• Athenaeum: Vonat Puszánba - horror, disztópia, amiből sikeres film készült
  • Ördögi kör - akcióregény
• General Press: Egy gonosz elme - az új Hunter-thriller, újabb szörnyű bűntett nyomába eredhetünk

Január

6. Nagy: Embertelen vidék - disztópia 4

7. Hernád: Hollóember - urban fantasy 4

8. Kalapos: F mint - kortárs 5

9. Okorafor: A halálmegvető - fantasy 4

10. Silverman: Lány a vízből - ifjúsági 4

11. Stover & Vardeman: A háború istene - fantasy 2

      Palotás: Mámor, múlt, Málta - krimi 4

12. Cole: Ezer csók - romantikus 3

      Butcher: Nyárlovag - urban fantasy 5

És máris január közepe... szalad ez a 2020...

Mágikus, tündéres, összeesküvős, nyomozós.

Harry Dresden az utóbbi fél évben nagyon elhagyta magát. Ellenszert keres: a szerelmét megfertőzte egy vámpír, hogyan lehetne megint emberré tenni? Már a barátok is komolyan aggódnak a férfi miatt, aki elzárkózik, ápolatlan és mogorva lett. Munkába is kellene állnia, mert lassan az irodáját és a lakása bérleti díját sem tudja fizetni. Mire rászánná magát a cselekvésre, különös ügyfél akad. A vonzó asszonyról kiderül, hogy személyesen Mag királynő, a Tél Udvarának tündérkirálynője kereste fel. Megvette az adósságát a keresztanyjától, és munkája van számára. A Nyár Lovagját megölték, és Harrynek kell a gyilkost megtalálnia a tündérudvarok háborúja előtt. A Fehér Tanács a városba jön, és ők sem hagyják békén a férfit: a legutóbb történtek miatt sokan felelősségre akarják vonni. Ha életben akar maradni, minden barátjára szüksége lesz, még arra is, akit halottnak hitt. Hiszen a tündérek gyilkos játszmáiban még egy mágus is könnyen odaveszhet…

Jim Butcher a Harry Dresden sorozattal máig sikeres. Ugyan magyarul jócskán le vagyunk maradva a teljes sorozathoz képest, de most érkeznek sorra a kötetek. Örvendetes, mert úgy tapasztalom, hogy Dresden kötetről kötetre jobb kalandokat és történeteket kap. Szinte várom, mikor jön arról is a hír, hogy tévés sorozatnak is újra előveszik alapanyagnak – egyszer, régen egy évad már futott a mágus kalandjairól, de mára van olyan technika, hogy igazán látványos, mágikus krimi futhatna belőle sorozatként is.

A Nyárlovag a tündérek világához visz közelebb minket – rendkívül tág a regénysorozat világa. Korábban a vámpírok belügyeibe lestünk be, annak megvannak a hatásai a jelen kötet eseményeiben is, de a fő konfliktus a Nyár és a Tél Udvara között zajlik. Történt egy gyilkosság, ami mögött olyan hatalmi játszmák működnek, melyek könnyen egy háború kitöréséhez vezethetnek, ami nem csak a mágikus, de az emberi világnak is komoly áldozatokkal járna. Érdekes, hogyan működnek ezek az udvarok, hogy áramlik bennük a hatalom és a mágia. Szinte minden hatalmasságnak titkos ügyei és praktikái vannak, meg is kínlódik vele Harry, mire átlátja ki mire játszik igazán és mi mozgatja. Azt hinné az ember, azzal, hogy a tündérek nem hazudhatnak, könnyebb köztük nyomozni, de a megtévesztések és a féligazságok olyan hálóját tanulták meg használni, hogy egy ponton már azt is meg kell kérdőjelezni, amit kérdeznek. Hátsó szándék mindig van…

Sokféle, izgalmas lényt vonultat fel a szerző. Ahogy a krimi, a fantasy terén is bőven akadnak ötletei. Logikus, de meglepő csavar jutott a kötet végére is. Mindeközben van bérgyilkos előli menekülés, háborúba vonulás, csaták és emberi oldal építése is.

