Virágok, növények több borítón is előfordulnak.

Ezek melyik kötetekhez tartozhatnak?

Megoldás: Tovább!

Családos, vámpírrá váló, életmódot választó.

Phoebe a nagy változás előtt áll. Vámpír lesz belőle, így Marcus örök társa lehet. Csak a hagyományok értelmében az átváltozása után 2-3 hónapig nem mehetnek a férfival egymás közelébe. Túl erősek lennének az érzelmek, és a lánynak meg kell tanulnia az új képességeivel és késztetésekkel együtt létezni. Marcus így a nyáron sok időt tölt Matthew-val, Dianával és az ikrekkel, akik egyre különlegesebbek lesznek – Philip alig 2 éves, de már varázsolni kezd és egy griff jelenik meg mellette védőállatként. Becca pedig sok vámpír jellemzőt mutat, noha az ő varázserejének is vannak jelei. Miközben a szüleik megegyeznek, hogy neveljék a gyerekeket, Marcus a múltja démonaival néz szembe, hogy aztán új életet kezdjen a szerelmével, aki már örökre mellette lesz.

Nem örülök neki, de úgy éreztem, ez csak egy plusz kötet – ha a sorozat miatt megint fel lett kapva a történet, el lehet adni még egy részt belőle… Még akkor is csalódtam kicsit, ha különben szívesen néztem meg, mi lett az ikrekkel, Dianával és Matthew-val.

Harkness a Mindszentek-trilógiát ugyanis zártra írta meg. A konfliktusokat kisimította, és kijelölte, kinek milyen módon folytatódik az élete. Most nagyon éreztem is, hogy nincs mivel folytatnia. Simán a hétköznapokat kapjuk, igazi konfliktus nélkül. Phoebe tanul, ahogy előtte a többiek is. Azt sem nevezném körömrágó izgalomnak, hogy vajon lekötik-e az ikrek varázserejét – már a harmadik részben megegyeztek, hogy nem lesznek titkok és lekötés.
A hangulata még azért eladja valamennyire, de ez már nem egy izgalmas történet. Ahhoz izgulni is kellene valamin, itt meg nincs min. A szereplők szimpatikusak, szeretem az írónő világát, de ez csak egy hosszan – nagyon hosszan – elnyújtott utóhang.

Ami némileg színezi a történetet, hogy Harkness elmeséli Marcus korábbi életét. Az emberi évektől kezdve a vámpírként átélt kalandokig. Megelevenedik az amerikai függetlenségi háború, majd a francia forradalom is. Itt valamivel több izgalom volt – csak éppen a jelenből és a korábbi részekből tudjuk, kivel mi van, így itt sincs min izgulni a szereplőkért. A történelmi áthallások meg nem olyan frappánsak, hogy azok önmagukban olvastassák.

A karakterek nem változtak semmit. Még Marcus is ugyanaz, pedig elvileg róla most sok minden kiderül. Lényegében azt látom, hogy ifjúként is már ilyen ember volt, most csak kapott egy tragikus gyerekkort mellé, amit majd el kell fogadnia és megértenie az arájának is. Phoebe pedig vámpírrá lesz – de ez sem változtat a lány személyén.
Még leginkább az ikrek fejlődése kötött le, mert ott még voltak kérdőjelek. Milyen képességeik lesznek, mennyire kell féken tartani őket? Ők valami újat jelentenek, és a kedvenc részeim mind hozzájuk kapcsolódnak, ahogy a humor is. Ártatlanok, játékosak, és még nem fogják fel, milyen erők birtokában vannak. Most is úgy érzem, ha Harkness még Mindszentek regényt akar írni, akkor őket kell a középpontba helyezni, és kalandokat adni nekik. De majd meglátjuk, visszatér-e a regények világába.

Megírva nincs rosszul, korrekt regény. Stílusában egységes, szépen illeszkedik az előző részek után. Hangulatos, családias, kényelmes. Mindent részletesen, bőven megírt az írónő, és le lehet merülni az egyes részeibe, hangulataiba.

Összességében a sorozat egy filler része, ami a cselekményt nem vitte előre. Kellemes, hangulatos olvasmány, de leginkább egy rajongói kötethez tudnám hasonlítani, egy regénnyé írt utóhang ez.

