Van egy ártalmatlan, de attól még néha idegesítő heppem. Szívesen nézegetem, hogy egy-egy könyvet milyen borítóval adtak ki külföldön. Jobb a magyarnál, vagy sem?
A héten volt egy, amit különösen szerettem. Levágtam belőle a szerzőt és a címet, rájöttök, vajon melyik héten bemutatott regény angol borítója ez?
Megoldás: Tovább!
Kalandos, szörnyekkel küzdős, bandás, hírnévért küzdős.
Tam egy kisvárosi lány, akinek elege van abból, hogy náluk soha, semmi nem történik. Kalandokról álmodozik, miközben pontosan tudja, hogy a megözvegyült apja nem engedné el az anyjára emlékeztető lányát. Amikor a nagybátyja azonban meghallgatást szervez neki a városba látogató legendás bandánál, a Fabulánál, Tam kész 
az apjával is szembeszállni, hogy a legendás Véres Rózsa bárdja lehessen. A banda útra kel, és miközben az arénákban szörnyekkel harcolnak, Tam mindenkivel nagyon összebarátkozik. Velük tart, amikor Rose egy mitikus sárkány ellen vezeti őket. Maga látja, ahogy az őket felbérelő Özvegy felfedi igaz kilétét, és nekromanciával szörnyeket teremt, a világ ellen indul. Szemtanúja lesz hősök halálának, egy legenda születésének és a világ megmentésének – vagy minden pusztulásának.
Volt egy előző kötet már, A Wadon királyai. Már ott készen voltam azon, milyen nyelvezete van ennek a történetnek. Banda, akik turnéznak, rajongóik és ügynökük van. Csak a fülszöveg alapján bele is zavarodtam rendesen, milyen rockbanda lehet ez fantasy környezetben. Nos, ezek a bandák szörnyekkel harcolnak, és inkább zsoldos – gladiátor keverékek, messze nem zenészek. De a megnevezések megtévesztőek, miközben találóak is. Ugyanezt áthozta Eames a második kötetre is, így megint élvezhettem, hogy egész más jelentésréteg jut eszembe egy középkorias, harcolós, szörnyekkel teli fantasyról.
Tetszett az is, milyen finoman kapcsolódik össze a két kötet. Évekkel később vagyunk az előző részhez képest, új hős és Banda van. Ám a regény második felére megérkezik az átkapcsolás – eléggé elmagyarázva ahhoz, hogy az is értse, aki nem olvasta az előző részt. Kicsit szájbarágós is volt, ahogy Felhő mesedélutánt tartott Tam karakterének – ez sokkal inkább az olvasóknak kellett, akik még nem bandáztak korábban.
Az már kevésbé tetszett, milyen lassan indultak be az események. Tam megismerése, a csatlakozása, majd kis kalandok az út kezdetén. Össze is mosódtak a fejemben az arénabeli küzdelmek, ott nem éreztem igazi tétet. Ezek a részek azért kellettek, hogy minden szereplőt jobban megismerhessünk, de a történet lényegét nézve nem jelentősek.
Más ennek a kötetnek a hangnemes is. Arany Gabó és társainak küldetésében volt bőven humor is – nagyon finom paródia volt, mely használta a fantasy kalandok jellegzetes elemeit, csak kicsit csavart rajtuk. Humorosan. Itt viszont mindenki halálosan komolyan veszi magát és a küldetéseiket. Nincs az a könnyedség, az a poén, ami korábban megvolt. Sajnáltam is kicsit, azt a kötetet a zsáner elemeinek tisztelettel teljes kiforgatása tette egyedivé. Itt drámai súly épül helyette, ami egy-egy ponton működik is, de csak a regény második felében. Az elejében végig vártam a feszültséget, a téteket – akkor még humort is.
