Kamaszos, új barátokat szerző, nehéz döntésekkel szembenéző.

Pamuk Fanni kilóg a sorból és meg sem próbál beilleszkedni az iskola diákjai közé, ahova a szülei kényszerítették. Szeret olvasni, sorozatokat nézni, és idén a Con jelenlétét is jelmezben tervezi. Urara, a haláldémon alakját öltené magára. A haját már feketére is festette, amin a keresztény iskola vezetősége és a szülők is kiakadtak. Fanni azonban halad a célja felé, és varrógépet igyekszik olcsón szerezni. A szomszéd néni, akivel beszélnie sem szabad, meghallja, és felajánlja a segítségét. Fanni elfogadja, és döbbenten fedezi fel, milyen jó fej a néni, hogy jelmeztervezőként milyen sokra vitte és még pár családi titokra is rábukkan. A szekrény csontvázakkal van tele, és Fanni eltökéli, mintát vesz Uraráról, és elkezdi rendezni a dolgokat. Helga nénit is össze kellene békíteni a családjával, meg a saját szüleinek is ideje sok mindenen változtatni – közben Fanni is felelős felnőtté érik.

Majdnem fent maradtam a vonaton – annyira belemerültem a történetbe, hogy fel sem tűnt, hogy már haza is értem. (Pedig a kánikulában mindig azt lesem, mikor szabadulok és szállhatok le már a szinte kazánként forró szerelvényről.)

Mészöly Ágnes megint írt egy olyan regényt, amit viszek magammal azután is, hogy befejeztem és feltettem a többi Mészöly-kötet mellé a polcra. Ilyennek kellene lennie az ifjúsági regényeknek: szórakoztat, de sok mindent ad is mellé és mind érzésben, mind gondolatban tesz hozzám valamit. Még akkor is, ha egy 16 éves lányról szólt, ami már rég nem vagyok. Mert a jó ifjúsági nem csak a tényleges kamaszoknak szól.

Mi minden volt ebben a regényben? Nem fogok a nagy témára ugrani elsőre, csak azért sem. A felszínen van egy Fanni, aki különc és morcos, és nem találja a helyét. Ő kezd el többféleképpen is nyitni a regényben és a felszín alatt meglátjuk majd milyen erős és pozitív személyiség is ő igazán. Bátor. Mert ahhoz is kell erő, hogy esélyt adj az új osztálytársaknak, ne kapaszkodj a régi barátokba. Erő kell elengedni a kapcsolatot, ami nem működik vagy működhet. Cselekvő, aki nem a könnyebb utat keresi, hanem felvállalja a konfliktusokat, fejlődik és építi a környezetét is. Barátokkal, szülőkkel – néha ki kell mondani dolgokat.

Van szerelmi szál, Fanni korához képest nagyon érett döntéseket hoz. A menő sráccal képes szakítani, mert ő többet akar, mint amit Fanni kész meglépni. (Tudom, üzenet a sorok közt: nem kizárja a szexet, csak azt mondja, olyannal, aki tényleg fontos és nem csak divatból.) De az is példaértékű, ahogy majd a Kristof-szerelmet kezeli. Jobb is így, mintha mese felé vinni a szerző a történetet. Van benne szerelem, de reális és nem az a legfontosabb szála.

Ugorjunk a mélyvízbe? Ez a regény témává emeli a halált, duplán is. Fanni hőse, Urara egy haláldémon, és a rend fenntartásáért küzd. (Fantasy betétként azt a történetet is elolvashatjuk a regényben.) Mert mindennek meg kell halni egyszer, embernek, istennek, mindennek. Helga néni pedig haldoklik, és Fanni ott van végig mellette. Nem lesz tabu az elmúlás, itt van minden fájdalma és mocska, de az is, hogy ez a REND. Emberivé teszi, segíti az elfogadást.

Sok minden is történik a regényben, és ha leírva kicsinek is tűnik – jelmezt varrni egy fesztiválra – olvasva izgalmas és mély is mellette. Egy percre nem unatkoztam, faltam az oldalakat, hogy kivel mi fog még történni.

