Kamaszos, szerelmes, ármánykodó, iskolás.

Adél körül nem nagyon zajlik az élet. Szeret dobolni, van egy legjobb barátja, mindenki más meg hagyja békén. Fárasztja, hogy az anyja lányosabb lányt szeretne faragni belőle, az apja meg többet foglalkozik a foci csapatával, mint vele. A lány körül akkor kavarodnak fel az események, amikor új osztálytársnő érkezik hozzájuk. Kitti dögös, és az iskola legjobb lánya címre pályázik. Ehhez kell egy irigyelt barát is, amit Bálint személyében vél felfedezni, aki a focicsapat sztárja. Mivel Adél apja az edző, Kitti őt zsarolja meg: szállítsa neki a belsős infókat a fiúról, vagy megkeseríti a lány kövér legjobb barátjának, Tominak az életét, aki tényleg elhitte, hogy a menő Kitti önzetlenül barátkozik vele. Adél eleinte ellenáll, de ahogy Bálinttal párszor összefutnak, valami változni kezd. Neki is megtetszik a fiú, ha nem is érti, mit látna pont benne Bálint.

Ez lesz az, amit már gyerekesnek érzek. Vagyis, a zsánerben elmegy a történet, de én már fejben meghaladtam, hogy ilyen dolgokon izguljak és azonosuljak a kamasz szereplőkkel, akiknek tényleg az a világ legnagyobb kérdése, hogy kivel táncoljanak egy iskolai fellépésen.

Nagyon, de nagyon kamaszosak a regény konfliktusai. Néha úgy is éreztem, hogy nem középiskolában, hanem az óvodában játszódik. Kémkedj nekem, vagy össze fogom törni a dagi barátod szívét! Firkálnak a WC falára gúnyos üzeneteket. Most komolyan?

Még első szerelemnek is nevezni túlzás, ami a regényben szerelmi téren zajlik. Ez inkább a tetszenek egymásnak fázis, amikor egymás kezét is megfogni nagy szó, az első csók meg valami elképzelhetetlenül nagy esemény. Benne van az, hogy ennek a korosztálynak ezek mennyire nagy események. Izgulnak, átélik ezeket, csak nekem már nem ment a szemléletváltás. A cinikus énem szépen narrálgatott magában, hogy alig 2-3 év múlva ezek már mennyire semmiségek lesznek. Nem tudtam beleélni magam.

A családi konfliktusok és helyezetek már ígéretesebbek voltak, bár ezek kevesebb súlyt kapnak. Kitti kapcsán emelik ki, mennyire szenved attól, hogy az apja sokat van távol. Az is nagyon eltalált mozzanat, hogy azért bántja Adélt, mert irigy arra, hogy vele ott van az apja, és kívülről olyannak tűnik a kapcsolatuk, amilyet ő is szeretne magának, de esélye sincs rá. Adél és az anyja történetét is lehetett volna drámára faragni, de itt azért megmaradunk egy működőképes anya-lánya kapcsolatnál némi konfliktussal.

Belülről vannak megfogva az események. Adél a középpont, az ő érzései és gondolatai nyomán ismerjük meg a történetet. Elsősorban az ő nézőpontja dönti el, milyennek látjuk a többi szereplőt is. Ha jobban kedveltem volna Adélt, jobban működhetett volna, de ő a tipikus kamaszregény hősnő, a szomszéd lány karakter. Értem, vele könnyebb azonosulni, de engem pont az lökött el tőle, hogy mennyire ő az átlag lány.

Egy-egy oldalra más szereplő fejébe leshetünk bele, ezek sokkal jobban tetszettek. Nem is kicsit árnyalták azt, amilyennek Adél látta a többieket. Volt abban is igazság, de nem a teljes kép. Ha másra nem is, arra bőven jó volt, hogy lássuk, azért Adél nézőpontja erősen szubjektív, nem lehet annyi alapján megítélni még Kittit sem.

Ami viszont legmesszebb lökött a történettől: a nyelvezete. Annyira fiatalos akar lenni, hogy nekem már túlzásnak érződött. A keresztgyerekeim ugyan még kicsit fiatalabbak, mint a regény hősei, de még ők sem beszélnek így.

