Új útra lépő, állatos, kiskamaszos.

Zoe csodagyereknek számít: fuvolaművész, aki 13 évesen már teltházas koncerteket ad. Hegedűművész anyja annak is szenteli magát, hogy a lánya megkapja azt a nagy karriert, ami neki nem sikerült. Zoe gyakorol, megdolgozik a sikerért, de egyre inkább érzi, ez mibe kerül neki. A fiú, aki tetszik neki, egy másik lányt választ, aki normális. A barátnője, Kim is a fejére olvassa, hogy nincs is élete, csak gyakorol és koncertezik. Most azonban Kimnek lenne szüksége Zoe munkamoráljára. Felvételizik a Snowfields Akadémiára, az ország egyik legjobb lovasképző intézetébe. Zoe lesz a trénere, és a felvételire is vele utazik. Amikor fuvolázik, egy különös és szépséges ló merészkedik a lány közelébe. Az iskola egykori világbajnok tanára, Caleb Cole meglátja, és szeretné az osztályába csábítani a lányt, aki lassan megismeri Shaman és Caleb történetét, és dönt a saját jövőjéről is.

Azt hiszem, műkedvelő rajongónak kell most neveznem magam. Nagyon szeretem a lovakat, szívesen olvasok róluk regényeket vagy nézek lovas filmeket. De igazi tudás a szeretetem mögött nincsen. Így biztos nem szúrok ki olyanokat, ha egy szerszám neve más, mint igazából. Ezt a regényt ilyen háttérrel is hiteltelennek éreztem. Attól még jó gyerekkönyv, de kétlem, hogy sok köze van a valóságnak ahhoz, amiről szól.

Vékony könyv és igazság szerint nem is sok minden történik benne ténylegesen – Zoe lelkében több minden lezajlik, és elég lelkiző is a regény, ez tölti meg az oldalakat. Egy kis fiúgond, a felvételi, majd Zoe döntése, hogyan folytassa. Ezzel össze is fogtam a könyvet.

Viszont, közben ott van a szülő – gyerek konfliktus. Zoe anyja nagyon jót akar, de végig az motoszkált bennem, hogy a saját karrierálmát erőlteti rá a gyerekre. Az apa a fék az asszonyon is, aki nem csak egy csodagyerek apja próbál lenni, hanem a gyerekéé. Igazán nagy viharzás soha nincs, az apa mindent elsimít, de a téma azért benne volt.

Ott van a jövő választásának kérdése is. Zoe most dönti el a továbbtanulást, és hiába csak a középiskola, azzal már rálép egy útra. Itt már felmerült bennem, hogy nem tudom elhinni a regényt. Nem tudom elhinni, hogy aki arra a szintre elér, mint Zoe, ilyen könnyen félretegye a fuvolát. Abban kivételes volt, lovagolni viszont még nem is tud. Nem késtek el már azzal, hogy Zoe lehessen gyerek is?

Ott a szerelmi és barátnős szál. Mindig furcsának érzem, amikor 12-13 évesek szerelmi drámáznak. Most is. A lány egész változását az indítja be, hogy tetszeni akar egy fiúnak és csalódnia kell. Az ok, kamaszos, hogy a kötelességet adja fel a szórakozásért, de azt annyira felnagyítottnak érzem, ahogy kikészül, mert a fiú a másik lánnyal marad. 13 évesek! Miért van úgy megírva, mintha esküvő, nagy harang, mesebeli nagy szerelem lenne a téma?

A Kim – Zoe barátság hihetőbb, bár érdekes lesz, a jelen kötet fejleményei hogyan hatnak majd a barátságukra.

Direkt hagytam a végére Shaman és a lovas iskola szálát. Mert ezt szerettem benne, ezért érdemes elolvasni, de ez az is, amiről a leginkább éreztem, hogy nincs rendben. Tudom, ez a heppem, de én számolgatom a szereplők korát. A lovakét is. Shaman durván 15 éves, vagyis nem egy fiatal ló. Mégis, nem úgy van megírva. Mintha egy csúcsformában levő versenyló lenne. Meg az egész lósuttogó képzés is… Egy pillanatra sem tudtam elhinni, néha már átcsúszni éreztem a mágikus realizmus talajára.

