Szuperképességes, nemezissel szembenéző, útválasztó.

Jessica Jones nem született szuperhősnek. Csak egy kamaszlány volt, akin átnéztek a középiskolában. Pedig nem nagy álmai voltak, nem a menő sportolók, hanem a csendes és intelligens Peter Parker tetszett neki. Egy autóbaleset változtatta meg, amelyben elvesztette a szüleit és az öccsét is. A rájuk ömlő vegyi anyag tette olyan erőssé, ami emberfeletti. Segíteni akart az embereknek, hősnek állt. Ám volt egy gonosz, akire nem készülhetett fel. Kilgrave, a Bíborember nem fizikai erővel bírt. Az ő szava parancs volt bárkinek, aki hallotta. Jessica a személyes csicskája lett, és komoly sérülés, távolság és Jean Grey kellett, hogy el tudjon szakadni. Máig emészti a dolog, és nincs túl a vele történteken. Most mégis azt kérik, hogy nézzen szembe a legrosszabb rémálmával és vegye fel a kapcsolatot a Bíboremberrel. Ahogy lenni szokott, a magánélete sem lett egyszerűbb: ugyan a Hangyával jár, de Luke Cage is színen van.

Mivel elég felemás érzelmeim vannak a kötettel, nem is tudom, hol álljak neki. Van, ami tetszett benne, más annyira nem. Még nem dőlt el, merre billen a mérleg nyelve. Adogassanak egymásnak az érvek – miért is ne?

Tetszett: Jessica Jones nem a Marvel fő sodrában van, de ebben a történetben is ott vannak a nagy nevek a történetében. Thor, Vasember, Pókember és még hosszan sorolhatnám. Nagyon mélyen be van ágyazva a történet a Marvel univerzumba, és ezt szerettem benne. Minden egyes történetben, most is, biztosan jön egy olyan szereplő, aki úgymond sztárvendég és hozza a formáját. Különösen az olyan kis részek tetszettek, amelyek a híres történetek mellékszálain helyezkednek el, mint az, hogy Peter Parker és Jessica osztálytársak voltak.

Nem tetszett: még mindig nem vagyok kibékülve a grafikával. Mint Jessica jelleme, nyers és szinte fájdalmas, éles. Most különösen kiéreztem ezt, mert kapunk egy olyan részt is, amikor még Jessica szuperhősként próbálkozott, reményteli és kedves volt. Egy teljesen más személyiség, mint a mostani. Az sokkal gyengédebben van rajzolva is. A kettő kontrasztja erős, és nekem a szebben rajzolt tetszik jobban. Még ha értem is, hogy a rajzok milyensége jellemzi a hősnőt. Még akkor is, ha a boldog Jessica rózsaszín – lila színű világa taszít is kissé.

Tetszett: a történet íve. Látjuk a kezdetet, amikor Jessica a képességét kapta, és látjuk a véget is, amikor el tudja engedni a bűnöket és esélyt kap egy új kezdetre. Legyőzi a nagy rémálmát, és így már mer jövőt is tervezni. Ebben pedig egy boldogabb Jessica van Luke párjaként, a gyereke anyjaként. Még akkor is, ha valahol durvának érzem, ahogy Scott ágyából megy Luke-hoz át. Megvan, ahogy fent, lent, majd újra fent van – mert ő maga képes erősebb lenni, és szembeszállni a kínzójával.
Ez Jessica igazi ereje és diadala most, nem az emberfeletti képessége. Mert az erő az övé, fizikai, de le kell győznie saját magát, a félelmét.

Hiányoltam, hogy nincs nyomozás és krimisebb ügy, ami eddig a magánnyomozói praxisban azért megjelent. Ez a trilógia legszemélyesebb része.
Cserébe tetszett, hogy megmutatja a nő teljes karakterét, a kockákat, amiből Jessica jelleme összeállt a jelen állapotára. Ismétlem: ez a legszemélyesebb rész.

Összességében azért inkább tetszett, mint nem. Jól összeáll a történet, van íve is, és korrekt zárás is.