Szeretem az ifjúsági irodalmat, de azért ez az a szint, amit már kinőttem.

Maros: Bonyolult egy csaj - Mint ifjúsági: 65% kamaszos konfliktusokkal, sok érzéssel és több szereplővel elmondva.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is élveztem különösebben. A nyelvezete nem jött be.

Fekete Istvánt a Tüskevár miatt minden gyereknek kellene ismerni. Mellette rengeteg állatos regényt írt, ezek már kevésbé ismertek.

Milyen állat volt:

1: Kele

2: Bogáncs

3: Csí

4: Lutra

5: Hú?

A Vuk (róka, de ez nem kérdés, gondolom) önmagában sokat súg, hiszen több állat abban is így kerül megnevezésre.

Megoldás: Tovább!

Címért küzdő, mágikus, halottidézős, különös barátságos.

Gideon nem ismeri a származását. Az anyja már holtan zuhant a bolygóra, az energiát egy doboz nyelte el, mely életben tartotta a kisbabát. A Kilencedik rendje befogadta a babát, és az anyja szellemének utolsó szavai alapján Gideonnak nevezték el. Már lassan felnőtt nő, és változtatni akar az életén. Elszökne a harcosokhoz, de a rend nem engedi. Úrnője, Harrowhark alkut ajánl neki: az örökösöket hívatja a Császár a Lovagjaikkal. Legyen Gideon a Lovagja, és cserébe szabadságot kap. Ott azonban gyilkos rejtvényeket kapnak – bár Harrow maga akar boldogulni, egy ponton a két lánynak rá kell jönnie, hogy össze kell dolgozniuk. Mert nem csak a feladat nehéz, a soraikban van egy áruló is, aki gyilkolni is elkezd. Miközben egyre közelebb kerülnek a titokhoz és a gyilkoshoz, esélyük nyílik a múltjuk és a konfliktusaikat is rendezni egymással.

Nagy elvárásaim voltak, és bár tetszett a regény, annyira nem, mint vártam. Simán benne van, hogy mimóza vagyok a regény világához, ezt azért még átgondolom.

A történet eredeti és nagyon jól ki van találva a világa. Egyszerre fantasy és vannak sci-fi elemek is benne. Azért nem semmi, hogy nekromanta mágikus rendekről és népekről olvasunk egy olyan korban, amikor bolygókat gyarmatosítanak, és egy űreposz a környezet. Csak éppen, ez a történet a bolygókhoz kötődik. A nekromanták ereje az űrben nem működik, nekik kellenek a halottak energiái. Az űr meg a nagy semmi. De nem akarok sokat mesélni, át van ez gondolva, és kifejezetten tetszett, ahogy fantasy és sci-fi vegyülni tudott.

A cselekmény mozgalmas, és viszonylag változatos. A két lány kapcsolata és kis háborúi, a másik rendekkel való harc és taktikázás, a feladat megfejtéséhez szükséges mágikus és egyéb kihívások, majd a gyilkos a háttérben, akit igyekeznek leleplezni. Sok minden van benne, szórakoztatóan és dinamikusan adagolva. Nem éreztem se túl soknak, sem kevésnek.

Van a háttérben egy még nagyobb történet is, a sorozat címében is megjelenő bezárt sírral. Van egy olyan tippem, hogy abban az irányban lesz még haladás, és a sorozat központi konfliktusa, harca ahhoz a sírhoz fog majd kötődni.

A karakterek kapcsán azonban már jönnek a kérdőjelek. Egyediek, erősek, emlékezetesek, de nem teljesen szimpatikusak. Pláne elsőre, mielőtt a múltjuk és a titkaik elkezdenek kiderülni, durvák és Harrow kifejezetten gonosznak tűnik, aki szeret a másik lány agyára menni. Rendben, valahol a mocskos énjét is díjaztam, az sajátos humort kölcsönön neki, ahogy Harrow és Gideon végig marják egymást, beszólnak egymásnak.

Érdekes a dinamikája, ahogy egyszerre barátok és ellenfelek. Elég összetett a kapcsolatuk, amely néha zavarba ejtő színeket kap. Ugyan nincs szerelmi szál, de néha még ilyen érzelmeket is felfedezni véltem kettejük között. Gideon egyértelműen a lányok iránt érdeklődött, az egyik hercegnő meg is tetszik neki, és az elején pornó lapokkal indul a szökésre – amikben nők, és nem férfiak meztelenkedtek.