Harkness: Az idő rabjai – Mint fantasy: 55% a világát, hangulatát, karaktereket rutinosan mozgatja, de nincs konfliktus.

Szubjektíven: 65% szívesen olvasok az írónőtől, érdekel a szereplők sorsa, de ez csak filler.

Családot alkotó, normalitásra törekvő, élettel szembenéző.

Vízió családot akar, és teremt is egyet magának. Először az emberi szerelme agyhullámaiból nejet, majd a kettejük agyhullámaiból kamasz gyermekeket hoz létre. Valerie, Viv és Vin – feleség és egy ikerpár. Kiköltöznek a kertvárosba, és nagyon normálisok akarnak lenni. Valerie háziasszony lesz, Vízió eljár dolgozni a Bosszúállókkal, az ikreket beíratják az iskolába. Még az evést is imitálják, noha a computer agyukkal nekik enni nem kell. Próbálkoznak, még barátokat is szereznek. De elég egyetlen dolognak félre mennie, és a dominók dőlni kezdenek. Egy gyilkosságot zsarolás követ, az értékeket elárulják és még egy kém is érkezik hozzájuk. A megtört álmok pedig könnyen vezethetnek a világ végéhez.

Azt hiszem, a szomorú lesz a jelző, amit A Vízió mellé fel fogok írni. Persze, vannak benne komikus elemek, tragikusak és akciódúsak, drámaiak, de nekem az egészet belengte az elkerülhetetlen tragédia és mindennek a szomorúsága. Nem egy boldog történet ez.

Lenne kedvem ahhoz, hogy kiszedegessem az összes olyan részt belőle, ami összetöri a szívet még a nagy tragédiák előtt a történetben. Ahogy annyira normálisok akarnak lenni, amikor kicsit sem azok. Egy lehetetlen küldetés, és mégis csinálják. Csak közben vannak kattanások, amikor ésszel fel nem foghatják, mi ez és miért. Ahogy Vin a velencei kalmár soraiban a saját sorskérdését leli meg, és képtelen választ adni. Vagy, ahogy meg tudja kérdezni, hogy ő normális-e. Az olvasó is megkérdezheti, miért kellene normálisnak lenniük, ha ők valami egészen mások? Vízió magyarázata nekem kevés.
Nem azt éreztem a legfájóbb résznek, ha valaki meghalt. Sokkal inkább azok a kérdések gyötörnek, amelyekre nincs jó válasz. Mint az a normális vagyok, vagy vérzik-e, ha megszúrják? Egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy valaki normális legyen? Testben ők soha nem lehetnek emberek, de érzelmekben nagyon is azzá válnak.
Vízió, aki feladja az elveit és az érzelmeire kezd hallgatni, ezzel lesz emberi. Az ember végzete meg, hogy hibázik és tragédiákat okoz. Vízió döntése, hogy gyilkossá lesz és bosszút áll. Ahogy eltussolja a felesége tettét. Az aggodalom, hogy gonosznak gondolhatják, és végezhetnek vele. Már az lesz a kérdés, hogy egyáltalán emberi maradhat-e bárki is? Vagy éppen az lenne az emberi, hogy mélyre süllyedünk? A döntéstől leszünk emberek?

De a képregény az elgondolkodtató részein túl egy akcióban is dús, cselekménygazdag történet. Sok minden történik, több idősíkon is pörögnek az események. Egyáltalán nem unalmas, és ha valakinek nincs kedve mélyebb rétegeket felfedni benne, simán olvashatja a puszta cselekményért, a harcokért, gyilkosságokért és nyomozásért.
Még a sorsok tragédiája is megkapó – akkor is, ha nem vetítjük ki az egyetemes emberi felé.

Grafika – ez a nehezebb kérdés. Kiegyezünk egy korrektben? A maga módján teljesen rendben van, csak éppen annyira keresem a vizuális szépséget mindenben, ami azért nem ennek a képregénynek a sajátja. Itt nem álltam meg azt nézegetni, ki milyen arcvonásokkal fejezi ki magát, vagy milyen a környezet. Nem ronda, nem bántott, de nem is fogott meg különösebben. Marad a korrekt jelző. (A Víziók külleme túl rikító szerintem.)

