Milyen regényt olvasol szívesen? Romantikust? Kalandregényt? Esetleg thrillert? Bizonyítsd! Vajon mind az 5 kérdésre a zsánerbe illő a válaszod?

Jut eszembe, minden kérdés elő tedd oda: Egy jó regényben...

1: Szerelmed késik a megbeszélt vacsoráról. Szerinted mi történt vele?

a. A pincérrel kell megbeszélnie, hogy az eljegyzési gyűrű kerüljön a desszertbe.

b. Elrabolták, és neked kell kiszabadítanod.

c. Baleset érte, beverte a fejét, elvesztette az emlékeit.

2: A számodra ideális nyaralás:

a. Romantikus párizsi hétvége.

b. Bear Grylls túra egy egzotikus dzsungelben.

c. egy nagyváros hírhedt épületeinek a bejárása.

3: A munkahelyeden feltűnik egy jóképű idegen...

a. akiben látod a rosszfiút is, de ettől csak még jobban vonzódsz hozzá. A szerelem úgyis megszelídíti.

b. akit követni kezdesz, hiszen biztos vagy benne, hogy kém, aki vállalati titkokra utazik.

c. aki fájdalmas emlékeket idéz fel a múltból, melyektől szabadulni akarsz.

4: Milyen fegyver a kedvenced?

a. Kard.

b. Te magad vagy a fegyver, több harcművészeti ágban jártas vagy.

c. Sokkoló, esetleg egy kisebb pisztoly.

5: Az ideális befejezés?

a. Házasság, és érkezik az első közös baba.

b. A rosszfiú börtönben, de máris újabb vészhelyzet adódott, rohannod kell!

c. Bár az csapott be, akiben mindennél jobban bíztál, túlélted és most megerősödve vághatsz bele a jövőbe.

Kis értékelés a Tovább mögött.

Családi helyzetes, örökséges, felnövős.

Jojo 13 éves, és próbálja megérteni a körötte levő világot. Amiben biztos, hogy szereti a nagyszüleit és a kishúgát. A szüleivel már komplikáltabb a helyzet: mióta az apja börtönben ül, ők már nem mama és papa, hanem Michael és Leonie, a börtöntöltelék és a drogfüggő. Mikor apja szabadul, Leonie felpakolja a gyerekeket, és elindulnak a férfiért. A gyereknek meg kell birkóznia az apja jelenlétével, és életében elsőször az apai nagyszüleivel is találkozik – az apai nagyapja megveti csak azért, mert félig fekete és az anyja fia is. Egy szellemalak is kíséri a börtönből, aki a hazavezető utat keresi. De hol van az otthon? Elég-e a szeretet egy rossz helyzetben?

A Kult könyvek kötetei szinte kivétel nélkül díjnyertesek, és nagy kritikai sikerük volt. Kortárs szépirodalom, amelyeknek van esélye arra, hogy az utókor is megemlékezik róluk. Jesmyn Ward regénye 2017-ben az év könyve lett a Time szerint. Azt valahol értem, mitől releváns ez a könyv, de nekem nagyon nem tetszett.

Egyrészt, nem bírom, ahogy a feketének lenne tematikához nyúl. Miért kell ennyire ezen lovagolni? Délen rossz feketének és szegénynek lenni. És? Bárhol máshol nem rossz szegénynek lenni? Könyörgöm, már nem 100 évvel korábban vagyunk, már nem kerül máglyára egy vegyes pár sem, és nincs bőrszín alapján szegregáció. Szerintem semmivel sem rosszabb egy feketének, mint pl. egy mexikóinak, vagy ha hazai példát akarok, egy cigánynak. Úgyhogy nekem ez a faji helyzetből szárazó sajnáltatás eleve rossz kiinduló pont: meg lehet nézni, már az egyik angol herceg is félvér lányt vett feleségül. Miért kell úgy tenni, mintha még ki lennének hajtva gyapotot szedni a mezőre?

