Ez a lelkes olvasók átka. A valóság sosem érhet fel a kitalált történetekkel. (Connelly: Hétvége Mr. Darcyval)

A rossz nem tűnik el. Elásod, és kiássa magát. (Coben: Szökevények)

Az állás az élet része. Talán már hallottál erről az elképzelésről. Munkának nevezik. Tudod, az történik, hogy addig szenvedsz végig egy halom idegesítő és megalázó dolgot, amíg ki nem fizetik érte a véletlenül sem elég pénzt. (Butcher: Vérrítusok)

A fájdalom egyszer elmúlik – feleli. – A halál viszont végleges. (Levenseller: A kalózkirály lánya)

A szabályok csak a gyengéknek valók. (Mikszáth: A legmodernebb párbaj; IN: Az apró gentry és a nép)

Az emberek csak azt látják, amit látni akarnak. A legjobban úgy rejtőzhet el az ember, ha egyáltalán nem bujkál. (O'Connor: A Tenger Csillaga)

Fiatalon, Angela, hajlamosak vagyunk abba a tévhitbe ringatni magunkat, hogy az idő begyógyítja a sebeket, és szép lassan minden visszarázódik a rendes kerékvágásba. De ahogy múlnak az évek, megtanuljuk a szomorú igazságot: van, amit nem lehet helyrehozni. Egyes hibáinkat nem teszi semmissé sem az idő, sem a legeleltökéltebb szándék.
Szerintem mind közül, ez a legkeményebb lecke. Bizonyos kor után egy olyan testbe zárva kell bolyonganunk a világban, amely titkok, szégyen, bánat és régi, beforratlan sérülések elegye. A szívünk e fájdalomtól idomtalanná torzul – mi viszont valahogyan mégiscsak élünk tovább. (Gilbert: New York lányai)

– Számomra sosem az ár határozza meg valami értékét.
– Igazán szép gondolat – jegyezte meg Rhys. Áruháztulajdonosként azonban majdnem szívrohamot kapott tőle. (Kleypas: Winterborne választottja)

Mert ha már megtudtál valamit, akkor soha többé nem lehet visszatérni a nemtudás kényelmes világába. Ha valaki az igazságot keresi, az olyan érzés, mintha mindig egy apró kavics lenne a cipőjében. Minden lépés fájdalmat okoz. (Stjernström: A lepkefiú)

Az élet szép volt. Valóban szép. És amikor az élet szép, talán okosabb nem játszani a tűzzel. (Coben: Szökevények)

Mi vagyok én? Az álmom nélkül semmi. (Pratchett & Baxter: A Hosszú Utópia)

Néha nem azon múlik a túlélés, hogy mire vagy képes, hanem azon, hogy kit ismersz. (Levenseller: A kalózkirály lánya)

Szeretem az abnormálisat. Kilóg a sorból. Különleges. Szerethető. (Papp: Fénytörés)

A tudomány tulajdonképpen építőkockákból áll, amelyeket egymásra helyezve építjük a tornyunkat. Egyik torony meginog és összeomlik, a másik az égig ér. (Stjernström: A lepkefiú)

Mindened meglehet a világon, de ha nincs az életedben szeretet és szerelem, az egész szart sem jelent – vágta rá azonnal. – A szeretet türelmes. A szeretet jóságos. A szeretet mindig megbocsát, bízik, támogat és kitart. A szeretet nem szűnik meg soha. Azonban, amikor minden csillag kihűl a mennyekben, és a mélység színén csend honol újra, azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három. (Butcher: Vérrítusok)

A gyors szerelembe esés titka természetesen az, hogy egyáltalán nem szabad ismerni az illetőt. Elég, ha egyetlen izgalmas tulajdonságot felfedezel benne, majd teljes erővel odadobod neki a szívedet, abban bízva, hogy az a tulajdonság elegendő alapot szolgáltat a tartós érzelmekhez. (Gilbert: New York lányai)

Utazós, élet bűneivel szembenéző, bűntett mögötti indokok.

