Különös hogy Givernyből elvágyódik valaki. Nem gondoljátok? Ám ők mindhárman úgy gondolták, hogy a fala börtön, szép, nagy kert, de rácsok veszik körül. Akár egy elmegyógyintézet parkját. Szemfényvesztés. Festmény, amelynek lehetetlen kilépni a keretei közül. (Bussi: Fekete vízililiomok)

• Mindenesetre – folytatta Matilda – a tudatlant nem úgy értettem, hogy ostoba; mind tudjuk, hogy vág az esze, ha a leckékről és a zenéről van szó. Csak arra gondoltam, hogy akkor sem ismerné fel azt, aki hátba szúr másokat, ha látná, ahogy a véres tőrét a hulla hátába törli.
• Rendkívül érzékletes ez a kép, drágaságom. Aggódnom kellene? (Teller: És boldogan éltek…)

Egy részed örökké ártatlan marad. Az a részed értékesebb az összes többinél. (Kushner: A Mars Klub)

A szavak annyi mindent szétrombolhatnak. És a hallgatás néha annyival többet mondhat. (Wilke: Roofer)

Úgy érezte magát, mintha egy óramutató hegyén egyensúlyozott volna egy idegenhez tartozó múlt és egy elképzelhetetlen jövő között. Különös érzés volt ez olyasvalakinek, aki át tudott lépni az időn. (Jackson: Időjárók)

(…) mindig azok az apró dolgok keltenek az emberben olthatatlan vágyat arra, hogy egy villával halálra döfje élete párját, amelyek miatt annak idején szerelmes lett belé. (Dillon: Minden vágyam)

Nagyon is illett hozzá a környezet: a szoba pont olyan sötét volt, mint ő. (Thalese: Kukkoló motel)

Börtönös, rossz döntéses, kényszerpályás.

Romy jól tudja, többé már nem láthatja a fiát. Ahogy évek óta nem láthatja. Mert volt egy férfi, aki követte és figyelte. Aki elől elköltözött, de a férfi visszatért. És Romy megragadott egy csavarkulcsot, lecsapott. Többször is. Ő kétszeres életfogytig letöltendőt kapott érte, a bíróságot nem érdekelte, hogy az egzotikus vetkőző lány veszélyben érezte magát. Ők azt látták, hogy ő egy szexmunkás, aki drogozik is. Szerintük a fiának jobb lesz nélküle. A börtönben is kialakul egy közösség, íratlan szabályokkal. Soha nem kérdezheted meg, a másik miért került ide. Ám van egy oktató itt, aki sajnálja őket, aki tesz nekik egy-egy szívességet. Romy tőle reméli, hogy megtudja, hogy van a fia, kihez került.

Rachel Kushner a kortárs amerikai irodalom feltörekvő csillaga, akinek eddig három regénye jelent meg. Kapott már egy tucat díjat, és nagyon jó kritikái vannak. Nálunk a Mars Klub az első megjelenő regénye, ami szintén büszkélkedhet jó pár díjjal és jelöléssel.

De miről is szól ez a regény? Bevallom, én abban reménykedtem, hogy valami thriller alapra lesz felhúzva a történet. Vagy olyasmi lesz, mint az Orange is the new black. De ez más. Sokkal inkább kortárs dráma, mint szórakoztató irodalom.

Mozaikszerűen áll össze a történet, több elbeszélőt és idősíkot kever össze a szerző. Van olyan, hogy egy-egy elbeszélő váltás miatt még a jelen időpontjait is keveri – olvashatjuk az eseményeket az egyik szereplő szemszögéből, majd valamikor ugyanaz az epizód valaki másnak a nézőpontjából is megjelenik.

Szeretem, ha egy regénynek van cselekménye, ha klasszikus értelemben regényszerű. Így ezzel az össze-vissza, nehezen összeálló történettel voltak is gondjaim. Csak epizódokat villant fel, és nagyon nehezen lehetne összehozni, mi történik ebben a történetben. Mert igazából nem sok. A nők próbálják túlélni a börtönt, barátságokat kötnek és emlékeznek. Van, aki tervez, aki még tud álmodni, másoknak már ez sincs meg.

Ebben a regényben nem az a lényeg, hogy mi történik. Hanem a rendszer, ami ilyen sorsba kényszeríti a nőket. Ok, bűnöztek, büntetést érdemelnek. De a rendszer tényleg mindent figyelembe vett? Jogos, amit művelnek velük? Hogy egy anya azt sem tudhatja, mi történt a gyermekével? Nem vádirat a regény, azt azért nem mondom. De felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszernek vannak hibái.

