Egységért küzdős, hatalmi harcos, természetfeletti képességes.

Korra csak békét szeretne teremteni, és újra összehozni a szellemeket és az embereket. Ám azt kell tapasztalnia, hogy a szellemek visszavonultak, a korábban buja és pezsgő világ kiszáradt és elhagyatott. Az emberek sem könnyítik meg a dolgát: a sereg máris felsorakozott, hogy a szellemeknek véletlenül se legyen kedve visszatérni. Miközben Korra a polgármester döntéseit szeretné befolyásolni, az alvilágban felemelkedőben van egy új bandavezér, akinek személyes elszámolnivalója is van a lánnyal. Bolin megkezdi a munkát, mint rendőr, a bátyja igyekszik bevezetni a mindennapi feladatokba, miközben ők is az alvilág ügyleteit igyekeznek feltárni. A légidomárok egyelőre békés módon igyekeznek politikai változást elérni és segíteni a szellemekkel való békülést, bár ott is akad, aki az erejét inkább bevetné.

Mennyire lehet drága egy évad anime vagy mesesorozat? Máig rühellem, hogy a Bleach zárását csak olvashattam, nem csinálták meg az anime végét. Próbálom ezt a sorozatot úgy felfogni, hogy legalább képregényben kapunk egy újabb szeletet az Avatar világából, de egyre hatalmasodik a panaszos hang a fülemben.

Még mindig nagyon bosszant, mennyire anyagias a kiadás. Alig pár oldal, még 100 sincsen, amihez képest kifejezetten drága a kiadvány. Meg lehet nézni, ugyanebben az árkategóriában milyen Fumax vagy egyéb kötetet lehet kapni. Azt pedig nagyon kétlem, hogy akkora lenne körötte a hype, hogy az indokolná az árát.

Irritál, hogy ilyen rövid – majd a három rész ad ki együtt egy normális hosszúságú történetet. Nem értem, miért nem lehetett egyben megjelentetni. Bocs, naiv vagyok. Tudom. 3 vékony kötet, mind ilyen áron. Mindig azok a mocskos anyagiak…

A cselekmény kezd alakulni erre a részre. Minden szereplő elindul a maga szálán, és majd a végére kezdenek el összeérni a történeteik. Korra az egységért küzd, a fiúk rendőrségi munkában vannak benne, és a politikai kampányok ideje is beköszönt, ha egyelőre ott még tényleges munka nem is történt, csak tervezgetnek. A végére gyorsulnak be annyira az események, és kapunk tényleges akciót, hogy felcsigázzák annyira a készítők az olvasót, hogy érdekelje, hogyan fejeződik majd be a történet. Nincs olyan erős, közel sem, mint a mesesorozat történetei, de nincs is annyi ideje és tere, hogy azt leutánozza.

Ami viszont sokkal jobban zavar annál, hogy a történet lehetne ütősebb is: maga Korra karaktere. Soha nem kedveltem annyira, mint az elődjét, de azért megvoltak a maga pillanatai. A mesében már eljutottunk addig, hogy felelős avatar lett, mondhatni: felnőtt. Most viszont megint olyan gyerekesen viselkedik, ami egész egyszerűen kiakasztó. Mintha visszafejlődött volna – hozzá képest mindenki sokkal érettebb és értelmesebb. A hiszti jeleneteket kifejezetten utáltam. Valahogy hihetetlen is, hogy még mindig nincs tisztában azzal, milyen politikai és kapcsolati tőke már önmagában az, hogy ő az avatar.

A világáról azonban nem tudok rosszat mondani. Sok lehetőség van benne, érdekesek a képességek és a szellemvilággal való kapcsolat is. Még akkor is, ha ez a kötet ezeket most nagyon nem használta ki. Hiányzik is, amikor az alapsorozatban részről részre fedeztük fel, mire képes az avatar és a különféle hajlítók…

A grafika olyan, mint a mesesorozaté is volt. Minden szereplő felismerhető, és egyezik a kinézetük is. A világ is az a világ. Valamennyire tudott is kárpótolni a néznivaló Korra jelleméért, de azért boldogabb lettem volna, ha a történet és a karakter sikerül jobban.

