Új világba csöppenő, isteni szívügyekbe keveredő, megismerkedő.

Démétér, a természet istennője a földi síkon nevelte a lányát, akit gondosan távol tartott a többi isten szerinte züllött világától. Csak akkor engedi fel az Olümposzra, amikor a lány ígéretet tesz, hogy szent szűznek tanul, Artemisz és Athéné útját folytatva. A lányt új szobatársa és egyben barátnője, Artemisz készíti fel az első isteni bulijára. Ugyanarra az eseményre érkezik a morcos Hádész is, aki rég keresi az Alvilág királynéját maga mellé. A nimfa, akivel egy ideje együtt volt, nem volt hajlandó eljönni sem vele. Megpillantja Perszephonét, és megtetszik neki a lány. Még egy megjegyzést is tesz a szépségéről, amivel sikerül felkeltenie Aphrodité bosszúvágyát, aki a lányra uszítja a fiát, akit a halandó szerelme életével tart sakkban. A csínytevés meglepően jól sül el, de az Olümposzon semmi sem olyan egyszerű. Hiszen színre lép Apollón is, aki szintén felfigyel a lányra.

A görög-római mitológia mai napig jelen van a művészetekben. Annyi adaptáció születik máig, hogy szerintem jobban képben vagyunk Zeusz és társai cselekedeteivel, mint a magyar mondákkal és mítoszokkal. Nem panasz, magam is nagy Percy Jackson-olvasó vagyok.

Most pedig itt van a Lore Olympus, ami képregényként gondolja újra ezeket a mítoszokat. Ha jól számolom, ebbe a kötetbe 3 mítosz feldolgozása került bele: ahogy Kronosz felfalta a gyermekeit. Ámor és Pszükhé szerelme. Kiemelten pedig Hádész és Perszephoné története – a legjobban átdolgozva a három közül.

Ami elsőre megfogott benne, hogy milyen eredeti a képi megjelenítése. Egy képregénynek szépnek kell lennie, hogy áradozzak róla. Ez a sztori viszont eléri azt, hogy egyszerűek a rajzai, szerintem az esztétikailag szép jelző nem is illik rá, de tele van kreatív ötletekkel és kifejező megjelenítési formákkal, amelyek miatt nagyon rá tudtam kattanni. Egyrészt, a tereket modernizálták. Olyan, mintha korunk luxus helyszínei elevenednének meg az istenek világában. Pl. Hádész luxus sportkocsikkal közlekedik, Apollón aranyszekere is sportkocsi, az Olümposz kb., mint egy menő klub, Hádész villája több mint fényűző és még sorolhatnám. A karakterek is ennek megfelelően hordanak öltönyöket, koktélruhákat. De ennél is jobban sikerült, amit pl. a színekkel sikerült elérni. A három fivér – Zeusz, Hádész és Poszeidón: lila, kék és zöld. Ahogy a színek öröklődnek a gyerekeikben, vagy érzelmi helyzetet fejeznek ki – kifejezetten bírtam, amikor Hádész szeme színt vált – lő piros villámot Hérára, lesz robbanás közeli vörös és a szenvedély rózsásra színezi. Ahogy érzelmeket mutat meg az is, ki hogy áll a másik mellett, milyen a mérete. Ha csak külön képekként nézem, helyenként talán még rondának is látnám, így viszont hosszan elemezgettem és tényleg ötletesnek találtam.

A történet is kapott modern elemeket. Ahogy a páros összetalálkozik, majd Apollón, a gátlástalan szívtipró érkezése is új vonal. Ez utóbbi, ami azért lesokkolt. Igen, a görög mitológiában bőven van erőszak és az istenek nagyon kicsinyesek, gonoszok tudnak lenni, de ez a nemi erőszak szál? Mert a búcsú ellenére ez simán erőszak – egy részeg lánnyal, aki nemet is igyekezett mondani. Attól nem lesz más, hogy a végén a pasi úgy köszön el, hogy a csajom vagy. De Ámor kapcsán is lehetne arról beszélni, hogy a férfiak hogyan teszik tönkre a nőket. #metoo képregénynek is el lehetne adni, de nem akarom.

