Családi, eljegyzős, viszonyos, társadalmi feltörős.

Rhys Winterborne nagyon mélyről küzdötte fel addig magát, hogy már kevesebb nála gazdagabb ember van Angliában. A származása miatt azonban folyamatosan azzal szembesítik, hogy soha nem lehet született nemes. Így fontos neki, hogy lady Helen Ravenel a menyasszonya, egy igazi kékvérű. Amikor a lány sógornője felbontja az eljegyzést, Rhys duplán is sértett. A lány is tetszett neki, a rangja is. Helen azonban a férfié akar lenni, és hölgyhöz nagyon nem méltóan felkeresi a férfit, és kéri, jegyezze el újra. Rhys nem akar megint csalódni, így feltételt szab: Helen ártatlanságát, már most. Ő is meglepődik, amikor a nő beleegyezik. Ám az együtt töltött délután után már nem képes elengedni a nőt, minél gyorsabban el akarja venni. Egymásba szeretnek, de egy családi titok még az útjukba állhat.

Elsőnek, a kapcsolódási pont. Helen annak a grófnak az unokahúga, aki az első részben megörökölte a Ravenel birtokot és címet. Az első rész női főszereplője volt a sógornője, akit nővéreként szeretett is. Az eljegyzés, a pár (Helen és Rhys) megismerkedése is az előző részben volt benne.

Így ez a rész azzal lesz érdekes, hogy már egy nagyon kész helyzetbe csöppenünk bele. Helen vissza akarja csinálni a szakítást, és ezért messze hajlandó elmenni. Én pedig tudtam díjazni, hogy nem a megismerkedéstől kell egy tipikus romantikus regényt végigolvasnom. Itt van egy ötlet, amitől ez más.

Az viszont már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy merre halad ez a kapcsolat. Még egyik sem biztos abban, hogy mit jelent neki a másik, szereti-e, de lefekszenek, és hirtelen ez a nagy szerelem mindkettőnek az életében. Megint az, amitől agyvérzést kapok az ilyen könyvekben. Miért kell ennyire összemosni a szerelmet és a vágyat? Itt konkrétan ki van téve az egyenlőség jel közéjük.

A szex később is visszatérő téma lesz, és kosztümös romantikához képest nagyon erotikus a regény. Néhol már fogtam a fejem, hogy ezek mást se csinálnak, csak alkalmat keressenek, hogy egymásnak eshessenek és esnek is. A mélypont azonban az volt, hogy még a mellékszereplők is megkapják a maguk ágyban töltött idejét. Azért az már… durva.

A cselekmény nem sok, de annyit tudtam díjazni, hogy nem a szokásos, semmiségen összevesző tematika van. Azon már túl vannak, hiszen ez a kötet azzal indít, hogy Helen békül a nagy gesztussal. Helyette egy családi titokra derül fény, ami tiszta szappanopera. Abszolút nem tudtam komolyan venni, és sajnáltam is, hogy itt ez a nagy dilemma.

Helen talán azért nem is tudott szimpatikus lenni, mert kiakasztónak találtam, hogy már előre gyártja magában az elméletet és feszültséget, mi lesz, ha Rhys megtudja a származásáról az igazat. Szegényem nem ismerte fel, hogy már ebben a korban mennyire a látszat a lényeg. A társaságot eddig se foglalkoztatta, ki a biológiai apja. Ravenel nevelte fel, az ő nevét viseli, és még nincsenek bulvár újságírók, akik a családi szennyesben szeretnének turkálni.

Rhys pedig tipikus Kleypas-hős. A Wallflowers sorozatban is volt egy pont ugyanilyen férfi hős, csak Rhys szebb küllemet kapott, mint az ottani üzletember. Férfias, magabiztos, és hősszerelmes. Hiteltelen is, milyen könnyen elfogadja, amikor kiderül, ki Helen apja.

A történelemnek szokás szerint nyoma sincs, így marad az a téma, hogy milyen volt egy korabeli áruház. Kb., mint a Hölgyek öröme, csak nem a Zola, hanem a belőle készített tévésorozat, amit azért romantikusabbra faragtak a regénynél.

