Kalandos, mágikus, új druidát avató, érzelmeket tisztázó.

Atticus végre kiképezte Granuaile-t, már csak a földhöz kell kötnie, és hosszú évszázadok óta először két druida járhat majd a Földön. Csak éppen az egyetlen hely, ami alkalmas a kötésre, az Olimposz lábánál van, ahol akad egy isten, aki nagyon szívesen kibelezné Atticust. Most azonban kénytelen kockáztatni, a helyszínre érkeznek és megkezdik az érzékeny mágikus beavatkozást. Közben menekülnek, harcolnak – csak egy téma van, amit Atticus igyekszik elkerülni. Granuaile már feszegeti, mi is van közöttük a tanár-diák kapcson túl. Atticus addig képtelen erre gondolni, amíg a nő nem lesz druida, és nem tudja megvédeni magát. De balszerencséjére egy másik isten is bejelentkezik, hogy a világvégével riogasson: Loki.

Kedvet kaptam elővenni a korábbi köteteket is. Most nagyon abban a hangulatban sikerült olvasnom, amikor vevő voltam a humorára. Jókat vigyorogtam rajta, még kalandos is és a magánéleti szálak is haladnak végre.

Ez különben megint egy olyan sorozat, aminek olyan 'sűrűn' jönnek ki az új részei – de legalább kijött, örülök ennek is!!! –, hogy sikítani tudnék egy ez történt korábban fejezetért. Az viszont nincs, így kapaszkodok a cselekménybe beletett mankókba. Szerencsére annyi akad benne, hogy annak visszahozza az emlékeit, aki olvasta a korábbi részeket. Új olvasók: az aktuális kalandot érteni fogják, Hearne pontosan körvonalazza most mit és miért csinálnak, legfeljebb zavaró lehet a korábbi kalandokra az utalás, de azok nem úgy részei a cselekménynek, hogy az aktuális kaland megértéséhez kellenének.

Fantasy, egy jól kitalált világgal. Mitológiák szövik át, és a klasszikus görög-rómain túl bőven kapunk viking mitológiát és keltát is. Szépen összeáll, jól van felépítve, és vannak a szerzőnek nagyon eredeti ötletei. Az idő szigetek például ilyen, ha én is inkább szomorúnak találom őket, mint Granuaile, nem csodának, mint Atticus.

Közben egy kalandregény is, amiben sokan vadásznak főszereplőnkre. Így bőven akad harc, menekülés és minden ehhez köthető részlet. A görög részek tetszettek is, a skandináv mitológiába visszaugrást és a Fenrir elleni harcot éreztem összecsapottnak. Ahhoz képest, hogy az micsoda egy farkas, könnyen ment. Mondjuk, sejtem, hogy az még csak alapozás…
Közben épül Atticus és Granuaile kapcsolata, és szerettem is, hogy Atticus szemszögén keresztül nincs ez túlírva. Ez nem egy romantikus regény, de annyi szerelem és évődés van benne, hogy nőként is jól szórakoztam rajta némi románcra igénnyel.

Ha már szórakozás. Atticus és Granuaile (ha elég sokszor leírom, talán nem kell mindig puskáznom – azt hittem, az ázsiai nevek a legrosszabbak, de az írek is feladják a leckét) mellett itt van Oberon, aki talán a kedvenc szereplőm lett. Ennek a kutyának van humora, józan világlátása és szereti a Gyűrűk Urát! Jó barát, hűséges, és nagyon egyet tudtam vele érteni, amikor arról beszél, hogy az emberek túlbonyolítják a szerelmi életüket. A romantikus regényekbe gyakran érzem én is így, így Oberon szívemből szólt. De emellett nagyon sok vicces beszólást kap, és Hearne egyenrangú szereplővé írta a többiekkel.