A két főhőssel könnyen lehet azonosulni. Hádész, aki keresi a boldogságot, mert minden hatalma és gazdagsága nem teszi azzá. Akitől félnek, meg a saját szeretője is beszól neki – halál szagot áraszt -, noha a fivérei közül ő a leginkább normális. Akinek még rémálmai vannak az apjáról. Isten, halhatatlan, de ezek nagyon emberivé teszik. Perszephoné, aki nagyon keresi a helyét és most először dönthet szabadon az életéről. Roppant naiv még – ahogy pedig szoktam írni, ők az áldozatok. A lányból is az lesz, áldozat. Itt éppen Apollóné. Az különben tudott zavarni, ahogy Apollón és Hádész között billeg szerencsétlen. Ha Hádész tetszik neki, minek kavar a másikkal? Mert nem rúgja ki, még kvázi abba is belemegy, hogy Apollón csaja. Azért annak nagyon nem örülnék, ha a folytatásban mélyrehatóan látni kellene egy erőszakon alapuló kapcsolatot, ahol Apollón kihasználja Perszephonét. Igaz, hamar bukik a mutatvány, a lány szent szűznek tanul. Apollón meg szeretőt akar. A kettő üti egymást.

De ezt a témát félretéve szerettem, ahogy a családi viszonyokat bele tudta tenni Smythe. Nagyon hangulatos, ahogy a három istenkirály, a három fivér ugratja egymást és összetartanak. Ahogy megvillan pl. Zeusz akarnoksága, vagy látni, hogy Zeusz és Héra nem véletlenül lettek házasok. Igen, a férfi nagy nőcsábász, de ez szerelmi házasság annak ellenére.

Van humora, és rengeteg a jópofa egysoros beszólás is benne. Néha nem is kellenek szavak, jól el van kapva a helyzet iróniája vagy humora a képeken is. Minden erőszak és komoly téma mellett ez azért könnyed és szórakoztató képregény tudott maradni.

Várom is a folytatását – pedig tudom, mi lesz a vége. Nem hiába, ez az egyik legismertebb görög mítoszon alapul.

Smythe: Lore Olympus – Mint képregény: 95% egyedi a képi világa, nagyon kifejező színezéssel – humorral, drámával.

Szubjektíven: 90% rákattantam, ahogy modernizálja a helyszíneket. Szerettem a humorát és Hádészt is. De Apollón…

• Maxim: A vállalat - thriller
  • Képzelt barát - thriller
• Park: Cseresznyevirágzás - romantikus

A nyomozás nem olyan érdekes, de a bűntények oka annál inkább:

Nyomozós, régi bűnökért fizető, helyzetbe beleőrülő.

Évekkel korábban három testvért elválasztottak egymástól. 4, 3 és 1 évesek voltak. Olyan szörnyűség történt a családjukban, ami miatt mindenki jobbnak látta, ha messze kerülnek egymástól és kapnak egy új esélyt. Most egy háromgyerekes anyának kellett meghalnia, porszívó csövet ragasztottak a szájába, és bekapcsolták a készüléket. A gyerekeit megkímélték, a férje üzleti úton volt, és nincs indíték sem. Az egyetlen szemtanú a nő kislánya, aki zaklatott, keveset beszél, és érezhetően titkol is valamit. Csak abban biztosak, hogy a gyilkos célzott arra, hogy egy másik nő is a listáján van. A kislánnyal Freyja kezd el foglalkozni, aki a harmincas évei elején megrekedt. A bátyja lakásában él, csak egy normális pasit szeretne, de akivel többet tervezett, egy éjszaka után egy szó nélkül elment. Lesz is döbbenet, amikor a nyomozás vezetőjében az egyéjszakás kalandjára ismer a nő. A személyes ügyeket félretéve meg kell oldaniuk az együttműködést, mielőtt a gyilkos újra lecsap.

Skandináv kriminek számít, bár azért ez jobban kiesik, mint a svéd vagy dán krimik. Sigurdardóttir izlandi szerző és a története, ez a sorozata mindenképpen Izlandon is játszódik. A sok sötétség, zord. de a maga módján szép természet itt is megvan. Arra nem esküdnék meg, hogy annyira jóléti állam, mint a svédeké, de szerintem jól megy az izlandiaknak.