Írország, a XIX. század közepén. Olyan éhínség csapott le, amilyenre még nem volt példa. A helyzetet súlyosbítja, hogy a földesuraknak most is a haszon az első. Sokkal jobban megéri nekik megszabadulni a bérlőktől, helyettük birkákat tartani. Az emberek tömegei pedig éheznek, és próbálnak kivándorolni. A Tenger Csillaga is utasok tucatjait szállítja New York felé, ahol sokan újra akarják kezdeni az életüket. Az út végére azonban valakit meggyilkolnak. Ki tehette, és ki az áldozat? Miért? Mire egyáltalán megtudjuk, ki az áldozat, a múltbeli szálakból kiderül, hogy sokan ismerik egymást korábbról. Sötét titkokat rejtegetnek, és nem csak az ír éhínség miatt szenvedtek.

Egy történelmi regényből elsősorban tényeket és személyiségeket akarok megismerni. Ahogy Bernard Cornwell írja: van egy izgalmas cselekmény, amiből megjegyzek pár történelmi tényt, miközben a karakteres főszereplők mellett a történelmi szereplők is emlékezetes portrét kapnak.

Vannak azonban olyan történelmi regények is, amelyek ennyire nem konkrétak. Nem egy fix eseményt vagy személyiséget akarnak megragadni. Mint egy impresszionista festmény, inkább azt igyekeznek megragadni, milyen lehetett egy adott korszakban élni, milyen volt az emberek hangulata, az egész miliő. Számomra ilyenek az Outlander kötetek is.

A Tenger Csillaga is.

A jelenben még cselekmény is alig van. A hajóút alatt szinte semmi nem történik, időnként beszélgetnek, készül a hajónapló, és olyan emberek sodródnak össze, akiknek van közös múltjuk és ez indítja majd be az eseményeket, melyek gyilkossághoz vezetnek.

A flashback jelenetek, ahogy a szereplők múltját megismerjük, a sokkal fontosabbak. Azok mutatják meg, hogy jutottak ide ezek az emberek, milyenek és az indítékokat is a múltjuk rejti. Ugyan O’Connor a végére kicsit eljátszadozik velünk – nem feltétlenül az a gyilkos, akire a gyanút tereli és amiért.

Még talán posztmodern is, ahogy az elbeszélő a cselekmény része, és a végére elárul pár titkot, amivel elbeszélőként tud manipulálni minket, olvasókat. Ő kicsit más megvilágításba helyezi a történetet, de ez már inkább csak irodalmi csemege, mint a regény egészére kiható benyomás.

Amit vinni tudok magammal a cselekményből, a helyzet nyomora, és ahogy ebben a korban mindenki szenvedett. Mert nem csak a szegényeknek volt nehéz ebben az időszakban. Ha valaki becsületesen akart eljárni, amivel lord David is próbálkozott, el kellett buknia. Nem volt remény és nem voltak kilátások. Ez teszi tragikussá a férfi alakját is. Nem volt rossz ember, jót akart tenni, de belebukott. Menekülnie kellett, és a múlt is utolérte. Számomra ő is áldozat, hiszen az apja és a kora bűneiért kellett fizetnie.

Mellette még kiemelt szereplő egy tolvaj és gyilkos, a hajón már nyomorék férfi. Benne azt mutatja meg a szerző, elég 1-2 rossz döntés, és az egykori paraszt nagyon mélyre süllyed. Végül, Mary, a lord gyerekeinek dajkája, aki nem csak a két férfi jelenének, de a múltjának is a része. Tragikus karakter, aki szintén mindent elveszít, önhibáján kívül. Benne viszont meg van az erő, amivel túl lehet élni. A két férfiban ez nincs ott ilyen dominánsan.

E hármas viszonyai alakítják a jelent és a múltat is – a sorok között pedig el van rejtve egy másik történet, amit az elbeszélő direkt hallgat el. Nekem a végéig nem tűnt fel. Kicsit zavara is, hogy derült égből villámként jött az a vonal.

A kor fájdalmai, az emberek nyomora és elkeseredettsége teljesen benne van, és ezt nem jó olvasni. Plusz, igazán szerethető karakter hiányom is akad.

O’Connor: A Tenger Csillaga - Mint történelmi: 60% benne a korszak átérezhető hangulata, személyes és karakterközpontú.

