Megszállottas, életért küzdő, fogságba ejtő.

Ferdinand szürke és unalmas életet él. Miután megárvult, nagynénje vette magához, aki együtt nevelte fel fogyatékos lányával. Eljár a hivatalba dolgozni, és kedvtelve figyeli, a környékbeli Miranda hogyan nő bájos kamaszból szép fiatal nővé. Soha, megszólítani sem meri, és amikor a lány egyetemre megy, esélye sincs többé. Ám Ferdinand nagy összeget nyer a totón, és ez több kaput is kinyit előtte. Londonba költöznek, és a nénje hamarosan szeretne a rokonaihoz utazni Ausztráliába, amit Ferdinand ki is fizet neki. Ő maga vidéki házat vesz, aminek van egy eldugott pincéje. Mi történne, ha Mirandát ide hozná? A lány képes lenne megszeretni őt? Az ötletet hamarosan tettek is követik, és a lány a pince foglya lesz. Boldog attól, hogy begyűjtötte, mint egy ritka pillangót. Miranda pedig nagyon menekülni akar, és ezért egyre több mindenre áll készen.

A zsánerében már klasszikusnak számít ez a regény. Az egyik első pszicho thriller volt, amely ilyen mélyre vezetett egy beteg elmébe. Ma már tucatnyi hasonló létezik, és népszerű lett a zsáner, de ez a történet a maga idejében új volt.

A durva az, hogy még ma is megállja a helyét, hiába telt el közel 60 év a megjelenése óta. Igen, abba bele lehet menni, hogy ma már mások a technikai feltételek, és ilyen nyomtalanul és lekövethetetlenül nem lehet egy emberrablást összehozni, de pszichésen még mindig hiteles és izgalmas ez a regény.

A történet első fele Ferdinandé, aki elég szánalmas egy figura. Jelentéktelen, szürke alak, akinek a pénznyeremény ad lehetőségeket. A nénjét hamar megutáltam, nagyon érezni az elbeszélésből, hogy igazából nem Ferdinand sorsa izgatja, hanem a pénzé. Amíg a férfinak nincs senkije, ő és a nyomorék lánya az egyetlen örökösei. Abban is érzek valami visszataszítót, hogy azt mondja, nem kell a pénz, noha csak azt lesi, mennyit és mikor kap. Ha hősünk hagyományosabb rosszfiú lenne, első körben a nagynéni menne a pincébe nem éppen üdülni, de ez nem az a sztori.

Ferdinand igazából nem rossz ember, csak folyamatosan torzul a világképe és az élete. Ahogy Mirandát elrabolja, romantikus történetet gyárt fejben. Mentségei vannak, tervei. Fowles pontosan megrajzolja, mit és miért csinál. Képet ad egy torz elméről, és nem szörnyeteget teremt. Még szánni is lehetett a férfit, miközben egyértelműen rossz, amit csinál.

A második részben Miranda naplójából mindent a lány szemszögéből követhetünk nyomon. A kettő együtt alkot egységet, és jól ellenpontozzák is egymást. Csak az zavart, de nagyon, hogy Miranda itt teszi helyre magában, hogy egy idősebb művész ismerőse felé milyen érzelmek fűzik. Annyira nem tudott érdekelni, hogy miközben el van rabolva, szökési terveket gyárt, még azon is elmélkedik, hogy szerelmes-e, vállalja-e fel az idősebb férfit és legyen a szeretője. Túl sokszor és hosszan kerül elő ez a szál, és rühelltem. Valamennyi kellett, meg kell ismernünk a lányt, és sok tettét jobban értjük a múltja ismeretében, de olyan nonszensz, ahogy ezt a kapcsolatot elemzi magában, miközben az elrablója bármikor rátörhet és borzalmakat tehet vele…

Tényleges cselekmény kevesebb van a történetben, de Miranda és Ferdinand játszmái mégis érdekessé, izgalmassá teszik a történetet. A nagy döntések pedig fejben játszódnak le.

