Jövőről döntő, párt választó, természetfeletti veszélyt elhárító.
Layla többszörösen is döntéshelyzetben találja magát. A származása miatt az Őrzők kilökték maguk közül, de a lány nem akar démonná válni. Éppen ellenkezőleg, meg akarja állítani a szeretteit is veszélybe sodró lényt, aki ráadásul azt is állítja, hogy szintén Lilith gyermeke, így ő Layla öccse. Ehhez azonban a teljes örökségét fel kell vállalnia, és szembenéznie azzal, milyen lénynek született, mivé változott a boszorkányok főzete miatt. Zayne és Roth is arra várnak, hogy válasszon közöttük. A szíve mélyén Layla pontosan tudja, melyik fiút szereti szenvedéllyel és szerelemmel, de egyiknek sem akar fájdalmat okozni – ezzel okozva szenvedést mindhármuknak. Most azonban eljön az a pont, amikor szerelmet és küldetést választ, megéli és próbál boldog lenni a választásaival.
Amikor saját magammal is gondban vagyok. Egymás után olvastam egy másik könyvvel a szerzőtől: a Megveszekedett után jött ez a kötet. És annak ellenére, hogy sok tekintetben nagyon hasonlónak érzem, ezt szerettem, azt viszont nem. Még töprengek azon, ennek mi az oka. Pedig tényleg sok mindenben hasonlítanak…
Layla tipikusan az a hősnő, akit betesznek egy ilyen YA urban fantasyba. Aki olyan átlagosnak gondolja magát, aztán neki van különleges származása, ereje és minden fontosabb fiú/férfi szereplő érte bolondul meg. Nem szeretem az ilyen hősnőket, Laylával mégis megvoltam. Hősies, bátor, nagyon szeret, néha ugyan naiv kissé. Bántóan tökéletes, és az egyetlen hibájától most szabadul meg: a döntésképtelenségétől. Ahogy a két srác vagy a két világ között nem tudott dönteni, most elkötelezi magát és megéli. Ezt sokkal jobban szerettem, mint amikor gyötrődött magában. Választott, és kiáll mellette szívvel-lélekkel.
Zayne a jó fiú mintája, Roth meg a rosszfiú, akit a szerelem megment és jobbá tesz. Nem tudom nem ismételni magam: annyira tipikusan az ilyen regények szereplői! Valamiért mégis bírtam Roth démoni vonásait és beszólásait. Meg a famulusait, akik angyalokat is simán megesznek… Zayne túl unalmas, Roth kapott színeket és szórakoztatóbb attól, hogy szabadabb, vadabb, rosszabb. Számomra nem volt kérdés, kit kell választania a lánynak és nem is lepett meg a választása.
Az már inkább, hogy ki felé közeledik a végén Zayne. Olyan szépen illett volna az Őrzőlányhoz, aki eleve ki volt neki szemelve. De nem… inkább a közös ember barátnőjük kell neki? Értem, mindketten elvesztettek valakit, aki fontos volt nekik, de akkor sem örülök, hogy Armentrout elég erősen ráutal, hogy ők majd összejönnek. Nem néztem utána, de a szerző nagy univerzumgyártó, így csak remélem, hogy nem lesz Zayne-regény.
A cselekmény alapvetően Roth és Layla körül forog, nagy része a kibomló kapcsolatukról szól. Még valami, amit az ilyen regényekben zokon szoktam venni. Itt viszont színesen feltűnnek a mellékszereplők, és bár a szerelmi témát éreztem a legfontosabbnak, azért akadnak kisebb-nagyobb kalandjaik is. Lehetett volna több is, de ahhoz elég volt, hogy ne olyan érzetem legyen, hogy csak egy YA románcot olvasok.
De talán az lesz a kulcs, hogy ennek a kötetnek bírtam a humorát. Ahogy Roth és az állatkái elintézik az angyalokat. Egyes szereplők beszólásai. Még az is, hogy ki Lucifer és Isten kimondva nincs, hogy tényleg ő az, de az annyira filmes jelenet lenne, ahogy Ördög és Isten táblás játékot játszanak!
Szóval, a sorozatot, a zárlatát is szerettem. Romantikus, de elég kalandos is. Humoros. Pont.
Armentrout: Utolsó lélegzetig – Mint YA fantasy: 75% korrekt történetzárás, humorral és fantasy elemekkel több románcnál.
Szubjektíven: 80% kellett, hogy Layla döntsön – onnantól jobb a sztori + a humora bejött.