A ló szemszöge is a történetben – miért kellett? Gyerekkönyv, értem miért van benne és hogyan színesíti a cselekményt, de akkor is. A stílusa, cselekménye is gyerekre szabott.

Van még jó pár része a sorozatnak, egy esélyt még biztosan adok neki, aztán meglátjuk, hihetőbb lesz-e a továbbiakban, vagy marad lánymese lovakkal.

Mayer: Utazás Snowfieldsbe – Mint gyerekkönyv: 60% állatszeretetre nevel, szimpatikus embereket mozgat, de mese.

Szubjektíven: 70% a zene és a lovak is olyasmi, amit szeretek, így a mese ellenére is tetszett.

Országot építő, örökséget továbbadó, középkori.

A hagyomány szerint Koppány jussa a nemzetségfői cím – a béke lehetetlenné vált, és a vezér kész háborúban visszanyerni a jogait, megőrizni apai örökségét. Ám nem elvakult, tudja, könnyen lehet, hogy István és a német lovagok győzedelmeskednek. Így Gecse bő kapja a feladatot, hogy ne a harctéren bizonyítson, hanem helyezze biztonságba Koppány asszonyait. Az ágyasát és a feleségét, akik gyermeket várnak. Koppány elesik, Gecse bő elmenekíti a családot és álcát biztosít a számukra egy másik vezér fiával együtt, Vászollyal. Babócsa – az ágyastól – és Berzence – a feleségtől – rangrejtve születik meg, és nevelkedik. Miközben István létrehozza a Magyar Királyságot, a két fiú is keresi a helyét. Berzence harcossá érik, a bátyja szelídebb nála, és nem vágyik a hatalomra.

Cs. Szabó Sándor szóló kötetnek írta pár éve a Koppányt. Sikeres lett, és jól eltalálta a korhangulatot is. Az István, a király a regényhez hasonlóan rehabilitálja a vezért, ahogy a regény is tette. Elkészült a folytatás is – mivel szerettem az első kötetet, ezt is vártam.

A történet közvetlen folytatás, még több is annál, hiszen az utolsó rész itt van újra, csak más részre téve a hangsúlyt. Itt az lett aláhúzva, hogy Koppány miképpen rendelkezett a családjáról és helyezte biztonságba a születendő gyerekeit.

Meglepett, mennyire el van nyújtva ez az első rész. Azt valahol értem, hogy a csata és Koppány végzete hangsúlyos, az egy életút vége és az ország számára döntő esemény. Voltak olyan jelenetei, ötletei is, amelyek voltak annyira újak, hogy felkeltették a figyelmem, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok velük kibékülve.

Vegyük csak Sarolt alakját! Itt egy erős, negyvenes nő, aki simán viszonyba bonyolódik Vencellin lovaggal. A német Koppány elleni indulatait is az fűti, hogy Koppány meg merte kérni Sarolt kezét, akivel ő akart összegabalyodni. Nagyon nem volt szimpatikus Sarolt személye, és meg tudtam érteni, hogy István bedugta egy kolostorba, amikor rajtakapta a lovaggal. A szerző viszont nem ítélkezik, ő még Sarolt helyzetében is empatikus és megmutatja, egy ilyen energikus, fiatalos asszonynak milyen kín volt, amit a fia talált neki.

Majd Gecse bő környezete következik és az asszonyok sorsa. Jóleán, a feleség fiatal és szép, még terhesen is lesz kérője. Az kifejezetten tetszett, ahogy itt nem a szerelem dominál. Gecse bőt az vezeti, hogy mentse a fiukat és egy lehetséges mostohaapánál is a jövőbeli esélyeket latolgatja. Mert végig benne van, hogy ez a két fiú örökös, Árpád-vér.

A felnőtt Berzence és Babócsa történetében nem maguk a férfiak a lényeg. Más a kettejük alkata, és egy-egy nagyon emberi vonás hozza őket közel. Berzence, aki nem tud mit kezdeni az anyjával, aki elhagyta és más fiait szülte sorra. Babócsa, aki elégedett a maga sorsával családjával és nem is kell neki több. Ők kitalált alakok, viszont történelmi háttérbe lettek helyezve. A harcok, amelyeket vívnak, leképezik a folyamatot, ahogy a nép és vele az ország átalakult.

