Kalandos, mágikus, romantikus, hatalmi harcos.

Alina és Mal egyszerre lettek árvák, és egymásba kapaszkodva élték túl az árvaházat. A seregbe is egyszerre sorozták be őket, de egyre nőtt köztük a távolság. Alina szürke és félénk, átlagos lány, míg Mal jóképű, népszerű, fiatal kora ellenére a sereg valaha volt legjobb nyomkeresője. Mikor a Zónán kelnek át, és támadás éri őket, Alina és Mal sorsa megpecsételődni látszik. A lányból azonban fény tör elő – mire észbe kap, a Grisa seregek vezére, az Éjúr vizsgálja meg és a fővárosba viteti. Alina mindaz, amire rég vár az ország: egy napidéző Grisa, akinek elég ereje lehet a Zóna ellen. Az udvari intrikák közben Alina változni kezd, és erőssé válni. Amikor felismeri, kicsoda az Éjúr valójában, Mal az, aki megszökteti. Akibe megint kapaszkodhat, aki érte él már. Ám a lányban elszabadult erőt nem tépheti ki belőle, és Alina hamar a hatalmi harcokban találja magát újra, ezúttal az egyik cári herceg oldalán, újabb erősítőkkel és tervekkel az Éjúr ellen.

Leigh Bardugo annyira emlékezetes világot talált ki, hogy egyre bővül a világa is. Az alaptrilógián kívül már egy újabb sorozat is fut benne, 2019-ben dedikálás is volt szervezve Pesten az újabb kötet örömére. Magam is szeretem ezt a világot, amely ezzel a két kötettel vette a kezdetét.

A történet, mindkét részben keserédes. Megvannak a kalandok és harcok, a szereplők reménykednek és küzdenek. Helyenként áthatja az egészet a reménység, a pozitív energiák, de ebben a világban ezek az erők nem tudnak diadalt aratni. Végig úgy éreztem, mintha a szereplők törekvésein átok ülne. Ha sikerül is diadalt aratniuk, annak komoly ára lesz. Amikor boldogok, akkor is beárnyékolja az örömük valami szomorúság. Megfogott ez a kettősség, és lírainak érzem, ha emiatt soha nem is tudok szívből örülni a kötetek olvasása közben, mert alapélménye a fájdalom és a veszteség is.

A világában keverednek a mesék és a történelmi kor. Pontosabban olyan, mint egy történelmi, hatalmi harcos regény egy olyan korban, amikor a legendák valóságon alapulnak. Vannak mágikus lények benne, vannak olyan emberek, akik egyfajta varázslatra képesek. Csak itt nem boszorkány vagy varázsló a nevük, hanem grisa.

Magával ragadó az egész, hangulatos kalandok vannak, a főszereplők járjanak bár a vadonban, vagy a királyi udvarban keveredjenek intrikákba. Látványos, hiteles a mitikus lények vadászata is, az udvari törekvések és cselvetések is.

A fő karakter Alina, de mellette sok emlékezetes alak tűnik fel. Az Ostrom és viharban nagy kedvencem lett Nyikolaj herceg, aki remélem túlélte a történteket, és visszatér a 3. részre is. Valahol szomorú, hogy az egyetlen szereplő, aki egyre komolyabban ellenszenves nekem, és nagyon nem bírom a döntéseit, Alina. Ő van a fókuszban, a különleges képességű lány, akiért mindenki küzd. Mégis, rendszeresen van egy elvakult rögeszméje, ami miatt nem veszi észre, mi folyik körötte. Ő tipikusan az a karakter, aki mindenkinek jót akar, aztán mindenkinek csak nehezebbé teszi az életét. Igen, kész magát is feláldozni. Erő van benne. Megtanulta, hogy a szürke kisegérből hatalmi tényező legyen. De a naivitása sokszor katasztrófához vezet. Tele van elfojtásokkal, és rendszeresen Mal szív mellette, aki elvileg mindennél fontosabb a számára. Durva, de még az Éjúr is gyakran érthetőbb és tisztább karakter, mint Alina.

Az különben mutatja, mennyire mesélősen és olvasmányosan van megírva, hogy annak ellenére leköt és mesés a világa, hogy Alina szenvelgéseit is olvasnom kell, ami jócskán kap teret mindkét kötetben.

