Háborús, birodalmas, történelmi, vezetős.

A Perzsa Birodalom egyre terjeszkedik, megszámlálhatatlan vagyon ura és rabszolgák tömegeinek parancsol a királyuk. A görög városállamok megsértették őket, amikor a partvonalukon segítették a görög városok lázadását, a megtorlás nem maradhatott el. A sereg megindul, de vereséget szenved. Dareiosz után fia, Xerxes is megindul Hellász ellen pár évvel később. Leonidász spártai király terve működhetne, de a lefizetett vének nem engedik háborúba a sereget. A király 300 testőrével mégis elindul, és hősies önfeláldozással időt nyer a görög seregeknek. Xerxes hazatér, és így is a birodalom egyik legnagyobb ura lesz. Idővel érkezik a földjére egy görög hadvezér, aki hasonlóan nagy hódító terveket forgat a fejében: a későbbi Nagy Sándor elkezdi a hódítást.

Frank Miller neve legalább akkora ismertségnek örvend a képregényes körökben, mint Alan Moore neve. Hosszan tárgyalhatnánk, milyen ikonikus karaktereket adott a világnak, vagy élesztett újra legendás karaktereket. Sin City talán a legismertebb Miller munkái közül, de az ő sötétebb tónusú Batman történetei is klasszikusak lettek.

A 300 is az övé, amely a film miatt világszerte lett ismert és szeretett. A film és a képregény dicséretét is hosszan tudnám írni. Rövid, de nagyon jól szerkesztett kötetről van szó. A konkrét cselekmény, a harcok és árulások krónikája is emlékezetes. Hiszen tele van idézhető egysorosakkal, hőssé váló egyedi karakterekkel.

Miller nagyon elkapta a spártai szellemet: a halált is üdvözlő, rendíthetetlen harcosokat, akiknek a becsület és a helytállás a minden. Az érzelmek ki nem mutatása, a keménység és a kegyetlenség jellemzi őket. Leonidász főszereplőként minden erény letéteményese, aki nem csak a csatatéren veszélyes, de stratégaként is megállja a helyét.

Érdekesnek találtam azt is, amit a spártai államról megtudunk. Hogyan küzdenek már itt azzal, hogy régi szokások és hagyományok béklyózzák a megteendő lépéseket. A korrupcióról nem is beszélve. Hiába, van, ami soha nem változik…

Tetszett, ahogy az egész egy mesemondó történetévé van alakítva, azt is kimondva ezzel, mekkora szerepe van a meséknek és a legendáknak. Érezni is a szóban elmondott legendák örökségét a cselekményben és a szerkezetben.

Grafikailag is ok, főleg az olyan csapatmozgásoknál tetszett, mint a Halhatatlanok vonulása, vagy a spártai falanx mozgása. Dinamikus. Nem mondható szépnek, de korrekt.

Ha valamibe belekötök, az a demokrácia védelmének túltolása. Miller nagyon a szánkba rágja a tanulságot, már hiteltelenül sokszor kerül elő a téma egy-egy szónoklatban.

Amennyire szerettem ezt, a Xerxes annyira nem jött be. Látszik is az átlagolt összponton, ez húzta le őket. Nincs egységes cselekmény, epizódok vannak kiemelve 100 évnél többől. Egyes részei még érthetetlenek is – hogyan halt meg Xerxes? Mi lett Eszter történetének a vége? Ellent mond magának, több verziót is megmutat, zavaró volt ez így.

Igaz, volt egy-egy jó epizód. Marathón. Aiszkhülosz karaktere, simán ő volt a kedvencem.

A grafika különösen nem tetszett. Perzsa hatást akart mutatni? Fájdalmas. Nagy Sándor is…

Ahogy a filmeknél is: az első, a 300 remek. A folytatás nem lett az.

Miller: 300 és Xerxes - Mint képregény: 60% a 300 stílusos, jól kitalált. A Xerxes szétszórtabb, egyedibb grafikájú.

Szubjektíven: 60% a 300 egy jól felépített történet korrekt rajzokkal. A Xerxes nem az.

• Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Az amerikaiak és szovjetek győzelme egyre biztosabb, ami látszik abból is, hogy már az óvoda is alig kap ellátmányt. Helene igyekszik érte harcolni, de aggasztja az is, hogy Mengele vitet el gyerekeket, akik nem kerülnek vissza. Szörnyű pletykák terjednek, miket művel orvosi céllal Mengele. Az ikrek különösen érdeklik, és Helene saját ikrei miatt duplán aggódik.

