- Fayer: Ördögi kör

Tamás átköltözik az Államokba, és ott folytatja a katonai karrierjét. Hamar lesz egy fix barátnője is, Kim. A férfi nem tervez komolyan, de Kim teherbe esik és meg akarja tartani a babát. Kislányuk lesz, de a kapcsolat szétesik. A férfi küldetésekre jár, és amikor otthon van, igyekszik kapcsolatot kialakítani a lányával. Jó barátja, Chris is erre biztatja.

Amikor Kimnél gyógyíthatatlan daganatot találnak, a férfi lesz a lányuk gyámja. Az asszony pár hét alatt elmegy, Tamás egyedülálló apa lesz. A sereg megértő, igyekeznek nem kiküldeni, de hosszú távon ez nem megoldható.

Újabb kiküldetés, és olyan helyzet áll elő, hogy egy kislány kerül tűzvonalba. A férfi az életét adja, hogy megmentse a gyereket. Ekkor találkozik újra Luciferrel, aki a fogság idején felkereste a barlangban. Sikerült jobb emberré válnia, nem a pokol a következő megálló. Kiderül, Chris sem egy sima ember és jó barát.

- Robson: II. Erzsébet ruhája

Ann és Miriam jó barátnők lesznek, együtt dolgoznak a hercegnő ruháján is. Az egyik minta Ann ötlete és ő biztatja Miriamot, hogy művészként gondoljon magára, készítse el a képeit igazából. Mindkét lánynak van udvarlója is, ám nem egyforma a két férfi.

Ann barátjáról kiderül, hogy csak információt akart kiszedni a lányból, és amikor ez nem sikerült, felcsalja magához és megerőszakolja. Ann teherbe esik, és azért megy Kanadába, hogy ott a gyerek elől is elrejthesse majd, hogyan fogant. Hazudhat neki egy tisztes apát. Miriam viszont élete szerelmére lel és férjhez megy, családot alapít és híres művész lesz belőle.

Évekkel később az unokáik között alakul a vonzalom.

Nyomozós, egyházi bűnök, családi.

Samantha számára ideje lenne egy újrakezdésnek. A párjával szétmentek, most egyedül neveli a gyermeküket. A munkahelyén felmondanak neki. A nagyapja holmija között pakolva levelekre bukkan, melyek mélyen felkavarják. Egy fiatal lány írta őket egy apácák vezette lányotthonból: teherbe esett, és szinte könyörög a szeretett férfinak, hogy jöjjön érte és a babájukért. A nagyanyja állítja, hogy nem a nagyapja volt a címzett, nem a családhoz tartoznak a levelek. Samantha újságírói vénája azonban már nem áll le, a nő nyomozni kezd Ivy után. Minél jobban belemerül, annál kegyetlenebb kép rajzolódik ki előtte arról, hogyan bántak a lányanyákkal és gyerekeikkel. Az ügybe egy ismert tévés személyiség és a nő családja is belekeveredik. Samantha azonban nem tud, nem is akar leállni. Igazságot akar szolgáltatni Ivy-nak és a kislányának.

Van abban valami plusz, amikor az élmények össze tudnak kapcsolódni. Ebben a regényben számomra az a mérvadó, hogy az egyház mit művelt a lányanyákkal. Most friss emlékem az is, ahogy a The Alienist második évadában az ápolónők beszélnek megvetően a teherbe esett lányokról, akiknek nincs férjük. Meg persze eszembe jutnak regények, ahol a gyerekeket az apácák szinte kiárusították, ahol dolgoztatták az anyákat és a gyerekek is senyvedtek. Ír történetben kifejezetten gyakran bukkan elő ilyesmi.

Ennek a regénynek azonban kicsit az is okozta számomra a vesztét, hogy túl sok ilyen történetet ismerek már. Dráma, fájdalom, az emberbe mar, mit voltak képesek tenni akár vallási meggyőződésből is emberi lények a másikkal. Nagyon szerintem nem kell magyaráznom, hogy az apácák miért nézték le a lányanyákat és a fattyaikat. Itt azonban nem sikerült az írónőnek megráznia. Fájdalmasnak, marónak kellene lennie, de csak az ötlött fel bennem, hogy majdnem ugyanezt olvastam már sokkal erőteljesebben, megkapóbban és fájdalmasan is.