Van tehát egy keserédes, mesés, de fájdalmakkal teli izgalmas világ, színes karakterekkel benne, meg egy hősnővel, akit nem nagyon szívlelek. Majd kiderül, a vége milyen lesz.

Bardugo: Árnyék és csont – Ostrom és vihar – Mint YA fantasy: 85% egyszerre történelmi és mitikus világ, kalandos és karakteres.

Szubjektíven: 75% Alina döntéseit és jellemalakulását nem szeretem, de a világa jó.

Szerelmes, családi konfliktusos.

Blaire elvesztette az anyját is, nincs más lehetősége, mint az apjához költözni. Nem szívesen lépi ezt meg: mindent hátra kell hagynia, új városba menni, ráadásul még mindig nem bocsátotta meg, hogy amikor egy autóbalesetben elvesztette az ikertestvérét, az apja úgy kezelte a gyászt, hogy elhagyta a másik lányát és a feleségét egy másik családért. Megérkezésekor az apja még csak jelen sincs, nyaral az új nejével. Egy szobát azért kap, és megismerheti a mostohabátyját. Rush Finlay egy menő rocker egyetlen gazdag és nagyon dögös fia, akihez Blaire a kezdetektől erősen vonzódik, annak ellenére, hogy Rush kifejezetten undok vele. A kényszerű együttélés azonban hamar féktelen együttlétekbe torkollik, hiszen az undokság alatt Rush is szenvedélyes érzelmeket rejteget. A szerelmüknek azonban ki kell állnia a családi titkok terhét, amire Blaire talán még nem áll készen.

Az a New Adult, aminek nem sok értelmét látom. A történet tipikus, és igazából cselekménye sincsen sok. A lány megjön, kezdetektől elemien nagy vonzalom, amit egy ponton már nem akarnak tovább tagadni, és megindulnak a forró éjszakák és lepedőakrobatika. Ám egy családi titok napvilágra kerül, és minden összeomlani látszik.

Arról szólt az egész könyv, hogy Blaire és Rush mennyire egymásra vannak kattanva. Alig van tényleges programjuk is benne, egymásnak esnek és pont. Amivel az a bajom, hogy ezt szerelemnek és mély kapcsolatnak eladni, gáz. Egyszerűen ez így nem hiteles szerelmi történet. Rush esetében legalább a végén van egy monológ, ami alapján elhinni, hogy ő tényleg szerelmes lett a lányba. Mert Blaire annyira más, mint a környezete női. Ő nem dobja attól hanyatt magát, hogy kinek a fia és mennyi pénze van. Őszintébb, igazibb, mint az addigi ismerősei és viszonyai. Ezt elhittem, hogy vonzó neki.

De Blaire szerelmi részei kimerülnek annyiban, hogy mennyire helyes és dögös Rush. Ha ez akkora szerelem a részéről, nem kellene többet találnia benne vonzónak, mint a hasizmát és az arcvonásait? (Vagy, hogy jó vele a szex. Ami átvezet a következő pontba.)

A kapcsolatukat sem tudom rendes párkapcsolatként elfogadni, mert amennyit megtudunk róluk, ez inkább egy viszony. Miben merülnek ki a közös dolgaik? A szexben. Ahhoz képest, hogy ezt New Adult, szinte ifjúági sztoriként akarják eladni, a második fele tele van ágyjelenetekkel. Talán nem annyira plasztikusak, mint egy Szürke50, de így is bőven több mint kellene.

Külön fáj az, mennyire ostoba konfliktus miatt jön az életükbe a nagy dráma. Blaire egy olyan dolog miatt bünteti a srácot, amiről az nem is tehet. Ki árulta el a családját? Az apja. Ki volt az, aki kezdetektől hazudott nekik? Az apja. Ki az, akire Blaire végtelenül megharagszik? Rush. De most komolyan azt várta, hogy az apja helyett Rush borítja ki a családi szennyest? Ez nem olyan kategóriás titok volt, amit a fiúnak kellett volna elmondania. Az apja kezelte pocsékul a helyzetet, de más fizeti meg az árát.

Sorozat, szóval nem ez a zárlat, de annyira előre látható, hova kanyarodnak ki az események… Nincs semmi meglepetés, és olyan semmilyen is volt a kötet.