Sima thrillernél több is tud lenni, modern irodalom is. A thriller eseményeken túl ez a könyv művészetről és az emberi fejlődésről is szól. Különösen megkapó, ahogy Miranda a gyűjtők és az alkotók alapvető ellentétén elmélkedik vagy vitatkozik.

Abba már bele se akarok gondolni, milyen ítéletet mond azzal a szerző, hogy pénzzel a szörnyű vágyak is megvalósíthatóak lesznek. Mert a szörny bárkiben ott élhet, mélyen…

Fowles: A lepkegyűjtő - Mint thriller: 90% mindkét oldal hiteles és jól felépített, pszichés látlelet borzalmakkal.

Szubjektíven: 70% jó a váltott szemszög, átélhető a történet, de a lány szerelmi szála - jaj.

Örökség után nyomozós, kalandos, rejtélyes, családi titkos.

A Cahill család látszólag olyan, mint bármelyik másik a világon. Tagjai között akadnak híresek és gazdagok, de teljesen hétköznapiak is. Dan és nővére, Amy nem is sejtik, mi vár rájuk, amikor nagyanyjuk meghal. A végrendelete választás elé állít minden rokont: egy millió dollárt kérnek, vagy egy kulcsot, mellyel elindulhatnak a Cahill család titkait feltárni, és egy valaki eljut a célig, amely a valaha élt leghatalmasabb Cahill családtaggá teheti. A gyerekek gyámjuk tiltása ellenére a kulcsot kérik, és egy halálos játszmában találják maguk. A család négy ága háborúskodik egymással, és mindenki a kincset akarja. Van, aki ölni is kész érte. Az első nyomok Benjamin Franklin nyomdokaiba küldik őket, aki Párizsban rejtette el annak idején a nyomokat a második kulcshoz. A gyerekek pedig nekivágnak…

Divat az is, hogy egy-egy sorozatot több szerző jegyez. Elsősorban gyerekkönyveknél találkoztam ilyenekkel, erre példa a 39 kulcs is. Minden rész egy másik kaland, amit másik ismert szerző írt meg.

A nyitányt Rick Riordan szolgáltatta, aki a Percy Jackson történetekkel lett világszerte ismert és szeretett szerző. Most is hozta azt, amiért az ő könyveiért rajongani lehet.

A történet alapja egy rejtély. A Cahill család titkon a világ egyik legbefolyásosabb családja. Olyan tagjai voltak, mint Benjamin Franklin, akiről ebből a részből többet tudunk meg. Van egy titok, amit meg kell fejteni, és aki megteszi, nagy hatalomra tehet szert. A kulcsok ehhez a titokhoz vezetnek el, és ezt a kutatást követi le a sorozat. Minden rész másik kulcs, másik város, másik nagy személyiség. Ahogy már említettem, a nyitány Frankliné és vele Párizsé.

Riordan egyaránt felépíti a történet alapját, és szolgáltat egy izgalmas hajszát is. Kicsit olyan volt olvasni, mintha A nemzet aranyát néztem volna, csak itt gyerekek a főszereplők és mesésebb az egész sztori. Nyomok követnek nyomot, és folyamatosan van valamilyen veszélyhelyzet, amit túl kell élni a gyerekeknek.

Az izgalmakat több oldalról is kapjuk:

• vetélkedni a család tagjaival, akik szintén maguknak akarják az örökséget. A legtöbbjük ráadásul elég sötét alak, pl. van egykori orosz kém is a soraik között.
• a nyomok megfejtése, közben egy-egy életveszélyes próba.
• nem csak a Cahill családok, hanem egy titokzatos, idegen szervezet is a titkot akarja. Ők még veszélyesebbek, mint a család sötét tagjai.

Az is hozzájárul a regény sikeréhez, hogy nagyon kevés választ ad Riordan. Rejtélyeket és kérdéseket vet fel, de alig válaszol meg valamit. Mit keresnek? Hogyan haltak meg Amy és Dan szülei? Mit akar a titkos szervezet? Ki melyik család ágához tartozik? Miért a viszály? Mire való a fiola, amit a kötet végén szereznek meg? Sok-sok kérdés, válasz nélkül.

