Menekülős, bolygót gyarmatosító, családos.

Ripley már magához tért, felvették a kapszuláját, és szembesült vele, hogy mennyi idő telt el. El kell fogadnia, hogy már nem térhet vissza a kislánya életébe. Nem ér rá gyászolni sem, mert egy vészhelyzetben kérik a segítségét. El kell indulniuk egy bolygóra, amelyet gyilkos, a nő számára ismerős fenevadak leptek el. Míg a hajó a bolygó felé tart, kibomlik a telep drámája. A keményen dolgozó családok, akik otthont építettek maguknak a semmiből. Nyuszi volt az első gyermek, aki már itt született. Van egy szeretett bátyja, a szülei. Ugyan most van egy kis feszültség, mert anyja egykori szerelmét pont ide helyezték ki szolgálni, de ez a család összetart. Amikor a furcsa tojásokból kikelnek a pókszerű lények, elveszti az apját, az anyja egyetlen célja, hogy a gyerekeit kijuttassa a pokolból.

Biztos jobban tetszett volna ez a könyv, ha jobban szerettem volna a második Alien filmet. Sajnos, elég halvány emlékeim vannak róla, és nincs is kedvem újra megnézni, hogy jobban képbe kerüljek. Pedig, kellene hozzá. Tudom.

Hiszen ez egy előzményregény. Még nem is Ripley a főszereplő, ő szinte csak említés szintjén van benne, hogy a filmhez képest időrendbe állítsák a regény történetének idejét. Biztosra veszem, hogy aki képben van a filmmel, mindenféle húsvéti tojásra bukkan. Nekem ellenben csak annyi volt meg, hogy Nyuszi az a kislány, aki a szellőzőből kerül elő, és akit Ripley majd a védelmébe vesz.

A regény első fele egy nagy alapozás, ami inkább a jövőbeli telepeslét nehézségeit emeli ki, mint bármi mást. Olvashatunk arról, hogy mennyire el tud távolítani egymástól egy szerető férjet és feleséget a mindennapi robot és küzdelem. Milyen alaptalan féltékenységet szül egy régi ismerős felbukkanása. Inkább családi történetnek éreztem, mint sci-finek.

Amit értékelni tudtam benne, hogy ebben is vannak utalások arra, milyen a világ. A Weyland-Yutani sötét húzásai most is megvannak, ha erről sokkal többet is olvastam volna, mint azt a pár utalást, amit elszórtak a cselekmény közben.

Számomra túl sokáig tart, amíg a xenomorfok felbukkannak. Nem tehetek róla, de ha az Alien a cím, már pedig ez egy Alien regénysorozat, én várom, hogy jöjjenek ezek a gyilkos űrlények, és essenek neki az embereknek. Ők pusztán a gyilkos természetük és képességeik miatt ijesztőek. Ösztön hajtja őket, rovarszerű a társadalmuk, nem lehet rájuk úgy építeni, mint pl. a Vének háborújában a mindenféle idegen lényre.

Furának találtam azt is, hogy milyen szimplán gyilkolnak. Ok, nincs változatos harcmodoruk és azt sem díjaztam volna, ha nagy véres leírásokat kaptam volna arról, hogy tépik szét az embereket, de ez meg a szinte semmi volt. Annyi Alien regényt olvastam újabban, és az összes filmet is láttam már, hogy az elhallgatás nekem már nem ijesztő. Itt nem működött esetemben, hogy ijesztőbb, amit el tudok képzelni. Mert már olvastam, láttam elégszer, így nem fog meglódulni a képzeletem.

Az is zavar, talán be nem vallottan is, hogy az értelmetlen halálok az agyamra mennek. Itt pedig az egyik gyerek valami olyat tesz, aminek semmi eredménye, esélye sem volt, csak megöleti magát a semmiért. Ez az a momentum a cselekményben, ami annyira nem tetszett, hogy nem is bírtam túllendülni rajta.

Egyszerűek a karakterek és az indítékaik. Igaz, nem vérhatok egy Alien mészárlás történetbe nagy konfliktust. A xenomorf szaporodni és enni akar, az ember meg túlélni. Ilyen egyszerű.

Megírva nincs rosszul, Golden rutinosan ír filmregényt. Gyorsan pörgethető, könnyed. Annyira alapozott is, hogy filmes ismeretek hiányában is olvasható.

