Cím: Öld meg az Atyát

Szerző: Sandrone Dazieri

Történet: Dante gyerekként az Atya foglya volt, 11 évet töltött nála, mire sikerült megszöknie. Most rendőr, aki nem éppen elfogadott megoldásokkal, de zseniálisan dolgozik. Pont akkor kap új társat, amikor eltűnik egy fiú, ahogy annak idején Dante is. Végre visszatért Atya és itt a leszámolás ideje?

Megjelenés: majd csak jövőre, várhatóan tavasszal, a Művelt Nép gondozásában.

Miért várós?

- Nekem bejön a története. Személyes szálak, bűnügy, és érdekel, mégis miért lopott Atya gyerekeket, mert az eddig nem derült ki.

- Férfias történet, most keresem őket a sok női thriller után.

Egyelőre ennyi, jövőre majd folytatjuk!

Sportversenyes, nyomozós, futurisztikus világos.

A hilketa egy feltörekvő sportág, melyben az emberi elmék által vezérelt szrípiók fegyverekkel kaszabolják egymást, a cél a kecske (egy előre kiválasztott játékos) fejének letépése és gólszerzés vele. Az egyetlen olyan sport, melyben a hadenesek előnyt élveznek. A liga most terjeszkedni akar, és befektetőnek igyekszik megnyerni az ingatlanmogul, korábban négyszeres bajnok kosárlabdasztár, Shane támogatását is. Így lehet, hogy az évad egyik legígéretesebb meccsén az FBI ügynök Chris Shane is a páholyban van. Onnan élőben láthatja, ahogy a kecske játékosa a fejletépés után rosszul lesz, majd jönnek a hírek a haláláról is. Társával, Vann ügynökkel azonnal nekilátnak a nyomozásnak, és míg egyre mélyebbre merülnek a profi sport világában, életben is kell maradniuk a merényletek közepette.

John Scalzi nevét érdemes megjegyezni annak, aki szereti a szórakoztató sci-fit. A Vének háborúja az egyik legsikeresebb akció sci-fi sorozat, a Vörösingesek remek paródia, és akkor itt van a krimis vonallal is büszkélkedő Bezárt elmék, ami több szinten is szórakoztató olvasmány, és végre magyarul is mienk lehet a második része.

A történet teljesen kerek és érthető, akkor is, ha nem olvastuk az első részt. A szerző ügyesen belecsempész magyarázó, ismétlő részeket az elejébe, amelyekből az is képbe kerül a regény világával, akinek ez az első Chris Shane olvasmánya. Különben annak se jön rosszul, aki hozzám hasonlóan kipipálta az első részt is korábban, mert szépen visszahozza az emlékeket és felfrissíti a szakszókincset.

Igen, ennek a regénynek annyira komplex a világa, hogy igényelte saját szavak és kifejezések bevezetését is. Scalzi továbbra is dinamikusan mozgásban tartja ezt a kitalált, nem túl távoli jövőképet, amelyben egy betegség miatt félig már megvalósult a Ready Player One digitális világa és az emberi tudatok robottesteket is uralhatnak.

Most pedig ad neki egy újabb színteret és szókincset. Egy kitalált játék körül bonyolódnak az események, mely mégis hiteles tud lenni attól, hogy sok tekintetben felismerhetjük benne a profi sportok mögött levő játszmákat, PR-t, csalásokat. A valóságban nincs hilketa, de itt elhiszem, hogy lehetne. Felírhatjuk a kviddics mellé.

A remek világépítés mellett ez egy remek krimi is. Minden módszer itt van, amit amúgy is szeretek a zsánerben. Az okos, lendületes párbeszédek a kihallgatásokon. A tárgyi bizonyítékok begyűjtése, elemzése és általuk a további irányok. A szrípiók különleges képességei még egy plusz réteget adnak a krimihez, ami már a sci-fi zsánerbe nyúlik át. Kicsit a robotzsarut is idézte fel bennem, csak izomerő helyett több agyat használva.

Az ügyben van bulváros rész, sporthátterű, még maffiás is. De szépen összeáll a végére, logikusan és érthetően. Jó a szerkesztés, jó a történet is.

