• Christo: Egy birodalom végzete

A hegyen Lira megszerzi a kristályt, amivel végezni lehet a Tenger Királynőjével, vagyis az anyjával. Mielőtt elmenekülhetne, Yukiko leleplezi a csapat előtt. Elian harcba is bocsátkozik vele, de megölni nem tudja, elengedi a lányt.

Lira menekülés közben jön rá egy régi legenda megfejtésére: ha egy ember megérinti egy szirén szívét, immunis lesz a dalára. Elian immunis volt rá, mert szeretik egymást, ha ellenségnek születtek is.

Lira ide idézi az anyját, és nagy csata bontakozik ki. Lira átvenné a trónt, és keresné a békét az emberekkel. Sok szirén is mellé áll, ahogy az emberek is. A kristályokat egyesítik, a szigony a lányhoz kerül, aki legyőzi az anyját.

Lira királynőként megnyitja a birodalmát az emberek előtt, megindul a kereskedelem és a béke. Elian a húga javára lemond a trónról, és kalandjaiból a szirénekhez tér haza, ahol Lira szerelmesen vár rá.

• Esposito: Bűn

A lányok anyja is felbukkan Alvie római szállásán, így lepleződik le, hogy ő az életben maradt iker, nem Beth. A maffia is rátalál – már könnyen lenyomozza velük Ninót is. Egy rendőrrel ered a nyomába, akit elcsábított, mivel eleinte gyanúsítottként kezelték. A férfi ugyan meghal, de Alvie rátalál a bérgyilkos szerelmére. Végezni akart vele, de a férfi kedves vele, így gyilkolás helyett ágyba esnek. Még lánykérés is lesz kotongyűrűvel és kézigránát gyűrűvel.

Alvie azonban rosszat álmodik, a drog és a testvére szelleme együtt túl sok. Paranoiásan fegyvert ragad, és agyonlövi a felébredő Ninót. Beth szelleme kárörvendezik: Alvie megölte a lelki társát, már nincs miért élnie.

A nő neki is keseredne, de akkor hívja az anyja. Előkerült az apja holtteste, akit eddig eltűntként kezetek a lányok és a rendőrség is. Alvie megint kap életcélt.

• Burke: Egy feleség dolga

Angela állt minden mögött. Tudta, hogy Jason sok mindent elmesélt a szeretőjének. Azt hitte, a nagy titkát is. Mert Spencer igazából nem az ő gyereke – segített az elrablójának elkapni a legjobb barátnőjét, Trishát is. Trisha esett teherbe és szülte Spencert. Amikor menekültek, a férfi az egyik nővel végezni akart, és Angela beszélte rá, ő maradhasson életben.

Ő ölte meg Kerryt, mert azt hitte, ismeri a titkát. A férje nem sejtve semmit belemegy a látszat válásba, és a vagyont a nőnek hagyja. Azt hiszi, maradnak házasok, csak papír nélkül. Angela azonban felpakol, a gyerekkel és az anyjával elszökik.

Az egyik rendőr szeme megakad Trisha fotóján. Ő fejben összerakja, mi történhetett igazából. Nekiáll követni a nyomokat.

Világ sorsát megfordító, baráti összetartós, ármányos.

Nona és Zole vállalkoztak arra, hogy a Hajószívet elrejtik a jégen, míg a többiek visszatérnek a kolostorba. 3 évvel később már csak Nona van a nővérek között. Az utolsó vizsgáira készül: a penge és a szürke vizsga van még vissza, mindkettő nehéz és veszélyes is. A lánynak azonban nem csak az iskolai feladatokon jár az agya. Alkalmi szeretője, Regol meglepően ragaszkodó, míg a lány csak szórakozást lát a férfiban. De ami gyötrőbb – az idejük vészesen fogy: a folyosó, ahol még nem uralkodik a jég, egyre jobban zárul. Adoma seregei már megindultak, és a császár testvére, Sherzal is további ármányokat sző. Nona és barátnői saját tervvel állnak elő az események befolyásolására, miközben sorra rájönnek, hogy Üveg apátnő utolsó kérései hogyan hatnak ki az egész játszmára. Üveg még a halálon túl is olyan játékot indít el, ami mindenki életére döntő hatást gyakorol.

