több hercegnek tűnő béka. Csak éppen pont most ismeri meg Jake-et. Neki nem csak a külleme és a jelleme mesés, a neve is. (Knight – Lovag) Darby azonban elhatározza, hogy most nem dől be a meséket kereső vágyálmának, és jócskán megnehezíti, hogy Jake bizonyítsa, ő az Igazi.r2_31.jpg

2: Teller: És boldogan éltek… - Agnes számára nem osztott jó lapokat az élet. Cselédként kihasználták, és menekült az első férfival, aki felfigyelt rá. Terhes lett, de feleség nem – a férfi kocsmáját azonban vezethette és egymással is megvoltak. Míg egyedül nem maradt, és kénytelen volt visszatérni a szökése helyszínére. A baj csőstül jön: helyes lányát egy betegség végzetesen elcsúfította. Nevelőnőnek szegődik, a kis Ella mellé, aki az apja szemefénye, egy elkényeztetett, de gyönyörű kislány. Amikor az apa r1_30.jpgfelfigyel a birtokait is jól igazgató nőre, a mostohává lett Agnes csak az életre szeretné felkészíteni a szépséges mostohalányt.

1: Card: Bűvölet – adott egy fiatal nyelvész, aki végre szerez egy barátnőt és sínen van az élete. Balszerencséjére a gyerekkori álmáról kiderül, hogy nem csak álmodta. Visszatalál a rétre, ahol egy lány alszik egy medvével védve. Ivan kicselezi az állatot, csókkal ébreszti a lányt – aki egy középkori, elátkozott hercegnő, aki nem éppen ilyen lovagra várt. Balszerencséjére a nyelvét csak ez a fura nyelvész érti, akit vissza kellene rángatnia a középkorba is, hogy együtt számoljanak le a lányt elátkozó és a királyságát tönkre tenni akaró boszorkánnyal. A ma és a középkor is rejt kihívásokat, miközben egy időt átívelő szerelem is szárba szökken.

Cure: A lány, akit élve ástak el

Medúza-krónikák 1.

Nyomozós, nőket elrablós, múlt démonaival szembenézős.

Huszti Nimród frissen érettségizett diákként kapta a lehetőséget, hogy titkos küldetéseken változtasson a világ menetén. A férfi hosszú évekig szolgált, míg már túl sokat vesztett és rémálmok sora gyötörte. Vidéki magányra, csendre vágyott. Egykori felettese, jó barátja azonban még egy ügyre szeretné visszacsábítani a férfit: valakik 1_20a_lany_akit_elve_astak_el.jpgnőket ragadnak el, brutálisan megerőszakolják, csonkolják és gyilkolják őket. Ám most egy életben maradt: Zora csak a nevére emlékszik, pár rémképre – ő még szerencsés, élve ásták el és egy hajléktalan kiásta. Miután Nimród beszélt vele, kénytelen elengedni az ügyet. Beleveti magát az alvilágba, ahol véres filmeket készítenek és árulnak, miközben nők elképzelhetetlenül szenvednek. Közben a saját démonaival is szembe kell néznie, és rájönnie, van-e visszaút számára egy boldog, civil életformába, vagy már ez Nimród élete.

John Cure eme kötetében két zsáner között kalandozik: a thriller és a horror elemei, melyek meghatározzák a Medúza-krónikák nyitányát. A thrillert éreztem benne erősebbnek, nem is bántam – kint havazik, bent meg elmerültem egy izgalmas történetben.

Azért, nem vagyok tökéletesen elégedett, de eléggé. Ha a horrort nézem, az leginkább a brutalitásban nyomon érhető. Fiatal, sportos, fekete hajú nőket ragad el a Vérbrigád, és nagyon kegyetlen dolgokat művelnek velük. Nem csak a végeredménnyel szembesülünk, egy-egy jelenetben megelevenedik a lányok pokoljárása, és Zora visszatérő emlékei is iszonytatóak. A nemi erőszak különben is az egyik olyan bántalmazási forma, ami borzaszt. Ami itt fűszerezi, néhol már gyomorforgató. Mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy valaki erőszakoljon egy félholt teremtést, akit közben csonkolnak is? Bele se akarok gondolni, iszonyatos. Ugyanilyen megterhelő a túlélők traumája is – Zora jelenetei szívszorítóak, akkor pláne, amikor azt is megtudjuk, mennyi mindent vesztett igazán. Vagyis, a horror itt nem ijesztés, borzasztás. Az remekül sikerült is.

