Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

French: Hallgatag erdő

Dublin Murder Squad 1.

2019. augusztus 07. - BBerni86

Nyomozós, múlttól szenvedős, depresszív.

Adam két barátjával járja a környéket, de csak Adam kerül elő élve. Sokkos állapotban, a cipője tele vérrel és semmire nem emlékszik. 20 évvel később rendőrként dolgozik, a gyilkossági osztályon. A második keresztnevét használja, hogy senki se kapcsolhassa össze a jelenét a múltjával. Mint Rob, jól kijön a társával, Cassie-vel. Bár hallgatag_erdo8_7.jpgsokat ugratják őket, hogy járhatnának is egymással, csak barátok. Az életét felforgatja, amikor szülővárosában újabb gyerek tűnik el, majd kerül elő holtan. A múlt kísérteni kezdi, olyan emlékdarabok törnek felszínre, melyeket örökre elveszettnek hitt. A nyomozásra is kihatnak az emlékei, és a társával való kapcsolatát is újra kell gondolnia.

Vannak ennek a kriminek jó tulajdonságai is, de jelen pillanatban az tölti ki a gondolataim, hogy mennyire depresszív volt ez az egész. A történet, a karakterek, az egész atmoszféra. Ha nem Írországban játszódna, ha nem tudnám, hogy French ír írónő, simán elhinném, hogy egy skandináv krimi akadt a kezembe. Miért is?

1: a főszereplő nyomozóról mintázni lehetne a nyomor szobrát. Valóban van egy mély tragédia a múltjában, amely ráadásul rejtély is. Máig gyötrődik miatta, és minden kapcsolatára rányomja a bélyegét. Szenved, és az embernek eret lenne kedve vágni magán, annyira nyomasztó az egész légkör, ami a nyomozót körbeveszi. Ő észre sem veszi, hogy lenne esélye kitörni, boldogabbnak lenni – mire felismerné, már késő. Marad neki a nyomor. Roppant lehangoló.

2: a társadalomról meglátott kép. A szexuális visszaélések nem csak skandináv jellegzetességek, más ír krimiben is olvastam már arról, milyen borzalmak történnek zárt ajtók mögött. Itt is, olyan családon belüli erőszak lesz a téma, amely tulajdonképpen nyílt titok, mégse tesznek ellene semmit.

A csavart nem írom ide, mert itt nem állna meg. Nem olyan okos, csavaros ez a kötet.

De persze ez nem is skandináv krimi, hiszen:

1: a skandináv, nyomorult sorsú nyomozók emellett zseniálisak is tudnak lenni a szakmájukban. Rob nem az. Hibázik, itt például félreviszi a teljes nyomozást. Ezért a regény teljes első felét egy nagy, felesleges körnek is éreztem. Ugyan a múlt és jelen eseményeinek összejátszása tetszett, de ez az abszolút holtvágány bosszantott.

2: nem vonatkoztatja le a szereplők esetét az egész társadalomra. Skandináv krimis a bűnügy, de a csavar nem olyan éles. Megmarad az eset házon belül, míg a klasszikus svéd krimi képes ítéletet mondani az egész rendszer felett.

Karakterközpontú, nagyon Rob szemszögéből van megfogva a történet. A regény második felére, ahogy megvan a nyomozás jó iránya, javult a kötet is. A kihallgatások nagyon tetszettek benne, feszültséggel teltek, izgalmasak. Kár, hogy nem ilyen lett az egész regény.

Valahol még azt is díjazhatnám, hogy ennyire el tudta venni az életkedvem. Az atmoszféra áthatja az egész regényt, jellegzetes. El tudom képzelni, hogy ez a krimi sorozat végig ilyen lesz. Érnyitásra csábítóan depresszív.

Még nem tudom, akarom-e folytatni. Tényleg, nagyon nyomasztó kötet.

 

French: Hallgatag erdő – Mint krimi: 60% ír létére elmenne skandináv kriminek. Szenvedő hősök, baljós atmoszféra.

