– Van nálad fegyver?
– Csak a gyors eszem és a sármom.

– Meggyilkolni egy államfőt egy mozgó autóban majdnem lehetetlen.
– Mondja ezt Ferdinánd főhercegnek! Vagy Kennedy elnöknek.

– Tudja, mit szoktak mondani a bosszúról?
– Mit?
– Azt, hogy akit a bosszúvágy éltet, két sírt ás egyszerre.
– Ez egy régi arab közmondás.
– Valójában zsidó.

Gyermeket kiszabadító, ellentéteket félretevő, kémes.

Khalid bin Mohammed Szaúd-Arábia trónörököse, aki az országot át akarja vezetni a XXI. századba. Erőszakosan viszi keresztül az akaratát, és nem kevés ellenséget gyűjt. Felismeri, ha az olaj kora lejár, az ország megint szegény lesz, hacsak nem találnak más erősséget maguknak. A családjával ellentétben neki csak egy felesége van, aki csak egyszer szülhetett. A kislányuk a család öröme. Így Khalid képes egy olyan ember segítségét kérni, amikor a lányát elrabolják, akivel ellenséges az országuk. Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat feje, de egyben az egyetlen ember, akinek esélye lehet élve visszaszerezni a lányt anélkül, hogy az apjának le kellene mondania. Gabriel pedig nem tud nemet mondani, amikor egy gyermek élete a tét. Összeszedi a csapatot a régi csapattagokból és indulhat az akció.

Daniel Silva megállathatatlanul írja Gabriel Allon történeteit. Annyira, hogy azon merengtem, mennyi idős lehet jelenleg Gabriel a regények világában. A gyerekei már nagyobbacskák, és eleve nem egy fiatalember kalandjait kezdte el mesélni a szerző.

Miért akadtam fent ezen? Mert pár kötettel korábban nagyon érdekelt, hogyan változtat a sorozaton, hogy Gabriel már nem mezei kém, hanem kémfőnök. Idősebb is, a gyerekei miatt jobban is kell vigyáznia magára. Így nem kicsit lep meg, még most is, hogy mennyire nem változott a felállás. Ugyanúgy kijár terepre és nincs olyan, amit az ügynököktől kér, de maga ne tenne meg. Már kezdek ott tartani, hogy sem a kora miatt, sem a pozíciója miatt nem hiteles, hogy ennyire az események sűrűjében van még mindig.

Ettől függetlenül ez egy nagyon korrekt kémes thriller lett. Jól ki van találva a keret, és nem egyszer fordít az eseményeken nagyot a szerző. Ami az elrabolt hercegnővel történik – azon komolyan meg is lepődtem. Silva nem egy szívbajos szerző.

Az akciók is jól felépítettek, kidolgozott és izgalmas eseménysorok. Miközben a felépítésben, a kivitelezésben rá lehet ismerni Silva jellegzetes húzásaira is, azért nem annyira a kaptafát másolja, amit egy időben panaszoltam a regényeinél. Itt nem a beépítünk egy embert, lebukik és megmentjük, Gabriel minden rosszfiút kiiktat recept megy. Rafináltabb a bosszú, és jó alaposan ki is játsszák – a nem mondom meg kiket, mert azzal is el tud játszani a regény, hogy ki a történetben a rossz.

Izgalmas az is, amit a szaúdi helyzetről és irányról beletesz. Khalid egy olyan figura lett, akiről érdekes volt olvasni. Mennyire más lapról indul, mint Gabriel, és hogyan kerülnek mégis közös nevezőre. Erős akaratú, van egy erkölcsi iránytűje és fejlődő karakter is. Komolyan nehezemre is esett megemésztenem a regény utolsó sorait – ugyan Silva nyitva hagyja, azért szomorú, ami szerintem onnan következik.