Thriller: Nimród az elkövetők után veti magát. Ez volt az a rész, amit gyengébbnek éreztem. Van benne fordulat, haladás, de nem követi úgy az eseményeket, mint egy Barker vagy Robert Hunter nyomozás esetében. Lazább, könnyebben jönnek a megoldások, és Nimród mindig tudja, kihez kell információért menni. Túl könnyű a megoldás, hiányzott a csavar. A végét is olyan gyorsnak, már-már összecsapottnak éreztem.

Ami helyette volt: Nimród mélyebb bemutatása. Valahol ezt a figurát is tudtam sajnálni. Mintha az lenne a sorsa minden jó nyomozónak és a többieken segítő embernek, hogy súlyos traumákat cipeljenek magukkal. Nimród a korábban történtek miatt emészti magát, és a saját boldogságának útjában áll. Ott van Gréti, ott van egy új élet lehetősége, de ő nem olyan karakter, aki hátat tud fordítani a szenvedőknek – legyen az ember vagy állat. Így mindig visszatér a csatatérre, és mindig veszít valamit magából. Annyira szerettem volna, ha neki is jut egy kis boldogság, de úgy tűnik, amióta a skandináv krimik divatosak, a legjobb nyomozók sorsa a magánéleti szenvedés és nyomor.

Szórakoztató regény, így mélyebb tartalmakat nem is kerestem benne. A világképe is tulajdonképpen egyszerű: vannak az elvetemült emberek, a hősök és áldozatok. Viszont, hangulatában erős a könyv. Végig benne van valamiféle sötétség, nyugtalanság – de ez nem megy az olvashatóság rovására. Megráz, de annyira nem, hogy depresszióba süllyedjek, és érfelvágó gondolataim támadjanak.

Korrekt a formátuma is. Olvasmányos, könnyed, gyorsan lehet haladni vele. A fejezetek húznak egyikből a másikba, jól szerkesztett – ha a vége túl gyors is.

Tetszett, ha lesz folytatás, jövök vissza és mesélek majd arról is.

 

Cure: A lány, akit élve ástak el – Mint thriller: 75% pörgős, fordulatos a cselekménye, a vége túl gyors is. Sötét, hangulatos.

Szubjektíven: 75% a végétől nem voltam boldog. Nimród szimpatikus, az ügy is érdekes.

Visszanéz7ő

3. hét

Január

13. 48 másképp - ifjúsági 5

14. Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose? - thriller 4,5

15. Hoover: November 9. - romantikus 5

16. Barker: Az ötödik áldozat - thriller 5

17. Eames: Véres Rózsa - fantasy 5

18. Falco: Az eltűnt idő könyve - képregény

      Proby: Hallgass meg! - romantikus 4

19. Wesley: 12 első randi - női 3

      Butler: Átváltozás - sci-fi 3

 Lassan beindulnak a kiadók újra, de addig is, találni még bőven olvasnivalót.

Tovább

Butler: Átváltozás

Xenogenezis – trilógia 2.

Fajmentős, génekkel kísérletezős, másokat megértős, űrlényes.

Lilith belemegy az oankáli és óloj tervekbe, sorra szüli 5 szülőtársával a gyermekeket. Egy fia lesz, akinek az Akin nevet adja. Külsőre teljesen embernek tűnik, de Akin belül egészen más, mint a földi fiúk. Gyorsabban fejlődnek az értelmi képességei, pár naposan már beszél, és hamarosan értelmesen lehet vele kommunikálni is. A világot 1_19atvaltozas.jpgtöbb érzékszervvel ismeri meg, mint az emberek. A lázadók közben egyre elkeseredettebbek: az oankáli csoport ugyan engedi őket szabadon élni, de a nemzőképességüket elvette. Így az űrlényekkel együtt élők gyermekeit kezdik elrabolni, és pótolni velük a saját gyermekeket. Akin is egy ilyen rablás áldozata lesz, és hosszú időt tölt el a lázadók között. Anyja egykori barátai, Tate és Gabe is a nevelői között vannak. A fiú megtanulja átérezni az ő panaszaikat és kívánságaikat, és szószólója lesz az oankáli közösségben a lázadók ügyének.

Most néztem meg, mikori ez a regény. Meg is lepődtem, hogy nem kortárs, hanem bizony egy idősebb kötetről van szó, csak magyarul érkezett meg évek késésével. Igaz, ez a történeten nem látszik meg. Jár is a piros pont, mert simán elhittem volna, hogy ez a trilógia most készült, nem egy évtizeddel korábban.

