A Kossuth Kiadónak fut most egy szerzői sorozata Híres nők címmel.

Amit eddig olvastam belőle, nekem tetszett, így egy kis címösszerakó játék következik a sorozat köteteivel, hátha más is kedvet kap valamelyik részhez.

Rakd össze a sorozat köteteinek címét!

1: Maria Callas                                      A: és a szerelem illata

2: Amrita Sher-Gil                                 B: és a szerelem dala

3: Frida Kahlo                                       C: -

4: Madame Picasso                              D: -

5: Edith Piaf                                          E: Bécs Múzsája

6: Alma Mahler                                     F: és az élet színei

7: Coco Chanel                                    G: és a szerelem eleganciája

8: Grace Kelly                                      H: a díva

Megoldás: Tovább!

Cirkuszos, beépülős, nyomozós, nővéres.

Emma szenved vidéken, és ezt az apja is észreveszi. A húgához küldi Budapestre, ahol éppen a Barnum társulat érkezése tartja izgalomban a fővárosiakat. Emma számára ez azért is fontos, mert a barátnője a társulat tagja. Meg is döbben, amikor levelet kap, hogy kerülje messze a cirkuszt és ne látogassa meg az asszonyt. Mili és Richárd is bajt szimatolnak, de mivel a báró még gyógyulófélben van a sérüléseiből, a lányoknak kell beépülni, és kideríteni, mitől retteg Emma barátnője. Mili, Emma és Márika a cirkuszban aztán nem egy titokra bukkannak, és Emma új hódolói is okoznak kellemetlen/kellemes perceket a társaságnak. Tolvajok és rejtélyek, vőlegény-jelöltek feltűnése közepette a nővérek mindent kiderítenek.

De jó volt visszatérni a sorozat világába! Most is gyorsan beszippantott, és igazán különleges helyszínt is kaptunk benne – a kedvelt szereplők visszatértéről nem is beszélve.

Így kell értelmesen folytatást írni. Nem egy zárt történetbe erőszakolt bele a szerző valami újranyitott konfliktust, hanem előtérbe hozta azt a szereplőjét, akinek a sorsa még nem volt elrendezve. Így Emma jön, lát és megleli a boldogságát és jövőjét.

Közben megkapjuk mindazt, amiért a sorozat szerethető:
Kalandos és korrekt krimi szálakat hoz, miközben történelmileg is hiteles. Most is kapjuk a sok lábjegyzetet, hogy mi is lássuk, mennyire a tények köré írta a cselekményt a szerző. A Barnum tényleg volt itt, és nem kevés forrást használt fel Böszörményi, hogy olyannak lássuk, amilyen lehetett.
A történelmi hangulat erős. Nem csak a cselekmény, az olyan részletek, mint a régi elnevezése a tereknek és utcáknak, a ruhaneműk, hanem nyelvében is megidéz egy másik korszakot. A szereplők beszéde úgy régies, hogy az nem zavaró vagy elavult. Hanem egy plusz szín, ami a világépítés része.
(Azon lehet merengeni, hogy olvasás közben kizökkent-e egy-egy értelmezendő mondat vagy kifejezés. Mivel annyira része a világnak, olyan hangulata van, így ezt nem tudom negatívan értékelni. Talán kicsit nehezebb így olvasni, de plusz élményt nyújt.)
A szereplők is hozzák a formájukat. Nagyon bírtam Richárd kitöréseit a betegágyból, de a kedvencem Márika és az ő színes megjegyzései lettek. Nagy karakter az a lány, és most is övé a legjobb beszólások. Továbbra is nagyszívű, talpra esett és szimpatikus.
Romantikus, de a századelő stílusában. Visszafogott, gyakran inkább csak sejtetett és nem kimondott dolgokból kell olvasni. Anno Mili és Richárd között is élveztem a sorok közti érzelmi feszültséget, most Emma kap hasonlót, csak gyorsabban eljutunk a lánykérésig.
Humoros, nyelvezetében és szituációkban is. A mohamedán udvarló minden megjelenése mulatságos, és Márika is mosolyogtat.

Talán csak maga a Barnum Cirkusz, ami engem azért taszít. A freak show szinte undorít. Böszörményi nem ezeket a dolgokat emelte ki, de mivel ez az egyik olyan téma, amitől borzadok, nekem ez is sok volt. Nem fogom megérteni, az embereket miért érdekelték az ilyen testi torzulások, és hogy lehetett őket szenzációkként eladni. Számomra a cirkusz másról szól, így hiába éreztem korrektnek a rajzolt cirkuszi képet, rosszul éreztem magam benne.

