Történelmi, szerelmes, harcos, lázadós.

Budai Nagy Antal régi család sarja, akik egykor jelentős birtokosok is voltak. Ám az ősök pazarló életmódja, majd a megnövekedett terhek elvitték a vagyont, és a legifjabbnak már csak egy kis birtoka maradt. Néha maga sem tudja, parasztnak vagy nemesnek tartsa magát. 20 éves, erős fiatalember, amikor egy megvadult lótól megmenti a lovasát. Ilona nemcsak gyönyörű, okos teremtés, de egyben a dúsgazdag nádor, Csáky László lánya is. Akinek természetesen nem tetszik a lánya és a szegény Antal szerelme – az eljegyzéshez feltételt szab. Antal beáll a király seregébe, a csehekhez megy háborúba, és gyűjti az elismeréseket. Boldogan tér haza az eljegyzésre, de a nemesek aljassága kizsigereli a népet, az ő anyjával végeznek is, és mire észbe kap, már a parasztokat vezeti a nemesek ellen, az igazság nevében. Akkor is, ha tudja, így elveszti a szeretett lányt, bár végig küzd érte is.

Bár teljesen önálló regény, aki többet is olvasott a szerzőtől, akár a többi mellett is megtalálja a helyét, szinte kiegészítésként tudja azok mellé olvasni. Budai Nagy Antal és Csáky Ilona históriája e kötet saját cselekménye, de az ország helyzete, a nemesség hozzáállása kiegészíti azt, amit a Hollós vitézben is megírt a szerző. Szinte sajnálom, hogy nincs kötete Hunyady László sorsáról, mert az lehetne mindennek a politikai és sanyargató rendszernek a tetőpontja.

Mielőtt a cselekményre rátérünk, ki kell emelni, mennyire erős Hunyady József nézőpontja erről és a korról és a társadalmi berendezkedésről. Itt is azt láthatjuk, hogy a nemesség mennyire korrupt, zsarnok és mennyire csak a saját boldogsága érdekli. A Hollós vitézben elolvashattuk, hogy még egymást és a kiemelkedő nemeseket is hogy teszik tönkre, itt azt látjuk, a népet hogy nyomorgatják. Mindkettőben annyira negatív képet fest róluk, hogy az ember csak azt csodálja, hogy nem lázadt fel ellenük országosan mindenki, aki csak élt és mozgott. Egy gyilkos kígyóverem, ahol semmi sem szent.

Ez a szemlélet egyszerre erőssége, de gyengéje is a regénynek. Hangulatot ad neki, és bizonyára van benne történelmi igazság is. Még azt is elismerem, hogy a magyar mentalitásba jól beleillik. Csak éppen nekem nagyon mentegetőzésnek tűnik. Persze, elbukott Budai Nagy, hogy is nyerhetett volna, ha ilyen álnokak voltak a nagyurak, átverték, a képébe hazudtak? Mintha semmi se lenne az ember hibája, csak a körülményeké. Nem érhető el a történelmi nagyság, ha mindig vannak ilyen visszahúzó elemek.

De ok, itt a romantikus színezet miatt is kellett ez. Mert ez legalább annyira az Ilona és Antal közti szerelem története is, mint a parasztfelkelése. A szerelmi játszmák, cselvetések szerintem több oldalt ki is töltenek, mint a háború. Ezen felül a mellékszereplők is megkapják a maguk romantikus kalandjait: pl. a szegény parasztfiúról hogyan derül ki, hogy nemesi család elvesztegetett sarja.

A stílusa, a cselekményvezetése is mind a romantika korszakát idézik. Olyannyira, hogy ennek a kötetnek az olvasása közben nem egyszer eszembe jutott a Toldi is. (Itt is van paraszt, melyik út vezet Budára.) Antal hozzá hasonló hős itt, és Ilona iránti szerelmében is lelek olyan vonást, ami Piroskát juttatta eszembe és a Toldi szerelmét.

Számomra kicsit túl sok a romantikus színezet, de benne vannak Hunyady stílusjegyei is.

Hunyady: Oroszlán és gödölye - Mint történelmi: 70% romantikus történetbe ágyazza, hangulatos, egyedi történelem tudattal.

Szubjektíven: 60% a kalandos része tetszett, de egyrészt túl romantikus, túlzottan mentegetős.

Gyászolós, apa – lányos, szellemes.