Mozgalmas és kalandos, de ugyanakkor humoros is ez a kötet. Vannak vicces szereplők, vannak vicces helyzetek és vannak jópofa beszólások is. Sikerül a szerzőnek úgy gonosz alakokat teremteni, hogy a sötétségüket humorral oldja. Egy gyilkos kémnő – itt mégsem félelmetes alak, ha egyértelműen gonosz is.

A két főszereplő gyereket könnyű megkedvelni, és szerettem bennük azt is, hogy nem a Percy Jackson sorozat karaktereit idézik. Amy nagyon okos, szeret olvasni, de nagyon félénk és visszahúzódó is egyben. Dan látszólag bohém lélek, még nagyon gyerek, de közben van egy-egy olyan villanása, hogy az ember a zsenit érzi meg benne. Elég csak arra gondolni, mire képes a számokkal és a szavakkal.

Azért is jó ez a kötet, mert tanulni is lehet belőle. A kalandok közt ott vannak az ismeretek is.

Talán csak annyi vele a bajom, hogy minden jósága ellenére nagyon mese az egész.

Riordan: A csontlabirintus – Mint gyerekkönyv: 90% egyszerre szórakoztat és tanít is valamit történelemről, kultúráról.

Szubjektíven: 70% kicsit már kinőttem belőle, de jó a humora, kalandos, csak a rejtély…

Lucien kiszedi Robertből, hogy 20 éve nagyon szerelmes volt és vőlegény. Ám Jessicát meggyilkolták, és Robert bosszút fogadott. Nem csak a szeretett nőt vesztette el, de a családját is. Jessica babát várt.

Egy ponton Lucien elmondja, hogy ő volt Jessica gyilkosa. Azért, mert látta, milyen szerelemmel néz a férfira. Próbált azzal védekezni, hogy terhes. Robert neve volt az utolsó, amit kiejtett a száján. Olyan részleteket tud, amelyeket csak a gyilkos tudhat. Robert ott majdnem összeomlik, de nem teheti.

Mert egy lány most is Lucien fogságában van, és ha végez vele, a lánynak is annyi. Lucien csak úgy hajlandó elárulni, hol van az utolsó áldozata, ha személyesen viszik ki  a helyszínre. Az azonban egy csapda. Volt egy segédje, aki rájuk támad. Az ügynöknőt meg is öli, de amikor Robertet lőné le, Lucien végez vele.

Megint tesztel: megvágja a lányt. Robert vagy őt menti meg, vagy elkapja Lucient. Lucien elszökik.

De Robert rájön, miért ölt férfiakat is. Amikor el akarna repülni álnéven, Robert már várja. Nagyon le akarja lőni, de nem teszi meg. Lucien tudja, hol vannak az áldozatai eltemetve. A családoknak jár a lezárás, jobban, mint amennyire ő bosszút állna a szerelméért és a gyerekéért.

Megalkuvó, női sorsos, igazsággal szembenéző.

A Fehér Páva egy kedvelt bár, amely nincs felkapva, de a törzsvendégek szívesen és gyakran járnak vissza. Egy lengyel asszony vezeti, Jahodovszka. Tisztelik, amiért egyedül is tisztesen neveli a lányát. Elnézik neki, amikor újra férjhez megy, és elhinnék, hogy ezzel is csak apát akar adni a gyereklánynak. Nem szólnak, amikor a korhely férjnek mennie kell. Sipsirica, a kamaszlány a kedvencük, aki tisztaságával, kedvességével emeli a Páva fényét. Azért azt már megjegyzik, amikor a lánynak nyoma veszik. Hova került, mi történt vele? Jahodovszka kész a válasszal. Iskola, otthon, jobb körülmények – mindent a gyermekért! Ám amikor Druzsba tanár úr egy vidéki útra kell, hogy menjen, szembesül a valósággal is. Igazságot akar, amiért mindenkinek fizetnie kell majd.

