Varázserős, szerelmes, népirtás ellen küzdő.

Az okeke és nuru népek nem tudnak békében élni egymás mellett. A nuru gyilkolja, erőszakolja a fekete okeke lakosságot, és lassan polgárháborúvá fajul a helyzet, hiszen a békés okeke lakosság körében is akad, aki már nem tud tovább tűrni. Van egy jóslat is, egy varázslóról, aki majd átírja a történetük és megváltja a világot. Onyesonwu ewu gyermeknek születik – okeke anyját nuru férfi erőszakolta meg, és így születhetett meg a lány. Kezdetektől gyűlöli mindkét csoport, és a lányt körülvevő különös erők is csak tovább mélyítik a szakadékot. Onyesonwu szeretne Aró varázslótól tanulni, de ő lányokkal nem foglalkozik. A szintén ewu fiú, Mwita tanítja meg neki, amit ő tanult el Arótól és korábbi, nuru mesterétől, Daibtól. A két fiatal között szerelem is szövődik, és amikor a lány szembesül a sorsával, a harccal a nemző apjával, pár barátjával veszélyes küldetésre indul. Mwita tart ki mellette végig, míg a világ változni nem kezd általuk.

Tudom, elsőre nekem is felszaladt a szemöldököm. Onyesonwu és Mwita? Beleakad a nyelvem, ahogy az okeke és nuru sem éppen megszokott szavak. (Ha azért kiejthetőbbek is.) De, ha az olvasó mer adni a kötetnek néhány fejezetet, hogy megszokjuk a neveket, a sajátos nyelvezetet és kifejezéseket, valami különlegessel lehetünk gazdagabbak.

Különös világ, melybe Okorafor elvisz minket. Már maga a környezet is össze tudott zavarni: mikor járunk? Egyrészt, mintha a középkorban lennénk, varázslókkal és jóslatokkal. Másrészt, olyan eszközeik vannak, mint a mini kamerák és számítógépek. Posztapokaliptikus világ lenne? Akár még az is lehet, de simán lehet úgy olvasni is, mint a jelen kort, csak nem a mi világunk pontos másában. Nem is akarom ezt eldönteni, mindenki megalkothatja a saját elméletét, ami jó dolog.

Különös azért is, mert egy egészen más kultúra az alapja, mint a mienk. Az afrikai varázslók más képességekkel bírnak, mint amit a nyugati társaknak talált ki az emberiség. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Talán ettől egzotikusabb is, én annak éltem meg.

A cselekmény nagyon elemeire bontva olyan témákat variál, amelyek egyetemesek és ismerősek lehetnek. A tiltott szerelem, ami mégis szárba kap. A gyermeknek le kell győznie a gonosz szülőjét – Star Wars, ha csak egyre akarok mutogatni –, a tanítványnak felül kell kerekedni egykori mesterén. Maga az út, a küldetés, a világ megmentéséért. A kivetett, gyűlölt lány, akinek megmentőnek kell lennie. A környezet, a részletek azonban annyira mások, hogy különös és érdekes az azonos elemek ellenére is a történet.

Ami kényelmesen, lassan van elmesélve. A szereplők nem rohannak, vannak kalandjaik, de sok oldalon, hosszas elbeszélés közepette. A hangulat azonban végig a történetben tudott tartani, ha néha furább is volt ez a világ, mint tetszett volna. A vége is érdekes – igazából el sem tudtam dönteni, hogy ez most happy end, vagy mi? Melyik része a valóságos? Eléggé nehezen emésztem, hogy itt a halál/feltámadás mennyire más, mint amit megszoktam.

A karakterek erőteljesek, főleg a kiemelt szereplők. Onyesonwu és Mwita már az ewu létük miatt is mások, és izgalmas, hogy élik meg a másságuk, és a környezetük hogyan reagál rájuk. Még a barátok is: küzdenek azzal, hogy az ewu gyűlöletes, de ők a barátaik is. Mit érezzenek? E kettős azonban egyedül, és egymással összefogva is erős, kitartó. Tetszett, ahogy hitelesen szoros a kapocs közöttük, a történet mégsem nyálas.