Szubjektíven: 40% annyira depressziós és szenvedős a főhős, hogy elment az életkedvem is.

Idézzünk!

– Főnök, emlékszel, mit ígértél az apjának. Azt kérte, hogy vigyázz A. J.-re. Szerinted így gondolta? Különben sem hiszem, hogy ki akarnád nyírni a legjobb emberedet. 
– Nem nyírom ki, csak a lábát lövöm el. Attól még tud dolgozni. (Bolin: Armageddon)

 

Óvatosnak kell lennünk. Manapság nincsenek titkok. A vámpírok csak akkor léphetnek be az otthonodba, ha behívod őket. De amikor kiteszel valamit az internetre, az olyan, mintha nyitva hagynád a bejárati ajtót, és az éjszaka összes teremtményének engedélyeznéd a belépést. (LaValle: Bölcsőrablók)

 

Egy másik feljelentett, hogy a tengerparton nem találta meg a tengert (igazoló jelentést kellett írnom, hogy az utas állt a tengerparton, hogyan lehet, hogy nem látta a tengert?). (Nógrádi: 40 év alatt a Föld körül)

 

– Te azt mondtad Gyuri bának, hogy szeretem Zorkát? 
– Miért, nem így van? 
Könyörgöm, erre mit lehet válaszolni? A saját szüleimnek nem mondom azt, hogy szeretem őket, nemhogy Gyuri bának, hogy szeretem a lányát! Ha eddig csak képzelődött arról, hogy egyszer majd eltesz láb alól, akkor most már biztosan a pontos ütemtervet és az eszközlistát készíti elő hozzá. De előtte még köttet a szüleimmel egy jutányos életbiztosítást a nevemre, mert elég jóban vannak. (Király: Csak barátok?)

 

– A haditengerészettől mentem nyugdíjba. Bennem megbízhatnak. Csak még egyvalami, uram. Ugye, aki fölfedezi, azé a névadás joga? 
– Így van – helyeselt Truman, és csak ujja ideges kopogása árulta el, hogy elege van az öregből, és szeretne már intézkedni. 
– Akkor szeretném Dottie-nak keresztelni a feleségem után – vágta ki Karl. 
– Ó, ez nagyon kedves dolog – Truman égnek emelte a szemét, és türelmetlenül toporgott. 
– Aha! – Karl hangja diadalmasan csengett a hallgatóban. – Mert szörnyűséges boszorkány, a sírba visz, és nincs előle menekvés. (Bolin: Armageddon)

 

Egyszer minden lángész kezdő volt, Ularik. (Örkény: Rózsakiállítás)

 

Most már hivatalos: a nagyapámnak izgalmasabb az élete, mint nekem. Bár az meglehet, hogy hamarosan vége lesz, ha az orvosságait piával öblíti le. Azért meg pláne, ha tolószékkel megy el a kedvenc kocsmájába. (Király: Csak barátok?)

 

Most tényleg úgy ült ott, mint egy nyomozó karikatúrája egy skandináv krimiből: öreg, levert, magányos. A nője lelépett, a hűtőszekrénye üres, az élete értelmetlen. (Neuhaus: Aki szelet vet)

 

– Az egyik vérvizsgálat ketamint mutatott ki. 
Truman kérdő tekintetére magyarázólag hozzátette: 
– Az egy nagyon erős nyugtató. 
– Mindenki szokott néha nyugtatót szedni, doktor úr – vonta meg a vállát Harry. 
– Igen, de ezt általában lovaknál alkalmazzák – húzta föl a szemöldökét a doktor. (Bolin: Armageddon)

 

Hiába döntesz úgy, hogy nem veszel tudomást az igazságról, az igazság akkor is megváltoztat. (LaValle: Bölcsőrablók)

 

A legviccesebb az egészben, hogy csak azért nem igazgatóit kaptunk, mert egy: Botond apja gyógyította ki az igazgató görényét a súlyos bélfertőzésből, és kettő: a kémiatanár, aki egyben a biosztanárunk is, valamilyen rejtélyes oknál fogva kedvelte Botondot (talán beszívott a kémialaborban, és örökre agykárosodást szenvedett). (Király: Csak barátok?)