Khalid egy olyan emberré nőtte ki magát, aki jobb hellyé tehetné a világot. Igen, súlyos bűnök is terhelték, de ő már a fejlődés felé mutat a Közel-Keleten. A jó ember a jó helyen és értékes szövetségeket is kovácsolt. A személyes bosszú megérheti, hogy mindez semmivé legyen? Nyilván, aki élete szerelmét és a gyerekét gyászolja, nem fog tudni objektíven dönteni és meglátni a nagyobb képet, de az meg olyan szomorú, hogy minden olyan könnyen el tud veszni és soha nem képes az emberiség a haladásra…

Szerettem azt is, hogy jönnek a visszatérő szereplők is szépen sorban. Gabriel gyakran dolgozik ugyanazokkal az ügynökökkel, akiknek a személye szintén összeköti a történeteket. Gabriel, a restaurátor az embereket is igyekszik menteni maga körül, és ennek nem egy példáját látni körötte. Mindig érdeklődve olvasom, hogyan alakul Mihail vagy éppen Christopher további sorsa. (A szerző férfi karaktereit sikerültebbnek érzem, mint a nőket.)

Az előismeretek adnak ezért pluszt, de önállóan is élvezhető és érthető a regény. Magam sem sorban olvasom – mire bekapcsolódtam, már 2 ciklust be is fejezett Silva, és egy kötet ki is maradt közben is, de ennek ellenére gond nélkül értettem és szerettem ezt a sztorit.

Silva: Az új lány – Mint kémregény: 70% miközben megvannak Silva jellegzetes cselekményelemei, ez akciósabb és másként aktuális.

Szubjektíven: 85% változatos és fordulatos lett a cselekmény, újabb erőteljes szereplővel bővült a sorozat.

Családi, kisgyerekes, egymáson segítő, összetartó.

Egy kislány felfigyel egy fiúra, akivel egy házban laknak, de más emeleten. Idővel meg is meri szólítani, és együtt merészkednek fel a tetőre, együtt álmodnak egy életet. (Lift) A két nő még kiskamaszként lett legjobb barátnő. Kitartottak egymás mellett akkor is, amikor azonos szakmát választottak és ugyanazokért a lehetőségekért kellett versenyezniük. Ha volt is kis féltékenység bennük, amikor az egyik rászorult, a másik igazi és jelképes áldozatra is kész volt érte. (Barátság) Az idős asszony rossz szemmel nézi, hogy a seregélyek a szőlőjüket csipegetik. Amikor az egyik madár megsérül, mégsem képes tétlenül nézni, hogy a madár elpusztul. (A seregély) A tanár kezd haragudni az egyik tanítványára, mert hiába ad neki újabb és újabb esélyt, semmi javulás. Mi több, még képes elaludni is az órán. Mielőtt drasztikus eszközökhöz folyamodna, egy véletlen találkozás rádöbbenti, mi van a gyerek fáradtsága mögött. (Nulladik óra)

Palotás Petra nem véletlenül most jött ki ezzel a kötettel. Bevallottan az a célja, hogy emberi és szeretettel teli történeteket meséljen, amikor a COVID miatt a kapcsolatok is sérülést szenvedtek el. Ez egy kis lélekmelegítés, mosolygás, hogy vírus ide vagy oda, az emberi szeretet megmarad.

Nem is kitalált történeteket mondott el, hanem ismerősök, barátok és családtagok történeteit meséli el. Novellává van kerekítve egy-egy családi anekdota, és néha meglepően kis történetek is fel lettek duzzasztva – terjedelemben és érzelemben is. Pl. van egy, amit annyival össze lehetne foglalni, hogy egy taxis elviszi az öreg nénit az öregek otthonába. De benne van egy egész élettől való elköszönés – ahogy az asszony még utoljára megnézi a szeretett helyszíneket, amiket mesél hozzá, a taxis az egész életét megismeri és látja vele. Így dupla akkorát üt, amikor ő is látja, hova mentek. Hogy ez az út vége, és kimondatlanul a néninek ezzel már vége is. Minden, aki volt és amit szeretett, ott marad mögötte. Nem véletlen, hogy még a viteldíjat is elengedi neki.