Ez már a harmadik trilógia, amit befejezek a szerzőtől. Amin elgondolkodtam: mennyire van igényem a happy end befejezésre? Az utóbbi kettő, ez is, pozitív véggel zárult. A Tövisek sokkal keserédesebb befejezést kapott. Az biztos, hogy jobban éreztem magam ennek a letétele után, mint a Tövisek császára után. De most az is felmerült bennem, jobb regénynek nem a Szent nővért tartom. Az ad neki egy plusz súlyt, ha a szerző tesz valami megrázót, fájdalmasat a történet végén. Elég személyiségzavaros állapot: a boldogabb véget – bár a nem mesésesen boldogot – olvasom szívesebben, de többre értékelem, ha érzelmileg volt csapás is.

Talán ez az élmény, ami most meghatározta nekem ezt a könyvet. Lawrence fogja az eddig megkezdett cselekményszálakat, a bemutatott karaktereket és mindenkit elvezet egy biztos révbe – vagy a halálba, mert ilyen is akad.

Nem éreztem úgy olvasás közben, hogy izgulnom kellene. Nem éreztem annyira súlyosnak a téteket, hiába volt az a végső kérdés, hogy sikerül-e megmenteni a világukat a teljes fagyhaláltól. Nyomon követhető volt, hogy szinte táblázatban vezetve a konfliktusokat és a karakter vívódásait Lawrence szépen mindent kipipál, roppant megnyugtatóan. Ez el is vette az újdonság és meglepetés varázsát – korrekt, de attól még iparos munkának éreztem. Arról nem is beszélve, hogy olyan konfliktusok, melyek eddig a regény rendszerének fontos részét képezték (Nona – Tacsis család) olyan kurta-furcsa zárást kaptak…

A Szürke nővért feldobta, hogy a végére láttunk át egy hatalmas összeesküvést, Üveg olyan játszmát játszott, amit csak utólag lehetett megérteni, még a résztvevőknek is. Ez újdonság volt, hiszen Nona első kalandja volt a harcos, kalandos. A második lett az ármányos. A zárás ezt a kettőt igyekszik ötvözni, de szinte már önismétlésnek hat. Most nem lep meg, hogy Üveg milyen előrelátó stratéga: pláne, hogy az itteni játszma sokkal kisebb, mint az előző volt. Az érzés is megvolt, hogy ilyet, csak jobbat, már olvastam is a szerzőtől, ugyanebben a sorozatában.

A világa részleteiben most is lenyűgöző. Az iskolai részeket, a vizsgákat különösen élveztem, de a fentiek miatt nem volt olyan súlya, hogy a regényen belül fontosnak érezzem őket. De maga a vizsga, a diákok, a rend élete most is nagyon átgondolt és érdekes. A kis részleteket is szerettem, amelyek magyarázzák, milyen népek élnek ezen a bolygón, mi a történetük. A cselekmény rovására nem szeretem a világépítést, de most többet is elviseltem volna belőle.

A hősök már nem fejlődnek, lényegében mindenki maradt olyan, amilyennek megismertük. Amin felhúztam kissé a szemöldököm, az a regény nagyon mellékszála. Nona már fiatal nő, és akadt egy szeretője is. A végén azonban egy nő a szerelme. Most akkor mi is van? Biszex? Ezzel kell játszani egy sci-fi/fantasy regény cselekményében? Nem díjaztam.

Többet vártam, ezért szigorú vagyok ezzel a kötettel. Korrekt, csak csalódtam.

Lawrence: Szent nővér – Mint fantasy: 65% a szálak zárása, különösebb csavar és akció nélkül. Korrekt, stílushű.

Szubjektíven: 55% annyira szerettem volna egy csavart, drámát, valamit. De nincs benne.