Nem is nagyon lehetne az ennyi brutalitás közepette. A népirtás, az erőszakból született kicsik történetei – ha mesésebb is a történet, ezek a mi korunk problémái is. Afrika most sem paradicsom, komolyan el lehet gondolkodni, hogyan és milyen körülmények között léteznek.

Díjnyertes kötet, itt érthető is, miért szerette a kritika is annyira. Más, de értékes is mellette.

Okorafor: A halálmegvető - Mint fantasy: 75% különös és különleges, új szín a palettán nálunk. Látványos, erős hősökkel.

Szubjektíven: 70% a különössége egyszerre tetszett is, bántott is. A vége is – minimum fura.

Zaklatós, életválságos, szenvedős, hétköznapos, küzdelmes.

Fema egyik napot éli túl a másik után. Örömteli, monoton munkát végez bolti alkalmazottként, ahol rendszeresen látja az emberek rosszabbik oldalát. Otthon gondozni kényszerül az anyját, aki mintha direkt nehezítené az életét. A házassága is haldoklik, bár Fema kapaszkodik még a férjébe. Se pénz, se boldogság, se lehetőség. A mindennapokat két kiugró esemény pörgeti fel: Zoki új alkalmazottat vesz fel. Fip szellemileg visszamaradott, de kedves srác, aki pár kamionossal él együtt és kedvesen fordul Fema felé is. Egy visszajáró vásárló, egy ügyvédnő pedig lassan teljesen szétcsúszik. Egy Fotós jár a nyomában, fényképezi, és ezzel lassan az őrületbe kergeti. Fema még nem sejti, akaratlanul is milyen játszmák közelébe került.

Elég furcsa érzés volt ezt a könyvet olvasni. Nehezen tettem le, érdekelt a történet és beszippantott a világa. Pedig nem szórakoztatott, még kevésbé boldogított. Szinte rosszul lettem tőle, több mindenért is. Így éreztem helyesnek is, ettől kicsit fel kell borulni, megütődni, és akkor volt jó a könyv. Bár nem esik jól ilyet olvasni, akkor is!

A történetben van egy kis thriller, egy kis romantikus szál, és nagyon sok jelenkori borzadály. Kezdjük a jelenkorral! Hitelesen hétköznapi a cselekmény. Abszolút el tudom képzelni, hogy ilyenek az átlag munkanapok, egy széteső házasság és a beteg anya gondozása. Egy minimális időtartamot eltöltöttem benzinkúton dolgozva, és nagyon visszahozta a kötet az emlékeim. A Túró Rudi árazás, a zsebtolvajok – hála égnek erőszakos esetbe élőben nem sikerült belefutnom, de arról tudnék mesélni, egyesek mennyire igénytelenek mosdóhasználat tekintetében. Még inkább megcsapott az egész létezés monotonitása és a beletörődés. Fema nem boldog, de túlél. A túlélés nevezhető életnek? Persze, vannak jó pillanatai, de a mindennapi terhek és kínok egy olyan spirállá állnak össze, amiből nagyon ritkán van alkalma kitörni, és annyira brutális elképzelni ezt az életet.

A romantika és a thriller nagyon háttérbe is szorul, a mindennapok szürkesége uralkodik. A végére azonban felpörögnek az események, bűnügyi és szerelmi téren is. Egy sem boldogító, de mindkettő kemény kérdésekhez vezet el. A Fotós – az a bajom, hogy látom a logikát is az érvelésükben. Hideg ésszel, minimális empátia nélkül azt tudom mondani, ok, van értelme annak, amit csinálnak. De akarnék élni egy ilyen világban? Talán profitáló lenne, de emberség nem lenne az ő utópiájukban. Ha már sérült árunak számítasz, legyél olyan jó, és végezz magaddal! Végül arra jutottam, a szélsőségessége, ami zavar. Ha nem ennyire drasztikusak, jobban átgondoltak a határok, akkor ki tudok békülni a törekvésükkel és a célokkal, ha a módszer nem is tetszik. De ennyire elmenni a végsőkig, csak kétfelé szelektálni, ez sok.

