5: Ash: Árnyékhajsza – egy android nem ember, ha annak látszik is. Csak a program, a küldetése hajtja, így okozva egyre nagyobb katasztrófát. Ash már egyszer a végzetbe vezette a rá bízott embereket, hogy a Wayland-Yutani megkapja a xenomorf lényét. Most újabb életveszélyes helyzetet teremt, miközben egyre biztosabb, van, amihez még gyerek a fajunk.

4: King: Mobil – a mobilunk már valósággal hozzánk nőtt – tisztelet a kivételnek, kihalóban levő faj. Stephen King eme világában azonban mindenki más válik veszélyeztetetté. Valami történik, és aki felveszi a telefonját: megvadul, egymásnak esnek, végük. Hősünk biztos helyre igyekszik menekülni és találkozni a családjával.

3: Higginbotham: Éjfél Csernobilban – az emberiség energiaigénye hatalmas, és a Szovjetunió büszke volt arra, hogy milyen gyorsan építette ki az atomiparát. Elég azonban egyetlen baleset, és a XX. század egyik legnagyobb tragédiájában találjuk magunk. A tudomány így lett gyilkossá – a sugárzás máig tart, életek sorát tette tönkre.

2: Koontz: Jane Hawk – sorozat: a zenei tehetség, egykori FBI ügynöknő egy összeesküvés nyomában jár. A modern eszközökkel egy csoport a saját képére formálná a világát: nanobotokkal kitörlik a tudatod, rabszolgává tesznek vagy öngyilkosságba hajszolnak. Jane férje így veszett oda – és a nő szembeszáll velük.

1: Kling: QualityLand – minden tudás és tudomány borzalmassá válhat, de hamis ideológiát követnek. A regény világában QualityLand lakói azt hiszik, övék az álomélet. Minden eszközük szinkronizál, és életvezetési tippeket ad. Kivel randizz, mit egyél, mit vegyél. Azonnal, házhoz jön minden. De mi van, ha te nem erre vágysz? Ha rossz a rendszer. Hirtelen egy modern pokolban találod magad egy delfines vibrátorral és kérdések sorával.

Barátnős, régi titkot őrző, kutatós.

Kit komolyan megdolgozott mindenért, amit elért. Középiskolásként jött rá, hogy mit akar kezdeni az életével, és a célra szegezett tekintettel menetelt előre. Jó jegyek, egyetemi ösztöndíj, majd az egyik laborban lett munkatárs, a kamaszkori példaképe mellett. Most ünnepelni kellene: a labor megnyert egy pályázatot, komoly munkát végezhetnek, és a három gyakornoki hely egyikére Kit biztos befutónak tűnik. Ám új kollégát kapnak, Diane személyében. A zseniális, gyönyörű Diane, aki a középiskolában Kit figyelmét a tudományra irányította, aki a legjobb barátnője volt, és aki súlyos titkot bízott rá. A féltékenység és bizonytalanság egyre veszélyesebb vizekre sodorja a két nőt – barátság és vetélkedés határozza meg a lépteik, egyre közelebb hozva egy katasztrófát.

Már a borítóban volt valami, ami megfogott. Kicsit benne van a tudomány kérdésköre, kicsit a hité. Ahogy a két kéz nyúl egymáshoz – a teremtéstörténet a Sixtus-kápolna freskóin. Ahogy Isten ujja Ádáméhoz ér. De itt kicsit más a helyzet, az egyik kézen fut valami anyag, valami mesterséges. Ez nem a vallás története lesz, hanem a tudományé. Amely ugyanannyira teremtő tud lenni, de azért más.

Izgalmas az is, ahogy a tudomány ebben a regényben megjelenik. Nem tudományos munka, nincs is rendesen körvonalazva, mivel és hogyan foglalkoznak. A lényeg az, hogy ez egy zárt, különleges közösség. Egy labor, benne a tudósok. Akik egyszerre munkatársak, akik megosztják egymással az életük: barátok, szeretők, többek alkalmi ismerősöknél. Ugyanakkor ellenfelek is, hiszen a tudományban számít az elsőség, amiből csak egy lehet. Versengenek.

Ez eleve teremt egy feszült helyzetet, ha eleinte a szerző kicsit meg is téveszt minket. Ahogy Kit közel kerül a céljához, álmai munkájához, ahogy összejön az egyik kollégával. Mintha a szerelem és a karrier is meglehetne, álomélet tudós módra. De jön Diane, hozza a félelmeket, a régi titkokat, és a helyzet gyilkos viszonyai erősödnek fel.