Kicsit talán epizódnak éreztem ezt a regényt – van ugyan önálló kaland benne, és kicsit megy előre a cselekmény egésze is – de már most előkészíti, hogyan tovább. Nincs semmilyen lezárás, csak az aktuális kaland után máris jöhet a következő.
Mivel a kötetben van a következő részből pár oldal, nagyon remélem, hogy jönni is fog magyarul is. Olvasnám tovább a druidák kalandjait.

Hearne: Beszorítva – Mint fantasy: 90% egyedi és humoros hang, kalandos cselekmény, kedvelhető szereplők.

Szubjektíven: 95% szerettem a történetét, a szereplőket és a kapcsolataikat, bejött a humora.

• Európa: A zongorista - történelmi, dráma
• Vinton: Sosem látott férj - történelmi romantikus
• Klett: Best of Crime Stories - krimi, nyelvtankönyv
• Gabo: Isten harcosai - történelmi fantasy
  • Érkezés a sötétségbe - sci-fi
• Animus: A hableány halála - krimi
• Fumax: A Fehér lovag átka - képregény
• Menő: Felelsz vagy mersz - ifjúsági
• Agave: A végső igazság - sci-fi
  • Elvesztek Párizsban - történelmi, kémregény
  • Tízezer ajtó - fantasy
• General Press: A remény napjai - történelmi romantikus
• Könyvmolyképző: Gonosz mélység - YA fantasy
  • Sötét, magányos átok - YA fantasy
  • Merit nélkül - romantikus
• 21. Század Kiadó: Nem vagyunk már gyerekek - kortárs, női
  • A könyvkötő - disztópia, fantasy

Március

22. Sándor: Meddig jössz - kortárs/női 5

23. Rowling: Az Ickabog - meseregény 4

24. Malerman: Malorie - disztópia   4

25. Marshall: Három apró hazugság - thriller 3

26. Böszörményi: A Barnum-rejtély - történelmi krimi 4,5

27. Brubaker: Mars mentőakció - képregény 3

      Herman: Az elemésztő homály - YA fantasy 3,5

28. Scott: Bizalom - YA 2,5

      McGee: Királyi élet - YA strandkönyv 3,5

Lassan jön a tavasz. A héten se volt olyan érzésem, hogy ki kell szabadulnom a természetbe és élvezni a napfényt... Legalább könyvben volt pár élményem.

Kamaszos, szerelmes, ármánykodó, rangos.

A függetlenségi háború megnyerése után Washington Amerika királya lett. Ennek következményeképpen a forradalmak sehol sem robbantak ki, így pl. Franciaország is királyság maradt, ahogy a Romanovok is még orosz cárok. A Királyság most nagy váltásra készül: Beatrice hercegnő lesz az első királynő a történelmükben. A lány élete a kötelességről szól, és elvárják, hogy eszerint válasszon férjet is. A tökéletes jelölt is megvan Teddy személyében, csak éppen a lány a testőrébe lett szerelmes. Az iker fiatalabb testvérei feje is a szerelem miatt fő: Jeff herceg egy közrendű lányba, Ninába szerelmes, miközben kékvérű exe, Daphne vissza akarja őt szerezni; Samantha hercegnőnek meg pont az a Teddy kellene…

Guilty pleasure kamasz olvasmánynak kiváló: gazdagok és szépek élete a köbön, pazar díszletek között, és a legfőbb gondja a szereplőknek a szerelem és a viszálykodás. Csak azt sajnálom, hogy ennél szerintem ebből többet is ki lehetett volna hozni belőle…

Szóval, értitek. Itt aztán minden akörül forog, ki kit szeret titokban és nyíltan mit játszik meg. Mindhárom hercegi sarj a happy endért küzd, és egyiknek se tűnik úgy, hogy sok esélye van.
Váltott szemszögből van elbeszélve a történet, így minden fontos szereplő fejébe beleláthatunk. A szerző nő, így ez a lányokra vonatkozik. Érzelmesek, manipulálnak, hisztisek, vagy éppen a végtelenségig visszafogottak és elnyomottak – szinte vártam, Bea mikor robban. De egyelőre túl jól nevelt ehhez…