Mi is a konklúzió? Nem bírtam a nőt, túl sok a szex és még történelem se akad benne.

Még bőven van az írónőnek könyve, amit nem olvastam, de az is biztos, kell szünet köztük. Nagyon nem az én zsánerem – legalább lenne erősebb a történelem vonal.

Kleypas: Winterborne választottja - Mint történelmi romantikus: 55% kevés történet, a szerelem minden, hol a történelem benne?

Szubjektíven: 45% annyira nem utáltam, mint az első rész után vártam, de ez így kevés.

Cím: Szerelmek tavasza

Szerző: Bokor Pál – többkötetes szerző, aki rengeteget írt Hollywoodról. Akad azért más munkája is, mint majd ez a kötet is lesz.

Műfaj: történelmi romantikus

Cselekmény: a Brunszvik nemesi család útra indul a 19. század hajnalán. Bécsben a csinos Jozefin több kérőt is begyűjt. Az egyik egy nemes úr. A másik a zongora tanára, Beethoven. De ki a harmadik, aki talán a lány szívét is elnyeri? A Für Elise titka feltárul.

Várható megjelenés: novemberre van tervben

Miért várós?

• Beethoven miatt, naná.
• Bízom benne, hogy egy értelmes történelmi romantikus lesz. Inkább olvasnék a zenéről, mint egy szerelmi sokszög alakulásáról.
• Azért érdekel, ki a harmadik. Addig nem olvasok utána.

Barátnős, szabadságot megélő, női, színházas.

Vivian gazdag lány, aki nem találja a helyét az életében. Az egyetemről kidobják, pedig nem buta, csak nem érdekli az oktatás. Varrni szeret, tehetsége is van hozzá, meg alakja, hogy hordja a műveit. A szülei jobb ötlet híján New Yorkba küldik a nénikéjéhez, aki egy sikeres író felesége és saját kis színházát vezeti. A lányt hamar beszippantja a város, a színház és a lehetőségek sokasága. Jelmeztervező lesz, és a társulat dívájával beleveti magát az éjszakába is. Viszonyok sorai következnek, míg egy botrány szele miatt haza kell menekülnie éppen akkor, amikor a társulat egyik sikerdarabja az élre tör. Másként próbál élni, de be kell látnia, hogy már nem tud más lenni, és letérni a maga választotta útról. New York visszavárja, és újabb lehetőséget kínál.

Ez a borító nagyon megfogott. New York is tetszik, a stílusa is, az a kalap is. Lelkesen is vetettem bele magam a regénybe, de a végső konklúzió nem ennyire pozitív. Volt, ami tetszett benne, de akadnak kifogásaim is.

Az első, Vivian karaktere. Értem, hogy egy korát meghaladó, független és önálló nő portréja az övé, és pár évvel később már semmi botrányos nem lenne abban, amit megcsinált. Csak éppen ő a II. VH előtti korszakban engedett meg magának olyanokat, mint az egyéjszakás kalandok sora és egy botrányt kirobbantó édeshármas. Az szexbotrány lenne ma is, egy híres színésznőt szarvaztak fel, és fotók is voltak. Ok, legyen független és erős nő, de nem kellene a másik végletbe elmenni. Szabad, de nem szabados, ami még értékeltem volna. A fiatalság hevével együtt is túl messze megy el a lány.

A színház egyszerre szerepel mindkét listán. Sokkal többet olvastam volna róla – hogyan készülnek a darabok, áll össze a szereposztás és a próbák, de Vivian munkája, a kosztümök készítése is érdekelt volna. Egy bennfentes nézőpont, a színfalak mögé repítve az olvasót. Kapunk ezekből, de csak nagyon keveset. Inkább az van megírva, hogy Vivian hogyan megy bulizni a lányokkal, és melyik színésznő/táncosnő mennyire szabatos. Itt is volt egy, amin felhúztam a szemem. Egyes lányok pénzért mentek el férfiakkal, mégsem tekintették magukat prostituáltnak. Akkor mégis, mik voltak? Az a fajta önáltatás nagyon nem jött be. Az nem viszony, ha ára van a szexnek.