A Fabula tagjai a főszereplők, közülük is hárman emelkednek ki. Tam, aki kamaszlányból érik felnőtté, és a regény során kitalálja, milyen életre vágyik, és mennyit hajlandó tenni érte. Tetszett, ahogy az elején ártatlan, rajongó lányból komolyabb, érettebb személyiség válik. Véres Rózsa, vagyis Rose, akinek a személyében Eames két vonást nagyon elkap: a lányt, aki ki akar törni az apja árnyékából. A harcosnőt, aki vakmerősen halad a lehetetlen küldetések között előre. Mennyire fontos, hogy Gabó lánya – mennyire határozta ez meg a döntéseit. Felhő, maga is nagy harcos, de a csapat legbölcsebb tagja is. Ő mondja a legtöbb idézhető mondatot a sztoriban. Rose párja, és Eames elkapta, hogy ők valóban kiegészítik egymást és működnek együtt. Nem csak egy lángoló szerelem, nekik az életük közös. Plusz, olyan előtörténete van, hogy az önmagában is regényes.
Kalandos, izgalmas, a végére drámai és epikus is. Más, mint az előző kötet – nem baj, nem is szabad ugyanolyannak lennie. Csak a vége és a humora hiánya – ez a kettő tép kicsit belém.
Eames: Véres Rózsa – Mint fantasy: 85% hosszabb felvezetés után epikussá érik, erőteljes hősökkel, stílusosan.
Szubjektíven: 80% bejön a stílusa, a története – de miért a kedvenc szereplőm hal meg?
Cím: Baráti beszélgetések
Szerző: Sally Rooney – ír hölgy, nálunk ez lesz a második kötete. Modern, női témákat ír szórakoztatóan, miközben irodalmi is. Hullnak a díjak is rá.
Műfaj: női, kortárs
Cselekmény: Frances Dublinban építi az írói karrierjét. Megismerkedik egy idősebb, sikeres nővel, akivel nagyon jó barátnők is lesznek. A gond Nick, az új barát férje. Aki megtetszik Francesnek is.
Várható megjelenés: tavasszal
Miért várós?
Sorozatgyilkosos, nyomozós, múlt rejtélyeit feltárós.
Fél év telt el, hogy a 4MGY gyilkos, Anson Bishop felszívódott. Porter nyomozó azonban nem tudja elengedni az ügyet, hiába vette át tőlük az FBI az ügyet. Szabad idejében tovább dolgozik a nyomokon, és a lakásán saját műveleti központot hozott létre. A nyomok azonban kihűlni látszanak, és Bishop nem adott életjelet sem. Ám újabb sorozatgyilkos borzolja a városban a kedélyeket: az eset különlegessége miatt felmerül, megint Bishop 
lépett akcióba. A tóba fagyott, megfulladt lányt találnak. Ám nem a tóba fulladt, és valaki újratöltötte a léket is, miután elhelyezte a testet. Újabb lány tűnik el, a ruhái a halott lányon voltak. Porter szerint nem Bishop keze munkája, de magára kell hagynia a csapatot – az FBI rájön a szabadidős tevékenységére és felfüggesztik. Míg a csapat igyekszik megmenteni a legutóbb elrabolt lányt, Porter Bishop anyjának a nyomába ered, aki talán közelebb viheti 4MGY-hez, akinek megvan a maga terve.
Látszólag lehetne előzmények nélkül is olvasni, és nem beszerezni az első kötetet. Új gyilkos, új nyomozás. A látszat azonban csalóka! Tovább folytatódik – a regény felét ez teszi ki – a 4MGY utáni hajsza, és újabb kirakós darabokat kapunk Bishop múltjából. Ez a szál csak akkor élvezhető, ha valaki olvasta a sorozat nyitányát is. A lányokat megfullasztó gyilkos szála magában is megáll a lábán – ám Barker szereti csavarni a történetet, és a végére bizony ez a vonal is 4MGY (4 Majom Gyilkos) felé kanyarodik.