Nem találtam elég jónak a krimit sem. Eleve Samantha nem nyomozó, de akkor is nagyon esetlen, ahogy elkezdi összerakni a történetet. Nem éreztem a téteket. Mintha nem is lett volna súlya annak, amit csinált.

A történet előadása azzal van kicsit feldobva, hogy bontja az idősíkokat. Látjuk Samantha nyomozását, látjuk Ivy történetét. Csak éppen nincs benne semmi rendszer. Samantha legalább lineárisan halad előre, de Ivy története össze-vissza kerül átadásra. Valahol értem, hogy így rakja össze egységesen a múlt képeit a szerző, csak éppen össze is sikerül vele zavarnia, hogy mikor és hol vagyunk éppen.

Azt sem tartom nyerő húzásnak, ahogy a regényt elindítja. Samantha nem tudja az elején, mi lett Ivy és gyermeke sorsa. Lehetett ez volna az olvasónak is rejtély. Ám mi a nyitó fejezet? Ivy öngyilkossága, még az otthonban. Utána hiába ismerjük meg a lányt és válik szimpatikussá, az már nem sokat ér. Hiszen pontosan tudjuk, mennyire érdemes drukkolni neki, mert minden annál az ablaknál és ugrásnál fog véget érni.

Pedig Ivy a szimpatikusabb hősnő, aki reménykedik és jóságos, ártatlan. Az a tragikus is, ahogy az ő ártatlanságát és világát összezúzzák, elárulják. Samantha sokkal kevésbé megfogható, érzelmileg is zártabb karakter. Neki is vannak gondjai, története, de az háttérben marad. Az igazi hősnő, a nagy sztori Ivy.

Biztosan jobban tetszett volna, ha sokan mások nem írnak, rendeznek erről jobban.

Gunnis: A lány a levélből - Mint női krimi: 45% a témát mások jobban megírták már, és a nyomozás is semmilyen.

Szubjektíven: 35% se kedvenc szereplő, se meglepetés. Nem tudott megérinteni a drámája.

Nyomozó, régi titkokat felfedő, korrupt.

Lionel élete soha nem volt egyszerű. Nem elég, hogy árva volt, aki nem került ki az intézetből, még Tourette-szindrómás is. Így alig van esélye normális kapcsolatokat kialakítani, mert a szójátékai, kényszeres cselekvései és a káromkodás elijeszti mellőle az embereket. Frank más volt – a férfi több árvával együtt őt is felkarolta, állást adott neki, a barátja volt. Magánnyomozói irodát vittek, de az egyik ügy rosszul sült el. Frank egy kukából, leszúrva kerül elő, és nem sikerül megmenteni az életét. Lionel nem tud beletörődni abba, hogy a gyilkos büntetlenül megússza. A többi Minna fiúval nyomozni kezdenek, és egyre sötétebb titkokat fednek fel. Egy ponton túl már csak Lionel megszállottsága vezet a puszta és kegyetlen tények felé, árulások közepette.

Ha valamelyik film eredetileg regény volt, én azt preferálom, ha előbb olvasunk, utána nézzük csak meg a feldolgozást. Néha akadnak kivételek, nekem ilyen volt az Árva Brooklyn. Valahol jó is, hogy a filmet láttam először, mert nem tartom valószínűnek, hogy a regény után lett volna kedvem megnézni a filmet, Edward Norton ide vagy oda.

Kezdjük azzal, hogy egy krimiben szeretem, ha van egy logikus, követhető és izgalmas nyomozás. Itt Lionel igyekszik kideríteni, miért kellett a mentorának meghalnia, és ebben legfeljebb a Minna fiúktól várhat némi segítséget. Csak éppen nem éreztem úgy ebben a regényben, hogy haladna a nyomozás. Lionel sodródik ide-oda, szinte random módon beszélget az emberekkel, és logika pont nincs abban, ahogy végül eljut a megfejtésig, és feltárja, miért kellett a férfinak meghalnia.

Szabályosan unatkoztam a regényen, és nem csak a krimi lapossága miatt. Lionel magánélete ugyanennyire hidegen hagyott. Elég magányos figura is, és a nőkkel is fura a kapcsolata. Lesz itt egy nő, akivel összegabalyodik, de olyan kurta-furcsa az egész viszony, hogy rossz volt olvasni.