Most majd érdeklődve várom, visszatér-e a szerző még e világba. Szerintem vagyunk páran, akik a Richárd – Mili közös nyomozásokat is szívesen olvasnánk, pláne, ha Márika is belefolyik a dolgokba…

Böszörményi: A Barnum-rejtély – Mint történelmi krimi: 80% történelmileg alapos, szórakoztató, jó folytatás és önálló sztori is.

Szubjektíven: 75% maga a Barnum lök kicsit messzebb, de továbbra is alapos, gondos munka.

Cím: Vándorok

Szerző: B.E. Belle - többkötetes magyar írónő, aki romantikus történeteket ír sorra, amelyekben nagyon gyakran megjelenik a tánc is.

Műfaj: romantikus, női

Cselekmény: Vivien táncművész volt, akinek egy törés összezúzza az álmait és a karrierjét. Az egyetlen értelmes cselekedetnek az tűnik, ha elutazik Spanyolországba és megismeri az apját. Itt azonban egy szenvedélyes cigányasszony ad új értelmet az életének, aki elkezdi a flamenco világába bevezetni a nőt. Csak éppen az asszony fiába beleszeretni tiltott lenne...

Várható megjelenés: tavasszal, várhatóan májusban

Miért várós?

• Még mindig reménykedem, hogy lesz egy inkább táncos, mint romantikus regény Belle-től.
• Butaság, de tetszik a borító.
• Ahogy a flamenco is.

Régi titkot körbejáró, baráti körös, kamaszos, féltékenykedő.

Egy kisvárosba új család érkezik. Zenészek, szépek és vonzóak. Apa, anya, két fiú és egy nevelt lány. Ellen a vonzáskörükbe kerül, és a lány, Sasha a legjobb barátnője lesz nagyon hamar. Ám mindent felbolygat, amikor a nagyobb fiút azzal vádolja a baráti kör egyik tagja, hogy megerőszakolta. Daniel börtönbe kerül. 10 évvel később, a büntetés letelt, Daniel felbukkan a környéken. Sasha eltűnik, és Ellen aggódni kezd, mi van, ha Daniel elkezd bosszút állni azokon, akik börtönbe juttatták. Már a börtönből is írt nekik, és hazugsággal vádolta a lányokat. Ellen kénytelen szembenézni a korábban történtekkel, a maga szerepével, és feltenni-e a kérdést, helyesen döntött-e 10 éve.

Az ellenszenvem nem a regénynek szól, inkább a cselekményének és annak a három kis hazugságnak, ami a címbe is belekerült. Annyira irritál, amikor valaki ártatlanul szenved és még rendes kárpótlást sem kap! Ez egy ilyen regény.

A cselekmény két idősíkon játszódik, váltott nézőpontban. Egyrészt, a jelenben vagyunk, amikor Ellen a barátnőjét keresi és nyomozgat Daniel után, akit gyanúsítottként kezel. Emberekkel beszél és egyre paranoiásabb. Ez a sík tetszett jobban, mert itt vannak meglepetések. Ahogy a nő látni kezdi, ki milyen igazából, és sokan hogyan csapták be magukat a múltban. Lassan, de az igazság felszínre kerül.
A másik síkon a múltba megyünk vissza, amikor kamaszlányok barátkoztak, szerelmesek lettek és végzetes hazugság hálóba ragadtak, aminek áldozatai is lettek. Ez egy kamaszos, bulváros vetület, aminek rosszat tett az is, hogy eleve tudjuk, mire megy ki a játék. Már a regény elejéből tudjuk, milyen ítélet fog születni a bíróságon. A jelen kiegészítéseként lehet érdekes, hiszen a múltban látjuk, mit élt át Ellen, mit gondolt. A jelenben pedig jönnek az olyan tények és infók, ami miatt a múltat át kell értékelni, ha az nagyon nehéz is.

A végére kapunk egy elég nagy csavart, amikor kiderül, kik voltak a regény nagy intrikusai. Az némileg dob rajta, de mégsem tetszett a vég. Nem éreztem úgy, hogy a felelősök elég büntetést kapnak, és az áldozatok sem olyan szinten kapnak elégtételt, ami járna nekik. Tudom, nincs tökéletes igazság, de itt sokan és annyit szenvedtek, hogy nagyon nem érzem egyensúlyban a mérleget és ez lehúzta a könyv utóízét.