Kalandos, nőket elcsábítós, életművészes.

Argos számára az élet könnyed és vidám kaland: bár viszonylag korán megárvult, egy családi jó barát, egy különben gazdag és hatalommal bíró nemes befogadta, és máig elsimítja a vitás ügyeit, legyenek azok nők vagy adósságok miatt. Így szabadon kalandozhat, és árthatja bele magát bármibe, amibe csak szeretné. Egy kellemes női arcnak sem tud nemet mondani, így gyakran kell menekülnie a megcsalt férjek és szerelmesek elől – az sem gyarapítja a jó hírét, hogy előszeretettel rabolja is ki a felszarvazott férfiakat. Korlátozott mértékben a jó ügyek mellett is hajlandó kiállni, feltéve, ha nem kell túl sokat kockára tennie és neki is megéri a közbeavatkozás. A legendák szerint nagyszerű hős volt, aki segített a királyság jövőjének biztosításában – a legendák mögött azonban egy életművész áll, nem kevés szerencsével.

Goldenlane minden regényét nem szerettem eddig sem, de azért többségben voltak azok a történetek, melyeket szívesen olvastam tőle. A Szélhámos és a Varászló az egyik korábbi regénye, amit abból is észrevehetünk, hogy már több kiadónál is megfordult. Ami azt jelenti, hogy van igény erre a kötetre, és 3 kiadásra is láttak fantáziát. Számomra ez azért érdekes, mert sokkal jobb történetei vannak szerintem, lényegesen kevesebb eséllyel, hogy az olvasó belebotoljon egy kiadásukba.

Ebből már talán érezni, hogy ez a kötet nem lopta be magát a szívembe. Ha van is elképzelésem, mi akarhatott ez lenni, nagyon nem tetszett. Fantasyparódia – abszolút a zsáner elemeit és karaktereit használja, de minden ki van fordítva és nincs meg benne az a dráma vagy hősiesség, amit egy ilyen történetben várnék.

A legnagyobb csalódás maga Argos. Mit lehet szeretni ebben a karakterben? Annyira felelőtlen, hogy egy zsák retket se bíznék rá, pedig a retket rühellem. Menekül minden kötelezettség elől, teljesen állhatatlan és elég egoista is. Már eleve a szexuális szabadossága az agyamra ment – kis túlzással minden fejezetben más nővel hentereg. De rendben, legyen playboy. De a következményekkel se foglalkozik, ez jobban zavarta az etikai érzékem. A mostohaanyja fiatalon és szépségesen lett egy öregember felesége, meg is tudom érteni, hogy a nála kicsivel fiatalabb, jóképű gyámfia inkább megmozgatta a fantáziáját. Nyílt titok, hogy a három gyerekének Argos az apja. Argost egyáltalán nem érdeklik a gyerekek sem! A mellékszereplőket is azért kezdtem utálni, mert simán elnézik neki az ilyen viselkedést, még biztatják is. Sharen és Annabel helyében párszor felpofoztam volna, az a minimum.

Kettes csalódás: a cselekmény. Mivel Argos ennyire léha, nem is kötelezi el magát egy ügy mellett sem. Végigfekszi a környék asszonyainak ágyait, aztán túléli, amibe közbe belekeveri magát. Ugyan ezek néha nagyobb ügyek, de Argos semmi mellett sem önzetlenül vagy nemes érzelmekkel áll ki. Így a köré szövődő legenda egy nagy hazugság, Argos egy szélhámos.

Ismétlődnek a fordulatok, néha még a szófordulatok is. A végére komolyan fizikai fájdalmat okozott, ahányszor Argos álomba merült. (Rendszeresen egy-egy kaland után.)

Máskor talán azt érdekesnek találtam volna, ahogy a legenda szövege is követi az eseményeket, így lehet látni, mennyire más a kettő. Csak sajnos az a legenda olyan régies nyelven volt írva, hogy az teljesen élvezhetetlenné és nehezen érthetővé tette.