Bendis: Jessica Jones: Alias 3. – Mint képregény: 75% a grafika tükrözi a hőst, nyers és összetett történet, hősökkel és lélekkel.

Szubjektíven: 65% még mindig bántja a szemem a grafika, és Jessica pasiügyei se tetszenek.

Melyik a kakukktojás?

1: Zalka: Törpeszarvas és a déli álom - Mesék kópékról, lázadókról, furfangosokról

2: Ewing: Asgard ügynöke

3: Lee: A csínytevő sorsa

4: Abnett: Bosszúállók: Mindenki uralni akarja a világot

5: Gaiman: Északi mitológia

Megoldás: Tovább!

Boszorkányos, kisvárosi, lányért küzdő.

Sabrina kemény döntéseket kellett, hogy meghozzon. Bár nem akart lemondani a lelkéről, hogy mindenkit megmenthessen, erőre volt szüksége, így lett teljesen boszorkány. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elszakad az emberi felétől és a fénytől. Továbbra is segíteni akar, ha egyes kapcsolatok tiltottá is váltak a számára. Boszorkány nem lehet együtt halandóval, így Harvey és Sabrina nem maradhattak együtt. Eljár az akadémiára, képezi magát és meg akarja élni a boszorkány életét is. Ott jó barátja lesz az a Nick, aki arról hírhedt, hogy az iskolások nagy része már megvolt neki, tehetséges és nem lehet komolyan venni. Nick Sabrinát akarja, és életében először azt az emberiséget szomjazza, amit a lány jelent neki. Szeretni és szeretve lenni. Pont Harvey lesz, akitől meg akarja tanulni, hogyan. Mivel egy gonosz erő megint feléledt, a szerelmi ügyek mellett misztikusakat is intézni kell.

Ez egy olyan regény, amire nagyon rá kellene írni, hogy azoknak érdemes elolvasni, akik látták és szeretik a sorozatot. Annyira kötődik a Netflix sorozatához hogy anélkül mondhatni értelmezhetetlen.
Ez magyarázza a bajom is: az első évadon se értem végig, a későbbiekbe csak belepörgettem. Ez a regény meg tele van utalásokkal a sorozatra. Sőt, végig az az érzésem volt, hogy ez egyfajta kiegészítés a sorozathoz. Csak itt azokon van a hangsúly, ami a sorozatba nem került bele. (A fő történetszál meg ott volt, ez, amit ott nem mutattak.)

Sabrina kevesebbet is szerepel, nekem nem is hiányzott belőle több. Ő az a fajta hősnő, aki folyton gyötrődik, amit nem nagyon szívlelek. Most két világ, két fiú között van és hiába bátor boszorkány, aki nagyon menteni akarja a többieket, a magánéleti szenvedései nagyon nem tudnak lekötni. Igen, ifjúsági regény, abba ez kell, csak már nem tudom tolerálni, amikor két regénybeli álompasi között kell választani, ezért meg szenved. Jó vagy jó srác? Komoly dilemma – mondom én gúnyosan.

Ami eladta nekem a sztorit, és amiért annak ellenére tudtam szeretni, hogy gyakran nem nagyon értettem, milyen nagy harc és hogyan folyik a nem látottakban – szerintem az volt a Netflixen – az Nick és Harvey kettőse. Vannak közös pontjaik, elsősorban Sabrina, és ez segít áthidalni a különbségeket. Köztük sokkal inkább éreztem a kémiát, mint akármelyik szerelmi történetben a regényből.
De különben végig nevetgéltem azon, ahogy Harvey kiakad azon, ahogy a sátánista Nick egyes dolgokra reagál vagy ha valamit megtud a boszorkányok világáról, amit nehezen emészt meg.

