Nyomozó, régi titkokat felfedő, korrupt.

Lionel élete soha nem volt egyszerű. Nem elég, hogy árva volt, aki nem került ki az intézetből, még Tourette-szindrómás is. Így alig van esélye normális kapcsolatokat kialakítani, mert a szójátékai, kényszeres cselekvései és a káromkodás elijeszti mellőle az embereket. Frank más volt – a férfi több árvával együtt őt is felkarolta, állást adott neki, a barátja volt. Magánnyomozói irodát vittek, de az egyik ügy rosszul sült el. Frank egy kukából, leszúrva kerül elő, és nem sikerül megmenteni az életét. Lionel nem tud beletörődni abba, hogy a gyilkos büntetlenül megússza. A többi Minna fiúval nyomozni kezdenek, és egyre sötétebb titkokat fednek fel. Egy ponton túl már csak Lionel megszállottsága vezet a puszta és kegyetlen tények felé, árulások közepette.

Ha valamelyik film eredetileg regény volt, én azt preferálom, ha előbb olvasunk, utána nézzük csak meg a feldolgozást. Néha akadnak kivételek, nekem ilyen volt az Árva Brooklyn. Valahol jó is, hogy a filmet láttam először, mert nem tartom valószínűnek, hogy a regény után lett volna kedvem megnézni a filmet, Edward Norton ide vagy oda.

Kezdjük azzal, hogy egy krimiben szeretem, ha van egy logikus, követhető és izgalmas nyomozás. Itt Lionel igyekszik kideríteni, miért kellett a mentorának meghalnia, és ebben legfeljebb a Minna fiúktól várhat némi segítséget. Csak éppen nem éreztem úgy ebben a regényben, hogy haladna a nyomozás. Lionel sodródik ide-oda, szinte random módon beszélget az emberekkel, és logika pont nincs abban, ahogy végül eljut a megfejtésig, és feltárja, miért kellett a férfinak meghalnia.

Szabályosan unatkoztam a regényen, és nem csak a krimi lapossága miatt. Lionel magánélete ugyanennyire hidegen hagyott. Elég magányos figura is, és a nőkkel is fura a kapcsolata. Lesz itt egy nő, akivel összegabalyodik, de olyan kurta-furcsa az egész viszony, hogy rossz volt olvasni.

Kicsit talán a noir elemeit használják, csak napjainkba helyezve. Mondjuk, ez alapvetően az a zsáner, amit tapasztalataim szerint jobban élvezek filmen, mint regényben. Most is ez volt a helyzet.

Nem szerettem, hogy nem kaptam olyan szereplőt, akinek drukkolhattam volna. Alapvetően a regény világában mindenki mocskos és korrupt. Nem jó emberek, legfeljebb akad olyan dolguk is, ami azért nem teljesen öncélú és segítenek vele másokon. Nem ez a jellemző. Lionel kicsit más, ő szinte ártatlannak tűnik ebben a közegben, de ebben él és alkalmazkodik. Attól, hogy más, nem jobb lesz, én inkább sebezhetőbbnek éreztem a karakterét.

Ebben a noir világban nincs boldogság, csak veszteségek és bűn, korrupció. Nem esett jól az egész atmoszférája. Minél több minden kiderült Frank múltjáról, a kapcsolatairól, annál inkább fojtogatott, hogy itt mindenki milyen romlott és negatív.

Amit viszont tudtam benne értékelni: a nyelvezete. Lionel a fő karakter, az ő történetéből bomlik ki a krimi is. Mivel Lionel beteg, ez nyomot hagy a szövegen. Egyedi a beszéde, és a szerző igyekszik is alaposan beemelni a Tourette-szindróma elemeit a kötetbe. Nem csak a beszéde, de az egész gondolkodása és a betegségéből fakadó kényszerek itt vannak, amik szórakoztatóvá nem, de érdekessé tették a kötetet.

Ilyet ritkán írok, pár eset azért van rá, de erre is igaz: az Árva Brooklyn jobb lett filmen, mint amennyire a regényt értékelni tudtam.

Lethem: Árva Brooklyn - Mint krimi: 40% Lionel karakterét nyelvezetét és karakterét jól visszaadja, de az ügy lapos.

Szubjektíven: 25% a film jobban tetszett. A regényt untam, nincs egy szimpatikus figura sem.