Sorozatoknál mindig fontosnak érzem, mennyire szükségesek egy kötethez az előzmények. Itt elég vegyes a válasz is. Új főszereplő van, Akin. A korábban megismert alakok közül kevés bukkan fel újra, erősen mellékkarakterként. Más a konfliktus is, megváltozott a világ. Így az is értheti, akinek a Hajnal nincs a fejében. Ám a világ abból épült ki, amit az előző kötetben bemutatott Butler. Lehet érteni előismeret nélkül is, de nagyobb összefüggések és a társadalmi fejlődés csak akkor az igazi, ha tudjuk, mi hogyan vette kezdetét. Így annak ellenére, hogy lehet érteni önmagában is, arra jutottam, jobb az előzmények ismeretében belevetni magunkat az Átváltozás világába.

Már csak azért is, mert ez nem cselekményközpontú regény. Irritált is, hogy nem nagyon történnek benne dolgok. Azt hinné az ember, hogy az űrlényekkel együtt élni, lázadni és az életben maradásért küzdeni, ennél izgalmasabb. Ehhez képest, ha csak a cselekményt nézem, lassú és unalmas is a kötet.

Az érdekessége a világa. Hogyan működik egy olyan társadalom, ahol a következő generációnak 5 szülője van, azok ráadásul 3 fajból adódnak össze? Kicsit ki kell szakadni a hétköznapi gondolkodásból, hogy az oankáli nézeteket el tudjuk fogadni. Nekik az, hogy a saját részükké teszik az emberi génállományt is, már az emberiség túlélését jelenti. De azzal emberek maradnak, ha csak részben emberek?

Ezt a kérdést kell, hogy Akin megoldja. Ő mindkét világ gyermeke, akit a lázadók elrabolnak, így első kézből tapasztalja meg mindkét gondolkodásmódot. Akik elfogadják a génkeveredést, és elég nekik az is, hogy a gyermekeik részben emberek. De azokat is megismeri és megérti, akik szerint az már nem emberi, ha jó részben ufók is mellette. Valahol ez volt a regényben a mélyebb rész: a megértésre törekvés. Azt láttuk, mi lesz, ha egyik fél sem enged a saját akaratából. Lázadás. Az erősebb pedig hagyja kihalni a másikat, csak neki legyen igaza. Ha viszont van legalább egy, aki keresi a kompromisszumot, lehet megoldást találni. De ez a nehezebb út, tény.

A karakterek közül Akin, aki alaposan van ábrázolva. Ugyan az állandó megismerés és megértés miatt mintha ő maga kevésbé lenne fontos, de azzal, hogy magába szívja mindezt, ő maga is alakul. Szimpatikus, pozitív karakter, aki képviseli mindazt, ami értéknek tűnik ebben a világban. A többiek hozzá képest csak alig kapnak mélyítést.

Vannak jó dolgok benne, de nem igazán olyan sci-fi, ami le tud kötni. Kell nekem akció is…

 

Butler: Átváltozás – Mint sci-fi: 60% érdekes világot felépítő, különleges karakterrel a középpontban, de lassú.

Szubjektíven: 35% nem szerettem meg a főszereplőt, és a történet is untatott.

Wesley: 12 első randi

Csajos, randis, útkeresős.

Sam fél év alatt sem tért magához abból, hogy a vőlegénye elhagyta. A legjobb barátnője, Pam már nem bírja nézni, mennyire szenved és mindent veszni hagy maga körül. Őrült tervet talál ki, hogyan rángassa vissza az életbe a nőt: ha megígéri, hogy 1 éven át minden hónapban elmegy egy általa szervezett randira, nem nyaggatja. Sam belemegy. A felhozatal pedig változatosabb nem is lehetne: találkozik rendőrrel, aki elviszi magával egy szolgálati útra is; sikeres játéktervezővel, aki nem ennyire szétesett életszakaszban még komolyan vehető 1_19_12_elso_randi.jpgalapanyag is lenne; de az igazi identitását rejtő meleggel és erőszakos állattal, de még lánnyal is összehozza a sors. Közben visszatér a munka világába is, és Sam rádöbben arra, hogy nem szereti már az újságírást. Miközben hónapról hónapra jön egy randi, azt is átértékeli, mit vár az élettől és mit hajlandó megtenni érte.