Kit versengő, győzni akar, de Diane kisebbrendűségi érzést kelt benne. Diane szebb és okosabb, de gyilkosabb is. Valaha barátók voltak, de Kit nem akar a barátja lenni. Nem tud bízni benne, ellenséget lát benne. Egyre nagyobb a paranoia, és Kit így belesodorja magukat egy terhelt helyzetbe.

A szerző a múlt emlékeivel erősíti fel a jelen képeit, és mutatja meg, miből táplálkozik Kit rögeszméje. Hangulata van, jó kirakós is, csak éppen mégsem tudtam a magamének érezni.

Kellett volna, hogy valamennyire szimpatizáljak Kittel, de ez nem történt meg. Nekem inkább ellenszenves volt, ahogy saját fejére hozza a bajt. Ha nem ellenséget keres, ha nem kezd el aggódni és problémákat gyártani, minden másképp tudott volna alakulni. Nem éreztem jó embernek, szimpatikus figurának sem. Még Diane is szimpatikusabb volt nekem, akinek nem egy szociopata vonása volt, mégis emberségesebb és normálisabb tudott lenni, mint Kit.

A regény vége is igencsak rossz élményt hagyott maga után. Volt ott egy csavar, egy meglepetés, amin meg kellett volna lepődni. Hogy a két lány sorsa milyen régen kapcsolódott egymáshoz, és hogy lettek egymás végzete már a kezdeteknél. Gondnak érzem, hogy ezen nem tudtam megütődni. Ez inkább csak egy szerencsétlen véletlen, ami elindította a dominókat, de a végeredmény tekintetében lényegtelen.

Abbott jó atmoszférateremtő, amiben benne van az is, hogy erőteljesen ábrázolja hősnője feszített lelki állapotait is. Ez az, ami végig nagyon jól megvan, és ami tetszett.

Vagyis, van egy korrekt történet, érdekes helyszínnel és feszült helyzetekkel, gondos lélekrajzzal. Csak sajnos, nekem kellett volna egy pozitívabb hős, és egy olyan befejezés, amivel jobban ki vagyok békülve. De egyszer érdekes volt elolvasni.

Abbott: Fogd a kezem - Mint thriller: 70% erős hangulatú, összetett hősnőkkel megírt, szinte paranoid történet.

Szubjektíven: 55% a történet jó, a hangulat feszült, de kellett volna egy szimpatikus hős.

• General Press: Az árnyak mestere - thriller
• Central: Franciaország második legrosszabb vendéglője - romantikus, női
• Európa: Az intézet - thriller, horror
• Álomgyár: Aki keres, az talál - krimi
• Könyvmolyképző: A romboló - new adult, romantikus
  • Éjszakai ragadozók - thriller
  • Érinthetetlen - thriller
• Agave: Űrlottó - sci-fi
• A Művelt Népnek vannak még címei a hétre, olyanok, mint a Megölni Telekit, de ezzel a kiadóval már úgy vagyok, hogy csak azt hiszem, ami már rendelhető, az előrendelések mindig csúsznak...

Július

6. Abnett: Mindenki uralni akarja a világot – akció 3,5
7. Gaura: Lidércnyomás – fantasy 4
8. Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos – thriller 3,5
9. Madeleine: Egy cukrászmester meséje – romantikus 3,5
10. Golden: A Fájdalom Folyója – sci-fi 3
11. Park: 180 másodperc – new adult 3,5

            Gaiman: Sandman gyűjtemény 2. – képregény 5

            Böszörményi: Kucó és más életszilánkok – életrajzi, kortárs 5

12. Madden-Mills: Balhés brit – new adult 2

            Dabos: A Tükörjáró 1-2 – fantasy 5

Ahogy látom, volt a héten jobb, kevésbé jó kötet is.

Képességes, hatalmi harcos, mágikus, rejtett érzelmes.