Ami viszont tetszett, az a keret. Ahogy a már idős Vivian egy lánynak elmeséli a történetét. Más szemmel nézi akkor, és tudja minősíteni a dolgokat. Ettől érdekesebb, és jó a keret is. Igaz, az önmentegetőzés nem jön be, de szerencsére ilyen nagyon kevés van benne.

Tetszett a miliő. A szerzőnek sikerült megragadnia, milyen központ volt New York, hogy áramlott ott az élet. Egyes részei a kötetnek szerelmes levél a városhoz, úgy, hogy nem leírások sorával ismerjük meg a hangulatát és életét, hanem a cselekmény sodrával.

Még az is tetszett, hogy Vivian karaktere fejlődik és alakul. Nagy pofon neki a botrány miatti száműzetés, és újra keresni kezdi magát. Az pedig nagy szó, hogy képes lesz az önáltatáson átlépni, és belátni, ki ő és hogyan akar, kell élnie. Azt lehet benne szeretni, hogy ő meg tudja hozni ezt a döntést és hű lesz magához. Ha ez egy bujább, és szertelenebb élet is, mint ami egy átlagos regényhősnőnek lenni szokott.

Durva, de pont a szerelmi szála nem tetszett. Mintha Gilbert nagyon kikötött volna a középkorú vagy idősebb emberek szerelmeinél – A lélek botanikájában is volt egy ilyen rész, ha Vivian nyíltabban meg is éli a szexualitását.

Azért azt díjaztam, hogy nem erotikus regény, bár a szexualitás fontos.

Simán el tudom képzelni, hogy feminista regényként adják el. Témájában, a hősnőjében is illik hozzá a jelző. Egyszer mindenképpen olvasható.

Gilbert: New York lányai - Mint női: 80% abszolút női olvasnivaló, szerelemmel és hivatással, egy színes korszakban.

Szubjektíven: 55% a történet érdekes, a színház főleg, de Vivian nem volt szimpatikus.

Politikai, életképet festő, helyi viszonyos.

Megfogják a híres betyárt, de ő nem hajlandó beszélni, nem tudnak mit rábizonyítani. Már feladnák, amikor fiatal és szép felesége érkezik látogatóba. A rendőrnek támad egy ötlete, hogyan lehet megtörni a zsivány hallgatását, és tudni meg mindent. (Egy rendőr genie) Egy kishangú, szerény fiatalember olyan lányt akar elvenni, aki a beleegyezést feltételhez köti: neki csak olyan férj kell, aki már párbajozott! A férfi ki is provokál egy párbajt, de retteg, mi fog történni és mi lesz vele. Az ellenfele nem különben. Amint besülnek a fegyverek, már más viselkedést enged meg magának mindkettő. (A legmodernebb párbaj) Új darabot készülnek bemutatni, melyben lesz egy kutyaugatás is. Hamar jelentkezik is egy férfi, aki abból él, hogy ugat a darabokban – a szerzőt szórakoztatja az ötlet, és még a darabon is alakít a kedvéért. (A kik ugatnak)

Van egy erős tippem, az átlag magyarnak mi ugrik be, ha Mikszáth neve kerül elő. A néhai bárány, amit nem győztek olvastatni velünk középiskolában. A tót atyafiak meg A jó palócok. Némi esély talán a Beszterce ostromára is van, de az már halványabb emlékkép lehet. Pedig Mikszáth nem semmi figura volt, akinek az életéről is jó könyvet lehetett írni. Kétszer vette el ugyanazt a nőt, a nagyon mély szegénységből lett a nemzet írója. Az írói hagyatékát pedig még nem is említettem.

Nagy regények szerzője, mint A fekete város, vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival. Novellista, közéleti személyiség. De ezen kívül még sok más is.

Ez a novellás gyűjtemény azért volt érdekes, mert olyan arcát is megmutatja a szerzőnek, amelyet a közismert kánon nem tartalmaz. Miközben megvillan az is, miért egyedi az irodalmunkban Mikszáth stílusa.