Ezzel ez a trilógia véget ért. Már leírhatom, a Lebbon jegyezte rész volt a kedvencem belőle.

Golden: A Fájdalom Folyója – Mint sci-fi: 65% korrekten megadja a film előzményeit. A történet végére a horror is elindul.

Szubjektíven: 40% a filmek közül ez tetszett legkevésbé, és nem fogott meg az előzménye se.

Cím: Bronz és Napraforgó

Szerző: Cao Wenxuan – kínai szerző, kint nagyon sikeres ifjúsági és gyerekkönyveivel, nyert Andersen-díjat is. Magyarul ez lesz tőle az első kötet.

Műfaj: ifjúsági

Cselekmény: két magányos gyerek meséje, aki egymásban lelnek igaz barátra. Bronz túlélő, egy tűzesetben olyan traumát szenvedett el, hogy megnémult. Napraforgó egy szobrász kislánya, akit vidéki munkára telepít ki az állam apjával együtt. Amikor elveszik, Bronz családja fogadja be, és segít egymásnak gyógyulni a két gyerek.

Várható megjelenés: nyár végére van ígérve a Ventus Libro Kiadótól.

Miért várós?

• Felszínes leszek, elsőre a borító fogott meg. Szép. (Nem ez az angol, már bemutatta a kiadó a magyar verziót is. Az tetszett meg a napraforgókkal.)
• Alapvetően nyugati irodalmat olvasok, de nyitott vagyok arra, hogy kipróbáljak valami mást is.
• Érdekel, mi lesz benne a történelemből és a kínai társadalomról.
• A sztori vége is érdekel. Lesz happy end, vagy valami keserédes? Egyáltalán mi számítana egy ilyen történetben happy endnek?

Múlt után kutató, szerelmes, családi titkot felfedő.

Petra most vesztette el imádott nagyapját, és vele a célt is, amire az életét fel akarta építeni. Nélküle már nem látja értelmét a diplomának és doktorinak, miközben a neve kötelezi. A férfi életrajzírója a lány egyetemén tart előadást, és tesz egy olyan megjegyzést, ami mélyen megbántja a lány érzelmeit. Elhatározza, kideríti az igazat, és nem hagyja, hogy a férfi emlékére bárki is árnyékot vessen. A múlt kutatása közben azonban egy különös történetbe botlik. Kb. 80 évvel korábban, Párizsba érkezett egy tudatlan vidéki fiú. Boldogulni akart, és megragadta az alkalmat, amikor egy híres cukrászdába segédként lehetőséget kapott. Volt hozzá esze és ügyessége. A szeme pedig megakadt a tulaj lányán… De mi köze mindezhez Petra nagyapjának? Mit tett ellenük?

Történet a történetben, a romantikus történelmi regényeknél divatos formátumban. A jelenből egy leszármazott nyomozza ki, mi történt az ősével, miközben a saját élete modern konfliktusait is megoldja, és szinte mindig szerelemre lel. Pont ilyen ez a regény is.

Érdemes a két idősíkot külön kezelni, mert más a stílusok és az élvezhetőségük is.

A jelen kapja tőlem a kevesebb pontot. Abszolút untatott, hogy Petra hogyan hergeli magát és próbálja a történet szilánkjait összerakni. Nem nyomozó, csak egy lelkes rokon, aki túlélőket és írásos nyomokat keres. Közben a környezetében valakiről felfedezi, hogy fontosabb neki, mint egy barát. De ez olyan érzelemmentesen és szinte meglepetésként van beleírva, hogy igazából csak annyi funkciója van, hogy a végére hősnőnk is megkapja a full boldog véget.

Maga Petra is semmilyen. Kedves lány, aki még keresi a helyét és szerette a nagyapját. Nem tudok olyan tettét vagy tulajdonságát kiemelni, amiért emlékezetes maradt volna.

Az egyetlen feszültségforrás, hogy sokáig nem jönni rá, Petra felmenője hogyan lesz részese a cukrászat meséjének, hiszen nincs a szereplők között azon az idősíkon. Sokáig.