Az alapanyag remek komédia alap. Őrült randik, őrült személyekkel, míg valami lelki fejlődést is kapunk a hősnő részéről. Könnyed, egyszerű kis cselekmény és ötlet, amin gyorsan végigszalad az ember.

Meg is kaptam, amiért igazából kikötöttem e könyv mellett. Minimális odafigyeléssel, pillanatok alatt végigfutottam rajta – pont lekötött, de amikor kellett, könnyeden félre is tudtam rakni. Ez nem egy olyan könyv, amibe mélyen el lehetne merülni, de könnyed szórakoztató olvasmánynak elment.

Ahogy olvastam, akaratlanul is felmerült bennem, hogy több is lehetett volna. Ok, kisregény, de még így is összecsapottnak éreztem, főleg a végét. Ahhoz képest, hogy a címben is ki vannak emelve a randik, nem sokat kapunk belőlük. Sam mindent hamar lezavar – pontosabban, az író is rövidíti őket. Jókat beszélgetnek – de az nem derül ki, miről és mit, csak megkapjuk az állítást, hogy mindenki jól érzi magát és összehangolódtak. De olyan is akadt, amikor Sam szinte azonnal asztalt bontott és a randi igencsak rövidre sikerült.

Ötleteket különben ne innen vegyen senki randihoz! Az egyetlen tanulság, amit le lehetett vonni, hogy első randi és mozi nem nyerő párosítás. Akkor nem egymással foglalkoztok, hanem a filmet nézitek. Első randi – beszélgetés. Nem is meglepő, hogy a 12 randiból a döntő többségben beülnek valahova enni és közben beszélgetnek. Kissé hiányoltam is az ötletességet. Ami belekerült, az hiteltelen. Eleve, a járőrök párban járnak dolgozni, nem szólóznak a rendőrök. Azt meg nagyon kétlem, hogy kockáztatva az állását és a másik biztonságát elvinne egy igazi rendőr egy ismeretlen nőt, akit 2 perce ismer, magával.

Ami még furcsa: hiába annyira jó komédia alapanyag az ötlet, nem lett vicces a kötet. Legfeljebb mosolygós, az is ritkán. Az összecsapott randi leírások miatt ott esély sincs valami jó nevetésre, ami mégis belekerült, azt inkább éreztem kínosnak, mint viccesnek. A gyorséttermes villámrandi – erre mondanám azt, hogy kínjában nevetős.

Ez a kötet inkább fejlődéstörténet. Sam talpra áll, és elkezd jobb és bátrabb döntéseket hozni. Igaz, nagy segítség Pam, aki könnyen kerít neki másik állást, és amikor kell, anyagilag is kisegíti. A csajos, barátnős hangulat megvan, de ez szebb, mint ami valóban megtörténhet. Ez igaz Sam karrierváltására is: nem hiszem el, hogy egy elsőkönyvesnek kapásból olyan tiszteletdíjat adnak, hogy azzal máris fel tud mondani és nyugodtan elvan abból a pénzből. Talán már fentebb is említettem, túl sima Sam útja. Igazi, éles konfliktus nem volt: inkább mesés, mint hiteles a történet. Ami a hangulatnak jó, a valóságérzékemnek nem éppen.

Összességében kedveltem a könnyed hangulatát, az alapötletét, viszont bonyolultabb karakterek, több humor és hitelesebb cselekmény elfért volna benne. Utazásra remek kis könyv, de komolyabb élményt nem tudott nyújtani.

 

Wesley: 12 első randi - Mint női: 55% jó a barátnők közti interakció, olvasmányos a sztori, bár kissé összecsapott is.

Szubjektíven: 45% nem igazán szerettem meg a szereplőit, viccesebb is lehetett volna.

SpoilerZóna

Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Marc és Emilie Vitral egy étteremben beszélgetnek. A pincérnő érdeklődve figyeli is őket, próbálja kitalálni, milyen kapcsolatban állnak egymással. Nem tud dönteni, hogy testvérek vagy szerelmespár. Még az is megfordul a r1_29.jpgfejében, hogy testvérek, akik nem illő érzelmekkel viseltetnek egymás felé.

Emilie elsiet, Marcnak hagyva egy iratköteget, amit ő is most kapott meg. Grand-Duc, a magánnyomozó munkája, aki 18 éven át próbálta megfejteni a lány származásának rejtélyét. Még egy csomagot hagy a pincérnőnél, akinek meghagyja, hogy csak egy óra múlva adja azt oda a fiúnak. Marc nagyon azt a levelet akarja, vagy a lánnyal tartani, de tiszteletben tartja a kérését. A naplót olvassa, amíg megkaphatja a levelet. Amiben Emilie arról ír, hogy el kell utaznia, hogy rájöjjön, ki ő és kik ők egymásnak. Marc rohan a lány után.