A szerkesztés az egyik erőssége a szerzőnek. Több történetszálat kezel rutinosan, és mindegyiket úgy írja, hogy egyik fejezetről ugranánk azonnal a másikba. Az elrabolt lányok története, akik szembesülnek, ki és miért rabolta el őket – mindenki a maga módján igyekszik túlélni. Van elég extrém is, ami nekem eszembe sem jutott volna. Bishop újabb naplója, egy gyermeki hanggal, de hajmeresztő történettel. Porter nyomozása, újabb segítővel és börtön részletekkel. Az FBI nyomozó, Poole pokoljárása a 4MGY nyomában. Nash és a nyomozók vesszőfutása, hogy az elrabolt lányok nyomára akadjanak, még életükben. Sok-sok történet, feszültséggel tele és izgalmasan. A csodás az benne, ahogy ezek a sztorik össze is kapcsolódnak. Finoman, alig észrevehetően, de a részletek szépen összeadódnak, és kiderül, minden mindennel összefügg, néha meglepő módokon.
Csavar most is van, nem is egy. A regény végét még mindig igyekszem felfogni. Nem simán nyitott, de olyan durva csavarokkal, hogy legszívesebben ugranék a trilógia zárlatára. Amit tudni véltem, lehet, hogy porhintés? Az igazság közeledik, de még homályos. Miről szól ez az egész igazából? Valahol frusztráló is, hogy több kérdéssel csukom be a kötetet, mint amikor kinyitottam.
Bár, így 2. résznek kiváló. Frappánsan folytatja a történetet, van saját jogon izgalmas thriller benne, és felvezeti a következő részt is. Egészen mintaszerű.
A stílusa továbbra is bejön. A különféle szereplők kicsit más hangot kaptak, és nagyon olvasmányos az egész kötet. Nincsenek üres részek, unalmas fejezetek – itt minden tétre megy, és súlya van.
Jól eltalálta a borzongatás szintjét is. Durva, de popcorn véres eseményeket kapunk. Az első kötet közelebb volt a horrorhoz, ebben erősebb a krimi vonal. Élveztem is, hogy benne van, amiért szerettem az első részt, de kicsit más is, nem ugyanazt olvasom újra.
Ami viszont hiányérzet: korábban még Bishop is szimpatikus volt. Most érdesebb, kevésbé érthető figura. Sam a szimpatikusabb. Hiányzik, hogy a gyilkos célja is rafinált, logikai szinten értelmes is. Paul sokkal egyszerűbb, klasszikusabb gyilkos, hiányzik a zsenialitás.
De a lényeg: a 3. kötet birtokában kell nekiállni, mert olvasni kell tovább, letehetetlen.
Barker: Az ötödik áldozat - Mint thriller: 90% okosan építkező, csavaros, több szálon vezetett sztori, véresen hangulatos.
Szubjektíven: 85% pörgős, izgalmas – de a vége? Még próbálok magamhoz térni tőle.
Kevin Kwan nagyot ment a gazdag és extrém kínaiakról szóló regényével. Az elsőből meglepően kellemes komédiát is gyártottak.
Őrült gazdag ázsiaiak - avagy mi történik, ha az átlag lány rájön, hogy a barátja milliárdos örökös? És a családja nem örül, hogy egy átlag lánnyal állított haza. Vajon felveszi a kesztyűt, vagy elmenekül?
Randizós, szerelmes, útkeresős.
Fallon költözni akar: 2 éve örökre megváltozott az élete, de még nem akarja feladni az álmát. Tehetséges tini színésznő volt, menő sorozattal – míg egy tűzesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a stúdió menesztette. Úgy látja, ha a pályán akar maradni, New York és a Broadway lehet a megoldás. Amikor az apjával is közli a döntését, a férfi szokás szerint a földbe tiporja az önbizalmát. Az étteremben mögöttük ülő srác siet Fallon megmentésére, 
aki a lány barátját játszva jól beolvas az egykor menő színésznek. A napot együtt töltik, de másnap Fallon költözik. Különben is, még 5 éve van, hogy szerelembe essen! Így megegyeznek, évente egyszer, november 9-én randiznak, majd 5 év múlva kiderül, készek-e a szerelemre. A következő években egyetlen nap hol mennyi boldogság jut nekik, hol olyan titkok lelepleződése, mely összetöri a szívük. Ben és Fallon vajon egymásnak rendeltetett, vagy az univerzumnak és a múltjuknak sikerül közéjük állni?