Hiányolok egy izgalmasabb történetet, ha azért már haladni is kezdtek az események. Korra gyerekes, de a mellékszereplőket még most is bírom. A legnagyobb ütőkártyája pedig az, hogy anime hiányában így jutunk csak vissza ebbe a világba, új kalandok közé.

DiMartino: Hatalmi harc 2. – Mint képregény: 55% a mese grafikáját abszolút hozza, elindul a cselekmény, de Korra…

Szubjektíven: 50% szeretem a világát, a grafikáját, de a hősnő egyre gyerekesebb. Kár érte.

Középiskolás, útkereső, véres.

Marcus kifejezetten rossz helyzetben találja magát: a kezében egy elit maffiózó főnökének a fiának a feje, a mellette álló lány pedig pontosan tudja, hogy megcsalta a legjobb barátnőjével. Csodával határos módon mégis sikerül életben maradnia, és úgy tűnik, Maria az, aki megérti és tudja szeretni minden problémájával együtt. Lehet, hogy végre révbe érkezett és vége a véres történeteknek? Ám a lány felszívódik üzenet nélkül, és Marcus elveszti a lába alól a talajt. Nem tudja, hogy Maria nem önként távozott. Egyik önpusztító buliból keveredik a másikba, még a korábbi barátait is elidegeníti magától. Nem sejtheti, hogy az évzáró vizsga valami olyat tartogat, amire senki nem volt felkészülve.

Ez volt az első kötet, amelynek a cselekményét nem láttam a sorozatban, így érdeklődve vártam, merre fog haladni a szereplők sorsa. Egyszerre volt jobb is, meg rosszabb is az eredmény a vártnál.

Még mindig két fő csapása van a történetnek: egyrészt, itt van az iskola, benne a gyilkos vizsgák és a diákok az egymás közti feszültségeket sem békés úton rendezik. A zsarolás, fizikai erőszak és szexuális szabadosság része a mindennapjaiknak. Marcus ráadásul ebben a részben kifejezetten szenved, és egyik rossz döntést hozza a maga után. Nyomorult, depresszív hangulatban van, amit nem jó olvasni. Szerettem a narrációját, de most a szokott sötét, ironikus humor helyett is ezt a nyomort kaptam vissza. Nagyon nem csípem a szenvedő hősöket, ami most Marcus is. Ok, értem, érzelmileg a történtek után így kell lennie, csak jóval messzebb megy az önpusztításban, mint amit tudok tolerálni.

A másik oldal, az iskola, ami még kicsit a társadalmat is leképezi, csak extrém helyzetben. Itt is megvan az elit, aki örökli a hatalmát, kiváltságos, és olyan előnnyel indul, amit lehetetlen behozni. A regény végén kapunk egy nagyon éles pontot is, hogy mit tesz ez a réteg azért, hogy továbbra is övék maradjon a korlátlan hatalom. A nagy hal megeszi a kisebbeket – tudnék egy durvábbat is mondani a nagyobb kutyával, de ugyanaz a lényege. A képregény tökéletesen mutatja a kapitalista rendszer gyilkos voltát, és az emberek általános erkölcsi süllyedését. Mert nem csak az orgyilkos osztály tanulói élnek így…

Ez a történet az eddigi legjobban Marcus története. Teljesen az ő nyomora és kisebb-nagyobb akciói töltik meg a kötetet – nem számolom az előző szál zárását, abban még más is előfordult nagyobb súllyal, de az a vonal záródni látszik. Jön Marcus nyomora, az újabb kihívás az iskolában. A cselekményben az érdekel legjobban, úgyhogy kicsit úgy vagyok ezzel a kötettel, hogy letudtam, most majd jöhet egy számomra izgalmasabb kötet, amit remekül felvezetett a Kígyóverem vége.