Közben a naplót olvassa, amiben Grand-Duc a kezdetektől ismerteti az esetet. Isztambulból repült egy gép Párizsba. A hegyekben lezuhant, mindenki meghalt, egy kivétellel. Egy kisbaba életben maradt - a sajtó Szitakötőnek becézte. A járaton két kislány utazott, ugyanolyan korúak: Emilie Vitral, egy szegény pár gyermeke, akik egy nyert nyaralásból tartottak hazafelé. Lyse-Rose de Carville, a gazdag örökösnő, akinek a szülei a török tárgyalásokról tartottak haza. Egyik nagyszülő sem látta még a kicsit, nincs használható fotó sem. A lányok vércsoportja egyezett, így nincs mi alapján eldönteni, ki ő. Leonce de Carville a nagyobb unokáját, Malvinát vette rá, hogy tanúskodjon, a baba az ő kishúga. Megpróbálta lefizetni a Vitral nagyszülőket. Minden kiderül, így a bíróság úgy dönt, a kicsi Emilie. Ám a nagyanyák nem tudnak megnyugodni – Mathilde de Carville létrehoz egy bankszámlát a kislánynak, aminek annyi a feltétele, hogy ha a nagymama úgy érzi, Emilie igazából Lyse-Rose, a r3_33.jpg18. születésnapján neki ajándékozza Mathilde de Carville gyűrűjét. Leonce pedig a magánnyomozót bérelte fel, akinek egyetlen dolga volt: bizonyítani, hogy a túlélő Lyse-Rose. Ő aztán komoly nyomozást folytatott Törökországban is, szemtanúkat keresett, akik ismerhették a családokat, és annak az arany karkötőnek is a nyomára igyekszik bukkanni, ami bizonyítaná a lány személyazonosságát.

Az özveggyé lett Vitral asszony neveli a nyaralásra nem vitt fiú unokáját, és a nála 3-4 évvel fiatalabb kislányt. Nagyon jó testvérekként nőnek fel. A jóképű Marc jó gyerek, korrektül teljesít az iskolában. Emilie viszont szárnyal: tehetséges zongorista, kitűnő, gyönyörű. A Mathilde által kapott pénzből mindene megvan, kibontakozhat a tehetsége. Marc sosem volt féltékeny, mindig is rajongott egymásért a két gyerek. Mindig is a levegőben volt, hogy ez a lány igazából Lyse-Rose. A nagymama látta, merre tartanak, így próbálkozott némi távolságot tartani közöttük. Külön szobába költöztette őket az emeletes ágy helyett, például, már kiskamasz korukban.

Grand-Duc 18 év alatt nem tudott bizonyítékhoz jutni. De az öngyilkossága előtt meglátott egy cikket, amitől megvilágosodott. Marc ki is akad, hogy nem tudja, mire jöhetett rá. A másik családhoz megy. Mathilde de Carville elmeséli neki, hogy 3 éve, amikor már ott tartott a tudomány, rávette a nyomozót, hogy szerezze meg Emilie vérét. DNS-tesztet csináltatott, ő már 3 éve tudja, ki az a lány. Az eredményt egy borítékban r2_30.jpga fiúnak adja azzal, hogy a nagyanyjának küldi. Marc nem bírja ki, hazafelé elolvassa az eredményt. A két minta között nincs egyezés, biztos, hogy a lány nem Lyse-Rose de Carville. Marc teljesen megzuhan, ezzel neki vége. Mindig azt remélte, Emilie nem a húga. Rég szerelmes belé, és viszont. 3 hónapja, amikor Emilie érettségizett és együtt mentek nyaralni, már nem tudtak tovább játszani sem, szeretők lettek. De ezek szerint komoly bűn volt, a lány a húga: Emilie. Hazaér, és a nagyanyja elmondja, hova ment Emilie. Kórházba. 2 nap múlva reggel abortusza lesz – még a nagymamának sem kérdés, ki a baba apja. Marc. Ő is elmond egy történetet: amikor Grand-Duc addig mesterkedett, míg megszerezte Emilie vérét, ő is megcsináltatta a tesztet. 3 éve ő is tudja az eredményt és meg is mutatja az unokájának: a lány nem Emilie, nincs vérrokonságban velük. Ezért nem is tett semmit, amikor látta a kamaszokon, hogy egyre komolyabban egymásba szeretnek. Nem testvérek. Oda is adta a lánynak Mathilde gyűrűjét, elismerve, hogy Emilie valójában Lyse-Rose. De Emilie biztosra akar menni, amíg nincs bizonyíték, hogy ő nem Emilie Vitral, nem szülheti meg a fivére gyerekét, bármekkora is a szerelem. Ott a két teszt – amelyek szerint a lány se nem Emilie, se nem Lyse-Rose. Marc két napot kapott, hogy megfejtse, ez hogyan lehet, vagy elveszti a meg sem született gyermekét az egyetlen nőtől, akit valaha szeretett.