Pont sikerült kiszúrnom azt, ami szomorú. Ezekre vagyok fogékonyabb, noha a kötet nem ezekkel van tele. Ha általánosságba nézem, nagyon sok az olyan történet, ahol egy kisgyerekre lesz büszke a szülője, gyakran olyan helyzetet fordítva meg, ahol addig pirulnia kellett az anyának – mondjuk, övé az egyetlen olyan gyerek, aki éjjel még pelenkát hord. Ám az övé nem csak értelmesen beszél, remekül számol is és a többi, addig fölényes anyának elakad a szava. Meg hasonlók.

Vannak itt egymást szerető és segítő barátok, testvérek, diákok és tanárjaik. Vannak nagy gyermeki pillanatok: egy karácsonyi történet a gyermeki hitről, vagy egymásra kicsit féltékenykedő kislányok, akiknek rosszul esik, hogy mindketten Ken babát kaptak, de aztán a közös játék mindent felold és minden újra rendben van. Nem nagy történetek, hanem mindennapiak és ismerősek, amihez hasonlót akár az olvasó is találhat a maga életében.

De ez is a lényeg! Ezeket felidézni olvasás közben és megfeledkezni arról, mi van odakint.

Palotás Petra stílusa nagyon is megy az ilyen érzelmes történetekhez. Kicsit szentimentális, nagyon tele van érzelmekkel. Egy más történethez számomra sok is lenne, túl édes, de ehhez nagyon ment.

A történetek szerkezetében is van egy közös elem. Mind kicsit olyan, mint egy csalimese. Palotás Petra igyekezett egy kis fordulattal zárni, legyen valami csattanó.

A célját szerintem eléri, és ha nem is irodalmi élmény, de egy kis lélekszirom a kötet.

Palotás: Lélekszirmok – Mint novellás gyűjtemény: 75% pozitív érzelmeket közvetít sok érzelemmel, a hétköznapi szépségek és szeretet megéneklése.

Szubjektíven: 65% az ízlésemhez képest kissé édes és sok a hétköznapi téma, de nekem is jól esett most ezeket olvasni.

• Fumax: Sandman gyűjtemény 4. - képregény, fantasy
• General Press: Halál első látásra - thriller

Nem sok, de ezek már biztosan jönnek.

Mindig nehéz elveszíteni valakit. Lyukat hagy a szívedben, ami sosem gyógyul be. (Lucas)

– Ne ajándékozz orvosi thrillert egy ápolónőnek…
– Vagy erotikus regényt egy apácának – nevettem el magam. – Ilyen megtörtént már – magyaráztam a beszélgetőtársam döbbent arcát látva.
– Tényleg?
– Az apáca később bejött becserélni. Egy útikönyvet választott helyette. (Az álmok könyvesboltja)

Kamaszos, előítéletes, szigetes, elszabaduló indulatos.

Caitlin egy szigeten nőtt fel, és 15 éves korában egy olyan nyarat élt át, ami egy évvel később is kísérti. A bátyja az egyetemről jött haza, és ahogy az apjával vitték haza, felfigyelt egy másik fiúra is. Lucas nagyjából egyidős vele, feltűnően szép az arca, szőke és kék szemű, egészen más, mint a sziget alacsonyabb, mokányabb, sötét hajú típusa. A fiúnak nincs vezetékneve, nem jár iskolába, alkalmi munkákból tartja fent magát és a szabad ég alatt él. Caitlin ösztönösen vonzódik hozzá, míg a szigeten hamar kiközösítik. Pár fiatal veszélyes játékba kezd: drogok, erőszakosak a lányokkal – egy alkalommal Caitlin is majdnem áldozatul esik. Amikor egy lány súlyosan megsérül, a közhangulat Lucast vádolja és elszabadul a pokol.

