Kamaszos, jövőbeli, szerelmes, mesterséges intelligenciás.

Az emberiség harcban áll: van egy betegség, ami megtámadja a látást. Mire az emberek 40 évesek lesznek, megvakulnak. A technikát hívják segítségül, és kitalálják az oculus rendszert. Kamaszokat nevelnek arra, hogy a felnőttek szeme legyenek. A kamasz látását vetítik át a felnőtt agyába, aki uralmat is kap az oculus felett. Őket megfosztják a nevüktől, családjuktól, egyetlen dolguk a szolgálat, amiért a családjuk jó pénzt kap. Truth kisgyermek kora óta erre a szerepre van nevelve. Kamaszként egy tudósnő szeme lesz, aki a betegség ellenszerét kutatja. A lány segítene neki, de egyre jobban felmerül benne, ez mennyire az ő élete még. A helyzet bonyolódik, amikor legjobb barátnője a lázadókhoz csapódik, és egy Földről érkezett hajó landol náluk. A földiek vezetője egy fiatalember, aki hamar közel kerül Truth szívéhez. Mire észbe kapnak, már két, náluk nagyobb erő háborújában találják magukat.

Kicsit olyan volt, mintha egy regényen belül olvastam volna kettőt. Az egyik az ifjúsági disztópia, ami akkor nagyon ment, amikor a regény kijött. (Igen, ez már nem mai csirke, de most került csak sorra nálam.)

Ez a része tetszett is. A felnőtt – kamasz kapcsolatok adják az alapot, melyben az idősebbek kihasználják a fiatalokat. Egyfajta rabszolgaságra kényszerítik őket, elvesztik a személyiségük, tulajdonképpen az egész életük. Eszembe juttatta A testbérlőket, lehetne is vitatkozni, ki járt rosszabbul. Az, akit használnak mások, de tudatánál van, vagy akinek tényleg csak egy hüvellyé változtatják a testét, és nincs semennyire tudatánál.

Az ifjúsági zsánert erősíti, hogy amikor érkeznek a földiek, az ő vezetőjük és Truth között egyre gyengédebb szálak szövődnek. Díjaztam, hogy nem vált a regény mégsem szerelmessé. Nem az lett a szereplők fő dilemmája, hogyan legyenek együtt. Ez csak egy szál volt a többi között, ami erősítette az összképet.

A regény második felére pedig egy izgalmas, meglepő sci-fi bomlik ki űrbeli gyarmatokkal, mesterséges intelligenciák közti harccal. Ez már felnőttesebb, okosabb történet, és nagyon bírtam, ahogy a disztópia elemeket is erre ráépítette a szerző. Meg tudott lepni a végén, és olyan függővéget írt, ami miatt az ember várja a folytatást. (Ezért különben jó, hogy most, nem 6 éve olvastam. Könnyeden folytatom majd a második résszel, nem kell éveket várnom.)

A karakterekkel kicsit bajban vagyok, nem tudom rávágni, hogy mennyire megszerettem őket. Amíg a disztópia részben jártunk, Truth egészen szimpatikus volt. Amikor szenvedett, rátévedt az önpusztítás útjára, együtt tudtam érezni vele. Átélhető volt. De ahogy színre léptek a földiek, valahogy elvesztettem a szereplőkkel szembeni szimpátiám. Aoi rettentően idegesített. Kaled a legvégén lett szimpatikus, amikor már igazán látszott, miért ő lett a csapata kapitánya. Ott, a végső leleplezésnél jöttem rá, más szemszöggel lehetett volna a kedvenc szereplőm – a szerelmi szálban irritált a viselkedése, de itt jóvátette.

A nyelvezete abszolút mai, könnyen lehet vele haladni. Néha egy-egy kifejezésen megakadtam, de vannak olyan szentenciák és megállapítások benne, amelyek ezeket bőven elfeledtették velem.

Összességében nekem tetszett, hamarosan mesélek a folytatásáról is!

Aranth: Oculus - Mint sci-fi: 75% disztópia is, ifjúsági elemekkel, de összetettebb sztori. Izgalmas, fordulatos.