Most különben a törzsszöveg sem nyerte el a tetszésem. A cselekményt, de a szöveget is túlírtnak éreztem. Talán ad valamiféle stílust is neki ez a forma, de túl díszes, körülményes. Alapból a cselekmény nem nagyon tudott lekötni, és a szöveg is csak nehezítette, hogy a történtben maradjak.

Talán kicsit többre értékeltem volna, ha a kalandok jobban elkülönülnek a szerkezetben is. Akkor olvastam volna novellafüzérként, de regényként nagyon nem szerettem.

Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló - Mint fantasy: 35% minimálisan fantasy, kevés a mágia. A történet epizodikus, ismétlődő.

Szubjektíven: 15% nagyon ellenszenves volt a főszereplő, és a kalandjai is untattak.

Melyik számok hiányoznak a címekből? (Ha sorszámnév, akkor is tőszámként számolunk vele!)

____ város regénye + A _____ majom = 6

____ csók - _____ éves szerelem = 800

A ____ fejedelemasszony * ____ másodperc = 360

Megoldás: Tovább!

Múlt titkát rejtős, megcsalós, nyomozós, erőszakos.

Angela egyetlen dolgot akart az élettől: nyugodt életet magának és a fiának. Meglepődött, amikor az egyetemi tanár Jason nem maradt el mellőle, megkérte a kezét és apja akart lenni Spencernek is. A férfi mellett kényelmes élet várt rá: Jason könyve hatalmas siker lett, már politikai körökben is jegyezni kezdték. Ám nem kívánt figyelem vetül a családra, amikor az egyik gyakornoka nem kívánt közeledéssel vádolja meg a férfit. Mire elülnének a hullámok, újabb nő jelentkezik, ő már nemi erőszakért tesz feljelentést. Angela kiáll a férje mellett, aki egy viszonyt be is vall. Angela képes megbocsátani, de egyetlen dologra nagyon vigyáz: bármilyen rettenet is történik most Jason körül – a feljelentést tevő Kerry eltűnik, majd Jasont vádolják gyilkossággal -, annak titokban kell maradnia, hogy vele mi történt évekkel korábban. Mert talán nem az a legnagyobb titok, amit most mindenki fel akar deríteni.

Ez most kissé idióta lesz, de azért elmesélem. Eddig azt hittem, a szerző férfi. Már azt fogalmazgattam magamban, hogy arról fogok írni, mennyire jól elkapta egy nő lelki állapotát, és milyen érzelmekkel teli a szövege. Aztán megnéztem a borító hátsó felén a szerzőről szóló kis ismertetőt. Volt fotó is. Alafair Burke – nő. Így már nem olyan meglepő, hogy korrekt női thrillert írt.

Mert a regény alapvetően rendben van. Tetszett, ahogy két ügyet kapunk egy köteten belül. A felvezetés, az egész indulás azt sejteti, hogy az lesz a fontos, Jason valóban erőszakoló-e, vagy talán még gyilkos is? Ebben vizsgálódik a rendőrség, ebből indul a tárgyalás – bár a tárgyalótermi krimitől nagyon messze vagyunk, nincs is hagyományos tárgyalásos rész a cselekményben. Van viszont egy feleség, aki kétkedik és meghozza a saját döntéseit. Már itt az érzelmi részen van a súly, nem a tényleges nyomozáson.

Viszont – ahogy megy előre a történet, kiderül, mennyire színes Angela múltja. Szinte azt mondhatnám, semmi sem az, aminek látszik. Fokozatosan kapjuk a kirakós darabjait, és egy szörnyű, beteg történet kezd kibontakozni a múltból. Az a történet lesz, amiben igazi rejtély van és komoly drámai, megrázó súly. Nagyon hamar az a vonal sokkal jobban le is kötött, mint a jelen eseményei Jason ügyével. Sokkal botrányosabb, súlyosabb Angela története.