Mivel képregény, meg kell említeni a grafikát is. Ha nagyon rövid akarnék lenni, annyit írnék, hogy pont olyan, mint korábban is. Nem olyan, amire azt lehet mondani, hogy szép. Nyersek, karcosak, néha még karikatúraszerűnek is mondanám az alakokat. Nem tetszenek a szereplők, és bár annyira egyediek, hogy megkülönböztessem őket, biztosan nem tenném ki poszterként egyikük portréját sem a falra. Nem tartom szépnek ezt a képregény sorozatot. Nem a rajzok, a történet tart még itt, bár ebben a részben több volt a szenvedés és Marcus nyomora, mint amit bevesz a gyomrom.

A színvilága viszont tökéletesen illik a cselekményhez. Egyszóval: sötét.

Összefoglalva lehet értékelni, hogy halad a cselekmény és kifejezetten izgalmas záró jelenetet és folytatási irányt kaptunk. A történet mögött van egy olyan társadalomkritika, amit érdemes átgondolni is. Ám Marcus szenvedései közel elviselhetetlenek, és borzalmas döntéseket hoz a magánéletében. A rajzok sem az ízlésvilágom. De azért a 4. részre jövök vissza.

Remender: Kígyóverem – Mint képregény: 60% a grafika a szokott, a történet új irányt vesz – személyesből harc felé.

Szubjektíven: 50% sok szenvedés, Marcus maga alatt – a vége tetszett, de addig… jaj.

• Forsyth: A Róka

Az autista Luke agya egyszerűen máshogy jár, mint a többi emberé. Imádja a kihívásokat, és egy számítógépes rendszert feltörni neki a legjobb játék. Az amerikaiak legféltettebb rendszereibe is azért hatolt be, hogy jelezze, nem tökéletes a védelem, és mert képes volt rá.

A családot védőőrizetbe veszik, az Államok nagyon ki akarja adattatni a fiút és lecsukni. Ám a rutinos kém, Adrian Weston mást gondol. Eléri, hogy egy titkos programra hagyják nála a fiút a családjával. Luke anyja, öccse, bele is megy, de az apa válni akar és költözni az Államokba. Így is történik.

Első ügyként egy arab fegyverkezési programot hiúsítanak meg, amiért a Közel-Kelet radikális fele és az oroszok is Luke fejét akarják. Weston csapdát állít, és megrendezi a fiú és családja halálát. Közben őket biztonságban elrejtik – kivétel az apa, akire még az Államokban lecsaptak és meggyilkoltak.

Luke köré testőrök kerülnek, köztük egy 39 éves özvegy tiszt, akivel Luke megözvegyült anyja hamarosan már viszonyba bonyolódik. Weston rendszeresen hozza a feladatokat, Luke feltöri a kódokat. Így szabotálják az oroszok olajvezetékét, amivel függővé tennék a Nyugat energiaellátását. Észak-Korea atombombáját, majd egyéb fegyverkezéseit, miközben az Államok a sok hamis ígéret lebukásakor visszamondja a segélycsomagokat. Lassan forradalom indul a Kim család ellen.

Weston már azon töpreng, milyen jövője van a fiúnak, ha már nincs ellenfél, akit le kellene győzni. Egy kiránduláson azonban Luke súlyosan beveri a fejét. Agyműtét kell – felépül, de a zsenije, amivel bárhova bejutott, már nincs meg. Cserébe sokkal ügyesebb a társas kapcsolatokba, lényegesen emberibb. Az anyja hozzámegy a katonához, a programot felszámolják, és úgy hagyhatja mindenki abba a feladatát, hogy jobb hellyé tették a világot.

• Arikawa: Az utazó macska krónikája

Azért kell új otthon a macskának, mert Szatoru rákban haldoklik. Végül a nagynénjéhez költöznek be a macskával, a férfi onnan jár el kezelésre. De nem segít. Hamarosan már kórházban fekszik, és haldoklik. Nana a nagynénivel marad, aki annyira megszereti az állatokat, hogy egy kiscicát is befogad az öreg kandúr mellé. Nana őt még ki akarja képezni a macska létre, aztán már kész csatlakozni a másvilágon a gazdájához, akivel álmában még szokott beszélgetni.