Az anekdota ezekben a rövidebb történetekben nem tud olyan jól érvényesülni. Mivel eleve csak pár oldal, vagy annyi sem a terjedelem, nincs idő kitérőkre és a verbális mesélés hagyományait őrizni. Egy-egy hosszabb történetben azonban ez is működik, és megvan a mikszáthi érzés is. Amikor mesélés, szórakoztatás a történetmesélés, és a mesélő néha elkalandozik, mert valami eszébe jut a történetről…

A többség azonban sűrített, lényegre törő írás, lényegesen rövidebb terjedelemben. Mivel nem egyben előkerül a politika is, a felsőbb rétegek kritikája, ezt annyira nem is bántam ezeknek az esetében. Mikszáth a fejemben nem politikus, pedig itt a bizonyíték, hogy volt egy ilyen arca is. Felelős emberként látta, milyen folyamatokat zajlanak a vezetésben, és le is írta a benyomásait és a kritikáit. Az már más kérdés, hogy ezeket nem olyan szívesen olvasom.

A novellákban megvalósul a történeti változatosság is. Már említettem, hogy van benne nem kevés politika és társadalomkritika. Az a szemlélet és mondanivaló, ami A sipsirica, az Új Zrínyiász világában is ott volt. Van olyan, ami a vidéki élet oldalait mutatja meg, ahogy a nagyon ismert palóc és tót novellákból ismerős lehet. Akadnak romantikus színezetű történetek is, melyekben még Jókai öröksége is fellelhető. Azt pedig tudom szeretni, amikor nem tudom, mi vár rám egy novellás kötet újabb és újabb darabjában. Nem lehet elunni.

Mivel ennyire változatos a cselekmény, a tanulságok is sokfélék. Van, ami nem akar semmit mondani nekünk, mások azonban komoly üzenetet hordoznak. Amire a legfogékonyabb voltam, talán mert ma is érezni ezt, hogy a vezetés nem a népért dolgozik. Kiváltságosok, korruptok, a saját érdekeik nézik. Meg lehet nézni, amíg lépni alig mernek az épületben, mert a miniszter ebédel, a nép egyes rétegei éheznek.

Érdekes volt a kötet, de azt hiszem, nekem a Mikszáth-élmény továbbra is a nagy regényeiből lesznek. A Noszty fiú vagy Görgey György története.

Mikszáth: Az apró gentry és a nép - Mint szépirodalom: 70% sokszínű, más arcot megmutató válogatás, mint a kánon. Tömör.

Szubjektíven: 45% ez nem az a Mikszáth, akit kedvelek. A politika meg nagyon nem jött be.

Szerelmes, ellenséges, mágikus.

Helena tudja, hogy valami gonosz van benne, de nem tud ellene tenni. Időnként ölnie kell – most éppen egy fiút, aki szerelmes volt belé. Majd útra kel és menekül, újra. Most azonban véletlenül elütik, és három testvérnél tér magához. A középső, Jeremy volt a gázoló, egyben az a személy, aki iránt egyre többet érez a lány. Az érzés kölcsönös, ez bármennyire is irritálja a legidősebb nővért, a sikeres orvos Jennifert. Jeremy hamarosan a család titkába is beavatja a lányt: a Raven testvérek gyógyító testvérek. Jennifer szó szerint gyógyít, Jeremy belelát az emberek lelkébe, Jet pedig ráolvasással befolyásolni tud bárkit. Helena remélni kezdi, hogy rajta is tudnak segíteni. Amikor azonban ráébrednek, mire képes a lány igazán, ki ő, veszélybe kerül nem csak a Jeremy iránt érzett szerelme, de az élete is.

Ez volt Papp Dóra korábbi sorozata. A Tükörikrek és a Bolyongó is későbbi – azt is hozzá kell tennem, jobb is. Most azonban újra kiadják a Helena – trilógiát is, és mivel annak idején nem olvastam, bepótlom. Bírom az írónőt, és átrágom magam rajta, ha ez sokkal inkább tipikus YA romantikus, mint amit szeretek.