Szubjektíven: 80% a szereplőkkel még barátkozom, de az MI és szembetegség szál is tetszett.

Szerelmi viszonyos, tanár-diák kapcsolatos, átverős.

A lány egyetemista, aki szülői nyomásra lett a felsőoktatás szenvedő alanya. Szerezzen egy diplomát. Esze is lenne hozzá, csak éppen nem érdekli. Gondolkozik is azon, hogy kilép, hagyja az egészet másnak. Van egy tanára, idősebb, de vonzó férfi, aki biztatná, hogy maradjon és szerezze meg a diplomáját. Egy tanár, aki lassan már nem is titkolja, hogy többet lát benne, mint egy diákot. Egy tanár, akivel nagyon hamar egy viszonyban találja magát, mert sem mellette, sem tenni ellene nem akar. Pedig fel kell tennie a kérdést, mi legyen, ahogy az események sűrűsödnek. A Tanár Úrnak családja van, elhagyná őket és tényleg magával vinné őt Angliába? Vagy inkább Bálintba, a kortársába kellene kapaszkodnia, akivel szintén viszonya van?

Kisregény, így egyet biztosan el lehet mondani róla: gyorsan végig lehet olvasni. Az oldalszáma is alacsony, a formátuma is olyan, hogy akár zsebre is lehessen vágni. Ez önmagában nem garantálna semmit, de van más is, amiért ez egy könnyen zsebre vágható, vihető és olvasható könyv.

Sodrása van. Amit úgy is éreztem, hogy nagyon sok minden volt benne, ami engem rettentően taszított. A teljesség igénye nélkül pár elem, ami nagyon nem tetszett benne:

1: a cselekmény. Ha van valami, amitől kifordul a gyomrom, a nagy korkülönbségek szerelmi kapcsolatok. A Lolitát is rühellem, lehet klasszikus és modern irodalmon kötelező, vállalom, ez az egyetlen kötelező, amit nem olvastam el. Nem is fogom. Itt ugyan a hősnő pár évvel idősebb, de nem annyival, hogy el lehetne kerülni a Lolita viszonnyal összevetést. Maga a hősnő is felveti ezt a történet folyamán. Nem mintha ez megakadályozná abban, hogy belemásszon a Tanár Úr ágyába.

A helyzetet csak rontja, hogy van mellette neki egy Bálintja is. Szintén egy olyan kapcsolat, amibe csak belesodródott.

2: a hősnő jelleme. Már utaltam rá, vele csak úgy megtörténnek a dolgok. Ahogy lesz, úgy lesz, és ez jó is így neki. Ez tőlem annyira távol áll, hogy nagyon nem értettem a hősnőt sem, és gyakran kedvem lett volna megrázni. Egyszerűen nem lehet így létezni. Hogy nem érdekli a saját élete?

3: a regény nyelvezete. Kifejezetten érzékeny vagyok a káromkodásra, és bár tudom, hogy a köznyelvbe beépült sok ilyen szó, nem örülök neki. Maga a tendencia sem tetszik, hogy ilyennek kell lennie egy modern regény szövegének, hogy frissnek és mainak hasson.

Valahogy mégsem ijesztettek el ezek a történettől, a fentebb említett sodrás miatt. Nem sok minden történik – bár ha a terjedelemhez mérem, akkor azért vannak benne események is, úgy van tálalva, hogy húz egyik fejezetből a másikba. Még a szövegnek is van benntartó ereje, hiába akadtam meg mindig, amikor a szereplők úgy beszéltek, ami nekem nem tetszett.

A téma és a mondanivaló már nehezebb dió. Nem éreztem szerelmes történetnek. A sodródás, elveszettség regénye inkább volt. Egy különösebben nem szimpatikus lány, aki várja a sült galambot. Csak úgy tudom értékelni, ha a fiatalkori útkeresésnek tudom mindezt be.

Nem bánom, hogy elolvastam, de nem lesz a kedvenc köteteim között.