Másrészt, nehezen viselem a suttyókat. Filmen is nehezemre esik nézni őket, olvasni róluk meg még nehezebb. Nekem a fekete témánál sokkal relevánsabb a regény esetében, hogy mennyire szegény emberekről szól. Az inkább a tragikus, nem a bőrszínűk. Mindaz, amiben a gyerekek felnőnek. Amin nem segít a halmozott hátrányos helyzet sem: a drogfüggő anya, a börtönviselt apa. De valahol az, hogy ez a szegény környezet és sok tekintetben leépült emberek irritálnak, a regény dicsérete. Mert akkor sikeres a kép, megüt vele. Azt ugyan nem látom, mit segít egy helyzetkép róluk, de el tudom hinni, hogy élnek így emberek.

Ha nagyon megoldást akarok keresni, akkor nekem a könyv leginkább azt sugallta, hogy menedéket lehet találni a kulturális gyökerekbe, azokba az emberekbe, akik szeretet adnak. És a szeretet hatalom, amit nem szabad megtagadni. Leonie nagyon lesüllyed, nekem ő nagyon lebukó karakter, a nagyapa mégis azt mondja az unokájának, hogy így is az anyja. Bár ezzel kapcsolatban nekem azért vannak kételyeim. A vérségi kötelék elég ahhoz, hogy örökre leláncoljon valaki mellé, aki árt nekünk?

A nyelvezete teljesen hiteles ehhez a tartalomhoz és társadalmi osztályhoz. Így ezzel is az a helyzet, hogy irodalmi értékítélet szerint tudom értékelni, de utáltam olvasni.

A karakterek jól felépítettek, van köztük egészen összetett jellem is. Nekem különben a szülők érdekesebbek voltak, mint a főszereplő Jojo, de senkit nem bírtam.

Összességében az irodalmi értékét érzem a kötetnek, de ettől függetlenül utáltam.

Ward: Hallgasd a holtak énekét! - Mint kortárs: 70% minimális esemény, sok lelkizés, de átérezhető társadalmi rajz is.

Szubjektíven: 20% nekem ez kevés. A mélységével nem azonosultam, a cselekménye kevés.

Mágikus, varázsháborús, kalandos, testvéres, küldetéses.

Tara nem boldog tőle, hogy megint költöznie kell és újrakezdeni egy másik városban és iskolában. Az öccse, Benny sokkal lelkesebb. Főleg, amikor felfedezi, hogy az új házukban egy szellem kísért. Tara eleinte nem hisz neki, de aztán ő is találkozik a férfival, aki a segítségüket kéri. Így keverednek bele a varázsvilág történéseibe, hiszen házuk megmérgezett lakója egy gyógyító, aki a varázsvilág háborújában fontos szerepet tölt be. Mindkét oldal a két gyereket kutatja, hiszen egy jóslat szerint fontos szerepük lesz a világ sorsának alakulásában. Tara körül két fiú tűnik fel, Riel és Oz. Az egyik a vesztére tör, a másik védelmezné. A lánynak mindent kockára kell tennie, hogy segítsen a gonosz boszorkányok ellen.

Nem mintha magas elvárásaim lettek volna, de még azok sem teljesültek. Nekem nagyon nem tetszett ez a kötet, és nem is tudom jó szívvel ajánlani. Úgyhogy, most átmegyek kritikusba, és kicsit csámcsogok a regény teteme felett.

Kezdjük máris a cselekménnyel! Ami a nagyon tipikus zsánerekből építkezik. Költöző kamaszlány, akinek az oldalán feltűnik a helyes srác is, és nagyon hamar belekeveredik egy vészhelyzetbe, ahol neki kell a világmentő szerepét felvállalni. Ok, a zsánerkövetéstől még lehetne jó. De nem éreztem egyedinek a történetet, egy ponton már azt figyelgettem, melyik elem miből ismerős. Többek közt nagyon gyakran eszembe jutott a Harry Potter és Brandon Sanderson Ködszerzet világa is. Az a kút, amiből mágiát kaphatsz – nagyon Sanderson.