Megindul a likvidálás nagyobb méretekben. A pletykákból tudják, akiket elvisznek, nem áthelyeznek, megölik őket. Helene nagyfia, a 13-14 éves Blaz lát egy esélyt a szökésre, a szennyvízelvezetők, WC-ken keresztül, de az anyja nem akar így próbálkozni a kicsikkel. A munkája és Mengele jóindulata miatt hinni akarja, hogy nekik nem eshet bajuk.

Majd jön a parancs, áthelyezik őket. Helene döbbenten látja, az 5 gyerekét vinnék, őt meg hazaengednék. Mengele közli, a gyerekeknek mindenképpen menni kell. Cigányok. Konkrétan megmondja a nőnek, milyen halál és szenvedés vár rájuk. Helene így is a gyerekekkel tart, hogy együtt haljanak meg, nem megy el.

Az indulás előtt Blaz, akit félrevon. Ad neki némi felszerelést, elköszön, és elküldi, a szökésre, amit korábban mondott. Neki kell túlélnie és emlékeznie a családjukra.

(A szerző az utóhangban leírja, igazából nem élte túl Blaz sem. Anya és 5 gyermeke a gázkamrákban végezték be.)

• Bauer: A látó

Edie elrablója Ang, egy fiatal kínai bevándorló. Az otthoni hagyományokat akarta követni: elhozta a kislányt, jól bánt vele. A szüleinek írt egy levelet – a saját nyelvén, kínai jelekkel – melyhez minden pénzét is hozzácsatolta. Megírta, hova menjenek a kislányért, vagy úgy tekinti, elfogadták a lányért kínált vételárat, és Edie lesz a felesége. Amikor a rendőrök üldözni kezdik, Ang menekül. Rosszul esik és meghal. Edie nincs meg.

Anna lassan teljesen kikészül a látomásoktól, amelyet érzések is követnek. Amikor Edie, az eltűnt kislány komoly szomjúsággal küzd, Anna valósággal vízbe fullad, annyira szomjas és csak inna. A csapot is nyitva hagyja, James arra jön haza, hogy a házat elöntötte a víz. a felesége annyira retteg és kikészült, hónapok óta először hagyja a férfinak, hogy átölelje. James másnap panaszt is tesz a rendőrségen, hogy Marvel nyomozó beszélgetései lassan végeznek a feleségével.

Anna képtelen megnyugodni. Hallja, hogy a férje munkahelyén, a szomszédos autószervízben betonoznak. Odarohan, le akarja állítani. A beton már ömlik, de a nő állítja, van ott egy ajtó. James a kedvéért belegázol a száradó betonba, és kifeszegeti a valóban ott levő ajtót.

Marvel nyomozó közben Anna történeteiből kirakja az eseményeket. Ő is arra jut, hogy Ang ott kellett, hogy rejtegesse a gyereket a munkahelyén. Kell ott lennie egy rejtett ajtónak. Ő is odarohan.

James egy gyerekkel sétál ki a betonból: Daniel az, a saját fia. Amikor 3 hónapja Daniel kiment játszani, Ang rászólt, a gyerek játéka elromlott és sírva fakadt a kicsi. Ang félt, hogy Daniel miatt James megharagudna, így bezárta a műhelybe, amíg lenyugszik. De a szégyen miatt egyre halogatta, hogy hazaengedje.

Marvel áthelyezést kap vidékre. Mielőtt elmegy, még látja az újraegyesült kis családot. Boldogan mennek kijavítani a betont, ahova hónapokkal korábban Daniel lábnyoma beivódott. Marvel nem tudja, Anna valóban látott-e dolgokat, vagy csak hallotta a falakból a fia sírását. Nem is számít.

Eltűnt gyerekes, nyomozós, látomásokat kapós, gyászolós.

James és Anna házassága haldoklik. 3 hónapja a kisfiuk kisétált a házból és nyoma veszett. Az asszony egészen beleőrült a kis Daniel elvesztésébe. Mániásan takarít, bezárkózik, a férjét is kizárja az életéből. Már nem is érnek egymáshoz. Ám egy hirdetés felkelti a figyelmét: egy látó, aki a holtakkal tud kapcsolatba lépni, itt fog fellépni. Anna biztos akar lenni benne, hogy Daniel még él, a látó nem érheti el, így titkon elmegy. Tanfolyam is van, az emberek hogy nyissák meg az elméjük a látomások felé. Anna egyre különösebb tüneteket produkál, és biztos benne, látomásokat kap. Marvel nyomozó eleinte szkeptikus, de aztán rádöbben, Anna lehet a kulcs egy kislány megtalálásához, akinek már egy éve nyoma veszett. Ám az asszony lassan megőrül – meddig mehet el a céljaiért a nyomozó és a gyászoló anya?

