5: Az év legjobb sci-fi és fantasynovellái 2019 – angolul hosszú évek óta megjelenő válogatás, magyarul csak pár éve érkeznek, de örülünk neki. Új szerzők és régi motorosok, remek történetek. Nem tudnék belőle kedvencet választani, ez egy erős gyűjtemény volt több mesei hatással, amit bírok.

4: Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről – kicsit horror, kicsit mese, kicsit disztópia, nem is kicsit különleges. Rövid, csattanós történetek, melyek érdekesek, egyediek és van mondanivalójuk. Például: hogyan lehet az ember szerelmes a technikába, itt még szó szerint is, egy léghajóval?

3: Barker: Vérkönyvek – sötét sztorik gyűjteménye, sok vérrel és válogatott borzalmakkal. Lesz itt pokoli versenyfutástól kezdve szörnyek etetésén át egy újraírt Poe-történeten át minden. Allegóriákat itt nem kell keresni, de arra készüljünk, hogy nem véletlenül Stephen King írta az eredeti ajánlóját.

2: Chiang: Kilégzés és más novellák – kicsit tudományos, de szórakoztató is. Nem igényel olyan előismereteket, mint az Életed története, de azért ezeknek is van súlya. Hogy küzdenek a robotok az életért, miközben a vég egyre közeleg? Egy időutazásos Ezeregyéjszaka mese. De a mesterséges intelligenciától kezdve a nyelvészeten át a pszichológiai kísérletekig előfordul minden a történetekben.

1: 27 képtelen történet – sok-sok ismert és jó szerző borzongató történeteinek gyűjteménye, amiben még a műfaji változatosság is megvalósul. Horror, thriller, fantasy is akad. Joe Hill írt bele egy képnovellát pokoli lépcsőkkel. Joanne Harris urban fantasyja a korunkban haldokló istenekről. Block sorozatgyilkos novellát hozott. Hosszan sorolgathatnám, de a lényeg. Sokféle, és minőségi történetek vannak ebben, amely több igényű olvasónak is kielégíti a változatos igényét.

Nyomozós, merényletet megakadályozó, különleges osztagos.

Amos éppen munkába tartott, amikor egy gyilkosság szemtanúja lett. Egy idősebb férfi egyszer csak fegyvert rántott, és megölt egy nőt. Amikor le akarták fegyverezni, öngyilkos lett. Tehetős, biztonsági ügyekkel foglalkozó szakember volt, és semmi nem utalt arra, hogy ilyen tettre készül. Mivel az osztagot a döglött aktákról aktuális ügyekre állítják át, és Washington az új állomáshelyük, és Amos látta az egészet, ez lesz az első új feladatuk. Ahogy elmerülnek a család ügyeiben, nem csak a családi szennyes nyomára bukkannak, hanem egy olyan összeesküvésre, amely évtizedek óta tart. A múlt bűnei mellett a jelen veszélye is fenyegető: ha nem akadnak időben a férfit zsarolók nyomára, terrorcselekménnyel kell számolniuk. Közben Amos új házba költözik, és itt is bűnös ügyek nyomára akad.

Most belegondoltam, David Baldacci is mestere annak, hogy tragikus sorsú hősök sorsát követtesse velünk. Oliver Stone, aki mindent elvesztett. (Egzisztencia, a neve, a családja, menet közben még barátokat is veszít.) De említhetem Amos Decker alakját is, és őt is fogom, hiszen ez az ő története.

Bár a harmadik regénynél járunk, Amos számára soha nem hegedő seb, ahogy a feleségét és a lányát elvesztette. Sok visszautalás van erre most is, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog, ami Amos tettei és élete mögött áll. Ugyan már megoldotta azt az ügyet az egyik korábbi kötetben, a magánya és az életformája innen ered. Most már vannak arra mutató jelek, hogy talál egy élhető életformát, és sokat dolgozik magán, de ez a seb akkor is ott van a háttérben. Érdekel is, hogy a későbbiekben ezzel kezd-e valamit a szerző.