A múlt sokkal ízesebb és élvezetesebb jelenetsorokat kap. A cukrászda belső világa elevenedik meg, ahogy a cukrászati csodák elkészülnek. Mennyire nem mindegy, hogy milyen tésztát gyúrsz – még azt is megtudtam, az sem mindegy, milyen a kezed. Hideg vagy meleg. Az egésznek miliője van, egy rendezett káosz, amiben alkotnak. Abban sajátos szépség volt, ahogy a desszertek műalkotásként születnek meg.

De nem csak a cukrászda érdekesebb. Guillaume lentről érkezik, és törekszik felfelé. Benne megvan az a tetterő, törekvés, amit Petrában nem találtam meg. Az érdekelt is, vele mi fog történni. A szerelmi szála már kevésbé kötött le. Romantikus regény tipikus: a gazdag lány, aki nem elégszik meg az örökségével, saját jogon akar boldogulni és tényleg boldognak lenni. A törekvő szegény fiú, akit megbabonáz a lány, akihez foghatót még soha nem is látott. Gui oldaláról értem is, miért lesz annyira szerelmes. Jeanne már nehezebb kérdés, annyira a fiú felett áll minden téren. Nem is az anyagiak miatt, hanem a lány tanult, sok mindenhez ért, míg Gui magán viseli annak a bélyegét, hogy a semmiből jött. Miről beszélgetnek egyáltalán?

De ez nem is fontos. Itt nagy szerelem lesz, amiért küzdeni akarnak.

A múltbeli részeknél sem rohan a cselekmény, de sokkal hangulatosabb.

Az csak hab a tortán, hogy a múltbeli események Párizsban játszódnak. Eleve szeretem a helyszínt, és az is érdekes, hogy már akkor megvolt az előítélet, ami ma is, sokfelé. A város jobb, a városi ember jobb, a vidéket meg le kell nézni.

Üzenetet nem fedeztem fel a sztoriban, de itt nem is hiányoltam. Ez egy női, szórakoztató regény, amiben sütnek, szerelembe esnek, kutakodnak.

Az átlagos szintet simán eléri, amin dob még egy kicsit a jól eltalált borító is. Igaz, nekem Párizzsal sok mindent el lehet adni…

Madeleine: Egy cukrászmester meséje - Mint romantikus: 55% a történelmi résznek megvan a maga íze és színe, a jelen csak keret.

Szubjektíven: 50% kellemes, de mélyebb benyomást egyik fele sem tett rám. Egyszer elmegy.

Testvéres, eltussoló, szerelem és család között választó.

Korede nem született szépnek, de végtelenül precíz és komoly nő. Ápolónő lett, aki úgy nőtt fel, hogy az anyja elvárta, vigyázzon a húgára. Ez a legfőbb feladata. Nővérével ellentétben Ayoola gyönyörű, de egyben komolytalan és veszélyes is. Amikor először hívta a testvérét azzal, hogy a barátja rátámadt, önvédelemből leszúrta, még elhitte neki. Segített eltűntetni a nyomokat és a hullát. De már harmadszor hívja ezzel… és a férfinak a hátába állt bele a kés, akkor hogyan lehetett önvédelem? Korede nem akar szembenézni a valósággal. Ám húga újra szerelmes – a kiválasztott férfi orvos, a nővére kórházában. Tade művelt, kedves, figyelmes – Korede titkon régóta szereti. Ráadásul Muhtar, a kómás beteg, akinek eddig mindent bevallhatott következmények nélkül, felébred…

Vártam ezt a regényt, és nem csak azért, mert Booker-díj döntős volt. (Pedig vagyok annyira sznob, hogy szeretek díjnyertes könyveket olvasni.) Nagyon jónak tűnt az ötlet.

Ezt különben még mindig tartom. Jó ötlet bőven van benne – már eleve az alaphelyzet. A testvére felé hűséges az ember, és sok mindenre kész. Korede is ilyen. Csak neki sokkal extrémebb helyzetben kell bizonyítani a hűségét. Egy sorozatgyilkos húg – mert Korede bármit is gondoljon, három hulla felett a sorozatgyilkos a megfelelő terminus, és Ayoola messze nem egy áldozat típus.