Colleen Hoover egyike azon romantikus, ifjúsági regényeket jegyző szerzőknek, akinek sikerült már megríkatnia. Most is sikeresen felültetett a hullámvasútra, és olyan érzelmi dombokat és völgyöket járatott be velem, hogy rendesen még magamhoz sem tértem.
A történet kezdete annyira tipikusnak tűnt, hogy azt hittem, pontosan tudom, mi fog várni rám a következő oldalakon. Az évente egy randi ötlete nagyon romantikus, ha nem hiszem, hogy a gyakorlatban, ebben a korban lenne ember, aki kibírná. (Pedig azt nagyon át tudom érezni, hogy nem lenne túl praktikus, ha 18 évesen máris fejest ugranának a közös életbe és családba.) Azt vártam, hogy kellemes, napsugaras történetek sorát olvashatom, majd 5 év múlva eljön a nagy perc is.
Nem bántam, hogy romantikus limonádé, mert Hoover stílusa vitt magával oldalról oldalra. Nála is megvan az a pont, ahol a szereplők lelke és érzelmei érdekesek, nyitottak, miközben a cselekménnyel is halad. Ötvözi azt a két típust, a karakter- és a történetközpontú cselekményt, amelyek a legközelebb állnak hozzám. Így élveztem a történetet azzal a tudattal is, hogy kiszámítható és romantikus az egész. Ok, Fallon küzdelme az égési sérülések okozta traumákkal és küzdelmekkel így is adott volna némi pluszt.
Hoover hamar rácáfolt az elképzelésemre. Elkezdett gyomrosakat bevinni a cselekménnyel, és néha egyszerűen nem bírtam elhinni, amit olvastam. Történnek ebben a regényben olyan váratlan események, hogy majd leesett az állam. Volt, amit tudat alatt sejthettem volna. Pont ennél a kiadónál olvastam már olyan romantikus, New Adult kötetet, aminek ugyanez volt a csavarja, csak abban autóbalesettel. De voltak olyanok is, amik teljesen váratlanul értek.
Közben végig érzelmileg alá van támasztva a sztori, így el tudtam hinni, bármekkora bombát is dobott le Hoover. A szereplői emberiek lettek – miközben nagyon szerethetőek, sok a jó tulajdonságuk, végzetes hibákat is vétenek. Gyakran jó szándékkal, de hibáznak. Aztán jön a fájdalom, a szenvedés, és a kárelhárítás.
Ez egy körforgás, az életben nem lehet mindig boldognak lenni. Nem az én gondolatom, de akik a legmagasabbra érnek az emberek között, akik a legboldogabbak, nekik van a legnagyobb esélyük arra is, hogy a legmélyebb bánatot is átéljék. Az érzelmek intenzitása összekapcsolódik, Zöld Oromtól ide és vissza. A lényeg az, a regény is ezt mondta nekem, hogy feladni nem szabad. Kapaszkodni, küzdeni kell és magunkkal egyenesbe jönni. Ha már önmagával békében van az ember, leküzdi, ami elé kerül, mert nyúlni tud a belső erejéhez.
Hoover stílusát is nagyon szeretem. Mesélős, érzelmekkel teli, de még akkor sem érzem csöpögősnek, amikor a szituáció nagyon az.
Kellemes meglepetés volt számomra ez a regény, szerettem.
Hoover: November 9. - Mint romantikus: 95% zsáner tipikus elemeit használja, de jól csavarva, szerethető hősökkel.
Szubjektíven: 85% kétszer is alaposan meglepett. Bírtam a szereplőket, és Hoover stílusát.
