Barátnős, életet elrablós, házasságos, ármánykodós.

Alice gazdag örökösnő, akinek a múltjában van egy titok. Hogy végleg maga mögött hagyhassa, és azt az életet élje, amiben nem kell félnie semmitől, igent mond megnyerő udvarlója lánykérésére. A férjével Tangerbe költöznek, ahol John hamar beilleszkedik, és remekül érzi magát a neje pénzén. Alice nem szeret kimozdulni, idegen neki ez a világ és az emberek. Váratlanul egykori iskolai barátnője és szobatársa, Lucy érkezik látogatóba. Aki tudja, mit akar és meg is szerzi. Alice kedvesen fogadja, noha érzi, a múlt titka, amelyre nem tud visszaemlékezni, hozzá kötődik. A két nő között egyre feszültebb a viszony, Lucy egészen magának akarja a barátnőjét, a közösen álmodott életet. És ha nem kapja meg… akkor Alice nem csak vissza kell, hogy emlékezzen a múltra, de harcolnia is kell.

Egy olyan thrillert vártam, amiben legalább a díszlet történelmi. Ehhez képest mit kaptam? Egy olyan könyvet, amire rá tudom húzni, hogy thriller, csak részben, és nagyon női thriller is mellette. A történelem meg nem tényező. Ez a történet akárhol, akármikor játszódhatna. Ilyen szempontból vicces is, hogy Tanger titkai a címe. Bárminek a titkai lehetnének, se a kor, se a helyszín nem fontos.

Nem szerettem, hogy a cselekmény nagyon lassan haladt. Mindent lélektani oldalról közelít meg a szerző. Számára sokkal fontosabb, hogy érzik maguk a szereplői, milyen benyomások és hogyan hatnak rájuk. Elég nyomasztó az is, ahogy az egészet áthatja a szenvedés. Elvileg Alice friss feleség, aki új és egzotikus helyre költözött. Boldognak, pezsgőnek kellene lennie, ehelyett eltemeti magát és némán szenved, ha sokáig magának sem vallja be a nyomorát.

A kapcsolatok terheltek. A nagynénje és Alice? A néni szívesen lepasszolja a lányt. Végig úgy éreztem, neki fontosabb a látszat, mint az igazság és a boldogság. Ha a társaság nem tud megszólni, az már jó, cseppet sem érdekli, ha a lány majd belepusztul ennek a látszatvalóságnak a megteremtésébe.

Alice és Lucy? Annyira féltékenységgel és beteg szeretettel van tele, hogy ez minden, csak nem egészséges kapcsolat. Sőt, nem is a szeretet a jó szó. Alice részéről a barátság, rendben. Lucy tele van megszállottsággal, önző érdekekkel. Van olyan utálatos, mint a korábban már emlegetett Alvina az Őrületben, csak ő nem szerencsétlen. Hideg, tervez, lelketlen.

Alice és John? Az elején még meg akar téveszteni kicsit Mangan, és egy romantikus szerelem képét vetíti elő. De ez igazából egy érdekkapcsolat.

Az egész kötetnek a hangulatát áthatja vagy a szereplő nyomora, vagy a gonoszsága. Nincs itt senki, akit tudtam volna kedvelni. Ahhoz túl beteg mindenki: önző dög, összetört baba és egy hedonista aranyifjú. Kit kellett volna megkedvelnem? Mert senkit nem tudtam. A karakterábrázolás jó, csak éppen senkit nem éreztem közel magamhoz.

A regény utolsó fele lesz kicsit más, amikor már leszámolnak a szereplők megmaradt illúzióikkal is, és megindulnak a gyilkos játszmák. Ott beérik az a fenyegetett hangulat, amiben addig Alice létezett. De ez már kevés, hogy mentse a könyvet. Túl sokáig kellett korábban olvasnom, ki mennyire, hogyan és miért szenved most vagy a múltban.