Sajnáltam is, hogy nem jut több fejezet a királynak és az ő fiának. István, Imre, Gizella éppen csak felbukkantak – Sarolt sokkal hangsúlyosabb lett náluk.

 Kicsit hiányzott egy olyan vezéregyéniség, mint korábban Koppány. Eloszlik a történet több szereplő között, és nincs egy hős, akinek a története lenne. Még a címbéli fiuk sem.

A történelmi színek, egy nagyon más világ bemutatása viszont megtörténik. A szerző nem csak a cselekményt alakította úgy, hogy történelminek érezzük. A nyelvében is van egy archaikus íz: elméletben értékeltem, azért olvasni kevésbé szerettem így.

Egyszer érdekes volt, de élményben messze nem hozta azt, amit az első kötettől kaptam. Jobb lenne, ha Koppány unokái már nem érkeznének…

Cs. Szabó: Koppány fiai - Mint történelmi: 70% nyelvezetében is megidéz egy letűnt kort, kalandosan meséli a múltat.

Szubjektíven: 50% nem volt hős, akinek drukkoljak – a nyelv sem hozta közelebb hozzám.

Testőrös, szerelembe eső, múlton túllépő.

Jake sorsát a szülei tragikus elvesztése eldöntötte. Amint tehette, bevonult és ki is emelték, annyira jól lőtt. SAS mesterlövészként megtalálta az életcélját, míg a magánélete szerencsétlen alakulása a karrierjét is tönkretette. Jake pár évvel később profi testőr, aki a démonok elől menekül. Nőkkel és névtelen viszonyokkal, a munkával feledkezik meg a történtekről. A legújabb munkához nagyon nem fűlik a foga: a szexi pasira ragadnak a nők, így csak férfiakat szokott védeni, a félreértéseket elkerülendő. Most azonban gyorsan kell a figyelemelterelés, és csak egy nő jön szóba. Camille egy milliárdos féltett lánya, modell, aki a tudtán kívül halálos fenyegetéseket kapott. Bár Camille lázadna az apja bérelte izomerő ellen, tagadhatatlan köztük a kémia. Mire Jake észbe kap, már egy életre meg akarja a nőt védeni.

Pont jókor talált rám az e regény. Nincs mindig gyomrom az olyan történetekhez, amelyek annyira rosszak, hogy az már szinte jó. Most pont ilyen hangulatomban voltam, és amin máskor kiakadok és oldalakig írom a panaszaim, most nevetni tudtam.

Mivel is kezdjük? A cselekménnyel lesz a legegyszerűbb. Annyira klisé, hogy szinte előre tudni mindent. A belobbanó vágy, a félreértés, nagy békülés és még nagyobb happy end. Egy ponton sem lep meg, pont azt hozza Camille és Jake kapcsolatában, amit végig vártam. Ettől simán lehetne unalmas is.

Attól meg borzalmas, hogy milyen idióta helyzetek akadnak benne ténylegesen és érzelmileg is. Most komolyan, ki szerint romantikus egy pucér piknik? Egy tisztáson, ahol hangyák vannak meg mindenféle rovarok. Mocsok. Romantikus jelenet akart lenni, tudom, de én szabályosan röhögőgörcsöt kaptam tőle. Vagy, amikor Jake reggelizteti a nőt. Az különben nem önellentmondás, hogy imádja, ahogy kinéz – az volt az első, amire felfigyelt – de folyton etetné? Azért megérne egy misét, ha pár kilót felszedne a nő, akkor meg futni vinné?