Mucha: Puncs - Mint kortárs: 75% ismerős történet, nagyon személyesen elbeszélve. A próza olvastatja.

Szubjektíven: 60% maga a történet taszít. A nyelvezete bántja a szemem. Mégis, elsodor.

A regényei világsikerek. Ha megmondanám a két legismertebb főszereplőjét, rávágnátok, kire gondoltam. De ennél azért nehezebb lesz! :)

Pár adat a szerzőről, kinek ugrik be ki ő?

• Július végén ünnepli az 54. születésnapját 2019-ben.
• A gyerekkora nem volt felhőtlen, anyja betegsége miatt.
• Hamar a könyvek szerelmese lett. Már kamaszként nagy könyvmoly lett. (A 11 éves kori önmaga lett a mintája a legnagyobb sikerének lány hőse, aki szintén nagy könyvmoly és az iskola legjobb tanulója.)
• Exeterben szerzett diplomát, Oxford nem vette fel.
• Portóban kötött ki angol tanárként.
• Itt házasodott, és született a lánya - ez a házasság tönkrement, és válás lett a vége. Hazaköltözött Angliába.
• 1997-ben berobbant a legnagyobb sikere, azóta mindenki ismeri a nevét erről a gyerekkönyv sorozatról.
• Próbálkozott felnőttregényekkel, de a siker nem ismétlődött. Majd álnéven írni kezdett egy háborús veterán magánnyomozóról, és újra egy sikersorozat szerzője lett.

Megoldás: Tovább!

Kutyás, futóversenyes, ígéretet megtartós.

Dion Leonard éppen kisebb válságon ment keresztül. Versenyszerűen futott, de elkezdett kételkedni abban, hogy van még jövője a sportban. A visszavonuláson törte a fejét, de még benevezett egy 155 mérföldes versenyre a Góbi-sivatagban. Meglepően jól szerepelt, még az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy elsőként sikerül célba érnie. Ebben nagy támaszt jelentett neki egy kiskutya, aki követni kezdte a verseny alatt. Az állat Dion szívéhez nőtt, és megfogadta, hazaviszi magával Angliába. Ám kiderült, ez csöppet sem egyszerű mutatvány lesz. Kínából élőállat, Angliába? Hosszas vizsgálatok, karantén, rengeteg papírmunka. Ráadásul Góbi egyszer el is tűnt, de Dion soha nem adta fel, hogy hazaviszi és gondját viseli.

A Könyvmolyképző adott már ki olyan dokumentumregényt, amelyben egy állat volt a főszereplő, és le se tudtam tenni. Csak az nem Góbi története volt, hanem a Yellowstone Nemzeti Park farkasaié. Ez a kötet, Góbi és Dion igaz története nem tudott megérinteni.

Kezdve azzal, hogy sokáig kell várni, míg egyáltalán felbukkan Góbi. A kutya van a címben, a kutya van a borítón, a kutya adja el a könyvet. Ehhez képest nagyon mellékszereplő az egész cselekményben. Ahogy olvastam, nem egyszer jutott eszembe, hogy ebben a könyvben akad jó pár dolog, csak éppen a címszereplő nem tartozik ezek közé.

Sokkal inkább Leonard és a maratonfutó versenyzéseinek története ez a kötet. Arról kapjuk a hossz fejezeteket, hogy került kapcsolatba ezzel a sporttal, hogy kezdett el vele komolyan foglalkozni, milyen eredményei és kétségei voltak. A verseny sokkal izgalmasabban és jobban meg van írva, mint a kutyával való kapcsolata.

A versenyben voltak jó részek, de azért messze nem tartogatott olyan izgalmakat, mint a Vágta vagy a Rendíthetetlen vagy az Egy csónakban. Talán, mert nem vállalja fel, hogy sportolói memoár legyen. Dujardin lovas kötetében ez megvolt, és sokkal hatásosabbak lettek az ő versenyes történetei.