Blaire elvileg a kiemelt szereplő, de róla se tudni meg sokat. Rush egy fokkal már rosszabb, mert nekik árnyalás se jutott. Nem tudok róla mást, mint hogy gazdag és jól néz ki. Ragaszkodik a testvéréhez, akit védelmez. Ennyi. Rajtuk kívül akad még pár szereplő, de ők alig vannak jelen a sztoriban. Itt arról szólt minden, hogy Rush és Blaire között mi zajlik és mindenki más csak halvány statiszta mellettük.

Összességében: cselekmény szinte semmi. A karakterek üresek. A sztori tipikus és feleslegesen tele van tömve szexuális tartalmakkal. Nagyon nem tetszett ez nekem.

Glines: Beléd esve – Mint New Adult: 30% szexuálisan túlfűtött, szerelmes történet két szereplővel a fókuszban.

Szubjektíven: 10% a konfliktus nagyon erőltetett, a szerelmi szál hiteltelen és túl szexuális.

A történet in medias res kezdetet kapott - Jane már nagyban dolgozik Esa megtalálásán és kimentésén, de róla szinte semmit nem tudni még. A lány könnyen elszakad a bolygójától: nincsenek barátai, különcnek számít és árva is. Viszont, már itt a nyomában van a galaxis katonai berendezkedésű szektája, akik agymosott katonát csinálnának belőle. Esa a gondolat erejével képes tárgyakat mozgatni. Jane több ilyen gyereket is ismer, az ő megmentésük a munkája, de a lányhoz fogható erős képességgel még nem találkozott. Prédikátor, egy robotikus élőlény velük tart, neki is Esa védelmezése a fő feladata, szinte mint egy testőrnek.

Jane űrhajójával nekivágnak a galaxisnak, a nő a saját bolygójára, a Sanctumra. Itt egy technikailag fejlett nép él, aki rejtőzködnek a világ többi része elől. Az Esa és hasonló gyerekek részére különleges iskolákat hoztak létre. Üldözik őket: Esa a szektában különleges katona lehetne, vagy ha nem tudják betörni, kísérleti nyúl, nem engedik el.

Jane régi barátoknak is segít, majd kér tőlük segítséget, amikor rájön, hogy a szekta már tudja, hol van a Sanctum. Le akarják rohanni és megsemmisíteni, akit lehet, meg besorolni a vakhitű katonáik közé. Így a nő egykori szerelme, Javier is velük tart, aki annak idején ugyanazt a munkát végezte, mint Jane. Csak ő hazavitt egy egész embercsoportot, akik nélküle meghaltak volna. A Sanctum titkossága miatt ezért száműzték - Jane pedig nem merte tartani a kapcsolatot sem, féltve a férfi életét és a küldetést is. (Bár még mindketten szeretik a másikat, fel is melegítik a kapcsolatukat.)

Mert az Impulzust, ami a technikát oly sok helyen teljesen elpusztította, a Sanctum találta ki és indította el. Csak a harci eszközöket kellett volna kiiktatnia, de többet tett és terjedt is. Jane volt az egyik katona, aki a tölteteket kihelyezte, ezért vezekel a gyerekek védelmezésével. Akik az Impulzus után születtek, és képességet kaptak tőle. Akikre szükség lesz, mert az Impulzus visszatér. Ezúttal mindent elpusztítani, hacsak ezek a gyerekek meg nem állítják.

Prédikátor titka is kiderül: az Impulzus azokat a telepeket is tönkretette, ahol e gépi lényekből az újakat létrehozták. Nekik nagyon érdekük volt ellenszert találni. Egy titkos laborban kísérleteztek, létrehoztak egy másik hullámot. De az pusztító lett, az embereket megölte a sugárzás. Volt ott egy tudós házaspár is, a nő terhes volt. A magzat túlélte, ő Esa. Akire a szüleiért vezeklésként vigyáz Prédikátor. Aki ezért erősebb, duplán és nagy adagban érte a sugárzás.

Együtt védik meg a bolygót, Jane feláldozná magát. A csapat azonban érte megy, így a nő is túléli. Javier kegyelmet kap, és hazatérhet. Esa pedig Jane-hez csatlakozik, együtt mentik a gyerekeket a továbbiakban.

Múlt hibáiért megfizetős, déli büszkeséges, tárgyalótermi.