Nem egy tipikus romantikus ifjúsági regény. Amit az ilyesmi kapcsán el tudok mondani, itt nem áll fenn. Még csak megnyugtató válaszok sincsenek a végére, sokkal több a kérdésem most, mint amikor csak a fülszöveget ismertem belőle.

Az első meglepetés, hogy Brooks nagyon pörgeti az eseményeket. A teljes cselekmény pár nap alatt zajlik, és nem egyszer úgy éreztem, hogy semmire nincs is idő. Lucas és Caitlin között alakul valami vonzalom, de túl kevés idejük volt, hogy bármi több legyen belőle. Még ők maguk sem mondják, hogy ez szerelem lenne. (Azt tudtam is díjazni.) A gyűlölet még ennél is gyorsabb és nincs alapja.

Talán ez lenne a lényeg? A történet arról szól, hogy pár kamasz veszélyes játékba kezd, és akiben megvan a gonosz hajlam, ezen a nyáron el is szabadul. Nem mintha nem lettek volna jelek, csak senki nem szólt. Sziget, mindenki ismer mindenkit, és a gazdagok és hatalmasok védettek. Amikor Caitlin majdnem nemi erőszak áldozata lesz, tesz valamit? Nem, a bátyjával és Lucasszal mindent elrejtenek, hogy az apjuk még csak meg se sejtse, mi történt. Az egyetlen oka, hogy az elkövető egy gazdag és befolyásos férfi fia. Ezért mindent megtehetne? Azt kellene mondani, hogy nem, de itt nem ezt látjuk.

Így még durvább, hogy Lucas, aki igazából ártatlan, milyen könnyen lesz feláldozható. Mivel se pénze, se befolyásos apja, máris bűnbakká lesz. Mert a bűnökért fizetni kell valakinek, és az nem számít, hogy az igazság hol van. Ijesztő és fájdalmas, hogy elvakultan hogyan erednek a nyomába, lincselnék meg, nulla bizonyítékkal.

Nem szeretem a képet, amit a világról kapunk, de valahol egyet tudok érteni, tényleg ez van. A pénz mozgat mindent, és aki valamilyen módon eltér az átlagtól, az könnyen lesz áldozat és bűnbak. Vajon ezért lesz Lucas öngyilkos a végére? Ez megint egy olyan kérdés, amire nem kapunk elfogadható választ. A menekülés kapujában úgy dönt, hogy neki itt a vége. Miért? Mert annyira reménytelen ez a világ, hogy nem éri meg benne maradni?

Hiába nem szeretem, hogy ennyire nincsenek válaszok, valahol ez is a történet erőssége. Meg kell próbálni megtalálni őket, de nem a szövegből, hanem magunkból kell felépíteni. Így gondolkozhatunk igazságon és törvényen, kiközösítésen és előítéleteken. Komoly témák, amik csak látszólag vannak olyan könnyed csomagolásban, mint egy kamasz lány szerelme.

Érdekes az elbeszélés módja is. Caitlin egy évvel később írja ki magából a történteket, és így olyan pluszokat kapunk, mint előreutalások vagy egyes dolgok értelmezése. (Ebből kevesebb van.) Hitelesen kamasz, inkább kérdései vannak, mint válaszai.

Különösebben senkit nem kedveltem meg, ahhoz túl gyorsan lezajlik minden. A lélektani rész lehetett volna mélyebb, de az elbeszélő miatt nem tudott több lenni. Dominic, Caitlin bátyja sokkal jobban érdekelt volna, mint a húga. Caitlin a helyes, rendes szomszéd lány típus, míg a bátyja a nyáron megkísértetik. Az izgalmasabb, mint a lány, aki mondhatni csak sodródott. Lucas meg múlt nélküli – koraérett, helyes srác, de ennél többet nem tudunk meg róla.

Határozottan vannak értékei, komolyabb és gondolkoztat, de most nem esett jól.

