A regény eredeti szerkezete zseniális, meg sem próbálom visszaadni. A gyilkossági nyomozás 13 napja a regényidő, ami alatt az öregasszony megfigyel és elmélkedik. Az idősíkok, cselekményszálak váltakoznak a szereplőkkel. Helyette én most időrendi sort adok, és a vége poént lelőve azonnal logikai rendbe teszem az eseményeket.

A nagy trükk az, hogy a három nő: Fanette, Stephanie és az öreg elbeszélő ugyanaz a karakter. A férje halála – meggyilkolása – után ad magának egy kis időt, és emlékezik. Direkt úgy van elmondva a sztori, mintha a három történetszál egy időben játszódna, pedig hosszú évek választják el őket. Csak vannak elemek, ami miatt tökéletesen egybemoshatónak tűnnek. Mint a Neptune nevű kutya, akivel minden fontos karakter kapcsolatba kerül. Aztán persze ennek is megtudjuk a magyarázatát: a nő minden kutyáját ugyanígy hívja, és ugyanolyan fajta is. Így a három Neptune kutya három különböző állat, de ezt csak a végén érted meg.

Fanette a nő 13 évesen. Aki mindig tudni akarta, ki az apja, de az anyja soha nem mondta el neki. Arra biztatta, legyen jó és szófogadó, rendes lány álmok nélkül, akkor nem jár úgy, mint ő. De Fanette mert nagyot álmodni. A legtehetségesebb festő volt az iskolában, és festménnyel készült egy nagy versenyre, amivel nem csak sok pénzt, de egy 3 hetes alkotótábort is nyert volna. A kiutat Giverny gyönyörű, de fojtogató világából. Az anyja persze hallani sem akart erről, és megtiltotta a festést és a versenyt is.

Fanette a folyó partján, titkon festett. Egy idősebb amerikai, James lett a mentora. Aki egyszer csak eltűnt, és mivel senki nem ismerte, azt hitték, csak a kislány képzeletbeli barátja volt. Fanette szivárványszínű tavirózsákat festett, beavatva két kis barátját is a titokba. Vincent és Paul két korabeli fiú voltak, akik mindketten vonzódtak is a csinos és tehetséges lányhoz. Amikor a leadási határidő volt, Fanette az anyja miatt nem tudott elmenni a festményért. Pault kérte meg, hozza el. De a fiú holtan, megfulladva került elő. Fanette ekkor mondott le örökre a gyerekkori becenevekről is: minden barátjának híres festők nevét adta, de már nem. Ő újra Stephanie lett, Paul igazi neve Albert volt, és Vincent Jacques.

23 évvel később, Stephanie már 36 éves és Jacques felesége. Mivel magát okolta Albert haláláért, többet nem festett. Tanárnő lett, és a helyi iskolában tanított. Morval egykor az osztálytársa volt, nyílt titok volt, hogy el akarta csábítani a környék szépét, de Stephanie nem kezdett viszonyt vele. Hű volt a férjéhez, akit ha nem is szerelemmel szeretett, de megvolt vele. Gyereket szeretett volna nagyon.

Morval azonban holtan kerül elő, leszúrták. Laurenc Serenac érkezik kinyomozni az esetet. A nem egészen 30 éves, jóképű férfi és a szép Stephanie azonnal vonzódni kezdtek egymáshoz. Laurenc meggyőződése volt, hogy Jacques a gyilkos, féltékenységből. De nincs közvetlen bizonyíték, és Stephanie alibit nyújtott a férjének. A nyomozónak el is mondta, ha a férjét lecsukják, mellette kell maradnia. Kijuttatta a börtönből, mert nem hitte, hogy képes lenne gyilkolni, és így elhagyhatta. Jacques kijött, és Stephanie megmondta neki, hogy elhagyja. Azonnal randit is adott a rendőrnek, együtt akartak elmenni innen.