A két fiú van mélyebben megírva, és jobban beleláthatunk a fejükbe. Ahogy Harvey gyötrődik azon, hogy a mágiát megveti, hogy vadásznak született, de a béke embere. Ahogy Nick felismeri magában, hogy szeretett akar lenni. Ezek érzelmileg is tettek bele többletet, és nem Sabrina világ-, vagy legalábbis városmentésében érzem az átérezhető szálat, hanem itt. Bár a fiúk konfliktusaiban is meghatározó a természetfeletti elem, ezek közelebb vannak a mindennapi dolgokhoz: ahogy a szülő szeretetéért, vagy egy lányért küzdenek és a magány ellen.

Könnyen olvasható, gördülékeny, és a humoros helyzeteket sokat javítanak rajta.
Azért nagyon-nagyon érzem, hogy jobb lett volna, ha előbb megnézem a sorozat második évadát…

Brennan: A káosz leánya – Mint YA fantasy: 70% kiegészítő kötet, több humorral és mélyített mellékszereplőkkel.

Szubjektíven: 65% a két fiú miatt jól elvoltam vele, de végig hiányérzetem is volt.

Cím: Állj mellém

Szerző: Leiner Laura – ifjúsági szerzőként a Szent Johanna Gimivel robbant be, és azóta sorra bestseller kötetek kerülnek ki a keze alól. Humoros, fiatalos, szerethető sztorik kiötlője.

Műfaj: ifjúsági

Cselekmény: az utolsó versenyekre kerül sor a Hortobágyon, és már el meri hinni a négyes is, hogy esélyük lehet nyerni. Miközben egyre szorosabb a barátságuk, sorra veszik az akadályokat és eldől, lesz-e dupla szerelmes pár belőlük a végére.

Leiner happy endeket szokott írni, de most kíváncsi vagyok, mennyire lesz minden happy. Azt gyanítom, hogy a Sára – Rajmund, Vivi – Dominik párok összeállnak és mellette egymás legjobb barátai is lesznek, de az, hogy bocsánatot is nyernek-e a diáktársaktól a múlt miatt, vagy lesz-e Nyertes Szirtes… Majd elolvasom!

Várható megjelenés: november végére jön

Családi botrányos, félresikerült csínyes, nyomozós.

Álmos reggel volt az angol vidéken. Egy idős, jól szituált házaspár még éppen aludna, a cselédek már kezdik elhúzni a függönyöket és így kelteni őket. Azon a reggelen másként megy le a szokott forma: a cseléd megtörten jelenti, hogy a könyvtárszobában egy holttestre bukkantak. Az asszony el sem akarja hinni, felkelti a férjét, aki kimegy ellenőrizni, nem-e rosszul hallotta az asszony. A test azonban ott van: egy fiatal, szőke nő mélyen dekoltált ruhában. Ha már így alakult, a rendőrség is nyomoz, az asszony egy barátnőjéért küld. Jane Marple közismert a környéken, hogy gyilkosság közelébe keveredve előáll az igazi tettessel. Most is ezt várják tőle. Jane pedig el is jön, mert pontosan tudja, a gyanú árnyéka hogyan tenné tönkre barátai békés öregségét. Mire észbe kap, már egy csonka család és egy szegény sorból feltörni akaró lány titkai nyomában jár…

Ez hozta szépen azt, amit egy Miss Marple történetben várok. Nem is annyira kriminek olvastam, hanem inkább egy emberi komédiának, amiben az emberi természet mindenkit leleplez végül, pláne ha az öreglány is a közelben van…

A történet szinte bohózatként indul: egy idős pár könyvtárszobájában egy fiatal szőkeség holtteste. Nehezemre az esetet komolyan venni, pláne, hogy a háziasszony látszólag azért hívja barátnőjét, Jane Marple-t, hogy meglegyen a szórakozása a nyomozással. Mintha tényleg egy bohózat lenne és semmi több.
Agatha Christie remekül mélyíti el mégis a sztorit: hamarosan megtudjuk, hogy sokkal nagyobb itt a tét. Hiába ártatlanok, a köznyelv a szájára venné a férjét, kitaszítanák, és amint ez feltűnne neki, abba beleroppanna. A neje és barátnője ezért akarnak tenni arról, hogy a bűnös lelepleződjön. Így máris van tét, van izgalom, és megint vagyunk vezetgetve abban, ki a gyanús és miért.