Kamaszként jobban tetszett volna, amikor a Gossip Girl könyveket olvastam és néztem a sorozatot is. Daphne – Jeff – Ethan sztoriban abszolút megláttam a Blair – Nate – Chuck háromszöget. Kavarásban, érzelmi játszmákban hozza a könyv a kötelezőket.
Csak éppen, már kinőttem a kamaszkorból és most kezdek belefáradni a zsánerbe.

Kezdjük csak azzal, hogy a szereplők nagyja borzalmasan naiv! Jeff úgy van vezetve, mint egy pincsi kutya. Az nem veri csak át, aki nem akarja. Nina megszerzi a srácot, akit mindig imádott és ilyen könnyen feladná a harcot? Bár McGee igyekszik megértetni, hogy tört össze a szíve és miért cselekszik így, akkor se bírtam, ahova a történet végére kilyukad.
De a szereplők többségére igaz, hogy nem tudtam őket megkedvelni. Még Sam a leginkább életre való – Bea túl tökéletes kell, hogy legyen. Jeff túl léha és felelőtlen. Daphne be van állítva minden rossznak, a nagy intrikusnak. Egyoldalúak. Sam egy fokkal színesebb, mert ő lázadozik és keresi a helyét a világban.

Aztán itt ez az alternatív világ, aminek már az alapja inog. Ok, nem történelmi regény, de Washingtonnak mégis hogyan lett örököse? Utalnak rá, hogy ugyanaz a felesége ebben a verzióban is. Nekik meg nem volt közös gyerekük! Akkor, mégis, hogy lehetnek a szereplők George Washington egyenes ági leszármazottai?
Annyira érdekelt volna, milyen ez az alternatív világ. Az európai királyi házak, vagy éppen Amerika királyságként. Annyit tudtam csak kihámozni, hogy hercegségre lett osztva – Bea ilyen családok fiai közül kellene, hogy férjet válasszon. Ennyi! Még csak az sem derül ki, mi lett a rabszolgasággal. Mert itt nem volt Észak és Dél. Vannak nekik még rabszolgáik? Vagyis, a világábrázolás egy nagy nulla.
Nem tetszett az sem, hogy csak a tárgyaikban látszik minimálisan, hogy napjainkban játszódik a történet. Néha elővesznek egy mobilt, autókat vezetnek és repülőgépre ülnek. Ha ezeket levesszük, simán lehetne kosztümös is.

Vagyis: van egy érdekes ötlete a szerzőnek, de nem használja ki. Beéri azzal, hogy szimpla szereplőket szerelmi sokszögekben és ármányokban mozgat. Kamasz guilty pleasure, szórakoztató a maga módján – nekem már nem annyira.

McGee: Királyi élet – Mint strandkönyv: 70% lehetőségekkel teli az alap, de nem bontja ki, marad a szerelmi téma.

Szubjektíven: 55% egy-egy ötlet tetszett benne, de a cselekmény túlzottan romantika körüli.

Kamaszos, szerelmes, traumát feldolgozó.

Edie 17 éves kamaszlány, aki pont egy olyan boltba sétál be este nasiért, amit kirabolnak. Rá is fegyvert fognak, és csak egy srácnak, Johnnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. A lány azonban nem bír a megszokott életében maradni, iskolát vált. Nem segít az sem, hogy egykori legjobb barátnője szenzációt csinálna az esetből, és magukra szabadítaná a sajtót. Pont oda kerül, ahova John is jár. Aki egyszerre imádott és hírhedt figura: drogos múlt miatt balhésnak tartják, de annyira helyes, hogy a lányok megvesznek érte. A közös élmény barátokká teszi a párost, de persze többről kezd szólni a történetük, főleg, amikor a szex is képbe kerül. John ugyanis képtelen elviselni a gondolatot, hogy Edie mással jöjjön össze, de azt sem képes kimondani, hogy szerelmes a lányba.

