Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Scott: Tónus

Stage Dive 4.

2018. december 02. - BBerni86

Szerelmes, családot építős, párkapcsolati konfliktusos.

Lizzy váratlanul csöppent bele a Stage Dive, egy menő rockzenekar életébe. A nővére az egyik tag szerelme, menyasszonya, majd felesége lett, és vele együtt Lizzy is helyet kapott a csapatban. A lány kiskamasz kora óta a gitáros Ben megszállottja volt, akitől mindenki félti is. Ben nem köteleződik el, neki csak egyéjszakás kalandjai vannak. Ki is teszik a többiek a tabut a lányra, mindenki érzi köztük a szikrákat. De ők barátok lesznek, és egy esküvőn többek is. Ben beszólása miatt azonban Lizzy kidobja a férfit, és pár hónappal később fogja a fejét a terhességi teszt láttán. Ben gondoskodni akar a lányról és a születendő gyerekükről, a banda bármennyire is tonus.jpgkiadjon a helyzeten. De nem megy könnyen: Lizzie ugyan szerelmes, de a férfi mindig ellöki, amikor végre közel kerülnének egymáshoz.

A Stage Dive egy négytagú rock banda, és minden férfi megkapja a maga szerelmi történetét. A 4. rész éppen Ben és Lizzy szerelmi története, de igazából teljesen mindegy, valaki hogyan akarja olvasni őket. Mindegyik történet külön szálon megy, csak éppen mellékszereplőként, boldog párkapcsolatban jelen vannak azok a karakterek, akik a korábbi részekben jöttek össze. De a cselekmény szempontjából semmi olyat nem tesznek, ami miatt ne lehetne akár összevissza is olvasni a sorozatot.

Ami egy nagyon tipikus szerelmes történet, ami csak minimális szinten New Adult. Sokkal inkább erotikus – romantikus, csak mivel a főhősnő egyetemista, még el lehet adni NA regényként is. (Még vigyorogni is tudok azon, hogy a cselekmény elején van a 21. születésnapja a lánynak, hogy a konzervatív amerikai piacon se boruljon meg rajta senki.)

A szerelmi szálat nézve azt a nagyon tipikus cselekményvezetést követi, amit szerintem már fejből fújtok velem együtt: a pár a vonzalom útján összejön, megvannak, összevesznek, nagy gesztussal békülnek, majd még boldogabban élnek tovább. Scott itt ezt kétszer is lenyomja, pontosan ugyanígy. A terhesség az első kör végén jön össze, a második kör végére meg már ott van a kisbaba is.

Ami egy kicsit javítja a helyzetet, hogy a szerkezettel feldobja kicsit a történetet. In medias res vág bele az eseményekbe, a terhességi teszttel, aztán a jelen és a múlt között ugrálva szépen keveri a két romantikus kör szálait. De különösebb figyelmet így sem igényel a kötet – nekem teljesen az a benyomásom volt, hogy akár cserélhető is lenne a két kör eseményei, az se tűnne fel.

Ami nagyon nem tetszett, a nagy konfliktus a regény végére – de a nagy gesztus se volt ínyemre. Butaságon vesznek össze, a nagy gesztus is semmilyen, értelme nem sok van az egésznek, csak valamerre haladnia kell a cselekménynek.

És sérelmezem azt is, hogy úgy éreztem, megint felcserélte a szerző a szerelem és a szenvedély fogalmát. Szexuálisan vonzódnak egymáshoz, szeretnek lepedő akrobatikázni egymással – és ettől lesznek szerelmesek? Nekem hiányzott, hogy megismerjék egymást, alapozzák valamire a kapcsolatuk, ami ne csak a szex legyen. Azért nem pornográf a kötet, nincs túl sok szex jelenet, inkább gyötrődnek, amíg ágyba esnek.

Ha semmi agymunkára nem vágysz, és a románcok tetszenek, ez a te könyved!

 

Scott: Tónus – Mint new adult: 50% az alaptörténet tipikus, de némi szerkezeti játékkal feldobta a szerző.

