Űrlényes, fejlesztős, emberiség fennmaradásáért küzdős.

Az emberiségnek meg kell védenie magát, és végre kész a terv is, ahogy ezt megtehetik. A kölcsönös megsemmisítés elvét alkalmazzák a gyakorlatban, és úgy tűnik, be is fog válni. Közben az emberiség kifejleszti a hibernálás technológiáját, így évszázadokon keresztül segíthetnek a ragyogó elmék biztonságban tartani a bolygót és a lakóit. Ahogy a politika és az űrbeli helyzet változik, a Földön is mások lesznek az emberek és a társadalom. Eljön az a pont, amikor meglépik a megléphetetlennek hitt fenyegetések beváltását, és új módszerek kellenek a világűrben fennmaradáshoz. Az emberi érzelmek és karakterek talán az egyetlenek, melyek állandóak maradnak évszázadok tükrében is.

Ezt képtelen vagyok normálisan összefoglalni – nem azért, mert ez már a harmadik kötet, és szükségem lenne a korábban történtek ismertetéséhez. Tulajdonképpen csak az alaphelyzet az, amit az előző regényekben örökölt a cselekmény. Az emberiség olyan helyzetben van, hogy egy fejlettebb kultúra bármikor elpusztíthatná. De ha megteszik, a világegyetem megtudja, ők hol rejtőznek benne. Ami pedig az ő halálos ítéletük lenne.

Maga a szerző emlékeztet nem egyszer arra, hogy ez a helyzet kísértetiesen hasonlít a hidegháborúra. Amikor mindkét félnek módjában áll elpusztítani a másikat: hogy mindenki túlélje, nem tesznek semmit, de a fenyegetés folyamatosan jelen van. Ez azonban mégsem alkalmazható pontosan a helyzetre, hiszen itt a másik fél nem ember, így másként tudnak reagálni, mint tették az amerikaiak és az oroszok a történelem során. Más is lesz a cselekmény végkimenetele, ha maga a feszültség ismerős is.

De visszatérve a cselekményre. Kevesebb kiemelt szereplő van, akik végigélik a durván 5 éra döntő pillanatait a lefagyasztásnak hála. Cixin Liu még azt is megörökíti, ahogy ezek az elmék hol fáradtabbak, hol belevetik magukat az eseményekbe és nem csak passzív szemlélői a történelemnek. A gondom két részből fakad: egyrészt, a cselekmény egy része nagyon igényelné a magasabb fizikai ismereteket, vagy legalább az érdeklődést az irányukba. A szöveg és a cselekmény egy része kifejezetten tudományos. A szerző ezeket magyarázza is, érthető, de akit annyira nem érdekel ez, mint engem, az szenvedni fog. Másrészt, nem sikerült olyan szereplőt találnom, akivel szimpatizáltam volna, akinek izgulva követtem volna a sorsát. Pedig nem rossz figurák, csak egyszerűen hidegen hagytak. Ez az életforma a sok alvással és az ettől módosult kapcsolatokkal nagyon ellenemre volt. Befekszel pár évre, mire felébredsz, már azok leszármazottai vesznek körül, akiket egykor ismertél. Juj.

Az sem segített, hogy a keleti nevek miatt nem is igen tudtam megjegyezni, ki kicsoda és mikor szerepelt legutóbb. A legelején van egy pár fős táblázat, a korábbi regények szereplőiről. Remek lett volna, ha a mostani főszereplők is oda kerülnek, akkor sokkal könnyebben boldogultam volna Xin és Ji megkülönböztetésével, de kiemelhetnék másokat is, nem igazán ment a nevek megjegyzése és karakterhez kötése.

Pedig egy okos, nagyon átgondolt és gondosan szerkesztett kötetről van szó. Minden lapján érezni a belefektetett munkát, és sci-fi szemmel nézve erős kötet is. Tartalmas.

Nem az én regényem volt, de a sci-fi szerelmeseinek érdemes olvasnia és beszereznie.

Cixin: A halál vége – Mint sci-fi: 80% nagyívű, kevés szereplővel is érákat fog át, tudományos alapossággal írva.