Legjobban azzal fognám meg, hogy ebből már kinőttem. Nagyon kamasz hősnőnk van, aki nagyon kamaszos első nagy szerelmet kap és nekem hihetetlen az egész történet. Pedig lehetett volna tragikusabb, és érzelmileg jobban összerakott is, de leginkább a szerelmi szálra koncentrált. Ennyi meg kevés a boldogságomhoz.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet Edie nézőpontjából van megírva. Ő meg annyira tipikus kamaszlány, hogy az már húzza az idegeim. Nagyon érzelmes, és nagyon sokszor nyavalyog. Ehhez hozzájön, hogy az önbizalma közelít a nullához, és komolyan nincs kibékülve az alakjával sem. Maga a stílus sem tetszett, ahogy megnyilvánul a lapokon, és a személyisége sem. Ő pont az a kamaszlány, akit akkor írnak, ha az átlag kamaszlányokat akarják megfogni az írók. Kicsit duci, kicsit magányos, de persze az álomherceg jön érte fehér lovon…
De legjobban az zavart, hogy volt itt egy olyan trauma, amit értelmesen is meg lehetett volna írni. A PTSD, meg ahogy a barátnője beáldozta őt a hírnév hajszolása közben. De Edie nem esik át semmilyen fejlődésen, gyógyuláson. Jön John és a szerelem és máris minden rózsaszínű.

John karakterével hasonló gondjaim vannak. Ő kap egy problémás családot, bűnöző testvéreket, és neki is ott a drogos múlt. Ehhez képest mi már egy megjavult srácot látunk, aki maximum azért küzd, hogy mások is higgyék el, hogy már nem balhés srác. Ez a váltás a semmiből jön, pedig most zajlott. Csak épp megírva nincs, mindössze a végeredmény, a kamaszlány álom John.
De maga John karaktere is vérszegény. Mit tudunk meg róla azon túl, hogy rákattan a hősnőre és milyen helyes?

Azt tudtam díjazni, hogy azért barátok előbb lesznek, mint szerelmesek. Van egy minimális fejlődési íve a kapcsolatuknak, ami egészen addig működik, hogy képbe kerül a szex. Barátoknak jobbak voltak, mint párnak. Akkor volt témájuk, hihetőbb íve annak, ahogy hol távolodnak, hol közelednek egymás felé. Onnantól kezdve, hogy kimondják, szeretik a másikat, túl mesebeli lett az egész. Minden akadályt legyőznek, és együtt készülnek a jövőjükre. Az a barátsággyűrű is a végén… Fogadnék, ha nem gimnazista hősöket ír Scott, hanem egyetemistákat, az eljegyzési gyűrű lett volna.

Romantikus regény, így nem kellene azon fanyalognom, hogy tényleges cselekmény sincs benne elég, de tényleg nincs. Az elején és a végén van egy feszültebb helyzet, igazi veszély, különben a tipikus középiskolás és szerelmes gyötrődés.

Nekem ez most nem tetszett. Se a cselekmény, se a főszereplők, se Edie stílusa. Csalódás volt.

Scott: Bizalom – Mint YA: 50% érzelmesen megírt történet olyan hősnővel, akivel lehet azonosulni. Tipikus.

Szubjektíven: 25% nem szerettem a hősnőt és a regény stílusát sem, ebből nőttem már ki.

Malerman: Malorie

Miután az intézet lakói megbolondulnak, Malorie fogja a gyerekeket és elmenekülnek. Egy tanyán lelnek otthonra, és az anyjuk mindentől távol tartja őket. Tom azonban elmenne, feltalál dolgokat és kísérletezne, hogy tudnak az emberek újra látni. Amikor egy népszámláló itthagyja a papírjait, a nagyszüleik nevét találja meg Olympia és Tom. Malorie képtelen nyugton maradni, tudnia kell az igazat és elindulnak.