Szubjektíven: 15% nem az én világom. Nekem túl nyálas és kiszámítható volt, túl szerelmes.

Backman: Életed üzlete

Áldozatos, életet átértékelős, halál közeli.

Egy 45 éves férfi fekszik a kórházban. Rákos, a helyzet súlyos, már a halálra készül. Egyedül van, rég elidegenedett a családjától, csak az üzlet és a pénz érdekelte. Nagy ember is lett. A figyelmét a szomszéd szobában levő 5 éves kislány köti le, aki szintén a halálra készül, erősnek mutatva magát a szüleinek, de titkon a plüss nyulával és akaratlanul a férfival is megosztja a félelmeit, kérdéseit. És az éjjel eljön a nő, akit már életében párszor látott a férfi. Van egy mappája, egy ceruzája, és akit lehúz a listájáról, neki nem lesz több hajnala. eleted_uzlete.jpgBeszélgetni kezdenek, és a férfiban felmerül a gondolat, hogy elcseréli a halálát a kislányéval. Ám a nő ilyet nem tehet: életet lehet cserélni, halált nem. És meg kell mutatnia, miről mond le a férfi, ha megköti ezt az üzletet, így a férfi szembe kell, hogy nézzen az elhagyott fiával.

Van három Backman regény, ami annyira szíven talált, hogy még pityeregni is tudok rajtuk. Pokolian fájnak, de az egy jó fájdalom. Megtisztító, és nem a Purge értelmében. Így a szerző könyveit olvasom, abban reménykedve, hogy egy újabb Ove vagy Björnstad került ki a keze közül. Nem mindig jön be, ahogy írtam is, három kedvencem van tőle eddig.

Karácsony előtt pedig kijött most az Életed üzlete. És komoly gondban vagyok azzal, hogy ez most tetszett nekem vagy sem. Jelen pillanatban, friss olvasmányélményként leginkább bosszús vagyok. Képtelen vagyok azonosulni a történet mondandójával.

De mielőtt ezt kifejtem, kicsit kilistázom, mi működik jól ebben a regényben, mi az, amit a többi Backman történethez hasonlóan ebben is megkaptam:

1: magával visz a szöveg. Backman stílusa tetszik nekem, nagyon könnyen olvasom a szövegeit. Igényes, mondhatni szép. Elbeszélésekre, prózára nem szívesen használom a lírai jelzőt, de egyes esetekben van értelme. Az Életed üzlete is közel van ehhez, önmagában is megéri elolvasni, a szavaiért. (Fel is merült bennem, hogy ez mennyire a fordító, mennyire az eredeti szöveg érdeme, de mivel lehetetlen számomra Backman eredeti nyelven, nem is igazán érdemes több energiát fektetni a kérdésre.)

2: bölcsnek érzem. Olyan rálátással, más nézőponttal ír az életről, a mindennapokról, vagy éppen az áldozatokról, ami nyitogatja a szemeim valami más felé, mint ami belém van kódolva. Ha mindennel nem is tudok azonosulni, gondolkozom rajta, és van, amit nagyon igaznak érzek benne. Még most is, pedig most nehezebben ment a történettel azonosulás.

3: a karakterépítése. Pár vonással is annyira élettel teli, erős karaktereket alkot, hogy valódi ismerősnek érzem őket. Mintha szembejöhetnének velem az utcán. Az Életed üzlete csak egy elbeszélés, de a kislány és a férfi figurája is él a lapokon.

4: az igényes kiadás. Ez inkább a kiadó érdeme, de a kis szöveget képekkel, a töréssel eladhatóvá tették könyvként. Szerintem remek ajándék ötlet lehet karácsonyra.

De akkor, amivel nem tudok mit kezdeni. A történet lényege az, hogy a férfi hagyja magát kitörölni, mintha soha nem is élt volna, hogy a kislányt megmentse. És én nem értem, miért teszi ezt. Egy idegenért. Csak, mert gyerek? Tudom, érzelmileg kellene felfogni, de nekem nem megy. Miért értékesebb egy gyerek élete? És ilyen semmik, lecserélhetők vagyunk? Jaj.