Végül, ki kell emelni azt, mennyire jól összeérnek a történetben a szálak. Nagyon jól kigondolt pszichés és logikai íve van annak, hogy alakulnak itt a jellemek és az események. Ez egy okos történet minden más jósága mellett. Igaz, tragikus és szomorú, de akkor is jól építkező, okos történet.

King: A Vízió - Mint képregény: 90% komoly kérdéseket vet fel, miközben egy szomorú szórakoztatás is.

Szubjektíven: 75% a grafika nem tetszett igazán, ahogy az sem, mennyire elszomorított a vég.

Cím: Showbusiness, Hungary

Szerző: Kordos Szabolcs - a Magyarország színfalak mögötti életét bemutató sorozata népszerű, nagyon nem is kell bemutatni a szerzőt. Turisták, éttermek, luxushotelek, repülés, taxisok - interjúzik, aztán mesél nekünk.

Műfaj: riportkötet

Cselekmény: a szerző bulvárkötete. Híresség, szórakoztató ipar - meg a machinációk, amit az átlagember nem láthat a pletykák és szenzációk mögött.

Várható megjelenés: tavasszal

Miért várós?

• eddig is szórakoztatónak tartottam a Kordos-köteteket, kétlem, hogy most változna a sorozat.
• alapból lekötnek az ilyen bulvár mögötti titkokkal.
• roppantul érdekel, milyen sztáranyaggal és korszakkal dolgozik. A mai celebek, vagy visszamegyünk az időbe? Ha igen, vajon mennyit?

Családi, régi titkokat felderítő, betegséggel együtt élő.

Iris fiatal anya, akinek a kisfiával sok a probléma. A gyerek apja nem vesz részt az életükben, a nőnek helyt kell állni ügyvédként és valahogy az anyját is el kell viselnie, aki nem éppen mintaanya. A nőnek éppen egy undorító, pornókat gyártó gazdag alakot kell védenie, miközben egy családi titok nyomára bukkan. Ray hosszú éveket töltött börtönben, most pedig átkerül egy kiértékelő intézetbe. Más vágya sincs, mint a halait visszakapni. Sokat gondol Rositára és Annára, akiknek a megöléséért lecsukták. Hiába mondta, hogy ártatlan. Most azonban jön valaki, aki hajlandó meghallgatni és hinni akar neki. Ahogy figyelni kezdenek rá, és felteszik azokat a kérdéseket, melyet annak idején nem, egy sokkal sötétebb kép bontakozik ki, mint amit annak idején eladtak a különc szomszédról, aki bekattant.

Nem tartozik az ismertebb thrillerek közé, pedig sok olyasmi van benne, ami miatt többeknek érdemes lenne ismerkedni vele és elolvasni. Pauw többet mer markolni, mint egy sötét bűnesetet és némi nyomozást. A szociális érzékenységünket is fejlesztené.

Érdemes két részre szedni a történetet, ha nem is úgy, ahogy a szerző tette. Pauw ugyanis két szálon vezeti az eseményeket: Iris és Ray szemszögéből olvashatjuk a történetet, és Ray vonalán sok a visszaemlékezés – hiszen láthatjuk, hogyan jutunk el Rosita és a kislánya haláláig. Egyszerre családi dráma és thriller. Ray és Iris története.
Ahogy azonban nekem van kedvem kettészedni, inkább a regény két rétege. Az egyik a krimi. Mi történt évekkel korábban? Iris nyomoz, Ray emlékezik. Vannak fordulatok, és Pauw jól adagolja a felfedezéseket. Van feszültség, érdekes. Nincs túlírva, nem hihetetlen történet, hanem olyan, ami meg is eshetne. Ez kifejezetten jól áll neki.
Talán csak a végével, az igazi történettel nem voltam teljesen elégedett. Amikor a semmiből jön egy új szál és karakter, azt nem szeretem – csak az indíték volt szépen előkészítve. Aki figyelmesen olvassa Rosita megnyilvánulásait, ráérezhet, miért kellett meghalnia végül.