A mai nap tapasztalata a Mikszáth-életművel kapcsolatban számomra az, hogy a szerző nem csak egy kedélyes mesélő volt, aki izgalmas történetekkel szórakoztatta az olvasókat. Saját korában nyitott szemmel járó egyén volt, aki észlelte, merre halad a civilizáció, és meg is fogalmazta a véleményét erről történetekbe rejtve.

A sipsirica látszólag csak egy kedélyes kisregény, melyben egy fogadó hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést. A felszín alatt azonban ez sokkal többről akar szólni, mint a két nő sorsa, akik vezetik ezt a helyet. Rajtuk keresztül mutatja be Mikszáth azt az erkölcsi romlást, ami szép lassan mindenkit és mindent lehúz.

A történet hibája is talán, hogy a mai, cinikusabb és több rosszat tapasztalt olvasónak nem meglepetés a regény fordulata. Nálam inkább olyan érzést váltott ki, hogy lesajnáltam Druzsba tanár urat. Hogy nem jött rá előbb, mi történt a színfalak mögött igazán? Még csak okos sem volt a hazugság, amit az embereknek mondtak. Olvasóként pontosan tudtam, mi történt, és az már fájóan naiv, hogy Druzsba mennyire meglepődik, amikor minden felszínre kerül. Maximum az lehet a meglepetés, hogy mi történik vele, amikor az igazságot igyekszik nyilvánosságra hozni.

Az egész történet mögött ott van, hogy a látszat fontos. Az emberek belemennek, hogy becsapják őket, ha ezzel jobban érzik magukat. Átlátszó, hogy nem azért megy férjhez az asszony, hogy a lányának nevelőapát szerezzen. Ha az lett volna a cél, akkor nem olyan szempontok dominálnak, mint hogy fiatal és jóképű férjet szerezzen magának. Arra is mit lehet mondani, amikor a gazdag és öreg vendég hirtelen nem jár ide többet, az asszony sok pénzhez jut, és gyönyörű lánya is eltűnt? Nagyon könnyű kirakni az igazat, de a vendégek szívesebben hiszik azt, hogy sipsirica iskolába jár, és hölgynek nevelik.

A végén is azt látjuk, a látszat a lényeg. Nem az számít, mi történt, és kinek milyen bűnei vannak, hanem hogy a közvélemény előtt ne essen csorba a nemesek és hatalmasok hírnevén. Ezért el kell taposni, aki mást próbál tenni. Az igazság ebben a világban nem fontos.

Ma is van ennek mondanivalója, bár a mi korunk sok mindent nyitottabban kezel. Ma talán egy szeretőbe nem bukna bele egy politikus, de tény, hogy a látszatok és igazságok játéka ma is dominál. Azt a kérdést fel merjem tenni, hogy mi mennyire szeretünk hinni a hangzatos és megnyugtató hazugságoknak a nyers igazság ellenében? Mikszáth írta, a magyar szereti keresni az igazságot, de megtalálni nem szereti, mert rút a pofája. Egyet tudok érteni.

A kisregény olvasása közben szenvedtem kissé azzal, hogy nem volt olyan szereplő, akinek drukkoltam volna. A két nőben van kétszínűség és olyan önkiárusítás, amit nem díjaztam. A tanár túl naiv. A gazdag meg korrupt. Az üzenet átjött, de nem volt így jó érzés olvasni.

A stílusa nem pont az a Mikszáth anekdota, amit egy hosszabb műben olvashatunk tőle, de már több van abból is, mint a novellákban. Egyszer érdemes volt elolvasni.

Mikszáth: A sipsirica - Mint klasszikus: 75% társadalomkritika, de mellette szórakoztat is, a szerző saját stílusában.

Szubjektíven: 70% még akkor is, ha tudtam, mire megy ki a játék, ült a poénja. Duplán is.

Új életet kezdő, kritikus, társadalmi kérdéses.

