Ijesztő, misztikus, életért küzdő, szörnyes.

Egy szétesőben levő házasság párja a vidéki úton halad, amikor valamit elütnek. Kiszállnak megnézni, és egy átvágott torkú gyereket találnak. A gyilkos a nyomukban lehet, és a kukoricában van valami. Egy kisvárosba hajtanak be, nem sejtve, ott kik és mi vár rájuk. (A kukorica gyermekei) A malom pincéjében rendet kell tenni, mielőtt ellenőrzést kapnak. Sok a patkány, és találnak egy lejáratot, van még egy szint. A munkavezető két emberrel lemegy, és a rettenetbe sétálnak be. (Éjszakai műszak) A férfi élete tönkrement: a házasságának annyi, a három gyermeke halott. A történetét akarja elmondani, mert a gyerekei nem balesetből vagy betegségben mentek el – a mumus jött el értük. Neki is a nyomában jár. (A mumus)

Nem egy mai kötet, és a 2020-as nem az első kiadás. Ez azonban nem jelent semmit, mert ezek a történetek ma is éppen olyan erősek, mint egykor. Még olyat is találtam benne, amit egykor nem éreztem volna ijesztőnek, napjainkban azonban van egy plusz jelentésrétege.

Kezdjük talán ezzel! Éjszakai hullámverés – egy rakat kamasz, akik lemennek a partra egy posztapokaliptikus világban. Nincsen benne semmi, sima leírás és egy kis érzelmi rész egy lánnyal, aki együtt van egy fiúval, aki nem szerelmes belé. Mi az, ami miatt ma mégis hatásos tud lenni? Egyetlen bekezdés. Az emberiség a kihalás szélén áll, és nem a tudomány, robotok, az atom tette ezt. Csak egy vírus, egy mutálódott influenza vírus. Gondolom, nem kell magyaráznom, ez hogyan teszi a kötet leggyengébb történetét mégis aktuálissá.

A többi mind sokkal jobban tetszett. Közös bennük, hogy pörgetik az eseményeket, változatosak és valamiképpen bennük van a félelem. Ezt sok minden okozhatja, reálisabb és mesebeli lények, de az elemi borzadály benne van.

Akadnak olyan történetek, melyekben teljesen valós dolgoktól félnek a szereplők. A párkányon a magasság a szédítő – egy férfinak a toronyház parkányán kell sétálnia, vagy megölik. Rátámad egy madár, fúj a szél, fáj a bokája és alatta a mélység. Semmi természetfeletti, csak egy emberi félelem és mégis át lehet érezni. Egyszerre szórakoztató és horror történet – antihősökkel, ami külön pikánssá teszi. Mert itt nincsenek jó emberek, és ha valaki meg is fizet a bűneiért, az nem fog fájni.

Másokban hétköznapi tárgyak okoznak nehéz perceket. A mángorlóban egy vasalót száll meg egy démon és rendez vérfürdőt. Ha csak ezt az ötletet hallom, egy vérszomjas vasaló, inkább vigyorgok, mint reszketeg. De King nagy abban, hogy megmutassa a félelmetes oldalát ennek a helyzetnek is, és nem kapott el az inger, hogy a történet abszurditásán vigyorogjak. (King regényben is csinált már meg hasonlót, elég csak annyit mondanom: Christine.)

Vannak, amelyekben a természetfeletti vagy a sci-fi tipikus lényei hozzák az emberre a frászt. Vámpírok, szellemek, űrlények tűnnek fel a lapokon és mennek neki a főszereplőknek. Nagyon erős sztorik is akadnak benne, amiket akár regényként is el tudok képzelni, de novellaként, sűrítve és tömören is nagyon működtek.

King univerzumépítő szerző is. Amiben legjobban meg tudom ragadni, az King földrajza és városai. Ugyan valós helyszíneket is használ, de vannak olyan kitalált városok, melyeket rendszeresen megidéz a történeteiben. Ebben a kötetben Jerusalem’s Lot ilyen, két történetben is nagyon fontos szerepet kap. Az egyik új megközelítés, a másik passzol ahhoz a regényhez, amit King már regényként is megírt.