Kicsit talán a noir elemeit használják, csak napjainkba helyezve. Mondjuk, ez alapvetően az a zsáner, amit tapasztalataim szerint jobban élvezek filmen, mint regényben. Most is ez volt a helyzet.

Nem szerettem, hogy nem kaptam olyan szereplőt, akinek drukkolhattam volna. Alapvetően a regény világában mindenki mocskos és korrupt. Nem jó emberek, legfeljebb akad olyan dolguk is, ami azért nem teljesen öncélú és segítenek vele másokon. Nem ez a jellemző. Lionel kicsit más, ő szinte ártatlannak tűnik ebben a közegben, de ebben él és alkalmazkodik. Attól, hogy más, nem jobb lesz, én inkább sebezhetőbbnek éreztem a karakterét.

Ebben a noir világban nincs boldogság, csak veszteségek és bűn, korrupció. Nem esett jól az egész atmoszférája. Minél több minden kiderült Frank múltjáról, a kapcsolatairól, annál inkább fojtogatott, hogy itt mindenki milyen romlott és negatív.

Amit viszont tudtam benne értékelni: a nyelvezete. Lionel a fő karakter, az ő történetéből bomlik ki a krimi is. Mivel Lionel beteg, ez nyomot hagy a szövegen. Egyedi a beszéde, és a szerző igyekszik is alaposan beemelni a Tourette-szindróma elemeit a kötetbe. Nem csak a beszéde, de az egész gondolkodása és a betegségéből fakadó kényszerek itt vannak, amik szórakoztatóvá nem, de érdekessé tették a kötetet.

Ilyet ritkán írok, pár eset azért van rá, de erre is igaz: az Árva Brooklyn jobb lett filmen, mint amennyire a regényt értékelni tudtam.

Lethem: Árva Brooklyn - Mint krimi: 40% Lionel karakterét nyelvezetét és karakterét jól visszaadja, de az ügy lapos.

Szubjektíven: 25% a film jobban tetszett. A regényt untam, nincs egy szimpatikus figura sem.

Sikerkönyvek. Mondhatni, még a csapból is ezek folytak, és nagyon sokan elolvasták őket. Arra emlékszünk, melyik kiadó hozta ki őket?

1: Rowling: Harry Potter sorozat

2: Brown: A da Vinci kód

3: Meyer: Alkonyat

4: Collins: Az éhezők viadala

Megoldás: Tovább!

Háború utáni, esküvőre készülő, kosztümös, barátnős.

Ann fiatal nő, aki a II. világháborúban elvesztette szeretett édesapját és a bátyját is. Egy ideig a sógornőjével lakott, de az asszony Kanadába költözött új életet kezdeni. Ann egyedül maradt, és van egy kiadó szobája így. Miriam Franciaországból érkezik Londonba, ő is elvesztett mindenkit, és csak a varró tudásának köszönheti, hogy zsidóként a németek nem végeztek vele is. Felejteni akar. Dior ajánlásával a zsebében sétál be a királynő egyik divattervezőjéhez és kap állást. A szerény lány ügyes, és a szintén itt dolgozó Ann megkedveli. Hamarosan Miriam költözik be a megüresedett szobába, és a két lány igyekszik szerelmet, boldogságot találni, miközben az ő divatházuk kapja a felkérést, hogy készítsék el Erzsébet hercegnő esküvői ruháját. Napjainkban a szeretett nagyanyját elvesztő Heather a nagyi holmija között olyan mintát talál, mint az a bizonyos esküvői ruha. A lány rádöbben, a nagyi is dolgozott a királynő esküvői ruháján, és Londonba repül, kideríteni, miért is nem tudott erről a család és miért költözött Kanadába a nagyanyja.

Mielőtt elkezdenék kritizálni és kérdőjeleket kitenni, le kell szögeznem, hogy szerettem ezt a regényt. Így nem bántani akarom, még ajánlani is merném, csak éppen pár dolog nem világos a könyvvel kapcsolatban, és kicsit keresem a válaszokat.

Az első, hogy mégis, milyen regénynek lehet ezt nevezni? Kicsit a romantikus, kicsit a történelmi, kicsit a női között ingadozom, de egyiknek sem felel meg igazán. Vagy inkább fogjam fel úgy, hogy mind egy kicsit? Ahogy már említettem, ingadozom.