Madeline volt a családja szíve: a tökéletes feleség, a szerető édesanya. A családját sokként is éri, amikor elvesztik. És a terhet súlyosbítja, hogy Maddy öngyilkos lett. Miért nem volt elég neki a családja? A férje, Brady magát hibáztatja, és próbál rájönni, mit kellett volna másképpen tennie. Most a lányával próbál erősebb kapcsolatot kiépíteni, de az sem megy könnyen. Eve ugyanis magába zárkózik, és a barátai előtt sem tud megnyílni. Ugyanúgy hallgat az apja, mint szerelme, John előtt. Nem is sejtik, hogy Maddy lelke még mindig velük van, és igyekszik segíteni nekik. Súg dolgokat, segítene. Az útjukba sodorja Rory-t, aki terapeutaként segít a kamaszlánynak a gyászon túllendülni. De Maddy halványodni kezd, vajon sikerült átsegítenie a családját a gyászon?

Néha nagyon nem jó, ha egy híres művel akarják eladni a regényt. Mert ha nagy a kontraszt egy kis hasonlóság mellett, akkor még kritikusabban nézünk a cselekményre és a szövegre. A Szerettem élni a Komfortos mennyország farvizén evez, és sajnos, minden tekintetben annak a gyengébb verziója.

Már eleve azzal rosszabb helyzetbe van, hogy a Komfortos mennyország a megerőszakolt és meggyilkolt kislánnyal, eleve drámaibban indul. Ott már ez a koncepció is üt. Itt meg egy öngyilkos, negyvenes nő van. Persze, ez is tragédia, de messze nincs egyensúlyban a képzeletbeli mérlegem. Még akkor sem, ha a végére jut egy csavar is, ami azért átértékeli, de csak egy kicsit, Maddy halálát.

Aztán, már nem hat eredetien az ötlet. Az, ahogy a kislány nézhette a családját, valahol fájdalmas volt. Mert csak nézhetett. Maddy képes befolyásolni a dolgokat, és nekem ez se tetszett. Így a halála ellenére aktív szereplő marad, és javíthat dolgokon. Ami sokkal pozitívabb, mint amikor csak azt látja, hogy a tettei milyen hatással voltak a szeretteire. Mindig csak kicsit hat az eseményekre, így igazából természetfeletti thriller nem lehet. Kisebb tőle a drámája, és pl. amikor kezd eltűnni, és elfogyni, az sincs drámaian megírva.

Talán ez volt a legnagyobb bajom. Érzelmileg sok minden hiányzott nekem. Hiába van négy kiemelt szereplő is, mindenki elég nagy terhekkel, egyik sem hatott rám érzelmileg. Hogy lehet az, hogy Fabiaschi rengeteg lelkizős részt tett bele a kötetbe, amivel jócskán túlírtá is tette a cselekményt, mégsem képes tragédiákat megfogni? Semmilyen a cselekmény, a hangulat.

A karaktereket igyekszik emberivé tenni, ad nekik kis hibákat is, de ettől nem éreztem őket igazibbnak. Valahol viccesnek éreztem, hogy az egyetlen karakter, akinek a történetében éreztem a drámát, Brian, akinek van 2 jelenete az egész sztoriban. Aki jól keres, keményen dolgozik, sikeres, de közben elmegy mellette az élet. De eljön az ébresztő, és képes lesz megváltozni. Ezt valahogy igazibbnak éreztem, mint Eve és Brady szenvedését. Akik tulajdonképpen csak gyászolnak. Nem változnak, nem fejlődnek, csak szenvednek.

A szöveg is mesterségesen igyekszik érzelmes lenni. Attól én nem fogom rosszul érezni magam, hogy azt olvasom, hogy a szereplő rosszul van. Kicsit negédesnek is éreztem.

Messze többet vártam, részben a PR miatt is. Így még nagyobb a csalódás, mint egyébként.

Fabiaschi: Szerettem élni - Mint dráma: 50% erős koncepció, de túlírtnak éreztem. Minimális cselekmény, sok körítés.

Szubjektíven: 35% mások, hasonlót, sokkal jobbakat írtak már. Nem ütött meg érzelmileg.

Íme, három méltatás. Rájöttök, melyik regényről írták?

1: Emlékezetes történet bosszúról, hadviselésről és hatalomvágyról, mely a Trónok harca és az Éhezők viadala legjobb pillanatait idézi. Kirkus Reviews

2: Rejtélyes pszichológiai történet az anyaság erejéről, a kamaszszerelem intenzitásáról és a tökéletesség veszélyéről. Reese Whiterspoon

3: Intelligens és lebilincselő: nem csak Monet-rajongóknak. The Times

Megoldás: Tovább!

Családos, féltékenykedős, női.