A találkára azonban Jacques előbb érkezett, mint Stephanie. Fegyvert fogott Laurencra, de nem őt lőtte le, hanem Neptune-t, a barátságos kutyát, aki még vadászni is eljárt vele. Elmondta, neki Stephanie a minden. Nem hagyhatja el, előbb öli meg a nőt, és magát is. Így Laurenc ír egy szakítólevelet és elmegy. A gyilkossági ügyet is félbehagyja, megoldatlan akta lesz belőle. Stephanie összeomlik, Jacques mellett marad és beletörődik, neki ennyi jutott.

40 évet él le Jacques mellett, gyermekük nem született. Jacques boldog volt, Stephanie meg elhitette magával. De most Jacques haldoklik, és azt kérdezgeti, boldog volt-e vele a nő. A halálos ágyán megvallja, hogy egész életét annak áldozta, hogy biztonságba tartsa a nőt. Háromszor is ölt miatta. Az első James volt, aki biztatta, hogy fessen és nevezzen a versenyre. De Jacques nem hagyhatta, hogy a lány elmenjen innen. Majd Albert, aki elhozta volna a képet a versenyre. Először csak a képet akarta tönkretenni, de Albert harcolt érte. Így ő is kést kapott, majd vízbe fujtotta. Stephanie le is mondott a festésről, hiszen magát hibáztatta Albert balesetéért, aminek mindenki hitte az esetet. Majd Morval, Laurenc jól érezte, tényleg ő volt. Féltékenységből. Mert a gazdag Morval Stephanie-t akarta, és tartott tőle, hogy a pénz, a szabadulás esélye elvinné innen a feleségét. De a legveszélyesebb Laurenc volt, aki majdnem el is vitte innen. Elmeséli, hogyan üldözte el innen a férfit.

Stephanie özvegy, és már csak elmenni akar. Megszervezi, hol akasztja fel magát. De mielőtt megtenné, autó érkezik. A járásáról megismeri az idős férfit: Laurenc jött vissza. Stephanie elindul hozzá. Erre már Laurenc is tudja az igazat, már nyugdíjasként rájött a teljes történetre.

Mesés, életutas, kosztümös.

Agnes most a kastélyban él két lányával, hálás a sorsnak. De a fülébe jutnak, milyen hírek terjednek. A népnyelv gonosz mostohává faragta, a lányait csúfságokká, akiktől Henrik herceg mentette ki Ellát, a gyámleányát. Már most mesévé alakul Elfilda története és házassága, amiben nekik jut a gonosz szerepe. Így, leginkább csak magának, papírra veti a történetét. Elmeséli, hogyan született egy szegény paraszt kisebb lányának, akit anyja halála után mosónőnek adtak. Keményen dolgozott, és a zárdában elcsábult az apátnő gyámoltjától. Mikor terhes lett, mennie kellett, de feltalálta magát kint. Míg Fernan az apátnő ügyeit intézte, ő felfejlesztett egy sörözőt és jól gazdálkodott. Férje halála után újra cselédnek kellett állnia, és a kis Elfilda dadája lett, akinek nemes apja feleségül is vette a neje halála után. A kis Ella gyönyörű lánnyá serdült, akit Agnes igyekezett az életre nevelni. Senki nem gondolta, hogy majd a király egyik fiának szeme akad meg a lányon, és elindul Hamupipőke meséje.

Már az elején volt egy nagy, pozitív meglepetésem. Ha ennyire átírnak egy mesét, és szemszöget váltunk, akkor fordulni szoktak a szerepek is. Pl. olvastam olyan Hófehérkét, melybe a gonosz mostoha igazából egy nemes hölgy volt, aki gondos királynőként igyekezett óvni a vámpír Hófehérkétől a királyságot, aki többek közt apja haláláért is felelős volt.