Amihez hozzájön, hogy a múltbeli szálban van a nagyon durva csavar. Voltak elképzeléseim arról, mit hoz ki belőle Burke, de ott sikerült meglepnie. A jelen cselekményében, ki a gyilkos és milyen ember igazából Jason, pont az lett, amit a regény első felében megtippeltem. Vagyis, nekem a múltbeli szál minden téren jobban tetszett.

Ehhez hozzájön, hogy Angela nem egy könnyű hősnő. Vagy inkább úgy fogalmazok, nem egyszerű vele szimpatizálni. Még amikor a látszat teljesen is ép: szerető feleség és családanya, egy álomnő jó külsővel, akkor is érezni, hogy a felszín alatt valami nagyon mocskos dolog lappang. Van a karakterében valami fenyegető, ami a végére már a beteg jelzőt is eléri. Alapjáraton bírom az antihősöket, de Angela nagyon nem volt szimpatikus. Az a lappangás, az a baljós előérzet, ami végig kísérte a megmozdulásait, elidegenített tőle nagyon hamar. A vége ismeretében még örülök is, hogy semmi szimpátia nincs bennem iránta.

A regény nagyon női, maga a szöveg is. Karakterközpontú, érzelmi oldalról van megfogva minden thriller szál is benne. Érzelemdús, ha azért szenvedélyesnek nem is nevezném a szerző stílusát.

Irodalmi mélységet természetesen nem kell keresni benne. Ez a kötet szórakoztatni, talán kicsit elborzasztani és meglepni szeretne. Ez több-kevesebb sikerrel össze is jön neki. Nem fogok olyan közhelyeket kihozni belőle, mint a senkit nem ismerhetünk igazán.

Korrekt, ha nem is a legemlékezetesebb női thriller a piacon.

Burke: Egy feleség dolga - Mint thriller: 70% érzelmi oldalról megfogott, kellően nyomasztó történet érdekes hőssel.

Szubjektíven: 60% a múlt meg tudott lepni, a jelenben viszont azt kaptam, amit vártam. Sötét.

Cím: Draculas

Szerző: Blake Crouch, Jack Kilborn, F. Paul Wilson és Jeff Strand – Crouch nálunk is ismert, jó nevű szerző, a többiek is hasonló műfajban alkotnak.

Műfaj: thriller, horror

Cselekmény: egy milliárdos haldoklik, amikor különös ajándékot kap Romániából. Egy koponyát, éles fogakkal. Amikor csinos asszisztense tanulmányozza, a fogsor nyakon csattan és elindul a terror…

Várható megjelenés: angolul már réginek is számít, 2010-es. Magyarul senki nem tervezi kiadni, tudtommal.

Miért várós?

• Rákaptam a novellás kötetekre, és ennek tetszik a koncepciója.
• Vámpíros, horror történetek, amit azzal reklámoztak, hogy ez nagyon nem az Alkonyat? Máris akarom!
• Blake Crouch – a regényeit szeretem, szívesen elolvasnám, milyen vámpíros történetet talált ki e kötethez.

Háborús, lovagos, szerelmért küzdős, középkori.

Az 1366-ban egy fiatalember hagyja el a kolostor falait. 20 éves, és az apja hagyta meg a végrendeletében, hogy mielőtt fia maga is pap lenne, hagyja ott az őt felnevelő szerzeteseket, és ismerje meg a világot. Alleyne hazafelé indul a bátyjához, de már készül visszatérni papnak a rendbe. A terveit egy megmentendő lány húzza keresztül: Maude nemesi család sarja, szépséges és eleven. Pont Alleyne bátyja az, akinek a karmai közül ki menteni, így a fiúnak esélye sincs arra, hogy otthon megtalálja a helyét. Maude apja, Sir Nigel azonban hajlandó a szolgálatába fogadni a fiatalembert. Miközben a lovagokkal készül a franciák elleni háborúba, a szívét egyre inkább elrabolja a lány, akinek a kezéért még sokat kell küzdenie: a fronton bizonyítani, lovaggá lenni, és meggyőzni Sir Nigelt, hogy ő a lányának való férfi.