A végét leszámítva kényelmes a tempó, és a történet nőies is. Sokalltam a kamasz szálakat, a sok érzelmet és féltékenységet, miközben egyes érzelmi rugókat mégsem vesézett ki a szerző. A kis kamasz szerelmek és bosszúk itt vannak, de a negatív és káros érzelmek mélyére nem jutunk el. A regény gonosza miért lett olyan féltékeny és pusztító? Ameddig elmegy, azt nem indokolja egy kamasz féltékenység. Vagy csak simán szociopata és fogadjuk el ezt?
De Ellen és Sasha kapcsolata is megér egy misét. Sasha részéről érthető, mit jelentett neki ez a kapcsolat, mire használta. De Ellen megszállottsága… miközben fiúk tetszettek neki, és heteroszexuális kapcsolatai voltak, nem egyszer az ötlött fel bennem, hogy valójában Sasha a szerelme. Ahogy féltékeny a kapcsolataira, ahogy tapad rá, az már beteges volt.
Elméletben Olivia kiemelt karakter még, de neki nagyon sovány a története. Az anya, aki hinni akar a fiában, de meginog. A múltban neki is volt egy hazugsága, ami tragikus folyamatokat indított be, de ezt leszámítva inkább elszenvedője, mint alakítója az eseményeknek. Daniel és az öccse, Nicholas halványak és alig jellemzettek hozzájuk képest.

Szövegében, cselekményszövésében is női thriller. Egyszer el lehetett olvasni.

Marshall: Három apró hazugság - Mint thriller: 55% női nézőpontú, érzelmekkel operáló regény, idősík-ugrásokkal feldobva.

Szubjektíven: 50% a hősnőt nem szerettem meg, és a vége sem tetszett. Nagyon nőies is lett.

Családot egyben tartó, útra induló, szabályokkal túlélő.

Malorie a gyerekekkel a Vakok Iskolájában kezdett új életet. Itt sem enged fel, szigorúan ragaszkodik a szabályaihoz, és szemkötővel éli az életét. Amikor itt is az emberek megőrülnek, Malorie fogja a gyerekeit és elmenekül. Hármasban töltik a következő 10 évet, szigorú szabályokat betartva. Tom azonban 16 éves korára kíváncsi a világra, találmányai vannak és egyre inkább elege van az anyja paranoiájából. Ő látni akar, próbálkozni és kiszabadulni. Olympia igyekszik összebékíteni őket, egyre kevesebb sikerrel. Amikor egy népszámláló papírjain Malorie ismerősök nevére bukkan, rászánja magát az újabb útra a kamaszokkal. Odakint aztán mindenkinek szembe kell néznie a démonjaival, legyenek azok valósak vagy a fejükben létezők.

Az alapművet szerettem, és most még barátkozom azzal, hogyan folytatta Malerman a történetet. Van benne ötlet is, de kicsit több az, ami nem tetszett most benne.

Ami megvolt:
1: a világ fojtogató volta. Továbbra is sok a kérdőjel, és nem érti senki, mi történt a világgal és mik ezek a lények, mit akarnak. Ez félelmetes. Ugyanakkor nagyon emberinek érzem, ahogy az emberek belefásulnak a félelembe is, és próbálnak szabadabban élni, próbálkoznak megoldást találni. Malerman ezt a családon belül is leképezi: Tom, aki szabadulna. Malorie, aki ragaszkodik minden szigorú szabályhoz. Olympia, aki próbál híd lenni köztük.
2: ötlet a cselekményben. A vak vonat alapelve még akkor is tetszik, ha most éppen nagyon eszembe jut róla a Snowpiercer barátságosabb verzióban. Egyszerre érzem nagyon ötletesnek, ugyanakkor nagyon ostobának. Azt meg nem firtatom, hogy technikailag hogy áll ez össze. Honnan szedik a mozgáshoz szükséges energiát? Inkább társadalmilag érdekes, hogyan küzdenek a régi életből valamit visszaszerezni.
3: a fő karakterek, főleg Malorie és Tom átérezhető rajza. Az egyik ebben nőtt fel, neki ez a norma és képviseli mindazt, amiért az emberiség vezető fajjá vált. Talán idealizált is a fiú, mert nem csak technikai majdnem hogy zseni, de jól nevelt srác is, akinek még a gyengesége sem igazán rossz tulajdonság. Az, hogy élni akar és próbálkozni, inkább pozitív dolgok. Vele ellentétben Malorie életben maradni és tartani akar, és ezt is megérthetővé teszi Malerman. Főleg az előzmények ismeretében, ami magyarázza, mitől lesz ennyire merev és kemény a nő.
4: még mindig szeretem a stílusát. Gyors, pörgős, hamar lehet haladni vele. Nincs túlírva, amit kell leír, de a vizualitás helyett az érzelmekre, félelmekre és a hangokra teszi a súlyt.