Bajban voltam azzal is, hogy úgy éreztem, túl jelentéktelen eseményekről szól egy egész könyv, de olyan stílusban, mintha az évezred történetét mesélnék el. Vannak azok a gyűjteményes kötetek, melyekben megható történeteket gyűjtenek egybe. Megható állattörténetek, szerelmes sztorik, anyákról, és még sorolhatnám. Egy ilyenben, sokkal kisebb terjedelemben jó lenne Góbi története, de önálló kötetnek túlzottan eseményszegény.

Mivel alapvetően memoár, a karakterábrázolásra nem fektet nagy hangsúlyt. Még Góbi jelleme is homályban marad, a legtöbbet a szerzőről tudunk meg. A körötte levők, a párja vagy a versenytársai sokkal kisebb szerepet és hanyagabb jellemzést kaptak.

Nem lett mesélős sem a stílusa. Könnyen kiszakadtam a cselekményből, nem sodortak magukkal sem az események, sem a szavak. Ami a leginkább érdekes volt a kötetben, az majdnem, hogy a képanyaga. Valóságosabbá teszi a szereplőket, ha a kötetből hiányzó jellemrajzokat, karakterábrázolásokat nem is tudja pótolni.

Talán kissé szigorú vagyok a kötettel, de sokkal többet vártam tőle. Valami meghatót, izgalmasat, valami nagyobb ívűt. De egyiket sem kaptam meg, csalódtam.

Az biztos, hogy idén nem ez lesz a kedvenc kutyás könyvem – hiába a cuki kutyás borító.

Leonard: Találkozás Góbival - Mint dokumentumregény: 50% a történet nem mesélős, nem szerettette meg a szereplőket.

Szubjektíven: 35% a versenyes rész legalább érdekes volt, de különben felfújt az egész.

Cím: Úszó paloták

Szerző: Izolde Johannsen – magyar írónő, akinek a II. VH haditengerészete a fő profilja, de más témákhoz is kirándul. Van fantasy alapú sorozata is, és nagy kedvencem lett a La Fayette márki életét bemutató duológia.

Műfaj: történelmi

Cselekmény: Caligula császár nem azzal írta be magát a történelembe, hogy mennyire józan uralkodó volt. A botrányairól, őrült húzásairól annál inkább ismert. Egyik extrém ötlete az volt, hogy egy hegyen, egy szent tóra luxushajókat építtet. A Nemi-tó mellett el is kezdődnek a munkálatok. A regény egy tehetséges hajóács története lesz, akit megbíznak a luxushajók elkészítésével, miközben a történelem kiszabja Caligula végzetét is.

Várható megjelenés: jövőre várjuk

Miért várós?

• Az ókor történelme nagy kedvencem, és ebben egy olyan korszak és karakter rajza várható, ami még nincs elkoptatva. Néró, Julius Caesar, Kleopátra, róluk olvashattunk már rengeteget. De ez Caligula története lesz.
• Van valami egyszerre beteg és nagyon extrém már magába az ötletbe, hogy hatalmas, elképzelhetetlenül drága hajókat tesznek egy tóra, ahol nincs igazi funkciójuk sem.
• Már most felkeltette az érdeklődésem a hajóács karaktere. Vajon kapunk egy újabb, klasszikus, romantikus hőst?
• A Nemi-tó hajóinak sorsa, miért és hogyan süllyedtek el, rejtély. Kíváncsi vagyok, ez a könyv milyen megoldást vet fel a kérdésre.
• Szeretem az írónő stílusát, eddig még nem csalódtam a könyveiben. Szerintem most sem fogok.

Varázslós, szellemvilágban zavaros, nyomozós.

Harry Dresden napjai újabban igencsak zsúfoltak: valami miatt felforgás van a szellemvilágban. Egyre több és dühös lélek van a városban, akiket neki kell megfékeznie. Egy lovag, Michael Carpenter van a segítségére, de még így is kevésnek bizonyul az erejük. Kísértik a sorsot, pontosabban Harry tündér keresztanyját, akinek minden vágya, hogy magával ragadja és kiszipolyozza a varázslót. A helyzetet nehezíti, hogy a vámpírok is mozgolódnak. Harry egyik ellenlábasa kap kinevezést, és a férfi is a parti meghívottjai között van. Nyomozási célból elmegy, és egy rémálomban találja magát. Barátnője, akit riporteri vére hajt, szintén bajba keveredik. Lassan már a saját biztonságukat sem tudja garantálni, nemhogy a városét.