Sikerkönyvek. Mondhatni, még a csapból is ezek folytak, és nagyon sokan elolvasták őket. Arra emlékszünk, melyik kiadó hozta ki őket?

1: Rowling: Harry Potter sorozat

2: Brown: A da Vinci kód

3: Meyer: Alkonyat

4: Collins: Az éhezők viadala

Megoldás: Tovább!

Háború utáni, esküvőre készülő, kosztümös, barátnős.

Ann fiatal nő, aki a II. világháborúban elvesztette szeretett édesapját és a bátyját is. Egy ideig a sógornőjével lakott, de az asszony Kanadába költözött új életet kezdeni. Ann egyedül maradt, és van egy kiadó szobája így. Miriam Franciaországból érkezik Londonba, ő is elvesztett mindenkit, és csak a varró tudásának köszönheti, hogy zsidóként a németek nem végeztek vele is. Felejteni akar. Dior ajánlásával a zsebében sétál be a királynő egyik divattervezőjéhez és kap állást. A szerény lány ügyes, és a szintén itt dolgozó Ann megkedveli. Hamarosan Miriam költözik be a megüresedett szobába, és a két lány igyekszik szerelmet, boldogságot találni, miközben az ő divatházuk kapja a felkérést, hogy készítsék el Erzsébet hercegnő esküvői ruháját. Napjainkban a szeretett nagyanyját elvesztő Heather a nagyi holmija között olyan mintát talál, mint az a bizonyos esküvői ruha. A lány rádöbben, a nagyi is dolgozott a királynő esküvői ruháján, és Londonba repül, kideríteni, miért is nem tudott erről a család és miért költözött Kanadába a nagyanyja.

Mielőtt elkezdenék kritizálni és kérdőjeleket kitenni, le kell szögeznem, hogy szerettem ezt a regényt. Így nem bántani akarom, még ajánlani is merném, csak éppen pár dolog nem világos a könyvvel kapcsolatban, és kicsit keresem a válaszokat.

Az első, hogy mégis, milyen regénynek lehet ezt nevezni? Kicsit a romantikus, kicsit a történelmi, kicsit a női között ingadozom, de egyiknek sem felel meg igazán. Vagy inkább fogjam fel úgy, hogy mind egy kicsit? Ahogy már említettem, ingadozom.

A történelmiségét a kor adja. Közvetlenül a háború után játszódik, az élet még igyekszik visszaszokni a megszokott kerékvágásba. Az embereknek sok a sebe, kinek fizikai, kinek lelki. Miriam a holokauszt poklából érkezik, Ann is elvesztette a családját. Anglia a nyertes oldalon volt, és jön a hercegnő esküvője. A szerző jól elkapja, hogy milyen lehetett az átlag embereknek, nyerni és mégis annyi veszteséget feldolgozni. Azt még kicsit sokalltam is, ahogy a királyi családért rajonganak, de itt vannak mellette igazi érvek is, ez nem csak egy vak szeretet az uralkodó család felé.

Ugyan nem úgy történelmi, mint lehetne, de van benne valami, amiért mégsem tagadnám meg tőle teljesen a jelzőt. Egy kis valódi történelem, egy kis divattörténet, és közben egy más réteg is rákerült a regényre.

A női regényé. Bár három nő van a középpontban, és az ő nézőpontjaik váltakoznak, igazából kettő van benne, aki számít is. Heather elég üres karakter, nem is sokat tudunk meg róla, neki az a szerepe, hogy összekösse a múltat a jelennel és a szerző megmutassa, mi lett az igazi hőseivel. Miriam és Ann is jóravaló, tehetséges lányok, akiket könnyű volt megkedvelni. Ann az élénkebb, Miriam a félénkebb, de cserébe nagyon erős a művészi vénája. Tetszett az is, ahogy a barátságuk ábrázolva lett, ahogy a saját útjuk kezdi járni és alakítják az életük.

A szerelem van benne legkevésbé, de Miriam szerelmi szála miatt mégis részben jogos a romantikus. Az egy olyan idilli szerelem meséje, ami segíthet egy sokat szenvedett lánynak újrakezdeni, és reményt is ad. Ann történet egy másik történet, abból feminista és nők elleni erőszak kérdéskörét lehet kibontani. Ennek is van sajnos relevanciája, és ha feminista olvasmánnyá nem is teszi a regényt, akár ezt is kereshettem volna benne.