De Danielle Teller nem fordítja ki ennyire az eredeti mesét. Itt nem lesz a jó a gonosz mostoha, és Hamupipőke se ármánykodó rossz. Sokkal finomabb, de izgalmasabb is, amit ő írt meg. Egy olyan verziót, melybe valósan vannak ott a mese elemei, amikből aztán a népnyelv mesét faraghatott. Mintha egy reális, középkori történet lenne, amit aztán később mesésítenek. Közel olyan jó lett, mint amit Cornwell tett az Arthur mondakörrel. Mintha a mese mögötti valóságra látnál rá, nekem nagyon tetszett is. Plusz, szerintem az is mindig izgalmas, hogy jön létre egy mese.

Egy példát mondok: a kis Ella a szép, új ruháit is leszórta, hagyta elmocskolódni. Ezért egyetlen napra Agnes a mosónő mellé rendelte, hogy megtudja, milyen a házimunka, amit a cselédeknek miatta kell végezni. Ebből lett az a mese, hogy cselédként dolgoztatta a lányt.

Ha megfosztjuk a mesei utalásoktól a kötetet, akkor is egy izgalmas, szinte történelmi regényt kapunk. Amiben van egy nő, akinek többszörösen hátrányos helyzetből kell boldogulnia az életben. Szegénynek születik, és a gazdagok mindig ki tudják ezt használni. Sokkal érzékletesebben és átélhetőbben megismertem ebből a regényből, mit jelentett a hűbéresi rendszer, mint a történelem tankönyvekből. Életszerűbb, átélhetőbb.

Agnes, Elfiba – becenevén – Ella alakjában is érdekes női alakokat rajzolt meg a szerző. Megfosztja őket a mesés egyszerűségtől, sokkal összetettebb és emberibb alakok lettek. Nagyon jó lett, pl. ahogy Agnes tisztességgel neveli a férje lányát, miközben szeretni mégsem tudja: mert mindig van benne egy tüske, hogy a lánynak túl sok minden megadatott. Már kislányként is gyönyörű, gazdag úr lánya is, míg saját lányai a paraszti sorstól és a külsejük miatt is hátrányba kerültek. De eredeti Ella jelleme is.

Jó a szövege, kifejezetten olvasmányos és van humora is. Jó volt olvasni.

Határozottan tetszett ez a kötet, simán többször olvasható is.

Teller: És boldogan éltek… - Mint meseregény: 85% okosan realizál, és hihető hátteret ad. Jó karakterek, olvasmányos.

Szubjektíven: 90% tetszett, mennyire arányos. Nem teljesen átír, csak racionalizál. Korrekt.

Szerelmes, filmforgatásos, házasodós.

Olive még csak 6 éves, amikor új szomszéd költözik melléjük. Ott is van egy gyerek, egy kisfiú, Jason. Olive már akkor, gyerekként teljesen elvarázsolódik tőle, és arról álmodik, egy nap házasok lesznek. Ám Jason a bátyja haverja lesz, aki a lányban egyfajta kishúgot lát csak, és kamaszként el is költözik, amikor anyja halála után az apjához kerül. Olive soha nem tudta kiheverni, amin nem segített az sem, hogy Jason őrületes karriert csinált. 27 éves korára Hollywood egyik nagy ígérete, aki dögös is, tehetséges is, nőfaló is. Olive ír egy sikerregényt, aminek a filmesítéséről tárgyal. A kinézett főszereplő pont Jason. Akinek pont van egy botránya, és a PR szerint kell neki egy kellékfeleség. Olive pedig esélyt kap arra, hogy imádata tárgya végre nőként is felfigyeljen rá.

Nem a regényhez tartozik igazán, de annak kapcsán jutott ez eszembe, és egyszerűen nem bírom magamba tartani. Valaki mondja meg nekem, mennyire normális az, aki Olive-nak keresztelteti a lányát? Itt konkrétan az agyamra ment, hogy egyfajta becenévként szolgált a lánynak a kis, zöld bogyó, illetve bogyóka. Miért nem lehetett Olivia? Mert ez a Bogyóka nem aranyos, nem kedves, hanem idegölő!

De nyugalom. Annyi minden nem tetszett ebben a regényben, hogy a hősnő az egyik legkisebb bajom. Soroljam, mi minden gond van vele?