Igaz, megoldások nincsenek benne. Ez nem egy utópia, vagy disztópia. Egy korrajz, ami szembesít a helyzettel, egy börtönkrónika.

A szereplőit igyekszik mélyen és sok oldalról ábrázolni. A bevett technikája, hogy a szereplőt bemutatja belülről a gondolataival, tetteivel, emlékeivel. Aztán megmutatja azt is, hogy a körötte élők milyennek látják őt. Mi meg a kettőből megalkotjuk a saját nézőpontunk róla.

Realista, hiteles történet. Azt értem, miért szereti a kritika. De azt is pontosan értem, nekem miért nem tetszik. Mert nem szórakoztat. Ez csak nyom lefelé, és nekem nagyon hiányzik egy klasszikus eseménysor benne. Feminista szemmel meg nem akarom olvasni. Mert nem tudom azt mondani, hogy a női börtönök rosszabbak. Szerintem egy férfi börtön is pocsék hely.

Ez nagyon nem az én világom, a kortárs szépirodalom kedvelőinek inkább bejönne.

Kushner: A Mars Klub - Mint kortárs: 75% társadalmi problémafelvetés, több idősík használata, összetett jellemek.

Szubjektíven: 30% a cselekményközpontú sztorikat jobban szeretem, ezzel szenvedtem.

5: Falconer: Izabella - a francia hercegnő királynénak érkezett Angliába. A férje elég jóképű, fiatal is, akár boldog is lehetne mellette. Csak éppen olyan hajlamai vannak, amelyek ellentétesek a megszokottal. Születnek gyermekeik, és az asszony eleinte szerelmes is a férjébe, de sokkal gyilkosabb egy udvaronccal küzdeni a szeretett férfiért, mint egy udvarhölggyel. Izabella is egyre vadabb eszközökhöz nyúl, és odáig fajul a helyzet, hogy a trónörökösnek, a pár elsőszülött fiának kell majd rendet tenni a családban és az országban is. Szenvedélyes, regényes, és a magja valóban megtörtént.

4: Harris: Pompeji - egy fiatal mérnök szerelmes lesz, de a vágya tárgya hiába viszonozza az érzelmeit, a társadalmi különbségek úgy tűnik, közéjük állnak. Ám ez pont az a kor, amikor gazdag és szegény, nemes és egyszerű születésű ugyanúgy csapdába esik Pompeji poklában, amikor a vulkán kitör. Hősünk veszélyes akcióba kezd, hogy megmentse magát és a szeretett nőt. Romantikus, kalandos, és közben képet kapunk az ókori Róma mindennapjairól is.

3: Saylor: Róma - monumentális családregény, amely a város alapításától kezdve követi két család történetét, összefonódva a birodalom életével. Az egyes korszakok történetei önállóan is megállják a helyüket, de a két család regényeként is lekötik az olvasót. Lesz itt szerelembe esett Vesta papnő, akinek titkolnia kellett, hogy lett egy szerelemgyereke és csak távolról követhette a kisfiú sorsát. Lesz itt szörnyetegnek csúfolt kitaszított, akire vadásznak majd. Politika, szerelem, birodalmi érdekek - Saylor jobban elemében van, mint Gordianus kalandjai közepette.

2: Cornwell: a Grál-sorozat - a 100 éves háború krónikája egy kis misztériummal keverve. A főhős egy ifjú, akinek súlyos családi titkot kell cipelnie magával. Az ő családjának a feladata a Grál kutatása és őrzése, amiben a kölyök hisz is, nem is. Ő csak túl akarja élni a háborút, ahol egyre nagyobb rangba jut íjászként. Lesznek nagy szerelmei, nagy csalódásai, és monumentális csaták, melyeket meg kell vívnia. Ahogy csak Cornwell tudja: emberi, szenvedélyes, de történelmileg hiteles és monumentális. Már mind a 4 kötet olvasható magyarul is.

1: Manfredi: Az utolsó légió - az olasz szerző egyben történész is, aki elsősorban az ókor nagy történeteit adja közre. Van egy trilógiája Nagy Sándorról is, de a legnagyobb sikere kétségtelenül az Arthur mondakör alapjait feltáró római sztori, amiben összeköti a Római Birodalom és a nagy angol mondakör világát, sokkal elegánsabban, mint ahogy azt a Clive Owen film tette. Ha már itt tartunk, ebből is készült film, de inkább a regényt olvassátok, ezerszer jobb, mint amit filmen szerencsétlenkedtek belőle. Az utolsó római császár fogolyként egy szigetre kerül, de hű tanára és utolsó légiójának parancsnoka összefog, hogy megszöktessék. A barbárok a nyomukban, menekülni kell. A tanár brit születésű, így Anglia felé veszik az irányt, és teremtenek egy legendát. Izgalmas, kalandos, okos, olvassátok!