Tetszett, mennyire kettős érzelmek között őrlődik Korede. Mert a testvérével való kapcsolata nem szeretetre és bizalomra épül. Ayoola elkényeztetett és hiú is, aki talán észre sem veszi, mennyire kihasználja a nővérét. Neki természetes, hogy Korede ugrik neki, bármi is történik. Ez nem szeretet. Ahogy Korede sem szeretetből segít – inkább kötelességből és a múlt titkai miatt. Megvan benne a testvére iránti hűség és féltékenység egyszerre. Nagyon emberi attól, hogy látszólag ellentétes és szélsőséges érzelmek között viaskodik magában.

Nagyon jó a hangulata, ahogy szorong, és sok-sok tényező növeli a feszültséget. Ahogy félti a szerelme életét, ahogy a lebukás árnya vetül rájuk, a felébredő kómás beteg miatt.

Mindez bejött, a történet jó.

Ahogy a szerző megírta, abba se akarok belekötni. Gyorsan olvasható, lényegre szorítkozó, tömör és rövid fejezetei vannak, amelyeket olvasva úgy is éreztem, hogy végig száguldunk az eseményeken és a könyvön. Stílusa van, ami megfog. Még akkor is, ha…

Ha a szereplőket nagyon rühelltem. Ez vitt el a történettől, elég messze is. Nekem kell egy szereplő, akivel legalább minimálisan együtt tudok érezni, gyűlölöm vagy szeretem. Itt viszont mindenki beteg és nem keltettek bennem szimpátiát vagy utálatot. Ayoola simán elmebeteg, Korede függősége is beteges, de ahogy Tade IQ-ja is komoly pontokat esik, ahogy Ayoola bűvkörébe esik… Kinek kellett volna itt szorítanom? Nem tudom.

Pedig, az érdekes, hogy a lányok miképpen lettek ilyenek. Már szinte balladai, hogy a múltjukban milyen történet kapott helyett. Ott van sok mindennek a gyökere, és Braithwaite ebből nagyon keveset mutat meg. Sejtet dolgokat, utal másokra, de mit lehet tényleg tudni? Semmit. Ez pedig nagy ötlet, amikor a hiány mond el egy történetet.

Még akkor is, ha a regény végét sem szerettem. Az csak egy dolog, hogy sokan nem azt kapják, amit érdemelnek. De az, hogy Korede teljesen feladja magát és a saját vágyait, nem is kicsit a megmaradt erkölcseit, azt nem bírtam.

Még nem láttam, hogy készülne folytatás, de elbírná a regény. Vannak még kérdések, és a búcsúnál is elég feszült a helyzet.

Vagyis, ez egy korrekt regény. Hangulatos, jól olvasható és bőven van benne ötlet. Csak ne lenne ennyire beteg Korede és Ayoola is…

Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos - Mint thriller: 70% van benne ötlet, feszült a hangulata, és nagyon betegek a főszereplői.

Szubjektíven: 55% túl sok az ellenérzésem. A nem szimpatikus hősök, meg a vége is…

Úgy gondolom, a legjobb az apróságok miatt aggódni. Segíthet, ha aggódunk a dolgok miatt. Mint amilyen egy kagylóleves megfőzése, vagy hogy adjak-e neked kávét. A nagyobb cuccossal pedig, hát, akkor kell foglalkozni, amikor szembekerülsz vele. (Pratchett & Baxter: A Hosszú Föld)

Lehetetlen nincs, Alvin – sóhajtotta Szipirty. – Csak valószerűtlen. (Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével)

– És mit műveltél Ultronnal?
– Finomabb megoldásra nem volt időm, így csökkentettem a karom sűrűségét, majd belenyúltam a koponyájába, és olyan szintűre növeltem a sűrűségét, ami felülmúlta a szegényített uránét.
– Kirobbantottad Ultron agyát?! – kérdezte Stark döbbenten. (Abnett: Mindenki uralni akarja a Világot)

Mert akármilyen furán is hangzik, szeretni is meg kell tanulni. (Erdős: Hidd el végre!)

Az emberek nem egyértelműen jók vagy rosszak. Egyszerre jók és rosszak. (Watson: A vas kora)

Vagy épp az a legemberibb tulajdonságunk, hogy az örök érvényűre vágyunk? Hogy tudjuk, minden változik, de mégis megpróbáljuk fenntartani az örökkévalóság látszatát és reményét? (Gaura: Lidércnyomás)

Itt van nekünk ez a rengeteg föld, mindennel, amit csak az ember akarhat, mindez szorozva millióval. Mégis akadnak olyanok, akik háborút akarnak indítani. Micsoda remekmű is az ember! (Pratchett & Baxter: A Hosszú Föld)

Harcos, gonoszok terveit szétzúzó, hősies.