Tele van emlékezetes szereplőkkel is – karakteresek, miközben hihetően mindennapiak is. Talán ezért is szerettem ennyire, mert ezt a regényt elhittem. Szerettem, ahogy van remény, hogy mindenki jobb lehet, helyrehozhat dolgokat, amiket korábban nagyon elrontott.

Egy kételyem volt összesen: néha a nyelvezete. Értettem, de olyan… erőszakosan fiatalos.

Nem is kötök bele semmit, ezt most simán szerettem és jól esett a lelkemnek. Még a nosztalgia is elkapott – én a Bleachre voltam így rákattanva: a Halálistenek menők!

Mészöly: Fekete nyár – Mint ifjúsági: 100% van cselekménye, érzelmi és értelmi tartalma, szerethető, emberi hősei.

Szubjektíven: 95% ez most nagyon megfogott. Jó sztori, szereplők és mozgatta az EQ-m is.

Az író Anne Gallagher amerikai lányként nőtt fel. Tudja, hogy a nagyapja Írországból jött át még 18 évesen, és sok szállal kötődik a család az otthonához, de a lány még nem is járt ott. Anne kisgyerekként megárvult, a nagyapja nevelte fel, de valahogy mindig elmaradt, hogy hazalátogassanak. Amikor Eoin meghal, a végakarata, hogy a családi birtok melletti tóba legyenek a hamvai szétszórva. Anne először megy Írországba, hogy eleget tegyen a kérésnek.

Ám amikor kihajózik, leereszkedik a köd és rálőnek. A század első felében találja magát, ahol összekeverik a saját dédanyjával. Az első Anne Gallagher a forradalmi harcokban tűnt el, ahol a férje meghalt. Az anyósa és a család barátja, az orvos Thomas Smith nevelte az árván maradt fiát, Eoin-t, akiben Anne a szeretett nagyapjára ismer.

Elfogadja a neki kínált szerepet, beilleszkedik a család életébe, mint az első Anne. Thomas azonban érzi, hogy valamit titkol előle. Anne tud dolgokat, amiket nem lenne szabad. Thomas jó barátja Michael Collins, Anne is összebarátkozik az államférfival és a politika, történelem a nő szemszögéből más. Ahogy Thomas és Anne egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Anne biztos akar abban lenni, hogy Thomas őt szereti, nem a dédanyját. Így őt beavatja, és a férfi hisz is neki. Szeretők, majd házasok lesznek.

Anne Michaelnek is felajánlja, hogy elmondja a jövőt. De a férfi visszautasítja. Érzi, hogy hamarosan meghal és erőszakos halált hal, de kész elfogadni. Csak az érdekli, hogy a törekvéseiből mennyi fog megvalósulni. Anne azonban nem bírja megállni, egy papírra összeírja, amire emlékszik a férfi haláláról. Arra gondol, majd odaadja a férjének, tegyen belátása szerint.

Eoin nagyanyja bukkan rá a papírra, és mivel mindig is gyanús volt neki Anne, most ráuszítja a radikális forradalmár fiát. A tóba viszik a nőt, agyon akarják lőni annak ellenére, hogy Thomas gyermekét várja. A terv csak azért nem sikerül, mert az idő elragadja Anne-t, aki újra a saját korában találja magát, ahol csak 2 hét telt el.

Kiderül, megörökölte Thomas birtokát, ahol Eoin felnőtt. Ott vannak a férje naplói. Anne próbált visszajutni hozzájuk, de nem sikerült. Így letelepedett a férjével közös otthonába és itt várja a babát.

Egy napon egy csónak jön a vízen. Thomas evez felé – számára 10 év telt el. Felnevelte Eoin-t, aki Amerikába ment, Thomas pedig evezni kezdett és remélte, a feleségéhez talál vissza. A család egyesül. Ha fiuk lesz, Eoin Michael névre kereszteltetik.

Új útra lépő, állatos, kiskamaszos.