Szeretem a karaktereket is. Chris Shane továbbra is egy jófiú, okos srác, aki cseppet sem kevesebb attól, hogy ő is egy hadenes. Pozitív a családja, és Leslie Vann is nagy figura, aki humort is csempész a történetbe. Talán páran lehetnének árnyaltabbak, de az okos krimi kárpótol az egyszerűbb, de szerethető karakter kevesebb színéért.

Talán a Vének háborúja még jobban megfog, de szorosan a nyomába jár, bírtam a regényt.

Fejvesztve - Mint sci-fi: 95% krimivel tökéletesen összedolgozott, egyszerre izgalmas és agyalós.

Szubjektíven: 100% a karakterek, a sport, a nyomozás, a világ – minden működik. Tetszett.

Fővárosi, elit, luxus, színfalak mögötti.

A színpad mögötti világ szinte teljesen fekete, hogy a nézők a lehető legkevesebbet vegyék belőle észre. Külön koreográfiája van, ki mikor és hova mehet. Elég egy rossz lépés, hogy az ember a zenekari árokban vagy a reflektorfényben találja magát. Az ország első kifejezetten tévéseknek készült székházát az RTL- Klub mondhatja magáénak. A nyüzsgés itt is állandó, de merőben más, amit az ember otthon a készüléket bekapcsolva lát, és ami a helyszínen történik. A Playboy fotózások hazai szinten is változatosak: volt, akit egy szénaboglyába fotóztak, mást külföldre repítettek. A kért összegek és szerződések is eltérőek: a rekorder Liptai 3 millió fölött kapott, de hazai viszonylatban a másfél millió már jó pénz. Döbbenetes, mennyi gumi ég a reptérre egy-egy leszállást követően – külön osztrák cég foglalkozik a pályák tisztításával is, ilyenkor több tonna gumit kell felszedni.

Kordos Szabolcs leleplező köteteit kifejezetten szeretem. Mutatta már meg nekünk, mi zajlik a luxuséttermekben, hogyan viselkedik a magyar turistaként, reptér és taxisok sem maradtak ki a szórásból. De mivel kezdődött a sorozat? Egy kötettel, melyben olyan helyeket látogatott meg szerzőtársával, ahova az átlag magyar nem juthat be. Főleg a fővárosban.

Tetszett is, ahogy összeállt a kötet dinamikája és vele a szerkezete. Elsősorban olyan helyekre összpontosított, amelyeket mindenki ismer, így-úgy jártunk is bennük, de van egy olyan részük, amely a látogatóknak zárva marad. A Madách Színházba szerintem nem csak én láttam Az operaház fantomját, de esélyem sem volt megnézni, mi történik a háttérben, hogyan valósították meg a Fantom és Christine csókozását. A Parlamentben is jártam már, de az elnöki szobák közelébe se jutottam. Ahogy a metrózás is része a budapesti útjaimnak, de csakis a kijelölt, utasoknak fenntartott részeken fordultam meg.

Itt viszont jönnek a kulisszatitkok, és mivel olyan témák, helyszínek vannak, amit mindenki ismer, könnyen a rabjává is lehet válni a bennfentes történeteknek. Riportszerű, ahogy Kordos és Kecskeméti bejárják ezeket a helyeket, és nem csak azt mesélik el, amit anekdotaként hallottak, hanem kicsit személyes naplók is ezek, természetesen a már emlegetett anekdotákkal és tényadatokkal dúsítva.

Mivel megcseréltem a sorrendet, és Kordos Hungary sorozatának eddigi megjelent köteteit már kivégeztem, most nem tudom nem megjegyezni, hogy pont azt éreztem a kötet gyengéjének, ami egyben az erőssége is. Ebben nem egy témába merül el részletesen, sok mindenről van szó benne. Így sajnos igazán sokat semmiről nem mond, kis kirándulások ezek a Hungary kötetek tartalmához képest. Több helyszín, de egy-egy témáról kevesebbet mond.

A kötet értékét növeli, hogy van fénykép melléklete is. Nem kell nagy oldalszámra gondolni, de ahhoz pontosan elég, hogy 2-3 képpel megvilágítsa azt, amit korábban elolvastunk. Ugyan nekem szimpatikusabb lett volna, ha az adott téma mellett szerepel a hozzáillő kép is, de tördelési szempontból értem, miért ilyen lett a kötet kialakítása.

