Családi, gyászoló, gyökereket kereső, felnövő.

Rosa nem kérdés, hogy egyetemista lesz. Azért azonban meg kell harcolnia, hogy melyik egyetemre mehessen. A lány ugyan amerikai már, de a gyökerei Kubába kötik. A nagyszülei onnan menekültek el, és az anyja is egy Port Coral kubai közösségéből származó fiatalemberbe lett szerelmes, és szült neki gyereket. A nagymamája máig álmodik az otthonról, a közösség őrzi az ízeket, a hagyományokat. Kuba szövi át a mindennapokat. Ám az, hogy keresztképzéssel Rosa Havannában tanulhasson, a nagyanyának elképzelhetetlen, hiába vágyik erre a lány. Ennél csak az ijesztőbb, amikor Texasból hazatér Alejandro, vagyis Alex, aki a vitorlázás szerelmese, és akibe Rosa kezd beleszeretni. Hiszen a Santos nők átkozottak: a tenger elveszi a szerelmeiket. Rosa nagyapja, apja is a tengerbe fulladt.

Ahogy a mondás tartja, arról írj, amit ismersz. Elég megnézni Nina Moreno fotóját, és meghallani a nevét, hogy egyértelmű legyen, neki mi a kötődése ehhez a világhoz. YA szerző, aki olyan latin lányokról ír, akik igyekeznek boldogulni az életben és a szerelemben.

De ennek a könyvnek pont az egyik előnye, hogy valóban mennyire jelen van benne Kuba akkor is, ha a szereplők az Államokban élnek. Egy olyan közösséget mutat be, ahol az emberek bevándorlók és megőrizték a hazai kultúrát. Egy mikroközösség, szokásokkal és összetartással. Sajnáltam is, hogy kicsit nem nagyobb a látószög, mert így csak ezt a viszonylag zárt közösséget ismerjük meg a boltjaival, a tengerrel és a szomszédokkal. Az, hogy miképpen lehet ennyire kubainak maradni amerikaiként, nincs itt. Pedig érdekelt volna az is, hogy éli ezt meg Rosa.

A szöveg is igyekszik hozni a latinos hatásokat. Kifejezések a spanyol nyelvből, jellegzetes ételek és szokások, a cselekményben a kubaiak hitvilága és a mágia. Az nem is tetszett igazán, hogy rá voltam szorulva a magyarázó jegyzetekre. Legjobban az ételekkel tudnám példázni: ha nincs ott egy magyarázó sor alul, hogy mégis mi az a fogás, fogalmam se lett volna róla. Így nem bevezet egy olyan kultúrába, ami nem a sajátom, hanem a szerző úgy kezeli, hogy nekem is megvan mindez a háttértudásom. Pedig nincs.

Izgalmas, bár nem fő téma, ahogy a nagymama karaktere viszonyul a hazájához. Az, ahogy egyszerre imádja és retteg tőle, érdekes kettősség. Nem tudtam beleélni magam, Rosa természetes kíváncsisága jobban a sajátom, de ez a generációs különbség is adott a regénynek.

Szerettem a könyvben, hogy mennyire nem a szerelem az egyetlen témája. A „Santos lányok szerelmei vízbe fulladnak, és Rosa pont egy hajóbolondba lesz szerelmes” téma nem hozott lázba. Nincs is túlírva az a szál: fiatalok, megtetszenek egymásnak, egymásra találnak. Az a lebegtetett félelem, hogy a múlt ismételi magát… hála égnek nem ez lett Moreno fő konfliktusa, csak színezésre használja.

Van viszont egy összetett családi dráma, három generáció feszül egymásnak. Szeretik egymást, de sebeket is okoznak egymásnak. Mindenki gyászol, mindenki szenved, és Rosa próbálja megtörni a kört. Ahogy szeret, ahogy érdekli Kuba, az mind valami újnak a kezdete, ami az idősebbeknek el kell fogadni. Az is olyan valódi benne, hogy attól, hogy szeretik egymást, még bántják egymást és vannak bajok. Komolyak is.

Komolyabb ez a regény, mint egy szimpla YA romantikus. Talán csak a szereplők a nagyon ifjúsági regény tipikusak. A szerelmi szál szerencsére nem súlyozott, cserébe Alex is halvány karakter lett. Keveset tudunk meg róla, és ő már túl van azokon a viharokon, az útkeresésén, amit Rosa most kezd el. Rosa meg átlagos YA hősnő, kétségekkel és jó tulajdonságokkal.

Kellemes csalódás volt – a borító után valami lányos nyálas borzalomra számítottam, de ez több volt azoknál.