Királylányt mentős, szerencsét próbálós, mágikus.

A gazda esélyt kap kiválasztani, mikor érje a balsors. Most, vagy öregkorára. A jelen pillanatok alatt lesz pokoli: a vagyont, a családját is elveszti. Hogy lesz belőle boldog ember? (Mikor legyen az ember szerencsés?) Megözvegyül a király, de nem talál az elsőhöz méltó szépséget feleségnek. A lánya az egyetlen, aki megfelelne. A királylány nagyon szökni akar az apjával kötendő nász elől, lehetetlen feladatokat ad ki, majd szökni kényszerül három gyönyörű és egy ocsmány ruhával. Vajon a ronda ruhában felismeri a szomszédos, fiatal király a szépséget, akiért a szíve dobog? (Az egérbőrös királyleány) A királyfi mindig elzárva alszik a kastély kertjében, az apját izgatja, vajon miért. A titok meglesésére beküldött banya elijeszti a fiú szerelmét, a csodaszép tündért, aki ilyenkor járt kedveséhez. A fiú nem törődik bele a veszteségbe, a párja után indul. (Miért járt a királyfi a körtefa alá aludni?)

A Népek meséi sorozat jubileumi kötete volt ez a rész, amely az 50. volt a sorban. Kárpátukrajnai mesegyűjteményt választottak erre a helyre – az utószóban indokolni is igyekeztek, miért pont ezt. Leginkább a gyűjtő személye miatt, de ma, 2020-ban ez a szempont nem tudott rám különösebb hatással lenni.

Maguk a mesék sokkal jobban érdekeltek. Van-e bennük valami olyan, ami különösen jellemző erre a csoportra? Valami, ami ennek a mesekincsnek a sajátja? Nem tudnék ilyet kiemelni. Az alapmesék ugyanazok, mint bármely európai népnél, akiktől eddig olvastam. A legkisebb fiú sikeresebb lesz a bátyjainál, legyenek szegények vagy hercegek. Még az olyan tipikus figurák is megvannak, mint a félni nem tudó fiú, vagy a királylány, aki minden trükkel igyekszik elkerülni, hogy férjhez kelljen mennie, de aztán érkezik a lánykérő, akit nem tud kicselezni. Akadnak egyéni színek a mese szövésében, de az alapmotívumok és mesék felismerhetőek maradtak.

Egy terület volt, amiben viszont meglepő fordulatokat találtam. Több nőellenes mese is van ebben a gyűjteményben. A megmentésre váró királylányok gyakran passzív karakterek, akiknek kimerül annyiban a szerepük, hogy szépek és a megmentőjük karjaiba hullnak, de itt ennél is halványabban a nők. Az egyik mesében van egy hírhedt királylány, akinek a közelébe se lehet menni, mert elüldözi a kérőit. Erre mi történik vele? Amikor alszik, melléfekszik a mese hős hercege, aki rágerjed az alvó lányra. (Nekrofil hajlamok, hello!) Nem csak feküdni fog mellette – majd távozik. Évekkel később az este gyümölcse, a 4-5 éves kicsi herceg rábukkan az apja búcsúlevelére, amiből megtudják, ki volt a herceg. Királylány erre mit tesz? Perel nemi erőszakért? Á, dehogy! Férjhez akar menni a herceghez. Mondhatom, remek üzenet. Nem is tudtam, nevessek vagy sírjak az ilyen és hasonló fordulatokon.

Mivel alapvetően szeretem az ilyen „világgá megy a herceg, legkisebb fiú, stb. és kalandok után szép feleséget és boldogságot talál” meséket, jókat tudtam mosolyogni is a kötet nagyján, de azért hiányoltam, hogy nincs többféle mese. Állatmese, mondjuk. Talán 3-4 akadt benne olyan, ami keresztény mese – ezeknek nem fájna a hiánya.

A negatív tapasztalatok listájára felkerül még, hogy sok mesének nagyon gyors, szinte csak vázolt cselekménye van. Hirtelen a végük is, mintha a mesélő unta volna a mesélést, gyorsan összecsapta volna az eseményeket és aludni küldte volna a mesehallgató gyerekeket.