Szubjektíven: 45% érzéseiben megmutatja az ír nyomort, de a történet nem fogott meg.

5: Gilman: Titkok a Lovecraft suliból – a klasszikus horrorszerző, Lovacraft emlékét őrzi ez a sorozat, gyerekeket is bevezetve a más univerzumok világába, melyek szörnyeket rejtenek. Itt egy általános iskola a portál, és pár gyereken múlik, hogy sikerül a szörnyeknek átszivárogni és meghódítani a Földet is.

4: Taub: Veronai szerelmesek – Rómeó és Júlia az alap, de ezt továbbgondolta a szerző. A páros halott, és a herceg biztosítani akarja a békét. Egy házassággal. Csak éppen a kiszemelt Benvolio és Rozalin ki nem állhatja egymást – valaki pedig viszályt szít a családok között. Össze kell dolgozniuk, hogy valóban béke lehessen a városban.

3: Faye: Jane Steele – Jane élete nem egy ponton mutat hasonlóságot a Bronte hősnővel, csak éppen neki véresebb a története. Amikor olyan helyzetbe kerül, Jane ölni is képes magáért vagy a szeretteiért. Így is rá találhat a szerelem? Egy magányos lánynak nem egyszerű a viktoriánus korban sem…

2: Hand: Vigyázz, Holly Chase! – Dickens Karácsonyi éneke a szellemvilágot is megihlette. Minden évben választanak egy lelket, aki esélyt kap, hogy megmentse magát a szörnyű végtől. Holly elbukta a maga esélyét, így most a karácsony egyik szellemeként kell részt vennie mások megváltásában. Csak éppen beleszeret a legújabb feladatába…

1: Nesbo: Macbeth – a fordulatok és a karakterek ismerősek lesznek Shakespeare klasszikusából. A sztori mégis új és shakespeare-i egyszerre. Nesbo a mába helyezte a cselekményt, rendőrök és a maffia világába, ahol egy jobb sorsra érdemes férfi süllyed mélyre a hatalomhoz vezető úton, igyekezve megvalósítani szerelme minden álmát. Vér és szenvedély, igazság és bűntettek. Lehet így bárkinek megváltása?

Múltat kereső, orvosi kísérletes, szektás.

Jonas nem ismerte a biológiai szüleit, amit tudott róluk, az sem késztette arra, hogy meg akarja őket ismerni. Csecsemőként, sebesülten egy bokorban hagyták egy csomó rovar között, egy speciális hámban, amibe a nevét beleírták. Felnőttként az adóhatóságnál dolgozik, és nagyon hamar léptetik elő különleges nyomozónak. A fiatalembernek veszélyes megérzései vannak, mintha tudná, mi fog következni, és mit merre érdemes keresni. Egy magáncég is felfigyel rá, és hamarosan egy izgalmas, jól fizető állásban találja magát, ami kihívás is. Ekkor egy nyomot kap az igazi szülei után, és képtelen ellenállni neki. Kik voltak, miért tették ki? Ahogy követi a nyomokat, egy olyan titokra bukkan, melyben egy különleges szekta az emberiség következő fejlődési fokára akar eljutni.

Skandináv kriminél nem ritka, hogy a beteg szó is előkerül, mint jelző. Bár papíron sokkal véresebb és kegyetlenebb gyilkosságok is előfordulnak más krimikben, az a fajta kegyetlenség és sötétség, ami ezekben a regényekben megvan, egyedi. A lepkefiú is megérdemli a beteg jelzőt, bár nem a szokott értelemben.