Harry ugyanis nagy utat kell, hogy bejárjon magában is. A legutóbb történetek miatt sebzett, önvád kínozza és most még egy múltbeli szerelem is feltűnik. Mélyen van, és magának kell erőt találnia, hogy felálljon és küzdjön, miközben éli az életét. Tetszett, hogy a barátai mellette vannak, segíteni akarnak, de Harry az, akinek fel kell állni, és elfogadni a segítséget.

Harry mellett sok izgalmas, színes karakter mozog a lapokon. A kedvencem talán Billy volt, a vérfarkas srác. Ahogy Harry kommentálja, amikor Billy a farkas alakjában van mellette…

A humor megint erős oldala a történetnek. Alapból, Harry mindenhez képes egy idétlen beszólást vagy hasonlatot találni. Ami a szívén, a száján, és képes beszólni mindenkinek, olyanoknak is, akik előtt más majd megőrül a félelemtől. Kifejezetten élveztem, ahogy gyakran humorral oldja Butcher a feszültséget. Végig tudtam mosolyogni a kötetet, miközben izgalmas, miközben drámai rész is bőven akad benne.

Szórakoztat, miközben van benne bőven emberség is.

A következő kötete is megjelent már magyarul, vagyis, visszatérek még Harry kalandjaihoz.

Butcher: Nyárlovag – Mint urban fantasy: 95% végi kalandos és fordulatos, humorral átszőtt, fejlődő hőssel.

Szubjektíven: 100% szerettem a világát, a humorát és a krimis szál is rendben volt benne.

Betegséggel küzdős, szerelmes, elköszönős.

Rune Kristiansen még csak kisgyerek, amikor az apja munkája miatt a családja Norvégiából Amerikába költözik. Blossom Grove azért lesz a fiú otthona, mert a szomszéd kislány, Poppy kezdetektől mellette van, és a legjobb barátból hamar lesz élete nagy szerelme. Poppy, aki a nagyanyjától egy üveget kapott, benne 1000 papírszelettel, melyekre egy-egy csókot kell feljegyezni a szerelmével. Rune lesz ez a társ és válik a két kamasz elválaszthatatlanná. Ám a munka most Norvégiába szólítja a családot, és Poppy nem tartja a kapcsolatot, minden szálat elvág. Mire a 17 éves Rune visszatér, a csalódástól problémás fiatalemberré változott, Poppy szinte rá sem ismer. Poppy, aki csak a fájdalomtól akarta megóvni a szerelmét, rádöbben, hogy így is szenvedésre ítélte. Amikor Rune is megtudja a szakítás okát, a fájdalom elkerülhetetlen, de a sajnálkozás helyett arra összpontosítanak, hogy az 1000 csók mesés legyen. Mert nekik csak ennyi jut.

Az orvostudomány sokat fejlődött, ma már sokan élhetnek, akik akár csak pár évtizeddel korábban is halálra lettek volna ítélve. Azonban még mindig vannak olyan kórok, melyek ellen próbálkozni lehet, de nem egyszer veszít az ember. Ilyen a rák is. Így olyan regények is érkeznek sorra, melyekben valaki a rákkal küzd, veszít csatát.

A Csillagainkban a hiba hozta divatba, hogy a halálos beteg kamaszok még essenek nagyon szerelembe a haláluk előtt. Ennek a zsánernek a terméke az 1000 csók is.

Bajban vagyok azzal, milyen regények közé soroljam. Az biztos, hogy nem dráma. Ugyan Poppy halálos beteg, és nem jut az 1000 csóknál tovább, de a regény hangulata nem szomorú. Nem drámaként élik meg, hogy Poppy vesztett a rákkal szemben. Inkább az életöröm és szeretet könyve lett, melyben a maradék idejét igyekszik minél tartalmasabban és jobban megélni. Neki abba a pár hónapba kell belesűrítenie évtizedeket, és nem szomorkodva teszi ezt meg. Még Poppy az, aki másokat vigasztal és marad erős, egészen végig. Ok, a vég a halállal kap némi tragikus színezetet, de abból is Poppy életének ünneplése lesz.