 

Gyanakodva néztem a haragos ebeket. 
– Hogy hívják őket? Pszichopata és Gyilkos? 
Hardy a fejét rázta. 
– Süti és Csoki. (Kleypas: A pártfogó)

 

Majd, amikor közösen kiolvastuk a Harry Potter első kötetét, söprűvel akartunk kiugrani a lombházból. Szerencsére apa még időben felfedte azt a szörnyen lelombozó hírt, hogy muglik vagyunk. (Király: Csak barátok?)

 

Ugyanezen az egyetemen történt, hogy japán tolmácsot kerestek. Jelentkeztem. Az volt a véleményem, hogy a némettel, az orosszal és az angollal valahogy csak megélek Japánban is. Mikor megkérdezték, mennyire tudok japánul, mondtam, hogy semennyire, de az útig volt még négy hét, addig valamennyire felkészülök. Természetesen, jogosan, kirúgtak. (Nógrádi: 40 év alatt a Föld körül)

 

Mindenki változik, ezért nehéz a gyerekkori barátságokat életünk végéig megtartani. De szerintem azok a legértékesebb barátságok, amik a nagy változásokat is átvészelik. (Király: Csak barátok?)

 

A tekintély ugyanis olyan, mint egy pecsét; semmi köze a szóban forgó okmányhoz, de ennek mégis amattól lesz hitele. (Örkény: Tóték)

 

Az ördög mindig a kereszt mögé rejtőzik – búcsúzott Igor, és becsapta az ajtót. (LaValle: Bölcsőrablók)

 

A.J-t én választottam magamnak, Harry. Én. És szeretném, ha tiszteletben tartanád a döntésemet. 
– Választottad? Ő az egyetlen férfi a korosztályodban. Ezt én nem választásnak nevezném, hanem választékhiánynak. (Bolin: Armageddon)

 

Barom jó lenne, ha létezne olyan ragasztó, ami a nyomorult emberi kapcsolatokat ragasztja össze. Lehetőleg pillanatok alatt. Akkor nem kéne az őszinteséggel szarakodni. (Király: Csak barátok?)

 

 

Fruzsi egy műanyag villával megbökdöste a dobozt, mire néhány rozsdás részecske komótosan levált róla. 
– Elmondanád hogy mit is látunk pontosan? Mert nekem eléggé elátkozottnak tűnik. Olyan Annabelle módon. (Király: Csak barátok)

Király: Csak barátok?

Kamaszos, szerelmes, viszályos, érzésekkel tisztába jövős.

Zorka és Botond gyerekként elválaszthatatlan páros volt. A két rosszcsont, akik szomszédok is voltak, elválaszthatatlanok és a környék rémei. Ám elég volt egyetlen bántó tett, hogy örökre haragot esküdjenek. A barátság helyére az a vágy lépett, hogy állandóan kiszúrjanak egymással. Mire középiskolások lesznek, az állandó háború miatt rovót is kapnak. A továbbtanulás közeleg, nem ezzel kellene elrontani az esélyeiket, így csak_baratok8_6.jpgBotond békejobbot nyújt. Legalább próbáljanak meg civilizáltan viselkedni egymással, a jövőjük érdekében! Ahogy újra barátkozni kezdenek, kénytelenek elszámolni a múltjukkal, és szembenézni azzal, milyen érzések vannak igazán bennük a másik felé.

Az Ellenpontok sorozat legutóbb megjelent kötetével állunk szemben. Aminek nagyon tudtam örülni, hogy megvan a sorozat védjegyének számító formátum és szerkesztés is. Egy áráért két könyvet kapunk: a regény egyik oldalán Zorka, a másikon Botond szemszögéből van elmesélve a történet. A vég pedig közös, és ott van középen.