Szubjektíven: 15% egyszerűen nem fekszik a zsáner. Rengeteg fizika, unszimpatikus hősök.

– És hogy terjeszti el a szuperhalálos mérget?
– Almákkal.
– Almákkal?
– Almákkal.
– Fú, mint egy igazi, régivágású főgonosz! Bosszantja, hogy nem maga a legszebb a világon? (Stevenson: Nimona)

– Föld és víz. Mindkettőből bőségesen találsz odalent.
– Őrült vagy! Igazi őrült! Senki… se perzsa, se görög… nem fenyegethet meg egy hírnököt! Ez istenkáromlás! Ez őrület!
– Ez Spárta! (Miller: 300)

Ez egy hihetetlenül agresszív és felelőtlen terv. Csakis egy olyan tesztoszteron-túlvezérelt, tökéletesen meggondolatlan és ostoba kapszulahuszár vadállatnak juthatott az eszébe, akinek nagyobb a töke, mint az agya. – A törzszászlós sötéten elmosolyodott. – Természetesen rajongok a tervéért, alhadnagy. (Kloos: Renegátok)

• Miért fából faragsz tárgyakat – kérdezte –, mikor jégből is tudsz, puszta kézzel?
• Áldjon meg az Isten Vaszilisza Petrovna – szólalt meg, határozottan gúnyosan. – Vagy nem ezt kell mondani reggel? Azért faragok fából dolgokat, mert azok a dolgok, melyekért erőfeszítést kell tennünk, sokkal valóságosabbak, mint azok, amik a puszta kívánságunk által jöttek létre. (Arden: A lány a toronyban)

Minden emberi lény megismételhetetlen, végtelen érték, semmi sem tudja pótolni az életet, amelyet magával visz. (Escobar: Auschwitzi bölcsődal)

Minél több ütőkártyát tart az ember a kezében, annál könnyebb sikert aratni az életben. (McDonald: Kárhozat)

Ebből tudom, hogy jó ember vagy. Kételkedsz magadban. Ez teljesen helyénvaló, amikor a gyilkolás a szakmád. Csak a szociopaták azok, akik mindig és tökéletesen biztosak abban, hogy jól döntöttek. (Kloos: Renegátok)

A szűk látókörűek számára – felelte nagyon kihúzva magát – minden tudás varázslatnak tűnhet. (Arden: A lány a toronyban)

A rágót az élet egyik nagy rejtélyének tartotta. Mi értelme van? Nem lehet lenyelni. Nem csillapítja az éhséget, akkor meg minek? (Marsons: Holt lelkek)

A futárunk hírt hozott a spártaiaktól. Bátor szövetségeseink ismét vallási ünnepet ülnek. A termékenység előtt hódolnak, s a rossz nyelvek szerint ez az egyetlen alkalom, hogy összefekhetnek az asszonyaikkal. Nem is csoda hát, ha mindig olyan vérszomjasak. (Miller: Xerxes)

Az idő kielégíthetetlen étvágyával minden emléket fölfal, a szeretteink arcát is. Egyedül az emlékezetünk tartja meg őket, a könnyek és a szeretet fájdalmas sóhajtásainak árán. (Escobar: Auschwitzi bölcsődal)

Az egyetlen dolog, ami gyorsabban terjed a fénynél, a pletyka (Kloos: Renegátok)

Mindent meg lehet persze magyarázni, de az még nem jelenti azt, hogy értelme is van. (Bauer: A látó)

Új kor kezdődik. Nagy tettek kora. Az ész kora. Az igazság kora. A törvény kora. És mindenki tudni fogja, hogy háromszáz spártai az utolsó leheletéig harcolt a védelmében! (Miller: 300)

Az internet egy felbecsülhetetlen értékű eszközt adott a kezünkbe. Az emberek sokkal könnyebben tudnak pszichésen azonosulni ezekkel a gyűlöletcsoportokkal úgy, hogy nem kell eljárniuk a hivatalos gyűléseikre. Az internet megkönnyíti a gyűlöletet. (Marsons: Holt lelkek)

Néha az a legbölcsebb, ha befogod a pofád, és azt teszed, amit mondanak. (Kloos: Renegátok)

Összeesküvős, varázslatos, sorssal szembenézős, varázslós.