A másik réteg Aaront és Rayt köti össze. Ők mások, és nem is tudom, szabad-e a beteg kifejezést használnom. Máshogy van huzalozva az agyuk. Asperger-szindrómás, autista mindkettő, hasonló fokon.
Pauw nagyon szépen megmutatja, hogyan funkcionálnak, és miben mások, mint az átlagos embertársaik. Azt külön díjaztam, hogy egyik sem savant szindrómás. Nem zsenik, csak olyan emberek, akik némileg másként reagálnak a külső ingerekre, mint a többiek. Így hihetőbb a kép róluk, és Pauw meg tudja mutatni, hogy nem megbélyegezni kell őket, hanem megfelelő körülmények között értékes tagjai lehetnek a társadalomnak.
Ami azonban fura volt: nekem annyira egyértelmű volt, hogy Ray és Aaron autista. Itt mégis évtizedek telnek el, mire valakiben felmerül, hogy kellene Ray állapotát kezelni és mi is van az ő fejében. Aaron esetében is simán rásütik, hogy problémás, nevelje meg az anyja, és abszolút vak a környezete arra, hogy mi van a gyerek viselkedése mögött.
Nem merem továbbvinni a gondolatot, hogy vajon tényleg ennyire nehéz felismerni ezt az állapotot és megbélyegzünk olyanokat is, akik nem tehetnek arról, hogy másként élik meg a világot? Pauw rávilágít a különbségre, a megoldásokra és érzékenyít – eléggé képszerűen megmutatja, milyen az enyhe autizmus. Talán érzékenyebben reagálunk, ha találkozunk egy olyan emberrel, mint Ray vagy Aaron.

Pauw jó a karakterábrázolásban. Miközben pörgeti a cselekményt, árnyalja a szereplőit. Kit több, kit kevesebb vonással. Iris és Ray lettek a legszínesebbek, de a mellékalakok is erőteljesek annyira, hogy egyéniek legyenek.
Nem egy feszítő kérdést felhoz velük családról és felelősségről. Azon szerintem jó vitát is lehetne tartani, hogy Rosita vagy Iris anyja a rosszabb anya és nő.

Jó a cselekményt, az autizmussal és a karakterekkel több is egy átlag kriminél. Csak a bűnös személye és az indíték nem tetszett igazán, különben egy erős thriller, amit érdemes volt elolvasni. Mert ez nem csak izgalmas, de tanulságos és emberi is.

Pauw: Sötétben - Mint thriller: 85% okos és hihető thriller, miközben emberileg is ad a regény. Tartalmas.

Szubjektíven: 75% túlzottan semmiből jött a gyilkos személye, de különben el- és megfogott.

Családos, féltékenykedő, megbocsátó, bibliai, amerikai.

Trask a felesége halála után újra megnősül, és első nejétől született fiának nagyon hamar lesz egy öccse is. Adam szelíd és kedves fiú, akit az apja katonának akar adni. A fiatalabb, Charles a vadabb és a sötétebb. A fiuk közel állnak egymáshoz, de Charles nem tud túljutni azon, hogy érzi, az apjuk a bátyját szereti jobban. Harcolna, de ezzel sem jut semmire. A háború után Adam otthon marad az öccsével, és egy napon sérült nőre bukkan. Cathy angyali, Adam imádja is, de Charles érzi, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Cathy így is eléri, amit akar. A család újra szétszakad, Adam máshol kezd új életet. Egy ikerpárt fog felnevelni: a szelíd, álmodozó Aaron és a ravaszabb, sötétebb Caleb, aki szeretné, ha szeretnék. Vajon a fiuk is megismétlik a szüleik hibáit, vagy van esély fejlődni, megjavulni és bocsánatot nyerni?

Nagy regény, amit legszívesebben többféleképpen is kielemeznék. Egyrészt, nézhetem benne azt, miért nagy amerikai regény. Steinbeck bőven ír arról, milyen az amerikai ember, a nemzet és a vidék. Másrészt, ez egy egyetemes regény az emberi természetről, bűnről, megbocsátásról és esélyről a megváltásra. Harmadrészt, pusztán a történet miatt is olvasható. Egy sodró családregény, féltékenységgel, titkokkal és durva történetekkel csalásról, gyilkosságról, féltékenységről. Végül, nagyon könnyen lehet a bibliai utalásokat keresni benne, bár ezt hozzá tudnám csatolni a kettes ponthoz. Steinbeck is köti hozzá, Káin és Ábel története végigkíséri a regényt.