Máskor kiakadok, most szórakoztam azon, még az érvek is mennyire nem passzolnak. Jake, aki magában elmondja millió meg egyszer, hogy tetszik neki, hogy Camille nem egy elkényeztetett királylány, független és okos nő. Mégis, miből szűrte ezt le? Hogy azt mondta az apjának, nem akar testőrt? Ahogy a helyzet alakul, ettől éppen annak az elkényeztetett lánynak látszik, aki nem. Okos? Fel nem fogom, ezt miből veszi. Pláne, hogy utána bődületes mennyiségben jönnek a szexuális utalások meg az ágyjelenetek. Amikor nem éppen arra gerjed, hogy milyen okos a nő… Nem mintha fordítva jobb lenne – Cami mit lát meg a férfiban? A regény szavaival élve a fitt faszt. (Még valami, amit rühellek egy könyvben. Indokolatlan trágárság – pipa!) A halálom, amikor a szexet összemossák a szerelemmel és ez a regény teljes egészében azt játssza meg.

Ha már a sok szex. Erotikus regény, legyen. Pláne, hogy meg sem közelíti a szürke 50 szintjét. Viszont, annyiszor használja a popsi szót, hogy az zavaró. Különben is, popsi? Arról kisbabákra asszociálok és máris pedofil színezetet kap nálam.

Itt még abban is hiba van, hogy mennyire álompárt és tökéletes embereket kapunk. Ok, a szereplők fekete-fehérek. A gondom az, hogy Jake van a nagy hősnek, remek embernek eladva. A végére azonban kiderül, mit tett a saját gyerekével. Az viszont nálam nagyon nem fér bele egy jó ember jellemzésébe, itt meg mindenki úgy tesz, hogy teljesen ok, hogy 4 évig rá se néz a saját gyerekére. Egy találkozás után meg éppen csak nem éneklik kézen fogva a gyerekkel meg Camille-lel a We are family-t.

A krimi szál meg gyors és összecsapott, de ez kit lep meg? Lepedőakrobatika csak a lényeg.

Miért nem akadok ki jobban, és miért találtam mégis szórakoztatónak ezt a könyvet? Mert pont akkor olvastam, amikor ezen a sok hülyeségen csak röhögni tudtam. Máskor morognék.

Malpas: A védelmező - Mint erotikus: 65% sok szex, tökéletesként eladott szereplők, némi más szál terelésképpen.

Szubjektíven: 50% más idegállapotban kiakadnék rajta, de nagyon. Most viszont vihogtam.

Ma trilógiákra emlékezünk. Ha megmondom a 3. rész címét, beugrik melyik sorozatból van?

1: Az utolsó város

2: A király visszatér

3: Horda

4: Excalibur

5: Pusztulás és felemelkedés

Megoldás: Tovább!

Nyomozós, beépülő, főnökkel zöld ágra vergődni próbáló.

Caroline a jól sikerült Hollywood-i cikk után meghívást kap a cég párizsi irodájába a főnökétől. Mivel a jóképű Pierre Duval mozgatja a nő fantáziáját, el is utazik. Ott azonban nem városnézés és flört vár rá, hanem egy újabb eset. Duval egy ismerőse számol be arról, hogy a barátnőjével gyanús eset történt: a férjét gyászoló asszony egy klinikán volt, egy kisebb vagyonért, és teljesen megváltozva tért haza. Mivel a klinikára éppen meztelen jóga oktatót keresnek, Duval már gyártatja is Caro hamis életrajzát. A nő egy hét alatt kell, hogy magára szedjen annyi jóga kultúrát, hogy ne bukjon le azonnal. Irány Rio, és a várossal való gyors ismerkedés után már be is jelentkezett a klinikára. Valóban valami gyanús zajlik ott, de egy beépített nyomozónőnek hála gyorsan felfedik a titkot.

Újabb habkönnyű csajos regény, amit akár nyaralásra is bedobhatunk a táskánkba. Ebben a kötetben visszakaptunk valamit az eredeti hangulatból, nyaralós több értelemben. Kis könnyed olvasmányos – de azért nem ez a kedvencem a 4 rész közül.