Ám Baldacci nem egy olyan szerző, aki hősei lelki életére épít a történetben. Most is az ügyek és a nyomozás vannak az előtérben, egyszerre több vonalon is. Hiszen Amos új lakóházában is van megoldandó feladat (bűnbandás), és a nyomozásuk is messzebbre visz az ügyben. Talán nem véletlenül jutott pont Oliver Stone eszembe erről a történetről – a kémes vonal nagyon Oliver terepe volt. (Azért a kedvenc kémes Baldacci-történetem, A bosszú trónja nincs veszélyben. Még, ha érzek is némi hasonlóságot ezzel a résszel.)

De elmondható, hogy ez is egy változatos, pörgő eseményekkel teli történet, amiben a hősök nem csak nyomoznak, de éles helyzetekbe is keverednek. Bombahatástalanítástól kezdve hajszáig és trükközésig lesz itt minden. Nem unalmas egy percre sem, és kifejezetten szerettem, ahogy a végére minden szálat megnyugtatóan elvarrt a szerző. Talán abban volt egy kis problémám, hogy a végső nagy csavar nem ért meglepetésként. Az, hogy ki a kém, mióta – hasonló történetek miatt rá gondoltam, csak itt kicsit másképpen volt megírva. Meg persze az ember a részleteket nem tudja előre…

A régi szereplők közül visszahozta Baldacci Marsot – ő fontosabb szerepet is kap, mint a csapat egyes tagjai. Ez is kicsit sérelem, mert bírom, milyen figurákat tett össze a szerző. Csak éppen a csapatmunka nem működik kellően, mert Decker szeret a maga feje után menni és önállóan intézkedni. Mintha egyszemélyes küldetése lenne, pedig nem így van.

Új karakterként érkezik az ügynök Harper Brown – róla meg Lee Child katonanői jutottak eszembe. De mindenképpen olyan alak, aki még lehet visszatérő hős a csapatban. Mondjuk, sok nőiesség nincs benne. Kemény, céltudatos, a munkájának él. Érdekes is, hogy pont – nem mondok meg, ki – mellett találja meg a szerelmet.

Ha már karakterek – érdekes döntés, hogy az egyik fix szereplő már nincs. Magyarázat? Felmondott, és többet nem is látjuk. Furcsa.

De Baldacci történeteit a tempója, a cselekménye és az izgalmak miatt olvasom, nem a karakterek miatt, így ezzel is jól elvoltam.

Baldacci: Kiút – Mint krimi: 80% mozgalmas, okosan felépített kötet, több üggyel, de a végére összeáll.

Szubjektíven: 85% Decker klasszikus Baldacci-hős, és bírom a csapatot is mellette.

• Animus: Boszorkányvadász - skandináv krimi
• Helikon: A barna ruhás férfi - krimi
• Libri: Varázsolj haza! - női
  • Az utolsó vendég - thriller
  • Eltűnt testvéreink könyve - igaz történet alapján, családregény
• General Press: Hallgass! - thriller
• Agave: Lovecraft földjén - horror (csúszott)
  • Marsbéli krónikák - sci-fi
• Könyvmolyképző: Halott Lányok Nyomozóiroda - YA krimi
  • Megtalálni Edent - New Adult

Augusztus

10. Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik - fantasy 4,5

11. Morgenstern: Csillagtalan Tenger - fantasy 4

12. Carter: Egy gonosz elme - krimi 5

13. Brennan: Boszorkányszezon - YA fantasy 3,5

14. Wells: Mindenki macskája, Alfie - humoros 3,5

15. Mikszáth: Új Zrínyiász - klasszikus 3

      Mikszáth: A sipsirica - klasszikus 4

16. Riordan: A csontlabirintus - gyerekkönyv 4,5

     Fowles: A lepkegyűjtő - thriller 4,5

Ez volt a héten.

Megszállottas, életért küzdő, fogságba ejtő.