A vak vonatot veszik igénybe – Malorie itt is fent hagyja a szemkötőt. A gyerekek nem akarják, Tom ki is megy levegőzni. Itt megtalálják olyanok, akik egy olyan városba invitálják, ahol kísérleteznek és már nem kötik le a szemüket. Malorie utána menne, de rátámadnak és lelökik a vonatról. Olympia utána megy, és együtt indulnak Tom megmentésére. Olympia már el meri mondani, hogy neki nem kell kötő. Ő látott már lényt is, rá nincs hatással.

A városban Tom tesztelheti a találmányát, egy szemüveget. Azzal kérik, hogy nézzen rá egy lényre. Megteszi, és működik. Mire az anyja ideér érte, már tudják, hogy ez az esélyük. Malorie megtalálja itt az apját, kibékül a fiával és elfogadja a változást. Gary, akivel végez és így lezárja a múltat.

Marshall: Három apró hazugság

A végére minden hazugság kiderül. Olivia rájött, hogy a fia és a nevelt lánya viszonyba kezdtek. Féltette a fiú zenész karrierjét, így azt hazudta nekik, hogy féltestvérek. Daniel ezért jött össze másik lánnyal, és Sasha ezért akart bosszút.

Valóban történt erőszak is, de a lány hazudott. Daniel öccse erőszakolta meg, de megfenyegette, hogy azt kell mondania, Daniel volt – mindig féltékeny volt a bátyjára, tönkre akarta tenni. Miatta feküdt le Daniellel a lány, majd hazudott róla később.

Sasha megerősítette az erőszak történetét bosszúból.

A végére a hazugságok kiderülnek, és 10 év után megpróbálják rendezni a kapcsolataikat. Sasha mindenkit elveszít: felismerik mennyire önző, hazug dög, még Daniel is elfordul tőle. Az öccse mehet börtönbe, és Daniel kérheti, hogy vegyék elő az ügyét és mondják ártatlannak. Az anyjával is sikerül kibékülnie.

Kamaszos, örökséges, mágikus, baráti társaságos.

Négy Ösvény mágikus kisváros. Négy család alapította, akik mágikus képességekkel rendelkeznek, de cserébe ide vannak kötve és őrizniük kell a Rengeteg szörnyetegét. A jelenlegi örökösök kamaszok: Justin, akire mindenki felnéz, és titkolja, hogy nem sikerült a beavatása, nincs különleges képessége – húga viszont a kártyáival a jövőbe lát. Harper, aki elbukott, a Homályban rekedt négy napra, és elvesztette egy karját is. Isaac, aki pusztító erőt örökölt. A negyedik örökös, Violet most tér először haza – az anyja elmenekült innen, és a másik lánya halála után jött haza, bár lányát nem avatta be, mi várja itt. Justin tudja, hogy bár ereje nincs, valamit tennie kell, mert a Homály erősödik, emberek halnak meg. Violet lehet a kulcs – a lány és anyja érkezése fel is kavarja az állóvizet. Hatalmi és mágikus harc indul.

Korrekt sorozatkezdet, van benne ötlet, de elsősorban YA regény és nem fantasy. De lehet ez még jobb, látok rá esélyt, mert a világa izgalmas.

A képességek, ahogy a városnak egyszerre védelmezői és rabjai, a szörnyeteg, akit még nem érthetünk pontosan, micsoda is ő. Ezek mind tetszettek benne – főleg a szörnyetegben látok lehetőséget. Herman megadja még a kellő nyitottságot, hogy ne tudjuk, ki is ebben a történetben az igazi gonosz. Valóban rém volt, akit el kellett zárni, vagy a családok azért tették, hogy mágiát szerezzenek? Van még kérdés, amire érdekelnek a válaszok, és ez jó.