Arthur Conan Doyle neve nagy valószínűséggel örökre összeforrt Sherlock Holmes karakterével. Pedig a szerző nem csak a nyomozózseni kalandjainak a kitalálója volt. Sok novellát is jegyez, érdekelték a paranormális témák. A Fehér Sereg, már klasszikusnak mondható regénye is egészen más, mint Sherlock kalandjai. Ez egy történelmi kalandregény, már szinte lovagregény.

Nem lehet nem észrevenni, hány pontosan örököse ezzel a történettel a szerző Walther Scottnak. A korszak, a hősök, a különféle konfliktusok is eszünkbe juttathatják a romantikus szerzőt. Azonban Doyle nem igazán romantikus lovagregényt írt, mindössze sok elemet felhasznál belőle.

A leglátványosabb a stílusa. Terjengős, megkockáztatom: dagályos. Rengeteg a hosszadalmas leírás, nem sajnálta a jelzőket és az ismertetőket a szerző. Mivel a cselekményt ezekkel nagyon lassította, nem is igazán tetszett így nekem. Nem csak azért, mert fékezi az események zajlását – nyelvileg is túl sok. Néha késztetést éreztem, hogy a felesleges szavakat kihúzzam. Nyoma sincs itt a Holmes sztorik tömörségének.

A cselekménybe is kever romantikus elemeket, de nem olyan szélsőséges, mint a valódi XIX. századi klasszikusok. Közelebb áll a valósághoz az események bonyolításában. Leszámítva a történet végét. Már úgy tűnik, hogy egy keserédes happy end fog következni, amikor nagyon hihetetlen, hatalmas és romantikus fordulatokkal totális mesevilág és boldogság szakad a szereplőkre. Sajnáltam is, mert az a kis tragikus színezetet mélyebbé tette a sztorit: a beleerőszakolt rózsaszín happy end ezt ölte ki belőle.

A szereplők a romantikus irodalomba is illenének. Vannak egyedi jegyeik, de alapvetően mesehősök. Sir Nigel Loring a mintalovag megtestesítője, aki bátran harcol a királyért és a hazáért. A családját szerető nemes. Alleyne annyira ártatlan, hogy nem is tudom elképzelni, hogyan boldogul a csatatéren, pedig végigcsinálja és természetesen a lovagi cím is össze fog jönni neki. Kedves, művelt, jóképű fiatalember – tipikus lányregény hős. Azért azon szinte nevetőgörcsöt kaptam, amikor többször is végig kellett olvasnom, milyen tudása és készségei vannak. Azon elég sokan kellemesen meglepődnek, hogy még fafaragni is tud, sokat tanult és hangszereken is játszik. Hát igen, ma már nem ezeket a készségeket preferáljuk.

Történelmi regényként is megáll, bár a karakterek fontosabbak, mint a történelmi események. Azért a Fekete Herceg szereplésének és bemutatásának örültem, a Lovagregény óta az egyik angol herceg, akit bírok. A környezet, a százéves háború, a nemesség életmódja a lapokon.

Ami hiányzott: a sok leírás miatt kevesebb a tényleges akció a történetben. Lehetne több kaland, lehetne szenvedélyesebb Alleyne és Maud viszonya, lehetne véresebb a harc.

Ha másért nem, azért érdemes elolvasni, hogy megjegyezzük, Doyle több Sherlock atyjánál.

Doyle: A Fehér Sereg - Mint történelmi kaland: 65% hangulatos, képszerű, a romantika hagyományait követi.

Szubjektíven: 55% mindenből többet szerettem volna: kalandból, háborúból, szerelemből.

Menekülős, bérgyilkosra vadászós, luxus környezetes, elkényeztetett.

