Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Armentrout: Utolsó lélegzetig

Komor elemek 3.

2021. október 10. - BBerni86

Jövőről döntő, párt választó, természetfeletti veszélyt elhárító.

Layla többszörösen is döntéshelyzetben találja magát. A származása miatt az Őrzők kilökték maguk közül, de a lány nem akar démonná válni. Éppen ellenkezőleg, meg akarja állítani a szeretteit is veszélybe sodró lényt, aki utolso_lelegzetig.jpgráadásul azt is állítja, hogy szintén Lilith gyermeke, így ő Layla öccse. Ehhez azonban a teljes örökségét fel kell vállalnia, és szembenéznie azzal, milyen lénynek született, mivé változott a boszorkányok főzete miatt. Zayne és Roth is arra várnak, hogy válasszon közöttük. A szíve mélyén Layla pontosan tudja, melyik fiút szereti szenvedéllyel és szerelemmel, de egyiknek sem akar fájdalmat okozni – ezzel okozva szenvedést mindhármuknak. Most azonban eljön az a pont, amikor szerelmet és küldetést választ, megéli és próbál boldog lenni a választásaival.

Amikor saját magammal is gondban vagyok. Egymás után olvastam egy másik könyvvel a szerzőtől: a Megveszekedett után jött ez a kötet. És annak ellenére, hogy sok tekintetben nagyon hasonlónak érzem, ezt szerettem, azt viszont nem. Még töprengek azon, ennek mi az oka. Pedig tényleg sok mindenben hasonlítanak…

Layla tipikusan az a hősnő, akit betesznek egy ilyen YA urban fantasyba. Aki olyan átlagosnak gondolja magát, aztán neki van különleges származása, ereje és minden fontosabb fiú/férfi szereplő érte bolondul meg. Nem szeretem az ilyen hősnőket, Laylával mégis megvoltam. Hősies, bátor, nagyon szeret, néha ugyan naiv kissé. Bántóan tökéletes, és az egyetlen hibájától most szabadul meg: a döntésképtelenségétől. Ahogy a két srác vagy a két világ között nem tudott dönteni, most elkötelezi magát és megéli. Ezt sokkal jobban szerettem, mint amikor gyötrődött magában. Választott, és kiáll mellette szívvel-lélekkel.

Zayne a jó fiú mintája, Roth meg a rosszfiú, akit a szerelem megment és jobbá tesz. Nem tudom nem ismételni magam: annyira tipikusan az ilyen regények szereplői! Valamiért mégis bírtam Roth démoni vonásait és beszólásait. Meg a famulusait, akik angyalokat is simán megesznek… Zayne túl unalmas, Roth kapott színeket és szórakoztatóbb attól, hogy szabadabb, vadabb, rosszabb. Számomra nem volt kérdés, kit kell választania a lánynak és nem is lepett meg a választása.
Az már inkább, hogy ki felé közeledik a végén Zayne. Olyan szépen illett volna az Őrzőlányhoz, aki eleve ki volt neki szemelve. De nem… inkább a közös ember barátnőjük kell neki? Értem, mindketten elvesztettek valakit, aki fontos volt nekik, de akkor sem örülök, hogy Armentrout elég erősen ráutal, hogy ők majd összejönnek. Nem néztem utána, de a szerző nagy univerzumgyártó, így csak remélem, hogy nem lesz Zayne-regény.

A cselekmény alapvetően Roth és Layla körül forog, nagy része a kibomló kapcsolatukról szól. Még valami, amit az ilyen regényekben zokon szoktam venni. Itt viszont színesen feltűnnek a mellékszereplők, és bár a szerelmi témát éreztem a legfontosabbnak, azért akadnak kisebb-nagyobb kalandjaik is. Lehetett volna több is, de ahhoz elég volt, hogy ne olyan érzetem legyen, hogy csak egy YA románcot olvasok.

De talán az lesz a kulcs, hogy ennek a kötetnek bírtam a humorát. Ahogy Roth és az állatkái elintézik az angyalokat. Egyes szereplők beszólásai. Még az is, hogy ki Lucifer és Isten kimondva nincs, hogy tényleg ő az, de az annyira filmes jelenet lenne, ahogy Ördög és Isten táblás játékot játszanak!
Szóval, a sorozatot, a zárlatát is szerettem. Romantikus, de elég kalandos is. Humoros. Pont.