Ami viszont nem tetszett:
1: a túl rózsaszín befejezés. Legyen jó a vége, de itt túl sok mindenre és túl hamar találnak megoldást. Nekem olyan hihetetlen, hogy ami 17 év alatt nem jött össze, most varázsütésre megoldódik.
2: Malorie jelleme. Hiába értem, hogyan alakult ilyenné, és Malerman oda is figyel rá, hogy részletesen megmutassa, mi van a nő fejében, akkor is torz. Főleg, amikor valami miatt engednie kell: túl könnyen fogadja el Olympia titkát, túl könnyen lép át Tom világába a végén és az a majdnem szerelmi szál roppant fura. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy amilyen mereven bezárkózott egy felfogás rendszerbe, amilyen kemény és rendíthetetlen volt addig, túl könnyen változik meg a végére.
3: ha nagyon piszkálom a leírt dolgokat, logikailag sok minden nem akar összeállni. A már emlegetett vonat működése csak egy a sokból. Gary visszatérése. Olympia hogyan jöhetett rá, hogy ő immunis? De igyekszem nem gondolkodni ezeken, akkor jobban élvezem a regényt.
4: talán az is, hogy már elmúlt az újdonság varázsa. Annyira nem bővül a világkép, hogy új legyen a történet. Már nem olyan ijesztő a vakság benne. A gyerekek hallása túl jó ahhoz, és a vonat is biztonságosabbnak tűnik, mint a csónak korábban.

Bár kissé csalódtam, azért nem bánom, hogy olvastam. Szórakoztató volt, ha ezen nem is tudtam úgy megijedni, mint az első részen.

Malerman: Malorie - Mint disztópia: 65% már nem új. Kisebb a feszültség, alig bővül a világa, Malorie megosztó.

Szubjektíven: 70% tetszett Tom és Malorie szembeállítása, azért még hangulata is van.

Három Gyűrű ragyogjon a tünde királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Ami nem pusztít el, az megerősít, és csak utána pusztít el. (Sándor: Meddig jössz)

Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér… kivéve a halált és az időt. (Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt)

A könyv híd az időben, ami rég meghalt emberek tudását hozza közel (On Sai: Álruhában)

…a halálnál van szörnyűbb végzet is.
Az élet. (Arlidge: Halálos látomás)

Samu egy pillanatig habozott, majd mélyen meghajolt.
– Jó éjt, kapitány uram – mondta. – Megálltad a próbát.
– Valóban? – mondta Faramir.
– Igen, uram: megmutattad, milyen ember vagy: nagyszerű.
Faramir elmosolyodott. – Cserfes szolga vagy, Csavardi mester. De mindegy: a dicséretre méltó dicsérete a legnagyobb jutalom. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Hazugságok hazugságok hátán. Ha az ember egyszer elkezd hazudni, muszáj folytatnia, és olyan lesz, mint a léket kapott hajó kapitánya, akinek mindig újabb meg újabb lyukakat kell betömetnie, ha nem akar elsüllyedni. (Rowling: Az Ickabog)

A mesterlövész igazából türelmes vadász. Egyetlenegy lövést ad le, és az életével fizethet azért, ha elvéti a célt. (Pavlicsenko: A halál asszonya)

Láthatatlan voltam, ez a keserű igazság. Márpedig aki nem látható, az nem is szerethető. (On Sai: Álruhában)

A legsúlyosabb sérülések, amik egy embert érhetik, sokszor szemmel nem láthatóak. (Zapata: Kedves Aaron!)

