Titkos szervezettel leszámolós, életért menekülős, ijesztő technikás.
Travis biztonságba lett helyezve, így Jane folytathatja a harcát az igazságért, legyen az bármilyen reménytelen is. Álruhában jár, olyan emberekkel köt szövetséget szükségből, akiket egy más életében rács mögé juttatott volna. A média Amerika ellenségének állítja be, de ugyanezzel elérte azt is, hogy egyesek neki higgyenek és segíteni akarjanak. Amikor valaki a nyomába szegődik, döbbenten fedezi fel, hogy egykori FBI-os társa, a nőért rajongó Vikram talált rá, és akar segíteni a harcában. Az informatikai zseni már lépéseket is tett, hogy egyszerre, az egész szervezetet le tudják leplezni. Már csak egy utolsó harc vár rájuk, miközben egy újabb fenyegető árny vetül Travis életére. Miközben a szervezet mögött álló vagyon ura tönkre akart tenni egy életet, de leckét kapott egy fiatal filmestől, aki meglepő kreativitásról tesz tanúbizonyságot.
Rendben is van, nem is. Vagyis, most elég vegyesen érzem magam a regénnyel kapcsolatban.
Ami tetszett: nagyon korrekt zárása a sorozatnak. Nem csak visszakapcsol a korábban történtekre és hoz vissza szereplőket, de egész hihető az is, ahogy egy ekkora szervezetet le tudnak buktatni. Korábban már járt az agyam, hogy annyira összetett ez az összeesküvés, hogy reménytelennek tűnik a harc, de Koontz egész normális megoldást talált ki. Akkor is, ha azért a korábbiak alapján nehezebb dió is lehetett volna, mint amilyen tényleg lett a szervezet.
Olyan szálak, amelyek korábban nekem lógtak a levegőben – mint az író testvérpár története – most értelmet nyernek, és a nagy kirakósba szépen illeszkednek.
Jane továbbra is remek hősnő, tele jó tulajdonsággal és hősiességgel. Még az is tetszett, hogy most nem magányos farkasként kell dolgoznia, kap egy társat, és felvillan az, milyen lehetett ügynöknek minden előtt.
Vikram is szimpatikus összességében, bár túlzásnak találtam, ahogy rajong Jane-ért. Én ki is voltam békülve azzal, hogy a végére egy testvéri állapotba jut el a kapcsolatuk, bár nyitva hagyva, mivé fejlődhet még később. Ő is zseni figura, de valahogy túl könnyen jön neki a megoldás. Nem bántam volna, ha nem ennyire pofon egyszerű egy kis hackeléssel mindent megoldani.
Jót tett a cselekménynek, hogy nem csak Jane és Vikram történetét kapjuk meg. Travis is kap egy kis kalandot, ha már nem is annyira domináns ez a szál, mint korábban. Ad egy kis plusz izgalmat és visszaköt az előzményekhez.
Plusz: a szervezet egyik fejese maga intézi a Hamlet-listát, és egy fiatal filmes kerül nála életveszélyes helyzetbe. Azt nagyon bírtam, ahogy ezzel a szállal finoman átismételünk mindent, amit ezek az emberek tettek és kapunk egy szimpatikus hőst, akinek nem szuperügynökként kell megpróbálnia életben maradni. Szimpatikus volt Tom maga is, és azokat a részeket találtam a legizgalmasabbnak, amikor ő küzdött az életéért.
Talán már érezni, mi az, ami nem tetszett. A hirtelenség. Semmi előkészítése nem volt, hogy ez a kötet lesz a végjáték és a végső összecsapás. Már majdnem a regény végén jártam, amikor rádöbbentem, hogy ez a vége. Eddig túl nagy, túl megfoghatatlan volt az ellenség, most meg ilyen könnyen vége? Mert az eddigi kötetek alapján sokkal nagyobb összecsapást, egy lehetetlenebb küldetést vártam.
De olvasmányos, bőven van benne kaland és kerek zárás. Elég korrekt, nem is panaszkodom rá többet.
Koontz: Az éjszakai ablak – Mint thriller: 75% feldobják az új szereplők, minden szálat elvarr és hozza a tipikus elemeket.
Szubjektíven: 65% miközben teljesen rendben van, zárt és mozgalmas, hirtelen zárókötetnek.