Brooks: Lucas – Mint ifjúsági: 75% nem egy átlagos sztori, elgondolkoztat és a szerelmi sztori csak gyenge keret.

Szubjektíven: 50% kevés volt nekem a szereplők alapozása, és a hősnő unalmas, mégis ő az elbeszélő?

Kisvárosi, büntetést töltő, szerelemre lelő.

Sarah a nagymamája mellett nőtt fel, aki könyvszerető, segítőkész, ártatlan lányt nevelt fel. A lány az örökölt könyvesboltot vezeti, és amennyire imádja a könyveket, annyira nehezen találja a hangot a férfiakkal. Mivel az üzlet is komoly gondban van, a túlélést jelentő pénzért elvállal egy szokatlan feladatot. Maxime is itt született, de messze jutott innen. Filmsztár lett, aki a csábításainál csak a balhéival hírhedtebb. A legutóbbi verekedés miatt közmunkát kell végeznie, vagy börtönbe vonulnia. Elérik, hogy Sarah könyvesboltjában dolgozhasson 3 hónapot házi őrizetben. A két fiatal eleinte nem találja a hangot egymással, de aztán elkezdik megismerni egymást, és mindketten változni kezdenek. De mennyire lehet életképes egy kisvárosi könyvesboltos és egy sztár kapcsolata?

Elsőre fel se tűnt, de annyira egy klisé az alapja, hogy nem is értem, miért nem kaptam előbb a fejemhez. Egy átlag lány, meg az elvonuló sztár fellobbanó szerelme? Annyi ilyen regény van, ifjúsági és felnőtt romantikus is, hogy bele is lehet unni. De tud valamit ez a könyv, amivel emlékezetesebb a többinél?

Az első benyomásom az volt, hogy azt hittem, rossz e-bookot nyitottam meg. Vártam, hogy a kis szolid könyvesboltos lány mindennapjairól olvassak, erre jött egy mocskos szájú, szexre hajtó, verekedős színész. Elég nagy volt a kontraszt a borító és a nyitás között. Utána persze érkezett Sarah fejezete is, és helyére kerültek a dolgok és visszatalált a könyv abba a klisébe, amit előzetesen vártam is tőle.

Végig megmarad az a kettősség, hogy Sarah és Maxime fejezetei váltják egymást. Az még jó is lehetne, hogy mekkora a kontraszt közöttük. Láthatóan van abban energia, hogy pár sor után meg lehet mondani, hogy melyik szereplő történetében vagyunk éppen. Csak aztán Maxime méregfogát kihúzzák, szerelmes lesz, és összesimulnak a fejezetek. Nyelvileg is sokkal szelídebb lesz, mint ahogy indult a sztori. Nincs ezzel gond, a romantikus zsánerbe illik is – szívesebben is olvasok egy normához közelebb levő fejezetet. Csak éppen ezzel valahogy kevesebb is, mert a rosszfiúból jó lesz.

Addig jobban tetszett, amíg egymás agyára mentek, mint amikor szerelmesek lettek. Addig volt benne valami plusz, utána nagyon megfelel a klisének. A buta indokból veszekedés, a nagy gesztussal békülés, minden a szokott forgatókönyv szerint.

Mennyire hihető a szerelmük? Szívesen kötnék bele, de igazság szerint Blaine egész pontosan megírta, mit látnak meg egymásban. Maxime számára vonzó, hogy Sarah annyira ártatlan és nincs benne semmi kétszínűség. Őszinte vele, róla tudhatja, hogy amikor vele van, akkor tényleg ő kell neki, Maxime, minden hibájával és nem a sztár. Sarah meg felfedezi, hogy mi rejlik Maxime nyers viselkedése mögött. Látja a gyengeségeit, a rejtegetett sebeket és ezek miatt tud hozzá igazán kapcsolódni – nem azért jönnek össze, mert két szép emberről beszélünk. Ok, megvan a kapcsolatuk testi oldala is, de ez nem egy erotikus regény.