Ferdinand szürke és unalmas életet él. Miután megárvult, nagynénje vette magához, aki együtt nevelte fel fogyatékos lányával. Eljár a hivatalba dolgozni, és kedvtelve figyeli, a környékbeli Miranda hogyan nő bájos kamaszból szép fiatal nővé. Soha, megszólítani sem meri, és amikor a lány egyetemre megy, esélye sincs többé. Ám Ferdinand nagy összeget nyer a totón, és ez több kaput is kinyit előtte. Londonba költöznek, és a nénje hamarosan szeretne a rokonaihoz utazni Ausztráliába, amit Ferdinand ki is fizet neki. Ő maga vidéki házat vesz, aminek van egy eldugott pincéje. Mi történne, ha Mirandát ide hozná? A lány képes lenne megszeretni őt? Az ötletet hamarosan tettek is követik, és a lány a pince foglya lesz. Boldog attól, hogy begyűjtötte, mint egy ritka pillangót. Miranda pedig nagyon menekülni akar, és ezért egyre több mindenre áll készen.

A zsánerében már klasszikusnak számít ez a regény. Az egyik első pszicho thriller volt, amely ilyen mélyre vezetett egy beteg elmébe. Ma már tucatnyi hasonló létezik, és népszerű lett a zsáner, de ez a történet a maga idejében új volt.

A durva az, hogy még ma is megállja a helyét, hiába telt el közel 60 év a megjelenése óta. Igen, abba bele lehet menni, hogy ma már mások a technikai feltételek, és ilyen nyomtalanul és lekövethetetlenül nem lehet egy emberrablást összehozni, de pszichésen még mindig hiteles és izgalmas ez a regény.

A történet első fele Ferdinandé, aki elég szánalmas egy figura. Jelentéktelen, szürke alak, akinek a pénznyeremény ad lehetőségeket. A nénjét hamar megutáltam, nagyon érezni az elbeszélésből, hogy igazából nem Ferdinand sorsa izgatja, hanem a pénzé. Amíg a férfinak nincs senkije, ő és a nyomorék lánya az egyetlen örökösei. Abban is érzek valami visszataszítót, hogy azt mondja, nem kell a pénz, noha csak azt lesi, mennyit és mikor kap. Ha hősünk hagyományosabb rosszfiú lenne, első körben a nagynéni menne a pincébe nem éppen üdülni, de ez nem az a sztori.

Ferdinand igazából nem rossz ember, csak folyamatosan torzul a világképe és az élete. Ahogy Mirandát elrabolja, romantikus történetet gyárt fejben. Mentségei vannak, tervei. Fowles pontosan megrajzolja, mit és miért csinál. Képet ad egy torz elméről, és nem szörnyeteget teremt. Még szánni is lehetett a férfit, miközben egyértelműen rossz, amit csinál.

A második részben Miranda naplójából mindent a lány szemszögéből követhetünk nyomon. A kettő együtt alkot egységet, és jól ellenpontozzák is egymást. Csak az zavart, de nagyon, hogy Miranda itt teszi helyre magában, hogy egy idősebb művész ismerőse felé milyen érzelmek fűzik. Annyira nem tudott érdekelni, hogy miközben el van rabolva, szökési terveket gyárt, még azon is elmélkedik, hogy szerelmes-e, vállalja-e fel az idősebb férfit és legyen a szeretője. Túl sokszor és hosszan kerül elő ez a szál, és rühelltem. Valamennyi kellett, meg kell ismernünk a lányt, és sok tettét jobban értjük a múltja ismeretében, de olyan nonszensz, ahogy ezt a kapcsolatot elemzi magában, miközben az elrablója bármikor rátörhet és borzalmakat tehet vele…

Tényleges cselekmény kevesebb van a történetben, de Miranda és Ferdinand játszmái mégis érdekessé, izgalmassá teszik a történetet. A nagy döntések pedig fejben játszódnak le.

Sima thrillernél több is tud lenni, modern irodalom is. A thriller eseményeken túl ez a könyv művészetről és az emberi fejlődésről is szól. Különösen megkapó, ahogy Miranda a gyűjtők és az alkotók alapvető ellentétén elmélkedik vagy vitatkozik.

Abba már bele se akarok gondolni, milyen ítéletet mond azzal a szerző, hogy pénzzel a szörnyű vágyak is megvalósíthatóak lesznek. Mert a szörny bárkiben ott élhet, mélyen…

Fowles: A lepkegyűjtő - Mint thriller: 90% mindkét oldal hiteles és jól felépített, pszichés látlelet borzalmakkal.