Vászja ugyan győzelmet aratott, ám otthon nem maradhatott. Túl sokat vesztett már, és túlzottan más, mint a többiek. Morozko segítségével a világnak vág neki, ahol nem akarják a nemesi származású nők aranyketrecébe zárni. Ám azzal szembesül, hogy egy rablóbanda dúl a környéken. Megment pár gyereket, és összetalálkozik a rablók ellen induló Dimitrij herceggel és csapatával. Köztük a bátyjával, aki a herceg tanácsadója. Mire Szása felfedhetné a húga kilétét, Vászja már fiúnak adta ki magát, így sem Szása, sem a Moszkvában élő nővérük, Olga nem tehet már semmit. Hiába figyelmeztetik a lányt, hogy nem élhet fiúként, Vászja élvezi a szabadságát és segíteni akar a hercegnek a gyülekező árnyak ellen. Nem sejti, hogy ellene is összeesküvés szövődik.

Különleges helyet foglalnak el a szívemben a regények, melyekben remekül összemosódik varázslat és valóság. Amikor nem lehet eldönteni, mi az igazság. Amikor a racionális elme kapaszkodhat a tényekbe, de egy álmodozó hihet a varázslatban. Ezért szerettem bele az Excalibur – sorozatba (Cornwell), és ezt szeretem az Északi erdő legendájában, ebben a részében is.

A regény világa hiteles és középkori. Ahogy leírja a nemes nők életét, akik egy toronyba zárva élnek elzártan, egyszerre nagyon hiteles és valahol döbbenetes. Mai fejjel nehéz elképzelni, mennyi mindentől meg lettek ezek az asszonyok fosztva. Igen, aranykalitka volt: szép ruhák, meleg, élelem és biztonság. De cserébe mindent fel kellett adniuk. Anyák és lányok egy toronyban, ahonnan szinte ki sem léphettek…

Vászja, a hősnő többek közt azért is modern karakter, mert ő olyan életet akar élni, ami ma természetes. A saját életét, a saját szabályai szerint. Ha levesszük a mesei körítést, hogy a benne levő természetfeletti miatt nem bírja a fizikai és társadalmi falak közé zártságot, akkor egy fiatal nőt kapunk, aki küzd saját magáért, és ami jó neki. Aki nem alkuszik meg, aki áldozatokat is hoz a céljaiért. Így példakép lehet minden olvasónak: ha feladod magad, hiába nyersz vele jómódot és biztonságot, boldog nem leszel, legfeljebb elégedett és beletörődött.

Erre a modern igényre, hihető történelmi korban játszódó történetre épül rá a mesebeli réteg. Gaiman Amerikai istenekét idézi, ahogy a lények, akikben már nem hisznek, egyre jobban elhalványodnak, és lassan elmúlnak. Itt ténylegesen látjuk, ahogy a vallások váltják egymást, és ez mivel jár. Ez az a réteg, ahol már a nem hívók számára a korábban tisztelt szellemek és istenek csak mesék, amire vakok. Ahogy leírja a szerző, hogy működnek az erőik, és ezt miképpen igyekeznek racionalizálni vagy kiirtani, kifejezetten szerettem.

Ha csak a történetet nézem, akkor is tele van kalanddal, fordulattal és varázslattal. Annyira nem pörög, hogy egyértelműen izgalmasnak nevezzem, de kellemes tempójú, fordulatos meséről van szó, néhány nagyon jól eltalált csúcsponttal.

A legtöbb szereplőt is nagyon meg tudtam szeretni. Kitaláljátok, ki volt a kedvencem? Nem meglepő, Morozko. Aki jóindulatú a hősnővel, de mitológiai lény, halál- és télisten. Akinek nem lehetnek érzelmei, aki ilyen szempontból szociopata.

Önállóan is jól értelmezhető, de sorozatrésznek is remek mese. Szerettem!

Arden: A lány a toronyban – Mint fantasy: 70% mese és történelem ötletes keverése, modern hősnővel a középpontban.