A történet két szálon bontakozik ki. A jelenben Jonas keresni kezdi a múltját, és közben szövetségre lép Nellyvel, akit munkaügyben ismert meg, de kiderül, hogy más közös pontjaik is vannak. A lánynak ugyanolyan különös anyajegye/tetoválás nyoma van, mint a fiúnak, egy pillangó a derekán. Neki is hasonlóan élesek a megérzései, mint a fiúnak, ha nem is pont ugyanúgy. Még abban is egyeznek, hogy Nelly szintén kitett gyerek volt, akit nevelőszülők neveltek fel. Szerencsére nem Jonas lesz a lány szerelme szála, hanem a fiú jó barátja, Björne. (Akkor írhatnám igazán, hogy beteg, ha Nelly és Jonas jönnének össze.) Mindez egy sémát ad ki, ami alapján lehet nyomozni, és ők ezt is teszik. Azért nagy segítség, hogy ösztönösen érzik, melyik nyomot kell követni, kivel kell beszélni…

Amit kiderítenek, azt mi a jelen eseményei mellett flashback jelenetekből megismerjük a múltban, ahogy ténylegesen megtörtént. Elég sokáig csak utalások vannak, és direkt nem magyarázza el a szerző, de aztán egyre több részletre fény derül, és mire a fiatalok ott állnak a megoldás előtt, az olvasó már mindent tudni fog.

Itt pedig jön a beteg rész – mert, amit/amiért csináltak, az beteges. Még ha a célkitűzés érthető is, az emberi faj felemelése, ennél nem találtak értelmesebb módszert? Tulajdonképpen a pillangók és az emberek egyfajta keresztezésén dolgoztak, de fel sem akarom fogni, milyen eszközökkel.

A szekta élete is formabontó. Ők különben nem hívják magukat szektának, sokkal inkább tudományos munkát végző közösségnek. Ám, nekem nagyon is szektásak voltak. Egy karizmatikus vezető volt az élen, akinek minden szava parancs lett. Az ő vízióját követték, és minden téren engedtek neki. Tudományban, mindennapi életben, a szexualitásukban is ő volt az Istenük. Minden egyes részlettel egyre jobban szörnyülködtem.

A két rész szépen összeér, csak sajnos eltolódnak az arányok. Az elején Jonas és a nyomozás a hangsúlyos, ami lekötött. Majd a szekta, vagy ha úgy tetszik, genetikai alkímia csoport veszi át a nagyobb teret és az események alakítását, és elvesztett a könyv. Ha az elején érdekesnek is találtam: a módszereik, a tagok és az egésznek a hihetetlensége messze lökött. Leginkább csak a fejem csóváltam a végére, hogy az egyik jelenet durvább, mint a másik.

A végére meg nem jött el egy kis megváltás sem. Zárt, de nem éreztem annak. Üzenetet meg ki sem próbáltam hámozni belőle.

A kezdet ígéretes volt, az eleje még tetszett is, de nem tartott ki végig a figyelmem. Tudományos fantasztikum nyer a krimi felett, ami nem jött be.

Stjernström: A lepkefiú - Mint skandináv krimi: 55% nyomozással egybekötött tudományos fantasztikum – érdekesen.

Szubjektíven: 50% az eleje még tetszett, de a szekta és az elszállt részek nagyon nem.

• Animus: Csillagfényes utazás - női
• Metropolis: A szabadság íze - sci-fi
  • A sárkány hívása - fantasy
• Alexandra: Gyönyörű idegenek - thriller
• Ventus Libro: Bronz és Napraforgó - kortárs, gyerekkönyv
• Libri: Csak a szél tudja - történelmi romantikus
• Művelt Nép: Összetörve - krimi
• Könyvmolyképző: Lors Drayson bukása - történelmi romantikus
  • Nem is olyan rendes srác - romantikus

Augusztus

17. Baldacci: Kiút - krimi 5

18. O'Leary: Otthoncsere - női 4,5

19. Papp: Fénytörés - YA fantasy 3

20. Mikszáth: Az apró gentry és a nép - klasszikus 3

     Gilbert: New York lányai - női 4

21. Kleypas: Winterborne választottja - romantikus 3

      Coben: Szökevények - krimi 4

22. Connelly: Hétvége Mr. Darcyval - romantikus 3,5

      Levenseller: A kalózkirály lánya - YA fantasy 3

23. Pratchett & Baxter: A Hosszú Utópia - sci-fi 1,5

     Butcher: Vérrítusok - fantasy 5

Ezzel zárjuk a hosszú hétvégét. Ami most jó, de jövő héten... bár ne kellene ledolgozni a pénteket, hosszú lesz.