Nem Miss Marple van végig a középpontban, de elég sokszor és itt hozza a formáját. Nagyon bírtam, ahogy minden kis viselkedésformáról beugrik neki valami a falujából, és mindig rá is hibázik, ki miért csinált valamit. Ezeket részletesen el is magyarázza – így minden ilyen megnyilvánulása egy anekdota is, egy falu életéből. Már szinte mágikus, ahogy mindig ráhibázik, ha teljesen más környezetben is látta azt a viselkedést, ami most ide passzol. Egyet tudok érteni a mögötte levő logikával, ami olyan tipikusan Jane Marple mondása, mint Poirot esetében a szürke agysejtek dolgoztatása: az emberek természete mindenütt egyforma.

A társadalmi környezet, a kibomló ügy is egyre színesebb. Az áldozat személyisége, egy család, amelyhez köze volt – mind szélesítik a szereplők körét, a gyanúsítottakét is. Kicsit a guilty pleasure élményt is megkapjuk, mert egy jómódú család sötét titkai kerülnek majd felszínre. Van benne tragikus baleset, sok halál, nyomorékká válás és olyan megözvegyült fiatalok ügyei, akik még boldogok akarnak lenni, nem csak gyászolni.
A szerző szépen rajzolja is a karaktereket, ahogy szokta. Itt Marple miatt talán jobban általánosítva vannak az indítékaik, hiszen megvannak a falusi párhuzamok is, de attól még jó kis bulvártörténet ez korabeli díszletek között. Még talán azt is hozzátenném, hogy nem csak térben változatlan az emberi viselkedés. Ahogy a regény cselekményének idejében, úgy a mi korunkban is megvannak ezek az indítékok: nyereségvágy, magány, féltékenység, szerelem.

Krimiként nem nyűgözött le, de az emberi természet komédiájaként szerettem. Talán meg is keresem a Miss Marple filmsorozatban, ott mennyire lett krimi és mennyire családi dráma.

Christie: Holttest a könyvtárszobában – Mint krimi: 70% a hősnő jellegzetes viselkedése, az anekdoták és a brit közösség is benne.

Szubjektíven: 75% Marple anekdotái, a család tagjainak lelepleződései olvastatták velem.

Kosztümös, illatos, sorozatgyilkosos.

A halpiac: a legbűzösebb hely Párizsban. Egy 25 éves munkásnő az egyik munkaasztal alatt szüli meg ötödik fattyát, akit ott is hagyna a halak belsőségeivel, hogy majd kidobják a többi szeméttel. A baba azonban felsír, az asszonyt gyerekgyilkosság kísérletéért felakasztják, a fiú árvaházba kerül. Grenouille kezdetektől más, mint a többiek. Nincsen saját szaga, ő maga viszont mindent megérez. Melyik tehén adta a tejet, hol van az elrejtett pénz, miből áll egy illat vagy étel. Szabadulni akarnak tőle, így inasnak adják. A fiút a szagok, illatok érdeklik, és egy napon fel is figyel rá egy parfümkészítő. Tanul, hogy célt érhessen: egy illatot akar megszerezni – olyan emberét, aki a puszta jelenlétével szeretetet és elfogadást kelt maga iránt. Bármire is van szüksége: ölni, csalni, nem drága az illatért.

Két jelzővel tudnám összegezni az élményt: zseniális és borzalmas. A filmet már láttam, így volt némi fogalmam, mi vár rám, de a regény annyival mélyebb és iszonytatóbb, mint ahogy a film sikerült.