Különös és talán különleges regénnyel is folytatja Belinda Bauer köteteit a Lettero. Thriller, ismerős alaphelyzettel és karakterekkel, de van benne egy olyan plusz, ami miatt ez más, mint amit megszoktunk.

Ami legjobban megfogott benne, ahogy a természetfelettit kezeli a szerző. Használja folyamatosan, hiszen látomások alapján nyomoznak, és a logikát meghaladó elemek vannak a történetben végig. Ám úgy van megírva, hogy legyen mindenre logikus magyarázat is. Nem lehet eldönteni, hogy mi is történik igazából. A jeleket összerakta a tudatalatti? Vagy valóban, valami misztikus is közrejátszik az eseményekben? Maguk a szereplők is folyamatosan kételkednek, küzdenek a hittel. Annyira nyitva van ez hagyva, hogy minden olvasó maga döntheti el, melyik megoldás a neki tetsző. Lehet magyarázatot találni, lehet hinni is.

A második legerősebb pontja Anna személye. Bauer nagyon mélyen belemegy abba, hogy a gyász és a megszállottság mennyire képes egy embert kifordítani magából. Anna minden fájdalma és őrülete is ott van a lapokon. Nagyon átélhető és érezhető, még akkor is, ha egy-egy érzése nem is értelmes. (A férje okolása a történtekért, noha nyomorult James nem tehet semmiről.) Nehéz olvasni is attól, hogy ennyire erős a kínja, de hiteles is.

Végül, ami kivételesen tetszett: az elkövető motivációja. A Gyilkos elmék tévésorozatnak volt egy leágazása, mely egy olyan egységről szólt, akik külföldön bajba került amerikaiak esetein dolgoztak. Ott mindig valami helyi specifikum, kulturális szokás volt az indíték. Ugyanezt megkaptam itt is, a regényre szabottan. Nagyon tetszett, ahogy eljátszik azzal a szerző, hogy egy más normarendszert követve egy másik közösség mennyire bűnnek látja azt, amit a másik tesz. Meghatároz minket, hol és miben nevelkedtünk. Ha máshova kerülünk, nem vagyunk hajlandóak alkalmazkodni, azzal komoly tragédiák születhetnek. Valahol mindkét félt hibásnak éreztem: az idegent, aki nem képes a helyi normákat elsajátítani, és a befogadót is, akiben minimális késztetés sem volt arra, hogy a másikat megismerje és kiismerje, amíg látszólag minden rendben van. Nekem ez az üzenet jött le: nincs baj a más kultúrákkal, de ha együtt élünk, meg kell ismernünk a másikat!

Nincs ennek a történetnek pörgő cselekménye, de sok mással ki tudja váltani. Nem csak Anna, Marvel nyomozó portréja is jól sikerült. Érzelmileg erős. Érdekes a téma – természetfeletti megközelítése. Gyorsan és kellemesen megvoltam vele.

Bauer: A látó - Mint thriller: 80% beleélős, érzelmileg hatásos és jól felépített. A csavar is megkapó a végén.

Szubjektíven: 70% néhol haladhattak volna jobban az események, de a karakterek tetszettek.

Jó és rossz szembenállós, kiforgatott szerepes, varázslós.

A világon kétféle lovag van: a jók és a rosszak. Lord Ballister Bitangfő hősnek készült, a Lovagügyi Intézet egyik legjobb diákja volt. Ám elég volt egy baleset, elvesztette az egyik karját, az intézet menesztette. Nem maradt választása: a rosszak oldalára kellett állnia, aki egykori jó barátjával és lovaggá lett Aranypőccel vívja a csatákat. Rendszeresen veszít, amíg fel nem tűnik a még gyerek Nimona, aki a csatlósa akar lenni. Bitangfő felveszi, és hirtelen megváltoznak az erőviszonyok. Nimona alakváltó, és nagyon beleveti magát a gonoszok életébe, Bitangfő szigorú erkölcsi szabályai sem hatják meg. Ketten együtt rájönnek, hogy a Lovagügyi Intézet milyen sok szennyet rejteget, és igyekeznek leleplezni őket. Talán ideje a világnak is átgondolni, ki a jó és a rossz ebben a történetben!