– Glóin fia, Gimli, itt a fejszéd?
– Nincs itt, uram – mondta Gimli –, de hamar ide hozathatom, ha szükség van rá.
– Azt ítéld meg te – mondta Éomer. – Mert egykoron elhangzottak a számból bizonyos elhamarkodott szavak az Aranyerdő Úrnőjéről, s ezek még most is közöttünk állnak. De most már a tulajdon két szememmel láttam őt.
– Nos, uram – mondta Gimli –, akkor mit mondasz most?
– Sajnos – mondta Éomer –, nem mondhatom, hogy nincs a földön szebb hölgy, mint ő.
– Akkor ide kell hozatnom a fejszémet – mondta Gimli.
– De mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem tőled – mondta Éomer. – Mert ha más társaságban láttam volna, akkor azt mondanám ami ínyedre van. De így most kénytelen vagyok Arwen királynét, az Esticsillagot elébe helyezni, s a magam részéről kész vagyok bárkivel megvívni, aki meghazudtol. Kérjem a kardomat?
Gimli mélyen meghajolt. – Nem, én megbocsátok neked, uram – mondta. – Te az Estét választottad, az én választásom a Hajnal. S a szívem szomorúan érzi, hogy az elmúlik örökre, hamarosan. (Tolkien: A Gyűrűk Ura)

Mágikus, átverős, országot mentő, különleges lényes.

Duskáldia boldog ország, ahol az emberek jómódban és felhőtlenül élnek. Egy napon azonban a király bizonyítani akarja, hogy ő jó és remek uralkodó, így elindul szörnyvadászatra. A célpontja egy olyan lény, akit még senki nem látott, csak beszélnek róla: az Ickabog. Mindenki tudja, hogy csak mesebeli lény. Az idegen tájban, a ködben azonban a király látni véli a rémet, a kardját is elhagyja. Kapitánya és tanácsadói vissza akarják szerezni, és az egyik gyáva alak vakon tüzel. Egy jó ember halálát okozza, amit nem vallhat be. Mit tegyen? Ráfogja a lényre, amely úgysem létezik. A hazugság azonban elszabadul, és már nem lehet visszacsinálni. Mindenki megtapasztalja, milyen elnyomásban és hazugságban élni, míg páran elég erőt össze nem szednek magukban, hogy lázadjanak. Talán még az is kiderül, hogy néha a mesék igaznak bizonyulhatnak.

Mesék mindig kellenek, életkortól függetlenül. Ez egy helyes kis történet, de azért érezni rajta, hogy a szerző már inkább nagyobbaknak alkot, nem gyerekeknek. Nekem kattogott is közben az agyam, hogy hol kellene cenzúrázni (van is pár ötletem), ha fel akarnám olvasni. Nekem tetszett, ettől függetlenül, de nem én vagyok a célközönség.

Tele van mesés elemmel: a helyszín, a mágikus lény, a beszélő nevek, még a stílus is, ahogy Rowling megírta. Adja magát, hogy felolvassa az ember és gyerekeknek a kezébe adja. Ezt különben a kiadók is érezték, mert egy izgalmas ötlettel gyerekek rajzaival illusztrálták ki a kötetet. Meglepő, mert nem szoktam szeretni a gyerekrajzokat, de ezekben akadtak jópofák is, és ment a történet stílusához.

Maga a kaland és a példázat tetszett is. Sokkal komolyabb gondolatok vannak ebben a mesében, mint egy sima Disney hercegnős történetben. A társadalomról, az elnyomásról és a hazugságokról mesél. Engem az fogott meg legjobban, ahogy a jó emberek is fejet hajtanak és élnek egy ilyen világban, különféle okokból. Ki a családját, a megélhetését félti, mások meg már ráléptek az útra, és tudják, mibe kerülne, ha megpróbálnák visszaterelni a dolgokat a helyes irányba. A manipuláció, a diktatúrák megismertetésének az alapja lehet ez a mese.
Tetszett az is, hogy itt azt is megmutatja a szerző, hogy a naivitás ostobasággal vegyítve milyen végzetes lehet. Hiszen Frédi király nem rossz ember etikai értelemben, de gyenge több más viszonylatban. Meg is lesz az eredménye – a maga módján éppen olyan káros ő, mint a két fő tanácsosa.
Igen, a végére már klasszikusabb mesei tanulság is van, a kedvességről. Ez fogott meg kevésbé, ahogy a gyerekek/kamaszok az Ickaboggal elkezdik megmenteni a világot, az már Disney mesés. Nekem jobban tetszett, amíg inkább orwelli volt ez a mese. De értem, gyerekkönyv, és az a rész is nagyon kell a gyerek olvasók miatt.