Kordos stílusát különben bírom, most is lazán végigvitt a különféle témákon. Még kis személyes vonalat is találtam benne, magáról nem nagyon szokott mesélni.

Aki még nem olvasott Kordos kötetet, hajrá! Ez jó bevezető lehet, és tényleg érdekes.

Tilos a belépés - Mint dokumentumregény: 80% sok, és magyar téma, érdekesen, személyesen, de felszínesen.

Szubjektíven: 85% bár régebbi kötet, még mindig döbbenetes, mi zajlik a kulisszák mögött.

Túszejtős, bulváros, életért alkudós, sztáros.

Az Alfie’s Hollywood egyik legmenőbb étterme, ahova a sztárok is csak foglalással tudnak bejutni. JJ, a sztárok mocskos ügyeinek elintézője ide szervez magának munkaebédet, és közben figyeli, legújabb kliense hogyan teljesít. A nyugalmat egy bombával felszerelt, maszkos férfi érkezése töri meg, aki lezárja az éttermet és túszul ejti a bent levőket. JJ szakmája, hogy kényes helyzeteket kezeljen, és most is törni kezdi a fejét, mire játszik a túszszedő. Mert nagyon nem logikus, amit művel: egyeseket könnyen kienged, másokat hidegvérrel agyonlő, és látszólag nem a pénz érdekli. Míg az akciófilmek sztárja a mosdóban rejtőzve az FBI-jal keresi a megoldást, JJ a terroristát igyekszik megismerni, odakint a sajtó egyre durvább módszerekkel ered a szenzáció nyomába.

Okos thriller is, izgalmas is, eredeti is. És amit nagyon élveztem benne, hogy nem a divatos női thriller vonalon halad. Azok annyira uralják most a zsánert, hogy minden más megjelenésnek kifejezetten tudok örülni.

Már ott kezdődik a piros pontok osztása, hogy remek címe van a kötetnek. (Ez egy ötletes fordítás, jól kifejezi az eredeti angolt.) Minél jobban belemélyedünk a történetbe, annál több mindenre utál rá. Cselekmény szinten benne vannak a játékok, mellyel a terrorista életet és halált oszt. Pl. szobor játékkal dönti el, melyik lesz a túsz, akit pár pizzáért cserébe szabadon enged. De egyre durvább játékokat talál ki, és bármikor átírhatja a szabályokat. De gyilkos társas az is, ahogy a túszok, a túszszedő, a rendőrség és a sajtó játszadozik egymással. Nem kevés pszichikai játszma, tényleges tett van benne. Végül, van minden mögött is egy játszma, amit durván kegyetlen lenne elárulni. Olvassátok el!

Nagyon pörög és ötletes a cselekmény. Carol ügyesen szerkeszt, váltogatja a mindentudó elbeszélő fókuszába tett szereplőt, így az eseményeket hol JJ, hol a rejtőzködő Alex, vagy éppen a riporter Rob szemszögéből láthatjuk. Mindegyiküknek megvan a maga feszültsége, halálos helyzete. A játékok, a túlélésért folytatott harc, az FBI segítése, noha tudja, ha a gyilkos észreveszi, neki annyi… Megvan az egyensúly a tényleges tettek, az események és mindezek lelki oldala között. Fontos az is, mit tesznek, és mit éreznek a szereplők.

Fenyegetettség, halálos veszély van, amit át is tud adni a szerző.

Mindezen felül belefér egy kis szemfelnyitás is, hogy az emberi tragédiák mennyire eladóak lettek napjainkra. Van abban valami nagyon beteg, ahogy a sajtó minden eszközzel hajszolja a főcímeket, és etikát félredobva süti a pecsenyéjét. De nem jobbak azok sem, akik most áldozattá váltak. Megvannak a maguk játékai a mocskos szabályaikkal. Alex, aki különben a számomra legszimpatikusabb szereplő, a sztár státuszért megtagadja a szerelmét, az identitását, és hajlandó hazugságban élni. JJ hiéna lett, aki addig halogatta a férjével való beszélgetést, amíg tragédiába fordultak az események. A tragédiájuk kiárusítók, a maguk megtagadók, a mindent megúszók – nem akarom azt sugallni, hogy ezt érdemelték, a halál-játszmát, de kellett nekik egy ébresztő, és van, akinek ez sem volt elég.