Szubjektíven: 70% jó a váltott szemszög, átélhető a történet, de a lány szerelmi szála - jaj.

Örökség után nyomozós, kalandos, rejtélyes, családi titkos.

A Cahill család látszólag olyan, mint bármelyik másik a világon. Tagjai között akadnak híresek és gazdagok, de teljesen hétköznapiak is. Dan és nővére, Amy nem is sejtik, mi vár rájuk, amikor nagyanyjuk meghal. A végrendelete választás elé állít minden rokont: egy millió dollárt kérnek, vagy egy kulcsot, mellyel elindulhatnak a Cahill család titkait feltárni, és egy valaki eljut a célig, amely a valaha élt leghatalmasabb Cahill családtaggá teheti. A gyerekek gyámjuk tiltása ellenére a kulcsot kérik, és egy halálos játszmában találják maguk. A család négy ága háborúskodik egymással, és mindenki a kincset akarja. Van, aki ölni is kész érte. Az első nyomok Benjamin Franklin nyomdokaiba küldik őket, aki Párizsban rejtette el annak idején a nyomokat a második kulcshoz. A gyerekek pedig nekivágnak…

Divat az is, hogy egy-egy sorozatot több szerző jegyez. Elsősorban gyerekkönyveknél találkoztam ilyenekkel, erre példa a 39 kulcs is. Minden rész egy másik kaland, amit másik ismert szerző írt meg.

A nyitányt Rick Riordan szolgáltatta, aki a Percy Jackson történetekkel lett világszerte ismert és szeretett szerző. Most is hozta azt, amiért az ő könyveiért rajongani lehet.

A történet alapja egy rejtély. A Cahill család titkon a világ egyik legbefolyásosabb családja. Olyan tagjai voltak, mint Benjamin Franklin, akiről ebből a részből többet tudunk meg. Van egy titok, amit meg kell fejteni, és aki megteszi, nagy hatalomra tehet szert. A kulcsok ehhez a titokhoz vezetnek el, és ezt a kutatást követi le a sorozat. Minden rész másik kulcs, másik város, másik nagy személyiség. Ahogy már említettem, a nyitány Frankliné és vele Párizsé.

Riordan egyaránt felépíti a történet alapját, és szolgáltat egy izgalmas hajszát is. Kicsit olyan volt olvasni, mintha A nemzet aranyát néztem volna, csak itt gyerekek a főszereplők és mesésebb az egész sztori. Nyomok követnek nyomot, és folyamatosan van valamilyen veszélyhelyzet, amit túl kell élni a gyerekeknek.

Az izgalmakat több oldalról is kapjuk:

• vetélkedni a család tagjaival, akik szintén maguknak akarják az örökséget. A legtöbbjük ráadásul elég sötét alak, pl. van egykori orosz kém is a soraik között.
• a nyomok megfejtése, közben egy-egy életveszélyes próba.
• nem csak a Cahill családok, hanem egy titokzatos, idegen szervezet is a titkot akarja. Ők még veszélyesebbek, mint a család sötét tagjai.

Az is hozzájárul a regény sikeréhez, hogy nagyon kevés választ ad Riordan. Rejtélyeket és kérdéseket vet fel, de alig válaszol meg valamit. Mit keresnek? Hogyan haltak meg Amy és Dan szülei? Mit akar a titkos szervezet? Ki melyik család ágához tartozik? Miért a viszály? Mire való a fiola, amit a kötet végén szereznek meg? Sok-sok kérdés, válasz nélkül.

Mozgalmas és kalandos, de ugyanakkor humoros is ez a kötet. Vannak vicces szereplők, vannak vicces helyzetek és vannak jópofa beszólások is. Sikerül a szerzőnek úgy gonosz alakokat teremteni, hogy a sötétségüket humorral oldja. Egy gyilkos kémnő – itt mégsem félelmetes alak, ha egyértelműen gonosz is.