1: már megint összekeveri a regény a szerelmet a vággyal. Olive gyerekként azért figyel fel a szomszéd fiúra, mert helyes. Már felnőtt nőként is azt hallani tőle és a barátnőitől, hogy milyen helyes, szexi, micsoda hasizma van és mennyire jó vele a szex. Nem mintha Jason ennél mélyebb érzelmeknek adna hangot. Ok, ő azért annyit megjegyez, hogy Olive egyben barát is, akivel bármiről beszélhet, és tudja, hogy nem a pénzére hajt. Itt jegyezném meg, hogy a mélynek nevezett beszélgetéseik is nagyrészt flörtölés. Egyik szereplő se hitette el velem, hogy szerelmes a másikba. Vonzódnak egymáshoz, jó a szex és ezt konzekvensen szerelemnek nevezi az írónő.

2: a cselekmény szinte nulla, és még ismerős máshonnan is. Valentin-nap körül meséltem nektek a Hétköznapi feleségek sorozatról, melynek köteteibe egy érdekházasság válik igazivá. Itt ugyanez az alapkoncepció, csak éppen a pár nem ismeretlen egymásnak, hanem gyerekkori barátok. Igazából rendes cselekményt ki se tudok emelni, mert arról szól, hogy kerülgetik egymást, megjátsszák, hogy házasok és szerelmesek, majd jön a forró viszony, ahonnan már igazinak tekintik a frigyük. Még a kötelező konfliktus, ami kicsit mérgezi a boldogságuk is, akkora idiótaság, hogy fáj.

3: a karakterisztika egy nagy nulla, és a jellemfejlődés kb. annyira hiteltelen, mintha Hókuszpók hirtelen Törpvédő Aktivista lenne. Jason, aki a legyet is reptében nőcsábász, akinek a nyilvános szex is belefért, hirtelen mintaférj lett? Olive meg… nem is tudom, milyen. Tulajdonképpen egyetlen jellemzője van: gyerekkora óta Jason párja akar lenni.

4: a szöveg is érdektelen. A flört is unalmas, a szex leírása már szinte anatómiai pontosságú. Ez nem szexi vagy szenvedélyes, csak szimplán leíró.

Nekem nagyon nem tetszett, semmi újat nem ad a zsánernek, és sztorija is alig van.

Maise: Imádlak, Jason Thorn - Mint romantikus: 15% tipikus, csajos, erotikus nyálfolyam. A történet, a karakterek tipikusak.

Szubjektíven: 10% még a filmes háttérvilág, ami érdekelne is, az is bugyuta benne. Irritáló!

Egyszer volt egy regény, amit kiadtak. Majd jött egy film, és egy újabb borító. Megy a párosítás?

És:

Megoldás: Tovább!

Időutazós, múltat átírós, küzdelmes.

Tobias átlépőnek született, és egész életében arra képezték, hogy a király szolgálatába állhasson. 15 évesen megkapja a hívást – el kell köszönnie a szerelmétől és a démontól, aki szintén kötődött a fiúhoz. A király nem mindennapi feladatot szán a fiúnak: utazzon vissza 14 évet, mielőtt kitör a háború, ami most elpusztítja a világukat. Adjon olyan tanácsokat, mellyel át lehet írni a jövőt! Nagy áldozat, Tobias életéből 28 évet kell feláldoznia, de elvállalja a feladatot. A múltban azonban semmi sem a tervek szerint alakul: a király ellen egy másik átlépő merényletet követ el, és a kisbaba hercegnő az egyetlen, akit sikerül megmenteni itt. A megváltozott jelenben a démon érzi, hogy valami más lett. Tobias szerelmét beszéli rá, hogy eredjenek a fiú nyomába, állítsák vissza az idő rendjét.