Tanulságokat se nagyon lehet belőle levonni. Nem éppen mesei üzenetként azt le tudtam vonni, hogy az ember jobban jár, ha nem bízik senkinek és semmiben. Hiszen még a saját testvér is képes az öccse ellen fordulni és merényletet tervezni, megvalósítani.

Egy kis átírással kellemes kis mesekönyv lehetne. Jelen formájában azonban érdemes előbb beleolvasni egy-egy történetbe, mielőtt gyerek kezébe kerül. Némely üzenete eléggé elavult.

A vasorrú Indzsibaba - Mint mesekönyv: 70% hasonló, de kalandos mesék gyűjteménye, egy-egy meglepő véggel.

Szubjektíven: 75% több változatosság jól esett volna, de alapvetően bírom ezt a típust.

Romantikus, látszat házasságos, sportsztáros.

Vanessa Mazur már ott tart, hogy felmond és kezd valami mást magával. Nem azért szerzett diplomát és törte magát, hogy házvezetőnő legyen. Igaz, a főnöke miatt páran irigylik. Aiden Graves az amerikai football egyik sztárjátékosa, egy jóképű és nagydarab kanadai, aki vagyonokat keres és a lányok a lábai elé omlanak. Vanessa nem – ennyit tesz, hogy ő mos a férfira és kénytelen minden hóbortját elviselni. Amikor Vanessa végre felmond, Aiden rá akarja venni, hogy menjen hozzá vissza. Eléggé kétségbe van esve: vízum kell neki, szerződés. Vanessa viccből veti fel, nősüljön a zöld kártyáért. A reakció: Aiden feleségül kéri. Megalkusznak, és a lány annyi pénzt kap, amiből elindíthatja a saját üzletét. Arra azonban nem számítanak, hogy a látszat házasság alatt egyre jobban megismerik egymást, és vonzódni kezdenek a másikhoz. Lehet ez a nász mégiscsak az igazi?

Üdv a sablon romantikus regények világában! Mire számíthatsz? Két szép emberre, akik eleinte talán nincsenek oda egymásért, de összekerülnek. Feltámad a szenvedély, mélyülnek az érzelmek és egy utolsó próbatétel után már nyakunkba is szakad a happy end.

Ha ennél többet szeretnél, kérlek, más könyvet válassz magadnak! Mit szeretnél mást benne?

1: humort? Kérlek, itt az nincsen. Igen, vannak olyan komédiák, ahol arra építenek poénokat, hogy két nagyon más ember megpróbálkozik az összebútorozással, miközben érzelmileg is egyre közelebb kerülnek. Ám itt abszolút a romantika a meghatározó irányzék. Aiden és Vanessa kalandjain nem fogsz mosolyogni, Zapata elfojtott szenvedélyben utazik.

2: sportot? Ugyan Aiden a történet szerint nagy football sztár, a történet szempontjából ennek semmi jelentősége. Nem követjük az NFL meccseket, nincsenek felkészülős részek. Semmi, amit egy sporttörténetben várnánk. Ha e fiatalember Hollywood szívtiprója lenne, egy sikeres zenész, vagy akár egy technikai céggel meggazdagodott ifjú titán, vagy Christian Grey alteregója, akkor is ugyanilyen lenne benne minden. A státusza csak azért fontos, mert van pénze bőven.

3: emlékezetes karaktereket? Vanessa hamar túlfeszítette az idegeim. Ugyan a szerző nehéz gyerekkort talált ki neki, de az minimálisan sem látszik Vanessa jelenén. Már minden trauma és fejlődési ív a múltjában van. Itt ő már egy kész és erős nő – hiteltelennek is találtam a múltját, annyira nem hagyott nyomokat a karakterén. Aiden meg semmilyen. Nem lennék képes jellemezni. Így különösen irritálónak találom, hogy azzal reklámozták, ilyen lenne mr. Darcy, ha amerikai focit játszana. Siralmas. Ha minden karakter mr. Darcy alteregója lenne, azért, mert a történet elején mogorvább az átlagnál, rengeteg boldog-boldogtalan figurára rásüthetjük, hogy ő mr. Darcy, ha rendőr lenne. Mr. Darcy, csak vagyon nélkül. Mr. Darcy, ha nem a nőket szerette volna. Sorolhatnám oldalakon keresztül.