Zoe csodagyereknek számít: fuvolaművész, aki 13 évesen már teltházas koncerteket ad. Hegedűművész anyja annak is szenteli magát, hogy a lánya megkapja azt a nagy karriert, ami neki nem sikerült. Zoe gyakorol, megdolgozik a sikerért, de egyre inkább érzi, ez mibe kerül neki. A fiú, aki tetszik neki, egy másik lányt választ, aki normális. A barátnője, Kim is a fejére olvassa, hogy nincs is élete, csak gyakorol és koncertezik. Most azonban Kimnek lenne szüksége Zoe munkamoráljára. Felvételizik a Snowfields Akadémiára, az ország egyik legjobb lovasképző intézetébe. Zoe lesz a trénere, és a felvételire is vele utazik. Amikor fuvolázik, egy különös és szépséges ló merészkedik a lány közelébe. Az iskola egykori világbajnok tanára, Caleb Cole meglátja, és szeretné az osztályába csábítani a lányt, aki lassan megismeri Shaman és Caleb történetét, és dönt a saját jövőjéről is.

Azt hiszem, műkedvelő rajongónak kell most neveznem magam. Nagyon szeretem a lovakat, szívesen olvasok róluk regényeket vagy nézek lovas filmeket. De igazi tudás a szeretetem mögött nincsen. Így biztos nem szúrok ki olyanokat, ha egy szerszám neve más, mint igazából. Ezt a regényt ilyen háttérrel is hiteltelennek éreztem. Attól még jó gyerekkönyv, de kétlem, hogy sok köze van a valóságnak ahhoz, amiről szól.

Vékony könyv és igazság szerint nem is sok minden történik benne ténylegesen – Zoe lelkében több minden lezajlik, és elég lelkiző is a regény, ez tölti meg az oldalakat. Egy kis fiúgond, a felvételi, majd Zoe döntése, hogyan folytassa. Ezzel össze is fogtam a könyvet.

Viszont, közben ott van a szülő – gyerek konfliktus. Zoe anyja nagyon jót akar, de végig az motoszkált bennem, hogy a saját karrierálmát erőlteti rá a gyerekre. Az apa a fék az asszonyon is, aki nem csak egy csodagyerek apja próbál lenni, hanem a gyerekéé. Igazán nagy viharzás soha nincs, az apa mindent elsimít, de a téma azért benne volt.

Ott van a jövő választásának kérdése is. Zoe most dönti el a továbbtanulást, és hiába csak a középiskola, azzal már rálép egy útra. Itt már felmerült bennem, hogy nem tudom elhinni a regényt. Nem tudom elhinni, hogy aki arra a szintre elér, mint Zoe, ilyen könnyen félretegye a fuvolát. Abban kivételes volt, lovagolni viszont még nem is tud. Nem késtek el már azzal, hogy Zoe lehessen gyerek is?

Ott a szerelmi és barátnős szál. Mindig furcsának érzem, amikor 12-13 évesek szerelmi drámáznak. Most is. A lány egész változását az indítja be, hogy tetszeni akar egy fiúnak és csalódnia kell. Az ok, kamaszos, hogy a kötelességet adja fel a szórakozásért, de azt annyira felnagyítottnak érzem, ahogy kikészül, mert a fiú a másik lánnyal marad. 13 évesek! Miért van úgy megírva, mintha esküvő, nagy harang, mesebeli nagy szerelem lenne a téma?

A Kim – Zoe barátság hihetőbb, bár érdekes lesz, a jelen kötet fejleményei hogyan hatnak majd a barátságukra.

Direkt hagytam a végére Shaman és a lovas iskola szálát. Mert ezt szerettem benne, ezért érdemes elolvasni, de ez az is, amiről a leginkább éreztem, hogy nincs rendben. Tudom, ez a heppem, de én számolgatom a szereplők korát. A lovakét is. Shaman durván 15 éves, vagyis nem egy fiatal ló. Mégis, nem úgy van megírva. Mintha egy csúcsformában levő versenyló lenne. Meg az egész lósuttogó képzés is… Egy pillanatra sem tudtam elhinni, néha már átcsúszni éreztem a mágikus realizmus talajára.

A ló szemszöge is a történetben – miért kellett? Gyerekkönyv, értem miért van benne és hogyan színesíti a cselekményt, de akkor is. A stílusa, cselekménye is gyerekre szabott.