Jó a szerző stílusa is, van humora és nagyon tud feszültséget teremteni.

Nekem kifejezetten tetszett, okosan felépített, csavaros és izgalmas regény. Tetszett!

Gyilkos társas - Mint thriller: 90% eredeti alapötlet, jól elhelyezett csavarok és az álomvilág sötét oldala.

Szubjektíven: 85% tetszett az alapötlete, sok szereplőt bírtam, és volt benne irónia is.

Kalandos, rejtvényfejtős, összeesküvős, titkos társaságos.

William élete visszazökkent a normálisba, amibe beletartozik, hogy újra a normál iskolába kell járnia, ahol az egyik tanár kifejezetten rászállt. De ez sem lenne gond, ha a képességei rendben lennének. De néha megszédül, elájul, mintha valami nagyon nem stimmelne a fejében. Egyszer pont a legrosszabb helyen és időben: egy tévés műsorban kellene bizonyítania a kódfejtői képességeit, amikor hirtelen minden elszáll, és el is ájul. Nagyapja gyűjti be a fiút, és kezdődik meg a nyomozás. William érzi, hogy valamit eltitkolnak előle, és egy különös női alak is ezt a gondolatot ülteti el a fejében. Valami készül a Himalájában, amihez Abrahamnek is köze van, és a lurídium se nyugszik békén.

A skandináv irodalom egyre több zsánerben lesz megkerülhetetlen. A skandináv krimikről írtam már éppen eleget, fogok is még, így most koncentráljunk kicsit más zsánerekre. Megvan a maguk humora, ami néha abszurd, máskor dramedy, és nem egyszer fogtam már a fejem egy-egy svéd/norvég/dán könyvön, hogy lehet ezt ép ésszel feldolgozni? Hogy a Semmit bevitték kötelező olvasmánynak, az nem semmi. Nálunk maximum irodalom fakultáción adnám a 17-18 évesek kezébe.

És vannak sikeres skandináv gyerekkönyvek is. Az egyiket éppen az a Jo Nesbo jegyzi, akinek a krimijeit igyekszem lelkesen ajánlgatni nektek. De most nem Nesbo, hanem a norvég Bobbie Peers William Wenton sorozatának második része akadt a kezembe.

Az első részt nagyon szerettem, volt benne eredeti ötlet, sok kaland és az egészben volt valami friss. Sokkal jobban emlékeztetett a da Vinci kódra, mint a Harry Potterre, ami korunk gyerekkönyveire nagyon rányomta a bélyegét.

A Kriptoportál sajnos nem tetszett annyira, mint a sorozat nyitánya. Abban elvarrták a szálakat, így most újra kellett nyitni az ügyet, és úgy kellett valami rejtélyt belevinni, hogy már ismerjük a világot, a szereplőket és William képességeit is. Éreztem is, hogy nem ez az igazi kaland, a fontos regény, csak annak az előkészülete.

Pontosabban, itt behoz a szerző pár új szálat és rejtélyt, de a válaszokkal adós marad. Előkészít egy újabb nagy csatát, a regény világának bővítését, de majd csak a harmadik részre. Sajnos sok szerző használja a trilógiája középső részét átkötésre, egyfajta tölteléknek, és most is sajnos ezt tapasztaltam.

Ami menti a képet, hogy mindezt kalandokba csomagolja. Ha az eseményekre nem is lesz nagy hatása, de egyik rádöbbenéstől a másikig izgalmak közepette jut el William. Visszatérnek a régi barátok, és nyomozgatnak együtt. Ugyan karakter- és gyerekszinten is maradtak bennem kérdések, de ezek is a harmadik részre vannak tartogatva.