Szubjektíven: 75% megszerettem a szereplőit. Élveztem, hogy ez nem szerelmes mese.

5: Moore: V mint vérbosszú – a társadalmat központilag ellenőrzik, irányítják, szabályozzák az emberek életét minden szinten. Míg nem jön egy lázadó, aki erőszakot alkalmazva elkezdi lerántani a leplet a korrupció fokairól. Ki ő, miért teszi ezt? Míg V akcióban, a jövő építésére is terve van, a diktatúra emberei az ő nyomában járnak.

4: Aaron: Thor – a viking isten még fiatal éveiben találkozott a pusztítással, amit az istenek gyilkosa hagyott maga után. Nyomoz utána, és döbbenetes felfedezésre jut. Az ő feladatává válik a harc, melyben látszólag esélye sincs. Korszakokon át űzik egymást, míg el nem jön a végső csata napja, s vele a kérdés: fennmaradhatnak az istenek?

3: Millar: Kick/Ass – Dave csak egy átlagos srác volt, akinek őrült ötlete támadt. Mi lenne, ha szuperhős lenne belőle? Szerzett álruhát, és belevágott a műfajba. Csak éppen igazi erő híján többet verték, mint amit segíteni tudott. Mégis az események sűrűjébe csöppen, amikor egy apa – lánya páros a helyi bűnszervezet feje ellen indul.

2: Gaiman: Sandman – az Álmok Istene volt, halhatatlan. Fogságba ejtették ugyan, de szabadulásakor kíméletlen bosszút állt. Majd nekiállt, hogy rendet tegyen a birodalmában. Közben a testvérei is feltűntek, köztük a Halál. A jelen és múlt szerelmei, harcok most és akkor, Sandman nem pihenhet.

1: Hill: Locke & Key – a Locke család súlyos tragédiát kell, hogy kiheverjen. Betörtek hozzájuk, majdnem mindenkivel végeztek. A családapát vesztett gyerekek és anyjuk a Locke vidéki házba költöznek le, ahol különös, természetfeletti erővel felruházott kulcsok bukkannak elő. Ám velük együtt egy gonosz is jár, aki a világba lépve a démonok elszabadításán dolgozik. Aki az apjuk kamaszkorához is köthető. Helyt kell állniuk a jelenben, miközben meg kell fejteniük, mi történt akkor és hogyan nyerhetnek ők is.

Háborús, akciós, űrkalandos, kiképzős.

A Földet sikerült megvédeni, de a veszély még nem múlt el. A csatát nyerték meg, nem a háborút. A nyurgák beássák maguk a Marsra, és ha nem tudja az emberiség sikeresen visszafoglalni a bolygót, esélyük sincs a Földön. Katonában, felszerelésben is hátrányban vannak, hiába találnak ki újabb és újabb technikákat a gyilkos űrlények ellen. Szükség van a renegátok elrabolta felszerelésre, és a kémhálózat a nyomukra bukkant. Andrew Grayson egyike azon keveseknek, akiknek megfelelő tapasztalata van a fronton. Tisztté nevezik ki, és felkérik a felderítésre a renegátok ellen. Grayson és pilóta neje újra szolgálatba áll, és a kiképzések vezetése után újra a harcok sűrűjében találják magukat.

Marko Kloos ma már saját jogon akció sci-fi sikerszerző, de máig nagyon bírom a történetet, hogyan lett belőle író. Tanfolyamon tanulta a szakma csínját-bínját egy másik sci-fi sikerszerzőtől, akinek ráadásul van egy olyan regénysorozata, ami cselekményben is sok hasonlóságot mutat Kloos történetével. Ha azt is megsúgom, hogy az a sorozat a Vének háborúja? Igen, Scalzi tanítványa volt Kloos.

Aki már csak azért is dicséretet érdemel, mert kötetről kötetre javul. Az első része a Frontvonalaknak még annyira nem feküdt, hogy komolyan gondolkodtam rajta, hogy félbe is hagyom. De nem szívesen hagyok félbe sorozatot, adtam még egy esélyt és nem bántam meg. Most már várom az újabb részeket.