Van, ahol Lovecraft előtt tiszteleg, de olyan is akad, aki mintha innen ihletődött volna.

King: Éjszakai műszak - Mint novellás kötet: 95% sokféle történet, több zsánerbe kirándul, a borzongás a közös.

Szubjektíven: 95% még az is hatásos, amit más esetben röhejesnek találtam volna. Ütős.

A szeretetnek nincs vége, nincsenek határai, korlátai. Minél többet adsz, annál több lesz belőle. (Roberts: Csont és vér)

Párizs, sokkal jobban ismeri a szerelmet, mint bármelyik város a világon. (Harris: Au revoir a Paris)

Nincs hibátlan ember – vigasztalt minket. – Csak könnyebb máséval foglalkozni, mint a sajátunkéval szembenézni – mondta egyesével a szemünkbe nézve. (Leiner: Bízz bennem)

Mert ott van Amerika, ahol pénz van. (Gárdonyi: Fúrólyukon Amerikába; IN: A szegény ember káposztája)

– Nincs szükségem egy hercegre fehér lovon, köszi.
– Az jó, mert nem tudnék az lenni. (Swan: Titok Párizsban)

Nem tud segíteni rajtam. Csakis én menthetem meg önmagam. (Westover: A tanult lány)

Talán ott kezdődik az igazi nagyság, ha van erőd egészséges szinten kételkedni önmagadban, ha megkérdőjelezed a tetteid helyességét. (Papp: Szabadesés)

– Szerintünk erőnléti vagy sport lesz – mondta Vivi.
– Én is erre gondolnék – töprengett, aztán végignézett rajtunk. – Megbeszéltétek már, kit küldtök? – érdeklődött.
– Még nem.
– Major és Fehér menjen – mondta, majd a döbbent arckifejezésünket látva hozzátette. – Sára edzett a tánc miatt, Rajmundot meg egyszer láttam átmászni a kerítésen, amikor meglógott a Szirtesből a témazáróm előtt. Olyan gyors volt, mint a villám. (Leiner: Bízz bennem)

Vihar után mindig kisüt a nap. (Calonita: Ne érezz, ne kérdezz!)

– Szerintem ő is azt szeretné, ha boldog lennél – nyugtatott meg.
– Nyilván! Ez valami nemzetközi megállapodás lehet a halott lelkek és a gyászolók között, bár az is lehet, hogy ezt az elméletet mi, itt maradók gyártottuk, hogy magunkat felmentsük. (Papp: Ha/mar)

Életet átgondoló, női, új utakra lépő, gyászoló.

Grace élete tele van fájdalmas fordulatokkal és lemondásokkal. Nagyon szeretett zenélni, és be is jutott a híres konzervatóriumba. Ott azonban egy tanára egy egész életre elvette a kedvét a zenéléstől, és a kritika egy szerelmi csalódással karöltve elűzte a nőt, aki hangszerkészítő lett és többé nem volt képes nyilvánosan zenélni. Mikor szerelmes lett, és David Párizst adta neki, szembesülnie kellett azzal, hogy a férfi nős, kisgyerekei vannak, akiket nem tud érte elhagyni. Grace képes várni rá, és a gyermekük elvesztését is túléli, még reménykedik. Míg az egyik titkos közös hetükön David meg nem ment egy életet, és címlapokra nem kerül. Lebuknak, és a nőnek szembesülnie kell azzal, hogy Davidnek más is van. A törött szívére a zenében keres vigaszt: a hegedűjét nevezi egy olasz versenyre, egy idős úrral és az üzletében besegítő kamasszal pedig kész belevágni az új kalandba.

Nem is tudom, milyennek kellene minősítenem a regény hangulatát. Legszívesebben egyszerre írnám pozitívnak és szomorúnak is. Most éppen olyan hangulatban vagyok, hogy a tragédiákat érzem erősebbnek, és nem lett jó kedvem a kötettől.