Moreno: Ne randizz Rosa Santosszal! – Mint ifjúsági: 75% több témát és konfliktust érint, hangulatos és nem csak szerelmes sztori.

Szubjektíven: 65% több minden érdekelt volna, mint ami belekerült, de pozitív élmény volt.

5: Applegate: Kívánságfa – az öreg tölgy sok mindent látott már az utcában, ahol áll. Most egy új család költözik ide, és meglepve látja, hogy mennyire kitaszítják őket. A kislány, akit gúnyolnak és piszkálnak, tőle kér egy barátot. A tölgy a rajta lévő állatokkal összefogva segíteni akar, ha ez is lesz az utolsó tette.

4: Wéber: Az osztály vesztese – iskolások, gyerekek. Egy napon az oldalukra feltöltenek egy képet: egy diák megalázott egy másikat. A tanárok próbálnak rájönni, ki bántott és kit. Ahogy a gyerekek visszagondolnak arra a napra, kiderül, hogy mindenkinek megvannak a maga titkai és fájdalmai. A szépek, magabiztosak is sebeket rejtenek.

3: Hodge: Érinthetetlen? – Maya szerelmes, már lánykérést vár. Ám Jamie öngyilkos lesz. Maya képtelen beletörődni, nyomozni kezd. Jamie gyilkosság áldozata lett és egy titkot őriznek ezzel. Olyan emberek, akik a hatalmuk miatt érinthetetlenek, és akik gyerekek életét tették pokollá bántalmazások sorával. Maya a nyomukba ered.

2: Dessen: Kulcsra zárt szív – Ruby egy olyan anya mellett nőtt fel, aki magára sem tudott vigyázni, nem hogy a lányára. Amikor Ruby végleg egyedül marad, a nővére talál rá és veszi magához. A lány falait sorra dönti le a testvére, és a szomszéd fiú. Ám Nate is őrzi a maga titkait, és a zárt ajtók mögött az ő pokla rejtőzik.

1: Morris: Cilka utazása – Cilka 16 éves, zsidó származású és ezért táborba zárják. Auschwitz, ahol a lány szépsége egyszerre lesz áldás ás átok. Életben marad érte, felfigyelnek rá – viszont a teste lesz az ára. Majd a szovjetek kollaboránsnak minősítik a túlélése miatt és a GULAG poklába küldik. Cilka igyekszik segíteni a körötte levőknek, miközben újfent a szépsége lesz az élete ára. Hosszú éveken át a csendes erőszak elszenvedője, miközben még több erőszak és fájdalom veszi körül.

Eltűnt gyermeket kereső, otthonról menekülő, vidéki.

Lelle középiskolai matematika tanár, aki szerette az életét. A feleségét és a lányt, Linát. Másfél éve ő vitte ki a lányt a buszhoz, de Lina nem szállt fel rá. Eltűnt. A férfi házasága szétesett, a neje elhagyta a pszichológusáért. Lelle pedig nem lel nyugalmat. Éjszakánként az utakat járja, a lányát keresi. Módszeresen kutatja át a környéket és a lánya képzeletbeli alakjával beszélget. Erre a vidékre költözik a 17 éves Meja az édesanyjával. Az asszony itt szerzett magának egy férfit, akitől azt várja, eltartja majd a lányával együtt. Meja sehol nem lehet otthon, és folyton aggódik többféleképpen beteg anyjáért. Egy helyi fiú, Carl-Johan kezd el udvarolni neki, Meja menedéknek érzi a fiút és a családját, ha nekik is megvannak a maguk különcségei. A Brandt család a világvégére készül, összeesküvés-elmélet hívők. Lelle és Meja története pedig összeér, ha ezt ők még nem is sejtik.

A borító jól visszaadja, milyen ennek a regénynek a világa. Sötét, szürke, vigasztalan és lehangoló. Skandináv krimi, így nem meglepő, hogy ilyen. Ez az a zsáner, amitől ezt várjuk. Sötétséget, cselekményben és emberi lelkekben. Jackson pont azt tálalja az olvasóinak.

Van annyira depresszív, hogy az már az olvasást is nehezíti. Nem egyszerű belemerülni egyik szereplő helyzetében sem, mindkettőnek elég nagy és megoldhatatlannak tűnő problémái vannak. A szenvedő szereplő példája lehetne Lelle és Meja is. Mindkettőnek zűrös a családi háttere, és nem tudnak megoldást találni. Mindketten menekülnek egy olyan helyzetbe, ami igazi boldogságot nem hoz. Hiszen Lelle a kereséssel nem jut előbbre. A felesége egyszeri visszatérése is csak újabb sebeket tép. (Sajnálom is, hogy nem derül ki egyértelműen, hogy kié a baba – így csak még fájdalmasabb a helyzet.) Meja pedig nagyon igyekszik alkalmazkodni, de nem azt akarja, amit a Brandt család vár tőle. Olvasóként hamarabb fel lehet ismerni, hogy csak kalitkát cserélt, és nem szabad lett.