Grenouille egyszerre nagyon egyszerű és nagyon összetett figura. Egy zseniális különc, akit teljesen másképpen kell értelmezni, mint az átlagembert. Ő a szaglásból ismeri a világot, és kisgyerekkora óta ebből definiál mindent. Meg tud bújni az emberek között, de mint egy pszichopata, csak beolvad, megjátszik, nem lesz része a normál társadalomnak. Nem véletlenül akkor a legboldogabb életében, amikor egy lakatlan hegytetőre költözik, és úgy él, mint egy állat. Eszik, pihen, a belső világába merül bele.
Miért lesz belőle sorozatgyilkos? Itt válik bonyolultabbá a figura. Bár nincs igénye arra, hogy a társadalom része legyen, azt akarja mégis, hogy az emberek befogadják és szeressék. Ő érzi, hogy egyesek a szaguk miatt bűvölnek meg másokat, és ezt az illatot akarja megszerezni magának. Ezért öli a lányokat, akik már a puszta illatukkal szimpátiát és szeretet keltenek. Az emberi normák – ölés tilalma – nem riasztják, csak a cél van a szeme előtt. Az valami annyira ambivalens és mégis emberi, hogy bár undorítják az emberek, mégis vágyik a szeretetükre és az elfogadásra! Ez a könyvben meg annyira jól meg van fogva! Nagyon át tudtam élni, és így egyszerre szörnyű és mégis érthető, amit ez a szerencsétlen figura csinálni fog.

Süskind különben remekül rájátszik ezekre a hatásokra: a nagy célpont családját, a lány kellemes jellemét is megírja, átélteti, így egyszerre duplán tragikus, hogy a parfüm szív illata ő kell, hogy legyen, és borzalmasan logikus is.

De a lélektani részen túl a puszta cselekmény is olvastatja magát. Ahogy hősünk túléli a gyerekkorát, az inas évek, majd a vándorlásai. Ha látszólag nem is történnek vele nagy dolgok, Süskind kalandosan írta meg. Nagyon le tudott kötni a parfümkészítés korabeli leírásával is, vagy éppen azzal a hegyi, minimál léttel is.

Az meg hab a tortán, hogy ez egy gonosz – vagy inkább karmikus? – regény is. Azért itt minden szereplő megfizet a bűneiért. Brutális, ahogy Süskind rajzolva az életpályákat, és elintézi a szereplőit. A mester, aki Grenouille kreációit a sajátjaként árulja, karriert csinál, aztán jól beleszakad boltostul a folyóba. Érzek benne fekete humort, de azt is, ami Grenouille esszenciája is: mennyire megvethető az emberiség és ennél nem is érdemelnek jobbat.

Annyi minden ez: thriller, karrierregény, lélektani dráma és még a cselekmény is tudott sodorni. Ahogy benne van az is, hogy a modern ember mennyire elfogadásra és szeretetre vágyik, és ez mennyire elérhetetlen… Ódzkodtam tőle, de nagyon a hatása alá kerültem.

Süskind: A parfüm – Mint horror: 75% sok minden horror mellett. Olvasmányos, lélektani, de másképpen ijesztő.

Szubjektíven: 95% zseniális, csodálatos és rettenetes. Emberi dráma különleges körítéssel.

– Ugyan már! Mért nem tudnak a festők olyasmit festeni, ami szép, és öröm nézni? Miért törekszenek mindenáron rútságra?
– Vagyunk néhányan, mon cher, akik furcsán értelmezzük a szépséget. (Christie: Öt kismalac)

A maga módján az ember egy fantasztikusan burjánzó, dzsungelszerű terrormúzeum. (Baráth: Afázia)

Ekkor jutott eszembe. Alig tíz perce ugyanez a mellbimbó még a kisbaba szájában volt. És néhány évvel ezelőtt a fiaméban. Szóval, erről szól a család, elmélkedtem. Csak egy háznyi ember, akik már mind bekapták a melledet.
És jártak a vaginádban is. (Easton: 44 fejezet 4 férfiról)

Most kiadósat ásít, így megtámasztom a fejecskéjét és óvatosan behelyezem a bölcsőjébe. Egykor én magam is ebben a bölcsőben feküdtem. Sőt, a Papa is. Jó, sajnos Leopold is, de mielőtt Paul először jött hozzánk, alaposan kitisztítottam és fertőtlenítettem. (Falk: Húskenyér-függőség)