Ha csak azt nézem, hogyan alakul a szereplők élete és mi minden éri őket, akkor azt látom, hogy mindig jön egy újabb csapás. Tragédiák sorát kell túlélniük, és ha egy pillanatra úgy tűnne, hogy ennél már rosszabb nem lehet, kiderül, hogy, de lehet. Egyszerűen már túl sok, ami Grace nyakába szakad.

Lehetne úgy is nézni, hogy ugyanakkor az ember fel nem adásának és élni akarásának is a regénye. Mert igen, a csapások jönnek sorra, de Grace nem hajlandó padlót fogni és feladni. Keres új utakat, igyekszik boldogulni, és miután szenvedett és sírt, folytatja tovább. Így azt az üzenetet is látom benne, hogy soha nincs vége, ha fáj is, lehet folytatni és érdemes. Mert a gondok mellett lesznek örömök is, olyan emberek és események, amiért megéri a rosszat is elviselni, túlélni, túllépni rajta. Csak sajnos most inkább az a hangulatom volt, hogy azt érezzem ki, hogy az élet mindig rúg beléd még egyet, egyszerűen nem úgy van kitalálva a világ, hogy boldogok és szerencsések legyünk benne.

Nagyon női azért is a történet, mert Grace belső szemszögéből élhetünk át vele mindent. Érzékeny, érzésekkel teli könyv, ami témájában is sok női kérdést behoz. A szerelem és anyaság kérdései, a veszteség megélése és feldolgozása, a szerelem sokszínűsége. Érzékeny, kedves, de erőt találó asszony képe, akit nagyon meg lehet szeretni akkor is, ha az már beteges, mennyire nem jönnek össze a dolgai az életében. (Elsősorban magánéletében.)

Szerettem benne, hogy hétköznapi karaktereket teremt és nem álomhősöket. A jelen szerelme David, a kamaszkori: Shota is vonzó, de egyben gyarló férfiak is, akik hibáznak, önzőek, megbántanak másokat, miközben az is érthető, hogy miért szereti/szerette őket Grace.

Talán még azt is szerettem, hogy a végében is inkább chick lit irodalomhoz köthető, nem a romantikához. Ha romantikus lenne, Grace a szerelmet találná meg a végére. Itt viszont saját magát, az erejét fedezi fel, és képes nemet mondani a jegygyűrűre, a házasságra, amit korábban akart. Mert már magához lesz hű.

Szerettem a zenéről szóló részeit, a finom leírásait. Az nagyon benne van, milyen szenvedély a zene és mennyi szépség van benne.

A szomorúsága, a sok emberbe rúgás miatt vannak ellenérzéseim, de különben korrekt.

Harris: Au revoir á Paris - Mint női: 75% érzékenyen és szépen mesél szerelemről, veszteségről, zenéről, újrakezdésről.

Szubjektíven: 65% végig van benne valami szomorú is. Inkább sajnáltam, mint bírtam hőseit.

5: Backman: Hétköznapi szorongások - LINK

4: Murphy: Batman: Fehér lovag - LINK

3: Bardugo: Hat varjú - LINK

2: Gould-Bourn: Szívedbe cammogva – LINK

1: Kling: QualityLand - LINK

Katonás, fejlődő, életutas.

Tamás gyerekkora nem volt könnyű – fiatal fiúként jelentkezett Egerbe katonának, mielőtt nagyobb bajba sodorta volna magát. Nőcsábász, nagydumás, vérbeli katona lett belőle, aki szerette a választott életformáját. Egy balhé miatt kellett elvállalnia egy küldetést, mely másnak nem kellett: az amerikaiak összekötője lett Afganisztánban, és egyszer magukkal vitték egy kiküldetésre. Csapdába sétáltak, fogságba estek. Tamásnak szerencséje volt – a Delta Force még időben érkezett és kiszabadították. Ezzel új célt talált magának: ő is egyike akart lenni a Delta tagoknak. Kiköltözött Amerikába, az ottani seregbe helyezkedett el, és összejött egy Kim nevű lánnyal. Mikor a nő többet akart volna, és még teherbe is esett, a kapcsolatnak vége lett, de a kislányával tartotta a kapcsolatot. Miközben továbbra is a munkája volt az első, lassan egyre több minden kötötte haza is.