A cselekményvezetés meg kapkodós és zsúfolt. Mindig is azokat a regényeket szerettem, amelyben pörögnek az események, de itt szabályosan egymásra vannak dobálva az események. Még véget sem ért az egyik, a szereplők már nyakig vannak egy másik akcióban, ráadásul a múltból is jön egy-két flashback, nehogy unatkozzunk. Egyszerűen nincs idő semmit megemészteni, és semmi nem is kap a sokaság miatt hangsúlyt. Elveszik a feszültség, ami nélkül unalmas a kötet.

A stílusa ennek megfelelően szintén ömlesztett. Végig azt éreztem, hogy csak rohanunk. Nincs élvezetes mesélés, annyi mindent el akar mondani a szerző. A világát is úgy építi fel, hogy ömleszti a történelmet és az eseményeket, nem hangulatot teremt. Így hiába minden ötlet, vagy más fantasy történetből ismerős elem, nem tud behúzni ebbe a varázsvilágba.

Amit viszont díjaztam, de lehet, ha születik folytatás, ezt vissza kell vonnom, legalább a szerelmi háromszögtől és a nyálazástól meg lettünk kímélve. Amikor a történet elején Riel és Oz is feltűnt Tara körül, már előre rosszul voltam a lehetséges szerelmi kavarásoktól, de nincs ilyesmi a kötetben. Néha éreztem minimális utalást valamire Oz és Tara között, de ezt szinte a sorok közül olvastam is – nekem több nem is hiányzott.

Ha már a szereplők, mindenki nagyon YA kompatibilis. A jók bántóan tökéletesek, a rosszak meg értelmetlenül gonoszak. Miért lett Drewin ilyen rosszfiú? Csak. Mert hatalmat akar. Mondhatom, a legtöbb Marvel rosszfiú is több dimenziót felvonultat, pedig a filmjeik legfőbb kritikája a tipikus rosszfiúk.

Nekem tanulság se volt benne, nem mintha annyira kerestem volna.

Összefoglalva nekem nem tetszett ez a regény, még a borító benne a legjobb.

Webb: Az utolsó - Mint fantasy YA: 40% van benne ötlet, de sok kölcsönzés. Zsúfolt, sok tipikus szereplővel.

Szubjektíven: 30% minden túl ismerős és túlpörgetett – a kevesebb több lett volna.

Cím: The Kill Room

Szerző: Jeffery Deaver

Műfaj: krimi

Cselekmény: az ilyen lövéseket szokás milliódolláros találatnak nevezni. Mert akkora a távolság és a nehézség, hogy még a mesterlövészek se képesek rá. Most valaki mégis megtette, így gyilkolt. A rendőrség és ügyészség kezében semmi sincs, nincs honnan elindulni. Az államügyész, Nance nem képes annyiban hagyni az ügyet. Segítségévül hívja független vizsgálóként a Rhyme – Sachs párost. Egy szörnyű összeesküvés nyomaira bukkannak, és hamarosan az ő életük is veszélyben forog.

Várható megjelenés: jó lenne tudni. Én imádnám a polcomra tenni a többi Rhyme regény mellé, de magyarul elég ritkán bővíthetem a gyűjteményem. Angolul 2013 óta kapható, és további 4 része is van a sorozatnak.

Miért várós?

• Az egyik kedvenc nyomozópárosom ebben a sorozatban szerepel.
• Eddig 7 (vagy 8? Utána kellene számolnom.) részét olvastam a sorozatnak, mind izgalmas és csavaros volt, szerintem ezzel se lesz másként.
• Van egy hasonló Jack Reacher regény, szívesen összevetném azzal!
• Bejön Deaver stílusa is.

Bírósági, nyomozós, összeesküvős.

Caroline az egész életét megváltoztatta. Nagyon jó informatikai szakember volt, de biztonsági okokból vált. Elvégzi a jogot, és egyik példaképe irodájában kezdheti el a szakmát. Louis hírhedt arról, hogy az újakat is azonnal mély vízbe dobja. Caroline a SuperSoy üggyel kell, hogy bizonyítson. A genetikailag módosított szója állítólag tönkreteszi a fogyasztói máját, akiknek most átültetésre van szükségük. De nincs egyértelmű bizonyíték, azt a lánynak kell megszereznie. Túl sok anyag, túl sok titok, és valaki a másik oldalról konzekvensen eltűntet mindent, amihez a lány nyúlhatna. De nem adja fel, bevetve a számítástechnikai ismereteit nyomra akad, jól teljesít a bíróságon is. Mire feleszmél, már a saját életét is féltenie kell, mert nyerhetővé tett egy reménytelennek tűnő ügyet egy nagyvállalat ellen.