A történelmiségét a kor adja. Közvetlenül a háború után játszódik, az élet még igyekszik visszaszokni a megszokott kerékvágásba. Az embereknek sok a sebe, kinek fizikai, kinek lelki. Miriam a holokauszt poklából érkezik, Ann is elvesztette a családját. Anglia a nyertes oldalon volt, és jön a hercegnő esküvője. A szerző jól elkapja, hogy milyen lehetett az átlag embereknek, nyerni és mégis annyi veszteséget feldolgozni. Azt még kicsit sokalltam is, ahogy a királyi családért rajonganak, de itt vannak mellette igazi érvek is, ez nem csak egy vak szeretet az uralkodó család felé.

Ugyan nem úgy történelmi, mint lehetne, de van benne valami, amiért mégsem tagadnám meg tőle teljesen a jelzőt. Egy kis valódi történelem, egy kis divattörténet, és közben egy más réteg is rákerült a regényre.

A női regényé. Bár három nő van a középpontban, és az ő nézőpontjaik váltakoznak, igazából kettő van benne, aki számít is. Heather elég üres karakter, nem is sokat tudunk meg róla, neki az a szerepe, hogy összekösse a múltat a jelennel és a szerző megmutassa, mi lett az igazi hőseivel. Miriam és Ann is jóravaló, tehetséges lányok, akiket könnyű volt megkedvelni. Ann az élénkebb, Miriam a félénkebb, de cserébe nagyon erős a művészi vénája. Tetszett az is, ahogy a barátságuk ábrázolva lett, ahogy a saját útjuk kezdi járni és alakítják az életük.

A szerelem van benne legkevésbé, de Miriam szerelmi szála miatt mégis részben jogos a romantikus. Az egy olyan idilli szerelem meséje, ami segíthet egy sokat szenvedett lánynak újrakezdeni, és reményt is ad. Ann történet egy másik történet, abból feminista és nők elleni erőszak kérdéskörét lehet kibontani. Ennek is van sajnos relevanciája, és ha feminista olvasmánnyá nem is teszi a regényt, akár ezt is kereshettem volna benne.

Könnyű olvasni, gördülékeny a szerző stílusa és nekem eladta a sztorit.

Vagyis, történelmi olvasmányként nem tökéletes, de ez mellette más is. Inkább előny? Talán.

Robson: II. Erzsébet ruhája - Mint történelmi: 60% nem igazán történelmi, de jók a karakterek, a hangulat és a téma is.

Szubjektíven: 85% szerettem a hősnőit, a bekerült divatot, a női barátságok erejét benne.

Másik világos, csapdába sétáló, mágikus kincsvadászos.

Coraline egy élénk, kíváncsi kislány, aki nem találja helyét a nyáron. Unalmasnak érzi az életét, a szomszédokat. Egy nap azonban különös ajtóra bukkan a házukban. Látszólag nem vezet sehova, de a lány kinyitja, és egy másik világba nyer betekintést. Olyan, mint a sajátja, csak különösebb, érdekesebb és izgalmasabb. Még az anyja is létezik benne, akit másik anyunak nevezhet. De ő is más: szemek helyett gombok vannak az arcán. Coraline arra is rájön, hogy vele is ezt tenné, gombokat varrna a szemére. Még időben elmenekül, és segítőre lel egy macska személyében. Ám másik anyu nem engedi el könnyen a lányt: elragadja az igazi szüleit, és a lánynak vissza kell térnie, ha meg akarja őket menteni és a gyerekek lelkeit, akik előtte voltak olyan szerencsétlenek, hogy találkoztak másik anyuval.

Neil Gaiman egyike napjaink legnagyobb mesemondóinak. Alapvetően a fantasy a területe, de ezt olyan széles körben műveli, hogy képregény, komoly regények és gyerekkötetek is köthetőek a nevéhez. (Arról már nem is beszélve, hogy a mozgóképes világ is felfedezte magának, és filmek, sorozatok készülnek a munkáiból.)