Az alapmotívum az egyik legősibb zsáner. A tiltott szerelem, amikor ősellenségek szeretnek egymásba. Nem akarom elárulni, kicsoda és micsoda a lány, de annyit azért elejtek, hogy Jeremy fajtájával laza 500 éve állnak háborúban. Ők mégis egymásba szeretnek, és együtt akarnak lenni, hiába akad ezen ki röviden: mindenki. Jeremy nővére is eltiltaná őket egymástól, és más Gyógyítók sem nézik jó szemmel, hogy Helena képbe került.

Van ugyan fantasy háttere is, de alapvetően ez egy ifjúsági sztori, amiben a két szimpatikus és szép, fiatal hős azért küzd, hogy együtt lehessenek. Gyorsan esnek szerelembe, és zavar is, mennyire végzetesen. Díjaztam volna némi átmenetet, hogy idegenekből az Igazi lesznek egymásnak, de itt inkább nagy szerelem van és harc érte.

A fantasy háttér különben elég vázlatos. A testvérek és képességeik megvannak, de a tágabb kontextus még hiányzik. Ezek a családok hogyan szerveződnek? Van-e társadalmuk, vagy teljesen beolvadtak a normál emberek közé? Összetartanak valamilyen szinten? Helena természetfeletti oldalával és fajával ugyanez a helyzet. Az eredetmítoszt megkapjuk, de hogy mi van a jelenben, az homályos.

A közvetlen veszély nem olyan jelentős, hogy izgulni kezdjek a könyvön. Akad benne némi akció, de inkább karakterközpontú. Mondanom se kell, hogy a kisebb Raven fiú is szerelmi téren kap egyéni konfliktust: azért haragszik meg, mert ő nem mondhatja el magáról az igazat a szerelmének, aki féltékeny lesz és szakít a fiúval. Ők még csak 15 évesek, de ott is úgy drámáznak, mintha életük szerelméért küzdenének éppen sokkal érettebb fejjel.

Helena, vele kellene azonosulni, de nekem ez nagyon nem jött össze. Talán gonosz vagyok ezzel, de meg kellene fizetni a tetteiért. Túl könnyen elnézik neki, hogy éveken át gyilkos volt. Ezzel akkor tudnék elnéző lenni, ha olyan embereket tett volna el az útból, akik erre valamiért rászolgáltak. De ezek csak ártatlan fiúk voltak, akik beleszerettek a lányba, és elhitték, hogy közösen öngyilkosok lesznek. Hát nem így lett.

Hiába van megírva, hogy lelkiismeret-furdalása van, és nem akarja ezt, attól még csinálta. Sokat szenveleg is, é gyötrődik, merjen-e a fiú mellett maradni, vagy sem. Annyira kamaszlányos, hogy azt már fárasztónak találtam.

Viszont, benne van az, amiért a későbbi regényeket tudtam szeretni. Úgy lelkizős, hogy mellette a cselekmény sincs elhanyagolva. Olvastatja magát a szöveg is.

Már a második rész is a polcomon van, ha rászántam magam, majd folytatom. Elolvasom, de ez nem az a regény, amiért rajongani tudok/fogok.

Papp: Fénytörés - Mint YA fantasy: 60% karakterközpontú, NO1 érzelmi oldalról megfogott fantasy románc.

Szubjektíven: 55% túl sok a romantika, kevés a fantasy és Helena eléggé ellenszenves volt.

A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. És ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van! (Mikszáth: Új Zrínyiász)

Nem mintha valaha is tényleg magad mögött hagyhatnád a múltad. Örökké marad egy kis részed, ami tovább sajog, egy fájdalmas seb, ami nem gyógyulhat be teljesen soha, de ez végül a személyiséged részévé válik, és megtanulsz vele együtt élni. (Wells: Mindenki macskája, Alfie)

Dan szeretett gyűjtögetni: baseballkártyákat, híres bűnözők aláírást, polgárháborús fegyvereket, ritka érméket, és megvolt mind a tizenkét gipsze, amit óvodás kora óta viselt. Most legjobban a sírfeliratokat szerette, amiket szénnel dörzsölt át egy darab papírra. Otthon volt már pár király darab belőlük. A kedvence így szólt:
PRUELLA GOODE
1891–1929
HALOTT VAGYOK. BULIZZUNK. (Riordan: A csontlabirintius)