Az Úr úgy látja, itt az ideje, hogy eljöjjön a végítélet. Kiadja parancsba, hogy elsőként azok a hősök támadhassanak fel, akik az életüket adták a hazájukért. Ám az egyik angyal elérti a kezdés dátumát, és idő előtt megfújja a kürtjét. Egy csapat éled fel a hangjára: Zrínyi és Szigetvár hős védői. A megváltozott világban nem értik, mi történt velük. Ám ők nagy történelmi hősök, a kormánynak valamit kezdenie kell velük. Birtokaik, egykori életüket nem adhatják vissza, de kényelmes banki állást és köztiszteletet tudnak biztosítani a számukra. Lesz, aki letelepedik és családot is alapít – másoknak nagyobb gondokkal kell megbirkózni. A bankigazgatóvá tett Zrínyi Miklós nem érti a jelen fogalmait, így megint az államnak kell közbelépnie, és rájönnie, hogyan kezelheti a hőst, aki egy más kor gyermeke.

Mikszáth egy olyan ötletet írt meg, amely ma is sikeres történetek alapjai. Nem egy film és kötet foglalkozik azzal, mi lenne, ha egy-egy történelmi személyiség valahogy napjainkba kerülne. Ha nem is feltámadás, de időutazással akad bőven ilyen történet. Ez a sztori azzal csavar egyet, hogy már a megírása óta is bőven telt el idő, így számunkra az is történelmi kor, amelybe Zrínyi és a csapat visszatérnek. Mikszáth idején még kortárs viszonyok voltak, ma már nem. (Elvetemült ötlet: valaki nem ír Legújabb Zrínyiász regényt? Most aztán pláne kapkodhatnák a fejüket a vitézek, mi lett az országból és a világból.)

Az ötlet tehát adott, és jó is. Egyszerre ad lehetőséget tisztelegni az örökség előtt, és tükröt tartani a kor elé. Mikszáth mindkét szempontot ki is pipálja.

Zrínyi alakja az a férfi, akinek a Szigeti veszedelemből is megismertük. De Mikszáth meg meri tenni, hogy bemutatja a hibáit is. Az a nemesi attitűd, viselkedés, ami a sajátja, a modern korban visszatetszést kelt. Bankot nem úgy kell vezetni, mint egy nemesi birtokot évszázadokkal korábban. A társaságban is máshogy kell viselkedni. Változtak a fogalmak – érdemes megnézni, mikor kit és milyen körülmények között neveztek lovagnak.

Egyszerre humoros és tragikus is, amit látunk. Hiszen egyes területeken nem is kicsi az értékvesztés. Az a sor is tetszett, amikor Mikszáth arról ír, miért nem szerette Zrínyi a vasutat. Bele is gondoltam, mit szólna a repülőgéphez… Kényelmesebb, élhetőbb világ jött létre, de ez nem jelent minden téren javulást. Mosolyoghatunk azon, hogy Zrínyi hogyan kezeli a bank tőkéjét, de bele akarunk abba gondolni, hogy milyen eszközökkel és hogyan dolgoznak az igazi bankok? Vagy, a szerelmi viszonyok terén. Az egyik korban jött a párbaj és a helyzet felvállalása, a másikban az alakoskodás az elvárt norma.

A politikai és gazdasági rendszer is megkapja a magáét, amit mi szépen tovább is gondolhatunk. Mert sok minden, amit Mikszáth ott és akkor kritikával illet, napjainkban még messzebbre jutott. Ettől van aktualitása ma is, mert nem csak Mikszáth korának a kritikáját kapjuk meg. Olyan folyamatokét is, melyekben élünk.

A végére pedig azt is helyre teszi a szerző, hogy ne történjen a hőseivel teljes értékvesztés. Megtalálják a helyüket, ha nem is azzal, hogy beilleszkednek a társadalomba. Megtalálják a hősi halált is, melyet már egyszer elkövettek. Mintha azt olvashatnánk ki ebből, hogy a világ gyökeresen megváltozhat, akkor is maradnak állandó értékek. Ha kevés is. A cinikus énem azért megkérdezné, mi volt az értelme az önfeláldozásnak akkor és most is. De ez érzelmi kérdés, nem lehet logikusan megítélni. A hős nem azzal válik hőssé, hogy racionalizál és a logika szerint dönt, hanem azzal, hogy mennyit képes feláldozni a céljáért. Ez a csapat az életét is – kétszer is.