Pörgős, könnyen olvasható a kötet, kifejezetten kiskamasz barát módon. Kevés a leírás, ami van, az is lényegretörő. Sok a cselekmény, amiket William szemszögéből belülről, érzelmekkel is dúsít a szerző. Mivel a célkorosztály még a kiskamasz, a szerelmi szálak hiányoznak, de nem is kellettek bele. Rajzok ugyan nincsenek benne, de egy fejezet sem olyan hosszú, hogy elvegye a kis olvasók életkedvét.

Nekem kicsit csalódás, az első rész után többet vártam, da majd talán a harmadik.

Kriptoportál - Mint gyerekkönyv: 70% szimpatikus hős, kalandos cselekmény, jó előkészítés továbbiakhoz.

Szubjektíven: 50% az első részben több ötletet éreztem, ez mintha csak átkötne két részt.

• Nem alszom anya és Marc házában. Mihez kezdenék Vakarccsal? Amúgy Marc szerintem allergiás mindkettőnkre.
• Berakjuk egy kennelbe.

Bárcsak Marcra mondaná ezt, de nincs akkora szerencsém. (Elkeles: Tönkretett tinikor)

20 kérdés volt, és 40 volt a maximális pontszám. Én 38-at értem el, ami azt jelenti, hogy summa cum laude végzetem volna, ha az egyetemen szociopatának tanulok. (Scottoline: Minden órában négyszer)

• Tudod, milyen halálosan cuki vagy?
• Tudod, hogy Inisfael császárával beszélsz?

Vitt elkomorodott.

• Tudom, és iszonyú büszke vagyok rád. Apád is az lenne.
• Apám demokrata volt, szerintem kitagadna. (Walden: Eshtar)

Egy internetes szolgáltatást igénybe venni olyan, mintha egy idegen városban megkérnél egy taxisofőrt, hogy vigyen el egy jó szállodába. Legjobb esetben ezt is fogja tenni. A második legjobb esetben elvisz egy olyan szállodába, amit ő jónak tart, csak sajnos neki egész mások az elképzelései, mint neked. A legtöbb esetben pedig az unokatestvére szállodájába fog elvinni. (Elsberg: Zero)

Az élet nem választásokból áll – vágott közbe Holland. – Hanem üzletkötésekből. Némelyik előnyös, mások hátrányosak, de mindennek ára van. (Schwab: A fényigéző)

A posztmodern szerint a világ sokféleképpen értelmezhető, és az összes változat egyaránt érvényes – ami egy üdítő hozzáállás, azonban számos rejtett veszélyt hordoz. (Sparrow: Géniuszteszt)

• Nem hisz az esernyőkben?

Jane azt felelte:

• Az ázottpatkány-külső annyira jól áll nekem.
• Ha bármelyik ázott patkány fele olyan csinos lenne, mint maga, elvenném feleségül. (Koontz: Sötét zóna)

Te nem vagy hős, Tom, én pedig nem vagyok hősnő. Talán az is lehet, hogy nem fogunk boldogan élni, amíg meg nem halunk. De túléltük ezt az egészet és egymásra találtunk. Élni fogunk, mert élnünk adatott. (Reeve: Ragadozó városok)

Keveseknek adatik meg, hogy számszerűsítsék, mennyire szereti őket az apjuk. De nekem megadatott. A munka negyvenöt percbe telt volna, de apa három és fél órát töltött el vele. Az apám 366 százalékkal jobban szeret engem, mint bármi mást a világon. Jó tudni. (Weir: Artemis)

Katonai, nyomozós, bosszúállós, titkos projektes.

A férfi közel 50 éves, lassan szabadul a börtönből, és számít rá, hogy aznap eljönnek érte, megpróbálják megölni. De egy elírás miatt egy nappal korábban kiengedik, így van esélye felszívódni és a bosszún dolgozni. 30 éve egy nő elvette mindenét és szörnyet csinált belőle, ideje megfizetni érte. John Puller életét egy levél zaklatja fel: anyja régi barátnője a halálos ágyán feljelentette az idősebb John Pullert a neje meggyilkolásáért. Az asszony 30 éve tűnt el, és a katonai rendőrség újranyitja az aktát. John hinni akar az apja ártatlanságában, de az igazat is tudni akarja. Bátyja és a titkos ügynök Knox segítségével maga is nyomozni kezd, míg egy titkos projektre nem bukkan, ami túl sokak életét követelte. Talán az anyjáét is? De az igazságot mélyre ásták, és ölnek is a védelmében.