Mindannyian szeretnénk nyomot hagyni magunk után. Van, aki egy dallal. Van, aki egy történettel, egy képpel vagy éppen a szeretetével, törődésével rajzol emléket az élet porába. Nem a forma számít, hanem az üzenet: hogy megpróbáltuk egy picit szebbé tenni a világot. (Palotás: Mámor, múlt, Málta)
– Ez egy történelmi vers. Azok ilyenek.
– Pont ez az. Miért ilyenek? Csupa kudarc, veszteség és halál. Semmi boldogság. (…)
– Ja, mint a Ferkónál. Ott is csak a halálhörgés, siralom megy, meg a kínzó rabság könnye az árvák szeméből – döbbent rá Jóska.
– Most, hogy mondod, tényleg. Aztán ott van a Miska verse is. Az is tele van halállal. Azt írja, hogy sírba süllyed a nemzet, és a temetkezés fölött egy ország vérben áll. Elég durva – tette hozzá Móric.
– Erről beszélek. Nem csoda, hogy nekünk soha nem jön össze semmi. (Ecsédi: Nem leszünk; IN: 48 másképp)
– Hajlandó vagy elismerni mások jogát a saját meggyőződésükhöz?
– Ha a meggyőződésük nem árt másoknak, és ha magamban ostobának nevezhetem őket, amikor ennek szükségét érzem, akkor igen. (Okorafor: A halálmegvető)
Jobb cselekedni és tévedni, mint csak ülni, és hagyni, hogy összezúzzanak. (Butcher: Nyárlovag)
Az igazság olyan lánc, melyet a gyengék kovácsoltak, hogy megbéklyózzák az erőseket. (Stover & Vardeman: A háború istene)
Mindenki feszt vihog mindenen, mintha a világ valami vicces hely lenne, pedig kurvára nem az. Bár talán nem is ezért röhögnek, hanem mert annyival is később kötik fel magukat. (Kalapos: F mint)
Ez nem a mi igazi otthonunk, kicsi lány. Ez az élet… nos, ez csak egy nagy kaland, amíg benne vagyunk. Olyan kaland, amit nagyon élvezünk, és szívből szeretünk, mielőtt a legnagyobb kalandra indulunk. (Cole: Ezer csók)
Az illatoknak hatalmuk van, vágyakat ébresztenek, emlékeket csalogatnak elő, ha pedig mindezt egy gyertya meleg lángja öleli körül, nincs menekvés: elvesztél. (Palotás: Mámor, múlt, Málta)
Csak egy szívdobbanásnyi ideig haboztam, azon merengve, vajon helyénvaló-e a Fehér Tanács egyik teljes jogú mágusának ennyire érdeklődnie a pénz iránt. Hamar döntést hoztam.
Fenomenális, kozmikus erők, legyetek átkozottak! Nekem ki kell csengetnem a rezsit. (Butcher: Nyárlovag)
Szörnyeteg kell a szörny ellen. (Stover & Vardeman: A háború istene)
Merthogy az egyetlen dolog, ami rosszabb attól, ha elbukik az ember, az, ha valaki szeme láttára teszi azt. (Silverman: Lány a vízből)
– Legyen ez az első pozitív jövőképű történelmi vers. Tudod, kérj, és megadatik. Hátha bejön.
– Nem is tudom. Akkor hogy is lenne a vége?
Palkó elgondolkodott. Aztán kihívóan Sandri szemébe nézett.
– Legyen mondjuk… hol győztes szobraink lesznek, unokáink piknikeznek.
Sandri megint odavágta a lúdtollat. (Ecsédi: Nem leszünk; IN: 48 másképp)
Családot keresős, nyomozós, romantikus.