Bár jobban tetszett volna, de ez nem az én regényem. Túl erős a társadalomkritika, kevesebb a szórakoztató epizód és cselekmény. De egyszer érdemes ezzel együtt is elolvasni.

Mikszáth: Új Zrínyiász - Mint klasszikus: 70% tükröt tart a kornak, miközben tiszteleg a Szigeti veszedelem előtt.

Szubjektíven: 35% egy-egy szála tetszett, de összességében fárasztott a történet. Kár érte.

Melyik mese kicsit másképpen?

1: Card: Bűvölet

2: Meyer: Cinder

3: Wesley: Hetedhét birodalom

Megoldás: Tovább!

Otthont kereső, embereken segítő, barátos.

Alfie elkényeztetett házi kedvenc volt: egy szürke kis kandúr, egy idős hölgy féltett és szeretett macskája. Ám az asszony halála után szembe kell néznie azzal, hogy az otthona elveszett: a gazdája lánya nem tudja megtartani, kutyákat tart. Alfie kihallgatja, hogy menhelyre adná be, de ő abból nem kér. Úgy dönt, inkább maga keres új otthont magának. Kiszökik, és az utcákat kezdi járni. Hamar szembesül azzal, hogy az utcai élet kemény és nem neki való. Sürgősen új gazdi kell! Egy szimpatikus utcában van pár kiadó ház, és Alfie figyelni kezdi a beköltözőket. Első kiszemeltje a frissen elvált és sebzett Claire. Majd Jonathan következik, aki még mindig sértett korábbi állása és élete elvesztése miatt, és nagyon nem akar macskát. Végül két kisgyerekes család érkezik: egy depressziós anyukával és a külföldről érkezettek a maguk félelmeivel. Alfie kész mindegyiküknek segíteni.

Be kell látnom, hogy előítéleteim vannak. Ha ugyanezt a történetet egy kisebb testű kutyáról olvasom, mondjuk, egy westie-ről, még talán rajongani is tudtam volna. Még akkor is, ha egy kutyának sokkal nehezebb lenne megvalósítani ezt „a több helyen otthon van” felállást, mint egy macskának. Kevésbé lenne hiteles, és mégis azt hinném el jobban.

Mert egy kutyáról elhinném, hogy empatikus a gazdi felé, és próbál segíteni neki. Az, hogy itt egy macska igyekszik az emberek életét rendezni, nekem nem hihető. Az otthoni állatokból kiindulva a kutyám hozzám bújik és próbál vigasztalni, ha bajom van. A macskát meg csak addig látom, amíg kiteszem a táljába a kaját, eszik és már le is lépett.

Alfie viszont lélekben olyan, mint amilyennek én egy kutyát tartok. A szerző nagyon emberivé tette az alakját, ami kutyának is túlzás lenne. Az állati ösztönökből alig maradt benne valami, logikusan gondolkozik és tervez. Amilyen érzései vannak, azok is emberiek, nem egy állat jutott róluk eszembe. Egyetlen olyan tevékenysége volt, ami nagyon macskás, és amiben ráismertem a kandúrokra. Ahogy a leölt állatot odapakolja ajándékként a lábtörlőre. Ilyen részből kellett volna több, ha a szerzői narráció ezt is túlmagyarázza, és emberi indokokkal többszörösen alátámasztja. Melyik macska mondana olyat, hogy virágot és bort nem tudok ajándékba hozni, tőlem egy egér vagy madár számít annak?

Mégis, tud működni a történet, mert szeretnivaló, és mert sokan hinni akarunk benne, hogy az állatok ilyen társak. Végtelenül jók és gondoskodóak. Néha úgy teszik jobbá az életünket, hogy annak nem is vagyunk a tudtában.