Mégis, mindketten szimpatikusak és drukkol nekik az ember. Összetörtek, bajuk van, de még mindketten kitartanak és harcolnak. Erkölcsileg jók, csak az élet osztott nekik ritka rossz lapokat. Jackson leginkább a szenvedésük mélységeit tárja fel, de főleg Meja esetében ott van is, hogy a felszín alatt egy harcos rejtőzik.

Tetszett a szerkezet is. A regény nagyja olyan, mintha két külön regényt olvasnánk, két külön tragédiát egy-egy szétesett családról. A fájdalom közös, de más tempójú és más cselekményű Meja és Lelle története. A végére azonban Jackson behozza a közös szálakat, és összefogja a két külön utat. Nem látványos, nem popcorn mozis, hanem hétköznapi és szürke megoldással, hihetően, ahogy a skandináv krimik a nyakunkba öntik a mindennapi borzalmakat.

Lekötött annak a leírása is, hogyan lesz egy egész család agymosott. Itt van viszonylag részletesen, milyenek a bunkert építő, senkiben nem bízó paranoiások. Ahogy a híreket szűrik, hogy a saját igazuk hallják belőle. Ahogy átörökítik a szokásokat és a tévhiteket. Azt nem tudom megítélni, ez mennyire valós probléma a svédeknél, de nem először látom korunk tüneteként megjelenni olyan embereket, akik várják a véget és készülnek rá. Az pedig adja a helyzet borzalmát, hogy az egyik családtag szociopata.

Jackson története sodort előre, noha nem egy klasszikus értelemben mozgalmas regény. Lassan és kevés dolog történik, de azoknak súlya van. Plusz, az egész könyvnek van egy olvasóra telepedő atmoszférája. Nem esik jól, mert tele van fájdalommal és igazságtalansággal, de beszippant és nem ereszt. Az ember már tudni akarja, kisüt-e a nap a végén, van-e bárkinek remény, vagy a bukás elkerülhetetlen.

Emberi, átérezhető, és mellette minden skandináv krimis jellemzőt hoz. Lehangoló, szenvedő szereplőkkel, társadalmi kérdéssel és sötét, de hihető bűnesettel.

Jackson: Ezüstút – Mint skandináv krimi: 90% minden jellegzetesség benne, miközben nagyon emberi történet.

Szubjektíven: 75% beszippantott, érdekelt, de nagyon nem esett jól. A vége is felemás érzetű.

• Central: Hátizsákomban a glóbuszom - memoár, útleírás
• General Press: Nő a peronon - krimi
• Kossuth: A Birodalom lánya - háborús, történelmi romantikus
• Könyvmolyképző: Megveszekedett - YA fantasy
  • Fogy az idő - romantikus, dráma
  • A csókod ára - erotikus, romantikus
  • A végzet ellen - romantikus, YA
  • Utolsó lélegzetig - YA fantasy
• Menő: Cseréljünk! - ifjúsági
• Holnap: Jackie, Janet és Lee - ismeretterjesztő, történelmi
• Gabo: A dűne istencsászára - sci-fi
  • Légszomj - horror
• Pioneer: Illatok őrzője - női, romantikus
• Alexandra: Escobar fia - memoár, dokumentumregény
• 21. Század: Hosszú, fényes folyó - thriller
  • Szép álmokat - skandináv krimi
• Kolibri: Kámforkór - gyerekkönyv, fantasy
• Álomgyár: Az auschwitzi hegedűs - történelmi romantikus, háborús
  • Démonok ivadéka - horror
• Agave: Övön alul - erotikus, urban fantasy
  • Ready Player Two - kaland, disztópia, ifjúsági
  • A szomszéd lány - thriller, horror
  • Lélekmadár - fantasy
  • Afázia - sci-fi

Május

31. Baldacci: Bukottak - krimi 4

Június

1. Swift: Gulliver utazásai - szatíra 3,5

2. Donoghue: A Halálfej Sakk-klub - történelmi 4

3. Rose: Egyedül a sötétben - romantikus krimi 4

4. Sandemo: Az elfeledett királynő - történelmi 2

5. Garwood: Ha eljő a tavasz - történelmi romantikus 3,5

    Edwards: Tom Hanks szerint a világ - életrajz 4

6. Struck: A fiúk hülyék. A lányok is... - ifjúsági 1,5

    Hamilton: A vég hősnője - YA fantasy 4

Tényleg el van átkozva, amikor a heti összefoglalót írom... Tegnap csodás, napos idő, ma meg elborult és fázom. Még olvasni sincs kedvem. Ok, ez nem igaz.