Mint amerikai regény: bemutatja a farmer életet. Az Érik a gyümölcsnél kisebb volumennel, de itt is nagy erővel ábrázolja a tájat, és rámutat arra, mennyire indul a földből minden. Csak aztán a városokba is benézünk, és ott van a modern kor hajtóereje, az üzletek és a vállalkozások. A sikerember nem a farmer lesz, hanem aki vásárol és tovább ad: nem véletlen, hogy Cal, aki életrevaló, meglátja ezt és egyesíteni fogja magában a kettőt. Van hajlama a földművelés életformára, de meglátja azt is, hogy lehet tényleg megélni, és nem csak a földre támaszkodni.
Benne van, hogy az amerikai nép egy vegyület, a bevándorlók gyermekei. Akik hozzák magukkal a szüleik bátorságát és merészségét, hiszen nekik mindent hátra kellett hagyni, hogy valami újat alkossanak. Sokfélék, de a nagy kohó egyesíti őket. Az amerikai álom, a klasszikus értelemben meg lesz itt is fogalmazva.

A történet, amelyben az emberi szenvedélyek hullámzanak. Steinbeck realista prózával mesél, nem sodortat a szenvedélyekkel, mint a női írók szoktak. Sokkal tényszerűbb, talán ridegebb is, mégis el tudja mondani, ki hogyan érez és reagál. Pszichés érzékenységgel rajzolja a karaktereit, akiket kemény helyzetebe dob bele.
Nem fogom elmesélni, mert vannak olyan elemek benne, amelyek egy szappanoperában is megállnák a helyüket testvérek ugyanazzal a nővel kavarnak, a gyilkos szajha ármányai és izgalmas a történet. Ugyanakkor kényelmes tempójú is, nem rohan, mindent átrághatunk a szereplőkkel. Steinbeck eltalálta azt a pontot, ahol van és jó cselekménye, miközben sokkal több mindent is átad, mint egy jó sztorit fordulatokkal.
Mennyire végzetszerű? Talán kicsit igaz rá, hogy egyes dolgokat sejthettük előre, mert így áll össze a mondanivaló, amit Steinbeck át akar adni. De ez a szerkesztettségének a része, amit szeretek egy könyvben, így ez engem nem zavar, inkább az előnyének érzem. Itt tudom, hogy így kell történnie a dolgoknak, logikus és következik a szereplők jelleméből.

Mert amit a regény nagy témájának érzek, hogy az ember természete kettős. Képesek vagyunk alkotni, nagynak lenni, segíteni másokon, jónak lenni. Miközben gyilkosok, tolvajok, önzőek és rosszak is vagyunk. Mindenkinek van jó és rossz oldala. De a választás a mienk: lehetőségünk van felülemelkedni a rosszabbik felünkön.
Azért is olyan szép a regény végszava: Adam mindannyiunknak azt mondja, hogy a választás a mienk. Éljünk vele!

Steinbeck remek karaktereket írt. Árnyaltak, összetettek, és szerintem mindenki megtalálhatja, kinek a világába tudja beleképzelni magát. Lee, a regény bölcse, aki igyekszik a Trask családot a helyes ösvényen tartani. Abra, a női jóság és bölcsesség alakja, aki koravénen keresi magát és azt, aki ezért az önmagáért tudja szeretni. Micsoda erő kellhet ahhoz, hogy az álomsráctól elszakadjon, mert felismeri, hogy az csak egy álom, és neki a valóság kell. Cathy/Kate, aki annyira az emberi rosszra akar rávilágítani és kihasználni – miközben szégyelli is, nem véletlenül menekül azoktól, akik belelátnak, mint Cal vagy korábban az öreg Hamilton. Aki álmodik a jóról, és amikor az utolsó esélye is elveszik rá, végez magával.
A nagy kedvencem azonban Caleb. (Szerintem sokunknak.) Talán, mert annyira egyetemes érzés, hogy azt akarjuk, szeressenek minket és mennyire keményen tudunk reagálni, amikor csalódnunk kell. Benne van meg legerősebben az, amit szerintem Steinbeck el akar nekünk mondani. Lehetünk jók vagy rosszak, mindkettőre van képességünk – de választhatunk.
Plusz, nekem az általa képviselt ember a szimpatikus. Aki látja és érti a világot, nyertes benne. Cal sok tekintetben a regény legokosabb karaktere, és én még azt is szerettem benne, ahogy belelát másokba és képes úgymond szétrúgni a hangyabolyukat. Sokkal igazabb az ő világa, mint Aaroné, akit Abra nagyon találom jellemez akkor, amikor Calnek elmondja, hogy a fiú szerinte álomképeket szeret, és amikor csalatkozik bennük, menekül és szétrúg mindent. Ahogy tette az egyetemmel, a papi álmaival stb.