Könnyű olvasni, gördülékeny a szerző stílusa és nekem eladta a sztorit.

Vagyis, történelmi olvasmányként nem tökéletes, de ez mellette más is. Inkább előny? Talán.

Robson: II. Erzsébet ruhája - Mint történelmi: 60% nem igazán történelmi, de jók a karakterek, a hangulat és a téma is.

Szubjektíven: 85% szerettem a hősnőit, a bekerült divatot, a női barátságok erejét benne.

Másik világos, csapdába sétáló, mágikus kincsvadászos.

Coraline egy élénk, kíváncsi kislány, aki nem találja helyét a nyáron. Unalmasnak érzi az életét, a szomszédokat. Egy nap azonban különös ajtóra bukkan a házukban. Látszólag nem vezet sehova, de a lány kinyitja, és egy másik világba nyer betekintést. Olyan, mint a sajátja, csak különösebb, érdekesebb és izgalmasabb. Még az anyja is létezik benne, akit másik anyunak nevezhet. De ő is más: szemek helyett gombok vannak az arcán. Coraline arra is rájön, hogy vele is ezt tenné, gombokat varrna a szemére. Még időben elmenekül, és segítőre lel egy macska személyében. Ám másik anyu nem engedi el könnyen a lányt: elragadja az igazi szüleit, és a lánynak vissza kell térnie, ha meg akarja őket menteni és a gyerekek lelkeit, akik előtte voltak olyan szerencsétlenek, hogy találkoztak másik anyuval.

Neil Gaiman egyike napjaink legnagyobb mesemondóinak. Alapvetően a fantasy a területe, de ezt olyan széles körben műveli, hogy képregény, komoly regények és gyerekkötetek is köthetőek a nevéhez. (Arról már nem is beszélve, hogy a mozgóképes világ is felfedezte magának, és filmek, sorozatok készülnek a munkáiból.)

A Coraline a kisebbeket célozza meg, de egy olyan gyerekkönyv, amit felnőttek is élvezettel forgathatnak. Egy fantasy toposzt használ fel: az átlépést egy másik világba. Talán a Narnia a leghíresebb, amikor egy ajtó átvezet egy másik világba, de én nagyon szeretem a Minden szív ajtót nyit történetét is, ami már sorozattá nőtte ki magát – magyarul két kötetnél tart – és szintén ajtók vannak benne, melyek másik világokra nyílnak.

Maga a kaland, ahogy Coraline megment mindenkit, inkább a kicsikre van méretezve. Meg kell keresnie a lelkeket, a szüleit, mint egy bújócskában. A másik anya akadályozza, de nem olyan durván, hogy egy felnőtt történetben tenné. A segítő beszélő macska, a varázskő, amin keresztül látja a mágiát, szintén mind a meséket idézik. A cselekmény tehát egyetlen kaland, amit egy gyerek is tökéletesen megért, feldolgoz és neki is való.

Ami miatt mégis a felnőtteknek való a Coraline, az a körítés és a regény hangulata. Nem olyan horror, nem olyan sötét, mint amit Gaiman különben tud, de ott van a sorok között a sötétség is, ami bizony ijesztő, Hangulata van annak, ahogy az a másik világ csapdaként csattan. Felnőtt fejjel azért félelmetesnek nem mondanám – a gyerekeknek az lehet –, de a hangulata engem is elkapott, ami ijesztő.

Ha már a csapda. A macskának volt egy olyan megállapítása, ami nagyon megragadt bennem – amikor Coraline rádöbben, hogy a másik anya világa igazából milyen kicsi. Minek nagyobb? A póknak is elég a hálója, amíg a legyet elkapja. Nem ez az egyetlen olyan rész benne, ami simán alkalmas arra, hogy elgondolkozzunk rajta, és szinte mesei bölcsességként magunkkal vigyük.

A szereplők is mesébe illenek – Coraline maga is kissé üres karakter, akit egy dolog jellemez, de az nagyon. A gyermeki kíváncsiság. Így könnyű is azonosulni vele, valahol mélyen mindenki megtalálhatja magában ezt a gyerekkorából. Nekem eszembe jutott, hogy én pl. az ajándékaim akartam mindig előre felfedezni és micsoda kincskereséseket rendeztem az ünnepek előtt…

Ha van valami, amit nem szerettem a kiadásomban, az a grafika. Illusztrált a kötet, de rondák a képek benne. Közben az Agave újra kiadta, jobb borítóval – érdekelne is, a rajzok is újak-e.