Romantikus vagy ifjúsági? Nem is kicsit mindkettő, úgyhogy nálam ez romantikus ifjúsági regény lesz. A központi téma Rune és Poppy szerelme, minden konfliktus és eseményszál ehhez az érzelemhez kötődik. Tele van az érzelmeikkel, a mindennapjaikkal, és persze, a csókokkal. Valahol kedves is, ahogy egy hétköznapi pillanat is ünnepivé válik attól, hogy egyike lesz az ezernek, amit gyűjtenek. De ifjúsági is, mert Rune komoly karakterfejlődésen megy keresztül, miután 17 évesen visszatér és megint Poppy mellett lehet. Talán mese, nagyon nem reális, hogy a szerelemért ilyen könnyen és gyorsan lesz megint álomfiú belőle, de mivel a romantika ennyire dominál, talán nem lepődöm meg ezen.

Van sok más, aki sokkal jobban bosszant, mint Rune pillanatokon belüli megjavulása. A legnagyobb gond: a sztori vége. Most Spoiler jel is jön, vagyis, aki nem akarja pontosan tudni a sztori végét, ugorjon egy bekezdést! A szerző egyfajta happy endre törekedett, ami elég necces egy olyan történetben, ahol a szerelmes pár egyik fele meghal. Erre a megoldás: Rune alig éli túl a lányt 10 évvel, nagyon fiatalon meghal – és a privát kis mennyükben újra egymással lehetnek. Most komolyan, annak kellene örülni, hogy Rune is ilyen fiatalon meghal? Az is bosszant, hogy még a gyerekkori ígéretét is megtartja, Poppy az egyetlen, akivel intim közelségbe került, vagy akár csak csókolózott. Most komolyan el kellene hinni, hogy egy dögös, csajmágnes srác 17-27 éves kora között még csak kísértésbe se esett, mert halálosan bele van esve a halott barátnőjébe? Ez annyira hihetetlen és hiteltelen. Spoiler vége!

Lehetne dicsérni, hogy olvasmányos, életet ünneplő kötet. De tévhiteket ültet el a fejekben, és már bántóan romantikus/nyálas is. Nem az én világom.

Cole: Ezer csók - Mint romantikus: 50% érzelmes, de érzelgős is. Tetszetős, olvasmányos, de nem reális.

Szubjektíven: 40% a stílusa tetszett, de a cselekményen felbosszantottam magam. Mese!

- Hernád: Hollóember

Hollóember és Fürkész között vannak érzelmek, de mivel Gábor/Hollóember pap, egyikük sem lép. A férfi őrlődik a szerelem és a hite között. Fürkész, mivel gondolatolvasó, pontosan tudja mindezt. Amikor komoly érzelmi trauma éri, összejön a csapat legközelebbi tagjával, Fanyűvővel. A gond abból lesz, hogy egy harc során sikerül egyesíteni az erejüket, és szó szerint egymásba látnak pár percre. Ez pont elég, hogy Gábor megtudja, mi történt a másik kettő között. Alaposan meg is sértődik.

Egyedül menne a vámpír után, akiről kiderül, hogy a családjaik rég ellenségek. Nemesek voltak a török időkben szomszédos birtokokkal. Amikor megindult a török, együtt védték a helyi várat. De Gábor felmenői tőrbe csalták a másik családot: megbeszélték, hogy lerohanják a törököt két oldalról. De ők nem vonultak ki, végignézték a várból, ahogy a törökök mindenkit felkoncolnak. Az utolsó, legfiatalabb fiú akkor adta el a lelkét a Sátánnak, és vámpírrá lett. Mivel most kiásták a koporsóját egy régészeti projekt keretében, kiszabadulva nekiállt beteljesíteni a bosszúját. A másik családból már csak két leszármazott volt: Gábor és az unokahúga. Gábor későn jön rá, hogy a lány megváltozott viselkedéséért a vámpír a felelős. Ezért sápadt, zárkózik be, és ír olyan novellát, amely lehetne az Alkonyat véresebb verziója.