Működik a történet azért is, mert a négy család különféle problémái és a köztük való lavírozás mozgalmassá teszi a kötetet. Még akkor is, ha nagyon direkt, ahogy az emberek egymás mellé kerülnek, és amivel küzdenek. Pl. Jonathan és Claire is friss szakításon és fájdalmon van túl, mindketten szinglik, helyesek… korban is összeillenek, persze. Vajon mit talál ki nekik a macska? Vagy, a két beköltöző család. Mindkettőben kisgyerekek vannak, mindkettőben szenved az asszony attól, hogy magányos, új helyen van, nem ismer senkit. Vajon Alfie hol talál nekik barátnőt, társaságot?

Tetszett, hogy nem egy édes regény, amiben minden csodás és könnyed. Az emberi szereplők problémái nagyon valósak, és korunkra jellemzőek. Van dráma benne, de ez nem teszi nehézzé a kötetet. Talán a macska elbeszélő miatt is könnyed, szellemes tud maradni végig, amiben több humoros jelenet is helyet kap.

Merenghetnék még azon, hogy a vége túlzottan happy end. Hogy a főszereplő macska karaktere mennyire emberi. De helyette a könyv értékeit tartom fontosabbnak.

Szórakoztató, miközben komolyabb témákat is feszeget. Van humora, és nagyon állatbarát is. Még egy kutyakedvelő olvasónak is.

Wells: Mindenki macskája, Alfie - Mint humoros: 60% állat- és családbarát történet, túlzott empátiával és jósággal, humorral.

Szubjektíven: 55% aranyos, sok mindenkit meg is kedveltem. De miért nem macskás Alfie?

Cím: Vizsgálat

Szerző: Josh Malerman – magyarul is sikerszerző, ha még egy olyan sikere nem is lett, mint a Madarak a dobozban. (Ami sokkal jobban meg van írva, mint amilyen film készült belőle.)

Műfaj: thriller, horror

Cselekmény: van egy iskola, ahol a gyerekeket zsenikké nevelik. Ám rejtve élnek, minden, ami az iskolán kívül esik, számukra tiltott. J sejti, hogy odakint valami veszélyes lappang. Az intézetnek kell, hogy legyen egy titkos célja. Kell, hogy valami indokolja, miért bánnak velük vasszigorral. Mivé lesznek így a fiúk?

Várható megjelenés: szeptemberre már nagyon várom, angolul tavaly jött ki.

Miért várós?

• Madarak a dobozban rajongó vagyok – több kiadásban is megvan, és Malerman további regényeit is falom. Agyaltam is, a Malorie vagy a Vizsgálat kerüljön a rovatba, de adtam egy esélyt ennek. Hatásos a fülszöveg.
• Sok-sok rejtély van, amire sok-sok választ akarok kapni.
• Gyerekek, kizsákmányolás, horror – valami ilyesmit várok King Az intézetétől is. Már alig várom, hogy összevethessem a kettőt!
• Az egyik mondat nagyon megfogott a fülszövegben: Ha folyamatosan a mumussal rémisztgetnek, vajon nem válsz te magad is mumussá?

Fontos döntés előtt álló, természetfeletti, kamaszos.

Sabrina Spellman most lesz 16 éves, és olyan döntést kell meghoznia, amely egész későbbi életét meg fogja határozni. Az apja hatalmas varázsló volt, az anyja egyszerű ember. Neki félvérként van választása: ha átesik a sötét keresztelőn, teljes jogú boszorkány lesz, és el kell szakadnia az emberi életétől. Vagy, ember marad, ekkor viszont a mágia ajtói zárulnak be előtte. Töpreng, mit válasszon. A nénjei természetesen azt szeretnék, ha az ő útjukat folytatná, és boszorkány lenne belőle. A lány viszont nem szívesen szakítana a barátjával sem. Vajon Harvey mit gondol? Egy elszórt, ártalmatlannak gondolt bűbáj azonban nem a tervek szerint működik, és egy szellem is feltűnik a környéken a maga terveivel. A lány még nem is sejti, milyen erők mozgolódnak körötte…

Már az elején levontam a konklúziót: neki kell kezdenem rendesen a Netflix sorozatnak. Ezt még kicsit annak az előzményének is éreztem, mondhatni, csak felvázolja a kezdő szituációt.