 

Armentrout: Utolsó lélegzetig – Mint YA fantasy: 75% korrekt történetzárás, humorral és fantasy elemekkel több románcnál.

Szubjektíven: 80% kellett, hogy Layla döntsön – onnantól jobb a sztori + a humora bejött.

Ellis: Transmetropolitan

Teljes gyűjtemény 1.

Városi életet közvetítő, társadalmi igazságtalanságok ellen szót emelő, újságírós.

Spider Jerusalem egy legenda lett. Az újságíró, aki nekiment az Államok elnökének, aki kimondta az igazat. Meg is undorodott mindenkitől és felköltözött egy hegyre, ahol elüldözhetett mindenkit a közeléből. A gond csak az, hogy még két könyvre szerződése van, az előleget rég elköltötte, és nem írt semmit. Spider csak a Városban tudtransmetropolitan.jpg írni, amit gyűlöl a korrupció és a bűn miatt. A határidő a nyakán, így rendbe teszi magát, kér egy újságírói állást és alámerül a Város poklában. Tudósít a félig ufóvá módosított emberek lázadásáról, akik ki akarnak szakadni az emberek közül. Megbirkózik a gyilkosokkal, akik a volt neje miatt vették üldözőbe. Asszisztenseket kerget az őrületbe, és az újabb választások közeledtével megint ott áll, szemben a Fenevaddal.

Elég nagy a felhajtás a kötet körül, kíváncsi lettem, miért. Még vívódom is, milyen viszonyom legyen Spiderrel és az ügyeivel.

Ez egy gyűjteményes kötet, és ezt érezni is. Megvannak a blokkok, amelyekben egy-egy cselekményszálat bontanak ki. Általában Spider Jerusalem rákattan egy témára, és annak a mélyére ás. Van, amikor csak közvetít: mint a lázadáskor a tetőről, máskor elég komolyan beleavatkozik az eseményekbe. (A politikai szálban.)

Sokféle eseményt kapunk, így a változatosságra nem lehet panaszkodni. Kettő, ami jobban megragadt bennem a többinél. Az egyik az embereké, akik űrlény DNS-sel módosították magukat. Az felvetett egy érdekes kérdést: ők maguk is el akartak különülni, és agresszorok lettek, így nem teljesen ártatlanok a létrejövő erőszakban. Ugyanakkor miért akartak különválni, mi minden eredője? Hogy a társadalom olyan rétegeiből jöttek, vagy olyan megtévesztettek, akikkel különben sem foglalkozott senki. Hagyták őket veszni, vegetálni. Így a társadalom is produkálja, hogy ilyenek lettek. Hatásos is, ahogy Spider megírja a cikket és világosan, durván az olvasók képébe vágja az igazságát.
A másik, a választások és a Fenevad. A különféle választási stiklik, az emberek megvezetése felső fokon. Spider elkötelezi magát, hogy a Fenevad ellen lép fel, de újfent be fog bizonyosodni, hogy mindenki romlott, ahogy az egész rendszer is. Az valahol fájdalmas, amikor felteszi a kérdést, hogy mi értelme megdönteni egy pocsék rendszert, ha az új élére ugyanolyan szemetet állítunk, csak más a neve?

Komor igazságokat mond ki a kötet, és nagyon aktuális tud lenni ma is. A szegregáció, ahogy az emberek egymással bánnak, a politika, a kapcsolatok kiüresedése. Elvileg a jövőben játszódik, de sok szegmense lehetne mai is.

Van humora, bár egy sötétebb fajta. Spider maga is nehéz alak, hangulatember, mocskos szájú, képes brutális tettekre, de valahol még szív is dobog benne. Csak a macskáját nézve: elfajzott módon humor, ahogy a macska kinéz, amilyen a viselkedése. Ugyanakkor van abban valami mélyebb is, hogy Spider megmenti és befogadja, és a macska egyes személyiségjegyei visszatükrözik a gazdájáét.

Durva a nyelvezete, és a grafikájára is rámondanám, hogy nyersnek hat. De a tartalomhoz mindkettő nagyon illik. Így erre sincs panasz.