Minden kétségemmel együtt sem bánom, hogy olvastam. De még emésztem.

 

Backman: Életed üzlete - Mint kortárs: 85% tartalmas, elgondolkoztató, szövegében igényes. Szentenciákkal teli, lírai.

Szubjektíven? Gondban vagyok vele. Szépen van megírva, tetszett, de tartalmilag taszít.

Heti meglepetés

meglepi_11.jpgAz IPC megkezdte a történelmi, romantikus regényeit hajtani a karácsonyi piacra.covers_508604.jpg

Az utolsó karácsony Párizsban háborús levélregény, melyben a frontra kikerült fiatalember kezd írni jó barátja húgának, és a levelek jövése-menése közepette, a háború borzalmait sem titkolva a fiatalok szerelembe esnek.

Jó pár évvel később. már öregemberkánt a fiú Párizsba megy, zsebében az utolsó levéllel.

Miért félek előre, hogy szívtörő lesz?

De az Európa is kihozta a Stephen King szerkesztette novellás kötetét, Rettegés a felhők felett címmel. Horror, thriller, borzongás várható!

GameDay

Családban marad

Néha megesik, hogy az író gyereke is írásra adja a fejét. Nektek sikerül a nevek kavalkádjából összerakni a letoltes_9.jpgcsaládokat? Tudtok közös regényt is?

Olivier - Mann - László - Samantha - Stephen - Hill . van Leer - Joe - Merle - Arany - Klaus - Robert - Jodi - Owen - János - King - Thomas - Picoult

Megoldás: Tovább!

Tovább

Borbás: Kék Macska

Kosztümös, szerelmes, mulatós, korképes.

Fiatal lány érkezik faluról Budapestre a XX. század hajnalán. Egy barátnő hívta fel, egy grófi család szakácsnője lehetne. Ám a barátnő távozása miatt Eliza sem maradhat, utcára teszik. A lányt megtámadják, kirabolják, csak egy jóságos jégszállító közbelépésének köszönheti, hogy nagyobb baja nem esik. Az öreg ajánlja be őt a Kék Macskába is, a pesti élet egy hírhedt mulatójába. A lány a konyhában jól érzi magát, ügyes, így Dobos is felfigyel rá, aki a cukrászatába kisegítőként felveszi. Egy véletlennek köszönhetően Eliza összefut a katonatiszt Madarassy András gróffal, akinek az anyja olyan csúnyán elbánt a lánnyal. A két fiatal között feltámad a vonzalom, bár társadalmi helyzetük annyira más, hogy még maguknak sem vallhatják be, mit éreznek. Közben akek_macska.jpg mulatóban botrányok kezdődnek és halnak el, szerelmi afférok zajlanak, míg a pincében sötét titok lappang.

A kosztümös, történelmi környezet különösen alkalmas arra, hogy egy romantikus mesét szőjenek bele. Egy egész zsáner épül az ilyen történelminek mondott románcokra, melyekben a történelem igazából csak díszlet, melybe egy romantikus lánymesét/vágyálmot helyeznek el az alkotók. A hős lovag, a szépséges és erényes leányzó, akik lehetnek éppen a viktoriánus Anglia lakói, középkorba élő szerelmespár, de akár ókori környezetben is működik a recept. Nem is kell meglepődni, hogy inkább a románcok, mint a történelmi regények rajongói olvassák ezeket.

Borbás Edina is inkább a romantikus vonalon mozog, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az eddig megjelent két romantikus regénye, amely ugyan napjainkba volt helyezve, de szerelmi ügyekkel és botrányokkal operált végig.