Háborús, mágikus, keleti, trónért küzdő.

A látszat csalóka – a lázadók ügye veszettnek tűnik. A herceg halott, sokakat kivégeztek és fogságba ejtettek. A szabadon levőket pedig egy égő városba zártak, ahonnan nincs menekvés. Amani és a társai azonban tudják, hogy nem Ahmed vesztette el a fejét a kivégzésen, az alakváltójuk átvette a helyét, és a herceg most a foglyokkal van. Ki kell szabadítaniuk, majd meg kell szerezniük a trónt. Első lépésben maguknak kell kiutat találni, és a hercegnő foglyul ejtésével válaszokhoz is jutnak. Miközben mágikus csapdából szabadulnak, misztikus erőkkel és evilági hatalmakkal szövetkeznek, Amani szembenéz a végzetével. A dzsinnekkel alkudni soha nem olcsó, és neki sok a vesztenivalója. Jin a szerelme, Ahmed a hercege, a vére révén egy hatalmas dzsinn lánya – legenda kezdődhet velük, ha megélik.

Egy trilógia záródarabja, és ez olyan történet, amikor kell ismerni az előzményeket. Hamilton ugyan úgy írta meg, főleg az első fejezeteket, hogy tele van utalásokkal a korábbiakra – ez azonban csak annak lesz mankó, akinek megvannak az emlékei, amit ezekkel elő lehet hívni ezekkel a kis emlékeztetőkkel. Vagyis, ne ezzel a kötettel kezd, inkább zárd a sorozatot!

A cselekmény különben ötletesen alakul, nem csak a nagy leszámolás és más semmi. A történet folytatólagos, értelmes kalandokba keverednek még bele a szereplők. Van veszély, dráma és a magánéleti szálakat is el lehet rendezni a végső nagy csata előtt.

Kár, hogy a világát már nem bővíti. Némi kaland, némi hősi halál és a végjáték.

Azon látszik, hogy ez elsősorban ifjúsági regény, hogy nem a mágián vagy a kalandokon van a hangsúly, hanem a főszereplő döntésein. Olyan szempontból tipikus YA hősnő, hogy nem kérte a nagy felelősséget, sem a különleges erejét, mégis rajta dől el, hogyan folytatódik a világuk sorsa. Sokat gyötrődik is, mert felismeri magában, hogy bár változott a kezdetek óta, már sokkal inkább másokért él, mint korábban, de még mindig önző döntésekre hajlik. Már tudja, kiket szeret, és őket akkor sem tudja feláldozni, ha ezzel a nagy célhoz jutna közelebb. De ezért lehet vele azonosulni – színesebb így a karakter. Ahmed, aki mindig másokért küzd, sokkal egyszínűbb, kiszámíthatóbb és unalmasabb azért, mert ő a jó herceg megtestesítője, aki a népéért és a céljukért él-hal.

Ifjúsági, kellenek az érzelmek és a nagy lelki körkép, meg is kapjuk. Azért azt sajnálom, hogy Hamilton a csata jelenetekkel nem boldogul. Noha ez a nagy háborús kötet, legfeljebb egy-egy mágikus húzás bemutatása megy neki. Se a csaták, se a harcok nem jelennek meg a kötetben. A döntő csatából se látunk szinte semmit – a főszereplő pár el van küldve egy dzsinnes kitérőre. El is vagyok keseredve, hogy Kuang vagy Lyons milyen jeleneteket komponál, itt meg az Alkonyat stílusában nem látjuk a lényeget.

Amit azonban szerettem: a játékos szerkezetet. Alapvetően fogja a legendákat, amelyek majd róluk születnek, és azoknak tárja fel az eredeti történetét. Megmutatja, hogy mi az igaz, és milyen mese született ebből. Az ilyen technika mindig is tetszett nekem, itt is élvezettel olvastam, hogy mesében milyenek lettek ezek a sztorik. Még ha az vesz is el az értékükből, hogy már tudni, ki a narrátor és így nem kell aggódni, ő túléli-e.