Elolvasni is érdemes, de különben meseként is létezik. (A könyv jobb.)

Gaiman: Coraline - Mint gyerekkönyv: 80% mese, de egyben sötét fantasy is, ami még gyerekbarát módon ijeszt.

Szubjektíven: 75% a történetet szerettem, a hősnő igazi gyerekhős, de a kötet grafikája…

Cím: Gonosz farkas

Szerző: Nele Neuhaus – ifjúsági regényeket is jegyző írónő, magyarul is ez már a sokadik könyve.

Műfaj: krimi

Cselekmény: egy brutálisan meggyilkolt kamaszlány teteme kerül elő, a lánynak sehol semmi nyoma. Hamarosan egy műsorvezetőt hasonló kegyetlenséggel gyilkolnak meg. Összefüggés van az ügyek között? Kirchhoff és Bodenstein szembesül vele, hogy titkos gyilkos társaság áll a háttérben.

Várható megjelenés: talán februárra jön magyarul

Miért várós?

• Az ifjúsági sorozata nem nyerte el a tetszésem, de ezt a krimisorozatot szeretem. Sajnálom is, hogy az első részek nálunk nem jelentek meg, de örülök annak, hogy legalább a negyediktől folyamatos a kiadás. Ez különben a 6. rész.
• A leírás alapján tetszik a cselekmény. Még annyi rejtély is van hagyva, hogy bőven meg lehessen lepni.
• A sorozatgyilkosos és a titkos, gyilkos társaságos sztorikat is kedvelem.

Tengeri, halászó, zsákmányért küzdő, emberi.

Santiago öregszik és a szerencse is elpártolt mellőle. Az idős halász már jó ideje nem tud fogást felmutatni, és egyetlen segédje, egy fiatal fiú, akit ő tanított a szakmára is kénytelen tovább állni – ugyan a szeretet és ragaszkodás megvan köztük, de a kamasz szülei nem engedik, hogy ott maradjon. Santiago is látja, merre halad. De nem adja fel, van egy terve. Kihajózik a nyílt tengerre, és ott keresi a szerencséjét kis bárkájával. A horgára egy hatalmas hal akad, melyet több minden miatt is ki kell fognia: megmutatni, hogy még nem olyan ember, akit leírhatnak. Rendbe hozni az életét, mert a húsért kapott pénzből anyagilag talpra állhatna, biztonságot vehetne. A horgászat hosszadalmas, és a természet sem olyan játékos, aki könnyen feladja: az időjárás, a cápák is megnehezítik az öreg dolgát.

Bár az volt az első gondolatom, hogy kirekesztőnek érzem, ha valakire rásütöm, hogy férfi vagy női stílusú író, azért jobban belegondoltam. Pláne a női íróknál érzem, hogy az érzelmes és nagyon nyálas romantikus regényeket nem tudom férfias regényként elképzelni. Akkor az már nem a zsáner. Így nem is veszem annyira a lelkemre, hogy Az öreg halász és a tengerre azt mondjam, Hemingway férfias prózájának egyik remeke.

Már a téma is inkább a hímnem képviselőit érintheti közelebbről: egy halászat meséje, kicsit tágabban nézve egy vadászaté. Azok közé tartozom, akik nem tudják élvezni a horgászatot, pedig próbáltam már. Engem untat, hajlamos vagyok inkább előkapni egy könyvet, aztán észre sem veszem, ha kapás van. Így most is küszködtem azzal, hogy mennyire nem tud érdekelni, hogy harap-e hal és mennyire húz. Még akkor sem, ha nagyon is éreztem, hogy Hemingway csak látszólag mesél a horgászatról, itt sokkal több a lényeg. Ehhez hozzájön, hogy Santiago nagy baseball fan, és a regény ezen részével sem tudtam mit kezdeni. Beszédtéma, foglalkoztatja a baseball, én meg legszívesebben lapoznék, amikor belemerül.