Van még jó pár része a sorozatnak, egy esélyt még biztosan adok neki, aztán meglátjuk, hihetőbb lesz-e a továbbiakban, vagy marad lánymese lovakkal.

Mayer: Utazás Snowfieldsbe – Mint gyerekkönyv: 60% állatszeretetre nevel, szimpatikus embereket mozgat, de mese.

Szubjektíven: 70% a zene és a lovak is olyasmi, amit szeretek, így a mese ellenére is tetszett.

Országot építő, örökséget továbbadó, középkori.

A hagyomány szerint Koppány jussa a nemzetségfői cím – a béke lehetetlenné vált, és a vezér kész háborúban visszanyerni a jogait, megőrizni apai örökségét. Ám nem elvakult, tudja, könnyen lehet, hogy István és a német lovagok győzedelmeskednek. Így Gecse bő kapja a feladatot, hogy ne a harctéren bizonyítson, hanem helyezze biztonságba Koppány asszonyait. Az ágyasát és a feleségét, akik gyermeket várnak. Koppány elesik, Gecse bő elmenekíti a családot és álcát biztosít a számukra egy másik vezér fiával együtt, Vászollyal. Babócsa – az ágyastól – és Berzence – a feleségtől – rangrejtve születik meg, és nevelkedik. Miközben István létrehozza a Magyar Királyságot, a két fiú is keresi a helyét. Berzence harcossá érik, a bátyja szelídebb nála, és nem vágyik a hatalomra.

Cs. Szabó Sándor szóló kötetnek írta pár éve a Koppányt. Sikeres lett, és jól eltalálta a korhangulatot is. Az István, a király a regényhez hasonlóan rehabilitálja a vezért, ahogy a regény is tette. Elkészült a folytatás is – mivel szerettem az első kötetet, ezt is vártam.

A történet közvetlen folytatás, még több is annál, hiszen az utolsó rész itt van újra, csak más részre téve a hangsúlyt. Itt az lett aláhúzva, hogy Koppány miképpen rendelkezett a családjáról és helyezte biztonságba a születendő gyerekeit.

Meglepett, mennyire el van nyújtva ez az első rész. Azt valahol értem, hogy a csata és Koppány végzete hangsúlyos, az egy életút vége és az ország számára döntő esemény. Voltak olyan jelenetei, ötletei is, amelyek voltak annyira újak, hogy felkeltették a figyelmem, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok velük kibékülve.

Vegyük csak Sarolt alakját! Itt egy erős, negyvenes nő, aki simán viszonyba bonyolódik Vencellin lovaggal. A német Koppány elleni indulatait is az fűti, hogy Koppány meg merte kérni Sarolt kezét, akivel ő akart összegabalyodni. Nagyon nem volt szimpatikus Sarolt személye, és meg tudtam érteni, hogy István bedugta egy kolostorba, amikor rajtakapta a lovaggal. A szerző viszont nem ítélkezik, ő még Sarolt helyzetében is empatikus és megmutatja, egy ilyen energikus, fiatalos asszonynak milyen kín volt, amit a fia talált neki.

Majd Gecse bő környezete következik és az asszonyok sorsa. Jóleán, a feleség fiatal és szép, még terhesen is lesz kérője. Az kifejezetten tetszett, ahogy itt nem a szerelem dominál. Gecse bőt az vezeti, hogy mentse a fiukat és egy lehetséges mostohaapánál is a jövőbeli esélyeket latolgatja. Mert végig benne van, hogy ez a két fiú örökös, Árpád-vér.

A felnőtt Berzence és Babócsa történetében nem maguk a férfiak a lényeg. Más a kettejük alkata, és egy-egy nagyon emberi vonás hozza őket közel. Berzence, aki nem tud mit kezdeni az anyjával, aki elhagyta és más fiait szülte sorra. Babócsa, aki elégedett a maga sorsával családjával és nem is kell neki több. Ők kitalált alakok, viszont történelmi háttérbe lettek helyezve. A harcok, amelyeket vívnak, leképezik a folyamatot, ahogy a nép és vele az ország átalakult.

Sajnáltam is, hogy nem jut több fejezet a királynak és az ő fiának. István, Imre, Gizella éppen csak felbukkantak – Sarolt sokkal hangsúlyosabb lett náluk.