A cselekményben hozott vissza R. Kelényi olyan elemeket, amelyek a nyitásban megvoltak, aztán kezdtek kikopni. Ahogy Barcelona színei és ízei voltak a nyitányban, most úgy kirándulunk el Rióba. Valósággal a városban éreztem magam, ahogy látjuk a nevezetességeket, de a mindennapi életet is. A csodák, de a nyomornegyed is. A helyi vallás, az emberek, a hangulatok. Könnyű belefeledkezni, és nagyon élveztem is a városnézést a helyi vezetővel. Az ételélmények is ki lettek pipálva: ok, Rómában is volt étkezés, csak a pizza annyira univerzális étel, hogy abban nem volt meg az újdonság érzete. A brazil konyhát viszont most fedezhettem fel a hősnővel.

Ezeket szerettem is benne nagyon, közelebb hozott hozzám egy várost és kultúrát, amit eddig maximum egy-egy filmben láttam. Sajnáltam is, hogy a párizsi fejezetekben valami ilyesmi kimarad, mert Caro nagyban készül a jógaoktató szerepre. Én jobban díjaztam volna Párizs felfedezését, de hát ez nem útikönyv…

A strandkönyv hangulatot pedig növeli, hogy Caro magánélete szokás szerint zűrös. Jön, lát és összezavar Duval. Én különben ellendrukker vagyok – ok, jó pasi és gazdag is, de mi alapján lennének jó páros? Egyrészt, Caro bukott már bele távkapcsolatba, és kétlem, hogy Duval otthagyná érte Párizst. Titokzatos, furcsán is viselkedik – abszolút nem érzem hitelesnek, amikor Caro olyan kijelentést tesz magában, hogy beleszeretett. Talán a kémia megvan, de különben semmi alapja a kettősnek. Egy kis csajos színezetet ad a történetnek, sokan drukkolnak is nekik, a végére lesz csavar is… Azért szerencsére nem látványos romantika van adagolva, ez a meglevő se fogott meg.

Nem véletlenül hagytam a krimit a végére. Az szinte nincs is, és Caro roppant kényelmesen kézhez kapja a válaszokat. Minimális dolgot kell csak tennie a sztoriért, a megoldás az ölébe pottyan a rendőrnővel együtt. Az egész klinika vonal összecsapottnak hat, csak az előkészítés ok, ahogy kiderül, hogy valami történik ott a kezeltekkel, megváltoznak – de maga a beépülés, az ottani nyomozás, semmilyen és túl gyors.

Ezt a részt is a humor dobja fel, mert bizony hősnőnknek még annyi fogalma sincs a mostani szerepéről, mint korábban testőrként. Ezért is volt nekem ez a könyv inkább csajos, chick-lit, és nem női krimi. Az csak némi színezet a magánéleti, szerelmi kérdések és Rio felfedezése mellett – szinte elhanyagolható.

R. Kelényi stílusa a szokott könnyen fogyasztható, nőies és szórakoztató.

Összességében kellemes élmény volt, Rio nagyon el lett találva benne – a sorozatot biztosan folytatom, csak éppen nem ez a sorozat legjobbja. Annyi baj legyen!

R. Kelényi: Rejtélyes Rio – Mint strandkönyv: 75% Rio hangulatos, a történet csajos és humoros is, a krimi nem az igazi.

Szubjektíven: 70% szeretem a humorát, szórakoztató, Rio szinte megelevenedik – de Duval…

Cím: Napvilág

Szerző: David Baldacci – nálunk is nagyon sikeres thriller szerző, akitől az akciójelenetek, katonaság és krimi sem áll távol. Újabban a humorát is kezdem felfedezni, és nem egy könyvén szórakoztam kifejezetten jól.

Műfaj: krimi, thriller

Cselekmény: sok mindent még nem tudni az Atlee Pine sorozat 3. kötetéről. Eleve, aki eddig követte Atlee kalandjait, szerintem várja, mi fog történni vele. Pláne, hogy most személyes nyomozás következik. Atlee az eltűnt testvére nyomába ered, és az útja keresztezi egy másik visszatérő Baldacci-hős útját. Jön újra John Puller – ő még jobban is érdekel, mint Atlee. Ha mázlink lesz, Robert Puller is színre lép majd.

Várható megjelenés: ősszel, elvileg szeptember végére olvasható lesz magyarul is.

Más világokba átjáró, család történetét felfedő, mágikus.