A mágiához kapcsolódóan kalandok is akadnak a regényben. Violet mágikus beavatása, ahogy a fiatalok elkezdik kutatni, hogy mi történt korábban, mit tehetnek ők most. Majdnem mindenki egy titkos szervezetbe is belecsöppen, és nagyban megy a titkos ármánykodás a négy család között. Ezt is lehet még fokozni, ráadásul egyes képességek miatt igencsak gyilkos harcok lehetnek.
Csak éppen az ifjúsági, ami megint lefáraszt. A négy főszereplő szerelmi élete és keservei közel olyan fontosak, mint a küzdelmük a szörnyeteggel és a családokkal. Van egy szabály: a családok tagjai nem lehetnek együtt. Ha összejönnek, gyerekük lesz, a képességek kioltják egymást, és elvesztik a mágiát. Ennek ellenére Harper és Justin között erős a szikra, amit alaposan elnyomnak magukban, de a többieknek nyilvánvaló, hogy mi feszül közöttük igazán. Ehhez jön hozzá, hogy Isaac és Violet is szerelmes lesz – csak éppen olyanba, aki másba szerelmes a négyesen belül. (Direkt nem mondom el, ki kibe. Mivel Isaac és Violet is biszex, nem is olyan egyszerű ráérezni.)
Szerencsére nem a szerelmi életük a fő gondjuk, a szerző eléggé helyen tudja tartani, hogy aki éppen élet-halál harcot vív mágiával, nem azon fog merengeni, hogy 'szeretlek, te is szeretsz, miért nem vagyunk együtt'. De értem, ifjúsági, kell az érzelem is benne.

Mennyire vannak más kamasz kérdések benne? Leginkább a megfelelési kényszer. Ahogy a gyerek meg akar felelni a szülőjének, és egy ponton ezért meghasonlik. Mert ahogy felnő, látni kezdi, mit kellene változtatni. De ehhez lázadni kell, és itt még nem tart minden szereplő. Ez is egy lehetőség, mi lehet még itt.

A karakterek szerethetőek, bár egyszerűek. A kötelességtudatuk és a szerelmi vágyaik határozzák meg őket, Violet esetében ehhez jön hozzá a gyász. A szülők közt pedig a hatalomvágy lesz nagy motiváció.

Annak ellenére, hogy a szerelmi szálai nagyon nem tetszettek, ifjúsági fantasynak elég kalandos, és látok még benne lehetőséget. Érdekel a folytatása is.

Herman: Az elemésztő homály - Mint YA fantasy: 75% korrekten alapozza a világot, elég kérdést hagy a folytatásra is.

Szubjektíven: 60% kicsit sokallom a kamasz vonalat, de a szörnyet és a családokat bírom.

Hősös, harcoló, idegen világos.

Amerika Kapitány a SHIELD igazgatójaként egy titkos csoportot hoz létre, melyek az emberek szeme elől rejtve keresik a vészhelyzeteket és hárítják el azokat. Több egykori harcostársát beszervezi, de új embereknek is ad esélyt. Még akár olyanoknak is, akik korábban a rosszfiúk csapatát erősítették. Az egyik tag, Sharon több is a számára, mint harcostárs, a magánéletben is párost alkotnak. Most éppen rejtélyes koronák nyomában járnak, melyekkel magát a Sötétséget lehetne visszahozni a világba. Meglepődnek, hogy nem csak egy, több korona létezik, és kezelniük kell a helyzetet. A csapat egyik fele a Földön, a másik a Marson néz szembe az ellenséggel, aki képes a Titkos Angyalok agyát is átmosni a megfelelő eszközzel.

Röviden: sovány. A történet, a cselekmény bonyolítása, a karakterek és az akciók is. Mindegyikből lehetett volna több is. Talán az is közrejátszik, hogy a Fumax kiadványoknál megszoktam, hogy egy-egy ciklust adnak ki egyben, így ez a történet önmagában érthető, csak rövid és nem elég összetett.