Akkor, a fekete leves. Mi az, ami miatt mégis távolodom a regénytől, ha a történet jó, a karakterek is működnek. A nyelvezet elsősorban. Feltételezem, hogy a föld alatt egy sírboltban élve, nekromantaként nem meglepő, hogy durva a beszédük, de itt olyan szinten mocskosan beszélnek, hogy nem egyszer a történetből is kizökkentem. Hiába vallom azt, hogy ha a történet indokolja, belefér a nyersebb nyelvezet és a káromkodások, ez a szint azért már sok volt nekem.

Tanulságokat nem akarok most kiszálazni. Lehetne, de ez inkább fekete humorú szórakozás.

A folytatásra abszolút vevő lennék, kifejezetten érdekel, mi derül ki még és hogyan alakul a szereplők sorsa. Mert a vége sem hagyományos lett a regénynek…

Muir: Gideon, a Kilencedik - Mint fantasy: 85% friss és új, nagyon eredeti ötlettel és stílussal. Mocskosan szórakoztató.

Szubjektíven: 70% a történet tetszett, nem szokványos a vége sem, de a nyelvezete… hú.

Cím: A professzor és az őrült

Szerző: Simon Winchester – történelmi regényeket ír, magyarul ezzel a kötettel debütál.

Műfaj: történelmi

Cselekmény: Dr. Murray, az angol értelmező szótár szerkesztője több évi levelezés után személyesen is felkeresné a személyt, aki a legtöbb cikket írta a szótárba. A címről kiderül, hogy egy elmegyógyintézethez tartozik. Még nagyobb a sok, amikor kiderül, hogy egy ápolt volt, aki annyit dolgozott vele a szótáron.

Várható megjelenés: 2021 tavasza, talán március

Miért várós?

• Film is lesz belőle, és mindig jobban szeretek először olvasni, ha irodalmi az alap.
• Bár nem vagyok nyelvészetrajongó, tanultam az egyetemen, és azért érdekel a téma. Szörnyű, de anno az Érkezés is nyelvészeti szempontból fogott meg…
• Annyira abszurd az alaphelyzet, hogy mozgatja az agyam.
• Direkt nem olvasok addig utána, meg akarok lepődni. Talán fogok is.

Misztikus, kalandos, gyerekes.

Rubert prágai kisiskolás, aki nehezen viseli, hogy kistestvére fog születni, és a nyári szünidőben majd a kicsire kell vigyáznia. A húga pont akkor születik meg, amikor a fiúnak a barátjával van megbeszélt programja. Nem tud elmenni, és a barátjának nyoma veszik, majd holtan kerül elő. A kishúgát hibáztatja, akit válogatott módokon kínozni kezd. Martha idős asszony, akit egyetlen fia kér meg, hogy vigyázzon az unokákra, amíg üzleti ügyben jár a feleségével. A nagymama elvállalja, a gyerekek nagy bánatára. Martha félelmetes, de ezt a szüleik nem hiszik el nekik. Most olyan bizonyíték közelébe jutnak, ami bizonyítaná, hogy a nagyi gonosz. Boglárka 17 éves kamasz, akinek egy afrikai levelezőtársa van. Amikor Zara bajba kerül, magyar barátnőjétől kér segítséget, aki a helyszínre siet és segít megtörni a varázst a másik lánynak.

Kezdjük talán a címmel, hiszen abban van az egyetlen kapaszkodó, ami a kötetben szereplő történeteket összefűzi. A világ titokzatos meséi. A kötetben helyet kapott történetek a világ más-más pontjain játszódnak. Ázsia, Afrika, Prága, észak és az USA is a helyszínek között van. Titokzatos mesék, fantasy közeli történetek gyűjteménye.

Ennél szerettem volna nagyobb koherenciát felfedezni, de nem sikerült. A misztikus elem a közös, de az minden történetben másként van jelen. Ok, még talán az is, hogy mindegyikben gyermek főszereplők vannak, 10-18 év között. Nem egyben sok a testvér, így ott nagyobb és kisebb gyerek is akad egy történeten belül.