Amit kiemelnék, és amiért azért meggondolnám, mikortól mehet ez egy gyerek kezébe: a nem kevés drasztikus elem. Két főszereplő gyerek is félárva lesz benne, és visszatérő kép egy vigasztalan sírkő a temetőben. A gonoszok tettei révén sokan halnak, gyilkosságok is vannak. De említhetném az árvaházat is, ahonnan a bekerülő gyerekek jó része a hátsó kertbe kerül ki, amit egy idő után találóbb lenne sírkertnek nevezni.
Ha Burton rendezne belőle mesét, bőven lenne benne olyasmi, amin kiélheti gótikus és horror hajlamait. Nekem ezek a dolgok különben tetszettek benne, de ez én vagyok, felnőtt fejjel. Olyan 12 éves kor alatt nem biztos, hogy az éhen halásról meg gyilkosságokról akarnék egy gyerekkel beszélgetni. De összességében jobb volt, mint vártam és nekem tetszett.

Rowling: Az Ickabog - Mint meseregény: 70% bár egyes elemei nagyobbakhoz illenek, kalandos és van tanulsága is.

Szubjektíven: 75% kisebbeknek és egy nagyobbaknak szóló része is van: a sötétebb bejött.

5: Ryan: Hollóárnyék-trilógia - Vaelin különleges képességgel született. A vére olyan dolgokra teszi képessé, amiről a többiek még csak nem is álmodhatnak. Ráadásul gazdag ember, egy hadúr fia. Ez azonban nem jelent semmit. Az apja egy zord iskolába adja, megtagadja. A fiúnak küzdenie kell az életben maradásért, miközben kemény kiképzést kap és pár igaz barátot szerez. Kelleni is fognak, amikor megindul a háború jó és rossz között, a hatalomért.

4: Kuang: Mákháború - Zsin nevelő családnál nő fel, kihasználva és elnyomva. Most éppen férjhez akarják kényszeríteni. Neki más tervei vannak: keményen tanul, hogy ösztöndíjas lehessen és elmehessen innen. Az akadémián kinyílik előtte egy másik világ, a saját múltja és a mágia is. A Nikan Birodalom azonban düledezik, és Zsint is beszippantja a háború, ami hőssé és szörnyeteggé teszi egyszerre.

3: Eames: A Banda - a kalandoroké a világ. Harcosok, akik beveszik magukat a vadonba, szörnyekkel viaskodnak, zsoldosként harcolnak egy ügyért vagy aranyért. Clay és a csapata, a Saga a legjobbak közé tartozott. Már öregemberek, de még egy küldetésre el kell indulniuk. Clay lánya is a harcos életet választotta, és egy háború közepébe csöppent, elvágva a világtól egy bukásra ítélt várba. Az apja meg akarja menteni.

2: Sanderson: A királyok útja - Roshar világában egy dolog állandó: a háború. A sivatagban mindig van egy csata, amit meg kell vívni. Hadurak küzdenek forrásokért, hatalomért, a Tündöklő Lovagok hátrahagyott felszereléséért. Most azonban színre lép egy fiatalember, aki különleges és erősebb, mint a többiek. Aki vérrel szerez meg egy ilyen felszerelést, de elveszik tőle és elveszejtenék. A háború azonban elrejti a harcot, és lassan felfedi különleges sorsát: hiszen ő nem sima ember. Egykor Tündöklő volt maga is.

1: McClellan: Lőpormágus-sorozat - a lőpormágusok különleges fajta. Emberek, de valamivel többet tudnak, és mégsem mágusok. Harcosok, akiknek a lőpor nagyobb erőt ad, és egyeseknek még annál is többet. Gondolattal gyorsítják a golyókat, beroppantják a puskaport. Tamás tábornagy a legnagyobb harcosok közé tartozik, és most az asztalra csap. Megbuktatja a semmirevaló királyi házat és új országot építene. Csak éppen istenek is fellépnek ellene, a környező országokról és az egyre halálosabb háborúról nem is beszélve. Több frontos háborút kell vívnia, amiben csak pár emberre számíthat igazán. A fiára, a nevelt lányára - közben hasznos szövetségek, de nagy árulások is várják. A kérdés pedig már nem élet és halál, hanem Adro fennmaradása.

Szerelmi háromszöges, színházi, útkereső.