Valami nagyon nem stimmel. A Bosszúállók nem érik el egymást, valami akadályozza a kommunikációt. Ráadásul mindenki egy-egy vészhelyzettel szembesül, melyben valamely ősellenségük a Föld uralmára tör. Amerika Kapitány Berlinben a Hydra legújabb terveibe rondít bele. Tony Stark, a Vasember szembe kell, hogy nézzen Ultron zsenialitásával. Thor egy másik dimenzióban csap össze egy mágussal, egyetlen reménye Boszorkány, aki vett ugyan néhány leckét a Föld mágusától, de azért messze nem tud még annyit, mint Strange… Ahogy küzdenek, egyre biztosabbak benne, hogy mindez egy nagyobb terv része. De kié, és mit akar elérni? Erre már közösen keresik a választ, és mentik meg a Földet, sokadszorra is.

Feltették már azt a kérdést, hogy mi értelme van képregényből regényt írni, ha eleve ott a képregény, amit el lehet olvasni. Lenne erre egy cinikusabb, meg egy reménykedőbb válaszom is. Ha a pohár félig üres: az üzlet miatt. A Marvel most annyira megy, hogy mindent el lehet a karaktereikkel adni. A Bosszúállókkal pláne. Büszke nem vagyok rá, de nem is tagadom, hogy az a franchise beszippantott engem is. Doktor Strange poszter van az ágyam mellett, a bögrémen Grot pózol és van Bosszúállók pólóm is. Miért ne írnának a sztorikból regényt, ha film is készül, animáció is, és az emberek veszik?

A pozitívabb válasz, hogy így eljut olyan emberekhez is, akik nem olvasnak képregényt. Vagy csak magyarul olvasnak, és nem fogják az eredeti képregényt angolul beszerezni. Nagyobb közönséget nyernek meg, és ez is csak olyan átdolgozás, mint akármi más.

Akár félig tele, akár félig üres az a bögre, ez a regénysorozat dübörög előre és még idén több kötete is érkezik.

A jelen darab abszolút rajongói kötet. Aki képben van a szereplőkkel, a Marvel világgal, nagyon fogja élvezni. A legnagyobb hősök, a legnagyobb ellenfelek csapnak össze egy nagyon pörgő, akciódús cselekményben. Aki ezzel akar képbe kerülni, inkább ne.

Abnett jól írt, szórakoztató, de alapozás nincs benne semmi. Ha nem tudod, ki az a Sólyomszem és Fekete Özvegy, honnan ismerik egymást és mivel foglalkoznak, el fogsz ebben veszni. Abnett semmit nem magyaráz el. Nem mutat be senkit. Úgy használja az egész univerzumot, a szereplőket, mintha mindenki mindent tudna.

Azt se szégyellem bevallani, hogy volt, aminek utána kellett olvasnom, mert az ellenfelek között voltak olyanok, akiket a filmekben még nem láttam, és nem tudtam velük mit kezdeni. (Azért a jófiúkat a filmes előismeretekkel ki lehet pipálni.)

A regény szórakoztat, kalandos és megvan a saját humora. De nem egy mély élmény, nem lesz maradandó és tanulsága sincs. Ami jelen esetben nem is baj. Kell olyan is, amin csak kikapcsolom az agyam, és jól szórakozom.

Azt már nehezebben viseltem, hogy nem okos regény. Az ellenfelekkel összecsapás az elején 6 külön sztori, amelyek csak a motivációban érnek össze. Egyik sem túl bonyolult, és mindenki magához fogható ellenfelet kap. Tony az eszét és a páncél erejét használja. Banner a megoldáshoz Hulkot hívja elő magából. Lineáris cselekményűek, egyszerűek, gyorsak. Szimplák. Amivé pedig összeállnak, már szinte butaság. Jól hangzik, de veleje nem sok volt. Elvileg ez egy okos és ravasz nép terve, de én kifejezetten butának éreztem. Csak azért nem írom azt, hogy képregényesen egyszerű, mert vannak olyan képregények, amelyekre sok jelzőt tudok mondani, de az egyszerűség és gyerekesség nincs köztük. (Sandmant olvasok éppen, hogy egy ilyen példa is itt legyen. Ami több, okosabb.)