Történelmi, felnövős, fejlődéses.

Alexandrosz már kisgyermekként is tisztában volt vele, hogy nagy sorsra hívatott. Őszintén hitte, hogy istenek vére folyik az ereiben, és apja volt az, aki megteremtette a makedón világuralom alapjait. Jó katonának, de művelt embernek is neveltette a fiát, akire Nagy Sándorként emlékezik a világ. John F. Kennedy ellenben állandóan azt hallotta, hogy ő mindenben rosszabb, mint a bátyja. Amikor egy IQ teszten magasabb pontja lett a testvérénél, a szülők még reklamálni is bementek az iskolába. Viktória és Ferenc József is egy hatalmaskodó anya szárnya alatt nőttek fel, mindketten sokat tanultak, mielőtt trónra léphettek volna. De máshogy reagáltak az anyai szigorra: az angol királynő kiélvezte a megnyert szabadságát, míg a császár anyja hű fia maradt.

Hahner Péter történész, nem szépíró. Így bizonyára senkit nem lep meg, hogy ismeretterjesztő köteteket tehetünk fel tőle a porcra, és nem regényeket. Díjazom benne, hogy igyekszik népszerűsíteni a történelmet, így rendszeresen jelennek meg olyan munkái, amelyek azok figyelmét is felkelthetik, akiket különben nem izgat a múlt. Tévhitekről, szerelmi háromszögekről, most pedig gyermekkorokról tájékoztat minket.

23 történelmi alakot állít rivaldafénybe, és e személyek jelentős többsége valóban meghatározó személyiség, akiknek a nevét mindenki ismeri. Nagy Sándor, Nagy Károly, Erzsébet és Viktória királynő, Nagy Péter, Nagy Frigyes, a Napkirály, Napóleon, Roosevelt, vagy éppen Sztálin és Hitler. Talán 2 személy van a 23-ban, akik nem olyan közismert személyiségek, mint a fent említett nagyságok (III. Orániai Vilmos és VII. Edward).

A kötetre jellemző, hogy egyszerre szórakoztató és tudományos munka. Igyekszik jópofa anekdotákat feleleveníteni, emberivé tenni a szereplőit. Mesél róluk. Ugyanakkor bőven használ hivatkozásokat, széles forrásanyagból dolgozott, alapos. Törekszik arra, hogy rámutasson az összefüggésekre – az ismert, felnőtt személyiség egyes jellemzői hogyan alakulhattak ki a gyermekkorában.

A szerkesztése is gondos. A kötet egészét nézve lineárisan haladunk előre az időben. Az ókorból indulunk, és egészen a XX. századig vezet az út. Érdekesnek is találtam, hogy mennyivel izgalmasabb az olyan személyek gyerekkorát kutatni, akiktől már nagy távolság választ el minket, akik már legendák. Mert ami róluk fennmaradt, gyakran tényleg csak anekdoták, nem történtek meg valójában. Vagy ki tudja? Lehet, hogy volt alapja.

Egy-egy személyiséget nézve pedig rövid, pár szoros beszámolóval kezdődik, hogy mi volt az adott személy életében elért eredménye. Mikor és mennyit uralkodott, mit adott a világnak. Miért emlékszünk rá. Majd jöhet a gyermekkor, általában a családot és a közvetlen felmenőket bemutatva, majd mesélve a gyermek felnövéséről. Addig a pontig, hogy elindul a világhír felé. Így előfordulhat, hogy valakinek már kamaszként elengedi a kezét, míg másnak egészen a 30-es évekig követi az útját.

Tetszett, hogy ezzel a technikával arra késztetett, hogy olvassak utána még több mindennek. Pl. Franklin D. Roosevelt házasságainak.

Szórakoztató, de tanulságos könyv is, ami sokaknak szerethetőbbé teheti a történelmet.

Hahner: Hatalmasok gyermekkora – Mint ismeretterjesztő: 80% sok hivatkozással, de szórakoztató kötet is, kutatásra késztet.

Szubjektíven: 75% tetszett a koncepciója, a beletett képek és Hahner stílusa is. Érdekes volt.

- Múlt idő - a General Press hozza az új Jack Reacher kötetet.

- A mint aszkéta - a Móra ifjúsági regénye, folytatódik az Sz mint szűz.

- Sötétben - 21. század thrillere.

- Bomlás - Animus thriller, skandináv szerző, de nem skandináv krimi.

- Közös titkaink - történelmi regény a Roosevelt családról a Libritől.