Átkot leküzdő, családi titkos, vámpíros.

Harry Dresden élete most lett könnyebb. Éppen egy tucat himalájai démonnal vette fel a versenyt, hogy visszaszerezze a szentélyből ellopott kiskutyákat, amikor már újabb baj közeleg. A városban a vámpír, akinek Harry feje lenne a legszebb trófeája. A férfi úgy dönt, elébe megy a dolgoknak, és egy kis csapattal ő támadja meg a vámpírok fészkét, Már csak a pénzt kell előteremtenie a bérgyilkosra, aki fizetség híján levadászná Harryt is. Így keveredik egy pornó forgatására, ahol a tulaj meg van győződve arról, hogy valaki megátkozta, és miatta hullanak körötte az emberek. Mire Harry rájön, hogy a fehér vámpírok felségterületére tévedt, már csak a különc vámpírban Thomasban, egy rendőr barátban és a véletlenül nála maradt tibeti kiskutyában reménykedhet.

Minél többet olvasok el a Dresden Krónikákból, annál nehezebb elhinnem, hogy annyira vérszegény és semmilyen sorozatot forgattak belőle anno nagyon régen. Ez egy színes, izgalmas és mély világ, amiből sokkal, de sokkal ki lehetett volna hozni.

Ebben az epizódban kicsit mélyebbre megyünk a vámpírok világában. Mert még a vérszívók sem egyformák. A fehérek, akiket most közelebbről megismerhetünk, nem vérből táplálkoznak elsősorban. Életerőből, személyiségből, érzelmekből élősködnek. Elsőre talán kevésbé tűnnek gyilkosnak, de a maguk módján még gyilkosabb játszmákat folytatnak. Ebből kap most nem is kevés ízelítőt Harry.

Tetszett, ahogy Butcher megint sok szállal egyensúlyoz, és szép lassan elkezdi őket összehozni, miközben még építi a karaktereket és a világot is. A bérgyilkosos szál, a kétféle vámpírok elleni küzdelem, a tibeti kutya, a forgatáson történő esetek, és még ott lesz a képbe kerülő múlt is.

Már tudunk részleteket Harry múltjából, hogyan lett olyan ember, amilyen. Most még mélyebbre megyünk, és arról tudhatunk meg többet, akinek a hiánya fájó pont a férfi életében. Milyen volt Harry anyja, akitől a mágiát örökölte és akit soha nem ismerhetett? Harry kap pár választ és meglepő tényt, ezzel együtt további játszmákat. Mi pedig dörzsölhetjük a tenyerünket, mert alaposabb a portré a világról is, a főhőséről is.

Arról nem is beszélve, hogy ez milyen lehetőségeket rejt a későbbiekre… visszatérő karakteres szereplők, múltbeli titkok és rejtélyek. Van egy nagyon erős gyanúm, hogy ez a történet hoz majd még fordulatot. Úgy is, hogy a jelen kötet konfliktusai zártak, és nem maradtak elvarratlan szálak.

A humor most is fontos része a regénynek. Harry stílusa mit sem változott, ő továbbra is az a cinikus mágus, aki csipkelődéssel és beszólásokkal enyhíti a feszültséget. Jó ezeket olvasni, színt adnak a sztorinak, miközben abszurd vagy életveszélyes helyzetekben is kell az a kis humor. Kinek másnak jutna eszébe a kemény rendőrnő alsóneműjén viccelődni, amikor csoda, hogy életben vannak egy gyilkos küzdelem után?

Ehhez jön hozzá, hogy az események között is bőven akad olyan, amire rá tudom mondani, hogy vicces. Egér szinte minden megmozdulását ide tudnám tenni. Nekem nagyon a szívemhez nőtt az a kis kutya, és nagyon tudom díjazni, hogy a macska mellett egy komolyabb házi állat is került Harry lakásába. Az pedig szintén hordoz magában lehetőséget, hogy milyen képességei lehetnek a kutyusnak. Mert Harry életében egy kutya sem lesz sima kutya, tuti, van valami mágikus képessége…

Butcher továbbra is jeleskedik három területen is: karaktereket épít. Most több mellékszereplőjének is építi a jellemét, és Harry fájdalmait is vesézi. Izgalmas a cselekmény. Plusz, még a világáról is többet megtudunk. Szokás szerint egy jó regény a szerzőtől!