Egy utcagyereket használva csalinak kicsalja a vámpírt a lakásból, m íg az unokahúgára a kölyöknek kellene vigyáznia. Gábor végez a vámpírral. Súlyos sérülései vannak, az időben kiérkezett mentőben hallja, hogy az Osztag közben végzett a másik vámpírral, aki megölte az utcakölyköt. Gábor sokkot kap, amikor leesik neki, hogy az unokahúga volt a másik vámpír és már halott.

- Okorafor: A halálmegvető

Onyesonwu összecsap az apjával, de képtelen legyőzni. Mwita, a szerelme közbeavatkozik, és komoly sérüléseket okoz a mágusnak. Ám ennek nagy ára lesz: halálos sérüléseket szenved el. A nő gyászában a saját testét manipulálja: múlt éjjel még szeretkeztek, és ideális feltételeket teremt a fogantatásnak. A mágia azonban elszabadul - ahol legyilkolt férfiak voltak a környéken, a túlélő asszonyok áldott állapotba kerülnek nagy százalékban.

Onyesonwu átírja a törzse könyvét, ezzel megváltoztatva a sorsuk, és eltörölve a különböző fajták közti gyűlöletet. De idő, amíg elterjed a hatása. Így a sorsának be kell teljesülni: halálra kövezik boszorkányságért.

Majd jön a rész, amit nem értettem: valami túlélő része elrepül Mwita túlélő felel felé. Most alakot váltottak és megszöktek a haláluk elől, vagy ez valami mennyféle?

Múlt után nyomozós, szerelmes, új várost felfedezős.

Laura fél éve otthon van már Svédországban, de nem tud szabadulni a Bangkokban történtektől. Frank még mindig mozgatja a képzeletét, anyja hiába próbál új udvarlókat játékba hozni az életében. Amikor Laura kedves szomszédasszonya, Elisabeth különös levelet kap, Laurát kéri meg, segítsen a nyomozásban. Egy nyom, a vér szerinti szüleiről, amely Máltára vezet. Ám ő már idős utazni. Laura segítségül Franket hívja, aki azonnal ott is hagyja Londont, hogy együtt eredjenek Elisabeth lehetséges családja nyomára Máltán. Miközben egy régi, fájdalmas családi titkot hajszolnak, az egymás iránti vonzalmuk is egyre erősödik. Laura azonban nem lehet biztos benne, mit jelent a férfinak: pótlék a számára, vagy a halott felesége mellett neki is jut hely a férfi szívében? A szerelmi rejtélyek mellett más meglepetések is várnak a svéd fotós lányra.

Kell ismerni az előző kötetet? Nem. Az ügy teljesen új, csak a karakterek múltja miatt lehet érdekes a bangkoki kaland. Igaz, van ebben is annyi utalás, hogy nem lesz hiányérzete annak sem, aki kihagyta az előző részt. Igazság szerint, csak a bosszúságtól kíméli meg magát, aki egyből a jó részre, vagyis erre a kötetre ugrik.

Kezdjük is talán azzal, ami miatt morgolódom. Az előző részben nyoma sincs annak, hogy Laura és Frank ennyire odáig lennének egymásért. Frank kapcsán még csak érezni, hogy Laura fontos neki, és inkább belé kezd szerelmes lenni, nem a thai lányba, de Laura totálisan bele volt esve a thai barátjába. Most meg olyan, mintha Dick-Lee (borzalmas még a neve is) nem is létezett volna. Frank, akivel együtt akar lenni már a kezdőponton is. Az előzmények ismeretében meg nem értem, ez honnan jött. Hirtelen kiszeretett a borzalmas nevű bangkoki szerelméből? Nem mintha ezért panaszkodni akarnék, talán érezni is, hogy a kezdetektől Frank drukker voltam. Csak logikailag nem érzem jónak, hogy a nagy szerelem az egyik férfi iránt hogy vált át ilyen hirtelen és előzmény nélkül a másikra.