January különös kislány volt, egyedi, bronzszínű bőrrel és egy apával, aki nem ért rá a lánnyal foglalkozni. Julian Dudose folyton úton volt, különlegességeket kutatott fel a különc milliomosnak, Cornelius Locke-nak. A férfi egyik házában laktak, műkincsek között és Locke egyfajta talizmánként tartotta maga mellett a kislányt. January egy napon azonban felfedezett egy kék ajtót, ami egy másik világra nyílt rá. Elmesélte, de láthatóan nem hittek neki. A lány nem adta fel, célul tűzte ki, hogy ilyen ajtót keres még és kalandjai lesznek. Közben egy ládában ajándékokra lel, egyszer egy kötetre is. A Tízezer ajtó meséjére, melyben két világ gyermekei, egy fiú és egy lány véletlenül összetalálkoztak, és hosszú évekig kerestek egy újabb ajtót, amelyen visszatérhetnek egymáshoz. Miközben az ajtók titka veszélybe sodorja a lányt, lassan feltárul előtte a saját története is.

Alix E. Harrow, már a szerző neve is olyan, hogy félig-meddig regénybéli alak neve is lehetne. Megy is a cselekményhez, hiszen ez egy világok közti, fantázia mese. Még akkor is szépnek találtam, ha igazság szerint annyira nem is varázsolt el a történet.

A cím dupla, hiszen utal a regény világában működő, világok közti ajtókra, de a kötetre is, amit January felfedez és elolvas. Mese a mesében, ajtó az ajtóban. Hozzá a szép borító és meg is van az alaphangulat az olvasáshoz. (Bár túlzottan felidézte bennem a Csillagtalan Tengert, de az legyen a legnagyobb bajom.)

A történet nagyon kényelmes, egy fokkal talán jobban is, mint ami nekem jól esett. Lassan történik benne bármi, és bőven van idő minden következmény feldolgozására is. A betétek is folyamatosan lassítanak rajta. Rá kell szánni az időt – ez egy belemerülő regény, akkor tud hatni a varázslata. Olyan érdekes helyzet áll elő, hogy nem sok minden történik benne, mégsem éreztem kevésnek vagy unalmasnak. A világa, a líra eladja.

Egy ponton rájöttem, hogy sokkal jobban éreztem magam a regényben megjelenő könyv világában, mint January valóságában. Nem nagyon tudtam együttérezni a kislánnyal, akiben egyedül a kutyája iránti elkötelezettsége fogott meg. Hiába nő fel a történet alatt, végig gyerekként láttam magam előtt, és nem igazán szeretem a gyerekhősöket. Pedig bátor, merész, álmodozó – kedvelhetném, és mégsem így lett.

A Tízezer ajtó története meg olyan, mint egy mese. Egy pár, akiket világok választanak el, mégis egymásra kell, hogy találjanak. Vannak benne nagyon szép sorok, számomra személyesebb lett a hangvétele is, mint különben a regényé.

Szerettem, hogy a karakterek okoznak meglepetéseket. Igaz, pont January nem, mert ő az, aminek látszik. De sokan mások őriznek titkokat és bonyolultabbak a történeteik, mint amit látunk belőlük. Akár Julian, akár Locke, akár Jane – többek, jobbak és rosszabbak. Nem egyszerű a jó – rossz szembenállást sem összehozni, miközben mégiscsak az. A kalandozó álmodozók a hősök, míg más világok parazitái a rosszak, ha csendben is űzik ármányaikat.

Költői a regény, nagyon erős hangulatokkal. Mesélős, jó értelemben fülledt a levegője. Valósággal bele lehet aludni, ringat a nyelvezete közel annyira, mint a cselekménye. A költői képei, a leírásai is kidolgozottak. (A névjátékokat is bírtam, pl. hogyan lesz Julian neve ez.)

Azt nem tudom, mennyire érdemes felvetni, hogy sok más portal fantasy is felidéződött bennem olvasás közben. Eleve az, hogy a zsáner feltétele, hogy az ajtók/kapuk más világokra nyíljanak. Sok ilyen könyvet olvastam, szerettem, és fel is ötlött most bennem egyik-másik. Saját történet, mágia és családtörténet, de a kapuk akkor is ismerősek.