Elsőnek érdemes a címen kicsit elmerengeni. Az ördögi körök tudjuk, milyenek. Belekerülsz, soha nincs vége, és egyre mélyebbre rántanak. Tamás az erőszak ördögi körében él, tulajdonképpen az egyik csatából megy a másikba és a magánéletét is így élte. Ugyanakkor a misztikus értelemben is igaz a regényre az Ördögi kör. A fogság idején Tamás előtt megjelenik a Sátán, és ezt később ugyan csak hallucinációnak hiszi, a végére már más hangot üt meg a regény, és ahogy akkor az életébe lépett az ördög, kiderül, hogy a megváltó is jelen volt benne. Mintha Tamás élete is egy játszma lenne ördög és angyal között, és az ember tettei döntik el, hogy megtörik-e az ördögi kör, vagy jön a kárhozat.

Nagyon furcsának is találtam egy ilyen típusú, katonás akcióregényben ilyen direkt a vallási szálat. Nem lett tőle urban fantasy, de eléggé felhúztam a szemöldököm, amikor a végén az egyik mellékszereplőről azt sejtették, hogy ő meg Krisztus. Amúgy sem voltam oda a történetért, de ez még lejjebb húzta egy kicsit.

A cselekmény mozgalmas, de egyben vázlatos is. Semmibe nem megyünk bele részletesen, átrohanunk éveken és meghatározó eseményeken. Mintha egy gyors diavetítés lenne egy életről, ahol egy-egy képkockán ki van emelve a lényeg, de mire tényleg ráfigyelünk és néznénk a részleteket, már ugrottunk is tovább. Unalmasnak így nem lehet nevezni, mozgalmas, de élvezhetőnek nem találtam. Mintha csak egy cselekményvázlatot láttam volna, amit még bővíteni kellene.

Bár a történet kortárs, nem egyszer eszembe jutottak róla Rejtő Jenő légió történetei is. Ugyanolyan sűrű, összenyomott a cselekménye – még a közeg is hasonló, ha azért egészen más a mai sereg és a légió. De a katonai légkör, a hivatástudat, a különféle osztagok és a különféle sorsú emberek testvérisége közös.

Tamás elvileg fejlődő hős, de az ő személyes történetén is ugyanolyan gyorsan rohanunk végig, mint a katonai, akciós részeken. Érzékelhető, hogy mi történt, de nem megtapasztaljuk a dolgokat, hanem a szerző kimondja, hogy ez meg az miképpen hatott a férfira, hogyan lett más ember. A mellékszereplők meg csak árnyalakok Tamás mellett, a legtöbben nem is szerepelnek annyit, hogy érdemes legyen megjegyezni a nevüket.

Személyes kínom, hogy a durva nyelvezet is zavart. Azt ugyan tudtam értékelni, hogy Tamás emberileg jobbá válásával a beszéde is finomodik, de ez egy durva, férfias regény nyelvében is, bár nem szeretem a férfi regény kifejezést – ez azért az.

Nagyon nem az én könyvem volt, de el tudom képzelni, hogy férfi olvasóknak jobban fekszik.

Fayer: Ördögi kör - Mint akció: 40% durva nyelvezet, a cselekményen végigrohan és furcsa misztikus szál.

Szubjektíven: 25% el tudom hinni, hogy a katonai életről hiteles, de nem mozgatott meg.

Ünnepi leállás - bízom benne, került annyi könyv a fa alá, hogy mindenki tud mit olvasni!