 Kicsit hiányzott egy olyan vezéregyéniség, mint korábban Koppány. Eloszlik a történet több szereplő között, és nincs egy hős, akinek a története lenne. Még a címbéli fiuk sem.

A történelmi színek, egy nagyon más világ bemutatása viszont megtörténik. A szerző nem csak a cselekményt alakította úgy, hogy történelminek érezzük. A nyelvében is van egy archaikus íz: elméletben értékeltem, azért olvasni kevésbé szerettem így.

Egyszer érdekes volt, de élményben messze nem hozta azt, amit az első kötettől kaptam. Jobb lenne, ha Koppány unokái már nem érkeznének…

Cs. Szabó: Koppány fiai - Mint történelmi: 70% nyelvezetében is megidéz egy letűnt kort, kalandosan meséli a múltat.

Szubjektíven: 50% nem volt hős, akinek drukkoljak – a nyelv sem hozta közelebb hozzám.

Testőrös, szerelembe eső, múlton túllépő.

Jake sorsát a szülei tragikus elvesztése eldöntötte. Amint tehette, bevonult és ki is emelték, annyira jól lőtt. SAS mesterlövészként megtalálta az életcélját, míg a magánélete szerencsétlen alakulása a karrierjét is tönkretette. Jake pár évvel később profi testőr, aki a démonok elől menekül. Nőkkel és névtelen viszonyokkal, a munkával feledkezik meg a történtekről. A legújabb munkához nagyon nem fűlik a foga: a szexi pasira ragadnak a nők, így csak férfiakat szokott védeni, a félreértéseket elkerülendő. Most azonban gyorsan kell a figyelemelterelés, és csak egy nő jön szóba. Camille egy milliárdos féltett lánya, modell, aki a tudtán kívül halálos fenyegetéseket kapott. Bár Camille lázadna az apja bérelte izomerő ellen, tagadhatatlan köztük a kémia. Mire Jake észbe kap, már egy életre meg akarja a nőt védeni.

Pont jókor talált rám az e regény. Nincs mindig gyomrom az olyan történetekhez, amelyek annyira rosszak, hogy az már szinte jó. Most pont ilyen hangulatomban voltam, és amin máskor kiakadok és oldalakig írom a panaszaim, most nevetni tudtam.

Mivel is kezdjük? A cselekménnyel lesz a legegyszerűbb. Annyira klisé, hogy szinte előre tudni mindent. A belobbanó vágy, a félreértés, nagy békülés és még nagyobb happy end. Egy ponton sem lep meg, pont azt hozza Camille és Jake kapcsolatában, amit végig vártam. Ettől simán lehetne unalmas is.

Attól meg borzalmas, hogy milyen idióta helyzetek akadnak benne ténylegesen és érzelmileg is. Most komolyan, ki szerint romantikus egy pucér piknik? Egy tisztáson, ahol hangyák vannak meg mindenféle rovarok. Mocsok. Romantikus jelenet akart lenni, tudom, de én szabályosan röhögőgörcsöt kaptam tőle. Vagy, amikor Jake reggelizteti a nőt. Az különben nem önellentmondás, hogy imádja, ahogy kinéz – az volt az első, amire felfigyelt – de folyton etetné? Azért megérne egy misét, ha pár kilót felszedne a nő, akkor meg futni vinné?

Máskor kiakadok, most szórakoztam azon, még az érvek is mennyire nem passzolnak. Jake, aki magában elmondja millió meg egyszer, hogy tetszik neki, hogy Camille nem egy elkényeztetett királylány, független és okos nő. Mégis, miből szűrte ezt le? Hogy azt mondta az apjának, nem akar testőrt? Ahogy a helyzet alakul, ettől éppen annak az elkényeztetett lánynak látszik, aki nem. Okos? Fel nem fogom, ezt miből veszi. Pláne, hogy utána bődületes mennyiségben jönnek a szexuális utalások meg az ágyjelenetek. Amikor nem éppen arra gerjed, hogy milyen okos a nő… Nem mintha fordítva jobb lenne – Cami mit lát meg a férfiban? A regény szavaival élve a fitt faszt. (Még valami, amit rühellek egy könyvben. Indokolatlan trágárság – pipa!) A halálom, amikor a szexet összemossák a szerelemmel és ez a regény teljes egészében azt játssza meg.