Nem minden történet a kiadónál lesz sikeres. Sőt! Nem egy olyan világsiker van, amely a neten kezdte meg hódító útját. Ott indult Cassandra Clare, a Szürke50 és a Miután is. Ok, nekem is feltűnt, hogy a romantika van túlsúlyban a listán… De azért vannak más típusú történetek is, amelyek online szedtek össze annyi rajongót, hogy aztán egy kiadó is felfigyeljen a szerzőre és munkásságára.

Ilyen volt a Nimona is.

Egy modern zsánert ötletesen használó képregény, amely alapvetően a Jó és a Rossz örök harcát helyezi a középpontba, a ma divatos zsánerrel: az antihős lesz a főszereplő. Átértékelteti az olvasóval, ki a történetben az erkölcsös és az elvetemült. Vagyis, Deadpool és Venom, az Öngyilkos Osztag és sokan mások neve mellé most fel lehet írni Bitangfő és Nimona nevét is.

Már a nevükön is látszik, hogy ez azért nem annyira komolyan vehető történettel rendelkezik. Közelebb álla mesékhez, mint az akciófilmekhez és a világmentő kalandokhoz. Sok benne a humor, némi fekete is, de nem az a döntő. Ezt akár nyugodt szívvel gyermek is olvasgathatja, ha azért pár poént remélhetőleg még nem is ért meg.

Egyet ki kell emelnem, amit nagyon beleláttam, de nem vagyok meggyőződve, mennyire van igazam. Bitangfő és Aranypőc kapcsolata – jó barátoknak vannak írva iskolás korukban, de nagyon olyan megjegyzéseket és gesztusokat tesznek, mintha ennél melegebb lenne a helyzet.

E képregény sajátossága, hogy egyszerre tartalmaz modern elemeket és idézi meg a középkort. Új is, hagyományos is. Alapvetően egy korábbi korszakra emlékeztet a helyszín és a társadalom: a céhek, a lovagok, a sárkány. De a szereplők beszédében sűrűn előfordulnak olyan elemek, amelyek maiak. Sikerül ezt is szórakoztatóan írni, noha ez akár idegesítő is lehetne. Kétlem, hogy a középkorban Hófehérkén viccelődnének, de a mai agyammal értem.

Amit nem bírtam megemészteni: a grafika. Vannak olyan képregények, amelyeket rondának látok, még akkor is, ha pontosan látom, mennyi munka van benne. A pokolból, az Esernyő Akadémia… Nimona ezeknél rosszabb, mert ez simán gyerekrajznak tűnt. Direkt ilyen, de akkor is utáltam. A Monstress és szépen rajzolt/festett társai sokkal inkább a fogamra valók.

Összességében van benne humor, kellően mesés és ötletes, miközben pozitív értékeket hirdet, de a külcsín sokat levon az értékeiből nálam.

Stevenson: Nimona - Mint képregény: 75% ötletes és humoros, egyszerre hagyományos és modern. Rajzai rondák.

Szubjektíven: 55% a humorát szerettem, vannak jó beszólások is benne, de a rajzok… fájt.

Emlékeztek a The Walk (Kötéltánc) című filmre?

Tudtátok, hogy van egy könyv, ami az alapjának is tekinthető?

A kép súg kicsit: a cél, a film mellett a könyv is jusson eszetekbe!

Megoldás: Tovább!

Világmentős, mágiás, speciális csapatos.

Évek teltek el, hogy Galharrow meggyőződött róla, Ezabeth lényének egy része életben maradt a fényben. A nő bátyjával egy terven dolgoznak, hogy kiszabják őt a fényből, és újra köztük lehessen. Galharrow ezért képes volt mindent hátrahagyni, a nőt is, aki szerette, és akit szerethetett volna. A Kárhozatba távozott, ahol gyűjtötte magába a kinti világ mocskát, ami lassan átformálta a testét is. Nagy árat fizet érte, hogy erősebb legyen. Mikor az égitestek együttállása közeleg, a világ újra hadrendbe áll. A Mély Királyai készülnek lecsapni az emberiségre, amit a Névtelenek igyekeznek megakadályozni. Galharrow is újra küldetésen jár, miközben a saját célját sem téveszti szem elől. Háborút vív a Peremen, újra szembenéz egy régi ellenséggel, miközben Ezabeth lebeg a szeme előtt.