Milyen kaland az, amiben az ember egyetlen kifejezetten rossz döntést sem hoz? (O'Leary: Otthoncsere)

A kilenc milliméteresbe Speer Gold Dot G2 lőszert tettek, amelyet az FBI elsősorban az átütőképessége miatt részesített előnyben. A töltény mottója lehetett volna az is, hogy „egy lövés, egy áldozat”. Persze ezt a legtöbb lőszerről el lehetett mondani, ha a megfelelő helyen találták el vele a célpontot. (Baldacci: Kiút)

Talán a felnőtté válás része az, hogy az ember rájön, nincs biztonságban a szíve. (Brennan: Boszorkányszezon)

Időnként mindenkinek szüksége van egy kis segítségre – felelte a férfi. – Semmi szégyellnivaló nincs ebben. Ma én segítettem neki, egy nap talán ő segít ki valakit. (Carter: Egy gonosz elme)

– Legalább megnézhetem a helyet, mielőtt döntök?
– Persze. Akár most rögtön beugorhatunk. De imádni fogod. Nagyon bájos.
– Így mondják virágnyelven, hogy egy romhalmaz? (Baldacci: Kiút)

Pestnek jövője van, Budának múltja. (Mikszáth: A sipsirica)

Életet cserélő, gyászoló, továbblépős.

Carla tele volt élettel, és ha közbe nem is volt egyszerű vele, többek voltak attól, hogy ismerték a lányt. Túl fiatalon ment el, egy betegséget követően. A halálos ágyán megígértette a nővérével, hogy nem pusztul bele a gyászba, egy lehetőséget sem hagy ki miatta. Leena igyekszik tartani az ígéretét – ám eljön az a pont, ahol már az elméje esküszik össze ellene. Miután egy fontos megbeszélésen sokkot kap, kényszerszabadságra küldik. A nő vidéki nagymamájához utazik le, akinek viszont több lehetőség kellene, miután a férje lelépett mással. A lánynak támad egy ötlete: cseréljenek otthont! Eileen Londonban keres társat, öregek klubját szervez és barátot keres Leena egy barátnőjének, míg Leena segít a falu rendezvényeinek szervezésében, kutyát sétáltat és rájön, milyen férfival és milyen munka mellett akarja folytatni az életét.

O’Leary egyszer már írt olyan könyvet, ami meglepő módon tetszett nekem. Nem vártam tőle sokat, egy kis átlagos romantikus komédiát, ahhoz képest az egyik kedvencem lett a női – romantikus regények között. Ez viszont az Otthoncserének rossz hír, hiszen nagyon felfokozott volt az érdeklődésem az újabb regény iránt.

Kicsit be is váltotta a reményeim, kicsit nem. Sejteni lehetett előre különben, túl sokat vártam tőle. Az lett volna a csoda, ha megugorja a képzeletbeli lécet.

A történet nagyja a fülszövegből kiderül. A nagyi és az unokája lakást cserélnek, és mindketten új kihívásokkal néznek szemközt. A munkamániás, pörgős lány egy faluban keresi a helyét, míg a nagyi Londonban a szerelmet és a pörgést. Leírom, előzetesen nem hittem, hogy Eileen története le tud kötni. Most komolyan, miért kötne le, hogy egy hetven/nyolcvan éves néni a szerelmet keresi a városban?

Ehhez képest az a meglepetés ért, hogy Eileen története sokkal egyedibb, humorosabb és szerethetőbb, mint a harmincas unokáé. Egyrészt, egy olyan asszonyról beszélünk, aki nagyon pörög és szervezkedik. Ő nem az a típus, aki halogat bármit is. Belemegy minden konfliktusba és kalandba. Közben nagyon emberbarát és jóindulatú, szeretne mindenkinek segíteni a környezetében. Vele sok minden történik, és egyszerűen jó egy olyan emberről olvasni, aki ennyire jó.

Leena szála viszont csalódás volt. Itt nem volt meglepetés. A londoni barát egy hiú, önző alak volt, míg a gyerekkori ismerős érzékeny, helyes fiatalemberré nőtt. Vajon, mi lesz a története vége? Ugye, nem nagy rejtély. Itt kevesebb a humor.