Ha már a sok szex. Erotikus regény, legyen. Pláne, hogy meg sem közelíti a szürke 50 szintjét. Viszont, annyiszor használja a popsi szót, hogy az zavaró. Különben is, popsi? Arról kisbabákra asszociálok és máris pedofil színezetet kap nálam.

Itt még abban is hiba van, hogy mennyire álompárt és tökéletes embereket kapunk. Ok, a szereplők fekete-fehérek. A gondom az, hogy Jake van a nagy hősnek, remek embernek eladva. A végére azonban kiderül, mit tett a saját gyerekével. Az viszont nálam nagyon nem fér bele egy jó ember jellemzésébe, itt meg mindenki úgy tesz, hogy teljesen ok, hogy 4 évig rá se néz a saját gyerekére. Egy találkozás után meg éppen csak nem éneklik kézen fogva a gyerekkel meg Camille-lel a We are family-t.

A krimi szál meg gyors és összecsapott, de ez kit lep meg? Lepedőakrobatika csak a lényeg.

Miért nem akadok ki jobban, és miért találtam mégis szórakoztatónak ezt a könyvet? Mert pont akkor olvastam, amikor ezen a sok hülyeségen csak röhögni tudtam. Máskor morognék.

Malpas: A védelmező - Mint erotikus: 65% sok szex, tökéletesként eladott szereplők, némi más szál terelésképpen.

Szubjektíven: 50% más idegállapotban kiakadnék rajta, de nagyon. Most viszont vihogtam.

Ma trilógiákra emlékezünk. Ha megmondom a 3. rész címét, beugrik melyik sorozatból van?

1: Az utolsó város

2: A király visszatér

3: Horda

4: Excalibur

5: Pusztulás és felemelkedés

Megoldás: Tovább!

Nyomozós, beépülő, főnökkel zöld ágra vergődni próbáló.

Caroline a jól sikerült Hollywood-i cikk után meghívást kap a cég párizsi irodájába a főnökétől. Mivel a jóképű Pierre Duval mozgatja a nő fantáziáját, el is utazik. Ott azonban nem városnézés és flört vár rá, hanem egy újabb eset. Duval egy ismerőse számol be arról, hogy a barátnőjével gyanús eset történt: a férjét gyászoló asszony egy klinikán volt, egy kisebb vagyonért, és teljesen megváltozva tért haza. Mivel a klinikára éppen meztelen jóga oktatót keresnek, Duval már gyártatja is Caro hamis életrajzát. A nő egy hét alatt kell, hogy magára szedjen annyi jóga kultúrát, hogy ne bukjon le azonnal. Irány Rio, és a várossal való gyors ismerkedés után már be is jelentkezett a klinikára. Valóban valami gyanús zajlik ott, de egy beépített nyomozónőnek hála gyorsan felfedik a titkot.

Újabb habkönnyű csajos regény, amit akár nyaralásra is bedobhatunk a táskánkba. Ebben a kötetben visszakaptunk valamit az eredeti hangulatból, nyaralós több értelemben. Kis könnyed olvasmányos – de azért nem ez a kedvencem a 4 rész közül.

A cselekményben hozott vissza R. Kelényi olyan elemeket, amelyek a nyitásban megvoltak, aztán kezdtek kikopni. Ahogy Barcelona színei és ízei voltak a nyitányban, most úgy kirándulunk el Rióba. Valósággal a városban éreztem magam, ahogy látjuk a nevezetességeket, de a mindennapi életet is. A csodák, de a nyomornegyed is. A helyi vallás, az emberek, a hangulatok. Könnyű belefeledkezni, és nagyon élveztem is a városnézést a helyi vezetővel. Az ételélmények is ki lettek pipálva: ok, Rómában is volt étkezés, csak a pizza annyira univerzális étel, hogy abban nem volt meg az újdonság érzete. A brazil konyhát viszont most fedezhettem fel a hősnővel.