Mivel az alaptémát az adja, mennyire vagyunk mind Káin gyermekei, a bibliai téma adott. A fiuk nevei is onnan kerülnek ki. Cain és Abel köszön vissza mindig – Charles és Adam; Caleb és Aaron. Azon mit mosolyogtam, amikor az öreg Hamilton azzal kezdi el piszkálni a srácokat, hogy Aaron nyulakat nevel, Cal meg földet fog kapni, hogy gazdálkodhasson, Lee meg felszisszen.
Nekem azon is pattog az agyam, hogy Cathy jól érezte-e, hogy a fiuk Charlestól vannak. Cal rá hasonlít. A bibliai téma is azt hozná magával: Abel utód nélkül hal meg, Káinnak lesznek leszármazottai – és Cathy, Charles is kap a történetben Káin-bélyeget…

Végül, talán azt írnám le, hogy nem egyformán kötött le a regény két fele. Az első fele, Charles – Cathy – Adam sztorija se rossz, de abba nem tudtam beleélni magam. Szerintem Adam túl naiv – nem szeretem a naiv karaktereket. De aztán jönnek a fiuk: Cal, Aron és az ő kapcsolataik. Azt már viszont le se tudtam tenni.

Nagy regény ez, több szinten mély, és a története is jó. Élmény volt.

Steinbeck: Édentől keletre - Mint szépirodalom: 90% miközben az emberi természet nagy rajza, sodró és fájdalmas sztori.

Szubjektíven: 85% az eleje azért nehezebben kötött le, de utána sodró, emberi és mély.

Nagyon könnyű magunknak hazudni, mert erre senki nem hívja fel a figyelmünket. Senki nem fogja azt mondani: várj csak, ez nem igaz. Talán van egy halk hangocska a lelkünk mélyén, amely az éjszaka sötétjében megszólal, de könnyű semmibe venni, különösen, amikor felkel a nap, és újra beindul az élet. A napunkat kitölti a munka, a család, a barátok, a hobbik, a társasági élet, és hamarosan már egyáltalán nem halljuk azt a hangot. (Marshall: Három apró hazugság)

Káprázatos borítók gyakran üres oldalakat takarnak. (Whelan: Egy év veled)

– Csak kolonc lennék, Atticus? – kérdezte. – Komolyan?
„Ess térdre, és csússz a hasadon! Most”
– Nos…
„Nem jó! Megbuktál!”
[…]
„Oké, feküdj le, és ajánld fel neki a torkod! Nem, várj, úgy a kutyák adják meg magukat. Tudom már! Add neki a pénztárcád!” (Hearne: Beszorítva)

Egy dolog jobb, mint királynak lenni… irányítani egyet. (Brubaker: Mars mentőakció)

Nem kell szörnyetegnek lenni, hogy bántsuk egymást. Szentnek sem, hogy szeressük. (Herman: Az elemésztő homály)

Ó, drágám! Egy napon majd megérted, hogy a szaval csak szavak. Tudnak sebezni, de gyógyítani is. (McGee: Királyi élet)

Nem érti, hogy ha egész életedben szemfedőt viselsz, azzal csak állandósítasz egy hazugságot, amelyet sosem látsz a saját szemeddel? (Malerman: Malorie)

A civakodás remek találmánya a szerelmi életnek, mert utána mindig sokkal édesebb a turbékolás. (Böszörményi: A Barnum-rejtély)

– Mi az a PR-os?
– Olyasmi, mint a vén görög szofisták, akik addig játszottak a szavakkal, amíg el nem hitted, hogy a fent az lent van. A PR-osokat azért fizetik, hogy elhitessék az emberrel, hogy egy rakás szar a talajtermékenységre fordított befektetés. Professzionális hazudozók.
– Á! – Manannan arckifejezése megvilágosodott. – Politikusok?
– Nem, okosabbak, és kevésbé pitiánerek. Ők adnak tanácsot a politikusoknak. (Hearne: Beszorítva)

Deadpool. Tökéletes keverék: vicces, izgalmas, eredeti. (Scott: Bizalom)