Összességében többet vártam, a csalódások polcára tettem.

Mangan: Tanger titkai - Mint női thriller: 40% lassú cselekmény, szánható hősnő, lélektanilag üt, a vége nem annyira.

Szubjektíven: 30% többet vártam. Talán némi történelmet, jobb hangulatot. Nagyon női is.

Cím: The Sleeping Doll

Szerző: Jeffery Deaver – csavaros thrillerek szerzője. A legnagyobb sikerét a Lincoln Rhyme regényekkel aratta, de írt sok mást is. Van egy remek James Bond története, de írt a náci Németországban játszódó ütős, akciódús regényt is.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Kathryn Dance, a briliáns kihallgató megkapja a lehetőséget, hogy a hírhedt sorozatgyilkost, Daniel Pell-t kikérdezze. A Manson utánzó férfi a bandájával egy családot irtott ki, pontosan másolva példaképét. Ám hanyagok voltak, egy túlélő maradt. Egy kislány, aki az óta nem beszél. Ahogy Pell is hallgat a történtekről. Mikor Pell megszökik, Dance ügynök is az elkapásán dolgozó csapatba kerül. A megoldáshoz választ kell találniuk arra is, mi történt pontosan a Croyton család elleni támadás éjjelén.

Várható megjelenés: 2007-es kötet, de magyarul nagyon eltűnt a szerző a kínálatból. Komolyan sajnálom, ezt a sorozatát is szívesen olvasnám.

Miért várós?

• Jeffery Deaver jó regényeket tett le az asztalra, ez is jónak tűnik.
• Kint sikeres, a Dance sorozat négy részt számlál.
• Katharyn Dance alakjával és munkásságával már magyarul is ismerkedhettünk, szerepelt az egyik Rhyme regényben. Ott szimpatikus volt, és a szakmája is érdekes. A saját sorozatára is kíváncsi lennék.
• Sorozatgyilkosos szál, tetszik! Fülszöveg alapján ütős a cselekmény.
• Thriller és pszichológia – jöhet!

Művészettörténetes, festős, versengős, történelmi.

II. Gyula tele volt nagyszabású tervekkel, és az egyház volt annyira gazdag, hogy a pápa hódolhatott a szenvedélyének. Michelangelo eredetileg monumentális síremléket tervezett neki, de a pápa figyelme a Vatikán felé fordult. A Szent Péter bazilika készülődött, festetni akarta a saját szobáit is, és a Sixtus-kápolna is freskókra várt. Michelangelo ellenlábasai azt szerették volna, ha a művész elbukik – így rábeszélték a pápát, a kápolna freskóit bízza rá. Michelangelo elvállalta, és munka közben finomított a módszerein. Magát mindig inkább szobrásznak tartotta, nem festőnek. Eközben a pápa termeiben egy fiatal művész, Raffaello vette át a munkálatokat. Nem hivatalos házi verseny indult a két festőzseni között – ki képes nagyobbat alkotni? A végeredmény a Vatikán legnagyobb látványosságai közé került.

Nem tudom, emlékeztek-e még rá, de egy ideje be akartam gyűjteni Ross King Sixtus-kápolna freskóiról szóló munkáját. Ez volt az utolsó, ami hiányzott még a magyarul megjelentek közül. Végre meglett, olvastam is, ugorjunk is neki!

King két legnagyobb témája a reneszánsz és az impresszionizmus. Jelen kötet a reneszánsz szívébe visz vissza, de nem a központ, Firenze a helyszín. Azért, máshol is születtek halhatatlan remekművek… például a Vatikánban.