Ez egyike lesz azon ritka könyveknek, melyeknek annyira kifejező eszköze a nyelvi durvasága, hogy az érzékenyebb fülemet most nem bántotta a nyelvhasználat. Ebben a környezetben, ebben a történetben ez a hiteles. Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint az egész olvasási élménnyel. Nem szerettem, de ilyennek kellett lennie, és így jónak tartom.

A nevek és a címe is felkeltette a figyelmem. F, mint… Fema? Fip? Fotós? Fuck? Nem derül ki, mindenki beleteheti a maga verzióját. A karakterek nevei is mozgatták a képzeletem. Magyar, pesti történetnek tűnik, de lehet univerzális is. Bárhol játszódhatna. Ahogy a szereplők is bárhol élhetnének. Fema – mint Female? Nő? Bita neve eszembe juttatta a bitang és a bitnyi agy kifejezéseket is. Azzal, hogy ilyen neveket használ, általánosabbá tette számomra a sztorit. Mert ez nem csak egy Anna vagy Kati, ez nők sokasága, akik a rossz állásban, a rossz házasságban, a reménytelen taposómalomban görnyednek.

Vagyis, ez így volt. Azzal, hogy megütött, mozgatta az agyam és szembesített.

Kalapos: F mint - Mint kortárs: 85% komor, nehéz kérdéseket vet fel, durva is, mégis olvastatta magát.

Szubjektíven: 90% a nyelvezete és a cselekménye is vitte be a gyomrosokat, de lekötött.

A világ nem fekete-fehér, inkább egy nagy szürke paca, amit időnként nagyszerű emberek színeznek meg neked. Azokért kell mindent megtenned… (Nagy: Embertelen vidék)

– Akkor már inkább öljenek meg a furcsa fajzatok. Sokkal inkább. A mariellek vagy az argiszken-ek, sőt, akár a driatáliák.
– Nem a driatáliák szeretik… az… erdőt? Akik azokon a bolygókon élnek, ahol mindenki más számára ismeretlen a flóra? És a fákat imádják. Mindenestül. Az ágakat, a gyökereket.
– Igen, róluk beszélek.
– Nem tudtam, hogy szoktak embereket ölni. Azt hittem, csak élnek abban a furcsa, elvarázsolt világukban, és csupán akkor jelentenek veszélyt, ha odamész, hogy építs egy fűrészmalmot. (Williams: Gazdátlan csillagok)

Persze a filmekből tudta, hogy ilyen esetekben mindig a piros zsinórt kell elvágni a tragédiát megelőzendő, de hátha ez a bombagyáros pont nem jár moziba? Vagy esetleg színvak? Jobb nem kísérletezni! (Bóc: 5+2 perces krimik)

Rideghváry Bence a magyarországi vámpírklánok legfőbb vezetője, két- vagy háromszáz éves, minden hájjal megkent vérszívó volt. Róla már Jókai is írt a Kőszívű ember fiaiban. A regényből végül kimaradt a vámpír-szál, nem tudni miért, de könnyen lehet, hogy ez nem volt véletlen – pedig ha a mester benne hagyja a szövegben, húsz évvel megelőzte volna Bram Stoker Drakuláját. (Hernád: Hollóember)

A szerelem nem lehetett elég. Mindenki azt mondja, hogy a szerelem mindent legyőz, de ez hazugság. Akkor semmi sem elég, ha a lelked darabokra tört. (Glines: Beléd esve)