Rendben, kiírom. Irritált is, hogy még nem hoznak meg lényegi döntéseket. Nyilvánvaló, mi a kérdés: boszorkány lesz-e Sabrina, vagy sem. Azért annyit már láttam a sorozatból, hogy most nincs félmegoldás. Hiába álltatja még naivan azzal magát a lány, hogy neki nem kell a világok között választania. Az emberi, de a mágikus énjéről sem akar lemondani.

Így a természetfeletti külsőségek nélkül egy nagyon átélhető, kamaszos problémát kapunk. El kell döntenie, mit akar kezdeni az életével, milyen irányba haladjon tovább. Nálunk is ez az életkor, amikor meg kell hozni az első döntéseket. Ha még főiskolát nem is választunk 16 évesen, már szakosodni kell, érettségin merre haladunk, ami meghatározza a későbbi lehetőségeket is. Így a kamaszolvasók könnyen azonosulhatnak, ismerős a kérdéskör.

Nagyon kamaszos az is, ahogy az első szerelmet még olyan ártatlanul megélik. Ugyan a kis varázslattal Brennan próbálja ezt a szálat is feldobni, de nagyon kis egyszerű ez a Sabrina és Harvey történet. A gonosz énem mondogatja is, hogy ez csak a kezdet, lesznek még itt durva dolgok, ahogy beindulnak az események…

Talán azt vártam végig, hogy induljanak. Alapvetően Sabrina van a fókuszban, de egy-egy oldal erejéig más is hangot kap. A kamasz világot elhagyva egy horror világot kezd kibontani Brennan, amely sokkal izgalmasabb és veszélyesebb, mint amit Sabrina egyelőre fel tud fogni. A szellemet nem is éreztem ijesztő ellenfélnek, de a háttérben a mozgások, a rejtett motivációk és a varázsvilág, abban van lehetőség és kellő sötétség is.

Néhol még humor is csillan benne, ha ez nem is az a regény, amin jókat tud mosolyogni az ember. Van egy baljós aurája, hogy valami rossz közeleg. Egy ártatlan, derűs kép, aminek a háttérszínei már kezdenek elsötétedni. Érdekel is, mennyire fog ifjúsági maradni, milyen mély lesz a nyúl ürege. Mert a kis részletek és baljós események alapján lehetne ez egy jó ifjúsági, horror sorozat, abból úgyis kevesebb akad.

A mellékszereplők sokkal izgalmasabbak, mint a hősnő, de még senki sincs igazán bemutatva. Mindenkinek megvan a maga kliséje, amit valamivel feldobtak. Pl. a nővérek, akik közül az egyik a szigorú, a másik a csupa mosoly, kedves nagynéni. És mi bennük az extra? Mondjuk, a szigorú a feszültség levezetése céljából rendszeresen megöli a húgát, aztán feltámasztja. Ahogy viaskodni tud benne a kötelességtudat és a családja iránti szeretete.

Még Harvey bátyja is sokkal érdekesebb, mint Harvey. Neki volt egy lehetősége, amivel nem élt. Egy jó testvér, aki komoly áldozatot hozott, és nem is sejti, a szerelmével mi történt. (Sabrina majd rájön.) Bízom benne, hogy a folytatással több színt kap mindenki.

Kezdetnek, alapozásnak megtette. Nem is bírok szabadulni az érzéstől, hogy ez csak az előétel, ami csak a kezdeteket és alapokat akarta könnyeden átnyújtani.

Brennan: Boszorkányszezon – Mint YA fantasy: 55% kamaszos, derűs, a háttérben azonban van lehetőség. A téma is ok.

Szubjektíven: 60% a világépítése nagyon tetszett, érzek mögötte egy izgalmas horror világot.