King őrzi remek szokását, hogy a témáját sokkal szélesebb körben helyezi el, mint ami első pillantásra indokolt lenne. Most is, megismerteti a korszak történelmét, és a benne szereplő emberek életét is. Élvezettel olvastam, milyen személyiség volt Gyula pápa – nem volt egy könnyű ember, aki egyszer még bottal is odacsapott a művészettörténet valaha élt egyik legnagyobb alakjának, fegyelmezési céllal. Sokkal jobban kijött Raffaellóval, aki társasági, kellemes lény volt – míg Michelangelo a magányos, durva modorú zseni. Ahogy az is tetszett, ahogy végig lehetett követni, a franciák hatalmi tervei hogyan hatottak a művészekre és alkotásaikra a háborúk miatt.

King rengeteg anekdotát újramesél, de keresi mögöttük a valóságot is. Hangulatot ad a kornak, hogy szinte ott érzi magát az ember a szereplők között. Megtehette volna azt is, hogy a Sixtus-kápolna marad a centrum, és ki sem teszi onnan a lábát. De nagyon hangulatosan elmesélte, hogyan akarták a ravasz firenzeiek festő párbajra szorítani a két zsenijük, Leonardót és Michelangelót. Elmeséli, hogyan zajlott néma verseny a Raffaello stanzák és a Sixtus-kápolna freskói között.

Közben olyan szakmai témákat is részletesen megismertet, mint a freskó készítés technikája. Részletes, alapos, csupa jó jelzőt tudok mellétenni. Ami pedig írói teljesítmény, hogy mindezt élvezhetően teszi. Nem veszti el az olvasót, végigvezet a történeten.

Ha hiányosságot akarok találni, a kiadás miatt leszek szomorú. Olyan témái vannak, mint a Sixtus-kápolna freskói, a stanzák, Michelangelo szobrai. Akkor hol vannak a képek? A borító belső oldalán kicsiben meg lehet nézni a freskókat, de pl. a stanzák már nincsenek itt. Vagy a szobrok. Vagy a Vatikán. Nagy kérés lenne egy képmelléklet?

Bár, egy megoldás van. A kötet remek, megtanít sok-sok mindenre, akkor irány Róma, és tessék eldönteni, kinek melyik tetszik jobban! A kápolna, vagy a stanzák?

King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna – Mint ismeretterjesztő: 90% informatív, de mesélős stílusban. Történelmet, művészetet is ad.

Szubjektíven: 85% élveztem az anekdotákat, a Raffaello stanzákat – csak képhiányos a kötet.

Ikertestvéres, maffiás, viszonyos, ügyeskedős.

Alvina utálja az életét, így akinek tud, hazudik róla. Remek állásom van, hamarosan kineveznek! Igazság: meg nem fizetett reklámíró, akit ki is rúgnak, és magában gagyi verseket fogalmaz. Imádok szingli lenni, de a nagy Ő-ért feladnám. Igazság: már nagyon unja, hogy a vibrátora az egyetlen örömforrása. Szuper a lakásom! Igazság: rühelli a lakótársait, akik ki is dobják a nem fizető, nyavalygó lányt. Így nincs mit tennie, el kell fogadnia ikertestvére, Beth meghívását olasz áloméletébe. Ami Alvina szerint neki járna: a gazdagság, a szexi férj, az édes kisbaba. Így amikor Beth megkéri, egy napra cseréljenek helyet, ő örömmel belemegy. Szívesebben éli Beth életét, amit meg is tesz, amikor egy balesetben megöli a nőt. Majd kapkodhatja a fejét, ahogy szembesül Beth valódi életével. A maffiózó férjjel, a titkos szeretővel, meg a bérgyilkossal a nyomában.

Hol is kellene kezdenem? Azt hittem, végre olvasok valami nagyon szórakoztatót. Kicsit gonoszkodóst, de éppen ki vagyok éhezve egy szociopata hősre, így ezt sem bántam. De ezt kaptam, és nem kifejezés, hogy csalódott vagyok!

Chloe Esposito története akár thrillerként is olvasható lenne, de én szívesebben sorolom be strandkönyvnek. Hiszen van benne szerelmi szál, őrült kalandok és olyan gyönyörű, mesés környezet és luxus, amiről az átlagember legfeljebb álmodozhat. Hogy mellette van thriller szál is, csak növeli a téteket.