Sokáig téves kép élt a fejemben az urban fantasy regényekről. Mert mi akadt a kezembe? Anita Blake. Halhatatlanok alkonyat után. Ok, van mindkettőben természetfeletti elem, mágikus lények a mai nagyvárosokban, még a krimi is felbukkan részben. Csak éppen ezekben a sztorikban a szerelmi és erotikus szálak sokkal erőteljesebbek, mint minden más. Nem is tartottam sokra a zsánert.

De, azért szerencsére ennél szélesebb a paletta. Vannak olyan urban fantasy regények is, amelyekben krimi, fantasy, akció elemek keverednek, és a szerelem legfeljebb halvány mellékszál. Ezek között már kedvenceim is akadnak.

Nagyon rákaptam Harry Dresden történeteire, például. Ez a 3. rész, és még mindig meg tud lepni a szerző, mennyire komplex ez a világ, amit Harry köré épített. Annyi természetfeletti lény van benne, hogy az ember tűnik a kisebbségnek. Most van tündértől kezdve vámpíron át szellemig minden, misztikus lovagokról nem is beszélve.

Tetszett az is, hogy krimiként, akcióregényként is olvastatja magát. Dresden folyamatosan küzd a természetfeletti lényekkel, hol ő a támadó, máshol menekülni kényszerül. Az biztos, hogy folyamatos a pörgés és az adrenalin dömping. Ő van a történet fókuszában, de most egész jó képet kapunk Michael lovagról és Susanról is, aki már színre lépett korábbi kötetben is, de most fontosabb szerepet kap.

Tetszettek az összeesküvések, a természetfeletti trükkök a háttérben. Nem simán egy pörgős, krimis varázslós akciót kapunk, a felszín alatt komoly hatalmi játszmák zajlanak. Ahogy megy előre a cselekmény, Butcher szépen összeilleszti a darabokat, és mindent érteni fogunk. Nem csak pörgős, logikus is a cselekmény, ami nálam jó pontot ér.

Ha valamibe bele akarnék kötni, az a karakterek jelleme lenne. Kicsit mesés: vannak nagyon jó, meg nagyon elvetemült szereplők. Kevés az olyan, aki emberibb, aki gyarlóbb. Mert pl. amit Dresden hibájának lehetne nevezni, igazából nem is hiba. Makacs – szerintem az egy jó dolog. Kitart a dolgok mellett miatta, nagyobb arányban ér el ott sikert, ahol más már feladta volna.

Jó a szerző stílusa is. A humorát nagyon szeretem, és Harry Dresden ontja is magából a sziporkákat. De Butcher jó mesélő, élvezetes a szöveg maga is.

Már vár a polcon a 4. kötet is, fogok még mesélni Harry kalandjairól!

Butcher: Kísértő vész – Mint urban fantasy: 85% ötletes és fordulatos cselekmény, komplex világ, emlékezetes hős.

Szubjektíven: 90% szeretem a humorát, érdekes a világa és kellően kalandos is a történet.

Jövőbeli, háborús bűnös, emberséges.

Rex egy dolgot akar: jó kutya lenni. Ha a gazdi elégedett vele, Rex is boldog. Csak éppen Rex nem átlagos kutya, hanem egy hadállat. Félig robot, félig kutya, genetikailag megváltoztatott példány. Két és fél méter magas, fegyverekkel felszerelve. Ő a falkájának vezére, akik a rossz embereket ölik a gazda parancsára. Intelligens, érzékeli, hogy valami nincs rendben. Mi van, ha a gazdi nem jó ember, és amiket kér, azok sem helyesek? Csapatának legokosabb tagja, Brumi lassan rávezeti, mi a helyes és a helytelen. Amikor a falka esélyt kap, hogy maga döntsön a sorsáról, nekik kell bizonyítani, hogy többek, mint agyatlan gyilkoló gépek. Menekülésük, kiállásuk, a tetteik döntenek a fajuk sorsáról.