Nem az a könnyed fantasy, amiket falok, de a változatosság gyönyörködtet. Nem lesz a kedvencem, de egyszer érdemes volt elolvasni.

Harrow: Tízezer ajtó - Mint fantasy: 75% kidolgozott világ, egyedi és erőteljes hangulat, összeálló történet.

Szubjektíven: 55% tudtam értékelni a szépségét, az alaposságát, de azért nekem lassú.

Sorozatgyilkosos, nyomozós, megtévesztést építő.

Noah szerelmes volt, ha nem is volt kockázatmentes a kapcsolata. Paige gyönyörű, érzéki teremtés volt, aki viszonozta az érzelmeit. Viszont, egy mindenre elszánt milliomos felesége is volt, ha már tervezte is, hogy elhagyja a férjét Noah kedvéért. Mielőtt bármit is tehettek volna, a rendőrség tartóztatja le a férfit. Egy feltörekvő sztárocska és az ügynöke meggyilkolásával vádolják, majd el is ítélik. Hónapokkal később a gyászoló Jenna előveszi az aktát. Kedvenc nagybátyja elhunyt, és a nyomozónő átnézi a vidéki seriff ügyeit is. A hagyatékban ki van emelve Noah ügye, aki ártatlanul lett elítélve, csak rákenték a gyilkosságot. Jenna a férfi mellé áll, majd az igazi gyilkos nyomába ered. Lassan ráébred, hogy nem csak egy gyilkosságsorozat vár megoldásra, hanem minden kapcsolódik egy rémházhoz és a saját múltjához is.

Nem lenne szabad, hogy az előzetes elvárásaim fényében ítéljem meg a regényt, de nem fogok tudni elvonatkoztatni. A fülszöveg, a borító is valami egészen mást sejtetett. A házat emelik ki, amely rejtélyes, kísérteties és sötét a múltja.

Ehhez képest olvastam, olvastam és a ház csak ott van fent az ormon, se hangulatában, se a cselekményben nincs olyan szerepe, mint vártam. Kísértettörténet, gótikus horror helyett egy kortárs thrillert kaptam. Annak korrekt, nem hiába az a szerzőpárosa, akik, de már akkor sem tudott tetszeni, amit olvastam.

A fő történetszál cselekménye lineáris, és Jenna szemszögén keresztül haladunk majd végig az eseten. Közben egy-egy másik szereplő kerül az elbeszélő fókuszába, de alapvetően Jenna a főhős. Sima, sorozatgyilkosos ügy ez, ami átível pár évtizeden. Egyedül az ad neki némi pluszt, hogy van egy család és a ház, amelynek a története kapcsolódik mindenhez. Ahogy erre a nyomra rátalál a nő, már gyorsan haladnak a végjáték felé.

Mellette egy-egy részben a múlt bűnei elevenednek meg. Nem akarom elmesélni, kicsoda Holden – a nevéről simán beugrott a Zabhegyező, bár kétlem, hogy utalás lenne – és miért jelentős, de az ő karriertörténete is ott van a lapokon. Az adná a borzongást, a másságot, de most nagyon úgy éreztem, hogy sok ilyet olvastam már. Bevett technika, hogy álnéven követjük a gyilkos gondolatait és megismerjük a múltját is, hogy a végén meglepetés lehessen, amikor kiderül a valódi személyazonossága.

Itt is élni akartak ezzel, és meg kellene döbbenni, ki a gyilkos. Nekem nem ment. Valamiért annyira azt várta az ember, hogy olyan legyen, akire nem számítunk, aki közel van, és nem gyanús, hogy nem is lepett meg, amikor ilyen személyről derült ki a gyilkos volta. A családi múltra, titokra is lehetett számítani, így ez a csavar sem lepett meg. Duplán játszanák ki azt, hogy ami nem tűnik valószínűnek, amiről terelve vagyunk, az a megoldás.