Amiben nem csalódtam, a mesés helyszínek és a luxus. Taormina gyönyörű lehet, neten kerestem róla képeket. A borítón is megjelenő rengeteg víz, a dombos vidék… Ehhez hozzájön, hogy Beth és a férje igazi villában laknak, a legjobb márkákat hordják csak, és Beth ékszeres doboza tele van gyémántokkal. A tájleírások szűkösek, és inkább a netes keresésből táplálkozik a tetszésem, a márkák és gyémántok leírása megy a szerzőnek.

De ha már a cselekményt nézem, kezdődnek a bajaim. Teljesen hiteltelen és eltúlzott az egész. Pörgős, folyamatosan száguldanak az események, de olyan őrült kanyarokkal, hogy néha legszívesebben földhöz vágtam volna a könyvet. Kavarás, gyilkosság, menekülés, pénzszórás és elölről. Logika nélkül, haladva az egyre nagyobb káosz felé.

Ez különben a hősnőt is jellemzi. Alvina, mit is meséljek rólad? Az antihősök gyakran szimpatikusak nekem, de ő nagyon nem. Kezdjük azzal, hogy eszméletlenül sokat nyavalyog. Soha nem csinálna semmit, lusta és tehetségtelen – szerintem kifejezetten buta is – de elvárná, hogy övé legyen az álomállás, szexi pasi és a gazdagság is. Nem érdemel meg ebből semmit, maximum egy golyót a fejébe. Igaz, nem aranyból, csak ólomból. Mélyen beágyazódva az agyában. Ok, gonosz volt ez tőlem, de ritkán olvasok annyira hisztis, buta, utálatos karakterről, mint akiből Esposito főszereplőt csinált.

Nem mintha a mellékszereplők jobbak lennének… itt nincs kit kedvelni.

A regény stílusa se jött be. Az elején még viccesnek találtam, ahogy Alvina narrálásában mindenki szánalmas és nevetséges, ahogy viccet gyárt az életéből. De aztán fárasztó és egyre trágárabb lett, amit nem tudtam értékelni.

Nyáron, vízpart mellett a strandon egyszer elmegy, de annyival többet vártam a regénytől!

Esposito: Őrület - Mint strandkönyv: 75% a cselekmény pörög, a szereplők és fordulatok extrémek, sok luxus.

Szubjektíven: 10% utálatos a hősnő, eltúlzott az egész helyzet és a reakciók, sok káromkodás.

A gyermek nem jár, a gyermek ajándék. A jövőnk záloga, a szerelem gyümölcse. Amikor elveszítjük, törött álmok maradnak csak, melyek a miénk. Hamis remények csupán. (Johannsen: Megölni a királyt)

De idén valahogy minden másképpen van. Idén akad más is, ami brutális, nem csak a korai kelés. (Hunter: Sötétben)

(…) a világot csak úgy lehet megváltoztatni, ha előbb elpusztítjuk. (Slaughter: Azt hittem, ismerlek)

Az élet olyan, mint egy kitartott hang: egyszerűen csak van, minden változás, minden megingás nélkül. Nem szakad meg, nincs tempóváltás. Egyszerűen csak szól, és vagy mi sajátítjuk el, vagy ő kerekedik fölénk. (Harmon: Homokból és hamuból)

Egy viking számára kifejezetten égő, ha elsüllyed a hajója. Pláne egyméteres vízben. (Cowell: Így törd össze egy sárkány szívét)

Bébi, élénk fantáziám van, és nem félek használni. (Cates: A megadás szépsége)

Jóindulatot ritkán tapasztalt az emberekben, és már régen rájött arra, hogy aki túlságosan nyájas, az később mindig benyújtja a számlát. (R. Kelényi: Mennyei bűnök 2.)