Manapság már nem maradt sok Szent Grál a világban. Kár tovább rejtegetni, ha az ember rátalál. (Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet)

Ha megölsz valakit, győződj is meg róla, hogy halott… (Young-Oh: Bania, a pokoli futár)

Elismerem, hogy az emberi állat csupa furcsa meglepetés. (Christie: Öt kismalac)

– Kezd elfogyni a türelmem – mondta a férfi.
– Adtam magának egy lehetőséget, ennél jobbat nem tudok. A börtön nem valami jó, de mégis jobb, mint a temető. Két méterrel a föld alól sosem szabadul, még feltételesen sem. (Baldacci: Egy perccel éjfél előtt)

Az esőerdő egyszerre paradicsom és pokol. (Schlüter: Az Amazonas sűrűjében)

Akinek szép a kézírása, annak szép a lelke is. (Pap: És újra felkel a nap)

Visszaemlékező, manipulációs, erotikus.

Brooke, akit mindenki BB-ként ismer, vad ifjúságon van túl. Tetovált, veszélyes rosszfiúkon edződött, aki szerette a szexet és a kalandokat. A férje mégis egy megbízható, jóképű és konzervatív könyvelő lett. Szereti Kent, ő a lelki társa, nem véletlenül szült neki két gyereket is. Csak éppen 10 év házasság után BB hiányolni kezdi a szenvedélyt a szexből. Mivel Ken leginkább csak hever és nem is próbálkozik, egykori élményeit kezdi el lejegyezni egy titkos naplóba. Ken megtalálja, elolvassa – és próbálkozni kezd. BB, aki különben pszichológus, meg úgy érzi, megtalálta a módszert a férje nevelésére. Így ifjúskori kalandjait pikánsabban kezdi el megírni, hogy a férje azok szerint változzon. Közben meg az igazi naplójában felfedi a történetek mögötti valóságot és lejegyezi, mire hogyan reagált a férfi.

Első blikkre pont az a történet, amit ki nem állhatok. Egy szexregény, amiben minden alfája és omegája a szex. Így nem kicsit lepett meg, hogy ezen a könyvön még szórakozni is tudtam.

Pedig tényleg egy szexregény. BB minden kapcsolatát azon keresztül ismerünk meg, hogy milyen volt az adott férfi az ágyban. Annyira egy nézőpontja van, hogy ez már szinte pornó – nem is a szégyenlős fajtából.
Szokás szerint nekem meg járt az agyam, és nem egyszer akadtam fenn igazság szerint lényegtelen dolgokon. Az első, a Csontarcú. Ő veszi el BB szüzességét és lesz az első pasija. Az iskola skeanheadje, rettegnek tőle. Még BB kapcsán is folyamatosan ott van, hogy tartott végig Ronaldtól. Ehhez képest a srác 16 éves korára jobban szakértője a szexnek, mint Mr. Grey. Én meg azon merengtem, hogy mégis, honnan van ennek a srácnak ilyen tapasztalata és tudása? Fiatal, félnek tőle és pénze sincs. A másik már Ken. BB hozzáment, van 2 gyereke is tőle. A szexuális életük meg kb. olyan, mintha BB lovagolna egy jóképű hullán. Nem fér a fejembe, hogy így élnek közel 10 évet és lesz ebből 2 gyerekük. De most komolyan, hogyan lehet rágerjedni erre évekig? BB sok mindent kipróbál, de nem egy nekrofil alkat. Jó, egyet még ide írok. Ronald után megint egy olyan figura jött, akivel nem értem, miért állt össze. Hosszan olvashatjuk, milyen undorító dolgai voltak. A fogai, a pénisz tetoválás a fején. Most komolyan, 17 évesen simán védelemért eladja magát így?