De, kiemelném újfent a lényeget. Annak, aki szereti a Marvel univerzumot, remek kis kikapcsolódás ez. Akciódús, könnyen olvasható, jól illeszkedik az univerzumba. Bírtam.

Abnett: Mindenki uralni akarja a világot (Bosszúállók) – Mint akció: 50% előismeretekre épít. Gyors, akciódús regény, gyakran gyerekes megoldással.

Szubjektíven: 65% rajongói kötetnek teljesen ok, sok kedvenc benne van, és kalandos is.

5: Róbert: 6 hét a világ – Nelli kamaszkora óta meg akarja hódítani K.M.-et, akiből közben ismert színész lett. A lány diplomát szerzett, de az üzleti élet helyett a színház vonzza, többek között a srác miatt is. Amikor megszerez egy gyakornoki állást K.M. társulatánál, esélyt kap arra, hogy felfigyeljen rá álmai tárgya. Közben blogot kezd vezetni és megtalálja a helyét a színházban – a szerelem pedig nem feltétlenül ott talál rá, ahol várta…

4: Watt: Igazán szerelem – Oakley két sztárszínész csemetéjeként kezdte, de saját jogon rocksztár lett. Most az új albumán akar dolgozni, de álmai producerének megszerzéséhez bizonyítania kell, hogy megkomolyodott. A stábja ötlete: az álomrománc egy hétköznapi lánnyal. Az egyetemen halasztó, a szülei adósságát törleszteni akaró és a testvéreinek segíteni akaró Vaughn lesz a szerződött barátnő. Csak éppen az érzelmek saját úton haladnak…

3: Shen: Sparrow – Troy ismert név a városban. Egy maffiózó fia, akiből elrendező lett. Bármit akarsz, ő elintézi. Nősülni sem a szokott módon nősül: bejelenti Sparrow-nak, hogy elveszi. Apelláta nincs. Troynak senki nem mond nemet, így mire a lány észbe kap, már Troy felesége lett. Az elemi vonzalom megvan köztük, és a lány lassan arra is választ kap, miért vette el Troy, és lehet-e több köztük vágynál és öröklött kötelességeknél.

2: Watt: Royal – család sorozat – Ella az anyja halála óta egyedül van, és küzd az életéért. Míg érte nem jön egy milliárdos, aki közli: mától ő a gyámja. A soha nem ismert apja az ő legjobb barátja volt, meghalt, és kötelességének érzi gondoskodni Elláról. A lány belecsöppen a gazdagok romlott életébe, és harcba kezd a férfi egyik fiával, az alfahím Reeddel. Gyűlölet vagy szerelem, oly közel a határ. A szerelem győzelméig azonban sok mocskos titkot kell felfedni és harcolni egymásért, a családért.

1: Webber: Egyszeregy – az egyetemista Jacqueline mélyponton van. Zenetanár akar lenni, de úgy választott egyetemet, hogy a középiskolai szerelmével maradhasson. Eredmény: a srác dobja, mert csajozni akar. A megzuhant lányt a barátnők csalják el egy buliba, ahonnan hazafelé rátámadnak. Egy titokzatos srác, Lucas siet a megmentésére. Más vonalon: gazdaságtanból igencsak rosszul áll, korrepetitort kap. Landonnal e-mailben értekeznek, és egyre szimpatikusabb a lánynak a fiú. Vár azonban rá egy meglepetés, kicsoda Landon, és ő milyen terhet cipel magával.

Alakváltós, sorozatgyilkos után nyomozó, mágikus.