Az kevésbé zavar, hogy korábbi események jelentik az alapját. Az elején ezek össze vannak foglalva, így lehetett érteni annak olvasása nélkül is. Szabadon használja a karaktereket is, különféle világok tagjaiból áll össze az Angyalok stábja. Meg különben is, akkora nagy a Marvel univerzum, hogyha minden egyes kötetet és történetet ismerni akarnék, egy élet nem lenne elég, hogy visszaolvassam őket.
Az viszont zavart, hogy senki sem egyéniség. Sok új és régi karaktert mozgat, de egyikük sem jellegzetes vagy/és kimagasló. A képességeiket leszámítva alig lehet megkülönböztetni őket. Bátrak, nagy harcosok, a jó ügy harcosai. Ok, ez egy akciómenet, de akkor is nagyon felszínesnek éreztem, ahogy a szereplők jelen vannak. Van, akik kapcsolatban élnek egymással, ami itt kerül némi csókolózásban, semmi a kapcsolat mélységéből. Vagy, az egyiküket az egyik korona agymossa, tesz szörnyűségeket, és az egész el is lesz felejtve, ahogy lekerül a korona. Különösebben még lelkiismeret-furdalása sem lesz.

Nem vagyok oda a lelkizésért, pláne egy képregényben, de itt annyira egysíkú mindenki, hogy valami kellett volna. Legalább egy kis teret adni a szereplőknek, hogy ne csak a megszokott sablonokat játsszák újra. A nagy hősök, akik mentik a világot – de mellettük kik ők?

A cselekmény sem olyan, amivel jól elvagyok. Nincs igazán nyomozás, csak akció követ akciót. Filmen talán izgalmasabb lett volna, elnézegettem most is, de különösebben nem tudtam belemerülni, ki ver kit éppen.

Poén sem volt annyi, hogy az feldobja és eladja. Pedig, ha már akció, akkor egy-egy jól megválasztott egysoros tudta volna növelni a tetszési indexem. Deadpool is azokkal adja el magát többek között, de ezen angyaloknak az sem jutott.

Végül, a grafika. Nagyon plasztik. Nem néz ki rosszul, de azt sem mondanám, hogy jól. Olyanok a figurák, mint a GI Joe katonák. Drabálisak nem egyszer, és olyan érzetet keltettek, mintha gyurma vagy inkább játékfigurák lennének. Néha a fogakat kivillantó mosolytól a hideg futkosott a hátamon. A fogakat nagyon nem találták el.

Ez lesz a végszó: többet vártam a kötettel. Legalább egy jobb cselekményt, nem csak akciókra épülő kémakciót. Itt viszont csak egymás verését kaptuk, meg egy szálat, amin majd haladhatnak tovább az események.

Brubaker: Mars mentőakció - Mint képregény: 50% akciómenetként működik, de a cselekmény, a karakterek is sekélyesek.

Szubjektíven: 45% a futottak még kategória. Nem túl szép, nem túl izgalmas, de nem is fájt.

A Kossuth Kiadónak fut most egy szerzői sorozata Híres nők címmel.

Amit eddig olvastam belőle, nekem tetszett, így egy kis címösszerakó játék következik a sorozat köteteivel, hátha más is kedvet kap valamelyik részhez.

Rakd össze a sorozat köteteinek címét!

1: Maria Callas                                      A: és a szerelem illata

2: Amrita Sher-Gil                                 B: és a szerelem dala

3: Frida Kahlo                                       C: -

4: Madame Picasso                              D: -

5: Edith Piaf                                          E: Bécs Múzsája

6: Alma Mahler                                     F: és az élet színei

7: Coco Chanel                                    G: és a szerelem eleganciája

8: Grace Kelly                                      H: a díva

Megoldás: Tovább!