Talán, mert Leena az, aki jobban gyászol és szenved. Nem lehet helye annyira mosolygós kalandoknak, amikor azt kell feldolgoznia, hogy elvesztette a testvérét és szenved. Folyamatosan lesz jobban, és kezd el újra élni, de ez egy hosszas folyamat. Az anyjával való kapcsolata is problémás, ezt sem egy boldog történet rendezni.

Jól van megírva ez is, kellett a nagymama ellenpontjának is, de akkor is ezt volt nehezebb olvasni, és kevésbé is kötött le.

A stílusa ugyanolyan, mint a másik könyvben. Humoros, könnyed, nagyon szerethető karakterekkel. Nincsenek is benne negatív alakok, legfeljebb olyanok, akiknek akad olyan húzása, ami miatt meg lehet őket vetni. (Leena barátja pl. elég érdekesen értelmezi azt, hogy barátnője van.) A karaktereknek vannak gyengeségeik, hibáznak, de olyan emberségesek, hogy ettől válnak igazibbakká. Talán ezért is kedvelhettem meg őket ennyire, mert igazibbak, mint a mesehősök.

Női olvasmánynak kiváló, szórakoztató, de nem csak az. Együtt lehet érezni vele, és levonni pár tanulságot az értelmesen élt életről.

O’Leary: Otthoncsere - Mint női: 85% szívmelengető, de nem negédesen. Humor és tragédiák váltakoznak benne.

Szubjektíven: 75% a szerelmi szálak nem tetszettek, de meglepő módon elszórakoztatott.

5: Az év legjobb sci-fi és fantasynovellái 2019 – angolul hosszú évek óta megjelenő válogatás, magyarul csak pár éve érkeznek, de örülünk neki. Új szerzők és régi motorosok, remek történetek. Nem tudnék belőle kedvencet választani, ez egy erős gyűjtemény volt több mesei hatással, amit bírok.

4: Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről – kicsit horror, kicsit mese, kicsit disztópia, nem is kicsit különleges. Rövid, csattanós történetek, melyek érdekesek, egyediek és van mondanivalójuk. Például: hogyan lehet az ember szerelmes a technikába, itt még szó szerint is, egy léghajóval?

3: Barker: Vérkönyvek – sötét sztorik gyűjteménye, sok vérrel és válogatott borzalmakkal. Lesz itt pokoli versenyfutástól kezdve szörnyek etetésén át egy újraírt Poe-történeten át minden. Allegóriákat itt nem kell keresni, de arra készüljünk, hogy nem véletlenül Stephen King írta az eredeti ajánlóját.

2: Chiang: Kilégzés és más novellák – kicsit tudományos, de szórakoztató is. Nem igényel olyan előismereteket, mint az Életed története, de azért ezeknek is van súlya. Hogy küzdenek a robotok az életért, miközben a vég egyre közeleg? Egy időutazásos Ezeregyéjszaka mese. De a mesterséges intelligenciától kezdve a nyelvészeten át a pszichológiai kísérletekig előfordul minden a történetekben.

1: 27 képtelen történet – sok-sok ismert és jó szerző borzongató történeteinek gyűjteménye, amiben még a műfaji változatosság is megvalósul. Horror, thriller, fantasy is akad. Joe Hill írt bele egy képnovellát pokoli lépcsőkkel. Joanne Harris urban fantasyja a korunkban haldokló istenekről. Block sorozatgyilkos novellát hozott. Hosszan sorolgathatnám, de a lényeg. Sokféle, és minőségi történetek vannak ebben, amely több igényű olvasónak is kielégíti a változatos igényét.

Nyomozós, merényletet megakadályozó, különleges osztagos.