Nem lehet a zsánert sem tisztán megállapítani. Akad benne olyan, ami a horror felé közelít – ahogy a már emlegetett Rubert a kishúga életére tör, és süt belőle a gyűlölet. Van benne thriller, ahogy pl. a horrornagymama megfélemlíti az unokákat, akik nyomozni kezdenek a vénlány titka után – van éppen elég sötét folt a múltjában. Akad benne paródia is: bocs, de azt nem tudom komolyan venni, hogy nyolc gyerek egy nyúlszörnyet üldöz húsvétkor. Fantasy elemek is gyűlnek, nem egy történetben van mágia.

Még akár működhetett is volna, ha lenne valami, ami ezeket a történeteket összefűzi. Egy újságíró, aki belebotlik a különös történetekbe. Egy online közösség, ahol természetfeletti jelenségeket kutatnak, ahova a gyerekek is be tudtak volna írni.

Értem, a puszta szórakoztatás a cél, de én akkor találnám jobbnak, még szórakozni is jobban tudok, ha van egy keret, amibe illeszkednek a történetek.

Változó, milyenek a történetek. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy nem hiszem el őket, valóban nagyon mesék – és nem a fantasy elem miatt. Pl. azon nem akadok fenn, hogy az emberek állatszerűvé kezdenek válni az afrikai történetben. Azt már kevésbé hiszem el, hogy Bogi szülei egyedül elengedik a lányukat Afrikába 17 évesen egy háborús övezetbe és még a jegyét is megveszik. Mert az egyik fantasy elem, a másik meg emberileg hiteltelen.

Némelyik történet túl van nyújtva, és nem bírja el a hosszát. A rövidebbeket frappánsabbnak éreztem általában.

A szereplők nem kapnak nagy mélyítést: vannak jók és rosszak, akik között egyértelműek a határvonalak. A gyerekek minden esetben a pozitív karakterek, vagy a prágai fiú esetében a sztori végére azzá válnak, megtanulva a leckét.

Olykor a stílusa is gyengébb, mesterkélt, de szerencsére nem ez volt a döntő benyomásom.

Egyszer érdekes volt, de ennyi elég is volt belőle.

Paul: A világ titokzatos meséi - Mint misztikus: 65% jópofa történetek egyetlen céllal: szórakoztatni. Horror, ifjúsági elemmel.

Szubjektíven: 55% kellett volna egy összekötő a történetek közé, akkor jobban tetszene.

Emberrablós, nyomozós, régi ügyet újra megnyitó.

Egy fiatal lány nem megy az éjjel haza. Egy taxis talált rá zokogva, szörnyű állapotban. Ő teszi meg a bejelentést, és Fawley, aki az ilyen ügyek mellett nem tud elmenni, igyekszik segíteni és az ügyre állítja a csapatát. A lány lassan megnyílik, és bevallja, elrabolták, majdnem megerőszakolták, de egy arra felé haladó autó megijesztette a tettest és elinalt, mielőtt komoly kárt tehetett volna benne. Faith így hazakerült, kicsit megtépve, némileg megtörten, de életben. Legközelebb Sasha tűnik el, az egyik osztálytársa. Neki más nem volt ilyen szerencséje: összevágva és verve került elő, holtan. Az eset nagyon hasonlít egy évekkel korábbi ügyhöz, egy erőszakolóéhoz, aki a hasonlóságok alapján újra tárgyaltathatja az ügyét. Fawley az igazság nyomában jár, és közben arra is figyelnie kell, hogy a feleségét ne zaklassa fel a kelleténél jobban, ami a terhességének is ártana.

Hangulatában más ez a kötet. Bár ebben is elég borzalmas az ügy, és meg van fogva, hogy miért szörnyű a tett, közel sem olyan nyomasztó, mint a 3. kötet volt. Ennek egyszerre tudok örülni is, meg nem is. Könnyedebb a könyv tőle. Könnyebb olvasni, nem olyan megterhelő. De ezzel együtt nem is olyan emlékezetes.