Nem tudod, mit akarsz. És ez gyilkol minket. (Tyce: Vérnarancs)

Ez történik, amikor az ember világa fenekestől felfordul. Amiről azt hisszük, sosem fogjuk akarni, az lesz a leghőbb vágyunk. (Cates: A szerelem szépsége)

Mintha azt mondta volna valaki, hogy a legtöbb kegyetlenséget áprilisban követik el. Mos, akárki is volt az illető, biztos, hogy nem nyomozó lehetett. A kegyetlenség nincs évszakhoz kötve, mindig és mindenhol jelen van – tudom, én már láttam közelről is. De a hideg és a sötétség valahogy elveszi az élét. Ebben a mi szakmánkban akkor éri váratlanul az embert, ha épp hét ágra süt a nap, énekelnek a madarak, és derült, kék az égbolt a fejünk fölött. Talán az erős kontraszt az oka. Remény az egyik, halál a másik oldalon. (Hunter: Sötétben)

 Amit Andy a kínzásról tudott, azt leginkább a Netflixről tudta. Ha nem szadista, Fűrész-féle, akkor menő, Jack Reacher-féle kínvallató vagy, ami azt jelenti, hogy meg akarsz tudni valamit. (Slaughter: Azt hittem, ismerlek)

A történelem kísértethistória. (Cowell: Így törd össze egy sárkány szívét)

– Lehetnél maga az ördög is. 
– Bébi, nálad van az alma. (Cates: A fájdalom szépsége)

Az egyetlen szó, amit sikerült megtudniuk, ez volt: Auschwitz. Úgy hangzott, mint valami tüsszentés. Mintha teljesen ártalmatlan hely lenne. Ám amikor a félelemben élők suttogva kimondták, valami más lett belőle: mintha a nagy kaszás jelent volna meg, a fekete halál. (Harmon: Homokból és hamuból)

Éveken keresztül, még akkor is, amikor szerette, a lénye egy része gyűlölte őt, méghozzá azon a gyerekes módon, amit az ember nem tud irányítani. A férfi makacs volt, és ostoba, és jóképű, mely utóbbi tulajdonsága sok olyan hibájára adott felmentést, amelyeket újra és újra elkövetett – mert miért követett volna el új hibákat, amikor a régiek olyan jól beváltak neki? 
És elbűvölő is volt. Ez volt a probléma. Elbűvölte őt. Aztán feldühítette. Aztán megint elbűvölte, ő pedig a végén már nem tudta, hogy a férfi-e a kígyó, vagy ő a kígyó, a férfi pedig a gondozója. 
A férfi csak siklott tovább, sármosan és haragvón, és megbántott embereket, aztán új dolgokat talált, amelyek jobban érdekelték, a régi dolgokat pedig összezúzva hagyta hátra. 
Aztán a sármja hirtelen nem működött tovább. Kisiklott a vonat. Már nem volt vezetője. A hibákat többé nem lehetett megbocsájtani, a másodszor is megismételt hibáit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. a harmadszor is megismételt hibának pedig súlyos következményei voltak: meghalt egy ember, megszületett egy halálos ítélet, és kis híján még egy életnek vége szakadt: az övének. (Slaughter: Azt hittem, ismerlek)

Ha bármit megtudtam abból, hogy többször is megnéztem a Grease-t, túl azon a nyilvánvaló tényen, hogy az átalakulás előtti, visszafogott viselkedésű, szoknyás Olivia Newton-John százszor jobban nézett ki, mint az átalakulás utáni, dauerolt és bőrnacis Olivia Newton-John, az az volt, hogy a tanévkezdet még a legszenvedélyesebb nyári párkapcsolatnak is képes hatékonyan véget vetni. (Danforth: Cameron Post rossz nevelése)

Kalandos, múltat felfedezős, szabadító akciós, sárkányos.