Mivel az alcímben ott van, hogy egy Caroline Auden regény, erősen bízom benne, hogy nem ez az ügyvédnő egyetlen ügye. Remek sorozatnyitó lenne a kötet, és a karakter is bőven van olyan érdekes és izgalmas, hogy több történetet is elvihetne a hátán.

Bár sok tekintetben tipikus alapozó regény, amiben megismerjük a szereplőket, képességeiket, mellette jogi thrillerként is remekül működik. Ha jól számolom, három zsáner elemeit sikerült a szerzőnek ügyesen ötvözni. Egyrészt, ez egy tárgyalótermi regény. Bíróságon kell ügyet nyerni, kiharcolni a tárgyalást, és megkezdeni a bizonyítási eljárást. Caroline jelen van itt is, ahogy a felkészülésben is, belülről követhetjük az ügy alakulását. Nagyon tetszettek a tárgyalótermi részek, pörgősek és szórakoztatóak, egy jogi sorozatba is működne.

Másodszor, ez thriller is. Van egy gonosz és korrupt nagyvállalat, ami eltüntetné a nyomait. A tanúk fenyegetettségben élnek, van, aki el is menekül. Majd Caroline is veszélybe kerül. Hangulatában annyira nem, csak cselekményelemekben jelentős ez a szál. Mert Caroline nem egy félős alkat, ő a fenyegetések ellenére is bátran megy előre és küzd, és erre ösztönzi a környezetében levőket is.

Harmadszor, van egy kalandregényes vonulata is. Caroline kimegy a terepre is, és egy kicsit a tetovált lányt idézve az informatikai tudását is elkezdi bevetni. Hacker volt, és addig váltott, amíg ez a világ nem szippantja teljesen magába. Nekem tetszett az is, amikor a neten tört fel oldalakat, de az is, amikor terepen volt, védte a tanúját vagy éppen menekülnie kellett. Pörgős ez a regény, nem hagy unatkozni. A fordulatok is jól adagoltak, kis szerelmi szál, kis összeesküvés és a végére egy jófajta csavar is jutott.

Az egész regénynek jó a hangulata. Caroline pozitív személyiség, egy cselekvő ember, aki segíteni akar másokon. Ennek a légköre hatja át a sorokat is. Még a lányban egy világot döntő csavar is úgy van tálalva, hogy Caroline ebből a citromból is tud limonádét készíteni. Abszolút pozitívan köszön el tőlünk a szerző.

Jó értékek mellett áll ki, és finoman kezeli azt a kérdést is, mennyire szabad szabályokat szegni egy jó ügy érdekében.

Caroline alakja jól árnyalt, a többiek halványabbak. De annyira emlékezetesek, hogy nyomot hagyjanak az olvasóban.

Határozottan tetszett ez a kötet, és akarok még Caroline Auden sztorit!

Tobisman: Gyanú – Mint tárgyalótermi: 90% érdekes ügy, thriller elemekkel színezve, izgalmas és jól felépített.

Szubjektíven: 95% jó a jogi szál a thriller elemekkel, a szereplő is szimpatikus. Bejött.

A hosszú hétvégére még polcokra kerül pár újdonság:

- Fable: Mennyből a húsvét - a cselekményről még semmit nem tudok, de ezt a humoros sorozatfolyamot bírom. Biztos lesz benne sok félreértés, egy nagyon férfias hős, bűnözők, meg egy hősnő, aki a végére boldog lesz a helyes pasival. Van tippem arra is, hogy valahogy lovak is a történetbe fognak keveredni...

- A Gabo kettő femi-thrillert tesz a polcokra:

A mintaanya

Rossz vér

Menekülős, forradalmat kezdős, jövőbeli.