A cyberpunk megint divat, és ha ma már ez nem is annyira jövőbeli, érezni, miért kultikus.

Folytatása van még, úgyhogy lesz még időm merengeni, hogy Spider hős vagy antihős. Az biztos, hogy karakteres. Folyt.köv.

 

Ellis: Transmetropolitan - Mint képregény: 85% ma is tartalmas, eredeti a megjelenése. Cselekmény + külcsín passzol.

Szubjektíven: 70% egyes részei az ízlésemnek durvák, a rajzai se éppen szépek, de hatásos.

SpoilerZóna

Szabó: A János vitéz-kód

a_janos_vitez-kod.jpgBerti nagyon átírja a János vitéz sztoriját, aminek a fél ország örül, a másik fele nem annyira. Pl. teljesen más lesz a sztori vége: János vitéz nem tér vissza a faluba, hanem elveszi a francia királylányt, király lesz és Berti lesz a minisztere - tulajdonképpen az irányító János vitéz mögött, aki itt vitéz se lesz, mert Bertit nevezik ki helyette, aki videójátékon vezényelte le a seregek közti csatát.

A történet változtatásával az ország is megváltozik: az emberekből kiveszett a küzdeni akarás, a hit, a szellem. Valamit tenni kell!

Az Einsteinek többi része a számsort tanulmányozza, ami Berti után maradt. Bevonnak egy irodalmárt is. Rájönnek, Berti a verssorokat írta á számmá. A szövegre téve pedig megnyílik az átjáró a történetbe.

A gyerekek átmennek, észre térítik a csapatot és megkésve, öregedve, de megcsinálják az elbeszélő költemény többi részét. Amint János és Iluska Tündérország uralkodói lesznek, a tó vize őket is hazaviszi.

Ahol aztán meg kell ígérni, hogy a jövő évi kötelező (Egri csillagok) világába nem mennek kirándulni.

Gortner: Mademoiselle Chanel elmeséli az életét

Divattervezős, boldogulást kereső, önmegvalósító.

Coco Chanel sokadik viadala elé néz az életében. Volt már a csúcson, istenítették és kellett már menekülnie is. Most vissza akar térni, és egy újabb kollekció mögé áll, amit hamarosan a világ elé tár. Mi vár rá: bukás vagy megint a szédítő magasság? Míg a színfalak mögött vár és besegít a modelleknek, az élete képei sorakoznak fel mademoiselle.jpgelőtte. Ahogy egy sorokgyerekes családban nevelkedett, rajongott az apjáért, aki sokat volt távol. Aki a fiait munkásnak, a lányait zárdába adta, amint megözvegyült. Ahogy felfigyeltek rá a varrótudománya miatt, majd 18 évesen a megkóstolt szabadság. Ahogy énekesnőnek készült, de rá kellett jönnie, hogy nem csinál így karriert. Ahogy kiválasztotta az első eltartóját, és a kalapjaival igyekezett anyagilag függetlenedni. Ahogy jött Boy és a szerelem, majd az egyre nagyobb siker. Míg Chanel legenda lett, Coco asszonyként is a maga útját járta. Érték szívfájdalmak, megtanulta maga diktálni a szabályokat a szerelmi életében is.

Máskor jobban tetszett volna, de most több és jobb Chanelről szóló könyvet olvastam, így ebben több minden van, amin fennakadtam. Regény, lehet eltérni a tényekhez képest is, de itt úgy éreztem, hogy idealizálva van Coco alakja, több szinten is.

Gortner valósággal romantikus hősnővé faragta Chanelt. Komolyan el kellene hinnünk, hogy egy olyan fiatal nő, aki énekesnőként kereste a kenyerét, varrogatott és a zárda után kiszabadult a világba, szűz maradt? Egyszerűen nem illett a korba, hogy az első szeretője, aki be is költöztette a házába, volt az első férfi az életében.