A szerelmi szállal muszáj ennyit foglalkozni, mert bár a keret egy krimi – nyomozás egy múltbeli tragédia után – sokkal fontosabbak a gyengédebb érzelmek, mint a korábban elkövetett szörnyűségek. Ráadásként ezek a múltbeli bűnök is szerelmi bűnök. Egy lány elcsábítása, egy eltüntetett fattyú, majd a történelem megismétli magát. Ennek a nyomába erednek a hősök, de legfeljebb hobbinyomozók lehetnének. Beszélgetnek, nem is sok emberrel, és a lehetséges féltestvérnek, a 60 körül is dögös, gazdag Elvirának utalgatnak, hátha elárulja magát. Ez alapján nehéz komolyan, kriminek olvasni a kötetet.

De nem is kell – ez az egyik, amiért ez a rész sokkal jobban tetszett. Nem akar krimi lenni, csak egy romantikus regény, amiben krimi szál is akad. Ha már krimi: a végére betett csavar se hiányzott a lelkemnek. Most azon kattog az agyam, volt-e előre utalás arra, hogy valami ilyesmi fog kiderülni, de egyetlen pont jut eszembe. Laura egyszer kérdez valamit, ami nagyon kicsit elővetít ide, de ez annyira elsikkad, annyira csak hasonlóra vonatkozik, hogy a végső csavar derült égből érkezett. A logikus meglepetéseket jobban szeretem, az biztos.

Ami viszont a regény egyik erőssége: a máltai hangulatok. Az épületek, az itt keveredő kultúrák összjátéka, a múlt sokszínűsége és a jelen világa hangulatos elegyet alkot. Az embernek szabályosan kirándulni támad kedve a sorokat olvasva.

Még akkor is, ha Palotás Petra stílusa most is édesebb, mint amit elviselhetőnek tartok. Olvasmányos, könnyed, de néha már valósággal negédes és csepeg. Van olyan, hogy bántóan szép és kedves akar lenni egy szöveg? Ez valami olyasmi.

Ám összességében elégedett voltam ezzel a résszel: kellemesen romantikus, Frank visszatért és tetszett a szereplők kapcsolatának alakulása, a rejtély is romantikus regényesen rejtélyes.

Palotás: Mámor, múlt, Málta – Mint krimi: 65% a romantikus szál áthatja a jelent és múltat is – női, érzelmesre írt sztori.

Szubjektíven: 75% élveztem, hogy nem veszi komolyan a krimit, csak rejtélyes romantikus.

Háborús, küldetést végrehajtós, szörnyekkel harcolós.

Kratosz véget akar vetni az életének – mindent megtett, amit az istenek akarta tőle, de becsapták. Spártai nevelés ide vagy oda, ezt az életet már nem érdemes élni. Athéné szembesül vele, hogy az egyik kedvenc harcosa mennyire elkeseredett. Magában felidézi, hogy jutottak el ide. Kratosz spártai harcos volt, az egyik legnagyobb. Két ember volt csak, akiket szeretett: a felesége és a lánya. Árész miatt vesztette el őket, és Athéné meglátta a lehetőséget, hogy a harcossal leszámoljon őrült testvérével. Sorra állítja az ügye mellé az isteneket, míg Kratosz a küldetéseiket teljesíti. A szirének, Medúza legyőzése, Pandora dobozának megszerzése csak egy-egy lépcsőfok a legnagyobb ellenfél felé. Azt azonban a bölcsesség istennője sem láthatta előre, mit teremtenek a játékaikkal és összeesküvéseikkel.