Bár nem szeretem, ha túl sok mintát észreveszek, azért a sokadik Baldacci kötetre már ezt-azt fel tudok fedezni. De még nem zavar, mert így is pont azt nyújtja a regény, amiért szeretem az író köteteit. Mit szeretnétek előbb? Amiért szerettem a kötetet, vagy a mintákat?

Talán kezdjük az ismerős elemekkel:

• újra a Puller család titkai kerülnek előtérbe. Ebben a sorozatban Baldacci egy katonacsalád sorsán keresztül magánéleti drámákat vegyít katonai titkokkal. A nagynéni halála, Robert ártatlanul hazaárulásért a börtönben, most pedig az eltűnt anya ügye – és minden mögött volt valami katonai disznóság.
• Rogers alakja sem új figura Baldacci történeteiben. Nagyon emlékeztet Oliver Stone-ra, a Teve Klub hősére. Fizikai erejében, az elszántsága, még a jövőjükben is fel tudok fedezni hasonlóságokat, ahogy abban is, mit tett velük a sereg.
• Kemény nők. Baldacci nem ír gyenge virágszálakról, ő harcosokat mutat be. Veronica Knox, Jericho, Davis, egyikük sem bújik a férfiak mögé, kiveszik a részük a harcokból, ki az eszével, ki az erejével vagy fondorral, ki mindegyikkel.

De mindezen túl ott van az is, ami mindig visszahúz:

• a pörgős cselekmény. Baldacci minden fejezetet pörget, és elejétől a végéig száguld a cselekmény, benne kihallgatással, üldözéssel, harccal, ami csak szem-száj ingere.
• az okos cselekmény. Logikus, jól kitalált, érdekes. Ebben a kötetben remekül működik, ahogy párhuzamosan két külön történetbe leshetünk be. Rogers és Puller egyenrangú főszereplők, nagyjából felváltva követik egymást a fejezeteik, míg a végére minden összeáll, és megértjük, hogy illik össze a két történet.
• szimpatikus hősök. Nagyon bírom a Puller családot. John tipikus Baldacci hős, akinek helyén az esze, de akcióban is megállja a helyét. De a kedvencem a bátyja, Robert, az ész a családban. Hiszen írtam nem egyszer, a két gyengém a regényekben a pszichopata és a zseni, és Robert Puller sok tekintetben zseni.
• érzelmi oldal. Baldacci ebbe a férfias, kemény hangulatba érzelmeket tud vinni. Azon az ember szíve reped meg, amit itt kihoz Baldacci az idős Puller és a neje történetéből. Az a magnós rész… könnyfakasztó.

Szóval, igen. Már látok mintákat, de nem baj. Így is azt kapom, amiért olvastam.

Senki földje - Mint krimi: 95% okosan felépített történet, akciókkal, értékes karakterekkel, logikusan.

Szubjektíven: 90% amit szeretek az írótól: pörgés, akció, logika, de érzelmileg is üt.

A Libri belehúzott, és 4 újdonsággal is megörvendeztet minket:

- Sund: Üvegtestek - thriller, új sorozat nyitánya.

- Cole: Hóhér - ami egy horror/krimi jóság, a Rongybaba folytatása. Sorozatgyilkos, hátborzongató bűnügy, egy skandináv krimikbe is bátran főszerepet vállalható nyomozó, aki félig zseni, félig nagyon sebzett.

- kenti hercegné: A méregkeverő. Izgalmas kérdés, ez a sorozat mennyire tekinthető sorozatnak. A francia királyi család életébe enged betekintést, a 100 éves háború zárószakaszában, illetve az utána következő években. Már megismerhettük az anyakirályné, és a király szeretőjének történetét, most itt az egyik emberük, aki hűen szolgált alattuk.

- Wild Cards 19. - talán ez a legnevesebb a négyből. Újabb fejezettel bővül a George RR Martin szerkesztette világ, amelyben sci-fi, akció, fantasy keveredik. Nekem bejön, olvasom is szépen sorba a megjelenésekkel, így eléggé képben leszek, mire kijön a sorozat. Mert a jogok eladva, és érkezni fognak az Ászok a tévébe is.