Butcher: Vérrítusok - Mint fantasy: 90% újabb színekkel bővíti az univerzumot és a karaktert, miközben kalandos.

Szubjektíven: 95% Egér nagy kedvenc lett, jó a történet és a humora még mindig vicces.

Világmentős, világok közt utazós, küldetéses.

Évek teltek el, és az emberek békében élnek. Joshua éppen egy kirándulást szervez már felnőtt fiával, akitől elszakították az évek. Lobszang is új terveket, sokkal személyesebbeket és egyszerűbbeket kezd megvalósítani: örökbe fogad egy fiút, és az emberiség sorsának alakítása után apaként próbálná ki magát. Valami azonban lassan mozgásba lendül. Az egyik Földön feléled egy életforma, mellyel eddig nem kellett szembenézniük. Olyanok, mint a bogarak, és módszeresen hódítani kezdenek. Ahova beférkőznek, az embereknek esélye sincs. Meg kell állítani őket, egy bolygót feláldozva, de megmentve a Hosszú Földet. Ehhez azonban a különböző embereknek és lényeknek össze kell dolgozni, és többeknek komoly áldozatot meghozni.

Bogarak, emberiség megmentése. E hívószavak kinek milyen emlékeket hoznak be? Nekem eszembe jut a Csillagközi invázió, bár az a film nem tartozott a kedvenceim közé. De izgalmas akció volt. A Vének háborúja, amit viszont faltam, amíg Scalzi hozta ki az újabb és újabb részeket. Bogarak és a világ megmentése ebben a regényben is van, de most oldalak gyors fogyasztása helyett lassú szenvedésről tudok beszámolni.

Stephen King a mestere annak, hogy altasson, és a látszólagos nyugalom alatt megteremtse a feszültséget, melyre majd jönnek a horror rétegei. Ha kedves akarok lenni, mondhatnám, hogy itt is valami erre hasonlító elképzelésnek a megvalósulása zajlik. A szereplők élik a hétköznapi életüket, a címbeli utópiát, de a felszín mögött valami zajlik. Csak nem veszik észre, nagyon sokáig. Elrejtve van egy-egy jelenet, amikor ott vannak a bogarak. Hogyan fedezik fel őket első alkalommal, és temetik vissza őket. Hogyan szabadulnak majd mégis el, évekkel később. Annyira működik az altatás, hogy egy darabig le sem akart esni, hogy majd ezek a lények lesznek a regénybeli nagy ellenfelek.

Nincs akció, tulajdonképpen a nagy leszámolás is annyira szimpla, hogy azt is képes lennék unalmasnak minősíteni. Ok, a regény első felénél izgalmasabb, de mivel az annyira semmilyen, ezzel nem mondtam sokat. Gyorsan lezajlik, egyszerű, és legfeljebb az érzelmi oldala van jobban megírva. Hogy az egyes egyének, akiknek fel kell áldozni magukat, hogyan viszonyulnak ahhoz, amit és amiért teszik. De még csak igazán tragikus sem lesz, mert pl. a gyerek, aki a már fejlettebb/intelligensebb emberekhez tartozik, ezt is intellektuálisan méri fel és éli meg, nincsenek nagy érzelmi kitörések.

De ez igaz az egész regényre. Steril. Vannak visszatérő szereplők, és a szerzők jók is abban, hogy az egyes részekkel behozott világ bővítést mozgásban, egyben tartsák, de az emberek érzései, valami emóció, nagyon hiányzik belőle. Hogy lehet, hogy fontos szereplők vesznek oda, de nem érzek semmit? Úgy, hogy nincsenek a szövegben és a történetben érzelmi tetőpontok. Feladatok és kötelességek vannak, amit a szereplők kipipálnak.