A Holdon három ember sorsa fonódik össze. A fiatal technikus, Fred egy elektronikai eszközt szállít le. Ám balszerencséjére az eszköz egy merénylet kivitelezője, és a férfinak komoly vádakkal kell szembenéznie. Még az ide úton ismerkedett meg egy elismert műsorvezetővel, aki most beveti felsőbb kapcsolatait, hogy Fred életét megmentse és hazajuttassa a fiatalembert. Fred egy Csi nevű lánnyal kezd el bujkálni, akinek az a bűne, hogy teherbe esett a Holdon, ami tilos. Nem tudni, miben lenne más egy ott fogant és fejlődött baba. Ám Fred lassan ráébred, hogy a lány szerepe ennél sokkal több. Egy politikai mozgalom, egy kitörő forradalom jelképe, mely a kínai diktatúrát söpörhetné el. Életben akar maradni, és a lányt is szeretné életben tartani.

Kim Stanley Robinson is megy azon sci-fi szerzők közé, akiket nagyon próbálok szeretni, értem, miért szeretik sokan, de nekem valahogy nem akar ez sikerülni. Szó szerint végigszenvedem a könyveit, és próbálom megfejteni, mi nem stimmel.

Az biztos, hogy a három alap cselekménytípusok közül (cselekmény, karakter vagy világépítő központú) ez a világépítős közé tartozik. Nagy energiát és rengeteg oldalt szentel annak a szerző, hogy megismerjük azt a világot, melyben a cselekmény játszódik. Ennek megfelelően sok a leírás, és gyakran a szereplők is kapnak magyarázó szerepet. Biztos, ezzel is van gondom, mert nekem jobban tetszenek a cselekmény- és karakterközpontú történetek.

Ez meg olyan világot mutat be, ami jövőbeli, mégis idegen. Értem, mit kellene felfognom és megértenem a társadalomból. Robinson jól meg is írta. De hogy ez engem mennyire untatott… Politika, forradalom – nekem az ilyen témák megemésztéséhez inkább a YA zsáner passzol. Tudom, sekélyesebb, de nekem akkor is van igényem a szórakoztatásra a komolyabb részek mellé. Itt meg nincs más, csak komorság és komolyság.

A stílusa is realisztikus, erősen leíró. A maga módján mesélős, de hogy konyhanyelven fogalmazzak, a téma miatt szárazan az. Talán bennem is van hiba, de egyszerűen nem tudom érdeklődve és szórakozva olvasni a leírásokat a társadalmi berendezkedésről, a politikai rendszerek korrupciójáról. Realista környezetben pláne. Robinson pontos, lényegre törő, ebben a kötetben helyenként lírával frissülve. Ta Su alakjával költészetet, filozófiát is a történetbe tett, és ezeket is nehezen emésztettem a regény világában.

Aminek örültem, hogy a szerelmi szálat nem erőszakolta a cselekménybe a szerző. Ugyan arra van utalás, hogy Fred, Csi és a baba együtt fognak maradni, de nem kezdenek édelegni és még egy csók sem csattan el a cselekményben. Nem is kellett neki.

Nem szerettem a szereplőket. Ha belegondolok, ők vannak a rangsor végén. A legfontosabb a történetben a világ, ahol játszódik. Majd az, amik történnek benne, hogy létrejöhessen a változás. Végül, a szereplők, akik így-úgy ezért a forradalomért küzdenek. Pár vonással jellemzettek, de legalább emberiek és egymáshoz képest nagyon mások.

Jut eszembe, az MI szálat értette rendesen valaki? Nekem az kifejezetten zavaró volt, ahogy a mesterséges intelligenciák kémkednek, meg ügyködnek.

A hagyományos sci-fi szeretőknek jó lehet, a magamfajta pedig még mindig küszködik.

Robinson: Vörös hold - Mint sci-fi: 70% több kiemelt szereplő, erős jövőbeli vízió, politikai mondanivalója is van.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a szereplőket, a cselekményt untam, és a téma se érdekelt.

Bosszúállós, különös személyiséges, nyomozós.

