Jövőbeli, nyelvhez kötődő, kémkedő, birodalmi játszmás.
A Föld lakhatatlanná vált, az embereknek a világűrben kellett új hazát és megélhetést találni. Az új életforma más változásokat is hozott: a hagyományos kommunikáció ideje lejárt. A technikának hála az emberek már informatikai rendszerekkel egymáshoz kapcsolódnak, és a gondolatokkal, képekkel és nem szavakkal kommunikálnak. Két nagy birodalom épült fel így. A kettő között egy mesterséges bolygó, ahol máig őrzik a szavakat és hagyományos úton beszélnek. A moyer nem csak ezért különleges: a Hálóhoz, vagy bármely más, képeken alapuló kommunikációra épülő egyén agyában a moyer beszéd függőséget okoz, és irányíthatóvá tesz. A legkeresettebb drog a nyelv lesz, és miközben a moyer közösség a túlélésért küzd, a két szomszédos hatalom mindent megtenne, hogy végezzenek velük.
Első pillantásra a borító megcsapott: mégis, mi ez? Nem nagyon tudtam hova tenni a könyvet, és most, a történet olvasása után már értem, mi van a képen (a moyer nép lakhelye valamilyen bolygó előtt lebegve), de még mindig nem tudom eldönteni, mennyire tetszik. Azt hiszem, az érdekes a legjobb jelző, amit találok.
Ez a cselekményre is igaz. Különböző szereplőket követünk nyomon, és jót is mosolyogtam, amikor leesett, hogy földrajzi neveket kaptak meg saját névnek. A kém Maros, a katona Sió – elsőre még azzal is bajban voltam, ki férfi és ki nő. Eleinte nincs kapcsolat közöttük, mindenki a maga küldetését végzi és szembesül az állapotával járó veszélyeknek: olyan génmódosításokat kaptak, ami lecsökkenti az életidejüket és vannak egyéb tünetek is. Időt kellett hagyni a történetnek, hogy a nagyobb összefüggéseket és a cselekmény mögötti szálakat megértsem – miközben Maros és Sió kalandjait követtem, Baráth lassan megmutatta, milyen ez a világ és miért küzdenek.
Más, mint amit egy sci-fiben megszoktam. Az, ahogy a moyer nép mindene a nyelv köré épül, ami drogként hat a köröttük levő két birodalomban élőkre… Elég egyedi és nem is jut eszembe olyasmi, ami ennyire a nyelvet tette volna témává. Ok, az Érkezés is a nyelv körül bonyolódik, de egészen másképpen.
Baráth ezen felül saját nyelvi közeget hozott létre – tele van szakszavakkal és kifejezésekkel, melyeket ismerhetünk, de ebben a közegben egészen más jelentést kapnak. Mint a nyelvőrök – akár egy jó hasonlat. Annyira van az értelmükben hasonlóság, hogy értsem, miért ez lett a nevük, de egészen mást jelent a mi és a regény jelenében.
Miközben minden a nyelvről szól, nagyhatalmi birodalmi játszmás sci-fi is. Kicsit mindkét nagyhatalom életébe bele lehetett lesni, hiszen a kémünk egyik feladata volt a teljes beépülés, és ő belülről tapasztalta meg, milyen a Hálón. Közben meg taktikáznak egymás ellen.
Érezni a beletett munkát, alapos és jól megírt. Az más kérdés, hogy az egyedisége folytán számomra kicsit fura is, így lekötött, érdekelt, de igazán szeretni nem tudtam.
A szereplőket is egy egészen más normarendszer alapján kell megítélni. Alapvetően jó embereket állít a szerző elénk, akiknek lehet drukkolni a céljaik elérésében. Csak éppen ez nem a szereplőkről szól – egy nagyobb játszma részesei, amiben nem a saját sorsuk és az érzéseik a lényegesek, hanem a moyer nép jövőjéhez mit tesznek hozzá.
Világépítős sci-fi, szerencsére elég cselekményelemmel benne, hogy le tudjon kötni.
Nagyon profi, eredeti és a folytatást is el tudom képzelni. Korrekt, de hogy mennyire szerettem? Még nem döntöttem el. Értékeltem, ha érzelmileg nem is kötődtem hozzá.
Baráth: Afázia – Mint sci-fi: 75% kidolgozott és jól kitalált történet, egy kifejezetten érdekes alapötlettel.
Szubjektíven: 65% intellektuálisan lekötött, és tetszett, mennyire más. A történet kevésbé.