Ebben az életben semmi sincs örökké. De aki szeret valakit, és akit valaki viszontszeret, meglelheti a maga meseországát.
Bármi és bárhol legyen is az. (Whelan: Egy év veled)

– Magyar lányok! – nevetett fel Forster a fejét csóválva. – Micsoda gyönyörű, ravasz boszorkányok maguk!
– Vigyázzon barátom, mert az ily szavak nálunk már flörtnek számítanak – mondta Emma –, és ha ezt meghallja a húgom férje, nyomban párbaj lesz a dologból!
– Akkor hát tekintsük úgy, hogy gyönyörűnek csupán kegyedet neveztem – kacsintott Emmára kölkös pimaszsággal a Pinkerton-ügynök –, Mrs. Ambrózynak pedig kizárólag a „ravasz boszorkány” titulus jár! (Böszörményi: A Barnum-rejtély)

Atticus, azt hiszem, Alfred Hitchcock szelleme kísért minket. Először a keselyű, most pedig két hatalmas holló tart felénk. (Hearne: Beszorítva)

A jövő itt van, és aki a legtöbbet ígéri érte, viheti. (Brubaker: Mars mentőakció)

Romantikus, kórral szembenéző, életutat választó.

Ella megnyeri a Rhodes-ösztöndíjat, amivel az Oxfordra megy egy évre. Pontos tervei vannak: ezzel a régi álmát váltja valóra, közben besegít a kedvenc politikusa kampányába, és ha hazatér, az lesz a főállása. Csak azzal nem számol, hogy megismeri itt Jamie-t. A fiatalember tartja a lány egyik óráját, és a kezdeti ellenszenv hamar valami másba csap át. Barátság extrákkal – a lány azonban fokozatosan rádöbben, hogy több is ez barátságnál. Neki fontos a fiú, és nehéz lesz hátra hagynia, ha letelt a tanév. Jamie egy titkot őriz, és Ella egy ponton rádöbben, mi az. Akkor már sokkal többről szól a történetük, mint egy tanévnyi szerelemről. Jamie folyamatosan harcol az életéért, Ella pedig küzdene vele. A fiatalember azonban nem akarja, hogy Ella bármit is feladjon érte.

Töprengtem, hogy álljak neki írni erről a regényről. Eltöri az ember szívét? El. Romantikus regény? Az. Van benne egy nagy törés, ami után már nem egy tucat romantikus történet, miközben mégiscsak az.

A regény első fele a YA románc. Adott a két fiatal, akik tele vannak jó tulajdonsággal. Fiatalok, dögösek, okosak és rajongva szeretik a maguk területét. A kampányok Ella vérében vannak, míg Jamie a versekkel él. Az nagyon sablon, ahogy Jamie a lány agyára megy, de ennek ellenére nem tud neki ellenállni, és simán belemegy egy viszonyba.
Whelan itt még azzal próbálkozik, hogy megismerjük Ella évfolyamtársait és baráti hálót sző a lány köré. Csak éppen itt is megvan, amit nem szerettem. Ahogy Jamie és Ella közül hiányzik a szerelem és a szenvedélyt sem találtam hitelesnek, ezeknél a diákoknál a beszédstílusok nem tetszett. Oxfordi diákok, mindegyik nagyon okos és a maguk területén kiemelkedőek. Órákon így is beszélnek. Más színtereken meg az IQ esik vagy 40 pontot. Vissza a középiskolába, vagy még lejjebb. Hogy van az, hogy az egyik percben latinul idéznek, és fennköltek, utána meg olyan ordináré a beszédük, hogy fáj olvasni? Ez volt az egyik olyan dolog, ami nagyon bökte a szemem a regényben.

Aztán jön a nagy törés. Jamie titka. Halálos beteg, amit mindenki elől igyekszik rejteni. Végstádium, ritka rák. Ella megtudja, és innentől egyszerre van benne az önfeláldozó szerelem, a közös küzdés – vagyis valamilyen szinten a tipikus nagy szerelmes téma. Plusz Ella köre kikerül a fókuszból, már csak szerelmes regény, amiben Ellának és Jamie-nek jut hely, legfeljebb a fiú szülei kerülnek még többször elő.
Ami miatt ez mégis más, a reménytelensége. Ettől szomorú az egész. A szerelem nem győz le mindent, és Jamie tulajdonképpen azért küzd, hogy ami még van neki, azt megélhesse és a maga szabályai szerint mehessen el. Whelan ad nekünk egy nem rózsaszín befejezést, itt nincs happy end, de azért nem is papírzsebkendőt nyom a kezünkbe a zárlathoz.