Akkor mi olvastatta? Az egyik a regény stílusa. Eszméletlen szövege van a nőnek – vagy a fordítójának. Humoros és olyan dolgokat, amik simán tabu alá esnek olyan könnyeden, fogyaszthatóan tárgyal, hogy csak utólag akadtam ki, hogy most komolyan ezt olvasom? Aha, és még nevetni is tudtam rajta, annyira pikírt, szarkasztikus és olyan szóképei vannak. Nyersen őszinte, szórakoztató és se nem zavarba hozó, se nem tűnt túl intimnek, noha valójában nagyon is az.

A másik, a forma. A dupla naplóregény volta. Az nagyon le tudott kötni, hogy mit ír az ál-naplóba, hogy vezesse Kent – közben meg az igaziban ott van a valóság. Ha szex-kísérlet, de akkor is pszichológiai kísérlet is ez és a valóság – áltörténet egymás mellé tétele izgalmas volt nekem.
Azt is igazinak éreztem, hogy az igazság mindig szürkébb, mint a fantázia.

Ez a könyv elérte, hogy nem utáltam meg BB-t, pedig ha belegondolok, egy csomó dolgát nagyon el tudnám ítélni. Ez az, amikor a stílus eladja.
Olvastam, pipa, akkor nekieshetek a Netflix sorozatnak. Roppantul érdekel, mit hoztak ki ebből, ami nem pornó.

Easton: 44 fejezet 4 férfiról – Mint erotikus: 85% a szövege olvastatja, és a nagy szex leírások ellenére sem mocskos pornó.

Szubjektíven: 55% a stílusa olvastatta, humoros és jópofa, de utólag belegondolva… botrány.

A fények fővárosa, a francia főváros, amelyet egész Európa másolt nagyon hosszú ideig. Párizs – nem meglepő, hogy nem egy regényben megjelenik ikonikusan. Ezekből nézzünk egy csokorral!

Rutherfurd Párizsa egy monumentális történet, amely családok és a város sorsát meséli el, évszázadokon keresztül. Felvillan a francia forradalom egy véres fejezete, vagy éppen az Eiffel torony elkészültébe lesünk bele, vagy a partizánok küzdelmébe a nácik ellen. Nemesek, iparosok, papok, katonák – a város pedig életre kel a századok tükrében.

Van egy regény, aminek köszönhető, hogy a Notre-Dame ikonikus épület lett. Victor Hugo írta meg A párizsi Notre-Dame-ot, melynek hatására a figyelem középpontjába került a katedrális, és felújították, ismert lett. A történetet a Disney habosította, de az eredetiben még gyilkosabb szenvedélyeket keltett Esmeralda, akit sokan akartak, és sokan bele is pusztultak. Közben pedig Párizs forrong, és a karnevál, a cigányok rejtett tábora, vagy maga a Notre-Dame lép elénk pompásan.

Hasonlóan karaktert adott egy ikonikus épületnek Dan Brown is. A da Vinci kód bestseller, és már túra is van a regény nyomán a városban. A Louvre különben sem olyan épület, amit nagyon reklámozni kellene, de a szimbólumkutató Jézus utáni hajszájában és a Mona Lisa titkának megfejtése miatt az is elmegy ide, akit nem vonz különösebben a múzeum.

Ifjúsági regények szépséges helyszíne is tud lenni a város. Perkins az Anna és a francia csókban meséli el egy amerikai lány történetét, akit az apja egy párizsi bentlakásos iskolába ad be. Miközben a lány barátokat szerez, szerelmes lesz és éli a kamasz mindennapokat, nem egy remek jelenetben kap kiemelt szerepet körötte Párizs.

Végül, egy újabb sikerregény, amely azonban Párizs egy más arcát ragadja meg. Ugye, nem a bűz jut róla eszünkbe? A német Süskind képes volt a nagyváros egy sötétebb felét bemutatni. A parfüm hőse a halpiac bűzében születik meg, és nem mondhatnám, hogy bármilyen kellemes története lenne a szülővárosában. Nyomorult emberek, tömeg, bűz és betegségek. De itt kell legyen ez is, hiszen lehet Párizs egy csoda, így látjuk, hogy még erre a városra is lehet másképpen nézni.