A Kék Macska viszont kapott egy kis csavart, ami miatt mégis több tud lenni egy romantikus lányregénynél. Egyrészt, kiragad életképeket a pesti éjszakai életből, és van olyan a hangulatuk, hogy hitelesnek is éreztem őket. (Jó, a szadomazó bűnbarlang azért nem is kicsit különös ebben a környezetben, de ki tudja, milyen perverziói voltak más akkor is azoknak, akiknek mindenre megvolt a pénzük.) Mindenféle mulattatásból megélő lány, akik között a rutinos, hódító díva ugyanúgy helyet kapott, mint a sikerre áhítozó fiatalabb, aki még nem számolt le minden romantikus illúzióval a pénz és pártfogók ellenében. És attól lesz a környezet hitelesen történelmi, hogy Borbás ide helyez olyan alakokat, és botrányokat, melyek valóban a kor sajátjai. Kicsit fellebbenti a leplet arról, milyen alakok is voltak irodalmunk klasszikusai. Jó mókának is tartottam, hogy a keresztnevükön emlegetett írókra előbb rá tudok-e ismerni, mint ahogy végső poénként a szerző is felfedi a személyazonosságuk. Volt sikerélményem, de meglepetés is.

A bulvárosabb oldalnak jó ellenpont a lánymese, aminek Eliza és András a főszereplői. Mindketten erényes, önmagukhoz hű személyek, így a románc kimerül ki nem mondott érzésekben, lopott pillantásokban, de szimpatikusak mindketten, és lehet nekik drukkolni. Még valahogy az a mesebeli happy end se akadt a torkomon, ami mindent lehetővé tesz majd nekik a történet végére.

Ha némelyik szál furán is, de jól zártan véget érnek, és kaptunk egy hangulatos mesét.

 

Borbás: Kék Macska - Mint történelmi romantikus: 75% az alap egy romantikus mese, de feldobja korhangulat.

Szubjektíven: 70% bár egyes szálai furcsák nekem, összességében elszórakoztatott.

Mire várunk?

Higson: Felnőttek nélkül

mire_4.jpgSzerző: Charlie Higson - én még nem olvastam tőle, de magyarul is kapható már egy sorozatának két kötete. Azokban az ifjú James Bond kap kalandokat, még kamaszként, 007 előtt.

Cím: Felnőttek nélkül

Műfaj: ifjúsági disztópia

Tartalom: kicsit fordított Sötét elmék. Ebben is van egy világméretű vírus, csak itt nem a gyerekek esnek áldozatul. Hanem minden 14 éven felüli. Aki túléli, szörnnyé válik. A gyerekek csapatokba verődnek, szervezik maguk, igyekeznek túlélni. Egy ilyen kis közösség van a középpontba, ahova egy új fiú érkezik, egy új és biztonságosabb otthon ígéretével. Csak éppen el kell odáig jutni, az utakon, ahol a szörny felnőttek leselkednek rájuk...

Várható megjelenés: 2019 év eleje

Miért várós?

- Már megy ki a divatból, de én szeretem az ifjúsági disztópiákat.

- Ha sikeres lesz, jó pár rész vár még kiadásra. A sorozat 7 részes.

- Az angol borítók tetszenek, hangulatosak. Tudom, csajos és felszínes indok, de ez van.

- A gyerekek világa a felnőttek ellenében olyan téma, amit szoktam szeretni a zsánerben. A Battleground Zero és a Gone első kötete - több sajna nem jött ki magyarul - is tetszett.

Connelly: Fekete jég

Harry Bosch 2.

Drogos, családi titkos, alvilágos, nyomozós.

Harry Bosch a Los Angeles-i gyilkossági osztály egyik legeredményesebb, de nem a legkönnyebb nyomozója. Neki az igazság számít, se politika, se a törvény, se a felettesei nem tudnak hatni rá. Így amikor egy rendőrtársa öngyilkos lesz, Bosch az egyetlen, aki nem akarja gyorsan zárni az ügyet, meg akarja érteni a miérteket. Egy fekete_jeg.jpgmásik kolléga nyugdíjba készül, és Harry kapja a megoldatlan eseteit. Miközben Cal ügyén is dolgozik, ezeknek az eseteknek is nekiáll, és nem várt összefüggéseket fedez fel. Cal múltjában lappang egy titok, és valahogy minden kapcsolódik egy új droghoz, a fekete jéghez, mely Mexikón keresztül áramlik az Államokba. Mivel Bosch kötődni kezd Cal özvegyéhez, akkor is végigviszi az ügyet, amikor mindenki le akarja állítani, és Mexikóban szembenéz a kendőzetlen valósággal.