Kamikazi elveszett, és mivel a törzseik már szövetségben állnak egymással, Hablaty és a törzs is igyekszik megkeresni a lányt. Veszélyes vizekre is kimerészkednek, a Csúf-bitang területére, ahol az Összetört szív kísértetjárta partjai és a gárgyulók szigete is van. Csúf-bitang, röviden Csébé meg is ragadja az alkalmat, hogy beszéljen Pléhpofával. Valaki szerelmes levelet merészelt írni a lányának, Hibbantról! Ha királyi vér tette, elküldi egy küldetésre. De ha nem, halál vár az illetőre. A poéta Halvér védelmében Hablaty magára vállalja a levelet, és indulhat a gárgyulók szigetére mézet gyűjteni. Halvér hős akar lenni, de csak barátját sodorja nagyobb veszélybe, akit egy boszorkány mellé dobnak a verembe. Hablaty azonban így tudomást szerez a családja történetéről, és még bajba jutott barátját is sikerülhet megmentenie némi furfanggal.

Tudom, minden résznél megjegyzem lassan, de már belefájdul a szemem és az agyam ezekbe a nevekbe. Most megkaptuk Csúf-bitang viking törzsfőt, meg a lányát, aki az igen hangzatos és nekem fájó Zsörtös Faxni névre hallgat. Rég voltam gyerek, nem tudom megítélni, akkor hogyan reagáltam volna ezekre a nevekre, de bízom benne, hogy akkor sem tetszettek volna. Mert most fárasztanak, de nagyon. (Azért az tetszett, hogy Csébé lett a vezér beceneve.)

A kötet egyik részről pont olyan, mint a többi. A törzs nehéz helyzetben van, most éppen egy elveszett gyereket keresnek, és megint van egy konfliktus, amit nem Hablaty okoz, de neki kell megoldania és megint szenvednie mások helyett. Megint megismerünk új sárkányt, új vikingeket, és megint lesz életveszélyes helyzet. A vége sem más, mint amit megszoktunk a sorozattól.

A kalandok felépítése már annyira ismerős, hogy nem tudok meglepődni semmin. Mikor lép közbe Fogatlan, mikor támad egy nagy ötlete Hablatynak, hogyan döbben rá megint a törzs és a fiú apja, hogy mégiscsak méltó örökös lehet a kölyökből.

Cowell már rutinosan mozgat visszatérő szereplőket is, akik soha semmiből nem tanulnak, pont olyanok, mint a korábbi kötetekben. Lassan ott tartok, hogy nyomorult Alvint elkezdem sajnálni. Minden egyes felbukkanása egy-egy testrész elvesztésébe, és nulla tanulság levonásába kerül neki. Már ott tartunk, hogy leolvadt az orra is, így egy fa valamit csíptetett a helyére. Nem is tudom, hogy ez szánalmas vagy röhejes kategória.

A főszereplők sem fejlődnek. Hablaty még mindig a képviselője mindannak, amire a könyv nevelni akar. Halvér még mindig olyan szerencsétlen, hogy sajnálom, nem spártainak született, hogy kitegyék a hegyre. Annyira idegesít, ahogy mindig keveri a bajt, és másoknak kell kirántani belőle! Pléhpofa nagydarab és ostoba. Takonypóc rosszindulatú.

A szokott módon jó a kötet, csak már túlzottan ismerős. Viszont, most érkezett egy olyan vonulat, ami még jó is lehet. Átívelés, családi múlttal és átokkal. Érezni, hogy efelé fognak haladni a cselekmények, talán valami nagyobb eseménysor közeledik. Nekem nagyon jól esne, mert szeretnivaló ez a sorozat, de már sok, ugyanolyan felépítésű kaland volt benne.

Különben, most rajzilag is erősödött a kiadás. Már volt egy-egy kifejezetten jó is benne.

Már csak pár rész van vissza, vagyis jövő héten folytatjuk!

Cowell: Így törd össze egy sárkány szívét – Mint gyerekkönyv: 90% átívelő történettel bővül, miközben humoros és kalandos továbbra is.