A skandináv krimik szentháromsága nem teljesen valósult itt meg, bár ettől még jó maradt a

regény. De nézzük, mi volt és mi nem.

1: Sötét, gyomorforgató bűnügy. Pipa. Már a nyitó gyilkosság is kellően borzalmas. El tudok képzelni érdekes eszközöket gyilkos eszközként, de itt egy porszívót használnak. Bele se akarok gondolni, milyen lehet, ha a szádba dugják és megfulladsz, míg kiszívja a levegőt a tüdődből. Az igazán borzalmas eset azonban a gyilkos motivációjából bukkan elő. Ennek van köze a múlthoz, és olyan halmozottan szörnyű, hogy nagyon bele se akarok gondolni. Mondjuk úgy, meg tudom érteni, hogy a gyilkos beleőrül.

2: Nyomorult életű nyomozó. Pipa. Huldar nem egy boldog figura. Bármibe fog, valahogy nem elégíti ki a végeredmény. Nyomozónak nem rossz, de a magánélete egy katasztrófa. Egyszer elhatározta, hogy kipróbálja, milyenek az egyéjszakás kalandok. Eredmény? A legjobb barátja nejével összejött egy alkalommal, és most a férfi szemébe se bír nézni. Bűntudata van, mert a pár válik, és nem tudja, ez mennyire az ő hibája is. A másik egyéjszakása Freyja volt, akivel most együtt kellene dolgoznia, de a nő érthető módon ellenséges vele. Pedig már megérett a férfiban a gondolat, hogy váltson és más legyen, de meg tudja-e tenni, elhiszik-e neki? Freyja meg simán szenved. Se lakása, se szerelme, a kutyája is a bátyjáé. Valahol irritált is, ahogy belesüllyed az önsajnálatba. Ő még nyomasztóbb lett, mint Huldar. A férfi még nem adta fel, Freyja inkább.

3: Társadalmi problémák kiemelése. Ez az, amihez nagyon bele kell magyaráznom, ha ki akarom pipálni. A családon belüli erőszak lesz a visszatérő motívum, de ezt nem tudnám kortünetnek nevezni. Szerintem mindig is voltak bajok egyes családokban, csak egyes korokban ezeket jobban el kellett és akarták titkolni.

A történet érdekes, de nagyon kényelmes a tempó. Nyomoznak, de mindent átrágnak és lassan esnek le az összefüggések. Úgy voltam vele, hogy egy-egy jelenet le tudott kötni, pl. a szemtanú kislány kihallgatásai. Ugyanakkor az egész menete úgy állt időnként, hogy untam magam olvasás közben. Nem rossz, belemerülős és az a skandináv sötétség megvan benne, csak éppen az olyan krimiket szeretem, amelyek ennél jobban pörögnek.

A stílusa viszont tetszett, olvasmányos. Nem azért éreztem lassúnak, mert sok lenne benne akár a leírás, akár a kilométer hosszú, felesleges mondatok.

Nem került be a legemlékezetesebb skandináv krimik közé, amelyekkel dolgom volt, de az érdeklődésem felkeltette annyira, hogy majd olvassam tovább is a sorozatot.

Sigurdardóttir: Gének – Mint skandináv krimi: 75% sötét indokkal elkövetett kegyetlen gyilkosság, nyomorult nyomozó és jókora csavar a végére, de addig el is kell tudni olvasni.

Szubjektíven: 55% jól lehetett olvasni, egy-egy jelenete emlékezetes is – pörgősebben jobban tetszett volna, de látok benne még lehetőséget.

A törvény uralkodjon, ne a penge.

Nagy lelkek vagyunk. A nagy lelkek fölfelé néznek.

Hold uralmáért harcoló, ármányos, jövőbeli.