Pete Banning szülővárosának mintapolgára. Sikeres gazdálkodó, aki nem csak a megye egyik legszebb házának a tulajdonosa, de sikeresen fenntartotta a család birtokát, miközben a gyerekeit előkelő iskolákban taníttatja. Háborús hős. Híres arról, mennyire szereti a családját. Egy reggel magához vette a fegyverét, bement a helyi lelkészhez, akit agyonlőtt. Nem adott magyarázatot, a gyerekeinek sem. Az ügyvédei munkáját ellehetetlenítette. Ám az ügynek az ő tárgyalásával nincs vége: miközben fia és lánya a történtekre magyarázatot igyekszik találni, a lelkész özvegye mindent el akar venni a családtól, amiért az ősök keményen megdolgoztak. Újabb tárgyalások veszik kezdetét, miközben egy családi titok egyre közelebb kerül ahhoz, hogy napfényre kerüljön.

John Grisham a tárgyalótermi krimik mestere, aki szereti ezt a zsánert, annak megkerülhetetlen a szerző. A Leszámolás azonban cseppet más, mint amit megszokhattunk a szerzőtől. Különlegesebb pár részlet miatt.

Az első, hogy nem napjainkban játszódik. A cselekmény a II. VH utáni évekbe van helyezve, Pete ennek a háborúnak a veteránja és hőse. Ami miatt azonban fontos a helyszín és az idő, a közhangulat és az emberek gondolkodásmódja. A történet Délen játszódik, ahol sokkal elevenebbek az olyan fogalmak, mint a déli büszkeség és a fekete – fehér népek közti különbségek. Mindkét témának nagy szerepe van abban, hogy a történetben úgy alakulnak az események, ahogy.

Grisham különben remekül szerkeszti a történetet, érdemes odafigyelni a mellékes eseményekre. Az ügy, amit Pete előtt tárgyalnak – a végén kiemelten fontos lesz, amit ott megállapítanak egyes esküdtek. A háború megjelenő képei – nem csak azt mutatják meg, hogy Grisham történelmi regényt is tudna írni, ha akarna, de nagyon megalapozzák pete jellemét és magyarázzák a tetteit.

De visszatérve a két fő motívumra: Grisham nagyon át tudja éreztetni mindkettőt. Ugyan mai ésszel képtelen vagyok megérteni, sőt: bosszant, hogy ezek miatt milyen katasztrófa indult el, és az ártatlan gyerekeknek hogyan kell megfizetni a szüleik bűnei miatt, de átjött, ezek hogyan indokolhatták Pete és Liza cselekedeteit.

A kedvenc részeim most a tárgyalótermi fejezetek voltak. Igaz, az első ügy (Pete tárgyalása) nem lett az ügyvédek munkájának parádéja. Pete annyira ellehetetleníti a védője munkáját, hogy az is megfordult a fejemben, hogy neki csak a halálbüntetés felelt meg eredményül. Tudta, hogy miért indokolt a tette; ahogy tudta azt is, hogy bűnt követett el. De a már emlegetett déli büszkeség nem engedte, hogy magyarázatot adjon. Így valamiképpen büszkén halhatott meg – nem sejthette, mit hagy örökül a gyerekeinek.

A második eset, az özvegy pere a gyerekek ellen, az rettenetesen dühítő. Ok, elvesztette a férjét, de Pete az életével fizetett érte. Mrs. Bell hamar összeszedett egy új szeretőt, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy nagyon szenvedne. Mégis, mindent akar, ami egy másik családé? Azt a nőt és az új kanját annyira tudtam utálni… Itt a jog borzalmas egy bestia.

Mert tulajdonképpen Joel és Stella Banning veszít el mindent – noha ők nem tettek semmit.

Joel különben a legszimpatikusabb karakter a regényben. Megvan benne az erő, ami az apjában, de benne nem érzem azt a vak büszkeséget, ami olyan sok bajt okozott. Kifejezetten szimpatikus volt, ahogy a családi vagyon elvesztése sem törte össze, építette a maga életét.

Grisham stílusa ebben a regényében is megszokott. Reális, távolságtartó, de az ügy maga képes indulatokat felkavarni, nem kell hozzá a szövegből plusz.

Regénynek tetszett, de a végét nagyon utáltam. Igazságtalannak éreztem. Igaz, az élet is az.