Ezeket szerettem is benne nagyon, közelebb hozott hozzám egy várost és kultúrát, amit eddig maximum egy-egy filmben láttam. Sajnáltam is, hogy a párizsi fejezetekben valami ilyesmi kimarad, mert Caro nagyban készül a jógaoktató szerepre. Én jobban díjaztam volna Párizs felfedezését, de hát ez nem útikönyv…

A strandkönyv hangulatot pedig növeli, hogy Caro magánélete szokás szerint zűrös. Jön, lát és összezavar Duval. Én különben ellendrukker vagyok – ok, jó pasi és gazdag is, de mi alapján lennének jó páros? Egyrészt, Caro bukott már bele távkapcsolatba, és kétlem, hogy Duval otthagyná érte Párizst. Titokzatos, furcsán is viselkedik – abszolút nem érzem hitelesnek, amikor Caro olyan kijelentést tesz magában, hogy beleszeretett. Talán a kémia megvan, de különben semmi alapja a kettősnek. Egy kis csajos színezetet ad a történetnek, sokan drukkolnak is nekik, a végére lesz csavar is… Azért szerencsére nem látványos romantika van adagolva, ez a meglevő se fogott meg.

Nem véletlenül hagytam a krimit a végére. Az szinte nincs is, és Caro roppant kényelmesen kézhez kapja a válaszokat. Minimális dolgot kell csak tennie a sztoriért, a megoldás az ölébe pottyan a rendőrnővel együtt. Az egész klinika vonal összecsapottnak hat, csak az előkészítés ok, ahogy kiderül, hogy valami történik ott a kezeltekkel, megváltoznak – de maga a beépülés, az ottani nyomozás, semmilyen és túl gyors.

Ezt a részt is a humor dobja fel, mert bizony hősnőnknek még annyi fogalma sincs a mostani szerepéről, mint korábban testőrként. Ezért is volt nekem ez a könyv inkább csajos, chick-lit, és nem női krimi. Az csak némi színezet a magánéleti, szerelmi kérdések és Rio felfedezése mellett – szinte elhanyagolható.

R. Kelényi stílusa a szokott könnyen fogyasztható, nőies és szórakoztató.

Összességében kellemes élmény volt, Rio nagyon el lett találva benne – a sorozatot biztosan folytatom, csak éppen nem ez a sorozat legjobbja. Annyi baj legyen!

R. Kelényi: Rejtélyes Rio – Mint strandkönyv: 75% Rio hangulatos, a történet csajos és humoros is, a krimi nem az igazi.

Szubjektíven: 70% szeretem a humorát, szórakoztató, Rio szinte megelevenedik – de Duval…

Cím: Napvilág

Szerző: David Baldacci – nálunk is nagyon sikeres thriller szerző, akitől az akciójelenetek, katonaság és krimi sem áll távol. Újabban a humorát is kezdem felfedezni, és nem egy könyvén szórakoztam kifejezetten jól.

Műfaj: krimi, thriller

Cselekmény: sok mindent még nem tudni az Atlee Pine sorozat 3. kötetéről. Eleve, aki eddig követte Atlee kalandjait, szerintem várja, mi fog történni vele. Pláne, hogy most személyes nyomozás következik. Atlee az eltűnt testvére nyomába ered, és az útja keresztezi egy másik visszatérő Baldacci-hős útját. Jön újra John Puller – ő még jobban is érdekel, mint Atlee. Ha mázlink lesz, Robert Puller is színre lép majd.

Várható megjelenés: ősszel, elvileg szeptember végére olvasható lesz magyarul is.

Más világokba átjáró, család történetét felfedő, mágikus.