- Assassins Creed: Odisszea - a Fumax folytatja a népszerű játékból készült regényeket.

- Eltörölt fiú - az Európa önéletrajza egy fiatalemberről, akit a szülei keresztény átnevelő táborba küldtek.

- A néma gyermek - Könyvmolyképző thrillere.

Természetesen hét közben jöhetnek meglepetések.

Február

18. Lee: Vezércsel - sci-fi 5/3

19. Lane: A háború jegyesei - történelmi romantikus 5/4

20. Bussi: Fekete vízililiomok - thriller 5/5

21. Thalese: Kukkoló mptel - dokumentumregény 5/3,5

22. Jackson: Időjárók - fantasy 5/2,5

23. Maise: Imádlak Jason Thorn - romantikus 5/1

      Teller: És boldogan éltek... - meseregény: 5/5

24. Wilke: Roofer - ifjúsági 5/1,5

      Dillon: Minden vágyam - női 5/3

Ez volt a 8. heti olvasmánylista.

Családos, problémakezelős, gyereknevelős.

Caitlin számára Patrick egyszer maga volt a tökéletes férfi, a megmentő. A fiatal nő véletlenül esett teherbe, abba kellett hagynia az iskolát, a baba apja soha nem is volt képben. És Caitlin szétszórt volt, megmentőre szorult. Patrick volt, aki segített neki, amikor defektet kapott. Patrick volt az, aki udvarolni kezdett neki, szerette, összerakta. Feleségül vette, fiaként nevelte Joelt, idővel pedig közös kislányuk szerető apja is lett. De valami elromlott, Patrick elköltözött és válnak. A 4 éves Nancy pedig lassan már nem is beszél. Hogy Patrick is a gyerekekkel tudjon lenni, sok időt tölt nénikéjénél. Eve most lett özvegy, és a két kisgyerek kell ahhoz, hogy újra élni kezdjen. Talán a gyerekeknek és a szüleiknek is rá és két mopszlijára van szükségük, hogy visszataláljanak egymáshoz.

Borítókkal és címekkel hajlamos vegyek az eredeti, angol mellé állni. Jobban hangzik, többet kifejez az eredeti cím, ahogy az original borítók is jobban a fogamra valók szoktak lenni. Amit azért hangsúlyozok ki, mert jelen kötetnek milliószor jobb a magyar borítója, mint az eredeti. Ilyet olyan ritkán látok, hogy érdemes rá két mondatot szánnom.

De sajnos, a történetről nem tudok ilyen szépeket mesélni. Egy női regény és egy dráma határán mozog, afféle dramedy akar lenni. De csak akar, mert humora minimális, megható cseppet sem, engem meg egyenesen sokszor megőrjített.

Ami leginkább Caitlin karakterének köszönhető. Én csak azt nem értettem meg, Patrick miért nem hagyta el sokkal korábban, egyszerűen minek jött vele össze. Ez a nő nyavalyog, és van egy olyan idegesítő szokása is, hogy ha tudja is, hogy ő a hibás, éppen rosszat tesz, akkor is ezt a rosszat viszi végbe, és nekimegy, aki segíteni akarna. Közben meg egyszerre sajnálja és gyűlöli magát. Röviden: szánalmas és bosszantó.

Vagy ettől kellene emberinek lennie, és nekem együttérezni vele? Hogy ennyire hétköznapi, nagyon is vannak hibái? Hát, pont olyan hibái vannak, ami engem megőrjít. Ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, én is olyan kontroll freak vagyok, mint Patrick. Nekem is listáim vannak, meg képes vagyok feladatlista szerint élni az életem. És Caitlin csak él bele a világba, és olyan szerencsétlen meg szervezetlen…

A regény másik szála Eve felépülése a gyászból. Azt egy fokkal jobban toleráltam, csak éppen nem tetszett, ahogy elkezd tipikus nyálregény irányba elmenni. Mert persze a halott férje emlékiratain dolgozó kutató kellően helyes és vonzódik a nőhöz…

Amivel eladnák, a kislány és a kutyák, csak nagyon töredéke a cselekménynek. De lélektanilag ezt éreztem a legeltaláltabbnak, ahogy a gyerek logikáját vissza tudja adni Dillon. A beleerőszakolt cuki faktor se irritált, mert különben elhittem neki a két gyerek karakterét.

Stílusában egy szentimentális romantikus regényt képzeljetek el. Érzelmekre koncentrál, bőven kifejt mindent. Szinte már túlírt. (Nálam az is egy mínusz pont, hogy nagyon kevés a cselekmény, bezzeg Caitlin sirámai rengeteg oldalt kitesznek.)