A két főszereplő gyereket könnyű megkedvelni, és szerettem bennük azt is, hogy nem a Percy Jackson sorozat karaktereit idézik. Amy nagyon okos, szeret olvasni, de nagyon félénk és visszahúzódó is egyben. Dan látszólag bohém lélek, még nagyon gyerek, de közben van egy-egy olyan villanása, hogy az ember a zsenit érzi meg benne. Elég csak arra gondolni, mire képes a számokkal és a szavakkal.

Azért is jó ez a kötet, mert tanulni is lehet belőle. A kalandok közt ott vannak az ismeretek is.

Talán csak annyi vele a bajom, hogy minden jósága ellenére nagyon mese az egész.

Riordan: A csontlabirintus – Mint gyerekkönyv: 90% egyszerre szórakoztat és tanít is valamit történelemről, kultúráról.

Szubjektíven: 70% kicsit már kinőttem belőle, de jó a humora, kalandos, csak a rejtély…

Lucien kiszedi Robertből, hogy 20 éve nagyon szerelmes volt és vőlegény. Ám Jessicát meggyilkolták, és Robert bosszút fogadott. Nem csak a szeretett nőt vesztette el, de a családját is. Jessica babát várt.

Egy ponton Lucien elmondja, hogy ő volt Jessica gyilkosa. Azért, mert látta, milyen szerelemmel néz a férfira. Próbált azzal védekezni, hogy terhes. Robert neve volt az utolsó, amit kiejtett a száján. Olyan részleteket tud, amelyeket csak a gyilkos tudhat. Robert ott majdnem összeomlik, de nem teheti.

Mert egy lány most is Lucien fogságában van, és ha végez vele, a lánynak is annyi. Lucien csak úgy hajlandó elárulni, hol van az utolsó áldozata, ha személyesen viszik ki  a helyszínre. Az azonban egy csapda. Volt egy segédje, aki rájuk támad. Az ügynöknőt meg is öli, de amikor Robertet lőné le, Lucien végez vele.

Megint tesztel: megvágja a lányt. Robert vagy őt menti meg, vagy elkapja Lucient. Lucien elszökik.

De Robert rájön, miért ölt férfiakat is. Amikor el akarna repülni álnéven, Robert már várja. Nagyon le akarja lőni, de nem teszi meg. Lucien tudja, hol vannak az áldozatai eltemetve. A családoknak jár a lezárás, jobban, mint amennyire ő bosszút állna a szerelméért és a gyerekéért.

Megalkuvó, női sorsos, igazsággal szembenéző.

A Fehér Páva egy kedvelt bár, amely nincs felkapva, de a törzsvendégek szívesen és gyakran járnak vissza. Egy lengyel asszony vezeti, Jahodovszka. Tisztelik, amiért egyedül is tisztesen neveli a lányát. Elnézik neki, amikor újra férjhez megy, és elhinnék, hogy ezzel is csak apát akar adni a gyereklánynak. Nem szólnak, amikor a korhely férjnek mennie kell. Sipsirica, a kamaszlány a kedvencük, aki tisztaságával, kedvességével emeli a Páva fényét. Azért azt már megjegyzik, amikor a lánynak nyoma veszik. Hova került, mi történt vele? Jahodovszka kész a válasszal. Iskola, otthon, jobb körülmények – mindent a gyermekért! Ám amikor Druzsba tanár úr egy vidéki útra kell, hogy menjen, szembesül a valósággal is. Igazságot akar, amiért mindenkinek fizetnie kell majd.

A mai nap tapasztalata a Mikszáth-életművel kapcsolatban számomra az, hogy a szerző nem csak egy kedélyes mesélő volt, aki izgalmas történetekkel szórakoztatta az olvasókat. Saját korában nyitott szemmel járó egyén volt, aki észlelte, merre halad a civilizáció, és meg is fogalmazta a véleményét erről történetekbe rejtve.

A sipsirica látszólag csak egy kedélyes kisregény, melyben egy fogadó hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést. A felszín alatt azonban ez sokkal többről akar szólni, mint a két nő sorsa, akik vezetik ezt a helyet. Rajtuk keresztül mutatja be Mikszáth azt az erkölcsi romlást, ami szép lassan mindenkit és mindent lehúz.