Valahogy nem fér össze egymással az a gátlástalanság, ahogy az életét élte, a szerelmi élete kezdeti szakaszával. Az érvényesülés egyik útja a szép nőknek a szeretővé válás volt, és Chanel nyilvánosan ezt választotta Etienne, majd Boy oldalán. Még a Boy szerelem sem teljesen az, a nőnek mindig fontosabb volt a szabadsága, az üzlete. Csak egy későbbi szakaszban merül fel benne, hogy anya is lehetett volna, de gyorsan el is veti a gondolatot. Nem család kellett neki. A férfiakat is használta, kezdettől – akkor miért kellett olyan hihetetlenül ártatlannak írni a kezdeteket? Nekem nagyon nem hihető.
De később is, mintha a botrányt keltő részek le lennének radírozva a cselekményről, és egy idealizált nő állna előttünk. A szerelmei, a karrierje, a családjával és üzletfelekkel való kapcsolata – meg lett itt szépítve. Saját korában is botrányosnak számítottak egyes lépései, itt viszont tompítva van a hatás, élete minden területén.

Kevésnek találtam azt is, ami a karrierről szólt. Olyan izgalmasan meg lehet írni, ahogy jön valami forradalmian új! A No.5 vagy a kis fekete – itt viszont fél szavakkal el van intézve. A szerzőt nem Chanel karrierje, hanem a személye érdekelte.

Fest is egy portrét egy erős nőről, aki elérte, amit akart, miközben volt egy sebezhető oldala is, amit aztán folyamatosan keményített meg. De az átmenetet nem érzékeltem, ezért is nem békültem meg a már említett szerelmi szálakkal sem. Amilyen összetett személyiségnek gondolom Chanelt, itt nem jelenik meg. Egyszerűbbek az indítékai, és nincs az sem mélyebben kibontva, hogy a gyerek- és fiatalkori sebek hogyan formálták.

Gortner kellemes regényt írt, annyi minden történt az asszonnyal, hogy az olvastatta a könyvet is. Csak éppen nekem olyan volt, mint egy gyengébb életrajzi film: a lényeges pontokat kiragadja az életéből, de valahogy elveszik benne a szereplő személyisége és csak olyan kis kellemes limonádé, semmi maradandó hatás.

 

Gortner: Mademoiselle Chanel elmeséli az életét - Mint életrajzi regény: 55% a lényeges életrajzi elemek itt vannak, de erősen szépítve.

Szubjektíven: 45% kevésnek találtam az érzelmi hatást, a szélsőségeket. Egyszerű lett.

Tóth: Balatoni futár

Kosztümös, vidéket megismerő, új barátokat szerző.

Csengődi István budapesti újságíró, aki most a mentorától, egyben felettesétől büntetést kap. Botrányba keveredett – kiderültek a nőügyei – és el kell tüntetni szem elől. El nem bocsátják, de leküldik a Balatonra. Balatonfüredről kellene a lapnak beszámolókat küldeni – olyan botrányokat kellene találnia és megírnia, ami felkelti a pestiek figyelmét is. Szembesül is vele, hogy a helyieknek elegük van abból, hogy botránymeséketbalatoni_futar.jpg gyártanak róluk, és egészen más az életük, mint ami terjed róluk. István szinte téma nélkül marad, amikor ölébe hull egy lehetőség. A Jókai-villába költözhet be és leltározhatja az író hagyatékát. Rá is bukkan egy levelezésre, ami érdekes lehet. Közben barátságokat köt, és egyre inkább belesüpped a Balaton melletti életbe.

Azt gondoltam, jobban megszeretem majd a szerző balatoni világát, ha kosztümös lesz a környezet. A főhős, István ráadásul újságíró, még akár valami érdekes is történhet a füredi életben… Ehhez képest még annyira sem volt komfortos számomra, mint az Édesvízi mediterrán.

A kosztümös regényekben kell a körítés, kell a korszak. Itt viszont a történelmet nem éreztem ki a cselekményből. Emlegetik a császárt, akad talán egy történelmi személy a szereplők között és ennyi. Messze nem vitt úgy vissza a Monarchia korába, mint Böszörményi teszi az Ambrózy báró sorozattal. Még csak igazán kosztümösnek se éreztem a regényt.