Könnyen is olvasható, nagyon olvasóbarát és követhető a szöveg. Irodalmi értéket ugyan nem képvisel, de az nem is cél. Érzékletes, érzelmeket átadó, és nem trágár.
Összességében kellemes véget kapott a történet, szépen zár és nem lett se túlírt, se nyálas.

Hamilton: A vég hősnője – Mint YA fantasy: 75% korrekt zárás, értelmesen továbbvitt történettel és sok érzelemmel.

Szubjektíven: 70% nagy háborúhoz képest inkább személyes történet, nem lett epikus.

Kamaszos, első szerelmes, iskolás.

Lara egyike az elsősöknek. Finn már másodéves a középiskolában, és az életét nem könnyíti meg, hogy az anyja is itt tanít. Véletlenül futnak össze, amikor a fiú büntetésből a folyosón ül és segít a lánynak eligazodni az iskolában. Megtetszenek egymásnak, de mindkettőnek ez az első alkalom, hogy az ellenkező nem egy képviselőjével többet szeretne, mint barátságot. Az első randira elhívni, elmenni is nagy lépés nekik, miközben a barátok próbálnak segíteni a maguk módján: tippek egy videóból, baráti csevej. Ám pont a barátok lehetnek azok, akik miatt kisiklik a pár ismerkedése. Mert mi van, ha a legjobb barátnő azért búslakodik, mert a

legjobb barát csúnyán bánt vele?

A borítóból és a fülszövegből próbáltam rájönni, hogy miből kellett volna rájönnöm, hogy ez mennyire kiskamasz regény. Hát… a fülszöveg sejteti, hogy eléggé fiatalok a szereplők, de azért nem annyira, mint ahogy meg van írva a történet.

A gondom többek között, hogy igencsak gyerekek még ezek a szereplők. Mondjuk, 14-15 évesen nem is kell, hogy felnőttként viselkedjenek, de tényleg ennyire naiv az elején mindenki? Nem egyszer az jutott eszembe, hogy éppen csak nem azon a szinten vannak, hogy Finn meghúzza Lara haját, hogy így jelezze neki, hogy tetszik neki a lány. Túl sok minden miatt illene ez a történet még kisebbekre is.

Az egyik, amilyen gyerekesen viselkednek a szereplők. Hatalmas ügyet jelent nekik, hogy egyáltalán szóba álljanak egymással, és egy fagyizás is olyan előkészületeket igényel, mint egy romantikus komédiában, amikor a nő kiforgatja az egész szekrényt és millió meg egy ruhát felpróbál, mire elindul a találkára. Önellentmondás is, hogy valahol rendben van, hogy kiskamaszként az első szerelemmel még ennyire esetlenek, de akkor is utáltam olvasni. Ebből már annyira kinőttem, és itt annyira gyerekesen van tálalva, hogy az már taszított.

Az külön rátett egy lapáttal, hogy néha meg nagyon olyan témát dobnak be, amihez tényleg fiatalok. Az nekem visszás, hogy kezet fogni alig mernek, de már megvan az oktatás, hogy hol van az óvszer? Mintha egyszerre lennének még gyerekek, meg nem is.

Hiányoltam, hogy nincs igazi konfliktus. Megtetszenek egymásnak, összejönnek. A nagy veszekedés egy annyira ostobaság, hogy a szemem forgattam már akkor, amikor olvastam. Most meg pláne. Már itt is leképezi a szerző a nyálregény tipikus szerkezetét, csak a cselekményben gyerekekre lebontva. A nagy veszekedés a barátaik miatt lesz, és a nagy gesztussal békülés egy nyilvánosan előadott dal. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy Struck ezzel ráneveli a kis olvasókat a tipikus romantikus regényekre.

A szereplők is olyan semmilyenek. Rendesek, helyesek és pont. Nincs is mit elmondani róluk. Gyerekesnek érzem a konfliktusaikat. A kamaszlány lerázná magáról az érdeklődő apját. A kamaszfiú próbálja megemészteni, hogy az anyjának lett egy kapcsolata és kivel. Megint csak az, hogy ez a saját fejemmel nagyon gyerekes. Hány évesnek kell lenni, hogy ez lekössön? Szerintem nekem már 10 évesen is túl gyerekes lett volna.

Mindezt megkoronázza egy annyira gyermeteg nyelvezet, hogy helyenként már kínomban nevetgéltem rajta. Minimális szókincs, buta és naiv párbeszédek. Abból jó sok van, mert ez belső monológokból és párbeszédekből állt, szinte naplóregény.