Blum örökbe fogadott gyerek, aki nem kapott se szeretetet, se törődést. Kiskorától arra nevelték, hogy vegye át az apja halottasházát, de ahogy nőtt, sem lehetett önmaga. Mindig a szülők zsarnokságának játékszere volt. Míg elege nem lett. Míg egy nyaralásról csak a lány tért haza, aki a szerelmet is meglelte a segítségére siető rendőrtisztben. 8 évvel később Mark már a férje. Blum vezeti a halottasházat, a férje elkötelezett rendőr, két kislány szülei. A nő, és segédje, Reza szeme előtt halálra gázolják a szeretett férfit. A gyász után Blum a bosszúra kezd koncentrálni. Mark utolsó ügye egy fiatal lányé, akit 5 maszkos férfi pár másik lánnyal rabszolgaként tartott és kínzott. Ők lettek Mark gyilkosai. Blum utánuk veti magát, és hideg kegyetlenséggel eltörli őket a Földről, ha meg is lepődik, kik rejtőznek a maszkok mögött.

Állítólag német nyelvterületen ez a sorozat most hatalmas siker, és most nálunk is kapható lett. Ahogy tapasztalom, a kiadó egymáshoz közel ki is hozza a részeket, így nem kell lerágnunk a körmünket sem, hogy mi fog történni a szereplőkkel. Nálam ez is piros pontot érdemel – néha olyan iszonyatos kivárni egy-egy sorozat új részét…

De a Totenfrau most az első résznél tart. Ami először feltűnt, még a cselekmény előtt, hogy mennyire egyedi a szerző – és vele a fordító – stílusa. Egyszerre éreztem nagyon tömörnek, de mégis valahogyan művészien szépnek. Megkapó képei, szóhasználata van, beeszi magát a fejembe. Miközben néha annyira szenvtelen is, hogy át tudtam érezni egy szociopata lelkivilágát. Mintha az érzelmek nem is lennének, csak a rideg tények és következmények. Nekem bejött ez a hang, de el tudom képzelni, hogy lesz, akit elidegenít.

A különlegesség folytatódik a hősnő jellemével is. Akit roppant nehéz besorolni – simán szociopatának tartanám, ha nem lenne a férje kapcsán annyi érzelem benne. Hívjuk szociálisan rendellenesnek? Már a kezdet nagyon durva, ahogy napozgat a regény elején, miközben NEM mesélem el, mi történik mellette! De a folytatás még rátesz egy lapáttal. Blum olyan könnyeden vált át bosszúálló sorozatgyilkosba, hogy abba az ember beleborzong.

Reza alakját emelném még mellé, akit a múltja tett ilyen emberré. Szerintem a zord külső mögött érző szíve és hűsége van – érdekel is, mi lesz vele a folytatásban.

A regény alapvetően Blum bosszújának akciódús leírása, amibe idővel Reza is bevonásra kerül. Nyomoznak, vadásznak, gyilkolnak. De ahogy ez meg van írva… egy percre sem unalmas, olyan atmoszférát teremt a szerző a különben is pergős cselekménynek.

Jó thrillernek megfelelően akad csavar is, és meg is lehet lepődni rajta. Okosan van felépítve, nem a semmiből húzza elő a szerző, és működik is.

A történet különben zárt, aki nem akar trilógiát olvasni, beéri ezzel a résszel, nyugodtan teheti azt is, minden szálat elvarrnak. De kétlem, hogy akinek bejött ez a szociopata stílus, ne akarná a folytatást. Tényleg annyira egyedi a thrillerek között ez az elbeszélői hang, hogy nagyon kiemeli az átlag regények közül.

Érdekes az is, hogy Blum karakterében milyen szereplőket lehet felfedezni. A borítón a tetovált lány, Dexter van emlegetve. És tudjátok mit? Van a hasonlításban valami.

Már beszerzés alatt van a 2. rész, vagyis biztos mesélek még Totenfrau kalandjairól!

Aichner: Holtak asszonya – Mint thriller: 85% egyedi hang, erőteljes szereplők és egyedi, tárgyilagos, sötét stílus.

Szubjektíven: 80% szokni kell, de tényleg egyedi hangja van és ez a hősnő… nem átlagos.