Nem igazán tudnám azt sem mondani, hogy jól követhető cselekménye van. Ahogy a másik sorozatban is, életképeket és hangulatokat tesz egymásra a szerző, amit jellegzetes helyi személyekkel igyekszik eladni.
Ez még talán jobban le is kötött volna, ha jobban ki van élezve a helyiek és a turisták ellentéte. Mert azzal együtt tudtam volna érezni, hogy a helyiek sérelmezik, hogy nem az igazi életükről születnek a cikkek, hanem a bulvárt akarja minden lap, amitől hamis kép születik Füredről és a lakóiról. De nem megy el ebbe az irányba. Nincs az a bulvár sem, amit sérelmeznek, a mindennapjaik meg unalmasak.

Majd jön a Jókai-villa és a kutatás a levelek között. Csak éppen hol itt a szenzáció? Nem tudott lekötni, hogy mi bukkan fel. Pláne, hogy a kutatás semmilyensége maradt meg az agyamban. (A végeredmény semmilyensége meg pláne zavart.)

Nem szerettem meg a szereplőket, és ennek folyamodványaként nem is tudtam drukkolni nekik. De miért is kellett volna? Nem érzek a regényben igazi konfliktust. István nem boldog, hogy büntetésből balatoni tudósítót csinálnak belőle a lapnál. Ennyi! Arról már nem is beszélve, hogy beilleszkedik és itt telepedik majd le az élettársával. Amin különben megint gondban voltam: ebben a korban egy együttélés? Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez a korerkölccsel összeegyeztethető lenne. Meg a szerelmi szál is olyan kurta-furcsa, nem is értettem, hogy tartottunk máris az együttélésnél. Felbukkan a nő, szinte a semmiből és már ott van egy kész viszony.

Tőlem idegen a nyelvezete is. Dagályos. Van benne hangulatkeltés, de szócséplőnek érzem és túlírtnak. Bele lehet fulladni a mondatokba, amit nem szeretek.

Sajnos, nem az én regényem. Azt készséggel elismerem, hogy hangulatos – több értelemben is – de nekem egy pörgőbb cselekmény, izgalmasabb rejtély és szimpatikusabb szereplők is kellettek volna hozzá.

 

Tóth: Balatoni futár - Mint történelmi: 45% történelem kevés van benne. Életképek és –színek sora, max kellemes.

Szubjektíven: 30% nem fogott meg se a főszereplő, se a füredi élet. Legfeljebb Jókai, kicsit.

Agatha Christie: A Bertram Szálló

Hoteles, titkos ügyletes, gyilkossági ügyet megoldó.

Miss Jane Marple nem ment férjhez, így gyermekei sem születtek. Van viszont olyan kedveskedő unokahúga és –öccse, akik szeretnék kényeztetni az asszonyt. Felajánlják, hogy fizetik a nyaralását, csak nevezze meg, hova szeretne elutazni. Miss Marple Londonba menne, és nem is akármelyik szállóba. Gyermekként a Bertram lakója a_bertram_szallo.jpgvolt az édesapjával, és nagyon kellemes emlékeket őrzött meg onnan. Meg is érkezik a szállóba, és mintha egy időutazáson venne részt: a személyzet, az ételek, a kiszolgálás, mind azt a kort idézi, amelyre már csak a hozzá hasonló öreg csontok emlékeznek. Fel is merül benne, hogy mekkora anyagi ráfordítás kellhetett, hogy mindez így nézzen ki. Miközben vásárolgat és élvezi a szállót, azért felfigyel arra is, milyen üzelmek folynak körötte. A fiatal örökösnő, Elvira, attól retteg, hogy valaki meg akarja gyilkolni. A hírhedt, élvezeteket hajszoló társasági díva is éppen erre jár, nyomában egy visszatérésre készülő autóversenyzővel. A gyilkosság sem marad el, és Miss Marple jó ismerőse a nyomozást vezető Atyának.

Nem Miss Marple a kedvenc Agatha Christie visszatérő szereplőm, de azért ennél többet vártam a kötettől. Nem elég, hogy az öreglány alig szerepel a történetben, maga a bűnügy is nagyon sokára indul be. Nem ilyen szokott lenni egy Agatha Christie-krimi!