A repülő Törökországból tartott Párizs felé. A hegyekben hirtelen történt a katasztrófa, mindenki odaveszett. Majdnem, mindenki. Egy csecsemő kikerült a robbanás epicentrumából, életben maradt. Ám két 3 hónapos kislány is ült a gépen: a gazdag örökösnő, Lyse-Rose de Carville és a szegény Emilie Vitral. A nagyszülők egymásnak esnek az unokáért, akiről nem lehet eldönteni, kinek a vére. A bíróság a Vitral család javára dönt, de a kétely mindig is ott marad közöttük. A sajtó által Szitakötőnek becézett lány felnőve különösen szenved attól, 
hogy nem lehet biztos abban, ki ő. Emilie vagy Lyse-Rose? Lehet boldog, vagy botrányos módon egymásba szerettek a bátyjával? Marc mindössze pár órát kap, hogy az öngyilkosságot elkövető Grand-Duc magánnyomozó naplójából rájöjjön az igazságra, vagy elveszíti a családját, mielőtt igazán az övé lehetett volna. A múlt titkai pedig súlyosak…
A Fekete vízililiomok nagy kedvencem volt, így le is csaptam, amikor rájöttem, hogy a szerzőnek már jelent meg regénye magyarul. Az Emilie vagy Lyse-Rose egy korai Bussi, gyengébb is, mint a fentebb említett kötete, de ezt is nagyon tudtam szeretni.
Pedig a kezdet nem volt könnyű. Olyan volt, mintha egyszerre lenne in medias res kezdés és mintha nagyon távolról haladnánk a lényeg felé. Már az elején érezni, hogy hatalmas feszültségek vannak a szereplők között, hogy egy tragédia van születőben. Csak éppen azt nem lehetett nagyon sokáig érteni, mi is pontosan a drámai szituáció. Miért olyan fontos pont most, hogy a lány Emilie vagy Lyse-Rose? A fülszövegnél már ellőttem kicsit a poént, a szerelmi szálat, de ennél azért több van a helyzetben, szóval nyugi, ez csak egy morzsa a sütiből! Ám amíg ez kiderül, szálanként tépkedtem volna ki a hajam gyakran unalmamban.
A cselekmény nagy része a múltban játszódik, hiszen megelevenedik, amit Marc olvas Grand-Duc naplójában. Ami annyira hidegen hagyott, hogy az már fájt. Eleve, Grand-Duc nem volt szimpatikus egy pillanatra sem. Egy ügyeskedő, ravasz kisember, aki próbálkozik, csinál dolgokat, de nem éreztem, hogy bármit haladt is volna. Hosszas kitérők, fejtegetések és rengeteg Grand-Duc. Visszagondolva még rosszabbnak érzem, mint amikor olvastam.
Mert jön a csavar, teljes borzalmában megértjük a jelen dilemmáját, és megindul Marc vesszőfutása. Órák, egy boldog életért vagy a pokol bizonyosságáért. A szereplők mozgásba lendülnek, több az akció és a végsőkig feszítve vannak az érzelmi húrok. Amennyire untam közben az elejét, annyira nehezen tettem le a végét. Ott volt akció is bőven, a cselekmény nagyon felpörög a kötet elejéhez képest.
Bussi karakterei megint szinte élnek. Marc és Szitakötő ugyan kevés vonással jellemzettek, de annyira helyesnek, rendesnek és szépnek vannak megírva, hogy nem lehetett nem szeretni őket. Alapból ki szokott akasztani, amikor hasonló szituációba keveredett emberek szerelmi életéről kell olvasnom, de ez a második kivétel, ahol drukkoltam. Ok, Daeny és Jon tévében voltak, de most itt van Marc és Emilie/Lyse-Rose. Annyira szerettem volna, ha jut nekik happy end… Az emlékezetes figurák viszont a mellékszereplők. A Carville család tagjai. Mathilde és Malvina elképesztő figurák, színesek és összetettek, de Leonce is megéri a pénzét, bár nem a tolókocsis kiszerelésben.
A csavar – nem számítottam rá. Arra vágytam/vártam, hogy Szitakötő Lyse-Rose de Carville. Nem mondom el, ki is ő igazából, de Bussi meglepett.
Már ebben a kötetben is látszik, a francia író mennyire jó mesélő. Élvezettel, színesen beszéli el az eseményeket, ha azért később már sokkal jobban sűrít és húz is. A Fekete vízililiomok fontos jelenetek sorából állt, itt több az üresmenet.