Ed McDonald regénye nagy sikernek örvend. Trilógia is lett belőle. Maga az univerzum pedig annyira tág, hogy még akár több történet is van benne. Ha nem is ezekkel a szereplőkkel, de a Peremen és a Kárhozatban még bőven van lehetőség.

Egy ponton emlékeztet a Trónok harcára: abban a történetben látszólag az a lényeg, ki szerzi meg a Vastrónt. Pedig egy sokkal fontosabb és nagyobb háború, amiről mindennek szólnia kell: az élők a holtak ellen. Ez az, amiben hasonlít rá ez a sorozat. Itt látszólag Galharrow küzdelmeit követjük, aki hű a társaihoz és a szerelméhez. Aki azért dolgozik, hogy életben tartsa, akik fontosak a számára. De az igazi küzdelem nála nagyobb: a Mély Királyai és a Névtelenek harca a hatalomért. Vagyis, az emberiség sorsa: a Mély Királyai elpusztítanák őket, a Névtelenek védelmezik őket.

Amiben ez a záró kötet erős, a cselekményszálak további bonyolítása, majd az elvarrása. Sok minden történik benne, mozgalmas elejétől a végéig. Börtönbeli szenvedésektől, magas mágián át egy nagy háborúig és árulások során át minden akad benne. Izgalmas, változatos, pörög a történet.

Ami volt már jobb is: maga a szöveg. Bár az első részben bántott, hogy vagy nagyon fennkölt, vagy nagyon mélyen van a nyelvezet, már a második résszel beállt középre, ami most is jellemzi a kötetet. Nem fáj a fülem a nyelvi durvaságoktól, de azok a szép, lírai részek sincsenek, amelyeket jól esett olvasni. Nem tudom, melyik a jobb. Elviselni a nekem nem tetszőt is, cserébe gyönyörű részeket kapni, vagy az átlagos végig.

McDonald most is remek karakterekkel dolgozik. Olyan hőse van, aki külsőre durva és vannak megkérdőjelezhető tettei is, de belül nemes lélek lakik. Saját erkölcsi rendszere van, és sok fájdalma. Vezekelni akar. Korábban a durva, zsoldos énje többször előkerült, már inkább látom benne a jó embert, mint az anti hőst.

A Névteleneket találtam még izgalmasnak – szívesen olvasnék olyan regényt is, amelyben ők a főszereplők. Most olvashattuk egynek a születését, de bőven lenne még kérdésem az életükről és céljaikról. Szarkaláb lett az a figura ebben a kötetben, aki nagyot esett a szememben. Ő azt az elvet képviseli, hogy a cél szentesíti az eszközt. Amiket ezért ő tesz, hiába van a nagyobb jóért, túl nagy árat fizetnek érte – természetesen nem Szarkaláb, mások.

Jó zárás volt ez, izgalmas és kalandos, méltó a sorozathoz.

McDonald: Kárhozat – Mint fantasy: 75% a cselekmény változatos és akciódús, minden szálat jól elvarr.

Szubjektíven: 70% végig vártam egy nagy poént, de az nem volt. Kevesebb a líra is benne.

Cím: The Kingdom – Boldogan, amíg meg nem…

Szerző: Jess Rothenberg – magyarul ezzel debütál.

Műfaj: sci-fi, romantikus, thriller

Cselekmény: The Kingdom, ahol a happy end nem egyszerűen várható, kötelező érvényű. Ahol bárkiből hős herceg lehet, aki sárkánnyal küzd és hercegnőt ment. Egy teljesen valóságos játéktér, melyet a mesék ihlettek. Ana egy céllal jött létre: ő az egyik hercegnő a parkban. Owen munkás ugyanitt. Amikor találkoznak, szerelem és végzet is mozgásba lendül. A történetüket Ana meséli el egy kihallgatáson, ahol őt vádolják Owen meggyilkolásával.

Várható megjelenés: eredetileg karácsonyra vártam, de úgy tűnik, ahhoz képest csúszni fog. Valószínűleg 2020 első felében jelenik majd meg magyarul.

Miért várós?