Adrian Tchaikovsky újabb olyan kötete, mely egyszerre nagyon szórakoztató és nagyon elgondolkoztató. Letehetetlen, pörgeti az ember agyát, és még az után is elmélkedsz felette, hogy letetted, mert végig értél az oldalakon. Kifejezetten tetszett, nem is tudok mibe belekötni – igaz, nem is akarok.

A történet nagyon kreatív és több zsáner ötvözésére biztosít lehetőséget. Van benne egy nagyon erős sci-fi szál, hiszen a főszereplők félig állatok, félig gépek. Kérdés is, minek kell őket tekinteni: élőlények vagy robotok? Érző lények jogokkal vagy ugyanolyan tulajdonok, mint egy kenyérpirító? Egy olyan technika, ami akár meg is valósulhat a közeljövőben. Egy olyan világ képe benne, mely szintén nem tűnik, sajnos, lehetetlen jövőképnek. Amikor a nagyvállalatok a profit érdekében titkon magánhadseregeket bérelnek, és népirtásba fognak. Mit számít az élet, ha zöldhasú a tét?

Komoly dráma, amin ezek az állatok, elsősorban Rex átmennek. Az öntudatra ébredés, a felelősség kérdése. Eljutni oda, hogy ne csak vakon teljesítsék a parancsokat, hanem mérlegeljenek. Etika szerint, és kiálljanak a helyes dolgok mellett. Magukért is úgy küzdjenek, hogy azzal a társadalom részei is lehessenek. Van tárgyalótermi része is a kötetnek, újabb zsánerrel bővítve a listát.

Akcióregény is, hiszen konkrétan és izgalmasan leírja a hadállatok bevetéseit. Pörgős, jól megkoreografált, valósággal filmre kívánkozik. A szerző kreativitását mutatja, hogy mennyire sokféle hadállatot kitalált, milyen egyedi a karakterük és a harcbeli képességeik is. Nagyon megvett Raj ötlete, szimpatizáltam Brumival és Rexszel. Mind mások, mind harcosok, és egyre többé válnak.

Hosszan lehetne fejtegetni azt is, milyen romlott az emberiség. Mert ez az a faj, amely végtelen kreativitást mutat saját fajtársainak kínzásában és gyilkolásában. Mennyire kell rossznak lenni a fajunknak, hogy még egy félig gép kutya is előbb átlátja, mi a helyes és a helytelen, mint az ember?

De a regény mégse töri össze az olvasó lelkét, mert van remény. Az emberek között is vannak jók, a jövőbeli fejlődés lehetséges, nem csak a technikában, de a természetben is. Ez is kellett, hogy ennyire hatásos legyen a könyv. Megcsap, de mutat arra is példát, hogy kellene létezni.

A komolyabb témái közben is kifejezetten olvasmányos, olvasóbarát kötet.

Olyan könyv, amit érdemes beszerezni, és nem csak polcra tenni, de olvasni is!

Tchaikovsky: Hadállat - Mint sci-fi: 100% elgondolkoztató, kalandos és izgalmas, jó szövegezéssel és karakterekkel.

Szubjektíven: 100% intelligens, de szórakoztató is. Le se tudtam tenni, nagyon tetszett!