A képen nem látni, de a sorozat eddig minden – ok, egy kivétel volt – kötetének a végét nekünk kellett felvágni. Mondhatni, védelem azok ellen, akik hátulról kezdik a könyveket. Így, hogy nekem kellett vágni, kicsit beleképzelhettem magam a XIX. századi olvasók helyébe, akik ténylegesen maguknak vágták fel az olvasnivalójukat. Plusz, én is az a típus vagyok, aki az utolsó fejezettel kezd, de így könnyen megálltam, és haladtam sorban.

Ez a regény is megengedi, hogy felváltva olvassuk a szereplők fejezeteit. De sokkal izgalmasabb, ha előbb az egyik, majd a másik történeten érünk végig. Mert vannak közös pontok, de a két kamasz két külön cselekményt kap. Volt már olyan kötete a sorozatnak, ami sorra vette ugyanazokat az eseményeket, csak a másik nézőpontból. Ez nem olyan, itt több mindent kap Zorka is, Botond is, amiről a másik nem tud.

Ha ezzel kapcsolatban elfogadtok tőlem egy tippet: Zorkával érdemes kezdeni. Az ő történetének a végére van egy csavar, ami Botondnál nem titok, hamar kiderül, és elrontja a meglepetést, ha a fiú részével kezdtek.

A cselekmény mindkét kamasz esetében kettős. A jelenben próbálnak kijönni egymással, van lelkizés és feldolgozás. Mindkettőnek van olyan családi gondja, ami miatt lehet sajnálni vagy azonosulni velük. Itt vannak azok a részek, amik szórakoztatva nevelnek. Hogy viselkedünk, és elgondolkoztat, hogy kellene viselkedni. Nem viszi a szerző túlzásba, nem is sugall nevelési tippeket, csak igazán kamaszossá teszi a történetet.

Ugyanakkor folyamatos az emlékezés is, milyen húzásaik voltak egymás ellen. Ez komédia a javából. Voltak benne olyanok, amin egész nagyokat néztem. Bár egy ponton nem mennek túl, nem is kellett. Így is van benne olyasmi, amin mosolygunk is, döbbenünk is.

A karakterei szimpatikusak, nem is tudom, miért nem nőttek jobban hozzám. Talán az volt a baj, hogy olvasóként, kívülállóként teljesen nyilvánvaló volt, milyen érzelmeket rejt igazán a kamaszos háború. Pont azt kaptam, amit vártam, nem leptek meg sem a szereplők, sem a cselekmény. Nekem ez pedig kellett volna.

De korrekt, jó ifjúsági regény ez, sok humoros pillanattal. Soha rosszabb kamasztörténetet!

 

Király: Csak barátok? - Mint ifjúsági: 80% ötletes szerkesztés, kamaszoknak szóló történet, sok humor. Olvasmányos.

Szubjektíven: 75% jókat mosolyogtam, tetszett a történet, kikapcsolódásra remek volt.

5 regény, amit el kell olvasnod

Állatos

5_29.jpg5: Waltner: Tukorfalat – egy újabb blog eb, akinek kalandjai most könyv formátumban is napvilágot láttak. Waltner Magdi nagy szeretettel, humorral és egyedi nyelvi megoldásokkal szeretteti meg olvasóival az állatokat, és szórakoztatva mesél mindennapokról, nehézségekről, jó élményekről is.4_38.jpg

4: Cameron: Egy kutya négy élete – Bailey egy játékos, helyes arany retriever, akinek első gazdája egy helyes kisfiú lesz. A felhőtlen játék évei jönnek, majd Ethan felnő, szerelmes lesz, egyetemre készül. Egy tragédia mindent átír, Bailey sem segíthet. Mikor kutyaévei letelnek, új testben és életben találja magát. Sokat tanul, hogy végül hazatérjen és segíthessen első 3_41.jpgés legjobb barátjának.