Egy jó időutazásos sztori fantasy történetbe ágyazva? Láttam rá esélyt, hogy ez tetszene nekem. Filmen szeretem azokat a sztorikat, amiben a főszereplő bekavar az idő rendjébe, aztán rá kellett döbbennie, hogy az esetek 90%-ában többet árt, mint segít, amit összehozott. Ha ezt elképzelem egy eleve fantasztikus környezetben… oké, azért arra nem vennék jegyet, hogy a tündék feltalálják az időutazást, és a Gyűrű szövetsége még Szauron felemelkedését és a Gyűrű megszületését menne vissza megakadályozni.

Az Időjárók, túlzással ugyan, valami ilyesmivel operál. Egy háborút kellene megakadályozni, aztán persze kiderül, hogy nem jó ötlet bekavarni az időbe. És az a legkisebb bajom a történettel, hogy a fantasy világba időutaznak. Teljesen jól beleillik a világképe, annak meg van benne ágyazva. Főleg, hogy más időutazós képességek is vannak, mint a feszítés vagy az áthatolás. Ok, tudom, regényismeret nélkül ezek semmit mondó fogalmak nektek, de a lényeg az, hogy ki van találva, hogy fér el a sci-fi elem a fantasy földön.

A gond inkább az, hogy ezzel nem tud mit kezdeni a szerző. Nem lesz izgalmas, vagy érdekes a sztori, amit ebből a két világból kihoz. Sima menekülés a merénylő elől. Azt kell mondanom, a Terminátor filmek valami nagyon hasonlót milliószor szórakoztatóbban csinálnak. Az időutazás tematikája, az áldozata ötletes, de a konfliktusok és a drámai tetőpontok, se az érzelmiek, se a harcosak, nem ütnek. Nem volt okos a sztori, ami szintén egyike a fájó pontjaimnak.

Nincs semmi epikus benne, legfeljebb a világa hatalmas. Rengeteg nép, rengeteg képesség, amibe fejest kell ugrani. Van ugyan a kötet végén egy kis kivonat, de közel sem elég ahhoz, hogy minden előismeret nélkül megismerjük a királyságokat, népeket, képességeket. Menet közben kell ezeket felszedni, leginkább félszavakból. Azt nem szerettem.

A karakterek alig fejlődnek. Sőt, inkább azt mondom, nem fejlődnek. Vannak a jók, meg a rosszak, ők csatáznak egymással, és ennyi. Valami nagyon ütős cselekmény kellene, hogy ez így működjön. De nincs.

A szöveg se nyűgözött le. Nem láttatta velem ezt a más világot, nincs se szaga, se színe. Nincs bölcsesség vagy szépség a sorokban. Olyan… átlagos. Vannak sokkal rosszabbak, de messze jobbak is.

Keresnem kell valami jobbat, mert ez nagyon nem volt a fogamra való.

Jackson: Időjárók – Mint fantasy: 50% a világa terjedelmes, a hősei szimpatikusak, de a cselekmény átlagos.

Szubjektíven: 25% röviden: untam. Epikusabbat és okosabbat vártam. A világa se jött be.

Cím: Pókfény

Szerző: Adrian Tchaikovsky – a Fumax sikerszerzője, ez lesz a harmadik regény, amit kiadnak a szerzőtől. Okos, szórakoztató regényeket ír, melyek az agyat is mozgatják.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: A Fény seregei időtlen idők óta harcolnak a Sötétséggel. De van egy jóslat, mely szerint döntő győzelmet arathatnak, ha minden feltétel teljesül. Elindulnak a hozzávalók beszerzésének, de a sötét úr már lesben ál…

Várható megjelenés: Könyvfesztivál, 2019 áprilisa

Miért várós?

• Tchaikovsky jó könyveket ír.
• A fantasy regényeket is szeretem.
• Annyira keveset tudok róla, hogy érdekel milyen lesz.
• Mégis, mi az a pókfény? Azt kell ellopni, és legyőzni vele a Sötétséget?

Hoteles, leselkedős, vallós.