De elsőnek maradjunk a cselekménynél. Tömör, kellően gyors és mikor már a cápák jönnek, a hazaút küzdelme, már én is jobban szórakoztam. Még akkor is, ha az állatszerető énem egy-egy részen ki volt akadva. Nyomorult delfinek… hát igen, én háborgok, amikor Santiago a nyílt tengeren élelmet szerez magának belőlük. Az események azonban haladnak, és vannak izgalmas. A hal védelme, a cápák támadása, maga a helyzet, a tengeren sodródás, remélhetőleg hazafelé. Nem unalmas a kisregény.

Ami miatt azonban pont a mai napra van időzítve a Hemingway klasszikus, hogy miről is szól igazán a regény. Mert a cselekményen túl Hemingway az ember azon szelleméről mesél, ami miatt járt ember a Holdon, megmászták a Mount Everestet és merülnek a mélytengeri árkokba. Az ember kíváncsi, nem adja fel és érdekes a viszonya a természettel. A faj szellemiségében van benne, hogy harcoljon, kutasson és ne adja fel. Szeretem, ahogy megfogalmazza. Hogy az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem. Santiago önmagában ezt testesíti meg: arat egy hatalmas győzelmet a természeten, ami visszavág. Vesztesként és diadalmasként tér haza egyszerre, megtörve és padlóra kerülve. Ez nem az a helyzet, ahol az erkölcsi diadal számítana. Viszont, már tervez előre. Lefekszik, pihen, de majd folytatni fogja. Mert az ember nem adja fel, küzd tovább.

Igen, a végébe a halált és bele tudnám magyarázni, de nem ma. Most azt emelem ki, hogy ezt vihetjük magunkkal: fel tudunk kelni és küzdeni. Ha vesztünk is egy csatát, mehetünk tovább.

Értékes a prózája, van korrekt cselekménye és erős üzenete. Nem véletlen, hogy klasszikus.

Hemingway: Az öreg halász és a tenger - Mint szépirodalom: 95% tartalmas, a kis történetben is elmondja az emberi természet velejét.

Szubjektíven: 75% a halászat nem az én világom, de a szövegezés és az üzenet tetszett.

Ijesztő, misztikus, életért küzdő, szörnyes.

Egy szétesőben levő házasság párja a vidéki úton halad, amikor valamit elütnek. Kiszállnak megnézni, és egy átvágott torkú gyereket találnak. A gyilkos a nyomukban lehet, és a kukoricában van valami. Egy kisvárosba hajtanak be, nem sejtve, ott kik és mi vár rájuk. (A kukorica gyermekei) A malom pincéjében rendet kell tenni, mielőtt ellenőrzést kapnak. Sok a patkány, és találnak egy lejáratot, van még egy szint. A munkavezető két emberrel lemegy, és a rettenetbe sétálnak be. (Éjszakai műszak) A férfi élete tönkrement: a házasságának annyi, a három gyermeke halott. A történetét akarja elmondani, mert a gyerekei nem balesetből vagy betegségben mentek el – a mumus jött el értük. Neki is a nyomában jár. (A mumus)

Nem egy mai kötet, és a 2020-as nem az első kiadás. Ez azonban nem jelent semmit, mert ezek a történetek ma is éppen olyan erősek, mint egykor. Még olyat is találtam benne, amit egykor nem éreztem volna ijesztőnek, napjainkban azonban van egy plusz jelentésrétege.

Kezdjük talán ezzel! Éjszakai hullámverés – egy rakat kamasz, akik lemennek a partra egy posztapokaliptikus világban. Nincsen benne semmi, sima leírás és egy kis érzelmi rész egy lánnyal, aki együtt van egy fiúval, aki nem szerelmes belé. Mi az, ami miatt ma mégis hatásos tud lenni? Egyetlen bekezdés. Az emberiség a kihalás szélén áll, és nem a tudomány, robotok, az atom tette ezt. Csak egy vírus, egy mutálódott influenza vírus. Gondolom, nem kell magyaráznom, ez hogyan teszi a kötet leggyengébb történetét mégis aktuálissá.

A többi mind sokkal jobban tetszett. Közös bennük, hogy pörgetik az eseményeket, változatosak és valamiképpen bennük van a félelem. Ezt sok minden okozhatja, reálisabb és mesebeli lények, de az elemi borzadály benne van.