De megvan annak a maga hangulata, ahogy magát a szállót megismerjük. Az atmoszféra, a külcsín, a személyzet. A szerző tökéletesen visszaadja az illúziót, amit a Szálló kelt. Egy darabka múltat, amelyben csak nagyon kevesen figyelnek fel arra, hogy mekkora munka van ebben, és mennyire mű az egész. Bennem úgy is nosztalgiát keltett, hogy nem éltem meg azt a korszakot, amelyet megidéz.
Ugyanakkor közben nem éreztem úgy, hogy zajlanának az események. A vége ismeretében tudom, miért kellett ez és miért ilyen részletesen, de amíg olvastam, azon kattogott az agyam, hogy ki fog meghalni, hogyan, és mikor indul már be a krimi. Olyan lassú…

A krimit kevésnek is érzem. Alig kell nyomozni, alig pár jelenet és már jön is az írónőre jellemző zárlat, ahol megmagyaráznak mindent, hogyan és miért történt. A megoldás kellően bulváros, szépen összeálltak a részletek is. A maga módján tetszett is, csak amíg ide eljutottunk, azzal volt bajom. Nagyobb a füstje, mint a lángja.
Meg kicsit azzal is hadilábon állok, hogy nem éreztem úgy, hogy igazság született volna. Nem feltétlenül a törvény érvényesülése, de nem minden szereplő kapta azt, amit a tettei alapján érdemelt volna. Hogy egy gyilkos szabadon távozhasson a végén? Agatha Christie világában akkor van ilyen, ha az áldozat halála jogos és szükségszerű. Mint az Orient Expresszen. Itt szó sincs ilyesmiről, és a gyilkos mégis szabadon, mondhatni boldogan távozik.

Maga Marple is csalódás volt. Nagyon csak szemlélője az eseményeknek, nem érzem úgy, hogy különösebb szerepe lett volna a megoldásban. Mintha egy saját krimiben csak mellékszereplő lenne a hősnő. Kevesebb az anekdota a kisvárosáról, kevesebb a kotnyeleskedés. Most úgy éreztem, bárki lehetett volna a Szálló vendége, nem feltétlenül Miss Marple kellett ide. Az Atya volt a lényeg, aki magában is megoldotta volna az ügyet, Miss Marple megfigyelései csak gyorsítottak az eseményeken.

De az áll, hogy a korszak megelevenedik a lapokon és egy felsőbb társadalmi kör világába nyerhetünk betekintést. Agatha Christie regényeiben mindig úgy érez, hogy kicsit társadalmi regények is, ez most is megvolt. Még bulváros is lett attól, hogy egy olyan asszony került a középpontba, aki botrányosnak számított az erkölcsös Angliában.

Még nem adom fel a Miss Marple történeteket sem, novellákban szeretem is az ügyeit, de azért Poirot jobban sikerült figura lett…

 

Christie: A Bertram Szálló – Mint krimi: 50% a részletek pazarak: a Szálló, a végére összeálló részletek – de lassú sztori.

Szubjektíven: 35% kevés Miss Marple, kevés a bűnügy, szinte alig éreztem kriminek is.

Mire várunk?

Cím: Délvidéki pezsgés

Szerző: Susan M. Boyer – a Liz Talbot-sorozat szerzője, nálunk most kezd. Siker esetén jelenleg 10 kötetnyi Liz-nyomozás kerülhet a polcra.mire2_3.jpg

Műfaj: krimi, thriller – merész remény egy kis humor?

Cselekmény: Liz déli nő, akinek bája mellett esze és pisztolya is van, meg egy magánnyomozói jelvénye. Amikor nagyanyját megölik, hazasiet – csak éppen a családban nem ő az egyedüli bűnüldöző. A rendőrfőnök bátyja kizárja a nyomozásból, amit Liz nem hagy annyiban. Pláne, hogy más szerettei is veszélyben vannak.

Még nem nagyon tudom belőni – sorozatgyilkos és misztikus vonal is van benne elvileg, majd kiderül. A borító mindenesetre fura a magyar kiadáson, de előre nem ítélkezem. (Talán a borító miatt várok bele humort is?)

Várható megjelenés: várhatóan október második fele

Szabó: A János vitéz – kód

Történetbe lépő, eseményeket megváltoztató, szabadításon dolgozó, iskolás.