Ez most önellentmondás lesz, de ez egyszerre tetszett is, meg húzta le nekem a könyvet. Mert az jó, hogy nem kell a rózsaszín szemüveg, és nem mesét kapunk, csodás gyógyulással. Azok a végek rosszabbak. Csak éppen annyira igazságtalannak érzem, hogy valakinek ez a sors jut. Okos, helyes, gazdag, szeretik és van mit adnia, mégis a halál les rá minden sarokban, és nincs menekvés. Vagyis, ez a vég jobban tetszik, mintha meggyógyulna, mert igazibb, de annyira sajnálom is és szomorú vagyok miatta.

Ezek után talán nem lesz meglepő, hogy Jamie karaktere volt a szimpatikus. Őt eladta a tragédiája. Ella sokkal halványabb, és nem tetszett, ahogy a munkáját itt megmutatták. Nem igazán derül ki mit csinál, és az is olyan gyerekes, amikor a nagy tippet adja a szenátor asszonynak. Érezni, hogy az csak bele van nyomva, hogy legyen valami, ami visszacsábítja a lányt az Államokba. Már maga az, hogy beleegyeztek, hogy az óceán túlfeléről dolgozzon… hihetetlen.

Összefoglalva, nagyon sajnáltam Jamie-t, és így egyszerre jó is, meg fájdalmas is a regény vége. Ella halvány, a szerelmi szál hirtelen és utáltam, ahogy a baráti köre beszélt. Nem tudom azt mondani, hogy tetszett a regény, de megérintett. Letört.

Whelan: Egy év veled - Mint romantikus: 70% több egy tipikus szerelmi történetnél, bár klisét így is bőven használt.

Szubjektíven: 55% így a jobb a vége, a cselekménye – de azért szomorú. Plusz, a beszédmód.

5: Keyes: Született királynő – a négy részes sorozat utolsó részében jutunk el addig, hogy valóban küzdenek, eldől a világ sorsa. Ebben van a legtöbb esemény, és messze ez a legizgalmasabb. Kiderül, mit jelent a jóslat, küzdenek fegyverrel és mágiával, míg szerelmi szálak is szövődnek a szereplők között.

4: Lebbon: AVP Armageddon – a Harag háborúja trilógia is a zárlatra érkezik el a csúcsponthoz. Az alien hordák, az emberek és a Predator törzsek összecsapnak, de a háború mellett sorsfordító döntéseket is kell hozni. Egyesek mindent feláldoznak, mások a végsőkig küzdenek, és a különféle csoportok céljai is kiderülnek.

3: Taylor: A rémálmok múzsája – bár ezt a kötetet is lehetett volna sűríteni, szépen elosztja a konfliktusokat és a kalandokat. Miközben az isten ivadékoknak maguk közt is rendezni kell az ellentétjeiket, egy új és veszélyes ellenség közeledik feléjük. A múlt sebeit be kell gyógyítania, hogy képesek legyenek szembenézni a jövő veszélyeivel.

2: Black: A gonosz király – Jude alkut kötött, és királyt csinált Cardanból. A színfalak mögött azonban Jude irányítja a tündért, és az uralkodói terhek nem könnyűek. Jude majd megszakad, miközben a tündér sem könnyíti meg a dolgát. Szabadulna a béklyóból, miközben taszítják és vonzzák is egymást a lánnyal. Van esély nagy szerelemre, de szörnyű végre is.

1: Butcher: Dresden-sorozat: Harry Dresden kalandjairól el lehet mondani, hogy egyre jobbak és jobbak lesznek. Visszatérő, karakteres mellékszereplők szórakoztatnak, miközben a világról és annak sokféle lakójáról is egyre többet megtudunk. A vámpírok társadalma, a mágusok tanácsának működése, a tündérek közti háborúk, Harry küzdelmei, hogy visszakapja a szerelmét. Butcher egyre növeli a téteket, ás úgy tűnik, ötlettel is bírja. Magyarul 8 kötetnél tartunk, angolul 17 van, így még van is mit várni.