Akadnak olyan történetek, melyekben teljesen valós dolgoktól félnek a szereplők. A párkányon a magasság a szédítő – egy férfinak a toronyház parkányán kell sétálnia, vagy megölik. Rátámad egy madár, fúj a szél, fáj a bokája és alatta a mélység. Semmi természetfeletti, csak egy emberi félelem és mégis át lehet érezni. Egyszerre szórakoztató és horror történet – antihősökkel, ami külön pikánssá teszi. Mert itt nincsenek jó emberek, és ha valaki meg is fizet a bűneiért, az nem fog fájni.

Másokban hétköznapi tárgyak okoznak nehéz perceket. A mángorlóban egy vasalót száll meg egy démon és rendez vérfürdőt. Ha csak ezt az ötletet hallom, egy vérszomjas vasaló, inkább vigyorgok, mint reszketeg. De King nagy abban, hogy megmutassa a félelmetes oldalát ennek a helyzetnek is, és nem kapott el az inger, hogy a történet abszurditásán vigyorogjak. (King regényben is csinált már meg hasonlót, elég csak annyit mondanom: Christine.)

Vannak, amelyekben a természetfeletti vagy a sci-fi tipikus lényei hozzák az emberre a frászt. Vámpírok, szellemek, űrlények tűnnek fel a lapokon és mennek neki a főszereplőknek. Nagyon erős sztorik is akadnak benne, amiket akár regényként is el tudok képzelni, de novellaként, sűrítve és tömören is nagyon működtek.

King univerzumépítő szerző is. Amiben legjobban meg tudom ragadni, az King földrajza és városai. Ugyan valós helyszíneket is használ, de vannak olyan kitalált városok, melyeket rendszeresen megidéz a történeteiben. Ebben a kötetben Jerusalem’s Lot ilyen, két történetben is nagyon fontos szerepet kap. Az egyik új megközelítés, a másik passzol ahhoz a regényhez, amit King már regényként is megírt.

Van, ahol Lovecraft előtt tiszteleg, de olyan is akad, aki mintha innen ihletődött volna.

King: Éjszakai műszak - Mint novellás kötet: 95% sokféle történet, több zsánerbe kirándul, a borzongás a közös.

Szubjektíven: 95% még az is hatásos, amit más esetben röhejesnek találtam volna. Ütős.

A szeretetnek nincs vége, nincsenek határai, korlátai. Minél többet adsz, annál több lesz belőle. (Roberts: Csont és vér)

Párizs, sokkal jobban ismeri a szerelmet, mint bármelyik város a világon. (Harris: Au revoir a Paris)

Nincs hibátlan ember – vigasztalt minket. – Csak könnyebb máséval foglalkozni, mint a sajátunkéval szembenézni – mondta egyesével a szemünkbe nézve. (Leiner: Bízz bennem)

Mert ott van Amerika, ahol pénz van. (Gárdonyi: Fúrólyukon Amerikába; IN: A szegény ember káposztája)

– Nincs szükségem egy hercegre fehér lovon, köszi.
– Az jó, mert nem tudnék az lenni. (Swan: Titok Párizsban)

Nem tud segíteni rajtam. Csakis én menthetem meg önmagam. (Westover: A tanult lány)

Talán ott kezdődik az igazi nagyság, ha van erőd egészséges szinten kételkedni önmagadban, ha megkérdőjelezed a tetteid helyességét. (Papp: Szabadesés)

– Szerintünk erőnléti vagy sport lesz – mondta Vivi.
– Én is erre gondolnék – töprengett, aztán végignézett rajtunk. – Megbeszéltétek már, kit küldtök? – érdeklődött.
– Még nem.
– Major és Fehér menjen – mondta, majd a döbbent arckifejezésünket látva hozzátette. – Sára edzett a tánc miatt, Rajmundot meg egyszer láttam átmászni a kerítésen, amikor meglógott a Szirtesből a témazáróm előtt. Olyan gyors volt, mint a villám. (Leiner: Bízz bennem)

Vihar után mindig kisüt a nap. (Calonita: Ne érezz, ne kérdezz!)

– Szerintem ő is azt szeretné, ha boldog lennél – nyugtatott meg.
– Nyilván! Ez valami nemzetközi megállapodás lehet a halott lelkek és a gyászolók között, bár az is lehet, hogy ezt az elméletet mi, itt maradók gyártottuk, hogy magunkat felmentsük. (Papp: Ha/mar)