Grisham: Leszámolás - Mint tárgyalótermi: 70% érdekes bírósági ügyek mellett erős korrajz és karakterek.

Szubjektíven: 55% az igazságtalanság a gyerekek ellen nagyon letört, depresszív kötet.

Maffiás, szerelmes, borzalmakat túlélős.

Josiah Morgan túlélte, hogy a húgával együtt elrabolták és brutálisan megkínozták. Erős lett, hogy megvédhesse a szeretteit, és maga lett a kínzás nagymestere. Egy ember, akivel nem érdemes packázni. Ám a testének nem elég az akarat, a sérülései miatt orvosi kezelés is kell. Így ismeri meg Pipert, aki masszázzsal és tornával segíti a jobbulását. Piper is túlélő, aki mélyen magába temette a vele történteket. Ahogy a két ember közel kerül egymáshoz, egyre mélyebb szerelembe esnek, Piper neki mondja el az igazat. Hogy rabolták el, erőszakolták meg többször brutálisan, majd kidobták meghalni. De túlélte, és rejtőzik. A múlt azonban utoléri őket, és a lánynak szembe kell nézni a kínzóival, ha meg akarja menteni a szerelmét és az új életet, amit építenek maguknak.

Nem is értem, a maffia miért lett annyi romantikus regény téma. Maffiózók szerelmei, menekülő vagy éppen belekeveredő nők, háborúk az erotikus jelenetek háttereként. Bethany-Kris, Borsa Brown, most Benina is sorozattá bővítette a romantikus – erotikus maffia regényét. Attól tartok, ez nem lesz az én zsánerem.

Nem ez a legnagyobb bajom, de nehezemre esik ezekkel az emberekkel azonosulni. Ölnek, kínoznak, a bűnből élnek. Ez valahogy nehezen fér össze azzal a képpel, hogy civilben mennyire jó emberek vagy erkölcsösek. Nem mindenki, de a regények hősei általában ilyenek. Ebben például egy kínzómester van, aki különben álompasi 2019? Valahogy ezt nem veszi be az agyam.

Már bosszantóbb Piper karaktere. Ő még inkább mesebeli lény, mint a bájos kínzómester szerelme. Most komolyan el kellene hinnem, hogy lenyeli, amit vele tettek, mert nem akarja, hogy az apja bosszút álljon érte? Annyira kihasználható és gyenge, hogy az már komolyan fájt. Még az unokatestvérének is hagyja, hogy zsarolja. Az ostobasággal határos, amit Piper végig csinál. A zárásra még hiteltelenebb, ahogy egyszerre marad a naiva, aki keménykedik is. A vele történtek miatt tudtam volna sajnálni, de a viselkedése miatt nekem ellenszenves lett. A direkt tehetetlenségében nem látom az erejét, csak szánom.

A regényben elvileg kellett volna a szerelmi szál mellett erősebb drámának és maffia szálnak is lennie. Mindkettő minimális, és csak a szerelmi szál színezésére van beleerőltetve. Elvileg Josiah és Piper múltja is olyan terhelt, hogy komolyan szenvedhetnének, lehetnének traumáik, de nekik a szerelem gyógymód lesz mindenre. A maffia vonal meg olyan távoli, hogy tényleg csak nagyon távoli háttér lett belőle.

Ha már annyit emlegetem a szerelmi szálat – még az sem tetszett. Igen, itt van az, ahogy Piper és Josiah egymásra találnak. Megjegyzem, meglepően gyorsan a sok különbség ellenére. Most tulajdonképpen azon alapul a vonzalmuk, hogy mindketten túléltek valami borzalmasat? Mert nem sok mindent találok, amiért e kettősnek ilyen hirtelen és mélyen össze kellett kötnie az életét. Annyira bántóan édesek is egymással, hogy hiányolni kezdtem a realitásokat. Azért kétlem, hogy egy 18-19 éves lány ilyen könnyen összebútorozik egy 29-30-as kínzómesterrel – cseppet se fura, hogy a csaj még középiskolába jár? Nekik nem, nekem annál jobban.

Ez annyira az ő regényük, hogy a mellékszereplők alig vannak jelen, és csak pár vonással vannak jellemezve. Salvo és Buffon simán démonizálva vannak, Silver egy ostoba plázacica, a korábbi rész hősei meg csak mutatóban ugranak be pár párbeszédre, nem tesznek hozzá a cselekményhez.