A világ változik – mondta Nyikolaj, és hangjából ismét kiérződött az acélos él. – Mi is változunk vele, különben nem marad belőlünk semmi más, amire emlékezhetnek, csak egy marék por. (Bardugo: Ostrom és vihar)

Magyarország csak akkor nagy, amikor előnyös lenne, hogy kicsi. (Erdei: A tökéletes hívás - IN: Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019)

– Hogy vagy képes ilyet inni?
– Csak gyakorlat kell hozzá. Mi volt Stella reakciója?
– Ugyanaz. Azt hiszem, azóta nem nyúlt alkoholhoz.
– Fogadjunk, hogy tévedsz. Jól láthatóan te is megkedvelted.
– Egyetemista vagyok, Florry néni. Ez része a képzésnek. (Grisham:. Leszámolás)

Szomorú mindenki, mert nem tudja megvenni azt, amit másoknál látott. Szomorú, mert úgy szeretne kinézni, mint mások. Hajszol valamit, amire tulajdonképpen semmi szüksége. Olyan szeretne lenni, amilyen ő soha nem lesz. Aztán emiatt depressziós lesz. Egy idegen embernek panaszkodik pénzért. A szomorúság már olyan elfogadott, napi rutin lett, mint a boltba járás. (Dombóvári: Netperces novellák)

És ez volt az igazság. Függetlenül attól, hogy mit tett eddig, és hogy mit akarunk tenni ezután. Akármi is történt, a múlt az múlt. Azzal kellett törődnünk, ami előttünk állt. (Williams: Gazdátlan csillagok)

Egyébként a költők is tudják, hogy a boldog emberek ugyanúgy meghalnak a zombitámadásban, mint a boldogtalanok. De a költők hisznek abban, hogy jobb dolog boldogan meghalni, mint boldogtalanul. (Gaura: Curo ergo sum - IN: Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019)

A vágyakozásban az a legszörnyűbb, hogy elgyengít minket. (Bardugo: Árnyék és csont)

De a bosszú semmit nem old meg, csak kevesebb leszel utána, mint előtte – magyarázta Varjú. (Nagy: Embertelen vidék)

Hidd el, akik az életükben vesztesek, azok a haláluk után is azok lesznek… Csak eljátsszák azokat a lehetőségeket, amelyek az élőknek a rendelkezésükre állnak. (Hernád: Hollóember)

Táltos nélkül pedig semmik vagyunk. Csak egy halom homok. A homoknak pedig az a sorsa, hogy szétfújja a szél. És már közel a vihar. (Batka: Vata fia)

Bűnüldözős, szuperképességes, csapatos.

Az emberfeletti képességgel rendelkezők rég köztünk élnek, de titkos a létük. Millióból 1 van, aki tud valami extrémet. Minden országnak megvan a maga szervezete, Magyarországé a Garabonciás Osztag. Jelenleg 4 taggal működnek: Hollóember, aki képes repülni. Lilla, a mások gondolataiban olvasó Fürkész. Konrád, a halhatatlan és örökké fiatal, erőember Fanyűvő. A kapitányuk, Pannónia parancsnok, aki bármely őse emlékét és tudását képes átvenni. Hollóember, aki civilben Gábor atya, lassan hírnevet szerez, mint vámpírvadász. Most Pesten is garázdálkodik egy új, idős vámpír, aki a csapatra és elsősorban Hollóemberre utazik. A hajsza közben a csapatnak nem csak a külső ellenféllel kell megbirkózni, de a megbecsülés és anyagiak hiányával, az egymás közti feszültségekkel is.