A Renegátok képes arra, hogy egyszerre remek sorozatkötet és önállóan is megállja a helyét. Annyi ismétlés van benne, hogy értsen az is mindent, aki most ismerkedik a regények világával. Ugyanakkor, aki folyamatosan olvassa, folytatólagosan kapja az eseményeket, és már ki van jelölve az irány, a következő rész miről fog szólni. Az, hogy egyszerre folytatás, előkészítés és még önmagában is jó szórakozás, remek ajánlólevél a kötetnek.

Változatos a cselekmény. Grayson kezdeti élete, ahogy kiképző lett, egyfajta előkészítés, de még ez a rész is érdekes. (A kiképzések alapból is tetszenek nekem, de ez szubjektív.) Hiszen közben a szerző el tudja mesélni a Föld helyzetét, terveket és mélyítheti a szereplőket. Nagyon bírom, hogy Andrew Grayson nem egy kesergő alkat. Pedig ő is vesztett sok mindent, de nem merül bele az önsajnálatba. Gáz, ami a kezével történt, de nem ragad ebbe bele, igyekszik a legtöbbet kihozni abból, amije van.

Majd jön a kemény akció, űrbetétekkel. Amikor elindulnak a Renegátok ellen. Itt már nincs helye érzelmeknek, katonai helyzeteket kell megoldani. Kloos már remekül képes visszaadni egy csatát – kiemeli a fontos szereplőkkel történteket, miközben a művelet egészére is nyújt rálátást. Értettem, mi történik és élveztem is, noha a csatajelenetek többségét nem szeretem. Itt nem ez volt a helyzet.

Ugyan a technikai hátteret most is sokalltam kissé, de már megszoktam. Kloos azzal teremti meg a hitelességét, hogy részletekbe menően és sokat ír a felszerelésről. Abból is látszik a fejlődése, hogy ezek mellett már izgalmas, érdekes cselekményt is pörget, és nem veszi el a szereplőktől a rivaldafényt a harci felszerelésük.

Alapvetően pasis, tesztoszteronnal teli szöveg és sztori, de szerettem én is.

Kloos: Renegátok – Mint sci-fi: 80% önálló kalandként, de folytatásként is működik. Adrenalinnal teli, izgalmas.

Szubjektíven: 75% még sokallom kissé a harci eszközöket, de különben szerettem a kötetet.

• Európa: A holland lány - életrajzi regény
• Alexandra: Álomdalok - fantasy novellák
  • A tökéletes ló - történelmi, háborús, kaland
• Digi-Book: 39 lépcső - gyerekkönyv
• Libri: A Rosie - következmény - humoros
• Gabo: Lancelot - történelmi kaland
• Agave: Királyok veszte - fantasy
  • A hatodik éjszaka - thriller
• Maxim: Tartsd meg a titkot - krimi, YA
  • Kora február - romantikus
• Gold Book: Halálos kapcsolatok - sci-fi, krimi, romantikus
• Fumax: Véres Rózsa - fantasy, akció
  • A pusztulás gyermekei - sci-fi
  • Dredd bíró - képregény
  • Monstress 2. - képregény
  • Deadpool alakulat - képregény
• Könyvmolyképző: Megkopott korona - New Adult
  • Pokolba a jópasikkal! - ifjúsági, romantikus
  • Álruhában - fantasy, romantikus, YA
  • Abel szava - YA
  • Nincs menekvés - thriller

November

18. Hajdú-Antal: Visszatérünk - ifjúsági 4,5

19. Hamilton: Elátkozott kígyók - urban fantasy 3,5

20. Marsons: Holt lelkek - krimi 4,5

21. Escobar: Auschwitzi bölcsődal - történelmi 4

22. McDonald: Kárhozat - fantasy 4

23. Stevenson: Nimona - képregény 3,5

      Bauer: A látó - thriller 4

24. Miller: 300 és Xerxes - képregény 3

      Harris: Cari Mora - krimi 2

Ezzel a Black Friday hétvégének is vége.

Kincskeresős, bűnözős, jobb életért küzdős.