Lucas Corta még életben tartja a családja túlélő tagjait, és a hatalmuk sincs még teljesen oda. Ennek azonban nagy ára volt: ő maga is súlyosan sérült, mert lement a Földre, és vissza is tért onnan. A fia oxigénhiányos állapotba került az űrben, és csak Luna kitartásának köszönhető, hogy még életben van. Mikor orvoshoz sikerül vinnie, akkor sem biztos, hogy az ifjú Lucas valaha is lesz olyan még, mint korábban volt. A beteg fiatalember így is csaták középpontjában áll: a szülei perre mennek a felügyeletéért, ami egyben a családjaik közti hatalmi vetélkedés is. A Hold nagy családjai mind szövetségeket kovácsolnak és azért küzdenek, hogy az ő víziójuk valósuljon meg a jövőről. Lucas Corta is döntés előtt áll, hova álljon. Már kezdi átlátni, hogy a Szun család volt, amely úgy akarta a hatalmat, hogy a Corta és Mackenzie család kivéreztesse egymást. Közeleg a visszavágás ideje.

Ez is egy olyan sorozat, aminél komolyan törtem a fejem, hogy mi is történt a korábbi részekben. Kaptunk egy összefoglaló táblázatot a fontos szereplőkről, de az már nem volt mellette, hogy ki mit alkotott korábban. Szerencsére az, hogy milyen állapotban kezdték a Holdkeltét, elég sok mindent visszahozott.

Kellett is, mert ez is egy olyan sorozat, ami szorosan összefügg. Ugyanazt a történetet meséli tovább, amit az előző két kötetben elkezdett.

Az első, ami most nagyon tudott irritálni: a Holdon egészen más szabályok szerint élnek, mint a jelen társadalmában. Nagyon sok régies szokásjog van ott érvényben, ami inkább a középkort, mintsem a jövőt juttatja eszembe. Pl. a házasságok kérdése. Itt nem szerelemből vannak együtt, minden politika és hatalmi játszma. Szerződésekkel kötik a frigyeket, amiben még az is benne van, hogy mennyi időre kötelesek együtt maradni a felek. A családfő is közel olyan hatalommal rendelkezik, mint egy ókori görög családfő. Ehhez jön hozzá az erőszak hatalma, pl. bírósági tárgyalást is el lehet dönteni késpárbajjal.

Valahol ez a fele még el is ment. A Holdon nehéz túlélni, érthető, hogy más társadalmi szabályok szerint élnek. Amit viszont nem bírtam megemészteni: a kapcsolatok között feltűnően sok az egynemű házasság. Az elrendezett frigyek majdnem mindenki fiú-fiú vagy lány-lány leszármazott között köttetik. A főszereplő, Lucas Corta élete szerelme is egy férfi. Hogy maradnak fent a családok, pedig megvannak és bőven van gyerek is, ha ennyi az egynemű kapcsolat?

A regény több szálon vezeti az eseményeket, és több család tagjának a szemszöge is benne van. Nem is lehet jó – rossz határvonalat húzni, legfeljebb annyit lehet kimondani, hogy egyesek gátlástalanabb játékosok, mint mások. Azoknak lehet drukkolni, akik legalább a maguk szabályrendszerében tisztességesek tudnak maradni. Még ha nekik is kegyetlennek kell lenni. Ebből jön, hogy nem is nagyon tudtam azonosulni a szereplőkkel. A bábmestereknek kegyetlen játékosnak kell lenni, a bábjaik meg szenvednek és lassan érzéketlenek lesznek, vagy közel kerülnek a töréshez. Mit lehet pl. arra mondani, amikor egy gyereket lengetnek be csaliként a pedofil hajlamú ellenséges család tagjának, hogy aztán a kölyök még a megrontása előtt a hajába rejtett mérgezett tűkkel szemen szúrhassa a férfit?

Van cselekménye, és két szinten is mozognak az események. Mondhatni, sakkoznak a hatalomért, és a tettek mezejére is rálépnek. Ennek ellenére izgalmasnak vagy pörgőnek mégsem tudom mondani. Nem egyszer éreztem lassúnak és néha unatkoztam is.

Még a zárását sem érzem teljesen zártnak. Bár ezzel van vége a sorozatnak, simán lehetne innen folytatni is. Most is ez olyan felemás – mintha igazából soha semminek nem lenne a Holdon vége, legfeljebb időszakos szövetségeket kötnének, és indulnának a közös cél felé, míg megint másként nem kezdenek el gondolkozni.