Az ügyben is van egy trükk, azon túl, hogy Cara Hunter jól adagolja a fordulatokat. Van benne egy teória, egy szinte hihetetlen ügy lehetősége, amire rá is készíti az olvasókat. Hogy aztán rájöjjünk, hogy nem kell az ilyen borzalmakhoz annyira messze menni. Mindenki képes lehet szörnyűséget tenni, olyanok is és olyan okokból, amik kisszerűek, egyszerűek, és pont ezzel döbbenetesek.

Ez nem egy olyan úgy, ami popcorn szórakozás lenne. Mert azt nem feltételezi senki, hogy egy olyan gyilkos közelébe kerülünk, mint a Rongybaba-gyilkos vagy Barker Négy Majom Gyilkosa. Itt viszont olyan ember/emberek a gyilkos, aki lehetne a szomszédunk. Olyan okból, ami simán lehet a mi környezetünkben is. Máshogy szórakoztató és máshogy dermesztő így a történet. Túlságosan könnyű belegondolni abba, hogy ez simán megtörténhetne, és ilyen könnyen elveszne egy élet.

A nyomozás szokás szerint szépen van levezetve, és most kifejezetten élveztem, hogy az egész csapat aktív, és nem egyszemélyes a történet. Fawley és nyomoz, de mellette irányítja és koordinálja a többieket. Hunter most talán annyira ügyesen nem terel és talál ki más irányokat, mint a Nincs kiút történetében, de a nyomozás így is működik.

A szereplők élete itt már boldogabb, és ettől könnyedebb a regény hangulata is. Ugyan mindenkinek vannak még konfliktusai és gondjai, de azért azok már nem olyan érfelvágós történetek, mint korábban. Fawley és Alex aggódnak már most a baba miatt, igyekeznek vigyázni rá, de ez egy pozitív félelem, nem olyan nyomasztó, mint amikor Fawley attól tartott, hogy szétesik a házassága és a fia emléke csak savként marta. Elkezdtek gyógyulni.

Ezért ijesztő a regény zárlata. Már előre borzolja az idegeim, hogy be van ígérve egy olyan nemezis, aki egyszer már komolyan bántotta Alexet, és aki újra ártani akar nekik. Várom is a következő kötetet.

De a többi nyomozót is ki lehetne emelni, Hunter őket is építgeti. Nem annyira, mint a főszereplőjét, de világos zsánerük van és egyre karakteresebbek.

Még üzenetet is ki lehet belőle szedni. A világ megőrjíti a gyerekeket is.

Nem ez a kedvenc részem a négyből, de a jobbak között van és nagyon korrekt is.

Hunter: Féktelen harag – Mint krimi: 75% korrekten vezet el a könnyedebb megoldáshoz, a nyomozás is csapatmunka.

Szubjektíven: 70% könnyebb attól olvasni, hogy nem olyan nyomasztó, de kevesebb is tőle.

Tudja, minden ember páncélszekrény: titkok és vágyak tárhelye. (Bardugo: Hat varjú)

Ha elég kitartóan próbálkoznak vele, a méreg előbb-utóbb mindig célba talál. (Blake: A sötét trón)

Igen, az élet túl rövid ahhoz, hogy azon aggódjunk, mit fogunk az ajtó túloldalán találni. (Pellegrino: Az élet receptje)

Az a világ, amelyben élünk, olyan világ lett, ahol a bizonyított tények és az álhitek egyenlőknek vannak kikiáltva. (Moukheiber: Az elme trükkjei)

A háborúk szükségszerűek. Változtatni kell a rendszeren, ha már nem jó. (Stone: Kitaszítottak)

Bőven elég annyi hős, amennyit a filmekben látni. (Szakurazaka: A holnap határa)

Lehet, hogy a nevelőiddel nem vettétek ezt a leckét, de nem vitatkozunk olyasvalakivel, aki csupa vér, és kést hord a kabátujjában. (Bardugo: Hat varjú)

– Joseph nem lehet fontosabb nálad. Hűtlen. Ingatag. Megbízhatatlan.
– Ki nem az néha? (Blake: A sötét trón)

Ez az élet. Megszeretsz embereket, aztán elveszíted őket. (Pellegrino: Az élet receptje)

Alternatív valóságos, mesterséges intelligenciás, világot megváltoztató.