Az nem ritka, hogy egy sikeres film forgatókönyve alapján születik egy regény. Ha belegondolok, nem is csak a sikerfilmek kaphatnak ilyen formátumot. Valerian nagyot hasalt minden téren, mégis a stílusban erős Golden írta regénnyé. (Jobb is a könyv, mint a film. De ez már egy másik történet.)

Vannak olyan regények is, melyek egy játék történtét mondják el prózában. A legismertebbek talán az Assassins’s Creed univerzum regényei, de korábban ilyen volt a Diablo regények sora is. A God of War is a Kratosz karakterét irányító játékosoknak lesz a leginkább ismerős.

Bár azt tudnám írni, hogy ez a regény remekül megáll a maga lábán, és annak is élvezetes lesz, aki nem merült bele maga is Árész legyőzésébe a játékban. A helyzet az, hogy ez a történet annyira a játék tükre – írom ezt úgy, hogy nem játszottam vele, csak érzem a szövegből – ami már a regényszerűség rovására megy.

A felépítése tükrözi az egyre nagyobb ellenségek felé haladást, miközben átkötő részekként olvashatjuk, ahogy az istenek szövetkeznek, és eldöntik, mi legyen Kratosz következő megmérettetése. Éppen csak annak az érzete hiányzik, hogy egy összefüggő, értelmes történetet olvasok. Nagyon erőltetett.

Ez a mitológián is érződik. A cél az volt, hogy minél több mitikus lény felvonuljon, így a mitológiai és történelmi hűség ment a szemétbe. Árész seregeivel megostromolja Athént. Spárta simán a riválisa megsegítésére siet, persze. Kratosz győzi le Minotauruszt és Medúzát? Mivel Perszeusz a kedvenc görög mitológiai hősöm, ez utóbbinak kifejezetten nem örültem. Bár értem, a játékba kellettek a mítoszokból ellenségek. Ettől függetlenül nem tudtam kibékülni a gyerekkori szeretett történeteim totális átírásával.

A cselekmény annyiban pozitív, hogy izgalmas és kalandos. Szó szerint egymást követik az egyre veszedelmesebb ellenfelek, Kratosz folyamatosan mozgásban van. Unatkozni nem hagyják a szerzők az olvasóikat, csak éppen lekötni nem sikerült igazán. Ismétlődnek az események és a motívumok. Egy ellenségnek annyi, megint sündöröghet Athéné.

Nem tetszett a karakterépítés sem. Az istenek kimerülnek egy-egy tulajdonságban, vagy annyiban sem. Nincsenek rendesen megírva az indítékaik sem. Semmi magyarázat arra, Árész miért viselkedik így, vagy Athéné miért akar annyira leszámolni a testvérével. Kratosz sem éppen egy emlékezetes figura. Az istenek parancsolnak, ő meg megy elintézni az aktuális szörnyet. A fájdalmától akar szabadulni, de igazából nem tudtam meg, hogy ő milyen ember. Ő a főszereplő, ezért alapból drukkolunk neki, de itt nem értettem, miért is.

A szöveg sem volt az igazi. Teljesen olyan érzetem volt, mintha valaki ülne a játék előtt, majd igyekezne visszaadni, amit a képernyőn lát. Nem regényszerű, bár van egy lineáris cselekménye és szereplői. Egyáltalán volt értelme a sztorinak? Nem sok.

Sokkal jobbat vártam, de ez nagyon játékszerű regényszerű helyett.

Stover & Vardeman: A háború istene – Mint fantasy: 30% sok lényt felvonultat, akcióban gazdag, de erőltetett és nem regényszerű.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a mitológia kifordítását, nem szerettem a hőst sem.

Főnemes kerestetik!

Az a kérdés, rá tudsz-e vágni az alábbi ranggal büszkélkedő főnemest bármilyen regényélményedből?

1: császár

2: király

3: herceg

2: gróf

1: báró

Megoldás erre rengeteg lehet, egy verzió a Tovább! után.