Mivel nem szeretek sorozatot félbehagyni, nem fogom megbánni, hogy a zárást is elolvastam, de nem fogott meg ez a kötet.

McDonald: Holdkelte – Mint sci-fi: 55% a világépítésében vannak ötletek, a karakterei között is van emlékezetes, de lassú és néhol száraz is.

Szubjektíven: 35% sok tekintetben érdekes, a játszmázást szeretem is, de itt gyakran fogtam a fejem, hogy milyen lassan és mit próbálnak lépni.

Nem az számít, hogy mennyi ideig élsz. Hanem, hogy miért. (Riordan)

– Ne húzd ki a gyufát, Valdez! Amikor visszaváltozom istenné, csillagképet csinálok belőled. Az lesz a neve, hogy „Kis latino bambíno”.
– Tetszik!
Leo olyan erővel veregette meg a vállamat, hogy félrecsúszott a késem.
Hát már senki sem fél az istenek haragjától? (Riordan)

És ne feledd, a legcsúfabb, legsötétebb ég és a legfeketébb felhők sem maradnak velünk örökre… (Sztybor)

– Ők felismerték a bennem rejlő értékeket. Litüerszész, a Kaszás!
– Lenyűgöző titulus – nyögtem ki nagy nehezen.
Litüerszész felemelte a kardját.
– Hidd el, rászolgáltam. A barátaim Litnek hívnak, az ellenségeim pedig Halálnak!
– Én Litnek foglak szólítani – határoztam el. (Riordan)

– De imádom! – kiáltott fel Leo. – Évek óta nem láttam ilyet.
Homlokráncolva szemléltem a gömböt, és közben azon töprengtem, vajon nem bomba-e. Ez megmagyarázná Leo izgalmát. (Riordan)

Titkos menedéket mentő, császárral szembeszálló, régi hibákkal szembenéző.

Apollón megpróbáltatásai még nem értek véget: ugyan a liget felszabadult, de még van négy jóshely, amelyet meg kell mentenie és közben keresztük húznia a Triumvirátus terveit. A következő úticél egy jósbarlang, ami jelenleg Indianapolis mellett található. Leo és az erejét vesztett Kalüpszó kísérik el, és már érkezéskor azzal szembesülnek, mennyire komoly a helyzet. A második császár ide tette a székhelyét, a várost ellepik a szörnyei, a barlangot szigorúan őrzi és nagy játékokra készül, melynek nagy mészárlás lenne a tetőpontja. A Pihenőponton lelnek menedéket és új barátokat: itt otthonra lel minden lény, akinek nincs hova mennie. A császár nagyon szívesen földig is rombolná az egészet, sorra vadászta le a lakókat is. Apollón így kénytelen szembenézni a császárral, aki a múltban sokat jelentett neki – megmenteni embereket, mitikus állatokat és újabb múltbéli hibákkal szembesülnie.

A sorozat iránti szeretetem továbbra is megvan, és sok tekintetben Riordan megint egy nagyon jó könyvet adott az olvasók kezébe. El nem tudom képzelni, egy gyereknek mi belőle a megfogó üzenet, lehet, hogy az, ami nekem felnőttként?

De mielőtt ebbe belemegyek, nézzük az alapokat! Egyenes folytatása az előző kötetnek, és sok olyan szereplő is megjelenik, vagy említik, aki a korábbiakban volt fontos karakter. Így ez továbbra sem az a világ, amibe csak úgy, bármikor bele lehet ugrani. Igaz, a rész kalandja, a barlang felszabadítása és a császár – a nevét direkt nem írom ki, a regényben is rejtély egy darabig, hogy ki Néró mellett a triumvirátus következő tagja – legyőzése önmagában is értelmes, de annyi az átívelés, hogy nem érdemes össze-vissza olvasgatni.