Kamaszos, kísérletes, beszélgetős.

Egy egyetemi pszichológia kísérletet akarnak lefolytatni, melyben azt vizsgálják, hogy két idegen szerelembe esésébe hogyan lehet segíteni. Erre sétál be a 18 éves Hildy, akit a pszichológia érdekel, és a továbbtanulásban jól jöhet neki az élmény. Erre jelentkezik Paul (19), akinek a pénzen van a hangsúly. Le kell ülniük egymással szembe, és az előre megírt, megkapott 36 kérdést kell feltenniük és megválaszolniuk egymásnak. Elsőre nagyon nem szimpatikusak egymásnak: Paul durva és komolytalan, míg Hildy a pénzes jó kislány. De ahogy a kérdések egyre személyesebbek, elkezdenek lehullani az álarcok és valami tényleg alakulni kezd közöttük. Nem csak a románc, de a súlyos titkaiktól való szabadulás is.

Hiszitek vagy sem, de tényleg léteznek hasonló terápiák, ha nem is az a komplex céljuk, hogy a felek szerelembe essenek egymással. A sima kapcsolatépítésben is azt tanítják, hogy azzal építünk bizalmat és mélyebb kapcsolatot, ha meg merünk mutatni igazi részeket is magunkból. Kapcsolatépítési tréningen – jó helyekre járok, nem mondom, most biztos sárgultok az irigységtől – azt tanították, a személyes kis anekdoták fogják a bizalmat felépíteni még főnök – beosztott kapcsolatban is.

Ezért érdeklődve néztem, mi az a 36 kérdés, amit ebben a regényben a szereplők meg kell, hogy válaszoljanak. És amiket fent írtam, pont azt játsszák velük végig. Ha komolyan veszik őket, akkor kénytelenek megnézni, és valóban megmutatni magukat a másiknak. Szerintetek melyik kérdésből fogsz többet megtudni az első randin: a szokott mi a kedvenc színed? Vagy inkább az itt olvasott: mikor sírtál utoljára mások előtt és mikor magadban? Na, melyik árul el többet a beszélgetőtársadról?

Szóval, az alapötlet nekem tetszett. Ahogy Hildy, én is bírom a pszichológiát és a kísérleteket. De mint regénytől, több elvárásom volt, mint amit itt kaptam. Az ötletet értékelem, azt is, ahogy a két fiatal elkezd megnyílni, és a 36 kérdés végére eljutnak addig, hogy életük legnagyobb titkát is meg tudják osztani azzal, aki pár órával korábban csak egy idegen volt.

Amivel bajom volt, az egyrészt a formátum. Amikor beszélgetnek, a klasszikus regényformátum elveszik. Olyan, mintha egy drámát olvastam volna.

Hildy: Te ezt az egészet nem veszed komolyan.

Paul: Nem volt benne a feltételekben, hogyan kell válaszolnom.

Ilyen, szóval értitek. És ez nem jött be. Főleg, ahogy időnként visszavált, amikor a két főszereplő nem egymással beszél, amikor pl. Hildy hazamegy, és a barátaival beszél.

Kettes gondom, hogy a vége nekem nagyon mese. Azt aláírom, hogy lehet kapcsolatot építeni ilyen módszerrel, és azt teljesen el tudtam volna fogadni, ha Hildy és Paul nagyon jó barátok lesznek a végére, akik között megvan a szikra is, amiből majd szerelem lehetne. De az, hogy amint végigérnek a 36 kérdésen, csókcsatába fullad, nekem hiteltelen. Így mese lett habbal, amit nem díjaztam.

A drámai részei működnek, még a karakterek személyisége is korrekt. Érdekes is csak abból megismerni a szereplőket, amiket egymással beszélnek. De furcsa is egyben.

A vége és a formátum nagyon idegesített, hiába értékelem az alapötletét.

36 kérdés, amitől rád kattantam - Mint ifjúsági: 60% az alapötlet érdekes, a drámák is működnek, de a tipikus vége sok.

Szubjektíven: 30% nem szerettem a színdarabos formátumot és a végét sem.