Talán csak annyi erőssége van, hogy a szereplők érzelmeinek hevessége átjött belőle. Kamaszok, akiknek ez még mind a világot jelenti. Nekem meg kell valami felnőtt olvasmány!

Struck: A fiúk hülyék. A lányok is… - Mint ifjúsági: 40% a romantikus regényekre ránevelés kicsiben. Történet, szereplők is.

Szubjektíven: 10% kiszámítható történet, béna párbeszédek. Annyira unom már ezeket…

Emil túl akarta élni Auschwitz poklát, és tudta, ehhez kell valami, amivel jóindulatot vehet. Ügyeskedett, órákat javított, rá is ragadt az Órás név. Majd az egyik felügyelő felfigyelt arra, hogy a hobbija, a sakk akár pénzszerzés is lehet neki és kezdte szervezni a fogadásokat.

Közben Paul Meissner azzal lett megbízva, hogy emelje az SS őrök kulturális nívóját. Azt találta ki, hogy sakk-bajnokságot szervez. Mindenki döbbenetére egy erőszakos, mocskos alak bizonyult a legjobbnak: Hustek. Paul segédje, a nagy üzleti érzékkel megáldott Eidenmüller szervezte a fogadásokat, és most újabb ötlete támad. Hallott egy zsidóról a foglyok között, akit állítólag nem lehet megverni sakkban. Paul el tudja adni úgy az ötletet, hogy bizonyítják a náci felsőbbrendűséget: a verhetetlen zsidót egy náci alázza le.

Emil életekkel zsarolva lesz arra kényszerítve, hogy játsszon. Az első a barátja volt: ha nyer, lekerül a halálba menők listájáról, örökre. Nyer, de a férfi rosszul viseli, hogy Emil hogyan mentette meg, rossz barátokra tesz szert és hamarosan meg is ölik. De Emilnek játszania kell tovább, és minden győzelem egy rab védettségét jelenti.

Paul a férfin keresztül máshogy kezd látni, lassan meginognak benne a belenevelt náci elvek. Emilnek játszania kell tovább, a vezetőségnek már elvi kérdés, hogy valaki legyőzze. De hiába állítják ki egyre jobb sakkozók ellen, mindig Emil nyer. Míg már csak Hustek marad, aki mocskos módszert választ ellene. Emil feleségét kapja el, és zsarolná vele a férfit. Paul és Eidenmüller szabadítják ki a nőt és viszik át egy másik táborba, ahol Hustek nem éri el.

A mérkőzés. Ott van a holland zsidó is, akit azonnal lelőnek, ha Emil veszít. A helyszín, a nézők: minden úgy van szervezve, hogy zavarja a zsidót, aki mégis nyerni tud. Hustek bosszút állna, Paul rejtegeti és szervezi a védelmét, míg a visszahelyezését kéri a frontra. Ahogy szembesült azzal, hogy mi történik valóban a munkatáborokban, és mennyire hamis a propaganda, már csak a bajtársai oldalán akart meghalni.

Hosszú évekkel később, egy sakk verseny kapcsán találkoznak újra. Mesélni kezdik egymás történetét, és Emil megbékél a férfival, aki pap lett. (Kiderül, a neje abban a másik táborban kénytelen volt magát eladni az életéért, de így sem élte túl. Beteg lett, és pár nappal a felszabadulás után meghalt.) A társaság harmadik tagja a háború alatti német sakkbajnok: Wilhelm. Ő nem is értette eddig a holokauszt kérdést, túlzottnak érezte, de a történetből felfogja, milyen felelőssége volt neki is, mert a pártnak dolgozott. A múlthoz is kapcsolódik: Emil azért nem került gázba, mert előbb a táborvezető sakkban le akarta győzni. Wilhelm lett felkérve, hogy álljon ki ellene, de mivel nem tudott elmenni, Emil élhetett.

Paul súlyos beteg, meghal. Wilhelm és Emil megkeresik az utolsóként megmentett hollandot, aki nagyon gazdag ember volt és most is az. Ő lesz az anyagi forrás, hogy Paul hamvai Auschwitz mellett nyugodhassanak. Eidenmüller lesz még felkutatva: álnéven él, tisztes ember lett, aki a fiait Paulról nevezte el. Ő szervez meg mindent, és Paul utolsó akarata így teljesülhet.

Színészes, karriertörténet, életmód bemutató.