Alvie nem hiszi el, mibe keveredett. Nino lelépett, őt Londonban hagyta a sportkocsi és a táska pénz nélkül. Igaz, Beth gyémántjait meghagyta neki, de ez kevés vigasz, ha az isteni szex és a milliók jutnak eszébe. Pedig már arról álmodott, hogy bérgyilkos duó lesznek a nápolyi szívtipróval. De Nino elment, és Alvie bosszút fogad. Zaciba vágja a gyémántokat, és Nino meggyilkolását tűzi ki célul. A férfi üzenete is csak hergeli: akkor hajlandó vele lenni, ha a nő el tudja kapni. Rajta nem múlik! Elég egy app és a Tinder, hogy Nino után vesse magát. Egy kis romániai kitérő után már Rómában üldözi a férfit, miközben bevásárol, lop magának egy ölebet és fél szemmel a sajtót is követi. Hiszen nem kevés hulla maradt utána, köztük az ikre – még a rendőrség sem jött rá, hogy Beth a halott és Alvie a túlélő. Balszerencsére Beth szelleme nem nyugszik, de annyi baj legyen, leszámol vele is, újra!

Nem kerestem vissza, milyen százalékot adtam Chloe Esposito előző kötetének, az Őrületnek. Az nagyon megmaradt viszont a fejemben, hogy totálisan kiakadtam a cselekményen. Rühelltem a hősnőt, utáltam a cselekményt és az egész, úgy ahogy volt, lefárasztott. Akkor minek olvastam el a folytatást? Erre nagyon női válaszom van, ami nem a csak. A borító miatt – talán Párizs a kedvenc városom, de Róma is közel áll a szívemhez és megfogott ez a borító.

Szerencsére, most nem a római kép a legjobb, amit ki tudok emelni a kötetből.

Igaz, most is eszméletlen, miket ki nem talált a szerző. A cselekmény nem kicsit agyament. Hihetetlen, meseszerű és borzalmas. Tele van olyasmikkel, aminek köszönő viszonya sincs a realitásokkal. Csak egy példát mondok: Alvie átműtteti az orrát, és már aznap némi alapozóval és fájdalomcsillapítókkal felszerelkezve járja a várost és pasizik is többek között. Egy plasztikai műtét után, ahol lefaragták az orrát! Ugyanakkor roppant sodró is ez az őrület. Az olvasó már várja, milyen őrületet talál ki és valósít meg az a borzalmas nőszemély. Nem is kell csalódni, olyanok vannak benne, hogy az ember álla leesik.

Alvie egy eszelős. Van elég sok szociopata vonása is, de nem igazi szociopata. Ahhoz túl sok benne az érzelem, ha azok negatívak is. Rengeteg gyűlölet és féltékenység, narcisztikus, felelőtlen és nagyon sokszor annyira ostoba is. Van, amit még mindig nem emésztettem meg. Amikor beviszi a rendőrség, valami fegyvert szeretne biztosítékként. Mit művel? Feldug magának egy kézigránátot. Folytassam még? Mert van ilyen idióta ötlete nem is egy. Szóval, Alvie olyan hősnő, akit ki nem állhatok alaphangon.

Hihetetlen, botrányos cselekmény, elég sok szexualitással. Olyan hősnő, aki cincálja az idegszálaim, elég gyorsan. Mégis, le se bírtam tenni a könyvet. Meg is vetem érte magam, mert az első kötet kiakasztott, utáltam – az agyam most is így érzi, a második résszel. A másik felem viszont élvezte ezt a borzadályt. Egyszerre nevettem és szórakoztam és botránkoztam meg a könyvön. Utáltam, de szerettem is.

A strandkönyv igényem tökéletesen kielégítette. A szereplők gazdagok is, szépek is, és olyan luxus van a lapokon, amit különben el sem tudnék képzelni. Mi mindenre nem jó a pénz… Bár, amilyen tempóban Alvie költi, az ilyen élet nem tarthat sokáig. De addig be lehet lesni a legjobb éttermekbe és boltokba, a római dolce vita legjobb részeibe. A cselekmény nagyon pörög, és tele van eszméletlen fordulatokkal és szálakkal. Kis romantika – vagy inkább túlfűtött szexualitás, mert óvszergyűrűvel lányt kérni nem éppen romantikus – és nagyon sok botrány. Egy irritáló, de szórakoztató bomba ez a könyv.