– Hogy a pokolba vágtad meg a fenekedet, miközben a kezedet vagy a térdedet meg nem? 
– Tehetséges mestere vagyok az ügyetlenségnek. Szólíts senseinek – vág vissza Charlotte, mire George kuncogni kezd. (Toler: Lélekvesztők)

A mondás úgy tartja, hogy itt e földön azok a legszomorúbb dolgok, melyek elmúltak anélkül, hogy lettek volna. (Johannsen: A birodalmi kalóz)

– De olyan alacsony vagyok! 
– Napóleon is alacsony volt. 
– Napóleon egy szörnyeteg volt – mutatok rá. 
– De azért sikeres, nem igaz? (Mafi: Ne hazudj)

Az öngyilkosság önző. Óriási arculcsapás bárkinek, aki meghalt, pedig élni akart. (Toler: Lélekvesztők)

– Sziget. Nehéz onnan elszökni – mormolta Ascher. 
– A szökéshez feltétlen kell egy Pénteket szereznie, mint Robinson – figyelmeztette őt a parancsnok. 
Ascher kinézett az ajtó elé. 
– Ott megy egy jókötésű, fekete fickó! (Johannsen: A birodalmi kalóz)

Azt akarja tudni, hogy voltunk rá képesek? Majd akkor gondolkodjon el rajta, ha elveszítette a családját, az életét, a házát, a mindenét! Egyszerűen nem volt más választásunk. Régen, ha kockáztatnom kellett, közben az járt a fejemben, mit szól majd az anyám, hogyan befolyásolja a jövőmet, mi lesz velem egy év múlva? De ha nincs mit veszítenie az embernek, bármibe belevág, és képességeihez mérten a legjobbat nyújtja. Nincs veszélyesebb egy embernél, akinek nincs mit vesztenie. (Gaál: Vértestvérek)

• Nem hiszem el, hogy ez a fickó még egy zacskó chipset sem tart itthon.

Az asztalnál ülő férfi felnézett a pasziánszozásból.

• Talán egészségesen él.
• Ezzel meg mi a fenét akarsz mondani? – vicsorgott Duser. A férfi vállat vont.
• A chips tele van rossz dolgokkal.
• Pedro, én egész életemben chipset ettem. Harmincöt éves vagyok, és kockahasam van. (Flynn: Harmadik lehetőség)

 A szépségétől egy férfi elkezd azon morfondírozni, hogy talán nem is olyan vészes jövőkép, ha az emberrel végeznek álmában. (Mafi: Ne hazudj)

Amikor leérsz a gödör aljára, jusson eszedbe, hogy az egyetlen út felfelé vezet. (Toler: Lélekvesztők)

Egy testőr nem gondolkodik, egyedül csak egy jól irányzott fejlövéssel tudsz változást előidézni az agyában. (Gaál: Testvérek)

– A nyomorultak! – sziszegett a rádiós tiszt és kézfejét az ablak felé fordítva mutató, valamint középső ujját felmutatta. Személyes üzenete a németeknek. A kapitány szorongatott helyzetük ellenére elnevette magát, látva tisztje nem lankadó harci kedvét. (Johannsen: A birodalmi kalóz)

– Várjon csak, most látom, hogy van itt egy lemondásunk, az utolsó pillanatban, úgyhogy tudunk önnek szobát adni. Még jobb is, mint az előző, mert ez egy nászutas lakosztály. 
– Tényleg? És ki az, aki az utolsó pillanatban lemond egy nászutas lakosztályt? 
– Valaki, akinek valószínűleg sokkal rosszabb napja volt, mint önnek, signora. (Pellegrino: Egy év Velencében)

 Lehet, hogy össze vagy törve, de én is. Ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érünk, csupán azt, hogy valakit olyan nagyon és olyan szenvedéllyel szerettünk, hogy elveszteni őt olyan érzés, mintha magunkból veszítettünk volna el egy részt. (Toler: Lélekvesztők)

Mert az étel nagy kaland: ha egy helyet alaposan meg akarunk ismerni, nemcsak a hagyományokat és a szertartásokat kell nézni, hozzátartoznak az ízek és illatok is. (Pellegrino: Egy év Velencében) 

Furcsa, ha hosszabb ideig figyelünk egy utcát, rájövünk, nem is annyira arctalan a tömeg, mint hinnénk, vannak emberek, akikkel mindig szembetalálkozunk, újra meg újra. (Gaál: Testvérek)

Csak enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy az életcélom a saját gondolataim és emlékeim kicselezése. (Mafi: Ne hazudj)