3: Carlson: A karácsonyi macska – Garrison afrikai jótékonysági munka után tér haza Kanadába. Imádott nagyanyja elhunyt, az örökség az unokájáé, de feltétel is akad. A nagyi imádott cicáinak új otthont kell találni, a gazdiknak azonban sok feltételnek meg kell felelni. A macskákra allergiás fiatalember belevág a keresésbe, ami során új barátokat, otthont és szerelmet is talál.2_51.jpg

2: Bowen: Bob, az utcamacska – a férfi élete mélyponton volt. Igyekezett leállni a drogokkal, megélni valamiből. Amikor egymásra találtak egy kóbor kandúrral, barátra lelt benne, társra, akiért megéri küzdeni. Ember és 1-2_14.jpgmacska sorsa összefonódott, és a mindennapi nehézségeket leküzdve egyre javult is. Bob és Bowen Youtube hírességek lettek, film is készült, ez a könyv is.

1: Magos: Demény – nagyszájú, imádnivaló magyar vizsla, Demény, akinek a gazdija tolmácsolja a szavait, kalandjait és gondolatait 1-1_13.jpgkutyaságokról, de rólunk, emberekről is. Az eredeti kötet ismerős lehet a blogot olvasóknak, mindennapi kalandok és deménységek kötetbe rendezve. A másik viszont szinte mesekönyv, kisebbeknek is jó szórakozás, miközben megtanít az állatok szeretetére is.

LaValle: Bölcsőrablók

Felnőtté válós, másik világgal szembenézős, családért harcolós.

A nő Afrikából érkezett az Államokba, hogy új életet kezdjen. A munkahelyén lett szerelmes, férjhez ment, és született egy fia, akit Apollónak neveztek el. A fiú számára örök törés lett, amikor apja eltűnt az életéből. Nem is tudta, mi történt. Meghalt, elment? Az anyjával ketten maradtak, és Apollo a saját útját járta. Megtalálta álmai bolcsorablok8_5.jpgszakmáját, mint ritka könyvek felkutatója és árusítója. Megtalálta a szerelmet Emma oldalán, akit feleségül vett, akitől édes kisfia született. Ám Emma egyre gyanúsabban viselkedett, szerinte valami baj van a babával. Állítja, Brian nem az ő fiúk. Tesz valami szörnyűt, és Apollónak szembe kell néznie a múlt, a jelen és egy rejtett világ minden szörnyűségével is, ha valaha még egyben és boldogan akarja tudni a családját.

Szeretem, amikor azon kell törnöm a fejem, hogy egy regény milyen zsánerbe illik. Pláne szeretem, ha olyan regény kapcsán kell merengenem, amely jól vegyíti az egyes zsánerelemeket, így valami különleges született. LaValle többszörös díjnyertes kötete is ilyen, amelynek bőven vannak megfejtésre váró rétegei.

Az első, amivel találkozunk egy kortárs regény, az afroamerikai bevándorlók mindennapi drámái. Hogyan boldogulnak, milyen sorsra jutnak a vegyes házasságok, mi vár a gyermekeikre. A hős, Apollo története olyan mélyről van indítva, hogy a szülei megismerkedésével kezdi el LaValle a történetét. Mi ennek az értelme? Ebben a regényben fontos, ki honnan jön, miben és miért hisz. Az pedig itt kezdődik. A kulturális és nevelésben megkapott hitekkel, gyökerekkel, örökséggel.

Apollo életútját követjük, ami egy rendes élet története. Szerelemé, tanulásé, szakmáé, mindennapoké. Itt még nincs sejtetve sem, hogy ez a könyv több akarna lenni életképeknél. Ha kicsit kidolgozottabb lenne, a kortárs szépirodalom gondolatával kacérkodnék.

De megszületik Brian, és a történet hirtelen változni kezd. Emma viselkedése, a fenyegetettség – már belép a történetbe némi horror elem. Finoman, az agyunk mélyén érezzük a rossz közeledtét, de mivel Apollo a történet fókusza, ő még nem tudja, mi jön, mi is csak a sejtéseinkre hagyatkozhatunk.