Végül, a sztori ismeretében a borító is nagyon ötletes. Tetszett a könyv, a külcsín is.
Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose? - Mint thriller: 75% lassan induló cselekmény, sokszor túlírt is. De felpörög. Jók a karakterei.
Szubjektíven: 85% a vége miatt rákattantam - meglepett. Plusz Marc nagyon szimpatikus volt.
5: Oke: Ha szólít a szív – Elizabeth előkelő család sarja, akinek a példaképe egyik felmenője, aki hátrahagyva a várost, a vadonba ment tanítani. Az ő naplói adnak erőt a lánynak, hogy ő is elvállaljon egy északi, tanári állást. Mivel a tanfelügyelő udvarlását visszautasítja, a féltékeny férfi egészen a vadonba küldi ki a lányt, akinek olyan dolgokkal is először kell megbirkóznia, mint a rágcsálóirtás. Szerencsére akad egy jóképű lovasrendőr a környéken…
4: Zusak: Clay hídja – a Dunbar fiúk félárvák, de mintha teljesen azok lennének. Az imádott anyjuk halála után az apjuk nem bírt maradni, magára hagyta a fiukat, akiknek maguknak kellett gondoskodni egymásról. Az álmodozó, kamasz Clay az első szerelem és első tragédia közepette a szülei történetét is jobban megismeri. Honnan érkezett az anyjuk, mekkora volt az a 
szerelem, aminek az elvesztése ennyire tönkretette az apjukat.
3: Lee: Pacsinkó – Sunja koreai kislány, aki az 1900-as évek elején beleszeret egy környéken üzletelő, idősebb férfiba. Amikor terhes marad, szembesül azzal, hogy a férfi szeretőként kitartaná, de el nem veheti: már nős. A lány így egy szegény lelkész felesége lesz, és költözik a férfi családjához. A bevándorlók kenyere nehéz, de Sunja nem szűnik meg küzdeni a fiaiért, majd az unokákért. Nem is sejtve, egykori szerelme sem feledte el az egykori kislányt.
2: Johannsen: La Fayette duológia – Jason, az angol fiatalember még kamasz, amikor összeakad a vele egykorú márkival. Az egyik titkos küldetésen van, családi bosszút forral a francia király ellen. A másik francia főnemes, aki a történelembe készül beírni a nevét. Az útjaik összekötődnek, és egymást segítik akkor is, amikor kiderül, kinek mi az igazi 
célja. A márki támogatja majd angol barátját, amikor a forradalom szele elszakítja tőle egyetlen gyermekét, akinek szintén kalandok sora jut ki, mielőtt hazatalálhat.
1: Akszjonov: Moszkvai történet – generációk szenvedései a sztálini rendszerben. Gradov, a tehetséges sebész arra kényszerül, hogy egy politikai gyilkosság passzív résztvevője legyen. A gyerekei mind másként álnak a rendszerhez, aki mindenkit kész elnyomni. A háborús hős fiút ugyanúgy, mint a költő leányt. Politika, háború, családi konfliktusok: hol jómód és sikerek várnak rájuk, máskor mondvacsinált indokokkal megaláztatás és társadalmi megvetés. De a család nem adja fel, ők túlélők.
Történelmi, más szempontú, humoros, elgondolkoztató.
A márciusi ifjak a Pilvaxban Petőfi új versét csiszolgatják. Felmerül bennük, hogy a nagy magyar versek jövőképe mind depressziós. Mi lenne, ha a Nemzeti dal kivételesen happy endet kapna? (Nem leszünk) Egy nemesi, horvát határ menti kastélyban a kertész nem törődik a kitörő forradalommal, harcokkal. Őt az aggasztja, hogy valami dézsmálja a zöldségeket. Ám egy ponton rá kell ébrednie, az ő háborúja milyen kicsi a történelem vihara mellett. 