December

21. Garcia Saenz de Urturi: Vízáldozatok - krimi 4

22. Morgenstern: Éjszakai cirkusz - fantasy 3,5

23. Swan: Titok Párizsban - romantikus 4

24. A legszerencsésebb óra - mesekönyv 5

     Leiner: Bízz bennem! - ifjúsági 5

25. Gárdonyi: A szegény ember káposztája - mesekönyv 4

      Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! - fantasy 2,5

26. Papp: Szabadesés - YA fantasy 2,5

      Papp: Ha/mar - női 4,5

27. Westover: A tanult lány - memoár 2,5

      Roberts: Vér és csont - fantasy 4

Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, így kicsit utólag! Remélem, került a fa alá bőven olvasnivaló is! :)

Mágikus harcos, felkészülő, végzettel szembenéző.

Lana megtalálta a boldogságot Simon oldalán. A férfi feleségül veszi, együtt nevelik a nő lányát, akiről mindketten tudják, belőle válik a Kiválasztott. Közben fiaik születnek, és békében élnek a farmon. Ám Fallon betölti a 13-at, és elérkezett az idő, hogy válasszon. Azzá lesz, akinek született vagy nem vállalja a küldetést? A lány kiképzése 2 évig tart, míg harcolni és mágiára tanítják. Közben segít New Hope lakóinak is, akik az anyja barátai voltak, ahol a biológiai apja feláldozta az életét értük. Itt él a lánynál egy évvel idősebb Duncan, aki az ikertestvérével szintén erős boszorkány, és a gonosz erőivel szembeni harcnak szenteli az életét. A jóképű fiú maga sem érti, miért kötődik annyira a lányhoz, akiről rendszeresen álmodik is. Ahogy Fallon elfoglalja a helyét, mint Kiválasztott, hiába készülnek a harcra és sereget építenek, nem halogatják annak a megértését sem, mi feszül közöttük.

Egy trilógia középső része, és kicsit bajban is vagyok, milyen középső résznek minősítsem. Egyrészt korrekt: van önálló története, miközben folytatja a korábban elmesélteket és előkészíti a nagy csatát az utolsó részre, az érzelmi szálakról nem is beszélve. Ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy miért volt szükség a Napfogyatkozásra.

Az elején gyorsan össze van foglalva annak a tartalma, és arra jöttem rá, hogy igazság szerint az annyiban elég is volt. Hogy szakadt el a fátyol, jelent meg a vírus és támadt fel a világban a mágia. Hogy meg lett jósolva a Kiválasztott, akinek az apja feláldozta magát a szerelméért és a lányukért, akit akkor még csak várt az asszony. Az a pár oldal korrekten összeszedett mindent, nem csak képbe hozta azokat, akik nem vagy régen olvasták azt a kötetet, de ki is váltotta azt. Ha a nagy történet egészét nézem, akkor itt indul az igazi történet, és az a felvezetés el is hagyható lett volna.

Alapvetően két szereplőt követünk most nyomon. A kiemelt és legtöbbet szereplő Fallon, akinek megismerjük a gyerekkorát, a kiképzését, majd a regény végére lejutunk addig, hogy a Kiválasztott szerepét elkezdi betölteni, és kezdi szervezni az erőit, elsőként összecsap a másik oldallal. Vagyis, nagyrészt most is előkészülünk, de ennek már láttam értelmét. Megismerjük alaposan a hősnőt, a képességeit és vele a regény világát, mert Roberts bővíti azt is. Új mitikus lények és mágia jelenik meg velük – mondjuk, az még mindig nem tiszta nekem, hogy kerültek ide manók és tündérek, de ezen aggasztom magam legkevésbé.

Fallon nem egy bonyolult hősnő, leginkább a kötelességtudata jellemzi. Mindenkit meg akar védeni, nagyon komoly, katonává nevelt lány, aki semmilyen szórakozást nem enged meg magának. Koraérett, mintha nem is 15 éves lenne, hanem 30 körüli.