Pedig krimis, haladnak előre a nyomokon és pörög a cselekmény – mégis, szinte untam. Jenna karaktere nem került közel hozzám, ahogy a körötte levő férfiak sem lettek szimpatikusak. Olyan egyszerűnek tűnt mindenki, egysíkú indítékokkal. Nagyon valószínűsítem, hogy ennek megítélésben is hatással volt rám, hogy más típusú történetet vártam.

Van benne némi szerelmi szál is, amit kedvelni szoktam. Nem kell romantikusnak lennie, csak azért legyen egy pár, akiknek drukkolhatok. Itt viszont azt kívántam, bár bele se kezdtek volna ebbe a vonalba. Akik a végén együtt vannak, mint összeköltöző páros, annyira a semmiből jöttek és nem veszi be a gyomrom, hogy egy jelenettel korábban még mással voltak, aztán a zárásra kapnak egy közös happy endet.

Összességében azt lehet mondani, hogy thrillernek rendben volt, de nagyon szubjektív szempontból most nem tudott nekem tetszeni.

Patterson & Ellis: Gyilkos ház - mint thriller: 70% a zsáner elemeit szépen hozza, fordulatos és csavar is van, csak ismerős.

Szubjektíven: 55% hiányzott a poén, nem éreztem eléggé vérfagyasztónak sem. Mást vártam.

– És mi a francot jelent az a perra? Ezt rikácsolta az a dög… vagy ez valami papagájnyelv?
Marita szeme sarkában megjelent egy ránc, láttam, hogy próbálja visszatartani a nevetést, de aztán kitört belőle.
– A perra kurvát jelent. Spanyolul.
– Lekurvázott a madár? Nem is ismer… (R. Kelényi: Halálos Hollywood)

Fiatal vagy! Előtted az élet! Nem mögötted. (Karády: Cigányélet grófi módra)

– Lehet, hogy az új mágia újfajta varázslóknak fog kedvezni – mondta. – Biztosan a varázslók is képesek alkalmazkodni.
– Erősen kétlem, hogy képesek lennének alkalmazkodni a kigyulladáshoz. (Martin: Az árnyak háborúja)

Az idő nem más, mint örök körforgás, akkor sosem ér véget. (Harmon: Csak a szél tudja)

– Én nem tudok sokat, de azt biztosan tudom, hogy a beszéd jó dolog.
– De csak a megfelelő hallgatóság esetén. (Miller: Álmomban már szerettelek)

Már megvettem a „legjobb barát" karkötőt neked. Dobhattam volna a szemétbe, ha ezek ketten eladnak, mint tíz deka sonkát. (Eld: Húsevők ketrece)

Ez a jó abban, ha egyedül él az ember. Lehet lusta, haszontalan, nem szól be emiatt senki. (R. Kelényi: London, Love)

Ugyanakkor halálbüntetés terhe mellett elrendelte, hogy a Gama utazásáról készített valamennyi térképet szigorú titoktartással kezeljék. A tudás egyet jelentett a hatalommal és gazdagsággal. (Crowley: Hódítók)

Korcs vagyok. Ez a legrosszabb! – szaladt ki a lány száján, ami szívét marta. – Az ember legyen hideg vagy meleg, mert a langyosat még az Isten is kiköpi! (Karády: Cigányélet grófi módra)

Mert szép dolog, hogy a szabadságért harcol az ember, de arra nincs mentség, hogy ártatlanokat is halálra ítél a háborújában. (Harmon: Csak a szél tudja)

– Ördögien okos kis szörnyeteg.
– Abban reménykedtem, hogy észreveszi, Doktor – válaszolt erre Steerpike. – De hát nincs-e valami szörnyszerű minden ambiciózus emberben? (Peake: A Gormenghast-trilógia)

Ha isten vagy istenek léteznének, szerinted lenne pedofília? Megköveznék még ma is a nőket? Diszkriminálnának valakit azért, mert meleg, fekete, Adottsághasználó, vagy mert nem akar gyereket szülni? Utálom a vallást, sokkal többet árt, mint használ. (Eld: Húsevők ketrece)

Ha valamire rájöttem az elmúlt évek alatt, akkor az az, hogy csodás hatása van, ha az embernek időnként elmegy az esze. Ha másba fog. Ha bízni kezd a világban. (Miller: Álmomban már szerettelek)