Benina jó mesélő, a romantikus zsánerben otthon is van, de most annyira irritált a cselekmény, hogy a szöveg nem is érdekelt.

Zsánerében jobban elmegy, mint aminek éreztem. Nagyon nem jött be most ez nekem.

Benina: Káosz és fegyelem – Mint romantikus: 45% a maffia szál gyenge, a szerelők nem hitelesek, túlzottan csepeg is.

Szubjektíven: 15% a hősnőt valósággal utáltam, a drámát hiányoltam, untam is, dühített is.

Vannak nem átlagos rejtvényfejtő kötetek. Ilyen Bóc István 5+2 perces krimik kötete, mely az alábbiak szerint épül fel: elmond egy történetet, mindben van egy bűneset. De a történet vége rejtélyes, vagy hiányzik. Ezeket kell a szemfüles olvasónak megfejtenie, és a kötet végén leellenőrizheti magát.

Nekem élvezetes volt akkor is, ha a többség egyáltalán nem volt nehéz.

Nézzük is meg, hogy megy a nyomozás!

11. Állati pech

Az öregúr súlyos beteg volt, az örököse már fente a fogát az öröksége. Balszerencséjére azonban a rokon felgyógyult, hazatért. Mit lehet ilyenkor tenni? Valahogy végezni kell vele! Azt ötlötte ki, hogy a hüllőket gyűjtő rokonnak szerez egy ritka, ám mérges kígyót. Becsempésztette az országba, kifizette, lefejte a mérget és kihúzta az állat méregfogát. Vett rózsát is, a tüskéket gondosan leápolta a méreggel.

A kígyóval, a mérges rózsákkal ment beteglátogatóba. Bízott benne, hogy a rózsa majd megsérti az öreget, aki a méregtől így majd meghal, és mindenki más azt hiszi majd, a kígyó tette. A virágot gyorsan át is adta, majd előállt a kígyóval, mintha csak az árokban találta volna idefelé. Rokona meg is örült a viperának.

Ám nem az öregúr, a mohó rokon esett össze holtan. Miért?

Lehetnék gonosz, és nem adnám meg a megoldást, de nem leszek. Tovább!

Lázadós, hitért küzdős, ármányos, viszonyos.

Adelardó fiatal pap, aki Itáliában született, de a Magyar Királyságba került téríteni, ahol még a keresztény király komolyan küzd azért, hogy az utolsó pogány közösségeket is felszámolja. Vata fia, János keresztény nevelést kapott ugyan, de most népét pogány hit szerint vezeti a területén. Ide tart tárgyalni egy küldöttség, velük Adelardó is. Ahogy befogadják és megismeri az embereket itt, már inogni kezd a hite. Nem azok a vérszomjas szörnyek, amilyeneknek a pogányokat képzelte. János kész megvédeni a hitét, akár fegyverrel is. I. Béla több fronton is játszmákba bonyolódik. Fel kell készítenie a fiát az uralkodásra, miközben a hatalmát szilárdítja minden külső és belső ellenféllel szemben. Ő is kész háborúba menni a céljaiért. A harc elkerülhetetlen, és Adelardó lesz az egyetlen, aki tudja, mennyire egyforma a király és a pogány nagyúr a személyiségük mélyén.

Örülök, amikor magyar történelemmel foglalkozó regényre bukkanok. Különösen akkor, ha nem a modern történelem a téma. Nagy Lajos és Hunyadi-család témakörben, esetleg Rákóczi történetéből találok kedvemre olvasnivalót, az Árpád-ház valamiért annyira nem népszerű. Ha belegondolok, a Koppány óta nem akadtam ilyen történetre. Eddig.

A Vata fia az 1060-as éveke elejére visz minket, amikor a kereszténység már győzedelmeskedni látszik az országban, de még vannak pogányok, akik küzdenek a hitükért. Bélának velük kell elszámolnia, miközben a saját családjának hatalmát is igyekszik szilárdítani hazai és külföldi nagyurak ellenében.