4 jó barát alkotja az Einsteinek csapatát, akik sikeresen meg is nyerik az országos matematika versenyt. Dicséret helyett az iskolában a János vitéz várja őket, de sajnos egyikük sem tud mit kezdeni az irodalommal, a számokkal jobban kijönnek. Berti kisebb botrányt is kavar az olvasónaplójával, és a könyvtárban kell büntetésből a Petőfia_janos_vitez-kod.jpg klasszikust olvasnia. Bertinek azonban nyoma veszik: a János vitézben azonban megjelenik a karaktere, és folyamatosan alakítja a cselekményt. Miközben a fél ország felháborodik, Berti hogyan rontja meg Jancsit, a másik három gyerek azon töri a fejét, hogyan tudnák hazahozni a barátjukat.

Erre lehetne könnyen azt mondani, hogy irodalmár könyv. Az egész cselekmény egy klasszikus, a János vitéz körül forog, és azt a kérdést veti fel egészen direkten, hogy hozzá szabad-e nyúlni a klasszikusokhoz. De ezen felül szórakoztató regény is, én jókat tudtam mosolyogni rajta.

A cselekmény végig pörög – két síkon is. A maga módján kalandos és cselekményben gazdag mindkettő. A jelenben a kódfejtés, a változások hatása a jelenre, a mesében a más döntések.
Az külön bravúr, ahogy a verses részek megíródtak. Én mindig szenvedtem az epikus költeményekkel és a versekkel, jobban szeretem a prózát. De itt jókat tudtam mosolyogni egy-egy rímen, megoldáson is. Nekem már az alternatív János vitézért megérte elolvasni a kötetet.

Szerethető szereplőket vonultat fel, akiknek a nagyja valamiképpen csodabogár is. A főszereplő gyerekek mégiscsak matekzsenik. A segédjeik, pl. a doktorandusz irodalmár éppen elég nyűgtől szenvednek. Vagy a politikus apa, Albert, aki most kezd rádöbbenni, hogy máshogy kellene élnie. Nem hibátlanok, gyarlók és egy-egy tulajdonságuk komikusra van nagyítva, de ettől szerethetőek.
A gyerekek konfliktusaiban sok is a gyerek olvasóknak szánt elem: a matekcsapatba jutásért az ármánykodás, vagy éppen az ártatlan szerelmi szálak. Mai fejjel már csak mosolyogni tudok azon, ahogy itt titkolóznak, kinek ki tetszik, és zavarba jönnek, ha valaki erre rájön. De gyerekek, ilyennek kellene lennie – sokkal inkább olvastam ezt, mint ahol már a 13-14 évesek is vérre menően szeretnek.

De ami felnőttként megfogott, az irodalmi örökség modernizálása. Én abba a táborba tartozom, akik szerint van értelme. Közelebb hozza a műveket, és rá tud mutatni arra, hogy ma miért van értelme olvasni őket. De ezt már az is mutatja, hogy ezt a kötetet is elolvastam.

Azt is szépen prezentálja a kötet, hogy mi a magyar irodalomoktatás célja. A magyarságtudatot és az értéknevelést kell az irodalomnak vinnie. Mi másért tanítanák a hazaszeretet a Pál utcai fiúkkal és az Egri csillagok, A kőszívű ember fiait is erre kell kihegyezni. Szabó Borbála arra tette a súlyt, hogy ezek nélkül milyen értékek vesznének el, a könyvben szinte vége Magyarországnak, amikor a János vitéz gyökeresen megváltozik és János ottmarad Franciaországban a királylány oldalán. Ezekből vezeti le azoknak a tulajdonságoknak a létét, amik a magyar nemzet jellemző sajátosságai. Ha ezek nincsenek más, az emberek is mások lesznek. Ugyan szerintem inkább az olvasásszeretet kellene átadni és nem elemzéseket bemagoltatni, hanem elemezni tanítani, de Szabó tökéletesen hozta azt, amit az egyetemen a magyar tanítás gyakorlati szemináriumon három éven át igyekeztek a fejembe verni.
Ahogy már írtam, irodalmár könyv… Én is szerettem, de gyerekkézbe is tökéletesen illik.

 

Szabó: A János vitéz – kód - Mint gyerekkönyv: 90% jópofa formai és cselekménybéli megoldások, kánonba is passzol.

Szubjektíven: 75% Berti nem mindig szimpatikus, de a történet vicces és üt az átirat is.

süti beállítások módosítása