Verity tesztelő, aki új megbízatást kap. Elindítja a programot, aki magát meglepő módon Eunice-nak nevezi, stratégiában gondolkodik, és sokkal okosabb, sokkal többre képes, mint a korban bármely programnak szabad lenne. Verity el is gondolkodik, jelentse-e. Közben, a jövőben Wilf Netherton egy másik idővonalon a lánnyal és a neki visszajuttatott MI-val foglalkozik. Az ő tudásukkal már lehetséges visszanézni az alternatív múltakba, és hatással lenni a jövőjük alakulására. Verity világa nagy változás előtt áll, és Wilf megpróbálja a jobb irányba terelni az eseményeket. Hiszen abban a világban hiába lett női elnök, és Trump vesztett, hiába nem volt Brexit, akkor is közel sodródnak egy végzetes ponthoz.

Hamar megállapítottam, hogy ehhez az én agyam kevés. Nekem cselekmény kell vagy egy magával ragadó főhős, és nem a tudományos leírások vagy az olyan alternatív valóságok, amelyek szinte tudományosan vannak megfogva. A fizika különben sem volt soha a kedvencem, a politológia meg annyira sem.

Gondolatkísérlet szinten érdekesnek találom, milyen lehet a szerző által megálmodott alternatív valóság és a jövő. A jövő, Wilf jelene talán még egy ponttal jobban is lekötött. Az olyan kis apróságok, hogy milyen eszközeik vannak, hogyan él egy család, miket mutatnak meg a még csak 11 hónapos fiúknak, amekkora Wilf gyermeke is.

Apróságok, de ezek tudtak megfogni. Az olyan nagyobb volumenű dolgok, mint a világok sorsainak alakulása, a MI gépek fejlődése, nem fogtak meg.

Pedig Gibson érthetően ír, nem terhelte meg az agyam, hogy értelmezzem a szöveget vagy a leírt technikákat, helyzeteket. Egyszerűen csak nem volt mögötte olyan cselekmény, ami miatt izgalmasnak találtam volna ezeket.

Nekem hiányzott a feszültség, és nem éreztem ki a tétek nagyságát sem. Lehet, hogy nem sikerült beleélnem magam, és mivel nagyon nem is érdekelt a könyv onnantól, hogy Verity felfedezi, mennyire más a programja, elsiklottam dolgok felett, de még azt sem értettem teljesen, hogy a jövőből miért nyúlnak bele más idősíkok múltjába. Azért, amiért hegyeket is mászik az emberiség? Mert ott van, és mert képesek rá? Passz.

A cselekményről nagyon nem is tudok mit írni. Nem egyszer olyan érzésem volt, hogy meghatározó és fontos dolgok történnek, csak éppen nem izgattak. Nem tűnik mozgalmasnak a cselekmény, inkább unalmasnak éreztem, pedig azért van ilyen-olyan történés benne, nem csak világépítés zajlik a kötetben.

Vagyis, megírva korrektül van. Könnyen olvastam és értettem, bár sci-fi és nem a könnyedebb fajtából. Akad benne cselekmény, ami akkor is pozitív, ha én untam.

Még a karaktereket kellene kiemelni. Csak sajnos itt sem nagyon tudok mit mondani. Igazából nem voltak sem ellenszenvesek, sem igazán szimpatikusak. Verity, Wilf és még Eunice, akik kiemelkednek a többiek közül. De nem érzelmi oldalról van közelítve, a cselekedeteiken keresztül értelmezhetőek, és az elbeszélő a fejükbe nem visz be minket.

Tanulságokat még kereshetnék benne, de annak se látom most sok értelmét.

Az már egy izgalmasabb kérdés, hogy mivel folytatás regény, mennyire kell az előzményregényt ismerni hozzá. Anno én olvastam, de azért sem voltam oda, nem is maradt sok emlékem belőle. Nem is hiányzott nekem, ez saját sztori, visszatérő szereplő azért akad.

Aki a komoly sci-fiket kedveli, érdemes kipróbálnia. Nekem az akció sci-fi jobban bejön.

Gibson: Mozgástér – Mint sci-fi: 65% érdekes ötletet vet fel, több idősíkon is. Gondosan szerkesztett, világos.

Szubjektíven: 25% végig azt vártam, mi lesz a poén, de még mindig nem esett le.