Milyen lenne egy magyar Bosszúállók? Sajnos, vagy sem, ezt most sem tudjuk meg. Komolyan, honnan tellene nekünk vibránium fegyverekre? Van viszont egy rozzant kisbusz, amit a Garabonciás Osztag tagjai nagyon szeretnének elveszteni, de még ez sem jön össze nekünk. Itt bizony az is megesik, hogy a tagoknak maguknak kell a központ rezsijét összedobni, mert az államkassza erre nem szán pénzt…

Nem is tudom, ez vicces így, vagy rettenetesen szomorú. Hernád Péter magyar viszonyok közé helyezi a szuperhősöket, akiket jól fejbe is csap a magyar valóság. Hitelesebb így, csak ez pont az a szint, ahol a poénok helyett a keserű hang jobban megragad a fülemben. A kisszerűség nem csak a kis országból fakad, maradjunk annyiban. Még egy szórakoztató regényben is ezzel szembesülni – igen, itt tartunk.

A történet alapvetően krimis, kalandos. Nem csak a titokzatos vámpír, de egyéb rosszfiúk is ténykednek, a csapat pedig igyekszik fenntartani a rendet. Akad itt korrupt üzletember, aki a halhatatlanságért cserébe bármire kész. Van itt alakváltó, aki mások kárára szórakozik a budapesti éjszakában – bár itt ő még nagyon mellékalak, a sorozat egyik részében még főszerepet is fog kapni.

De a nagy szám, amit nem is kicsit találtam kreatívnak, a magyarországi vámpírok vezetőjének személye. Rideghváry Bence. Ismerős, de nem tudod, honnan? Súgok, meggyűlt vele a baja pár fivérnek, akiket Ödönnek, Richárdnak és Jenőnek hívtak. Általánosban mindenki megismerkedik vele, Jókai klasszikusában. A kőszívű ember fiai karaktere – igen, ő az! Nagyon kész, ahogy ezt felvezeti a szerző, még mindig vigyorgok rajta.

Van ötlet abban is, milyen képességei vannak a szereplőknek. A repülés, a nagy erő vagy az örök fiatalság nem éppen új. Viszont, van itt egy, aki a felmenői tudását és emlékeit tudja birtokolni. Ez viszont jópofa, és még rengeteg lehetőség lehet benne. Még nem kapott túl nagy szerepet, de ami késik, nem múlik.

Tetszett a kis csavar az elbeszélővel is. A címszereplő a kiemelt karakter, aki a középpontban van. Egyszer-egyszer mások is kapnak hangot, de alapvetően Hollóember szemén és elméletein át látjuk mi is a történteket. Amit ő hisz, az számít evidenciának. Ám ebben a regényben hibázó karakterek vannak, és van, amit Gábor nagyon nem úgy fog fel, ahogy kellene. Ebből születik tragédia is – és a megbízhatatlan elbeszélő miatt az olvasó is bőven meglepődhet, bár, ha figyelmesen olvasunk, azért pár dologról kiderül a sorok között, hogy mennyivel több árnyalata van, mint amit Gábor/Hollóember meglátott belőle.

A cselekmény tempója kényelmes. Annyira haladnak az események, hogy soha ne váljon unalmassá, de nem rohannak az eseményekkel. Van idő felfogni, mi is történik.

Alapvetően szerettem a világát, és ha nem is szerettem meg a karaktereket, érdekel, merre haladnak az események. Majd folytatom a Pannónia kapitánnyal!

Hernád: Hollóember – Mint urban fantasy: 70% hazai, ötletes. A megbízhatatlan elbeszélő telitalálat, a krimi ok.

Szubjektíven: 75% tetszett benne, hogy keserédes. Tetszett, mennyire gyarlók a szereplők.