Emma pár éve nem cserélt volna senkivel: megtalálta a nagy Ő-t Alex személyében, akit mindenki irigyelt is tőle. Mert jóképű, 5 évvel fiatalabb a nőnél, és nagyon szerelmesek is voltak. Az esküvő után családot alapítottak, és a kis Flóra tökéletes lett. De most Emma azzal szembesül, hogy 45 éves, túlhajszolt anya lett belőle, akinek hetek óta nem sikerült összebújni kicsit a férjével. Akinek új munkaadója egy dögös, fiatal 30-as szőkeség. Dóra, akit Emma legszívesebben megfujtana. Aki után kémkedik, miközben a munkahelyén is helyzet van. Kinevezik a cég honlapjának főszerkesztőjének, ami miatt szintén aggódik. Az asszony lassan bekattan, nem is sejtve, hogy nem minden az, aminek látszik.

Ismétlés következik! Mi a romantikus komédia receptje? Van egy pár, akik találkoznak, és azonnal felcsap a szenvedély. Lehet, hogy éppen utálják egymást, de az is a szenvedély egy megnyilvánulása. Összejönnek, boldogok, de akkor valami félremegy. Általában egy félreértés, valami kommunikációs zavar lép fel. De az egyik fél egy nagy gesztussal előáll, kibékülnek és boldogabbak, mint valaha.

1. Kelényi könyvére is rá tudom ezt húzni, egy kis kitétellel. Nem az első ponttól indulunk. Itt Alex és Emma nagy szerelmi története már a múltban lezajlott, ők már élik a boldogan, amíg meg nem halnak életet. És akkor jön a félreértésből a konfliktus – itt indul a sztori, és máris alkalmazhatjuk a fentebb bemutatott általános cselekményvázlatot.

Annyira szeretnék már valami mást olvasni, ami meglep, még ebben a zsánerben is, hogy ezt nem is tudtam ezért élvezni. Rutinos olvasóként nyilvánvaló volt, hogy nincs is ennek a házasságnak semmi baja, csak Emma agyában van egy kis gubanc. Egy félreértés. Kommunikációs gond. Amit csak kibeszélni kellene, aztán minden rendbe is jöhetne.

Ez olvasóként annyira nyilvánvaló, hogy hiába a komédia, engem irritált a konfliktus. Még jobban az agyamra ment Emma, aki elvileg egy értelmes nő, itt mégis mintha nagyon komoly IQ pontokat vesztett volna. Egyszerűen bután viselkedik, és az a sok nyavalygás… ha valamitől a falnak megyek, az önsajnálat, amiben Emma itt jeleskedik. Miért nem csinál valamit ahelyett, hogy azon kesereg, mennyire oda az élete?

Mindezek miatt azok a viccesnek szánt helyzetek, amelyekből a nő ki- és bemászkál, nekem nem viccesek lettek, hanem idegesítőek. Agyilag érzem, hogy ez komédia, nevetni kellene. Tipikusan olyan a nő, ahogy egy féltékeny feleség viselkedne. Ilyen szempontból hiteles a sztori, de akkor is fájt. Miért kell az embernek a saját ellenségének lennie?

A végére kiderül az igazság, ami szintén olyan csavart hoz, amit fárasztónak éreztem. Legalább kis utalás lett volna rá, mert így nagyon úgy éreztem, hogy Emma még annál is idiótább, mint amilyennek a regény közbe tűnt.

A stílusa a szerzőnek női regényes. Nem mélységet keres, szórakoztat. Ebben sikeres is, egy nagyon könnyen olvasható, könnyen felfogható, limonádé női regényt hozott össze. Mesénél kicsit realistább, de még így is beletenném a mese felnőtt nőknek kategóriába. (Az, hogy 45 évesen tervezi a második babát… kb. annyira mese, mint Bridget Jones családalapítása.)

Akinek rááll az agya, és nem idegesíti Emma agybaja, annak jó kis kikapcsolódás lehet.

R. Kelényi: Egy hajszálon múlt - Mint női komédia: 65% a szituáció abszurd, de pszichésen hihető. Vicces, néhol erőltetett.

Szubjektíven: 45% nagyon kierőszakolt a konfliktus, és Emma önsajnálata nagyon idegölő.

Cím: Én, a gyilkos

Szerző: Max Manning - nálunk ezzel a kötettel mutatkozik be. Siker esetén Fenton felügyelő következő ügyei is érkezhetnek sorra.