A történet hibája is talán, hogy a mai, cinikusabb és több rosszat tapasztalt olvasónak nem meglepetés a regény fordulata. Nálam inkább olyan érzést váltott ki, hogy lesajnáltam Druzsba tanár urat. Hogy nem jött rá előbb, mi történt a színfalak mögött igazán? Még csak okos sem volt a hazugság, amit az embereknek mondtak. Olvasóként pontosan tudtam, mi történt, és az már fájóan naiv, hogy Druzsba mennyire meglepődik, amikor minden felszínre kerül. Maximum az lehet a meglepetés, hogy mi történik vele, amikor az igazságot igyekszik nyilvánosságra hozni.

Az egész történet mögött ott van, hogy a látszat fontos. Az emberek belemennek, hogy becsapják őket, ha ezzel jobban érzik magukat. Átlátszó, hogy nem azért megy férjhez az asszony, hogy a lányának nevelőapát szerezzen. Ha az lett volna a cél, akkor nem olyan szempontok dominálnak, mint hogy fiatal és jóképű férjet szerezzen magának. Arra is mit lehet mondani, amikor a gazdag és öreg vendég hirtelen nem jár ide többet, az asszony sok pénzhez jut, és gyönyörű lánya is eltűnt? Nagyon könnyű kirakni az igazat, de a vendégek szívesebben hiszik azt, hogy sipsirica iskolába jár, és hölgynek nevelik.

A végén is azt látjuk, a látszat a lényeg. Nem az számít, mi történt, és kinek milyen bűnei vannak, hanem hogy a közvélemény előtt ne essen csorba a nemesek és hatalmasok hírnevén. Ezért el kell taposni, aki mást próbál tenni. Az igazság ebben a világban nem fontos.

Ma is van ennek mondanivalója, bár a mi korunk sok mindent nyitottabban kezel. Ma talán egy szeretőbe nem bukna bele egy politikus, de tény, hogy a látszatok és igazságok játéka ma is dominál. Azt a kérdést fel merjem tenni, hogy mi mennyire szeretünk hinni a hangzatos és megnyugtató hazugságoknak a nyers igazság ellenében? Mikszáth írta, a magyar szereti keresni az igazságot, de megtalálni nem szereti, mert rút a pofája. Egyet tudok érteni.

A kisregény olvasása közben szenvedtem kissé azzal, hogy nem volt olyan szereplő, akinek drukkoltam volna. A két nőben van kétszínűség és olyan önkiárusítás, amit nem díjaztam. A tanár túl naiv. A gazdag meg korrupt. Az üzenet átjött, de nem volt így jó érzés olvasni.

A stílusa nem pont az a Mikszáth anekdota, amit egy hosszabb műben olvashatunk tőle, de már több van abból is, mint a novellákban. Egyszer érdemes volt elolvasni.

Mikszáth: A sipsirica - Mint klasszikus: 75% társadalomkritika, de mellette szórakoztat is, a szerző saját stílusában.

Szubjektíven: 70% még akkor is, ha tudtam, mire megy ki a játék, ült a poénja. Duplán is.

Új életet kezdő, kritikus, társadalmi kérdéses.

Az Úr úgy látja, itt az ideje, hogy eljöjjön a végítélet. Kiadja parancsba, hogy elsőként azok a hősök támadhassanak fel, akik az életüket adták a hazájukért. Ám az egyik angyal elérti a kezdés dátumát, és idő előtt megfújja a kürtjét. Egy csapat éled fel a hangjára: Zrínyi és Szigetvár hős védői. A megváltozott világban nem értik, mi történt velük. Ám ők nagy történelmi hősök, a kormánynak valamit kezdenie kell velük. Birtokaik, egykori életüket nem adhatják vissza, de kényelmes banki állást és köztiszteletet tudnak biztosítani a számukra. Lesz, aki letelepedik és családot is alapít – másoknak nagyobb gondokkal kell megbirkózni. A bankigazgatóvá tett Zrínyi Miklós nem érti a jelen fogalmait, így megint az államnak kell közbelépnie, és rájönnie, hogyan kezelheti a hőst, aki egy más kor gyermeke.