Bori folyamatosan ellenáll Attila ostromának, aki hangoztatja, hogy az ő szerelmük örök és végtelen, plusz a válást is beadta, hogy Esztertől szabadulva Bori mellett lehessen. A nő azonban nem tud túllépni azon, hogy Attila szerelmének a múzsa csókja az oka, ami el fog múlni. Nem akarja még egyszer összetörni a szívét. Így marad a munka, ami most bulisabb a szokottnál: Eric testvérének falkájában valaki öli a vérfarkasokat, egy mágikus módszerrel. A fiuk húga hajlandó most tartani az esküvőjét, és úgy összerakni a meghívottak listáját, hogy a természetfeletti csapat kideríthesse, mi folyik a falkában. Attila magát az IQ vámpírok mesterét kéri fel, hogy legyen az USA-ban Bori védelmezője. Ott már várja őket Evelyn és rendőr barátja, Eric és a családja. Míg Bori a saját érzelmeivel is viaskodik, szembe kell néznie egy mitikus, csábító lénnyel, aki még alakot is képes lopni, és Attilát akarja…

Szeretem, amikor egy sorozat mer más lenni, mint amilyennek elindult. Ok, gyorsan hozzá is teszem, bizonyos keretek között. Máig siratom, mi lett az Anita Blake sorozatból, ami az egyik kedvenc krimis, horroros természetfelettis sorozatomból lett light pornó, amit már látni/olvasni sem akarok.

Nem véletlen, hogy az Anita Blake jut különben most eszembe. Abban is volt egy rész, amikor egy esküvőn kellett a gyilkos nyomába eredni, mint itt. Mindkettőben fontosak a vámpírok és az alakváltók. De Bori magyar hősnő, és Gaura nagyon jópofán vegyíti a kötetekbe a különféle mitológiát és helyi ízeket.

Most is kapunk magyar folklórt, kicsit másképpen. Nem állítom, hogy a Rézfaszú Bagoly (különben a helyesírás ellenőrző szépen aláhúzza zölddel, pedig most lettem azzal okosabb, hogy a népnyelv hogyan adott nevet a magzatelhajtásra használt eszközöknek attól függően, milyen nemű volt a doktor) története és ilyen értelmezése jobban tetszett, mint korábban a vámpírosan átértékelt történelem vagy klasszikus tündérmesék, de az biztos, hogy eszembe nem jutott volna, hogy a népnyelv mögött ilyen tartalmakat keressek. Abszolút úgy érzem, hogy most megtudtam valami olyasmit, ami korábban eszembe se jutott volna.

De onnan indultam, hogy a sorozat megint mert más lenni. Kizökkenünk a megszokott magyar vámpíros valóságból, és Gaura elvisz minket az Államokba, az alakváltók közé. A történet fő vonala nem megy előbbre, de a karakterek és a köztük levő kapcsolatok több árnyalatot is mélyülnek. Ezért is, ez egy jó filler volt, amit szívesen olvastam.

Attila most abszolút elvakult, mondhatni, az idiotizmus határáig. Teljesen kifordul magából, miközben valahol női szíveket melengető is, mennyire tud szeretni. Mivel ő táltos is, az elszabaduló erői még humorosak is. Mondjuk, azért sajnáltam, amikor értelmet nyer a címbeli lidércnyomás…

Bori hozza a formáját, és bírom benne, hogy ő nem egy tökéletes hős, hanem ember hibákkal, amelyekkel azonosulni is tudok. A halogatás, ahogy a nagyobb problémát csak tolja és tolja, ismerős. El is gondolkodtam, hogy nem kellene így viselkedni, mert úgy lehet járni, mint Bori ebben a történetben. Az pedig, hogy magamra vonatkozva is volt tanulság, piros pont.

Nagyon bírtam a mellékszereplőket, talán még jobban is, mint a főszereplőket. Eric rég favorit nálam, és a fia is nagy figura. A kedvenc részeim között volt, amikor a kissrác azt ecsetelte Borinak, milyen díjat fog nyerni és milyen kutatási ötletei vannak máris. De Evelyn is bejött, akár boszis sorozatot is szívesen olvasnék ebből az univerzumból.

Csak a Bori – Attila szerelmi gyötrődés… nekem az volt jóval több, mint kellett volna.

Összességében azonban remek szórakozás volt megint, amiből még meglepő dolgokat is tanultam. Igen, a bagoly meg a réz… ki gondolta volna?

Gaura: Lidércnyomás - Mint fantasy: 75% jópofa filler: mélyíti a szereplők közti kapcsolatokat krimivel, humorral.

Szubjektíven: 70% bírtam, de nekem sok volt a szerelmi konfliktus az egészhez képest.