Szubjektíven: 85% a jóslat, családi szál bejött, olvastatta akkor is, ha a kaland tipikus Cowell.

5: St. Aubyn: Patrick Melrose – Patrick akkora drogos, hogy hozzá képest a Trainspotting szereplői ártatlan ministránsoknak tűnnek. Képtelen józanul megmaradni, állandó kábulat és őrület az élete. Időnként próbálkozik kitisztulni, néha ideig-órái sikerül is neki, de nem gyógyulhat meg igazán, amíg nem képes azzal szembenézni, ami miatt a droghoz menekült. Az apja évekig molesztálta, megmérgezte egy életre, és az anyja hagyta ezt. Egy ember drámája, a történet egyben egy társadalmi réteg bukásának krónikája is.

4: Perez-Reverte: A Dél királynője – Teresa ártatlan, szerelmes mexikói lány volt. Balszerencséjére a szerelme nem volt ilyen ártatlan. Mire a lány észbe kapott, máris a drogvilág közepén és életveszélyben találta magát. Ő azonban nem akart áldozat lenni, és képes volt meghozni nem egy nehéz döntést. Áldozatból elkövető lett, és hamar magasra is tört, a férfiak világában emelkedett nagyon magasra. Alvilági királynő lett, akinek a drog már mindennapi munkaeszköz csupán.

3: Zacher: Zacher 2.0 – ismeretterjesztő kötet, ami a drog kérdéséről is részleteiben értekezik. A világon, Európában, nálunk mi a helyzet vele? Milyen anyagok vannak forgalomban, kik az állandó fogyasztók, milyen veszélyek vannak? Ráadásul, Zacher kiterjeszti a fogalmat. Nem csak olyan drogokról ír, mint a marihuána vagy a kokain. Sorra veszi, napjainkban milyen függőségek tartják markukban az embereket. Láttál már okostelefon zombit? Ha ezt a kötetet olvastad, rádöbbensz, mennyien vannak már körötted.

2: Winslow: Drogháború – monumentális tabló, több évtizedet felölő történet, amiben több életpályán keresztül láthatjuk, mire képes a drog. Mocskos, brutális világ rajza, amit elolvasva mocskosnak érzed a bőröd. Ahol nem csak a drogkirály nyúl egyre mocskosabb eszközökhöz, az elszánt DIA ügynök is mélyre kell, hogy merüljön, ha nyerni akar. Ahol vér folyik, nők árulják magukat, mindenki korrumpálódik. A szerző nyers, kemény stílusa is hozzájárul, hogy elmerüljünk a mocsokban és háborúban.

1: Forsyth: A Kobra – az Államokba iszonyatosan sok kokain áramlik, nem csak mérgezve az embereket, de gazdaságilag is komoly érvágást okozva az országnak. Az elnök tenni akar valamit, és felállít egy titkos osztagot. Paul Devereaux, egykori CIA osztagos kapja a feladatot, hogy végezzen a drogvilággal. Ő előre szól, ezt a játékot csak mocskosan lehet játszani, és lesznek áldozatok. Nem is kevesek – ha véghezviheti, nyernek. Megkapja az engedélyt, és tűz ellen tűzzel kezd harcolni. Elszabadul a pokol, és hullni kezdenek az emberek. Izgalmas történet, sok akcióbetét, miközben a drogvilág rajza is. Az üzenetről nem is beszélve – szörnyek ellen csak szörnyek tudnak eredményesen fellépni, és ha nem mered bemocskolni a kezed, mindig veszteni fogsz.

Családi múltat felderítős, menekülős, terroristás.