A Coraline a kisebbeket célozza meg, de egy olyan gyerekkönyv, amit felnőttek is élvezettel forgathatnak. Egy fantasy toposzt használ fel: az átlépést egy másik világba. Talán a Narnia a leghíresebb, amikor egy ajtó átvezet egy másik világba, de én nagyon szeretem a Minden szív ajtót nyit történetét is, ami már sorozattá nőtte ki magát – magyarul két kötetnél tart – és szintén ajtók vannak benne, melyek másik világokra nyílnak.

Maga a kaland, ahogy Coraline megment mindenkit, inkább a kicsikre van méretezve. Meg kell keresnie a lelkeket, a szüleit, mint egy bújócskában. A másik anya akadályozza, de nem olyan durván, hogy egy felnőtt történetben tenné. A segítő beszélő macska, a varázskő, amin keresztül látja a mágiát, szintén mind a meséket idézik. A cselekmény tehát egyetlen kaland, amit egy gyerek is tökéletesen megért, feldolgoz és neki is való.

Ami miatt mégis a felnőtteknek való a Coraline, az a körítés és a regény hangulata. Nem olyan horror, nem olyan sötét, mint amit Gaiman különben tud, de ott van a sorok között a sötétség is, ami bizony ijesztő, Hangulata van annak, ahogy az a másik világ csapdaként csattan. Felnőtt fejjel azért félelmetesnek nem mondanám – a gyerekeknek az lehet –, de a hangulata engem is elkapott, ami ijesztő.

Ha már a csapda. A macskának volt egy olyan megállapítása, ami nagyon megragadt bennem – amikor Coraline rádöbben, hogy a másik anya világa igazából milyen kicsi. Minek nagyobb? A póknak is elég a hálója, amíg a legyet elkapja. Nem ez az egyetlen olyan rész benne, ami simán alkalmas arra, hogy elgondolkozzunk rajta, és szinte mesei bölcsességként magunkkal vigyük.

A szereplők is mesébe illenek – Coraline maga is kissé üres karakter, akit egy dolog jellemez, de az nagyon. A gyermeki kíváncsiság. Így könnyű is azonosulni vele, valahol mélyen mindenki megtalálhatja magában ezt a gyerekkorából. Nekem eszembe jutott, hogy én pl. az ajándékaim akartam mindig előre felfedezni és micsoda kincskereséseket rendeztem az ünnepek előtt…

Ha van valami, amit nem szerettem a kiadásomban, az a grafika. Illusztrált a kötet, de rondák a képek benne. Közben az Agave újra kiadta, jobb borítóval – érdekelne is, a rajzok is újak-e.

Elolvasni is érdemes, de különben meseként is létezik. (A könyv jobb.)

Gaiman: Coraline - Mint gyerekkönyv: 80% mese, de egyben sötét fantasy is, ami még gyerekbarát módon ijeszt.

Szubjektíven: 75% a történetet szerettem, a hősnő igazi gyerekhős, de a kötet grafikája…

Cím: Gonosz farkas

Szerző: Nele Neuhaus – ifjúsági regényeket is jegyző írónő, magyarul is ez már a sokadik könyve.

Műfaj: krimi

Cselekmény: egy brutálisan meggyilkolt kamaszlány teteme kerül elő, a lánynak sehol semmi nyoma. Hamarosan egy műsorvezetőt hasonló kegyetlenséggel gyilkolnak meg. Összefüggés van az ügyek között? Kirchhoff és Bodenstein szembesül vele, hogy titkos gyilkos társaság áll a háttérben.

Várható megjelenés: talán februárra jön magyarul

Miért várós?

• Az ifjúsági sorozata nem nyerte el a tetszésem, de ezt a krimisorozatot szeretem. Sajnálom is, hogy az első részek nálunk nem jelentek meg, de örülök annak, hogy legalább a negyediktől folyamatos a kiadás. Ez különben a 6. rész.
• A leírás alapján tetszik a cselekmény. Még annyi rejtély is van hagyva, hogy bőven meg lehessen lepni.
• A sorozatgyilkosos és a titkos, gyilkos társaságos sztorikat is kedvelem.

Tengeri, halászó, zsákmányért küzdő, emberi.