(A kertész háborúja) Győr mellett ütközet lesz, de kevés a magyar honvéd. Az idős, beteges úr maga is hadba vonulna – kamasz fia azonban megelőzi hazaszeretetből és hitből. (Kinek drágább) Kossuth még 48 elején egy balesetben odaveszik, így szabadságharc helyett korai kiegyezés történik. Petőfi nem találja a helyét, és azt is nehezen viseli, hogy Júlia sikeresebb kezd lenni nála. (Mi az a vátesz?) A bécsi forradalom kitörésekor a magyarok az osztrák felkelőkhöz sietnek segíteni, ezzel megváltoztatva a történelmet. Egy olyan monarchia születik, melyben Kossuth vezeti a nemzetet, és megvalósulhatnak az álmok – ha nem is mindenki elégedett a dolgok alakulásával. (Ha egyszer mégis megírom az emlékirataim)
A Móra Kiadó már a harmadik ifjúsági novellás kötetet pályáztatta és jelentette meg. Volt, amikor a Jelenről, volt, amikor 2050-ről, most pedig 1848/49-ről lehetett írni, és válogatták ki a legjobbakat. A számomra nagyon szimpatikus vegyes szerző elven: meghívtak sikerszerzőket, akik írtak nekik egy-egy történetet. Ezeket egészítették ki a pályakezdők, beérkezett történetekből.
Így természetesen igen nagy különbség van a történetek stilisztikai minősége között. Van, ahol nagyon érezni, hogy még rutintalan szerző munkája. Mondhatni, van benne iskolai fogalmazás utóérzet. De az ötlet majdnem mindben ott van, és nem is baj, hogy egy kezdő nem olyan szinten ír, mint egy rutinos bestseller szerző. Pl. Ecsédi Orsolya története közben végig az járt a fejemben, mennyire egyetértek a mondanivalójával. Másoknak erőt adó, tettre kész himnusza van, a miénk meg kész siratóének. Sírva vigad a magyar, sajnos. De ahogy ezt a történetében megírta, az sokszor gyerekesnek, erőltetettnek hatott. Míg Kalapos Éva vagy Mészöly Ágnes története a remek ötlet mellett stílusában is kreatív, figyelemre méltó.
A történetek cselekményükben is sokszínűek. Van egy része, melyben a megtörtént események egy olyan nézőpontból vannak megközelítve, ami nem szokott felmerülni az emberben. Az első novella ilyesmi, és még nem is értem, miért pont az került előre. Kossuth elmegy borotválkozni – most komolyan? De van itt steampunk gőz hajtotta robotokkal, Kempelen után szabadon. Van alternatív történelem, rengeteg végkifejlettel. Néhol az oroszok segítségét a magyar kormány kéri, és egy egészen más világ köszönt be. Van, ahol nyer a szabadságharc, és olyan is akad, ahol egy fontos szereplő halálával halad másképp a történelem folyama.
Amit azért különösnek találtam: Petőfi sorsa. Ha túléli az eseményeket, egyik történetben sem lesz belőle pozitív szereplő, példakép. Neki most komolyan az a legjobb, hogy 49-ben odaveszett? Szeretném hinni, hogy embernek is nagyobb volt, min ami itt jutott neki az alternatívákban. Volt ő más is, nem csak a forradalom költője.
Sok hangulat van ebben a kis kötetben. Lehet rajta izgulni, nevetni, morogni is. Helyenként szíven is üt. Kétszer roppant fájt a szívem: a Kinek drágább vége pokolian fájt. Tavaly voltam Segesvárnál, de itt és most jobban átéreztem, hány fiatal élet, mennyi veszteség és áldozat, amit akkor meghoztak a szinte gyerekek is. A másik, Benedek Szabolcs félmondata Széchenyi életéről az alternatív világában. Az a férfi ezt érdemelte volna, nem, ami jutott.
Bírom a kiadó e sorozatát, remélem, adnak majd ki még ilyen novellákat, új témában is!
48 másképp - Mint ifjúsági: 90% változatos, kreatív történetek sora, melyek stílusukban is sokfélék.
Szubjektíven: 85% az első novella rossz benyomását a sok jobb sztori nehezen feledtette.