Kosztümös, vidéket megismerő, új barátokat szerző.

Csengődi István budapesti újságíró, aki most a mentorától, egyben felettesétől büntetést kap. Botrányba keveredett – kiderültek a nőügyei – és el kell tüntetni szem elől. El nem bocsátják, de leküldik a Balatonra. Balatonfüredről kellene a lapnak beszámolókat küldeni – olyan botrányokat kellene találnia és megírnia, ami felkelti a pestiek figyelmét is. Szembesül is vele, hogy a helyieknek elegük van abból, hogy botránymeséket gyártanak róluk, és egészen más az életük, mint ami terjed róluk. István szinte téma nélkül marad, amikor ölébe hull egy lehetőség. A Jókai-villába költözhet be és leltározhatja az író hagyatékát. Rá is bukkan egy levelezésre, ami érdekes lehet. Közben barátságokat köt, és egyre inkább belesüpped a Balaton melletti életbe.

Azt gondoltam, jobban megszeretem majd a szerző balatoni világát, ha kosztümös lesz a környezet. A főhős, István ráadásul újságíró, még akár valami érdekes is történhet a füredi életben… Ehhez képest még annyira sem volt komfortos számomra, mint az Édesvízi mediterrán.

A kosztümös regényekben kell a körítés, kell a korszak. Itt viszont a történelmet nem éreztem ki a cselekményből. Emlegetik a császárt, akad talán egy történelmi személy a szereplők között és ennyi. Messze nem vitt úgy vissza a Monarchia korába, mint Böszörményi teszi az Ambrózy báró sorozattal. Még csak igazán kosztümösnek se éreztem a regényt.

Nem igazán tudnám azt sem mondani, hogy jól követhető cselekménye van. Ahogy a másik sorozatban is, életképeket és hangulatokat tesz egymásra a szerző, amit jellegzetes helyi személyekkel igyekszik eladni.
Ez még talán jobban le is kötött volna, ha jobban ki van élezve a helyiek és a turisták ellentéte. Mert azzal együtt tudtam volna érezni, hogy a helyiek sérelmezik, hogy nem az igazi életükről születnek a cikkek, hanem a bulvárt akarja minden lap, amitől hamis kép születik Füredről és a lakóiról. De nem megy el ebbe az irányba. Nincs az a bulvár sem, amit sérelmeznek, a mindennapjaik meg unalmasak.

Majd jön a Jókai-villa és a kutatás a levelek között. Csak éppen hol itt a szenzáció? Nem tudott lekötni, hogy mi bukkan fel. Pláne, hogy a kutatás semmilyensége maradt meg az agyamban. (A végeredmény semmilyensége meg pláne zavart.)

Nem szerettem meg a szereplőket, és ennek folyamodványaként nem is tudtam drukkolni nekik. De miért is kellett volna? Nem érzek a regényben igazi konfliktust. István nem boldog, hogy büntetésből balatoni tudósítót csinálnak belőle a lapnál. Ennyi! Arról már nem is beszélve, hogy beilleszkedik és itt telepedik majd le az élettársával. Amin különben megint gondban voltam: ebben a korban egy együttélés? Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez a korerkölccsel összeegyeztethető lenne. Meg a szerelmi szál is olyan kurta-furcsa, nem is értettem, hogy tartottunk máris az együttélésnél. Felbukkan a nő, szinte a semmiből és már ott van egy kész viszony.

Tőlem idegen a nyelvezete is. Dagályos. Van benne hangulatkeltés, de szócséplőnek érzem és túlírtnak. Bele lehet fulladni a mondatokba, amit nem szeretek.

Sajnos, nem az én regényem. Azt készséggel elismerem, hogy hangulatos – több értelemben is – de nekem egy pörgőbb cselekmény, izgalmasabb rejtély és szimpatikusabb szereplők is kellettek volna hozzá.

Tóth: Balatoni futár - Mint történelmi: 45% történelem kevés van benne. Életképek és –színek sora, max kellemes.

Szubjektíven: 30% nem fogott meg se a főszereplő, se a füredi élet. Legfeljebb Jókai, kicsit.