Műfaj: thriller

Cselekmény: adott egy sorozatgyilkos, aki az áldozatairól készít két felvételt. Az egyiket, amikor még élnek. Majd egyet a holttestről. De egy vírus mindig letörli őket a netről, mielőtt Fenton felügyelő nyomra bukkanhatna. A gyilkos munkája egyre népszerűbb, egyre többen követik figyelemmel, és lassan már nem is véletlenszerű az áldozatok kiválasztása. Fentonnak már személyes érdeke is, hogy a nyomára akadjon.

Várható megjelenés: talán ősszel

Miért várós?

- Tetszik a tematika. A neten keresztül közvetített gyilkosság, amit a nyomozó igyekszik megakadályozni.

- Kint szép sikerei vannak, kideríthetjük, miért.

- Még sok mindent nem tudni róla, érdekel is, pontosan milyen.

Kamaszos, nyomozós, halálos, titkos.

Az 1960-as évek, amikor a gyerekek sokkal szabadabban mozoghattak még. Felpattantak a kerékpárjukra, és nyáron övék volt a világ. A jó barátok is ezt tervezik a nyáron, 11-12 évesen. Ám nem várt veszedelem csap le rájuk és a városukra: az egyik kis társuk eltűnik, majd élőholtan látják újra, amit nem tudnak kinek elmondani. Egyes felnőttek furán viselkednek, mások visszajönnek a halálból, és gonoszak. A fiúk megfogadják, kiderítik, mi folyik itt. Az eszes Duane felfedezi a Borgia harang legendáját, és a fiuk lassan képesek szembeszállni az ellenük törő erőkkel. Egyre több múltbeli esemény nyer értelmet, és egyre többet tudnak. Szentelt vízzel, tűzzel, egy tervvel készülnek a nagy összecsapásra, miközben a lények sem tétlenkednek.

A horror zsánerén belül is külön kasztot képvisel, amikor gyerekek kerülnek életveszélybe, olyakor természetfeletti, máskor egyéb veszedelem miatt. Mivel itt a természetfeletti az ellenfél, nekem hamar be is ugrott Stephen King klasszikusa. Az. Nagyon nem akartam, de egyfolytában ezzel hasonlítgattam össze Simmons kötetét.

A cselekményben nem is kevés a hasonlóság. Mindkettőben van egy eltűnt kisgyerek, amit majd egyre több furcsaság követ. Mindkettőben egy csapat gyerek fog össze, és menti meg a várost a szörnyűségektől, miközben a felnőttek tehetetlenek és érthetetlenek. Bár a tényleges cselekményben nem hasonlítanak, más jellegű a gonosz és a segítői, máshogy harcolnak ellene, de akkor is, az esszenciája nagyon hasonló.

A történet végig pörög, és nagyon sok szálon fut. A baráti társaság minden tagja megkapja a maga fejezetét és kalandját, ha egyik-másik jobban ki is emelkedik a többi közül. A számomra egyik legérdekesebb Duane szála volt, akiben Artemis Fowl elődjét fedeztem fel. Ő még gyerek annyira, hogy higgyen a természetfelettiben. És van olyan okos, hogy le is tudja nyomozni. Éppen csak küllemükben nem egyeznek meg – Duane kövér, akinek egyértelműen az agya az erőssége. De emlékezetes az is, ahogy Mike a nagyanyja egykori udvarlóját nyomozza le, vagy Jim Harlen, aki merészen falra mászik, aztán a kukában köt ki.

Erről most rájöttem arra is, hogy egy kis fekete humor is megcsillan a lapokon. Ugyan alapvetően inkább a feszültséget és az ijesztő elemeket adagolja a szerző, de mivel kiskamasz fiú hősei vannak, néha egy-egy könnyedebb pillanatot is kapnak. Pl. amikor Jim azon viccelődik, hogy mivel a zuhanásban elvesztette az emlékeit, még akár az is lehet, hogy nem esett, hanem a barátai ütötték le egy lapáttal, aztán dobták ki a kukába.

Kicsit vacillálok is, hogy ez horror vagy inkább thriller. A vége már inkább horror, az eleje inkább thriller. Ott még nem látjuk a szörnyűségeket, csak érezzük, hogy valami nem stimmel. De aztán egyre több minden kiderül, egyre több rémség bukkan fel.

A srácok kapnak annyira egyedi karaktert, hogy külön és csapatban is működjenek. Mondjuk, nekem jobban tetszett, amikor közösen gondolkoztak és találtak megoldást, de egyénileg is haladtak. Nem túl bonyolult jellem egyik sem, de sokfélék és hitelesek.