5: Leiner: Szent Johanna Gimi – nem annyira Budapest a lényeg, pár epizódot leszámítva játszódhatna bármelyik nagyvárosunkban. De nagyon magyar, és nagyon a hazai iskolai világot mutatja pár finomítással. Emlékezetes karakterek, komoly kérdések és sok humor. Jellegzetes budapesti képnek meg pl. ott van az a jelenet, amikor BKV bírságot kell menni befizetni…

4: Molnár: A Pál utcai fiúk – a történetet mindenki ismeri. A Pál utcai fiúk egy grundon játszanak, amit a Vörösingesek el akarnak hódítani tőlük. A kis Nemecsek Ernő árulónak bélyegeztetik, mégis ő lesz az, aki megmenti a csapatot. Az ár viszont felettébb magas, és mennyi értelme is volt? Felnőtt fejjel mennyire más ez a regény. A gyerekkalandok helyett a háttérben zajló események érdekesek, a budapesti idilli képek ellenére kemény élet regénye.

3: Kondor: Budapest Noir – Gordon Zsigmond hazatelepült magyar. Az Államokban lett újságíró, és e szakmát űzi Budapesten is. Mivel számára még értelme van a szakmai tisztességnek, kideríti az igazat, ha az nem is tetszik az aktuális hatalomnak. Most látszólag ez kis örömlány meggyilkolásának jár utána, de ez a történet az elit rejtett, mocskos világába vezet. Az éjszakai, bűnös Budapest az 1930-as években lehet olyan noir, mint akár Chicago.

2: Böszörményi: Ambrózy báró sorozat – nem a mai Budapest, de a Monarchia korszakának erőteljes rajzát kapjuk több köteten keresztül. Böszörményi nagy odafigyeléssel tűzte tele a regényeket valós helyszínekkel, karakterekkel, történetekkel. Kicsit olyan, mintha egy utazásra indulnánk 100 évvel korábbra. Akad természetesen románc, rejtély és minden részben egy megoldandó bűneset is.

1: Kordos: Hungary könyvek – nem regények, de több témakörben leképezik, mi folyik ma Budapesten a színfalak mögött és előtt az egyes ágazatokban. Jártunk már a szerzővel a legjobb hotelekben, taxisok között, éttermekben, nyaraltunk és éjszakázhattunk. Alapvetően interjúkötet, de az anonimitás védelmében a nevek, karakterek megváltoztak. Jellemző, hogy egyszerre lehet meghökkenni és szórakozni a történeteken. Mert valahol vicces dolgok is történnek, ugyanakkor hétköznapi ésszel nehéz felfogni, mit meg nem tesznek egyesek pénzért – mekkorák a különbségek vagyoni alapon lehetőségekben.

Kalandos, világvégi, harcos, küldetéses.

A IV. világháborút követően a világ nagyja egy sivár és alig élhető pusztasággá változott, a Tarrá. Ezt a vidéket járja egy sötét hajú, sokat szenvedett harcos, akit csak Varjúnak neveznek. Vadász, aki szörnyek levadászására bérelhető fel, de gyakran más értelmes ügyek mellett is felsorakozik. Segíti a postások munkáját, megvéd egy elesett és nincstelen lányt, megkíméli a méltó embereket. Ridegnek és könyörtelennek tűnik, aki Nora nevű kardját szereti egyedül. A múltját nem ismeri senki, pedig akkor tudnák, hogy a külleme nemes szívet és eszméket rejt. Dobog még szív a mellkasában, és van még, akit szerethetne, akiért érdemes lenne még élnie. Ám vár rá egy csata, a Bástya árnyékában, ahol megkísérti a múlt és az értékek, amiket képtelen feladni. Megteszi, amit meg kell tennie, és olyan sebet szenved el, amelyből nem biztos, hogy még képes lesz visszatérni.

Disztópia, benne egy kifejezetten kegyetlen világgal. Ahol az erős túlél, terrorizálja a gyengébbeket, ahol szörnyek járkálnak és ahol a természet is mostoha. Egy olyan világ, ahol egyszerre van jelen a tudományos kor maradványa és visszasüllyedve minden a technikai forradalom előtti szintre. Valóban, azt az embertelen vidéket kapjuk, amit a cím is ígér nekünk.