Majd jön egy kis krimi, és átlépünk az urban fantasy területére, ahol a régi mítoszok, a mesék világa egybefolyik a valóságunkkal. Akad benne horror elem is, ha az eredeti tündérmesékre gondolunk, már senki meg sem lepődik. Ez a része tetszett a könyvnek legjobban. Ezért volt minden előkészület, minden szál ide vezetett. Érdekes, izgalmas, hangulatos. Sajnáltam is, hogy ennyit kellett várnom erre a részre, mert ez olvastatta igazán.

LaValle építi a karaktereit, és nem olyan fekete-fehér hősöket teremt, mint egy mesében. Apollo teljes fejlődési ívet kap, ahogy a mindennapok gondjaiban létező ember szeme rányílik valami másra, ahogy felismeri a saját hibáit is, és túl tud lépni a hagyományos gondolkodás keretein is. Erős, jellegzetes karakter, akinek könnyű drukkolni végig a cselekmény alatt.

LaValle jó mesélő, és végigvezet a cselekményen. Még akkor is haladtam, amikor az elején csak kerestem a fogódzókat, hogy lesz ebből fantasy és horror. Az atmoszféra remek végig.

Időt kell rá szánni, nem egy könnyen végigolvasható darab, de a végéért megéri.

 

LaValle: Bölcsőrablók - Mint urban fantasy: 70% erős karakterrajz, kiváló atmoszférateremtés, hangulatos regény.

Szubjektíven: 75% érdekes keverék, végig lekötött, hova futnak ki az események. A vége ok.

The other site

A fiúknak, akiket valaha szerettem

Jenny Han sikeres trilógiáját kezdte a Netflix filmesíteni. Adott egy 16 éves lány, aki titokban levelet ír a fiúknak, akik tetszettek neki. De mi történik, ha a kotnyeles kishúg postára adja őket? A filmből kiderül!

Plusz, ez azon ritka esetek közé tartozik, amikor a film jobban tetszett, mint az alapregény.

Várható heti megjelenések

  • Amikor utoljára láttalak - női thriller a Vintontól.
  • Stranger Things: Túloldalon - képregény a népszerű sorozat világából, a Szukitstól.
  • Vox - disztópia a Művelt Néptől.
  • Te Én Minden - thriller a Művelt Néptől, gyanús is, hogy több megjelenés van a héten. Vajon hány kerül tényleg a polcokra?
  • Maigret és a titkos szerető - krimi az Agavétól.

Visszanéz7ő

31. hét

Július

29. Sweterlitsch: Letűnt világok - sci-fi 5/5

30. Riordan: Az Olimposz vére - ifjúsági 5/5

31. Picoult: Szívverés - női 5/4

Augusztus

1. Neuhaus: Aki szelet vet - krimi 5/5

2. Bolin: Armageddon - kaland 5/4,5

3. Kleypas: A pártfogó - romantikus 5/4

    Örkény: Tóték - "Rózsakiállítás" - szépirodalom 5/5

4. Nógrádi: 40 év alatt a Föld körül - ismeretterjesztő 5/3,5

    Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog - kamaszos fájdalmas 5/4

Ezzel megkezdtük augusztust...

Tovább

Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog

Felnövős, kapcsolatos, elhanyagolt gyerekes, egymásért küzdős.

Wavy még kislány, amikor az apja börtönben ül, az anyja klinikai kezelésen kell, hogy részt vegyen. Az elvadult kislányt a nagynénje, majd a nagyanyja fogadja be. Életében először számíthat másokra, és kap önzetlen szeretetet. Ám az anyja újra magához akarja venni, és ahogy elhagyja a gyógyszereit, a lányra marad minden. minden_csuf_es_csodalatos_dolog8_4.jpgAhogy az apja visszatér, és kisöccse születik, Wavy lesz az, aki vigyáz a kisfiúra, amennyire tudja, rendben tartja a farmot. Apja bandájának egyik motorosa, Kellen, megsajnálja a lányt, és egyre több mindenben segít neki. A kamaszlány egyre jobban beleszeret a férfiba, aki eleinte nem akarja tudomásul venni, mennyire sokat is jelent neki ez a 13 éves, koravén kamasz. Ám amikor szembenéznek az érzelmeikkel, újabb akadályok tornyosulnak a kettős elé.