• Szerettem a Westworld első évadát – bár a western nem éppen az én műfajom. Egy ilyen park, csak a tündérmesék világával? Sokkal inkább a fogamra való.
• Tetszik, ahogy a thriller betét feltűnik benne a fülszöveg alapján.
• Várok egy csavart – még nem tudom mit, de nagyon remélem, hogy több lesz annál, hogy Ana elmeséli a történetét.
• Díjazom a magyar borítót. Angolul van több kiadása, ide egy szebbet tettem, de akad olyan ronda is – a magyar korrekt.

Túlélésért küzdős, családi összetartós, haláltáboros.

Helene jól szituált, német család lánya volt. Szőke, kék szemekkel, biztos családi háttérrel. Ám egy cigány fiatalemberbe szeretett bele, és harcolta ki a házasságot, bár mindenki lenézte érte a párt: a saját és a férje szülei, a környezetük. Ahogy a nácik hatalomra kerültek, a férjét elbocsátották a berlini zenekarból, ahol a hegedűvirtuóz korábban játszott. Helene tartotta el őt, és 5 gyermeküket. Amikor a nácik begyűjtötték a zsidókat, Helene férje és gyermekei is listán voltak. Helene nem, de ő is a családjával tartott. Auschwitz volt a megálló, ahol a nőt a gyerekei életben tartása éltette. A német származása miatt Mengele, az újonnan érkezett orvos felfigyelt rá, és megbízta, vezessen egy óvodát a zsidó táborban a német ápolónő. Helene mindent megtett, hogy védelmet nyújtson a kicsiknek, de a rendszer ellen nem küzdhetnek.

A holocaust témában a legtöbb történet a zsidók szenvedéséről szól. Pedig tudjuk, a nácik minden elemtől megszabadultak volna, akik nem fértek bele az elképzeléseikbe: kommunisták, melegek, testi és szellemi fogyatékosok, cigányok. Zsidónak sem kellett lenniük, hogy megjárják a poklot.

Mario Escobar Auschwitz egy újabb arcát mutatja meg, a cigánytáborban történtekre enged nagyobb betekintést. Egy megtörtént történet az alapja, ami annyira abszurd, hogy nehéz elhinni is. Nem az, hogy az anya a gyerekeivel tartott, még a halál felé is. Az hihetetlenebb lett volna, hogy egy nő, aki már feladta a korábbi életét a szerelemért és a gyerekeiért, most visszakozott volna. A morbid az, hogy Mengele képes volt óvodát nyittatni Auschwitzban – természetesen nem a dolgozók gyerekeinek, a rabok kicsinyeinek.

Hozzátartozik, hogy nem emberbaráti indokok vezették. Az orvosi kísérleteihez vigyázott így az alanyaira, könnyen kiemelhette a neki kellő gyerekeket – tudjuk, az ikrek különösen érdekelték. Sötét hely volt a célját tekintve, tulajdonképpen egy ól, ahol életben maradhattak a gyerekek, amíg Mengele kése alá kerültek. A regényben ez viszont nem domborodik ki. Helene a kiemelt szereplő, és ő hinni akar benne, hogy lesz ez jobb is, túlélhetik. Aki segíteni akart az ide hozott kicsiknek, harcolt értük, ellátmányért járt Mengele elé is. Vannak utalások, nyomok, mi az igazi cél, de Escobar ezekkel nem szembesíti az olvasót, Helene sem képes ebbe belegondolni. Az olvasóra marad a sorok közti igazság és a borzadály.

A szépítés sajnos, a cselekményszálak átírásában is jelentkezik. Indokolta is Escobar, nem akarta az olvasóit elkeseríteni a teljes család sorsával. Amit tudok is értékelni, nem is. Sok borzalom itt van, a nehézségek, ha nem is a legborzalmasabb részek. A műtőbe pl. nem nézünk be. De miért jobb, ha valakit életben hagy, ha rögtön utána megírja, hogy igazából ő is meghalt, csak adni akart egy kis reményt az olvasóknak? Tragédia, bárhogy is tálalja.

Ami tetszett benne, hogy az embertelenség regénye, de a főszereplői foggal-körömmel küzdenek magukért és az emberségükért. Állatként kezelték őket, de ők nem voltak hajlandóak azzá is válni. A szeretet tartotta őket egyben és össze, mert ha mindent el is vettek tőlük, ezért megérte még egy napig szenvedni, amíg csak jött még egy nap.

Ami megmarad nekem ebből a történetből, az annak a lehetetlensége, hogy képesek voltak óvodát nyitni Auschwitzban. Ez annyira… kegyetlen.