Grand-Duc holmiját és kutatásait túrja át. A nyomok a hegyre vezetik, ahol a repülő lezuhant. Malvina a nyomában van, ő rögeszmésen vissza akarja kapni a húgát, és Marc, akin levezetné az idegességét. Ő is rájött, mi van a lány és Marc között, de szerinte Marc nem elég jó a húgának. De a nyomozás őt is leköti, együtt próbálnak rájönni, mi történt. Éjjelre a hegyen maradnak. Megtalálják Lyse-Rose elásott tetemét, összerakják. Valaki kicserélte a babákat. De bizonyíték nincs, nélküle pedig abortusz lesz.

Marc még aludni sem bír, támad egy ötlete. Mit látott Grand-Duc, mielőtt végzett magával? Egy újságot. Rohan a könyvtárba, hogy megkeresse. Abban a számban, amiben először tudósítottak a gép esetéről, volt egy fotó egy eltűnt, 18 éves lányról. Kísértetiesen hasonlít a szerelmére. Addig kutakodik, amíg a nyomára akad. Ő lehet a lány igazi anyja. Rohan bizonyítékért.

Malvina egyedül ébred a hegyen, az újra feltámadt bosszúszomjával indul Marc nyomain.

Marc lehetetlen helyzetben találja magát. Grand-Duc csak megrendezte a halálát, és most eltüntet minden r4_28.jpgszemtanút, vagy, aki tudhatja az igazat. A lány anyját akarta megtalálni, megölni, így csak ő adhatná el az infót, ki a túlélő kislány igazán. Marc erre már rájött mindenre, Leonce mocskos üzelmeire is. Aki úgy akarta megszerezni a babát, hogy meg akarta öletni a Vitral nagyszülőket. Balszerencséjére Grand-Duc, aki megölte a fiú nagyapját, a nagyanyjával nem volt képes végezni, mert beleszerelmesedett. De nem hagyhatja életben Marcot, így, hogy mindenre rájött. Még sajnálkozik is egy sort, hogy milyen szép pár lehettek volna Szitakötővel, és a lány biztosan meggyászolja majd. Kiderült a teljes történet: Szitakötő anyja kamaszként bajba keveredett, és nyári önkéntes munkára kellett mennie. A tábornak jóképű, pár évvel idősebb tanára volt, akibe beleszeretett, és akivel viszonya lett. Amikor teherbe esett, a férfi elzavarta a lányt, de ő megszülte a kicsit, aki az apja kék szemeit örökölte. Elvitte megmutatni a babát hozzá, a hegyekbe, de a férfi átnézett rajtuk, rájuk sem ismert. Akkor éjjel zuhant le a gép, és megtalálta a halálra fagyott Lyse-Rose-t. Átöltöztette a babákat, otthagyta a sajátját. Azt hitte, ezzel egy családnak visszaadja a reményt és a kislányának is szerető családot talált. Nem tudhatta, mit indított el. Nem jelentkezett később sem.

Mielőtt Grand-Duc agyonlőné Marcot, egy másik pisztoly dörren. Malvina is ideért, mindent hallott és megmentette Marc életét. A kiérkező rendőrséggel ott van Szitakötő is.

Fél évvel később Marc a kórházban van a családjával. A lány még fáradt a szülés után, a kis Tom békésen alszik a szülei mellett a kiságyban. Malvina küldött egy hatalmas macit, amit sokáig a húgának őrizgetett. Szitakötő anyja hatalmas virágcsokrot küldött, abban reménykedve, ha az anyja nem is tudott lenni, Tomnak lehet a nagyanyja. A lány azonban nem képes még szóba sem állni vele. Az ő családja Marc és a fiuk.

süti beállítások módosítása
Mobil