Miami Beach, a hely, ahol Cari Mora reméli, hogy sikeres új életet tud kezdeni. Nem volt könnyű élete otthon: már gyerekként elvitték katonának, a szökése után sem eresztették, és nagy árat kellett fizetnie a menekülésért. De már itt van, az Államokban. Gyűjt, saját albérletre. Egy házra felügyel, amelynek szintén megvan a maga története. Ez volt Escobar villája, ahol a legendák szerint a drogvilág leghírhedtebb alakja elrejtett egy arannyal teli széfet is. Sokan pályáznak erre a pénzre, köztük a szadista Hans-Peter Schneider is. A férfi, aki bordélyoknak ad el különlegesen előkészített lányokat, felfigyel a fiatal nőre. Cari maga is beszáll a játszmába, és esze ágában sincs hagyni, hogy Schneider nyerje a pénzt vagy vigaszdíjként őt magát.

Ezt a regényt egy dolog adja el. Amiért én is megvettem, valószínűleg többekkel egyetemben. Thomas Harris. Az író, aki nekünk adta Hannibal Lecter karakterét. Ám sajnos ez a kötet nem váltotta be a reményeink, az enyémeket semmiképpen. Tudom, sokan a Hannibal ifjú éveit bemutató kötetért sem voltak oda – nekem bejött, ahogy megragadta, amint Lecter karakterében meghal az emberség utolsó szikrája is. Ez azonban kilométerekkel rosszabb annál, és nem csak azért, mert más.

Változott a műfaj. Köze nincs a történetnek horrorhoz vagy értelmes thrillerhez. Kicsit kalandregényes, kicsit bűnregényes, kicsit krimi. Igazán egyik sem, csak van benne ebből is kicsi, másból is. Általában szeretem a mixeket, de ezt a regényt nem éreztem elég karakteresnek. Talán jobban tetszett volna, ha jobban elmerül valamelyik zsánerben.

A cselekmény mozgalmas, de ugyanakkor unalmas is. Történnek az események ugyan, de nincsen semmi meglepetés vagy csavar. Nem éreztem benne feszültséget. Abszolút hidegen hagyott, a végére ki szerzi meg az aranyat. Még annyira sem érdekelt, Cari elmenekül-e újra, vagy Schneider levadássza és megszabdalja. Van, aki meghal – semmi érzelmi hatás.

Nem volt súlya az eseményeknek. Végig az volt az érzésem, rossz úgysem történhet. Cari miatt nem kellett aggódni. Az elejétől érezni, hogy ő lesz az, aki felülkerekedik bármilyen helyzetben, így miért is izgultam volna miatta? Valahogy az is olyan érdektelen, hogy megszerzik-e az aranyat. Nincs látványos heist movie, ásnak, kutatnak és ennyi.

Nem szívesen írom ezt, de így érzem: hiába van mozgalmas cselekmény, ez unalmas.

Hiányoztak az emlékezetes szereplők. Cari a múltja miatt lehetne érdekes, de nem az. Túlélő, és ennyit tudtam meg róla. Harris leírja, milyen borzalmakon ment keresztül, de semmi nincs benne, ami érzelmet váltana ki belőle vagy belőlem. Így ez csak egy felsorolás, a súlyossága ellenére nem érzem ki belőle a borzalmát.

A reklám beígért egy újabb megátalkodott, sötét lelket, de hol van Schneider Lecterhez képest? Megenné reggelire, szó szerint. Harris csak belenget egy figurát, aki lehetne emberi iszonyat, de nem írta azzá. Ahogy a horrorral teszi: belengeti a szabdalásokkal, de nem írt bele ilyesmit. Van egy svéd történelmi krimi, az 1793. Abban ott van az emberi torzók és készítésük minden borzalma, azzal a könyvvel jobban jár mindenki.

Röviden: hatalmas nagy csalódás, hiába jó Harris stílusa most is.

Harris: Cari Mora - Mint krimi: 45% mozgalmas cselekmény, egy csomópont köré rendezve. Olvasmányos.

Szubjektíven: 30% csalódás. Hol egy emlékezetes karakter? Hol a meglepetés? Szinte untam!