Blaine nem csak a párosról is, több szerethető mellékszereplőt is a történetbe tett. A kedvencem Sarah és Maxime közös barátja lett, aki kedvesen beleüti az orrát a dolgaikba és mindig ott van nekik. (Azért a két főszereplő messze többet szerepel, mint bárki más.)

Ami nem tetszett, hogy nem minden részét érzem alátámasztottnak. Leginkább az zavart, hogy nem értem, honnan jön Maxime nagy haragja. Végig vártam, hogy kiderül valami a szüleiről, vagy valami. Ehhez képest az, hogy nehezen olvas, az tette ilyen vadállattá? Lehet, hogy csak naiv vagyok, de ezért miért akarja a fél világot agyonverni?

A végére szerintem ott lyukadok ki, hogy a hangulata adja azt a kis pluszt, amiért más, mint a sok nagyon hasonló. Ez egy kedves sztori, és nem az erotika felé lépett el benne a szerző.

Nem az a könyv, amit újra akarnék olvasni, de egyszer nem fájt.

Blaine: Az álmok könyvesboltja – Mint romantikus: 65% kellemes hangulatú, kliséket felhasználó szerelmes történet nem nyálasan.

Szubjektíven: 55% nem fájt, de nem is tetszett különösebben. A szerelem ok, a főszereplő páros személye már nem annyira.

…a könyvek különleges erővel bírnak, képesek hatalmukba keríteni az embereket, és arra is, hogy egy varázslatos világba csöppentve az olvasókat kirángassák őket a hétköznapi életükből. (Végre az enyém)

– Az én lányom nem fog ilyeneket csinálni. Nyílt, őszinte kapcsolatunk lesz.
– Mondta minden újdonsült apa a földön – sóhajtott az idősebb Dalton, majd közölte: – Sok szerencsét, fiam! Lesz nálam egy üveg tequila azokra az éjszakákra.
– Nem fog engem ivásba hajszolni a lányom, apa!
– Ó, a tequila nem neked lesz. Amikor a lányod tinédzser lesz, anyáddal a nappaliban fogjuk figyelni a műsort (Végre az enyém)

A legszörnyűbb igazság is szebb, mint a legszebb hazugság. (Végre az enyém)

Más kultúrákat megértő, háborús, elvek mellett kiálló.

Az emberiség több bolygót benépesített és egészen más kultúrák, életformák jöttek létre. Van, ahol már nem is hisznek abban, hogy a többiek is emberek. A Shora egy bolygó tele óceánnal, ahol csak nők élnek különleges, részben élő tutajokon. A biológiában olyan magasságokat értek el, hogy képesek a genetika manipulálásával férfiak nélkül szaporodni, és egy békés, természettel összhangban levő életmódot folytatnak. Egy csoportjuk a többi embernek is szeretné átadni, amire rájöttek. Így kerül meghívottként a bolygóra az ifjú Spinell, aki kőfaragóként és fiúként eleinte zavarban van itt, de szerelmet és otthont, egy más életet lel itt. Ő a bizonyíték, hogy a többi ember is képes lehet Shora adományait megérteni és befogadni. A több bolygót uraló kényúrnak azonban Shora meghódítása is kell, ki akarja provokálni a békés lakókból, hogy harcászatra fordítsák a tudásukat. Megindul egy véres, kegyetlen hadjárat, melyben Shora népe nem csak a létért, a hitért is küzd.

Díjnyertes sci-fi és gondban is voltam is vele, miképpen álljak neki fejben feldolgozni. Összetett, bár másképpen, mint elsőre gondoltam.

Egyrészt, nagy világépítő regény, hiszen be kell mutatni a jövő összetett világát. Milyen éltformák és kultúrák alakultak ki az egyes bolygókon, milyen politikai rendszerekbe tömörülnek, milyen konfliktusaik vannak. A cselekményben benne van egy egész háború is, amelyet több fronton vívnak. Némelyik civilizáció annyira más, mint a földi, hogy nem kevés képzelőerő kell az elképzeléséhez.