Igaz, egy rész nincs kifejtve. A történet vége Caitlin és Patrick részéről. Nem mesélem el, mi lesz a házasságukkal, de annyira derült égből villám, hogy minden volt, csak hiteles nem.

Ez ma a csalódások napja. Se a Roofer, se ez, nem tetszett.

Dillon: Minden vágyam - Mint női: 60% kis konfliktusokat növel hatalmassá, emberi szereplőkkel, kellő cuki faktorral.

Szubjektíven: 40% egy-egy szereplő sorsa érdekelt, de én annyira utáltam Caitlint…

Kamaszos, lázadós, tetőn mászkálós.

Alice 16 éves kamaszlány, egy német középiskolás. Elég magányos természet, egy igaz barátja van, Nasti. De valami megváltozott, barátnője egyre többet hanyagolja, és mással van elfoglalva, még az iskolából is lóg. Mikor Alice is a titok tudójává válik, egyszerűen nem érti, mibe keveredett barátnője. Szerelmes lett egy Trasher becenevű fiúba, akinek az a hobbija, hogy építkezési területeken és tetőkön mászkál. Ezeket videózza és posztolja is. Ő egy roofer, aki harcban áll egy másik helyi tetőmászóval. Ahogy egyre jobban megismeri Trasher és bandája világát, a kíváncsiságát egy Nik nevű fiú kelti fel, akivel jókat lehet beszélgetni, és akinek roppant titokzatos a múltja is. De van a lánynak helye közöttük?

Lehet, hogy az a baj, hogy ez a roofer kultúra tőlem teljesen idegen. Elképzelni nem tudom, hogy építkezési területeken mászkáljak rudakra meg darukra, de még a tetőkön való sétálgatás is borzolja az idegeim. Tériszonyom van, na. Nekem kész szenvedés volt a Kötéltánc című film azon része, amikor bűvészünk a két torony között sétálgatott, pedig amúgy nagyon szeretem azt a filmet. (És ha leszámolom a tériszonyom, akkor még azt is el tudom ismerni, mennyire látványosan megcsinálták.)

De itt olyan kamaszok vannak, akik azt élvezik, hogy életveszélyes helyeken és magasságokban mászkálnak. Miért csinálják? Hogy azonosuljak velük? Azt az agyammal valahol felfogom, hogy ez nekik a szabadság netovábbja. De átérezni nem tudom.

Így talán Alice kellett volna, hogy az legyen, akivel azonosulni tudok. Mert neki is teljesen idegen ez a világ, és szerinte is felelőtlenség így kockára tenni az életet. Miért? A magasságért? De még ez se ment, mert Alice karakterével se tudtam mit kezdeni.

Ő egy szemlélődő, elég unalmas figura. Kimerül annyiban, hogy félti a barátnőjét és elkezdi érdekelni Nik. De mire bármelyik szálon történne valami, vége is a könyvnek.

Pedig, érzek benne több lehetőséget, el nem mondott történeteket. Nik sztorija, aki valahogy utcára került. Trasher, aki valahogy és valamiért kikötött ezen az életpályán. De ezeket nem mondja el a szerző, még csak utalások sincsenek. Mintha lenne egy jobb történet a leírtak mögött, amiből aztán semmit nem tudunk meg.

Nasti szerelmi története abszolút vérszegény. És nem tudom, célt ér vele-e az írónő. Egyáltalán, mi a cél? Mert az, ahogy a lány teljesen alárendeli magát, és tényleg bolondul a szerelembe, nekem nagyon ellenszenves. De nem éreztem úgy a regény hangjából, hogy ő negatív példa lenne. Akart ezzel egyáltalán mondani valamit Wilke?

A drámája is vérszegény. Talán nem nagy spoiler, hiszen a regény első fejezete is azzal indul, hogy valaki leesik. Azt persze nem mondom el, ki. De látjuk ennek az utóéletét is a kötet végén, és nem éreztem úgy, hogy bárki bármit is tanulna a történtekből, vagy igazi súlya lenne a zuhanásnak. Ha meg kellene mondanom, hogy a szerző szerint követendő vagy kerülendő példa a roofer életmód, nincs válaszom.

Az egyetlen, ami olvastatja a kötetet, kicsit a stílusa és a szerkesztése. Rövid, gyorsan olvasható fejezetei vannak abszolút hátköznapi nyelven.

Nekem csalódás, sokkal jobbat vártam ennél. Untam is, meg cél hiányérzetem van.

Wilke: Roofer - Mint ifjúsági: 40% kevés cselekmény, kevés tanulság, de a formája és nyelve fiatalos.

Szubjektíven: 10% nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, és nem is értettem, miről szól.