A címben ugyan Vata fia, vagyis János van kiemelve, de ugyanennyire, ha nem jobban is, érzem ezt Béla regényének. János útja nyílegyenes, ő azt az életet éli, amiért meghalni is kész. Irigylésre méltó, amilyen közösséget létre tudott hozni. Náluk vallásszabadság van, a keresztényeket is befogadja, amennyiben azok nem akarnak téríteni, csak a hisznek az Istenükben, akit nem erőltetnek másra. Az ő világában is vannak hatalmi harcok, de sokkal tisztábbak, mint a királyi udvarban.

Béla tragikus karakter abból a szempontból, hogy be kell töltenie egy szerepet, ami igazából nem egyezik a hitével és a belső önmagával. Az a keménység, az a belső fagy, amit Géza fiának igyekszik megtanítani, kettős célt szolgál. A kegyetlenséget, amivel uralkodhat és a belső erőt, hogy ennyire képes legyen maga ellen cselekedni. Bár János veszít a háborúban, valahol mégis ő a győztes. Ő az igazi életét élte, az elveiért halt meg, míg Béla egész uralkodása egy színjátékra épül. Ezért már szinte sajnáltam őt a végére.

A történetben helyet kapnak magánéleti játszmák – pl. nagyon kegyetlen, amit Béla a saját fiával megcsinál. Valahol nagyon irritál, ahogy apának és fiának ugyanaz a nő lesz a szeretője. Hála Bélának, aki elküldte a szeretőjét, hogy csábítsa el a fiát. Mennyire beteg már ez… Az udvari intrikák sem különbek. Ez egy olyan kor, ahol a hatalmi demonstráció eszköze a gyilkolás.

Utálatos, ahogy a keresztények is ilyen eszközökhöz nyúlnak. A szeretetről prédikálnak, aminek a nevében hamar gyorsan ölnek. Amit a sajátjaikkal is művelnek – nem csodálom, hogy Adelardó is komolyan kiábrándul és meginog.

A karakterek gondosan felépítettek, a cselekmény mozgalmas – ha az elejét kicsit untam is, és A láthatatlan embert juttatta eszembe. A történelmi részleteket viszont nagyon szerettem. Számomra megidézte a kb. 1000 éve uralkodó állapotokat, elsősorban a hatalmi viszonyokban. A kardos tematikát is bírtam, szinte nevettem is a végére hol rejtőzött a nagyon keresett kard.

Simán olvasnám tovább is – mondjuk, Türk szemszögéből. A vége szomorú, de jó könyv volt.

Batka: Vata fia - Mint történelmi: 75% a történelmi kor és a karakterek rajza részletes, kalandos a sztori is.

Szubjektíven: 70% részleteiben tetszett, Béla karaktere kellően tragikus. De elszomorított.

Cím: Tizenkilenc levél

Szerző: JL Perry – erotikus regénye jött már ki magyarul, nem mondhatnám, hogy fogamra való regények lennének.

Műfaj: romantikus

Cselekmény: egy férfi és egy nő. 7 és 6 évesek, amikor megismerkednek. A barátságuk idővel szerelemmé mélyül, és a házasságig is eljutnak. Ám pár nappal a boldogító igen után a nőt súlyos baleset éri. Kóma, majd teljes amnézia következik. Férje vissza akarja kapni a szeretett nőt, így leveleket kezd el neki írni. Mindarról, amik ők ketten együtt voltak, a történetük.

Várható megjelenés: most tavaszra van dátumozva, de a Művelt Népnél szokott csúszás lenni. Azért remélem, jövőre olvashatjuk.

Miért várós?

• Nagyon eszembe juttatta a Fogadom cselekményét, de nagyon remélem, annál jobb lesz.
• A fülszöveg alapján sírós-nevetős romantikus lesz. Rég olvastam Sparks-regényt, ez az a hangulat. Jó lenne valami ilyesmi.
• Érdekel a vége: lesz happy end?
• Érdekesnek találom, hogy Perry ilyet is írt.

Háborús, különleges képességes, hibákat jóvá tevős, csillagközi.