A szerző elismert újságíró, aki rendszeresen jelentet meg riport- és dokumentum köteteket is. Amikor a szexualitás témakörében dolgozik, különös levelet kap. Gerald Foos egy hotel tulajdonosa, aki saját bevallása szerint hosszú évek óta kukkol a motelben. Úgy építette ki, hogy a padlásról mindenhova belásson, és megfigyelhesse a nála megszállókat. Lelkesen jegyzetelt is, amit kész megosztani a szerzővel. Aki elmegy, megismeri a férfit és nejét, megkapja az iratokat. Gerald szociológiai kutatásként fogta fel a leselkedést, és évente statisztikákat is készített a látottakról. Például előjátékról, boldogságról, nemi és faji megoszlásról. Küldetésnek tekintette a hobbiját, amin keresztül kiábrándult az emberekből. Mert sok mocskot látott, nem ezt várta. Idővel Gerald beleegyezik abba is, hogy Thalese megírja a történetét, naplójegyzetekkel kiegészítve.

Aki ebbe a kötetbe belevág, kettőt kap egy áráért. Egyrészt, megkapja Gerald életrajzát, egy pszichés tanulmányt, hogy jutott a férfi ebbe az életbe, egyáltalán milyen ember ő. Másrészt, társulhat a kukkolásba az olvasó a motel tulaja mellé. Ami azt jelenti, hogy akár erotikus dokumentum regényként is olvashatjuk a kötetet.

Thalese igyekszik nem erre tenni a hangsúlyt. Minden szex jelenet köré egy szövegburkot emel, amelyben inkább Foos jellemére és motivációira koncentrál. Igyekszik visszaadni azt a meghasonlottságot, ahogy Foos elítéli a nála megszállókat egyes dolgaikért, miközben abban nem lát semmi rosszat, hogy legintimebb pillanataiban kilesi őket. Pl. nem csak az érdekelte, hogyan szexelnek. Rendszeresen megnézte azt is, hogyan használják a WC-t.

Aminél meg kell jegyeznem, hogy én is ledöbbentem, mekkora állatok tudnak lenni az emberek. Bár Kordos egy kötetében már nyitogatta a szemem a hotelekben megbúvó történetekre, de nekem eszembe nem jutna, hogy egy hotelben, vagy bárhol máshol, a WC helyett a mosdóba vizeljek. Itt meg ez rendszeres, visszajáró probléma. Vagy a bevitt kutya kakálása a szőnyegen, amit pl. fotellel próbálnak elfedni.

Érdekes volt az is, amikor Foos tesztelgette a nála lakókat. Ok, nem etikus, csak pszichológiailag érdekes. Ott hagyott egy bőröndöt, és várta, ki adja le, ki töri fel és mit tesz vele utána. Mondanom se kell, az emberiség megint elbukott. Feltörni, ellopni volt a leggyakoribb megoldása a lakóknak.

De akkor, amivel eladja magát a könyv. A szex. Nem erotikus regény, ahhoz ez túl tárgyilagos. Érzelmek nélkül, pusztán megfigyelve vannak leírva az aktusok és némelyikhez Gerald kommentje. Szinte pontozza őket, és a párokat a szexuális életük alapján besorolja. Jó vagy rossz kapcsolat, életképesek vagy bajok lesznek velük. Okoskodik, ami néha sok is volt az idegzetemnek.

Tuti, sokan a leskelődés, a szex jelenetek miatt veszik kézbe, és ők is megkapják a maguk olvasmányát. Így azt kicsit kétszínűnek érzem, ahogy statisztikával, és a szexuális szokások változásának tanulmányozása felé igyekeznek fordulni. Annyira belemagyarázás abba, hogy a kukkoló miért les ki másokat!

Igazából egyszerre vártam tabudöntőbbet és tudományosabbat is. Elment, de csak elment.

Thalese: Kukkoló motel - Mint dokumentumregény: 60% történet a történetben, furcsán erotikus, különös egy könyv.

Szubjektíven: 50% vannak benne érdekes tények, de végig vártam valami poént. Hiányérzet.