Lili már főiskolásként rajongott a Kossuth-díjas tanárjáért. Akkor is próbált flörtölni vele, de nem lett belőle semmi. 10 évvel később Lili vidéken színésznő, és egy darabot Miklós jön le rendezni. Megint találkoznak, és ezúttal a férfi kikezd Lilivel aki bele is megy a viszonyba – többről álmodva. Leszervezi a titkos lakást, még egy közös londoni utazást is tető alá hoz. Azonban Miklósnak kényelmes így, és Lili kezd belefáradni, hogy ebben a kapcsolatban ott a feleség is, aki talán mindent tud, de ugyanúgy nem zavarja, mint Miklóst sem. A nő tudja, hogy ez neki fog fájni, próbál kiutat is találni magának, de képtelen elszakadni a férfitól, miközben a darab lassan összeáll és premier lesz.

Egy, ama bizonyos fehér hollók közül. A házasságtörés az egyik olyan téma, amin rendszeresen kiakadok és nem szoktam szeretni az olyan történeteket, amelyekben ez a központi téma. Sándor Erzsi regénye is egy szerelmi háromszöget mutat be a harmadik, a szerető szemszögéből, de ez a könyv mégis tetszett.

Pedig itt is ott a kisördög a vállamon. Mégis miért ment ebbe az egészbe bele Lili? Szerintem a korkülönbség is nagy volt. Ő a harmincas évei közepe körül jár, Miklós 55 múlt. Simán az apja lehetne. És már az elején meg is mondja neki, hogy a viszonyukért gyakorlatilag nem fog tenni semmit, a nő szervezze le a lakást, ahova félrevonulhatnak, meg minden hasonlót rá hárít. Ő meg kihasználja ezt. Lili mégis belemegy, mert reménykedik. Ha a férfi házassága rossz, ha ő a fiatalabb – nem szeretem az ilyen fokú naivitást.
De a szerzőnő eladja, mert Lili sok mindent tud, csak nem akar tudomásul venni. Ő narrálja végig ezt a kötetet, és engem roppantul le tudott kötni, hogy mit miért csinál. Hiszen tisztában van azzal, hogy milyen szerep jut neki és mi lesz a történetük vége. Tudja, mi vár rá a végén. Mégsem tud megállni, kiszállni – ha a végére sem tudom azt mondani, hogy értem a nő okait, de legalább át tudom érezni. Mert Sándor Erzsi belülről feltárta, Lili egész személyiségét és érzésvilágát átadta nekünk.

A történet stílusa, Lili hangja különben is olvastatta. Érzelmes, nagyon női, ugyanakkor van egyedi humora is. Tudjuk, hova fut ki a történet, és maga a helyzet is hozza, hogy sírni kell a végén. De addig sem veszik tragikusan, ez az élet, élni kell és nem átsírni. Annak ellenére, mennyire nem tudok egyetérteni Lili viszonykezdésével, azt nagyon tudtam szeretni, ahogy átadja magát annak, amit kaphat és amiért harcolhat, ha tudja is, hogy buknia kell. Talán csak azt nem szerettem, hogy Miklós irányába mennyire elvakult és ez a szövegben is benne van. Mindenki másnak oda tud szúrni, és frappánsak a többiekről írt részei, de a férfit az elvakult imádat ködébe burkolja. A vak rajongás miatt ezt is értem, de attól még nem szerettem.

Amit viszont igen: ez a könyv nem csak ígéri, hogy bevisz a kulisszák mögé. Valóban életre kelti a színháznak azt a világát, amit a nézőtérről nem látni. A próbákat, a színészek közti viszonyokat, a vidéki és fővárosi ellentétet, az előadásokat, még a kritikák mögötti politikát is. Olvastam már olyan regényt, ami szintén azt ígérte, hogy megmutatja, mi van zárt falak mögött, de csalódást keltett. Sándor Erzsi nem teszi ezt. Még ha le is döbbentett párszor – mert vannak ám itt sztorik, tiszta guilty pleasure, amiből botrányokkal teli tévésorozat foroghatna – meg is ismertette velem a társulatot, a munkafolyamatokat és azt, ahogy mindenki koszos, elfogadják és falaznak egymásnak.

Jól van megírva, lekötött a cselekménye és a színházról is sok olyasmit átad, amit korábban nem tudtam. Érdekes is, szórakoztató is. Határozottan szerettem ezt a regényt!

Sándor: Meddig jössz - Mint női: 90% egy viszony anatómiája, színházi történetekkel: húsba vág és szórakoztat.

Szubjektíven: 85% bár maga a viszony ellenszenves, a történet és a szereplők megfogtak.