Ez nagyon rosszul is elsülhetett volna. A fülszöveg alapján attól tartottam, sokkal több tabut akar a könyv megdönteni. A vérfertőzés, a gyerekek szexuális életbe való bevonása simán olyan tabuk, amelyeket szerintem senkinek nem szabadna átlépni. Ha pedig mentségeket is keresünk mellé, attól kifordul a gyomrom.

De szerencsére Greenwood nem megy el addig. Ahogy Wavy kamaszodik, egyre több szexuális feszültséget ír közé és Kellen közé, de nem kapunk korhatáros jeleneteket, aminek nagyon tudtam örülni. Néha így is több volt a könyv, mint amit különben elviselek e téren. Lehet Wavy akármilyen koravén, én egyszerűen nem hiszem el, hogy 12 éves szexuális életet akarna élni, akkor se, ha ez van a szövegben.

Ami tetszett a könyvben, az minden más a szerelmi szálon túl. Ahogy megismerjük Wavy pszichésen beteg anyját, a bűnöző apját, azt a toxikus környezetet, amiben a lány felnő és boldogul. Ahogy látjuk, milyen nevelési elv, rossz módszer, mit és hogyan torzít el a lányban. Itt megvan az a hatás és hitelesség, amit a szerelmi szálban nem találtam meg. Drámai, és nem tudtam nem arra gondolni, hány gyerek nő fel hasonlóan bűnöző szülők mellett.

Ha már Kellen és Wavy. Nem is tudom jó szívvel a kapcsolatukat szerelemnek nevezni. Wavy számára ő a megmentő, gyerekkora poklában az egyetlen pozitív személy. Rajong érte. Végig azt éreztem, hogy ez a rajongás van a lányban, nem szerelem. Hála, ragaszkodás – felnőttkorára a szenvedélyt is hajlandó vagyok a listára írni, bár szerintem végig az dominál, hogy számára Kellen az egyetlen biztos pont. Akihez ugyanolyan betegesen ragaszkodik, mint anno az anyja az apjához. Csak az ő szerencséjére Kellen nem olyan figura, mint Wavy apja.

Kellen az, akit kevésbé mutat be a szerző, amikor mégis kicsit jobban belelátunk az életébe, azt kívánom, bár ne így lenne. Ő annyira… elveszett is, nyomorult is, sebzett is. A szexuális élete különben is kiakaszt – a börtön után összejön egy nagymamával. Most komolyan: hogy tud egyszerre vonzódni egy 13 éves kamaszhoz, meg egy nagymamához?

A téma elleni ellenérzéseim ellenére a könyv korrektül meg lett írva. Olvasmányos, amikor Wavy nehéz körülményei, az élete a téma, és nem a szerelem, egészen magával tudott sodorni a szöveg és a cselekmény is. (Valószínűsítem, nekem sokkal jobban tetszett volna a könyv, ha nincs is benne szerelmi szál.)

Nem az én zsánerem, de sokkal rosszabbat vártam, így ez egy pozitív csalódás.

 

Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog - Mint kamaszos fájdalmas: 70% drámai, érzelmi oldalról megfogott történet, erős hősnővel.

Szubjektíven: 65% csak a lány története, ütött. A szerelmi szál inkább zavart, de elviseltem.

The other site

Trónok harca záró évad

A tévében véget ért a Trónok harca. Mindenki roppant csalódott.

Az alap George RR Martin regényfolyama, de nagy kár, hogy a végére kifogytak a regényekből,és saját kútfőből kellett zárni. Martin csak annyit súgott, ki lesz a király végén.

Már azért lesz érdekes, mert ha valaha is elkészül a regények vége, össze lehet vetni, melyik a jobb és miért. (Látatlanba is szavaznék a regényekre.)

süti beállítások módosítása
Mobil