Mikszáth egy olyan ötletet írt meg, amely ma is sikeres történetek alapjai. Nem egy film és kötet foglalkozik azzal, mi lenne, ha egy-egy történelmi személyiség valahogy napjainkba kerülne. Ha nem is feltámadás, de időutazással akad bőven ilyen történet. Ez a sztori azzal csavar egyet, hogy már a megírása óta is bőven telt el idő, így számunkra az is történelmi kor, amelybe Zrínyi és a csapat visszatérnek. Mikszáth idején még kortárs viszonyok voltak, ma már nem. (Elvetemült ötlet: valaki nem ír Legújabb Zrínyiász regényt? Most aztán pláne kapkodhatnák a fejüket a vitézek, mi lett az országból és a világból.)

Az ötlet tehát adott, és jó is. Egyszerre ad lehetőséget tisztelegni az örökség előtt, és tükröt tartani a kor elé. Mikszáth mindkét szempontot ki is pipálja.

Zrínyi alakja az a férfi, akinek a Szigeti veszedelemből is megismertük. De Mikszáth meg meri tenni, hogy bemutatja a hibáit is. Az a nemesi attitűd, viselkedés, ami a sajátja, a modern korban visszatetszést kelt. Bankot nem úgy kell vezetni, mint egy nemesi birtokot évszázadokkal korábban. A társaságban is máshogy kell viselkedni. Változtak a fogalmak – érdemes megnézni, mikor kit és milyen körülmények között neveztek lovagnak.

Egyszerre humoros és tragikus is, amit látunk. Hiszen egyes területeken nem is kicsi az értékvesztés. Az a sor is tetszett, amikor Mikszáth arról ír, miért nem szerette Zrínyi a vasutat. Bele is gondoltam, mit szólna a repülőgéphez… Kényelmesebb, élhetőbb világ jött létre, de ez nem jelent minden téren javulást. Mosolyoghatunk azon, hogy Zrínyi hogyan kezeli a bank tőkéjét, de bele akarunk abba gondolni, hogy milyen eszközökkel és hogyan dolgoznak az igazi bankok? Vagy, a szerelmi viszonyok terén. Az egyik korban jött a párbaj és a helyzet felvállalása, a másikban az alakoskodás az elvárt norma.

A politikai és gazdasági rendszer is megkapja a magáét, amit mi szépen tovább is gondolhatunk. Mert sok minden, amit Mikszáth ott és akkor kritikával illet, napjainkban még messzebbre jutott. Ettől van aktualitása ma is, mert nem csak Mikszáth korának a kritikáját kapjuk meg. Olyan folyamatokét is, melyekben élünk.

A végére pedig azt is helyre teszi a szerző, hogy ne történjen a hőseivel teljes értékvesztés. Megtalálják a helyüket, ha nem is azzal, hogy beilleszkednek a társadalomba. Megtalálják a hősi halált is, melyet már egyszer elkövettek. Mintha azt olvashatnánk ki ebből, hogy a világ gyökeresen megváltozhat, akkor is maradnak állandó értékek. Ha kevés is. A cinikus énem azért megkérdezné, mi volt az értelme az önfeláldozásnak akkor és most is. De ez érzelmi kérdés, nem lehet logikusan megítélni. A hős nem azzal válik hőssé, hogy racionalizál és a logika szerint dönt, hanem azzal, hogy mennyit képes feláldozni a céljáért. Ez a csapat az életét is – kétszer is.

Bár jobban tetszett volna, de ez nem az én regényem. Túl erős a társadalomkritika, kevesebb a szórakoztató epizód és cselekmény. De egyszer érdemes ezzel együtt is elolvasni.

Mikszáth: Új Zrínyiász - Mint klasszikus: 70% tükröt tart a kornak, miközben tiszteleg a Szigeti veszedelem előtt.

Szubjektíven: 35% egy-egy szála tetszett, de összességében fárasztott a történet. Kár érte.

Melyik mese kicsit másképpen?

1: Card: Bűvölet

2: Meyer: Cinder

3: Wesley: Hetedhét birodalom

Megoldás: Tovább!