Annak ellenére, hogy egy jövőbeli, elpusztult tájékon járunk, a western, ami eszembe jutott olvasás közben. Itt is van egy magányos hős, aki vándorlás közben embereken segít, majd továbbáll. Neki is komoly fájdalom nyomja a lelkét, és rejtélyes a múltja.

Van még valami, aminek a hatását érzem benne, és mivel a szerző bevallottan szereti azt a világot, talán nem is véletlen, hogy van távoli hasonlóság. A vajákkal. Bár más világban élnek, Varjú is ugyanúgy felbérelhető vadász, és neki is van mágiája, ha nem is olyan, mint Geralté. Neki is egy bonyolult nő a szerelme. De a cselekményben más hasonlóság nincs.

A szerkezetben annál inkább: az első Vaják kötetekben Geralt több kis kalandja volt olvasható, egy-egy kellően elsötétített tündérmese. Csak később vált egy szálból vezető vonal, és már nem novellafüzérek voltak a kötetek. Az Embertelen vidék fejezetei is olyanok, mint egy-egy külön kalandja Varjúnak. Csak a végére lesz köztük minimális összekötés, addig teljesen külön kalandok, új szereplőkkel és drámai eseményekkel. Nem is olvastam egybe a kötetet, inkább történetenként. Bár Varjú közös figura, és a történet során egyre több mindent tudunk meg a múltjáról, de annyira más egy-egy rész, hogy folyamatosan olvasva nem esett jól váltanom egyik kalandból a másikba.

Fentebb már írtam, de külön is kiemelem, hogy szerettem a regény világépítését. Az elpusztult civilizáció, a mutálódott élőlények, az egész baljós és átkos környezet nagyon kegyetlen, de nagyon hangulatos is lett.

A karakterek is emlékezetesek. Bár Varjút leszámítva senki nem kapott nagyobb teret, annyira sikerült őket megtölteni, hogy amikor később felbukkannak, emlékszem rájuk. Sayako, aki egy saját kódrendszer alapján él az embereivel. James, az életvidám postás, aki Varjúhoz hasonlóan épp elég terhet cipel, de megtalálta a módját, hogy túléljen, és értékes tagja legyen a társadalomnak – törlesztve a múltért is. Még Sarah is, akiben annyi lehetőség lenne, de akit annyira elvakított a bosszú.

Kalandos, izgalmas, és sötét ez a regény, a vége pedig direkt brutális. Varjú ott kapja a legnagyobb sebet, amit nem gyógyíthat be mágia sem. Az embersége, ami olyan ritka ezen a vidéken, ott sebzi meg mások önzése és a vesztesége, amit tulajdonképpen feleslegesen szenvedett el. Jól átmentem depressziósba vele együtt én is.

Talán lesz folytatás, az biztos, hogy visszatérnék meg vele a Tarra.

Nagy: Embertelen vidék - Mint disztópia: 75% epizodikus, kalandos és sötét, emlékezetes főszereplővel, zsáneresen.

Szubjektíven: 70% a vége és a múlt titkai rendesen letörtek, de a világát, stílusát bírom.

• Egy kém az iraki háború ellen - kémregénye az Athenaeum Kiadótól, filmesítik is.

A héten még csak ennyi, de aztán beindul majd a többi kiadó is :)

December

30. Rajaniemi: Öröknyár - fantasy 3,5

31. Palotás: Igazgyöngyök - női 5/5

2020. JANUÁR

1. Dombóvári: Netperces novellák - humoros 3,5

    Az év magyar scince fiction és fantasynovellái 2019 - fantasy/sci-fi 5

2. Williams: Gazdátlan csillagok - sci-fi 5

3. Batka: Vata fia - történelmi 4

4. Benina: Káosz és fegyelem - romantikus 2

    Grisham: Leszámolás - tárgyalótermi 3,5

5. Glines: Beléd esve - new adult 1,5

    Bardugo: Grisa-trilógia 1-2 - YA fantasy 4,5

Ezzel új év indult, új olvasmányok várnak.