Amos éppen munkába tartott, amikor egy gyilkosság szemtanúja lett. Egy idősebb férfi egyszer csak fegyvert rántott, és megölt egy nőt. Amikor le akarták fegyverezni, öngyilkos lett. Tehetős, biztonsági ügyekkel foglalkozó szakember volt, és semmi nem utalt arra, hogy ilyen tettre készül. Mivel az osztagot a döglött aktákról aktuális ügyekre állítják át, és Washington az új állomáshelyük, és Amos látta az egészet, ez lesz az első új feladatuk. Ahogy elmerülnek a család ügyeiben, nem csak a családi szennyes nyomára bukkannak, hanem egy olyan összeesküvésre, amely évtizedek óta tart. A múlt bűnei mellett a jelen veszélye is fenyegető: ha nem akadnak időben a férfit zsarolók nyomára, terrorcselekménnyel kell számolniuk. Közben Amos új házba költözik, és itt is bűnös ügyek nyomára akad.

Most belegondoltam, David Baldacci is mestere annak, hogy tragikus sorsú hősök sorsát követtesse velünk. Oliver Stone, aki mindent elvesztett. (Egzisztencia, a neve, a családja, menet közben még barátokat is veszít.) De említhetem Amos Decker alakját is, és őt is fogom, hiszen ez az ő története.

Bár a harmadik regénynél járunk, Amos számára soha nem hegedő seb, ahogy a feleségét és a lányát elvesztette. Sok visszautalás van erre most is, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog, ami Amos tettei és élete mögött áll. Ugyan már megoldotta azt az ügyet az egyik korábbi kötetben, a magánya és az életformája innen ered. Most már vannak arra mutató jelek, hogy talál egy élhető életformát, és sokat dolgozik magán, de ez a seb akkor is ott van a háttérben. Érdekel is, hogy a későbbiekben ezzel kezd-e valamit a szerző.

Ám Baldacci nem egy olyan szerző, aki hősei lelki életére épít a történetben. Most is az ügyek és a nyomozás vannak az előtérben, egyszerre több vonalon is. Hiszen Amos új lakóházában is van megoldandó feladat (bűnbandás), és a nyomozásuk is messzebbre visz az ügyben. Talán nem véletlenül jutott pont Oliver Stone eszembe erről a történetről – a kémes vonal nagyon Oliver terepe volt. (Azért a kedvenc kémes Baldacci-történetem, A bosszú trónja nincs veszélyben. Még, ha érzek is némi hasonlóságot ezzel a résszel.)

De elmondható, hogy ez is egy változatos, pörgő eseményekkel teli történet, amiben a hősök nem csak nyomoznak, de éles helyzetekbe is keverednek. Bombahatástalanítástól kezdve hajszáig és trükközésig lesz itt minden. Nem unalmas egy percre sem, és kifejezetten szerettem, ahogy a végére minden szálat megnyugtatóan elvarrt a szerző. Talán abban volt egy kis problémám, hogy a végső nagy csavar nem ért meglepetésként. Az, hogy ki a kém, mióta – hasonló történetek miatt rá gondoltam, csak itt kicsit másképpen volt megírva. Meg persze az ember a részleteket nem tudja előre…

A régi szereplők közül visszahozta Baldacci Marsot – ő fontosabb szerepet is kap, mint a csapat egyes tagjai. Ez is kicsit sérelem, mert bírom, milyen figurákat tett össze a szerző. Csak éppen a csapatmunka nem működik kellően, mert Decker szeret a maga feje után menni és önállóan intézkedni. Mintha egyszemélyes küldetése lenne, pedig nem így van.

Új karakterként érkezik az ügynök Harper Brown – róla meg Lee Child katonanői jutottak eszembe. De mindenképpen olyan alak, aki még lehet visszatérő hős a csapatban. Mondjuk, sok nőiesség nincs benne. Kemény, céltudatos, a munkájának él. Érdekes is, hogy pont – nem mondok meg, ki – mellett találja meg a szerelmet.

Ha már karakterek – érdekes döntés, hogy az egyik fix szereplő már nincs. Magyarázat? Felmondott, és többet nem is látjuk. Furcsa.

De Baldacci történeteit a tempója, a cselekménye és az izgalmak miatt olvasom, nem a karakterek miatt, így ezzel is jól elvoltam.

Baldacci: Kiút – Mint krimi: 80% mozgalmas, okosan felépített kötet, több üggyel, de a végére összeáll.

Szubjektíven: 85% Decker klasszikus Baldacci-hős, és bírom a csapatot is mellette.