Az előzmények különben nem kellenek hozzá, minden alaposan el lesz mesélve ismétlésben, hogy mindenki képben legyen. Ez a jobb kötet, de azért az is igaz, hogy nem ugyanaz az itteni összefoglaló és egy teljes regény ismerete. A kettő együtt ütősebb, mint egy szólóban.

Esposito: Bűn – Mint strandkönyv: 90% egyedi stílus, botrányos és hihetetlen történet, ragyogó helyszínek.

Szubjektíven: 60% egyszerre szörnyülködtem és vigyorogtam. Borzalmas, hogy ez tetszett.

Közös sors van megírva? Te hallod saját magadat? Ez nem egy tündérmese, Fallon! Ez a való élet, és a való életben ki kell dolgozni a beledet a boldogságért! (Hoover: November 9.)

Minden csatának ára van – folytatta halkan. – Még azoknak is, melyeket megnyerünk. (Eames: Véres Rózsa)

Ő az igazi? Valószínűleg nem, de eléggé meg vagyok róla győződve, hogy az igazit a szerelmesregény-írók és a Disney találta ki. (Proby: Hallgass meg!)

Az emlék fajtája határozza meg, hogy milyen távolinak érezzük.
– Ez mit jelent?
Sarah halkan felsóhajtott.
– Egy pszichológiai témájú szövegben olvastam az egyetemen. Az agy a boldog időszakokat a közelmúltbeli események közé sorolja be. A szörnyű emlékeket viszont hátrasorolja, ezért elfelejtődnek vagy nem lesznek hozzáférhetőek. Ez biztosan egy védekezési mechanizmus. A jó dolgokkal körülvesszük magunkat, a rosszaktól pedig eltávolodunk vagy valami ilyesmi. (Barker: Az ötödik áldozat)

– Úgy sejtem, a természetemben van, hogy túlgondolom a dolgokat.
– Persze, hogy benne van. Nő vagy. (Proby: Hallgass meg!)

Az én végzetem a halál… Mindig is azt gondoltam, hogy másképp jön el, de végül is az egyik módja olyan, mint a másik. (Falco: Az eltűnt idő könyve)

A túlzott önhittség, baszki. Több hőssel végzett már, mint a szörnyek együttvéve! (Eames: Véres Rózsa)

Az élet nem más, mint fájdalom, amit néha megszakít pár tompa pillanat. (Christo: Egy birodalom végzete)

Szeretni valakit nem csak magára az illetőre vonatkozik, Ben. Szeretni valakit azt jelenti, hogy elfogadjuk az összes embert és dolgot is, akit és amit az illető szeret. (Hoover: November 9.)

Eisley felemelt egy vastag orvosi könyvet az asztalról, aztán elengedte. A könyv nagyot csattant az asztalon, és Nash azonnal felegyenesedett a székben. Az állán végigfolyt a nyál.
– Chicago büszkeségei a munka frontján – viccelődött Eisley. (Barker: Az ötödik áldozat)

A dicsőség elmúlik. Az arany úgy folyik ki a kezünkből, mint a víz vagy a homok. Csak a szeretetért érdemes harcolni. (Eames: Véres Rózsa)

Néha úgy érzem, mintha egy rakás kanos tizenévessel indultam volna életveszélyes küldetésre – jegyzi meg. – Azt hiszem, hamarosan kiderül az is, hogy a rumosüvegekbe szerelmes üzeneteket szoktatok rejteni. (Christo: Egy birodalom végzete)

– Sam, nem tudom tovább nézni, hogy a legjobb barátnőm lassan bekattan, és macskás vénasszony lesz belőle.
– Szeretem a cicákat – szipogtam a takaró rejtekében.
– És allergiás vagy rájuk.
– Köszi. Emlékeztess rá nyugodtan, hogy még macskáim se lesznek vénségemre! (Wesley: 12 első randi)

Nem én vagyok az ördög, de abban biztos lehetsz, hogy nagyon jóban vagyok vele. (Cure: A lány, akit élve ástak el)