Eddig legalább volt olyan szereplő, akiben éreztem a lehetőséget, hogy kalandosabb regényben lehetne a hős, akit kedvelek. Most simán azt érzem, hogy senki nem fejlődik és nem haladunk semerre. Joshua, aki a kiemelt karakter, nem változik semmit. Talán fáradtabb és idősebb, de még mindig az a férfi, aki felszállt a léghajóra, amellyel feltérképezték a Hosszú Földet. Mondanom se kell, a családjával megint ugyanolyan cudarul bánnak a szerzők. Nekem annyira fura, hogy egy ennyire empatikus, és mindenkinek jót akaró karakter engedi, hogy mindig a családja kerüljön háttérbe, és hagyta ennyire elveszni a fiát is.

A stílus, a világépítés és az egésznek a hangulata a megszokott. Csak már annyira egysíkúnak érzem, hogy nem a világépítés jóságait látom, hanem az unalmat. Minden ugyanaz.

Még egy rész van vissza, de már nagyon szenvedek ezzel. Nincs cselekmény, vagy csak alig!

Pratchett & Baxter: A Hosszú Utópia - Mint sci-fi: 40% életképeket fest, míg egy konfliktus meg nem bontja a rendet. Lassú, alapos.

Szubjektíven: 20% nagyon kezdem unni. Most a regény első felében konkrétan semmi nincs.

• Baldacci: Kiút

A Párizsban élő lányt szerencsejáték adósságokba kergették, akit megfenyegetettek, ha nem fizet, végeznek a családjával. Sokkal több pénzt kértek az apjától, mint amennyi a lány tartozása volt. Ezt csak úgy tudta előteremteni, ha a munkájával szerzett államtitkokat ad el. Majd ezzel zsarolni akarták az apát, további ügyletekbe is bevonni. Ő viszont kilőtte az összekötőt, jelképes helyszínen. Ezzel elmondta, hol terveznek merényletet.

Amos a végére arra is rájön, miért ez a család volt a célpont, és miért áldozta így fel magát a férfi. A felesége orosz kém volt, és amikor szerelmes lett a férjébe, otthagyta a szervezetet. A bosszú az lett volna, hogy a becsületes, hazafi férjét vonják be helyette.

• O’Leary: Otthoncsere

Leena szakít a csaló barátjával, felmond a cégnél és elindítja a barátnőjével a saját vállalkozását. Összejön a nagymama falujában élő tanárral és boldog lesz. A nagyi pedig rájön, hogy a morgós szomszéd igazából milyen rendes ember, és egy régi félreértés miatt voltak egymással eddig ellenségesek. Vele kap még egy esélyt a boldogságra.

• Coben: Szökevények

A gyilkos a lány anyja volt. Tudta, hogy amíg a férfi él, a lánya nem jön haza és nem lesz tiszta. A férje rájön, de ő még valamit összerak. A lányuk nem azért ment el vele, mert szeretők lettek. Testvérek voltak. A lányt az egyetemen megerőszakolták, de a vezetőség nem tett semmit. Ekkor találkozott a bátyjával, akiről addig nem is tudott. Neki is komoly mentális sebei voltak, és testvérként éltek együtt, menekültek a drogba. Régen, még kamaszként a felesége egy szektába keveredett, ahol a vezér teherbe ejtette. Fiút szült, de azt mondták neki, a fiú meghalt. Helyette megszabadultak tőle. A lányával megegyeznek, a nőnek soha nem mondják el, hogy a saját fiát ölte meg.

Kincskereső, misztikus, szerelembe esős, tengeri.

Alosa fogságba esik, és számítani lehet rá, hogy magas lesz érte a váltságdíj. A lány ugyanis a kalózkirály lánya, akit az apja egyedüliként ismert el a gyerekei közül, és maga tanított ki. Nem sejtik a rabul ejtői, a lánnyal együtt milyen veszély érkezett a fedélzetükre. Hiszen az egész csak egy nagy csapda része, hogy míg azt hiszik, vallatják és fogságban tartják, ő esténként kijárhasson és megkereshesse egy kincses térkép elveszett darabját. Azzal azonban Alosa sem számol, hogy a vallatója, Riden nem csak eszes, de jóképű, erkölcsös fiatalember is – a rivális kapitány öccse nem mellesleg –, aki megdobogtatja a lány szívét. Ám nem csak a térkép, egymás kölcsönös átverése áll az útjukban. Alosa rejteget egy másik titkot is, a származásáról, mely nem csak veszélyessé, hanem egyenesen halálos fegyverré teszi őt. Riden vajon így is tervezne vele?