Az Impulzus megváltoztatta az egész univerzumot. Eltörölte a technika nagyját, nagyon sok faj és bolygó középkori szintre esett vissza, akik már nem álmodhatnak az űrről. Ám valami más is történt: olyan gyermekek születtek, akik képességgel rendelkeznek. Jane feladata, hogy ezeket a gyerekeket megtalálja, és biztonságban eljuttassa a Sanctum iskoláiba. Ők a remény arra, hogy a múlt nem ismétli meg magát, és a civilizáció fennmarad. A legújabb begyűjtendő gyerek, Esa azonban erősebb az átlagnál. A mesterséges lény, Prédikátor vigyázza minden lépését. Az erőszakosan hódító, szektaszerű szövetség magának akarja a lányt harcosnak vagy kísérleti nyúlnak. Jane nem csak a múltja árnyaival kell, hogy szembenézzen ezen a bevetésen, de minden tapasztalatára és ügyességére is szükség lesz, hogy életben tartsa magukat egy csillagközi hajszában és azon is túl.

A sci-fi zsánerén belül van egy oldalág, amire egyre jobban rákapok. A Vörös lázadás és a Vének háborúja volt a kezdet, jöttek a Frontvonalak és most a Gazdátlan csillagok is felkerült az akció sci-fi kedvencek listámra.

Ebben is megtaláltam mindent, amire szükségem van a jó szórakozáshoz:

1: (majdnem) epikus történet. A végcél nem más, mint a világ megmentése és egy szörnyű bűn jóvátétele. Közben is olyan apróságok miatt kell a hősök fejének főnie, mint egy bolygó és egy kultúra megmentése egy világot uralni akaró fanatikus rend ellen. Ahogy ezt leírtam, eszembe jutott a Star Wars. Itt azért nem annyira egyszerű a Jó és a Rossz felállás. A jedik nem voltak bűnösek, a Sanctum milliók, ha nem milliárdok haláláért felelős. A szekta sem a sith párja – a maga módján az ő filozófiájuk is értelmes és működőképes, csak éppen nem lesz élhető az általa létrejövő világ. Az erősebb uralkodik, mindenki más szolgál vagy pusztul. A tagok között is az erő a döntő, bárki csatlakozhat és csinálhat karriert. Igazságos rendszer, csak éppen embertelen.

2: izgalmas cselekmény. Minden fejezetre jut valami kaland. Menekülnek bolygón, csillagok között. A háború védelmi és támadó oldalán is állnak. Vannak szabadító küldetések. Harcolnak lőfegyverekkel, kézi erővel, csúcstechnikával. Még természetfeletti képesség is van benne, aminek meglepően logikus magyarázatot sikerül adni. (Igen, itt nem csak van az Erő, amit máig nem értek, micsoda.) A szereplők mozgásban vannak, és nem csak a küldetésük izgalmas, hanem a személyes történetük is hozza a megfejtésre váró rejtélyeket.

3: szerethető hős. Jane példakép alkat, és összességében a fejlődése is megvan. Igaz, a múlthoz képest. Az elején alig tudunk róla valamit, de ahogy egyre több részlet és történet előkerül, érteni kezdjük, miért és hogyan keresi a bűnbocsánatot. Végrehajtóból felelős lény lett, aki már az erkölcsök szerint cselekszik, nem a parancsnoki lánc szerint. Bátor, hősies, a szakmájában az egyik legjobb. Jó barát, és még a szerelmi szála sem elcsépelt. Javier is pipa.

4: ötletes világépítés. Több kultúrát is megismerünk, és kapunk pár érdekes lényt is. Prédikátor és faja különösen jó ötlet volt. Hatalmasnak tűnik Williams regényének világa, és még csak kis szeletét mutatta meg. Ha sorozat lesz, bőven van még terjeszkedési lehetőség.

5: olvasmányos szöveg. Gyorsan haladtam szórakoztatott. Nyilván nem kerestem enne irodalmi mélységet, de kikapcsolt, érthető és láttatta a cselekményt.

Ha kötekedni akarok, azt hoznám fel, hogy nő létére Jane nagyon férfias jelenség – nem küllemében. Inkább katona. Egy darabig gondolkodtam is, hogy férfi vagy női szereplő. A karaktere a nemétől idegenebb, de inkább legyen ilyen, mint érzelgős és nyavalygós.

Határozottan szerettem ezt a kötetet, filmszerű és jól felépített. Ha lesz folytatás, vagy filmesítik, vissza is térek a világába.

Williams: Gazdátlan csillagok - Mint sci-fi: 90% izgalmas és akciódús, jól épített világgal és szerethető karakterekkel.

Szubjektíven: 95% ahogy az akció sci-fit szeretem. Tempós, izgalmas, emlékezetes hősökkel.