Talán Duncan azért is annyira az ellenpontja. Ő is harcos, erővel, bátorsággal, sok jó tulajdonsággal, de mellette ő meg is éli az életét. Az a fajta jófiú, akiben van csibészes vonás is. Ellensúlyozza a lányt és Roberts nagyon alapozza, mennyire egymásnak vannak rendelve. De itt is még csak előkészít, a következő részben derül majd csak ki, lesz-e és milyen lesz a két fiatal párosa.

Már feltűnik a nagy ellenfél is, aki az a sötétnek, ami a fénynek Fallon. Itt is csak az előkészítést kapjuk, ő milyen és mennyire az a végzet, hogy egymás ellen induljanak. A konfliktust élesíti Roberts, hogy a zárlatra már a háború következzen.

Az első résznél sokkal jobban élveztem, és nem csak azért, mert a tényleges főszereplők vannak már színen: mozgalmasabb, színesebb is, és a végjátékra készít elő.

Roberts: Csont és vér – Mint fantasy: 75% új lények, bővülő világ, miközben izgalmasan vezeti a szálakat a véghez.

Szubjektíven: 70% végre megérkeztek a tényleges főszereplők! Még előkészítés, de már ok.

Családos, iskolába járó, eltávolodó.

A Westover család tagjai nem hittek a kormányban, az egészségügyi ellátásban sem. Az anya otthon maradt, gyerekeket szült és nevelt, majd a helyi bábának segített be, akinek fokozatosan átvette a helyét is, és a továbbiakban ő segített az asszonyoknak, akik nem akartak kórházban szülni. A gyerekeket iskolába sem járatták, otthon tanították őket, meg amit maguktól fel tudtak szedni. A kis Tara nem az első volt, aki másról álmodott. Egy bátyja már szakított a családdal, hogy tanulhasson és egyetemre járhasson. Tarát is vonzotta valami más lehetősége, és sikerült is ösztöndíjat szerezni. Küszködött azzal, hogy milyen a kinti világ, sok volt a berögződés, de már nem tudott hazatérni. Ugyanakkor elszakadnia sem sikerült, fontos volt neki a családja.

Tara Westover a saját történetét írta meg, és ez benne az érdekes. Hogy ilyen családok tényleg vannak, amelyeket kedvesen is leginkább furcsának tudnék nevezni. Akik kint élnek a szabadban, távol maradva a világtól és a maguk módján igyekeznek megoldani a dolgokat. Még ha lenne is benne vad romantika, akkor sem tudok azzal mit kezdeni, hogy pl. agysérülést is maguk akarnak krémekkel és házi olajokkal kezelni, nem mennek kórházba.

A történet két érdekessége ebből fakad: a szerző részletesen elmeséli hogyan élnek, miben hisznek, milyen emberek. Legerőteljesebb az apja alakját ragadja meg, de az anyja és az otthol maradt, agysérült testvére alakja is megelevenedik. Sokkal jobban, mint a sajátja vagy a többi testvéréé. Ez az életforma, amit a saját helyemből nézve nem tudok megérteni. Amiben nem kevés erőszak is van – Tara Westover egy ponton gondolkozik is azon, hogy az apja milyen kórtünetekkel rendelkezik, és az agysérülés hogyan tette a bátyját kegyetlenné, aki a házasságában is azt szerette, hogy terrorizálhatta a feleségét. Szociológiai szemszögből, mint ennek a csoportnak az életét bemutató könyv, volt leginkább értelmezhető a kötet.

A másik érdekesség, ahogy Tara próbál kitörni, de nem tud szabadulni. Beleneveltek dolgokat, és ahogy tanul, látja a kinti világot, mást is megtapasztal, mégis megvannak a berögződések. Nem venne be fájdalomcsillapítót, maga köti fel a törött kezét, de a fogát is sokat hagyja rohadni a szájában, mert nem megy fogorvoshoz – mindezt doktori képzés alatt.