Andrea pár éve hazaköltözött, amikor az édesanyja rákos lett. Mellette volt, és jól esett neki New York után visszailleszkedni a kisvárosba, ahol felnőtt. Az anyja most kezdi el mondogatni, hogy ő már jól van, kezdjen el végre élni Andrea is! Akkor is ez a téma, amikor egy kamasz lövöldözni kezd az étteremben, ahova beült a két nő. Laura a lánya védelmében szembeszállt a fiúval, aki késsel a nyakában és holtan végezte. Ám hiába volt gyilkos, hiába volt Laura tette önvédelem, a fiú befolyásos családja hadjáratot indít Laura ellen. Egyik este bérgyilkos támad az asszonyra – Laura megad egy címet a lányának, és sürgeti: fusson el! Laura a raktárban sok pénzre, és régi titkokra bukkan. Az anyja egészen más, mint akinek mindig is ismerte. Volt egy más élete, más néven, benne gyilkosságokkal és egy terrorista csoporttal – ahogy Andrea az igazság nyomába ered, a múlt árnyai is kinyúlnak érte.

Bár Karin Slaughter nálunk a bonctermi krimikkel szerzett hírnevet magának, sokkal jobban tetszenek azok a könyvei, amelyekben elszabadul leghíresebb karaktereiktől, és thrilleresebb vizekre evez. Ilyen az Azt hittem, ismerlek is, és jól szórakoztam is rajta.

A tanulságát könnyen meg lehet fogalmazni: jól gondold meg, kiben bízol! Mert az emberek számítóak és álszentek, mire észbe kapsz, már nyakig vagy a slamasztikában. Andrea, annak idején az anyja is saját bőrén tanulta meg ezt a leckét.

A cselekmény végig pörgős, Slaughter sokkal nagyobb sebességre kapcsolt ebben a történetben, mint a már emlegetett korboncnokos történeteiben. Azonnal az események közepébe találjunk maguk az étteremben, a merénylettel, majd folyamatosan rohannak a történések. A média nyomulása, a merénylő, a menekülés, majd a nyomozás a múlt után.

Ad a regénynek, hogy a nyomozással párhuzamosan Slaughter a múltat is elkezdi elmesélni, Laura szemszögéből. Vagy írjak inkább Jane-t? Mert az volt az eredeti neve, és így szerepel ezekben a fejezetekben. Kifejezetten tetszett, ahogy belülről és részleteiben megmutatja azt, amit Andrea a jelenben gyakran csak töredékesen tud összerakni.

Más két idősík izgalma – Andrea menekül és nyomoz a jelenben, neki közvetlenül veszélyben van az élete. A múltban Jane egy sokkal rafináltabb gonosz hálójában vergődik. Közel áll a női thrillerekhez, melyekben egy családtag/szerelem fenyegeti a nőt, több értelemben is. Először nem fizikailag, talán fel sem tűnik a terror, mert szeretettel leplezi. De kihasználja, bántja, megnyomorítja sok értelemben. Jane ebből kell, hogy kitörjön, és nagy árat kell fizetnie érte.

A szálak a regény végére összeérnek, így logikusan alátámasztva a történet végi csavart. Ami annyira már nem is csavar, hiszen aki figyelmesen olvasott, a két idősíkot együtt értelmezve már tisztában van azzal, mi és miért történt.

A karakterek is olvastatják a könyvet – az elején beharangoznak nekünk egy szociopatát, és meg is kapjuk őt. Imádtam az ellentétét annak, ahogy egy ennyire beteg ember leírhatatlan nagy rajongást bír kiváltani. A nők érzékenyebbek, egyszerre érzelmesebbek és másként erősek, mint a férfiak. Andrea halványabb, de Jane fejlődik, és erősebb a jelenléte is.

Összességében tetszett, bár nincs csavar a végén. (De inkább ez, mint derült égből villám.)

Slaughter: Azt hittem, ismerlek - Mint krimi: 85% pörgős sztori, aminek a két idősíkja ötletesen összeér. Jellegzetes karakterek.

Szubjektíven: 70% unatkozni nem lehet rajta, de nagyobb meglepetést, csavart vártam tőle.