Tanulságot nagyon nem lehet ebből a kötetből leszűrni. Simmons stílusosan szórakoztat és ijesztget kicsit, újabb emlékezetes nyomozó gyerekcsapatot találva ki.

Simmons: Dermesztő nyár - Mint thriller: 80% horror és ifjúsági elemekkel kevert, hangulatos, szórakoztató regény.

Szubjektíven: 70% tetszett, de folyton King és „Az” jutott róla eszembe. Atmoszféra pipa.

Varázslatot visszahozó, lázadós, harcos.

Orisa földjén egykor virágzott a mágia. Sötét bőrű, fehér hajú művelői hatalommal bírtak, és belőlük lettek az első uralkodók is. De ahogy a mágiát önkényesen, magukért kezdték használni, lassan elvesztek a képességek. Olyannyira, hogy akikben maradt varázs, gyűlölet tárgyai lettek. 12 éve a király parancsba adta, hogy minden mágussal végezni kell. Generációkat irtottak ki, csak néhány gyermek maradhatott életben, akik már nem fértek az erejükhöz. Ilyen lány Zelie is, aki a mindennapi megélhetésért küzd. Ám egy nap a piacon rejtélyes lány kéri a segítségét. Amari a király lánya, aki megszökött a tekerccsel, mellyel van remény a mágia visszahozására. A két lány és Zelie bátyja nagy kalandra indulnak, ereklyéket kutatnak és készülnek a szertartásra. Ám Inan herceg a nyomukban van, aki már szinte mindent feláldozott, hogy apja hű fia legyen. Talán a húgát is fel kell?

Tomi Adeyemi sikeresen egy új hangot hoz a YA fantasy világba. A leggyakrabban a nyugati civilizáció misztikus lényei szerepelnek: vámpírok, tündérek, farkasemberek, angyalok, boszorkányok, istenek gyermekei. De a kenyai-amerikai írónő a régi Afrika szellemeit idézi fel, amivel nem nagyon találkozhattunk még regényben.

Bár egy fantasy helyszínt használ: Orisa földjét, nem nehéz egy afrikai országot beleképzelni, ahol törzsek vannak, és minden fölött egy király. Ahogy élnek, a falvak, a királyi udvar, a ruháik, mind azt a lépet idézték fel bennem, ahogy egy Fekete Afrika szívében levő, régebbi korszakbeli országot elképzelek.

Tetszett, ahogy a mese és a valós elemek keveredtek benne. Mert eddig arról írtam, mennyire autentikusnak éreztem az afrikai környezetet, miközben ez egy fantasy regény is. Mágusokkal, varázslattal, áldozatokkal. De mindezeket olyan finoman és arányosan keveri össze, hogy szinte könnyebben olvastam ősi mítosznak, mint fantasynak.

Adeyemi nagyon jó atmoszférateremtésben, és van is hangulata a könyvének. Kicsit más, mint amit megszoktunk, de ez kifejezetten előnyére válik.

A cselekmény is pörög, folyamatosan adagolja a kalandokat és a történéseket a szerző. Ezt feldobja azzal is, hogy nem egy elbeszélője van, hanem Zelie, Inan és Amari osztoznak a fejezeteken. Talán Zelie a leginkább kiemelt, de ez nem megy a másik kettő hanyagolására. Olyannyira, hogy szerintem Inan herceg a regény legizgalmasabb karaktere. Hozzá képest a két lánynak egyszerű a sorsa: tudják, mi a helyes és mennek érte előre. Erősek, jók, ők a hősök. Inan viszont küzd magával, a neveltetésével, tulajdonképpen az egész srác egy nagy önellentmondás és zavaros massza. Meg akar felelni az apjának, elhiszi, hogy az apja módszerével kell megmentenie a világukat. De aztán elkezdi megkérdőjelezni mindazt, amit tanult. Zavar van a fejében, válaszokat keres, de nehéz változni. Mert ő már rengeteg áldozatot hozott, és ha most vált, mindazok értelmüket vesztik. Ugye, hogy ő sokkal izgalmasabb, mint a példaszerű hősnők?

Ha valamibe bele akarok kötni, az a szerelmi szál lesz. Abban nincs semmi új vagy érdekes, mondhatom, YA tipikus.

Jó regénynek tartom, talán látszik is a fenti sorokból, de igazán nem szerettem. Passz.

Adeyemi: Vér és csont gyermekei - Mint YA fantasy: 70% nagyon erős a stílusa, a világa, a karakterei mélyek és tragikusak.

Szubjektíven: 55% a hangja megfogott, jó a sztori is, és valamiért mégse fogott meg.