Tom Hanks nem egyszerűen egy sztár, aki nagyon régóta állócsillag Hollywood egén. Azonosítják egy jó és megbízható emberrel, aki segítőkész, mindenki barátja, hiteles. Még mindig folyamatosan forgat, közismerten családcentrikus és boldog ember. Az életrajz fontos elemei sorakoznak fel: milyen volt a családi háttere, hol és mit tanult, hogyan kezdett el színészkedni, hogyan kezdett befutni, és ezzel együtt hogyan ment tönkre a házassága. Hogyan érkezett az életébe Rita Wilson, milyen hobbijai vannak. Melyek azok az elvek, melyek meghatározzák a mindennapjait. Hogyan gyűjt írógépeket, milyen témák a szenvedélyei. Majd a filmek, melyikben milyen tapasztalatok érték, hogyan viszonyul a játszott karakterekhez és a stábnak milyen Tom Hanks élményei voltak.

Gavin Edwards kötetét nem lehet simán életrajznak nevezni – már csak azért sem, mert Hanks a kiadása után is aktív közszereplő és színész. Pl. a kötet megjelenése óta már egy újabb Oscar-jelölése is volt, amit ugyan nem váltott díjra, de egy színész karrierjében ezek fontosak.

Ami azonban ennél lényegesebb, hogy Edwards nem egyszerűen életrajzot írt. Egy jelenséget igyekszik több oldalról megfogni és talán kicsit meg is magyarázni. Tom Hanks ugyanis nem csak egy színész, akit szeretnek a kritikusok és milliókat keres. Tom Hanks neve a JÓ FIÚ szinonimája lett a színészek között, akit sokan éreznek a barátjuknak és megbízható, jó embernek tartanak. Edwards azt igyekszik bemutatni több nézőponton át, hogy Hanks hogyan lett Hollywood jó fiúja.

Három nagy részre van osztva a kötet. Az első a konkrét életrajz, lineárisan halad végig Hanks életútján. Magánélet és a színészi karrierje is előkerül benne. Ami nekem érdekes volt, a családja. Azt tudtam, hogy Rita Wilson a neje, és a legidősebb fia, Colin is színész lett. De azt nem tudtam, hogy Colin anyja a színész első felesége, ahogy azt sem, hogy egy másik fia rapperként igyekszik befutni. De szerettem azt a történetet is, ahogy évek óta baráti társasággal Shakespeare napot tartanak és híres fellépőket hívnak meg egy-egy darabot szétszedni és egy nap után előadni. Egyszerre adatgyűjtemény, de jó sztoriké is. Így olvasmányos is, miközben több tényadatot is átad a színészről.

A középső rész, ami tőlem a legtávolabb állt. 10 pontban szedi össze Hanks személyiségének jellemzőit, mint egyfajta tízparancsolatot. Pl.: Éld ki a szenvedélyeidet! Alatta pedig olvashatunk arról, hogy Hanks mennyire szeret olvasni, mennyire bele tudja ásni magát egy-egy témába. Hogyan kezdett szörfözni, vagy mennyire Star Trek rajongó. Nem is éreztem ezt életmód tippeknek, inkább egy-egy témacsoportban újabb adalékok a színészről.

Végül, sorra veszi a színész filmjeit és begyűjti a hozzájuk kapcsolódó anekdotákat, vagy amit a színész tanult/mutatott abban a szerepben. Nem a filmek cselekményét foglalja össze, hanem inkább színfalak mögötti pillanatokat ragad meg, vagy Hanks szemszögét hozza ezekben is. Érdekes volt, és valaki minél több filmet látott is, annál többet mond neki ez a rész. Nekem kedvet csinált, hogy egy csomó Hanks filmet visszanézzek.

Végig nagyon közvetlen és olvasmányos a kötet, gyorsan végig is lehet szaladni rajta. Könnyed, majdnem regényszerű. Sok interjút és történetet beidéz, ettől is személyesebb.

Ki kell emelni, hogy a fejezeteket jópofa rajzokkal választják el. Nem fotók vannak és filmkockák, hanem ezek a humoros, egyedibb rajzok. Szintén növelte az élményt.

Egy csak, ami irritált: ugyanazt a történetet többször elmondani nem menő. Edwards tett így.

Edwards: Tom Hanks szerint a világ - Mint életrajz: 75% tények, interjúk szórakoztató vegyülete, de inkább jelenséget fog meg.

Szubjektíven: 70% a három részből a középső koncepciója nem tetszett, különben szerettem.

Vadnyugatos, rablókat megállító, szerelembe eső.