Kinek kell még Harry Bosch nyomozót bemutatnom? Mivel már magyarul is tucatnyi regény hőse, és a könyvekből készült Netflix sorozat is elérhető nálunk, szerintem a krimi rajongók pontosan tudják, kicsoda Michael Connelly hőse.

Aki mégsem, neki remek lehetőség, hogy a Könyvmolyképző a sorozat elejétől adja ki a szerző köteteit. Még én is örülök ennek, pedig talán egy kivétellel olvastam a már magyarul megjelent Connelly regényeket. De a sorozat első részei most jelennek meg először, így a régi olvasóknak is újak lesznek ezek a történetek. A Fekete jég a második rész, de nyugodtan elmenne első résznek is.

Van egy érdekes ügy, amiben több szálon halad a nyomozás, de Connelly a végére mindent szépen összefüggésbe hoz. Logikusan, összeillően, és jó érzést hagyva az olvasóban. Egy régi vágású, de nagyon tisztességes krimi ez, amiben életszagúnak tűnik a rendőri munka, ha Harry módszerei némelykor nem is éppen mintaszerűek.

Jó tempója van a könyvnek, miközben nem is rohanósak az események. Mindent van ideje kibontani a szerzőnek, de nem hagyja leülni az eseményeket. Akciósnak azért nem mondanám, de a krimi vonala folyamatosan épül és halad előre, egy-egy váratlan, vagy éppen nagyon logikusan illeszkedő elemmel bővülve.

Nagyon meghatározó a regény atmoszférája is. Engem nagyon a noir filmek hangulatára emlékeztetett, de akár egy modern western is lehetne rendőrös környezetben. Ahogy a történet meg van írva, amilyenek a szereplők jellemei, maga a főhőse is illeszkedik abba a stílusba. Harry magányos farkas, nagyon erős erkölcsi kódexszel, sok sötétséggel a múltjában. Jó ember, de van benne egy nagyon erős él is. Mint regényhős kiváló, de az életben nem lehet könnyű a barátjának lenni. Okos, fegyelmezett, és végtelenül hideg. De pont ettől olyan izgalmas figura, vannak megfejtésre váró rétegei a személyiségének.

Mivel utólag olvasom a sorozat elejét, nekem az is plusz élmény volt, ahogy a később kibomló szálaknak már itt elveti a magjait Connelly. A Haller-szál kezdete már itt van! Ha a filmeknél érték az univerzumépítés, akkor ugyanezért Connelly is kaphatna pacsit. Nagyon kreatív abban, hogy hozzon erős és önálló történettel is bíró karaktereket Harry világába.

Talán nem ez a legemlékezetesebb Bosch történet, de már nagyon jól látszik belőle, milyen Harry Bosch és a nyomozásai. Connelly azért is jó, mert tartja a szintet.

 

Connelly: Fekete jég – Mint krimi: 75% erős jellemű főhős, jól összeálló történet, hard krimi, már szinte noir.

Szubjektíven: 70% nekem fura az elejét a vége ismeretében olvasni, ettől függetlenül bírom.

Szemrevaló

Megmaradt Alice-nek

Lisa Genova komoly, elgondolkodtató regényekkel jelent meg nálunk, melyekben van egy betegség, sok szenvedés, de mégis arról szólnak, hogy az életet érdemes élni, és minden citromból lehet limonádét facsarni. A legismertebb regénye a Megmaradt Alice-nek, melyből jól sikerült film is készült. Benne van a regény szíve, és Julianne Moore megérdemelten kapott díjakat a címszerepért.

Csurgó – Kalapos – Mészöly – Miklya Luzsányi – Molnár – Sohonyai – Turbuly: Plázafoglyok

Kamaszos, félelmekkel szembenéző, horroros kalandos pláza-menekülőakciós.