Háborús, birodalmas, történelmi, vezetős.

A Perzsa Birodalom egyre terjeszkedik, megszámlálhatatlan vagyon ura és rabszolgák tömegeinek parancsol a királyuk. A görög városállamok megsértették őket, amikor a partvonalukon segítették a görög városok lázadását, a megtorlás nem maradhatott el. A sereg megindul, de vereséget szenved. Dareiosz után fia, Xerxes is megindul Hellász ellen pár évvel később. Leonidász spártai király terve működhetne, de a lefizetett vének nem engedik háborúba a sereget. A király 300 testőrével mégis elindul, és hősies önfeláldozással időt nyer a görög seregeknek. Xerxes hazatér, és így is a birodalom egyik legnagyobb ura lesz. Idővel érkezik a földjére egy görög hadvezér, aki hasonlóan nagy hódító terveket forgat a fejében: a későbbi Nagy Sándor elkezdi a hódítást.

Frank Miller neve legalább akkora ismertségnek örvend a képregényes körökben, mint Alan Moore neve. Hosszan tárgyalhatnánk, milyen ikonikus karaktereket adott a világnak, vagy élesztett újra legendás karaktereket. Sin City talán a legismertebb Miller munkái közül, de az ő sötétebb tónusú Batman történetei is klasszikusak lettek.

A 300 is az övé, amely a film miatt világszerte lett ismert és szeretett. A film és a képregény dicséretét is hosszan tudnám írni. Rövid, de nagyon jól szerkesztett kötetről van szó. A konkrét cselekmény, a harcok és árulások krónikája is emlékezetes. Hiszen tele van idézhető egysorosakkal, hőssé váló egyedi karakterekkel.

Miller nagyon elkapta a spártai szellemet: a halált is üdvözlő, rendíthetetlen harcosokat, akiknek a becsület és a helytállás a minden. Az érzelmek ki nem mutatása, a keménység és a kegyetlenség jellemzi őket. Leonidász főszereplőként minden erény letéteményese, aki nem csak a csatatéren veszélyes, de stratégaként is megállja a helyét.

Érdekesnek találtam azt is, amit a spártai államról megtudunk. Hogyan küzdenek már itt azzal, hogy régi szokások és hagyományok béklyózzák a megteendő lépéseket. A korrupcióról nem is beszélve. Hiába, van, ami soha nem változik…

Tetszett, ahogy az egész egy mesemondó történetévé van alakítva, azt is kimondva ezzel, mekkora szerepe van a meséknek és a legendáknak. Érezni is a szóban elmondott legendák örökségét a cselekményben és a szerkezetben.

Grafikailag is ok, főleg az olyan csapatmozgásoknál tetszett, mint a Halhatatlanok vonulása, vagy a spártai falanx mozgása. Dinamikus. Nem mondható szépnek, de korrekt.

Ha valamibe belekötök, az a demokrácia védelmének túltolása. Miller nagyon a szánkba rágja a tanulságot, már hiteltelenül sokszor kerül elő a téma egy-egy szónoklatban.

Amennyire szerettem ezt, a Xerxes annyira nem jött be. Látszik is az átlagolt összponton, ez húzta le őket. Nincs egységes cselekmény, epizódok vannak kiemelve 100 évnél többől. Egyes részei még érthetetlenek is – hogyan halt meg Xerxes? Mi lett Eszter történetének a vége? Ellent mond magának, több verziót is megmutat, zavaró volt ez így.

Igaz, volt egy-egy jó epizód. Marathón. Aiszkhülosz karaktere, simán ő volt a kedvencem.

A grafika különösen nem tetszett. Perzsa hatást akart mutatni? Fájdalmas. Nagy Sándor is…

Ahogy a filmeknél is: az első, a 300 remek. A folytatás nem lett az.

Miller: 300 és Xerxes - Mint képregény: 60% a 300 stílusos, jól kitalált. A Xerxes szétszórtabb, egyedibb grafikájú.

Szubjektíven: 60% a 300 egy jól felépített történet korrekt rajzokkal. A Xerxes nem az.

• Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Az amerikaiak és szovjetek győzelme egyre biztosabb, ami látszik abból is, hogy már az óvoda is alig kap ellátmányt. Helene igyekszik érte harcolni, de aggasztja az is, hogy Mengele vitet el gyerekeket, akik nem kerülnek vissza. Szörnyű pletykák terjednek, miket művel orvosi céllal Mengele. Az ikrek különösen érdeklik, és Helene saját ikrei miatt duplán aggódik.

Megindul a likvidálás nagyobb méretekben. A pletykákból tudják, akiket elvisznek, nem áthelyeznek, megölik őket. Helene nagyfia, a 13-14 éves Blaz lát egy esélyt a szökésre, a szennyvízelvezetők, WC-ken keresztül, de az anyja nem akar így próbálkozni a kicsikkel. A munkája és Mengele jóindulata miatt hinni akarja, hogy nekik nem eshet bajuk.

Majd jön a parancs, áthelyezik őket. Helene döbbenten látja, az 5 gyerekét vinnék, őt meg hazaengednék. Mengele közli, a gyerekeknek mindenképpen menni kell. Cigányok. Konkrétan megmondja a nőnek, milyen halál és szenvedés vár rájuk. Helene így is a gyerekekkel tart, hogy együtt haljanak meg, nem megy el.

Az indulás előtt Blaz, akit félrevon. Ad neki némi felszerelést, elköszön, és elküldi, a szökésre, amit korábban mondott. Neki kell túlélnie és emlékeznie a családjukra.

(A szerző az utóhangban leírja, igazából nem élte túl Blaz sem. Anya és 5 gyermeke a gázkamrákban végezték be.)

• Bauer: A látó

Edie elrablója Ang, egy fiatal kínai bevándorló. Az otthoni hagyományokat akarta követni: elhozta a kislányt, jól bánt vele. A szüleinek írt egy levelet – a saját nyelvén, kínai jelekkel – melyhez minden pénzét is hozzácsatolta. Megírta, hova menjenek a kislányért, vagy úgy tekinti, elfogadták a lányért kínált vételárat, és Edie lesz a felesége. Amikor a rendőrök üldözni kezdik, Ang menekül. Rosszul esik és meghal. Edie nincs meg.

Anna lassan teljesen kikészül a látomásoktól, amelyet érzések is követnek. Amikor Edie, az eltűnt kislány komoly szomjúsággal küzd, Anna valósággal vízbe fullad, annyira szomjas és csak inna. A csapot is nyitva hagyja, James arra jön haza, hogy a házat elöntötte a víz. a felesége annyira retteg és kikészült, hónapok óta először hagyja a férfinak, hogy átölelje. James másnap panaszt is tesz a rendőrségen, hogy Marvel nyomozó beszélgetései lassan végeznek a feleségével.

Anna képtelen megnyugodni. Hallja, hogy a férje munkahelyén, a szomszédos autószervízben betonoznak. Odarohan, le akarja állítani. A beton már ömlik, de a nő állítja, van ott egy ajtó. James a kedvéért belegázol a száradó betonba, és kifeszegeti a valóban ott levő ajtót.

Marvel nyomozó közben Anna történeteiből kirakja az eseményeket. Ő is arra jut, hogy Ang ott kellett, hogy rejtegesse a gyereket a munkahelyén. Kell ott lennie egy rejtett ajtónak. Ő is odarohan.

James egy gyerekkel sétál ki a betonból: Daniel az, a saját fia. Amikor 3 hónapja Daniel kiment játszani, Ang rászólt, a gyerek játéka elromlott és sírva fakadt a kicsi. Ang félt, hogy Daniel miatt James megharagudna, így bezárta a műhelybe, amíg lenyugszik. De a szégyen miatt egyre halogatta, hogy hazaengedje.

Marvel áthelyezést kap vidékre. Mielőtt elmegy, még látja az újraegyesült kis családot. Boldogan mennek kijavítani a betont, ahova hónapokkal korábban Daniel lábnyoma beivódott. Marvel nem tudja, Anna valóban látott-e dolgokat, vagy csak hallotta a falakból a fia sírását. Nem is számít.