A mellékszereplők meg alig vannak jelen, itt minden Vanessa és Aiden románca körül forog.

4: élményeket a szövegtől? Nekem inkább csalódásokat sikerült begyűjtenem. Vanessa alapból nem volt szimpatikus, és helyenként annyira fennakadtak a szemeim a szövegétől, hogy már szemészeti szakrendelésen gondolkodtam. Szórakoztató regény, nem kell szépirodalomnak lennie, de igényes lehetett volna.

Egy pozitív megjegyzésem lenne a történethez: tudtam díjazni, hogy itt nem esnek a szereplők egyből ágyba. Zapata a végéig elhúzza az erotikus jelenetek megjelentetését – arra azért már el lehet hinni, hogy mást is felfedeztek a másikban, nem csak a telt ajkakat és izmos hasfalat. Igaz, ezzel feszültséget akart teremteni a szereplők között, az már annyira nem sikertörténet.

Összefoglalva ez a történet nem nekem lett kitalálva. Elég nagy volt körötte a hype, és nem tudom, miért. Nem izgalmas, nem romantikus, a szereplők is semmilyenek. Most éppen divat.

Zapata: Szívvel a falnak - Mint romantikus: 25% tipikus történet, egyszerű szereplőkkel, minimális cselekménnyel.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szereplőket, untam a történetet, a végét is lehetet tudni.

Mi a közös a két regényben?

Megoldás: Tovább!

Jóslat ellen küzdős, titkos világos, varázslatos.

A Ljud Házban él egy legenda: el fog jönni egy fiú, aki a fajtájában egyedülállóként képes lesz a varázslatra. A népe élére áll, és elsöpri a többi uralkodót, hogy a Ljud és vele a Hírnök uralja a világot. A fiú megszületik, és Vszeszlava királynő elrejti a világ és a népe elől is. A hatalom megtartása érdekében kockázatos játszmába kezd, nem sejtve, mit indít el ezzel. A merényletet túlélő fiú saját sereget szervez, és minden lényt el akar már söpörni, az árulónak tartott Ljud Házat is. Már egy mágikus forrást megszerzett, most a következőre pályázik. A játszmába a másik udvarok is bekapcsolódnak, hiszen nekik is nyilvánvaló: most még legyőzhetik Hírnököt, ha összetartanak. Ha még egy Ház elbukik, nekik is végük. Pár ember is a forrás körüli hajszába keveredik, és feltárul előttük egy emberek elől rejtett, mágikus világ. A Titkos Város Moszkva mélyén.

Úgy tűnik, az oroszoknak hajlamuk van olyan fantasy világokat kitalálni, amelyekben a mi világunk mögött rejtőzik egy sötétebb, mágikusabb világ is. Lehet, nem kellene kettő után általánosítanom – bár, a legnépszerűbb orosz fantasy történetek között ott van az Éjszakai őrség és folytatásai, aminek nagyon emlékeztet a világa ahhoz, amit Panov könyvében olvastam. Igaz, mindkettő urban fantasy, de a zsáneren túl is érzek hasonlóságokat.

Van a hétköznapi világ és város, amit mindenki lát. Ám a színfalak mögött mágikus lények élnek, akik szervezik a maguk életét és az emberek előtt nem fedik fel maguk. A borító egész jól vissza is adja, hogy ott vannak a városban, jelen vannak, de annyira beolvadva, hogy csak az avatott szem ismeri fel őket.