Hét fiatal egy átlagos napon moziba megy. Néhányan ismerik egymást, mások nem, de aznap összefonódik a sorsuk. Mimi egy osztálytársnőjét csalta magával, akit meg akar kérni, legyen a modellje. Áron az ideálját követi: legalább távolról csodálhassa a lányt, aki az öccsének ígért egy filmes délutánt, amire Kristóf egy barátja is plazafoglyok.jpgelkísérte őket. Bori vidékről szökött fel, és egy sorsfordító találka előtt időhúzásként ült be a filmre. A mozinak vége, de ők mégsem távozhatnak. Valami történt, és foglyok lettek. A pláza foglyai, akik most csak egymásra számíthatnak. Harcolniuk kell, rejtvényt fejteni, megismerni egymást, barátkozni, szerelembe esni, és még akkor sincs garancia, hogy bárki is élve távozhat innen.

Most azon pörög az agyam, volt-e idén olyan regény, ami annyira meglepett, mint a Plázafoglyok. Teljesen más volt, mint amit vártam, és most egyszerre lenne kedvem tőle sírni, mosolyogni, de még üvölteni is. Ami hatalmas dicséret. Tudjátok, mi szerintem a jó regény ismérve? Szórakoztat, de közben hat is rám. Ha úgy tetszik, megüt. A Plázafoglyoknak összejött mindkettő: végigfaltam, és a körmeit jó mélyen belém vájta.

A cselekményről bűn lenne bármit is elmondanom előre. Az egyik nagy pozitívuma a regénynek, hogy mennyire meglepőek a fordulatai. Szinte minden fejezetre jut egy olyan meglepetés, hogy néha nem is hittem a szememnek. Végig pörögnek az események, izgalmas és kiszámíthatatlan. Kalandos, meglepően erős képekkel. Rendkívül olvasóbarát.

Amit a szerkesztés is megtámogat. Az egész kötet nagyon olvastatja magát: rövid, gyorsan pörgethető fejezetei a filmes vágások technikáját követve mindig olyan feszült helyzettel érnek véget, hogy azonnal rohansz a következőbe a folytatásért. Nem is hosszú az egész, még egy lustább olvasó is könnyeden barátságot köthet a terjedelmével.

Meglepetés volt nekem a zsáner is. Kamaszos fájdalmas regényt vártam (néha hasonlít), ehhez képest olyan horror képeket kaptam, hogy némelyik a rémálmaimba is beleférne. Madárfóbiám van, és van ebben olyan jelenetsor, ami nekem tiszta horror. De változatosak és ötletesek ebben is a szerzők, szóval, mindenki megtalálhatja benne, ami neki a para.

A karakterekre is igaz: sokfélék, mindenki találhat hőst, akivel azonosulhat. Első pillantásra a kamasz történetek tipikus hősei ők, mint a kívülálló érzékeny okoska, vagy a plázacica. De a kamaszos fájdalmas zsáner elemeivel nagyon gyorsan elmélyülnek, és többek lesznek ennél. Fájdalmas történetek vannak mögöttük, és ezek is sorra feltárulnak. Családon belüli erőszak, elhagyás, a túlzott nyomás alatt fuldokló fiatal is megjelenik. Talán kicsit jobban el is lehetett volna menni ebbe az irányba, jobban kibontani, ki mivel és miért küzd. Néha olyan érzésem volt, hogy nagyon komoly traumák azzal vesztik el a jelentőségük, hogy átrohan rajtuk a cselekmény. Feldobódik egy olyan elem, mint a családját bántalmazó apa, és már ugrunk is tovább? De ez olvasás közbe nem zavart, annyira pörögtek az események és vitt a szöveg. Mivel az egyes szereplőket más-más szerző jegyzi, a szövegük stílusában is más. Nem kell megszeretni mindenkit, nekem is volt, akit nem bírtam kedvelni. De lesz, aki a mienk, nyelvében és karakterében is.