Odakint nagyobb siker lett ez a regény, mint nálunk. Van több folytatása is, arról viszont már kezdek letenni, hogy magyarul is olvashatjuk majd tovább. Majd kiderül…

Ezzel a résszel minden esetre úgy vagyok, hogy van ami tetszik benne, de minden mellé tudok tenni valami olyat is, ami nem tetszik.

Vegyük csak a világát! Kosztümös, egy múltbeli fantasy világ, ahol mitikus lények élnek és létező dolog a mágia. A főszereplők kalózok, akik egy kincses térkép nyomában járnak. A sellők igaziak. Van egy szigetvilág, amiről semmit nem tudunk meg. Milyen lények élnek itt, hogyan viszonyulnak a kalózokhoz? De még a kalózok társadalmáról is nagyon semmilyen, ami kiderül. Alosa apja a király, van, aki lázad ellene. És ennyi. Milyen király? Miért lázadnak? Még csak az sem tiszta teljesen, hogy Riden és a bátyja hogy állnak Alosa családjával. Vagyis, lehetőség rengeteg van benne. Sok irányba bővíthető, és akár komolyabb kérdéseket is bele lehetne vinni, de mindezekből csak a lehetőség van még meg.

A karakterek – a főhősök tipikusan YA hősök. Alosa nagyon emlékeztet Meridára, a Disney hercegnőre, egy lényeges különbséggel. A Disney mesében nem jött még el a férfi, aki olyan reakciót váltana ki a lányból, mint Alosa esetében Riden. Kemény, ravasz, egyszerre van benne valami veszélyesen nőies és sok számítás is. Riden pedig túl szép, hogy igaz legyen. Ahogy kemény kalózként olyan álma van, hogy otthona legyen és szeressék… Ő az, akibe nem lehet belekötni. Erkölcsös, jóképű, okos, harcosnak se utolsó… Alosa egy fokkal árnyaltabb és összetettebb, Riden csak szimplán egy YA álompasi, ami kicsit unalmas is.

A kettősüket azzal kezdte el Levenseller feldobni, hogy ellenfelek, akik átverik egymást, ás trükköznek. Ez sokkal jobban is működött, mint amikor az egymás iránti vonzalmukkal küzdöttek. Ott mintha esett volna az értelmi szintjük is. Stílusban, a kettejük kapcsolatában szórakoztatóbb a regény első fele.

Ám ott a cselekmény kevesebb, szinte semmilyen. Alosa és Riden párbeszédei és játszmái töltik meg az oldalakat, amelyek szinte sehova nem vezetnek, csak azért kell, hogy ne legyenek egyből végzetesen szerelmesek. Később, ahogy kiderül, ki mire játszik igazából, és más tényezők, harcok is képbe kerülnek, a cselekmény jobb lesz, minden más viszont kevesebb. Valahogy a kettőt ötvözni kellett volna, ami nem jött össze. Ahogy Alosa mágiáját megismerjük, ahogy jobbak a kalandok, úgy lesz egyre inkább szerelmes kamasz is. Jó, azért nem viszi annyira túlzásba, hogy nyálregénnyé változzon a történet.

Úgy tusom értékelni ezt a kötetet, mint egy felvezetést. Adott egy kis kóstolót a világból, Riden és Alosa kapcsolatából, a mesés sziget utáni hajszából. Most kellene jönnie a jobb részeknek, van is folytatása, de azt nem tudom, mennyire tud szintet lépni Levenseller.

Ha magyarul megjelenne a folytatás, majd elmesélem, élt-e a lehetőséggel a kötet.

Levenseller: A kalózkirály lánya - Mint YA fantasy: 55% humoros, érzelmes, egy olyan fantasy közegben, ami még írható.

Szubjektíven: 50% lehetőség van benne, az elején a stílusát is bírtam, később a cselekményt.