January különös kislány volt, egyedi, bronzszínű bőrrel és egy apával, aki nem ért rá a lánnyal foglalkozni. Julian Dudose folyton úton volt, különlegességeket kutatott fel a különc milliomosnak, Cornelius Locke-nak. A férfi egyik házában laktak, műkincsek között és Locke egyfajta talizmánként tartotta maga mellett a kislányt. January egy napon azonban felfedezett egy kék ajtót, ami egy másik világra nyílt rá. Elmesélte, de láthatóan nem hittek neki. A lány nem adta fel, célul tűzte ki, hogy ilyen ajtót keres még és kalandjai lesznek. Közben egy ládában ajándékokra lel, egyszer egy kötetre is. A Tízezer ajtó meséjére, melyben két világ gyermekei, egy fiú és egy lány véletlenül összetalálkoztak, és hosszú évekig kerestek egy újabb ajtót, amelyen visszatérhetnek egymáshoz. Miközben az ajtók titka veszélybe sodorja a lányt, lassan feltárul előtte a saját története is.

Alix E. Harrow, már a szerző neve is olyan, hogy félig-meddig regénybéli alak neve is lehetne. Megy is a cselekményhez, hiszen ez egy világok közti, fantázia mese. Még akkor is szépnek találtam, ha igazság szerint annyira nem is varázsolt el a történet.

A cím dupla, hiszen utal a regény világában működő, világok közti ajtókra, de a kötetre is, amit January felfedez és elolvas. Mese a mesében, ajtó az ajtóban. Hozzá a szép borító és meg is van az alaphangulat az olvasáshoz. (Bár túlzottan felidézte bennem a Csillagtalan Tengert, de az legyen a legnagyobb bajom.)

A történet nagyon kényelmes, egy fokkal talán jobban is, mint ami nekem jól esett. Lassan történik benne bármi, és bőven van idő minden következmény feldolgozására is. A betétek is folyamatosan lassítanak rajta. Rá kell szánni az időt – ez egy belemerülő regény, akkor tud hatni a varázslata. Olyan érdekes helyzet áll elő, hogy nem sok minden történik benne, mégsem éreztem kevésnek vagy unalmasnak. A világa, a líra eladja.

Egy ponton rájöttem, hogy sokkal jobban éreztem magam a regényben megjelenő könyv világában, mint January valóságában. Nem nagyon tudtam együttérezni a kislánnyal, akiben egyedül a kutyája iránti elkötelezettsége fogott meg. Hiába nő fel a történet alatt, végig gyerekként láttam magam előtt, és nem igazán szeretem a gyerekhősöket. Pedig bátor, merész, álmodozó – kedvelhetném, és mégsem így lett.

A Tízezer ajtó története meg olyan, mint egy mese. Egy pár, akiket világok választanak el, mégis egymásra kell, hogy találjanak. Vannak benne nagyon szép sorok, számomra személyesebb lett a hangvétele is, mint különben a regényé.

Szerettem, hogy a karakterek okoznak meglepetéseket. Igaz, pont January nem, mert ő az, aminek látszik. De sokan mások őriznek titkokat és bonyolultabbak a történeteik, mint amit látunk belőlük. Akár Julian, akár Locke, akár Jane – többek, jobbak és rosszabbak. Nem egyszerű a jó – rossz szembenállást sem összehozni, miközben mégiscsak az. A kalandozó álmodozók a hősök, míg más világok parazitái a rosszak, ha csendben is űzik ármányaikat.

Költői a regény, nagyon erős hangulatokkal. Mesélős, jó értelemben fülledt a levegője. Valósággal bele lehet aludni, ringat a nyelvezete közel annyira, mint a cselekménye. A költői képei, a leírásai is kidolgozottak. (A névjátékokat is bírtam, pl. hogyan lesz Julian neve ez.)

Azt nem tudom, mennyire érdemes felvetni, hogy sok más portal fantasy is felidéződött bennem olvasás közben. Eleve az, hogy a zsáner feltétele, hogy az ajtók/kapuk más világokra nyíljanak. Sok ilyen könyvet olvastam, szerettem, és fel is ötlött most bennem egyik-másik. Saját történet, mágia és családtörténet, de a kapuk akkor is ismerősek.

Nem az a könnyed fantasy, amiket falok, de a változatosság gyönyörködtet. Nem lesz a kedvencem, de egyszer érdemes volt elolvasni.

Harrow: Tízezer ajtó - Mint fantasy: 75% kidolgozott világ, egyedi és erőteljes hangulat, összeálló történet.

Szubjektíven: 55% tudtam értékelni a szépségét, az alaposságát, de azért nekem lassú.