A Shora a legjobb példa erre, ahol a genetika olyan szintjét érték el, hogy az kívülről már varázslatnak is néz ki. Minden részét nem is értem – pl. amikor a testüket hátrahagyva kivetülnek a lelkek. Az már nekem is inkább a misztikus, mint a tudományos terület. Mert az, hogy járványokat tudnak kódolni és az emberi genomot vegyítik a növényivel, jobban megfogható.

Másrészt, karakterközpontú regény is, mert a kiemelt főszereplők megvívják a maguk csatáit önmagukban is. Spinell teljesen nézőpontot vált, és megéli az új hitrendszer megismerését, ötvözését a sajátjával, az elfogadást. Egy belső háború, amiben vannak visszaesések, kísérletek és fokozatosan megy végbe a változás. A hadvezér Realgar, aki szilárdan hitt a maga rendszerében, brutálisan ki is áll mellé és a végére rá kell nyílnia a szemének, hogy miképpen mosták az ő agyát is. Más gondolatai, megnyíló utak vannak előtte, de a társadalom és a hatalom meghatározza, merre haladhat tovább. Talán még rosszabb olyan kényszerpályán lenni, ahol már látod is, hogy nem te irányítasz, csak egy lökdösött golyó vagy. Nisi, aki mindkét világot megismeri, mindkettőben otthon van, de most kiderül, hogy a két világot nem tudja magában egyesíteni. Akkor a kettő között ragad és sehol nem lesz otthona.

Van cselekménye, a szereplők nem csak elmélkednek, de lépnek is. Mégis, úgy éreztem, hogy ez igazából két elv szembenállásának a története. Shora, ahol megvalósult egy édeni életforma, ahol tisztelik az életet és egyensúlyra törekszenek. Szemben vele az emberi uralkodásvágy, a hatalmi játszmák, ahol az a hatalmas, aki el tudja tiporni a másikat. Shora mindenkinek békét szeretne, a másik oldal a behódolást várja. Ezek feszülnek egymásnak, és az a kérdés, hogy ki lehet-e állni a béke mellett a halálig. Ez pedig fontosabb, erkölcsi kérdés, mint hogy az egyes szereplőkkel mi történik.

Emészteni kell, és máshogy olvasni, ahogy szoktam. Gondolkoztat, és összességében reményt ad. Van még esély, jobbnak lenni. Nem tudom, mennyire értek vele egyet, de a regényben működött – ha nem is értem, a végén miért nem lépték meg a népirtást.

Egyszer érdekes volt, de a folytatáshoz nem jött meg a kedvem.

Slonczewski: Ajtó az óceánba – Mint sci-fi: 85% jól kitalált, gondosan felépített világa és szereplői vannak, komoly üzenettel.

Szubjektíven: 55% bár cselekménybe van ágyazva, ez inkább egy elvi regény, néha sok is.

Babát nevelő, barátságból szerelemre váltó, családos.

Aurelia ősidők óta szerelmes Benbe. Annak idején a férfi húgának jó barátnője volt, most pedig Ben barátjának mondhatja magát. Csak éppen jóval többet akarna a szexi üzletembertől, aki köztudomásúan nagy nőcsábász és a Barbie szőkékre bukik, nem az olyan könyvmoly barnákra, mint ő. Ám egy reggel Ben eléggé kétségbe esetten könyörög segítségért: egy babát hagytak az ajtajában, a cetli szerint az ő lánya. Bennek fogalma sincs, mit kell kezdeni egy kicsivel. Rels a segítségére siet, és pillanatok alatt a kislányt is annyira megszereti, mint Bent. Mire a DNS teszt eredménye megjön, Rels és Ben B babával kezdenek igazi családnak kinézni, és elérhető közelségbe kerül a lány minden álma. Hiszen a látszat mögött Ben sem az a nőcsábász agglegény, akinek mutatta magát…

Ez pontosan az a romantikus regény, amire haragudni szoktam. Nincs bajom a szerelmi történetekkel, van köztük egy-egy kifejezetten jól sikerült is, de amikor az egész egy mű konfliktusra épül és olyan nyilvánvaló minden… abban mi a szórakoztatás?