Az még tetszett is, ahogy mitológiát épít köré Panov. Házak uralják a mágikus lényeket, mindegyiknek megvan a maga eredettörténete és sajátossága a küllemében és az erejében is. Kicsit sajnáltam is, hogy nem a szövegben van sok információ, hanem a végén egyfajta mellékletben vannak kigyűjtve a házak jellemzői. Lehet, hogy azzal kellett volna kezdenem az olvasást? Egyedi elnevezéseket vezetett be a szerző, sok mindenben újít, nem csak a zsánerben mozgó alakokat helyezi a maga világába. Itt pl. nem olyan egyszerű a világ, hogy vannak vámpírok, boszorkányok, stb. Maga az emberi faj is elmosódik, legfeljebb humanoid varázslényekről beszélhetünk.

Ami viszont kevésbé tetszett: azonnal fejest kell ugrani ebbe a világba, és menet közben kitalálni, hogyan működik, röviden minden. Pedig volt olyan szereplő, aki most keveredik bele a mágikus dolgokba, és jön rá, hogy létezik egy Titkos Város is. Nem is értettem, miért nem őt követjük legalább a történet elején kicsit többet, hogy vele együtt megértsük, ki kicsoda, mire képes, milyen a Házak közti dinamika.

De mindennél sokkal jobban fájt, hogy nincs olyan szereplő, akinek igazán tudnék drukkolni. Hajlamos vagyok azzal a szereplővel együtt érezni, akit a többiek kijátszottak, és aki elindul bosszút állni. Az elején színre is lép egy ilyen fiú, csak éppen hiába marad életben, a merénylet annyira megrontja, hogy belőle lesz a regény rossza. Mégsem drukkolhatok azért, hogy egy az emberek által is keresett sorozatgyilkossá lett egyén nyerjen… De azért azt díjaztam volna, ha legalább a számomra legellenszenvesebb lényen bosszút tudott volna állni. Van itt egy királynő, aki a saját hatalmát védelmezve tulajdonképpen elárulja a népe örökségét és a fiút is szinte szó szerint hátba döfi. Az ő halála lett volna, aminek örültem volna. De ebben a világban nincsen világos árnyalat, legfeljebb szürke, az is a fekete felé közelebbi skálán helyezkedik el.

Korrekten megírt, több szempontból is ötletes regény, de nagyon sok az ellenszenves szereplő, és a világépítésben is éreztem a kezdő író próbálkozásait.

Panov: A prófécia – Mint urban fantasy: 75% jól kitalált világ, változatos lények, egyedi mitológia korrupcióval.

Szubjektíven: 35% pont az lett a kedvencem, akit tönkretettek. Végig ezért morogtam.

Cím: Madame Picasso

Szerző: Anne Girard – nálunk ezzel debütál. Ha szerencsénk lesz, Hollywood híres színésznőiről is ír, még talán azt is olvashatjuk majd.

Műfaj: történelmi, romantikus, művészettörténet

Cselekmény: Eva fiatalon Párizsba költözik, és nagyon igyekszik feltalálni magát a városban. A Moulin Rouge varrónője lesz, ahol felfigyel a fiatal nőre az egyre sikeresebb Pablo Picasso. Udvarolni kezd neki, és Eva lesz a zseni első nagy szerelme. Miközben a kapcsolatuk alakulását látjuk a lapokon, betekintést nyerünk Párizs művészetébe, a korszak híres – hírhedt helyeire.

Várható megjelenés: remélhetőleg már tavasszal érkezik

Miért várós?

• A Kossuth eme sorozatát nagyon szeretem, eddig minden elolvasott kötete bejött.
• Művészettörténet és románc? Nyerő párosítás!
• A történet is érdekel, de a borító is megfogott. Már láttam a magyar tervét, egyszerűen kell nekem!
• Eva története is érdekel, Párizs is.

Barátos, elköszönős, életigenlő.

Nana nem volt mindig házi macska: az utca kandúrja volt, aki szerette is a szabad életet, és pontosan tudta, melyik embertől mit várhat. Volt egy macskabolond, aki rendszeresen élelemmel látta el, és mindig volt hozzá egy jó szava. Amikor a macska megsérült, hozzá fordult segítségért. Szatoru befogadta és gyógyíttatta a kandúrt, aki vele maradt a jobbulása után is. Évek óta barátok, amikor a férfi egykori barátokat kezd el felkeresni élete különböző szakaszaiból. Új gazdit keres imádott macskájának. Nana érzi, hogy Szatoru nem szívesen válna meg tőle, az okot pedig nem ismeri, ahogy a barátok sem. Így mindig meghiúsítja az örökbefogadást, és tart tovább a gazdájával. Egészen addig, míg már nincs hova, és fel kell dolgozni, mi vár a férfira és a kettősükre.