Ha már stílus. A regénynek van humora is, és az valami fergeteges, ahogy a félelmetes részek után képes nevettetni. Sok szerző nagyon mai, tele popkulturális utalással és anglicizmussal. Tetszett a széles merítés, ugyanúgy elfér itt egy Trónok harca, mint egy Arany János vagy Shakespeare utalás. Ami bántotta viszont az érzékenységem, a helyenként túlzásba vitt trágárság. Néhol elfogadom, érzelmileg indokolt, de itt nem egy helyen sokalltam.

És a vége… azért van üvölthetnékem. Durva! Egy olyan csavarral zárulnak az események, hogy kétszer el kellett olvasnom az utolsó fejezeteket, hogy felfogjam és elhiggyem. Hirtelen, gyors ez a zárás, még nem tudtam elengedni a szereplőket és az eseményeket. Talán hiányzik nekem egy levezetés. Iszonyatos feszültség maradt bennem attól, ami a két kedvenc szereplőm közül az egyikkel történt. (Igen, ez valahol jó, megütött a sztori.)

Megyek is, kikiabálom magamból. Ti meg olvassatok!

 

Csurgó – Kalapos – Mészöly – Miklya Luzsányi – Molnár – Sohonyai – Turbuly: Plázafoglyok - Mint ifjúsági horror: 95% meglepő, fordulatos, mélyebb traumákat is érintő, minőségi mix.

Szubjektíven: 90% végig meglepett, de szórakoztatott is, a végét meg még mindig emésztem.

Idézzünk!

Clint a homlokához érintette a kezét, félig-meddig arra számított, láztól ég majd. Felmerült benne egy elborult feleletválasztós kérdéssor.

Hogyan tartsunk ébren minden rabot egy börtönben? Válasszon a következők közül:

  1. Játsszunk Metallicát a börtön hangosbemondó-rendszeréből, végtelenítve.
  2. Adjunk minden rabnak egy kést, és utasítsuk őket, hogy vágják meg magukat, amikor kezdenek álmosak lenni.
  3. Adjunk minden rabnak egy csomó Dexedrint.
  4. A fentiek mindegyike.
  5. Nem fog menni. (King: Csipkerózsikák)

 

Az idő valóban begyógyítja a sebeket, tűnődött. Már csak azért is, mert az idő végül mindnyájunkkal végez. (Scarrow: A Caesarok napja)

 

Mark magával vitte a kutyát, amikor szakítottunk. Igazán meglepett, hogy mennyire hiányzik. A kutyánk, nem a férjem. (Rowley: Hová lettek az eltűntek?)

 

Haladó korban élünk, sir, a kreált dolgok néha éppoly különlegesek, mint a találtak. (Gowar: A hableány és mrs. Hancock)

 

Az éjszakás nővérkék azt suttogják a hátad mögött, hogy vagy kitört rajtad a gerontofília, vagy örökségre pályázol. (Camper: Restart)

 

Mindenki fáradt kicsit az évnek ebben a szakaszában. Rövidek a napok, sok-sok vírus terjeng. Téli álmot kéne aludnunk. (Dawson: Temetetlen múlt)

 

Gyászos dolog ez, tűnődött, gyászos és némileg talán humoros is, hogy a kor egyre távolabb vonszol attól a testtől, amiben a legjobban érezted magad, és hátrahagyatja veled a régi ösztönöket (az ambíciókat nem, hála istennek), ahogy a sütés-főzés szaga is hátramarad jóval a vacsora elfogyasztása után is. (King: Csipkerózsikák)

 

Tudom, hogy túl sokszor mondtam el a történetet, jóllehet egy rendes mese műalkotás, olyasmi, mint egy szobor. A csiszolás az, ami számít, legalább annyira, mint a kő. (Iggulden: A spártai sólyom)

 

Igazából ma se tudjuk, hogy az alvás mire jó, mindenesetre veszélyes dolog. A halálról se tudjuk mire jó, de még veszélyesebb dolog. (Camper: Restart)

süti beállítások módosítása