Egyszerre érzem a rész kalandját jónak, és mégis kevésnek. Változatos, sok izgalmas epizód van benne – nagyon tetszett az állatkerti szabadító akció, vagy a végső összecsapás a császárral, de akár az is, amikor csak szekálják egymást a Pihenőponton -, de valahogy a nagy egészhez képest mégis kis epizódnak tűnik. Sok minden nyitva maradt nekem a részen belül is, amire zavar, hogy nem tértek ki. Az egyik: a végén a császár. Nem csak Apollón nem érti, hova lett. A másik, pl. Meg újabb pálfordulásának indoklása. Nekem nem tiszta, hogy a komoly árulása után miért jön vissza. Ok, ez a császár nem fontos neki, de el nem tudom képzelni, hogy Néró ellen is fellépne. Lesz még vele baj.

De sok szereplő kapcsán ki lehet hozni közös pontként a második esélyeket. Nagyon sokan vannak, akiknek jóvá kell tenniük a korábban történteket. Apollón folyamatosan azzal szembesül, hogy istenként milyen kegyetlen és embertelen volt, ami fel sem tűnt neki. Cudarul bánt a saját családjával is, és megint csak szégyenkezhet, amikor több korábbi tettének következményével szembesülnie kell. Egészen különleges az a mix, ahogy istenként elképesztő ereje volt, amikor néha valamit visszakap belőle, senki a nyomába se ér, mégis, gyáva volt mellette. Ezzel küzd most is, ő aztán nagyon szívesen küldene a csatasorba mást maga helyett, de Lester testében ez nem éppen egyszerű. Az ő kapcsán folyamatos a személyiségfejlődés, fokozatosan tanul a félistenektől és a körötte levőktől. Talán bután hangzik, de minél több minden éri, annál jobb ember kezd lenni.

De mondhatnám Meget, Litet is – Lit különben is hatalmas figura. Apollón nem véletlenül látja meg kettejük között a hasonlóságot. A császár egyik hű embere, veszedelmes ellenfél, aztán lassan kiderül, hogy csak egy megtévedt fiú, aki egy helyet keres magának a világban. Az otthont, amit az apja – Midasz király, különben – nem teremtett meg számára. Riordan remek kis egysorosokat írt neki, és a végső csatában is fontos szerepe lesz.

A regény gyönyörűen hozza, kimondva és példákon keresztül is, hogy nincs olyan, aki ne kaphatna egy második esélyt. Ha nem lennénk képesek megbocsátani, nem lenne másunk, csak ellenségünk.

Nekem így a személyes fejlődés és a megbocsátás könyve lett a kalandok és a humor mellett A sötét prófécia. Hiszen a főhősnek rá kell jönnie, hogy milyen hibái voltak, hogy a hatalom nem azt kellene jelentse, hogy megtehet, amit csak akar. Valamint, mindenki hibázhat – és megpróbálhatja helyrehozni a tévedéseit.

Igen, minden mellett még vicces is ez a könyv és Riordan hozza a tőle várt tébolyult ötleteket. Képzeljetek el egy gladiátor viadalt Forma1 sportkocsikkal, elefántokkal és beöltöztetett struccokkal… De vannak itt beszólások, szerencsétlenkedések és az sem semmi, ahogy pl. Kalüpszó beszólogat az istennek. Amikor ő játssza a kart az életmentő színdarabban, azon szakadtam.

Azért azzal bajban voltam, amikor az állatok szenvedtek. Megfigyeltem, újabban erre vagyok kiemelten érzékeny. Itt is: egy elefánt, egy griff – az ő szenvedésük kifejezetten szíven ütött. Pláne, hogy Riordan ezeket a szereplőket is nagyon szerethetőre írja. Bátrak, ártatlanok, és az ember túl könnyen bántja őket. Nekem így volt egy állatbarát olvasata is a könyvnek.

Összességében szerettem ezt a részt is, és menni fogok tovább a lángoló labirintusba a szereplőkkel.

Riordan: A sötét prófécia – Mint gyerekkönyv: 95% humoros, kellően kalandos és még érzékenyíti is tud mellette.

Szubjektíven: 90% miközben egy kalandnak működött, valami nagyobb sztorit vártam.

Város megmentésével próbálkozó, értelmes életre törekvő.