Ha japán irodalom, nekem a Battle Royale ugrik be. A japán alkotás is a manga és anime élményeim hozza fel, esetleg a japán népmeséket. Van egy olyan kép a fejemben, hogy a japán történetekhez társítsak valami természetfelettit és bizarrt. Tudom, előítélet, ami ellen érdemes küzdeni is.

Az utazó macska krónikája remek eszköznek bizonyult e feladatra. Japán szerző, japán regénye, ami Japánban játszódik. De nincs benne természetfeletti elem, semmi bizarr jelenség. Egy olyan egyetemes, emberi és sok tekintetben szép történet, ami kis átdolgozással bárhol megtörténhetne. Az ember a kulcsszó, ha az egyik főszereplő egy macska is.

Nana, akit érdemes külön is kiemelni. Ez a cicó egy karakter! Macskás, nem lett belőle emberszerű lény, a gondolkodásában megmaradt állatnak. De megvannak a maga sajátos dolgai, ami miatt ő önmaga, és nem egy másik macska. Nem csak a farka érdekes állása, amiről a nevét kapta. A makacssága, a hűsége, a kalandvágya. Ok, a gazdájához való ragaszkodásában több az emberi vonás, mint a valódi. Nem a macska az a háziállat, ami a gazda személyéhez kötődik. Mondhatni, a kutyának az ember a fontos, aki gondozza és eteti. A macska viszont a környezetéhez hű – ergo: ne költözz macskával! Neki fontosabb a ház, mint a személyed! Ok, bocs elkalandoztam. Kutyás személy vagyok, de ebben a történetben tudtam szeretni ezt a nagyszájú, hűséges macskát, aki egy kutyának is példát mutathatna szeretetből és ragaszkodásból.

Tetszett, ahogy Arikawa elmélyítette a történetet. A konkrét cselekmény nagyon sovány: a férfi autóba ül a macskájával, és beszélget néhány baráttal a múltjából. Ám ezen az úton megelevenedik a múlt is, így egy egész élet történetét megkapjuk a visszaemlékezéseknek hála. Szatoru egész életében egy olyan kedves és szerethető fiú volt, aki már szinte túl jó, hogy igazi legyen. Ennek látjuk bizonyítékát élete minden szakaszában: a barátai felé mutatott hűségében, az áldozatokban, amiket meghozott.

Lehet hamar sejteni, mi van a történet hátterében, miért kell a macskának új otthon. Így meglepetés nem is ért, legfeljebb a regény hangulatában. Lehetett ezt volna nagyon tragikusnak is megírni, hogy valósággal belenyomják a lapok a kezünkbe a zsebkendőt. Helyette Arikawa az életet ünnepelte, és megtalálta a harmóniát, a szépséget, egymás szeretetében a vigaszt a legsötétebb percekben is. Igazi, lélekmelengető könyvet tett le az asztalra, amiből már várom, mikor forog a film is.

Emlékezetes marad azért is, amikor Nana, a kandúr viszi a szót. Nagyon mély és elgondolkoztató kijelentései vannak – látszólag macskákról, macskásan megfogalmazva, de mégis nagyon emberien. Ez egy bölcs, állatos kötet, ahol végig fontos nem elfelejteni, hogy az életet egyszer élhetjük meg, akkor kell belőle a legtöbbet kihozni.

Szomorúságában is lírai. Tartottam a könyvtől, de pozitív csalódás a végeredmény.

Arikawa: Az utazó macska krónikája - Mint kortárs: 80% kellemesen lélekmelengető történet, szép a szövegezése és a történet is.

Szubjektíven: 75% szomorúan szép – tudtam, mire megy ki a játék, de valami csavart vártam.