A Végre az enyém, mondhatni, már a címében benne van az egész történet. Kamaszkoruk óta Ben Aureliát szereti, ahogy Aurelia, becenevén Rels is odavan a srácért. Nem egyszer van arról szó, hogy elképzelik magukat a másikkal és el is mesélik majd, hogy milyen rég odavannak egymásért. Kérdem én, akkor mégis mi tartott eddig? Ben még egyéjszakás kalandot is úgy szed fel, hogy arról mesél a nőnek, mennyire szerelmes a barátjába, csak éppen nem tudja ezt kimondani a nőnek. (Bennem meg felmerül, hogy mennyire lehet jó pasi Ben, ha van olyan nő, aki lazán lefekszik vele úgy, hogy a férfi végig a szerelméről – más iránt – beszél. Mondjuk, a jellemzése le van tudva azzal, hogy Henry Cavill hasonmás is lehetne, szóval, elég jó pasi. De akkor is…) Még a családnak is teljesen nyilvánvaló a helyzet, csak ők nem vették észre, hogy a másik is szerelmes beléjük. Kiakasztó.

Most azonban egy légtérbe kerülnek tartósan a baba ellátása miatt, és az elnyomott vágy, érzelmek feltörnek. Onnantól kezdve náluk minden szép és jó. Halálra untam magam a könyvön, mert nekik még konfliktusuk sincs. Nagyon imádják egymást, és az egyetlen bajuk, hogy eddig tartott, amíg összejöttek.

Túl szép is, hogy igaz legyen. Ahogy Rels egyből megszereti a babát is, és még örül is, hogy az anyja lehet… De most komolyan, van ilyen nő? Akkor tudnám elképzelni, ha sajátja nem lehetne, és így örülne, hogy mégiscsak az anyja lehet a szerelme gyerekének. Itt viszont saját gyerekeket is terveznek, és Rels akar is sajátot – lehet, hogy én vagyok csak túl cinikus, de nekem teljesen hihetetlen, hogy így és ennyire szereti a kislányt. Még minimális féltékenység sincs, hogy nem ő szült gyereket a férfinak… Angyal az a nő?

Újabb gond. Az is lehetne. Itt mindenki olyan jó és tökéletes, hogy az egy pofonnal felér. Ben egyetlen jellemhibája, hogy egyéjszakás kalandokat és viszonyokat hajszol, de amint megkapja Aureliát, ő a tökéletes férj és apa alapanyag. Vonzó, sikeres, elvakultan szerelmes. Aureliára meg egyetlen rossz szót nem lehet szólni. Mindenben tökéletes. Ki hogy van vele, de az ennyire tökéletes szereplők engem csak a meseregényekben fognak meg. Vagy, ha amúgy tud valamit nagyon a regény, de ez nem olyan.

Némi humor van benne, főleg az elején a baba ellátása körül, de aztán annyi. Ez egy romantikus ömlengés arról, hogy Ben és Aurelia milyen klassz pár, akik szuperül nevelnek együtt gyereket, vezetik a vállalkozásuk és forró szexuális élményeket nyújtanak egymásnak.

Nekem egyszerűen nem vette be a gyomrom, és nagyon nem szerettem ezt a sztorit.

Foster: Végre az enyém – Mint romantikus: 45% kevés konfliktus, az is könnyen megoldva. Túl jó szereplők, túl nagy szerelem, túl semmilyen cselekmény.

Szubjektíven: 25% volt pár vicces jelenet a baba kezdeti ellátása körül, de különben tipikusan az a romantikus – erotikus, amin felhúzom magam.