Geralt vaják, és ez az, amiben jó és amivel foglalkozni akar. Szörnyeket elpusztítani, embereket megmenteni. Akkor is, ha nem jár érte köszönet, félnek tőle, vagy egyenesen gyűlölik. Ám az idők változnak, és lassan már nincs szörny, ami ellen harcolhatna. Csak járja a vidéket, de munka sehol nem akad. Amibe bevonnák – mint a pénzért verekedés –, nem az ő világa. Még egy halász az, aki mellett leginkább békét talál. A férfi helyzetében ugyanazt érzi meg, mint a sajátjában: aki nem teheti azt, ami a szakmája és szenvedélye, elpusztul. Így rohan segíteni, amikor egy városba hívatják, mert sosem látott szörnyek támadnak az emberekre, és végeztek egy gyermekkel is. Geralt leszámol velük, de sokkal többet érez meg a történetben. Ezek a szörnyek nem a semmiből jöttek – a város vezetője azonban nem kér többet belőle, és elküldené a vajákot.

A Vaják már képregényként is él, és ezt nagyon díjazom bennük, hogy új történeteket mesélnek el. Olyan szörnyvadászatok ezek, amelyeknek jó része Geralt saját sztorija, és nem épülnek a regények átívelő szálára. (Nekem nem hiányzik Ciri meg a prófécia, a sorozat 2. évadára se bírtam rászánni még magam.)

A Sötét emlékek különleges azért, mert egy más jövőt mutat, mint amit a regényekből megismertünk. Ez egy szomorúbb, de emberileg nagyon találó történet lett. Egy idősebb Geralt a hős, aki csak dolgozna, de már nincs mit. A világ megváltozott és a vajákok lassan ki kell, hogy kopjanak belőle szörnyek hiányában. Geralt azonban folyton reménykedik és azt akarja csinálni, amiben jó. Nem adja fel, nem keres mást, vaják életet folytat. Van abban valami egyszerre tragikus és nemes, ahogy kitart és remél, miközben a világ megváltozott körötte. Kövezzetek meg, de eszembe jutott a Toldi halála is. Egy nagy harcos, akiben még erő is lenne, de ez már nem az ő világa.

Nagyon elgondolkodtatott azon, hogy az embert mi tartja életben. Itt nagyon azt látjuk, több képben is megjelenik, hogy ha az embertől elveszik azt, ami őt azzá teszi, aki, akkor nem marad más, csak a lassú haldoklás vagy a gyors a pusztulás. A másik mélyebb gondolata az önbecsapásé. Az embernek megvannak az illúziói, és senki nem szereti, ha azokat elveszik tőle. Inkább élünk hazugságban és elégedetten, minthogy annak lássuk a dolgokat, amik.

De ez Vaják-történet. Van szörny, van csavar a történetben és ugyanezeket a kérdéseket feszegeti az is. De azért hullanak a szörnyek, folyik a vér és Geralt harcol is. Így az akció igény is ki van elégítve, bár ebben a történetben nem az volt, ami megfogott.

Jó lett az is, ahogy megmutatja, hogy Geralt nem csak egy harcos. Persze, akinek van esze, nem áll ki vele kardpárbajra, de sokkal több ő, mint egy szörnyvadász. Itt nyomoz is. Nagyon könnyű lenne úgy, ha csak végezne az eléje kerülő ködszörnyekkel, ahogy várják tőle. Ő azonban elbeszélget az emberekkel, kutakodik, és nem éri be a kényelmessel. Kinyomozza, mi folyik itt igazán.

Milyen a külcsín? Számomra felemás élmény. Vannak nagyon eltalált képei és hatásos rajzai. Pl. azt nagyon elkapta a rajzoló, hogy mit lehet kihozni a vajákok természetellenes színű szeméből. A város, a belső terek is tetszettek. Az emberek között akad ilyen is, olyan is. De összességében az arcok, amelyekkel a legtöbb bajom volt. Geralt és Woarthe rendben voltak, a többiek már fele annyira se tetszettek. Olyan… szögletesek?

Szerencsére a történet, az a fájdalmas színezet nekem nagyon eladta.

Sztybor: Sötét emlékek – Mint képregény: 90% meglepően tartalmas. Van benne akció, nyomozás, de szív is.

Szubjektíven: 85% némelyik rajz nem nagyon tetszett, de a sztorit át tudtam érzeni.