Sajnos, ez a vonal nincs igazán kidomborítva. Tara Westover nem fedi fel, mit és hogyan élt át, nem hoz érzelmileg közel senkit. Inkább ő is megérteni próbál, mint személyes közelségbe hozni. A tanuló évei, amit tényleg csinált, a magánélete alakulása – mind csak érintőlegesen van a könyvben. Zavart is, hogy úgy van eladva a könyv, mint a lányé, akit a tanulás mentett meg. A könyvből nem ez derül ki. Tara Westover úgy használja a tanult lány kifejezést, hogy magát tanulta meg, önismerete lett, nem a műveltségre vagy iskolára érti.

A végső következtetés is felemás. Azzal, hogy elszabadult onnan, tanult nő lett, elszakadt a hegyen maradt családjától. Mintha lenne köztük egy szakadék, amit nem tudnak átlépni. Ami egyrészt ok, boldogabb így, de mégis szenved.

El is kezdtem azt érezni, hogy az egész kötet egy nagy magyarázkodás és annak a vázlata, hogy egyszerre tartozik a hegyre és mégsem. Ahogy magát próbálja győzködni, hogy jól választott, és listázza, mi mindenben különc és mondhatni beteg az apja és vele az egész család. Racionalizálni próbál: jól döntött. Csak nehéz, mert szereti őket és szenved is.

A hangnem miatt a végére ellenszenves lett nekem az egész kötet.

Westover: A tanult lány - Mint memoár: 50% elmeséli a szerző a történetét, próbálja értelmezni a gyerekkorát, jelenét.

Szubjektíven: 30% nagyon magyarázat ízű, és bár szociológiai érdekesség, unalmas is.

• Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Marco és Celia folytatják a játékot, felváltva bővítik a cirkuszt és próbálnak olyasmiket kitalálni, ami a másiknak tetszene vagy kiegészíti az ő munkáját. Vonzódnak egymáshoz, de megegyeznek abban, hogy nem lesznek együtt, amíg nem ér véget a játék. Utána eljön az ő idejük.

Celia lesz az, aki rádöbben, hogy a verseny igazából arról szól, melyikük bírja tovább. Nem a varázslat a lényeg, a kitartás. Csak úgy lehet vége, ha valamelyikük meghal. Ki is találja, hogy végezzen magával – hagyni akarja a férfit nyerni.

Marco azonban nem engedi el, és együtt kötik magukat a cirkuszhoz. Egy fiúra ruháznak mindent, ő fenntartja a cirkuszt, amihez már ők is kötve vannak – együtt, láthatatlanul.

• Swan: Titok Párizsban

Flora a képek nyomában Bécsbe jut el, ahol megismerkedik egy idősebb üzletemberrel, akivel viszonyba is bonyolódik. A képek az ő családjához tartoznak, a II. VH idején tőlük vette meg egy kereskedő, cserébe az életükért, de elárulta őket. Mindenki meghalt, a gyerekek is. Leginkább a nénje portréját szeretné visszakapni.

Flora rájön, hogy azok a képek mind zsidóktól vannak, akiktől a családfő megvette. A háború után váltott nevet, lett Vermeil, és telepedett le Párizsban.

Visszatérve a Vermeil nagymamától akarnak részleteket megtudni, és Xavier is leutazik a lánnyal. Közben össze is jönnek, Flora be lesz avatva a családi titokba. A testvére azért olyan önpusztító, mert kamaszként megerőszakolták ás semmit nem tettek a férfi ellen, aki bántotta. Amikor kiderül, hogy Flora fivérét is nemi erőszakkal vádolják, szakít a lánnyal.

Flora szenved, de valamit észrevesz. A portré szemei – mint Xavier apjának a szemei. Ő szedi ki az igazat a nagymamából: a férje csak azért dolgozott a nácikkal, hogy a zsidók vagyonát és magukat a zsidókat menteni tudja. Abból a családból csak egy személyt tudtak kihozni, a legkisebb gyereket. A sajátjukként nevelték, és Xavier apja most tudja meg, ő volt az a gyerek. A portrén az asszony az anyja.

Xavier kér még egy esélyt Florától, aki szerelmes belé, így megpróbálják együtt.