Escobar: Auschwitzi bölcsődal - Mint történelmi: 75% regényszerű, emberséggel teli és drámai, ám szépíti a történteket.

Szubjektíven: 80% az egész annyira abszurd és borzalmas is – nehéz volt letenni. Kemény.

Eltűnt gyermekes, nyomozós, családi titkos.

Egy kamaszfiú öngyilkos lesz. Pár éve egy balesetben elvesztette az apját és a húgát: ha nem engedi előre ülni a testvérét, ő lett volna halott. Az önvád nem múlt el még most sem? Az ügyet ennyiben is lehetne hagyni, de az egyik nyomozónak egy részlet nem tiszta, és titokban az ügyön marad. Közben egy régészeti oktatáson holttestek kerülnek elő – három ember, akiknek igazságot kell szolgáltatni. Miközben Kim a szomszédos csapattal ezen dolgozik, saját embereinek titokzatos támadásokat kell lenyomozniuk. Miért kényszerítették az áldozatokat arra, hogy hunyják le a szemüket? Mi az összefüggés? Ahogy a három történetnél egyre többet tudnak meg, úgy fedezik fel a nyomozók az összefüggéseket is.

Angela Marsons a Kim Stone regényekkel futott be. Máig írja őket, már 10 fölötti kötete jelent meg angolul. Magyarul is eléggé sikeresek, ezért is lehet, hogy már a 6. történetet tehetjük fel a polcra. Ami most klasszikus krimi gyökerekkel rendelkezik.

Marsons jó abban, hogy minden ügy kicsit másmilyen legyen, nem saját magát másolja újra és újra. Az egyik Kim Stone történet pörög, egyik helyszínről mennek a másikig, ahogy a tanúkat is folyamatosan szólaltatják meg. Ez is ilyen kötet. Míg ír pszichothrillert is, amelyben az indítékok és a lelki hadviselés viszik a prímet. (Azokat talán egy fokkal jobban szeretem, de ez is jól van megírva.)

A Holt lelkek már attól mozgalmas, hogy több ügyön dolgoznak egyszerre és nem együtt. Váltogatjuk a helyszíneket és a szereplőket. Mindnek megvan a maga dinamikája, és érdekesek annyira külön is, hogy bármelyik szálat érdekes olvasni. Hangsúlyos az, amiért a Kim Stone regényeket szeretem. Kim egy csapat feje, együtt dolgozik az emberekkel. És ő tényleg együtt dolgozik velük, nem csak kelléknek van mellette más is. Mindenkinek megvan a maga feladata, és Marsons folyamatosan árnyalja őket is.

Talán egyes cselekményelemek, a nyomozási rutin már untat kicsit, de a karakterek kárpótolnak érte. Kim a skandináv krimik örököseként a munkájának élő, zseniális nyomozó, aki ezzel ellensúlyozza a magánélete tragédiáját. Most azonban nem az ő lelki szemetese kerül a középpontba, itt ő stabil és erős.

Az egyik nyomozója az, akinek a múltja most traumaként megjelenik. Aki azért nem tudja elengedni a kamaszfiú ügyét, mert ismeri az érzést. Neki is volt egy olyan kamaszkori pillanata, amikor közel állt a befejezéshez önkeze által. Ez az emlék folyamatosan kísérti, és ez vezeti el addig, hogy saját szakállára dolgozzon. Még ha veszélyes is. Valamiért, a regényekben azok a hatékony nyomozók, akik a saját fájdalmuktól szenvednek.

Skandináv krimi örökség az is, ahogy most egy társadalmi kérdéskör is szerves része lesz a történetnek. A rasszizmus több szinten is része a cselekménynek: ez lesz, ami összefogja a három nyomozást. (Tetszett is, ahogy a végére minden szál összeáll, és kiderül, minden része egy nagyobb képnek.) A nyomozók között is felmerül a kérdés: ki mit gondol magáról, és mennyire sok fajtája lehet. Kényes témát is feszeget, mert rámutat olyan lappangó, rasszista berögződésekre, amelyeknek talán tudtában sem vagyunk.

Továbbra is szeretem ezt a sorozatot, várom is a következő kötetet!

Marsons: Holt lelkek – Mint krimi: 90% logikusan építkező nyomozás, reális és hihető megoldás, erős főhős.

Szubjektíven: 75% kezdem érezni benne a rutint. Korrekt, de nem meglepetés, nem új.