Clay az utolsó Clayborne, aki még nem találta meg az igazit. Bátyjaival és húgával ellentétben nem is akar szerelmes lenni, házasodni. Elég neki, hogy vezesse a farmot, és életben maradjon, miközben sokan elvennék tőle a leggyorsabb lövész címét. Egy kisvárosban azonban csapdába csalják: épp kiütve fekszik, amikor szövetségi bírónak nevezik ki, és érkezik Daniel Ryan is, aki be akarja vonni egy rablóbanda elleni hajszába. Kegyetlen bankrablók, akik élvezik, hogy ölnek is a rablás során. Nők, gyermekek sincsenek biztonságban tőlük, és a szemtanúkkal brutálisan végeznek. Clay lelkiismerete nem engedi, hogy kihátráljon az ügyből. Pláne, amikor a legutóbbi rablás helyszínén rájönnek, hogy volt egy szemtanú, egy nő. De a három jelenlevő közül melyik? Míg az angol lady Ryan, addig a nénje kisfiát sajátjaként nevelő Jessica Clay szívét ragadja el.

Elvárható-e egy történelmi romantikus regénytől, hogy valóban legyen történelmi? Szabály nincs rá, így akad olyan, ami tényleg történelmi, másokban azonban csak a ruhák és a társadalmi rend tükrözi, hogy nem napjainkban játszódik. Nekem az előbbi tetszik jobban, de sajnos inkább olyanokba botlom, amelyben a történelem díszletté lesz.

Julie Garwood eme regénye is az utóbbi típusba tartozik. Az némileg feldobja, hogy nem a viktoriánus Londonban játszódik, hanem a Vadnyugaton. De amit abból a korból ismerek, itt nagyon minimálisan van jelen. Akad pisztolyhős, akad rablóbanda és ennyi. Ebben a sztoriban annyira kevés a történelmi szín, hogy nem egyszer merengtem még azon is, hogy mennyire működne ugyanígy napjainkban is, és gyakran még a múlt hangulatát sem kelti a szerző.

Pedig a kezdet ígéretes volt. Ahogy megismerjük Clay alakját, akit pisztolypárbajból juttatnak cellába, majd jelvényhez. Ahogy kényszerű szövetségre lép a banda nyomában járó szövetségi bíróval. Itt még izgalmas és kalandos volt. Még az is, ahogy felmérik a bankot, és előveszik a három nőt, hogy melyikük a szemtanú, akit védeniük kell.

Itt viszont átcsap romantikába és egyre inkább fárasztott a könyv. Már azzal sok idő elmegy, hogy a nők ködösítenek, míg mindkét férfi felméri, melyik nő tetszik neki. Majd az utazás, aminek az egyetlen célja, hogy mindenki felismerje, hogy beleszeretett a másikba és a tárgyalás után nem akarnak elválni. Mindkét kapcsolat gyors és hiteltelen, és szokás szerint most sem szerelemnek, nem igazi kapcsolatnak éreztem, hanem fizikai szenvedélynek. Kb. annyiban kimerül mindkét esetben, hogy mindenki elmondja egy múltbeli fájdalmát (gyász, árvaság), majd csókolóznak és mennek tovább is. Miért akarják eladni nekünk, hogy 2-3 napi ismertség után már szaladnak is a pap elé? Akkor annyira nem bosszantana, ha nem lenne mellette nagy ömlengés arról, mennyire szerelmesek lettek. Mégis, mért lettek azok?

Amennyire az elején bírtam Ryan és Clay keményebb alakját, annyira ábrándultam ki mindenkiből,

amikor átmentek hősszerelmesbe. Mindenki fekete-fehér, és így unalmas. Még a gonoszok is – akiknek annyi az összes motivációjuk, hogy megtehették, élvezték, bankot raboltak és öltek. A férfiaknál csak a női karakterek untattak jobban, akik a jó oldalon angyaliak és önfeláldozók, a sötéten meg csábító démonok.

Minimális kalandot írt bele a szerző, ahogy majd a rablók tesznek két kísérletet arra, hogy megint megmeneküljenek, illetve elintézzék a tanúkat. De itt is azt éreztem, annyi a célja, hogy a veszélybe került szerelmesek végleg meggyőződjenek arról, hogy nem tudnak már a másik nélkül élni és nem is akarnak.

Könnyed, gyorsan olvasható, egyszerű. Sok érzelemmel, egyre kevesebb cselekménnyel.

Bár nem ez a sorozat első része, és nem is olvastam a többit, így is jól lehetett érteni az egészet. De kedvem nem lett, hogy más családtagok ügyeit is megismerjem.

Garwood: Ha eljő a tavasz – Mint történelmi romantikus: 65% férfias pisztolyhősök, lángoló vágyak – női western mese.

Szubjektíven: 50% az eleje western hangulatú, izgalmas. Aztán jönnek a szerelmek és hígul.