Santiago öregszik és a szerencse is elpártolt mellőle. Az idős halász már jó ideje nem tud fogást felmutatni, és egyetlen segédje, egy fiatal fiú, akit ő tanított a szakmára is kénytelen tovább állni – ugyan a szeretet és ragaszkodás megvan köztük, de a kamasz szülei nem engedik, hogy ott maradjon. Santiago is látja, merre halad. De nem adja fel, van egy terve. Kihajózik a nyílt tengerre, és ott keresi a szerencséjét kis bárkájával. A horgára egy hatalmas hal akad, melyet több minden miatt is ki kell fognia: megmutatni, hogy még nem olyan ember, akit leírhatnak. Rendbe hozni az életét, mert a húsért kapott pénzből anyagilag talpra állhatna, biztonságot vehetne. A horgászat hosszadalmas, és a természet sem olyan játékos, aki könnyen feladja: az időjárás, a cápák is megnehezítik az öreg dolgát.

Bár az volt az első gondolatom, hogy kirekesztőnek érzem, ha valakire rásütöm, hogy férfi vagy női stílusú író, azért jobban belegondoltam. Pláne a női íróknál érzem, hogy az érzelmes és nagyon nyálas romantikus regényeket nem tudom férfias regényként elképzelni. Akkor az már nem a zsáner. Így nem is veszem annyira a lelkemre, hogy Az öreg halász és a tengerre azt mondjam, Hemingway férfias prózájának egyik remeke.

Már a téma is inkább a hímnem képviselőit érintheti közelebbről: egy halászat meséje, kicsit tágabban nézve egy vadászaté. Azok közé tartozom, akik nem tudják élvezni a horgászatot, pedig próbáltam már. Engem untat, hajlamos vagyok inkább előkapni egy könyvet, aztán észre sem veszem, ha kapás van. Így most is küszködtem azzal, hogy mennyire nem tud érdekelni, hogy harap-e hal és mennyire húz. Még akkor sem, ha nagyon is éreztem, hogy Hemingway csak látszólag mesél a horgászatról, itt sokkal több a lényeg. Ehhez hozzájön, hogy Santiago nagy baseball fan, és a regény ezen részével sem tudtam mit kezdeni. Beszédtéma, foglalkoztatja a baseball, én meg legszívesebben lapoznék, amikor belemerül.

De elsőnek maradjunk a cselekménynél. Tömör, kellően gyors és mikor már a cápák jönnek, a hazaút küzdelme, már én is jobban szórakoztam. Még akkor is, ha az állatszerető énem egy-egy részen ki volt akadva. Nyomorult delfinek… hát igen, én háborgok, amikor Santiago a nyílt tengeren élelmet szerez magának belőlük. Az események azonban haladnak, és vannak izgalmas. A hal védelme, a cápák támadása, maga a helyzet, a tengeren sodródás, remélhetőleg hazafelé. Nem unalmas a kisregény.

Ami miatt azonban pont a mai napra van időzítve a Hemingway klasszikus, hogy miről is szól igazán a regény. Mert a cselekményen túl Hemingway az ember azon szelleméről mesél, ami miatt járt ember a Holdon, megmászták a Mount Everestet és merülnek a mélytengeri árkokba. Az ember kíváncsi, nem adja fel és érdekes a viszonya a természettel. A faj szellemiségében van benne, hogy harcoljon, kutasson és ne adja fel. Szeretem, ahogy megfogalmazza. Hogy az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem. Santiago önmagában ezt testesíti meg: arat egy hatalmas győzelmet a természeten, ami visszavág. Vesztesként és diadalmasként tér haza egyszerre, megtörve és padlóra kerülve. Ez nem az a helyzet, ahol az erkölcsi diadal számítana. Viszont, már tervez előre. Lefekszik, pihen, de majd folytatni fogja. Mert az ember nem adja fel, küzd tovább.

Igen, a végébe a halált és bele tudnám magyarázni, de nem ma. Most azt emelem ki, hogy ezt vihetjük magunkkal: fel tudunk kelni és küzdeni. Ha vesztünk is egy csatát, mehetünk tovább.

Értékes a prózája, van korrekt cselekménye és erős üzenete. Nem véletlen, hogy klasszikus.

Hemingway: Az öreg halász és a tenger - Mint szépirodalom: 95% tartalmas, a kis történetben is elmondja az emberi természet velejét.

Szubjektíven: 75% a halászat nem az én világom, de a szövegezés és az üzenet tetszett.