A világ Szilánkokra tört, melyeken egy-egy Ős uralkodik. Hatalmas erejük van, képességeiket a leszármazottak is megkapják, és sok a kérdésük magukról. Ophélie Anima lakója, egy olvasó, tükörjáró képességekkel. Amit a lány megérint, annak kiolvassa a múltját és képes a tükröket ajtókként használni. Békésen vezeti múzeumát, amikor a szilánkja vezetői közlik, hogy a téli szilánk egy nemese megkérte a kezét, oda kell utaznia, és Thorn lesz a férje. Nénikéjével útra kel és egy halálos udvarban találja magát, ahol a vőlegénye családjára vadásznak, a férfi kifejezetten rideg vele, és a lány arra is rájön, Thorn csak a képességét akarja, amivel olvashatná az Őse könyvét. Eleinte rejtőznie kell, szolgálónak álcázzák, majd még veszedelmesebb lesz a lét, amikor bemutatják az udvarnál, és Faruk mesélőnek nevezi ki. Ophélie kénytelen gyorsan átlátni a játszmákat, és felmérni, milyen ember a vőlegénye: lehet, hogy még szerethetné is, és nem harcolnia kellene ellene?

Ahogy nekiálltam ezt a bejegyzést írni a Rejtélyes eltűnésekről, rádöbbentem, hogy nincs A tél jegyeseiről visszaolvasható poszt. Így összevontam a kettőt, hogy kicsit jobban át lehessen látni, miért is várom A Tükörjáró sorozat 3. kötetét – ami különben már megjelent magyarul, és rajta is van az olvasólistámon.

Dabos egy izgalmas mesevilágot teremt, ahol az emberiség csoportokra szakadt, és mindenkinek megvan a maga képessége. Pl. Ophélie kiolvassa a tárgyak múltját és a hozzá kapcsolódó érzelmeket. Thorn soha nem felejt el semmit, és a családja másik ágától mentális karmokat örökölt, amelyekkel kiváló gyilkosok. De vannak itt illúziómesterek, a tér megváltoztatói, és nagyon sokféle képesség.

A második részre azonban a mese helyét valami posztmodern, másként izgalmas kérdés veszi át. Az Ősök múltja válik kérdésessé, és amilyen kis részeleteket megtudunk róluk, azzal már egészen más szinten mozog a történet. Ez már nem mese, hanem alkotó és teremtmény kapcsolatának a rejtélye. Lenne is pár tippem – nekem eszembe jutott, hogy olyanok ezek az Ősök, mintha egy író életre kelt szereplői lennének. Talán az sem véletlen, hogy a neveik istenek nevei: Faruk eredetileg Odin volt, Ophélie őse pedig Artemisz.

Válaszok még nincsenek, de majd nyomozni fognak benne. Így megvan a cselekmény meséje, miközben modernebb témákat is feszeget az írónő.

Mindkét részben fontosak az intrikák, de az elsőben még játékosabb kereteket kap. Álruhák, érdekházasság, eltitkolt terhesség… ahogy megy előre a történet, ezek egyre halálosabbá válnak. Ölnek, mérgeznek, olyan ármányokat szőnek, melyeknek kivégzés lehet a vége. Faruk szilánkja a káprázatokra épül, és tele van az egész mérges ármányokkal.

Mindkettő fantasy, amiben krimi és romantika is keveredik. Thorn és Ophélie viszonya nagyon összetett, és itt is sok a látszat és a mögöttes valóság. Abszolút nem olyan, mint egy tipikus ifjúsági szerelmi betéttel. A második kötet végéig még arra is csak tippelni lehet, hogy ezek ketten szeretni kezdik egymást, vagy egyre jobban gyűlölni. (Azért a sorok között vannak jelek, mi az igazság.)

A krimi többszintű, és elsősorban a 2. kötetben van jelen. Nemesek tűnnek el az udvarból, látszólag az ő elrablójuk keresik. De ez egy nagyobb rejtélybe kapcsolódik, amit feljebb már említettem. Miért szakadt szilánkokra a világ és kik az Ősök igazán?

A szereplőkben szerettem, hogy nem tökéletes mesehősök. Egyikük sem álomszép, és vannak negatív tulajdonságaik is. Thorn rideg, Ophélie szétszórt, gyanakvó és makacs is. De karakteresek, szerethetőek és Dabos ilyen mellékszereplőket is írt melléjük.

Vagyis, sok oka van, hogy tovább akarjam (és fogom is) olvasni a Tükörjáró sorozatot.

Dabos: A tél jegyesei & Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban - Mint fantasy: 95% ötletes és tovább bővíthető a világa, a hősei eredetiek és szerethetőek.

Szubjektíven: 90% bírtam a szereplőit, a mesevilágot, és a rejtélyt, hogy mi is ez igazából.

Egyetemi, múlton túllépő, szerelmes.

Elizabeth Bennett szörnyű leckét kapott a szerelemről: középiskolásként alig hitte, hogy az iskola leghelyesebb, gazdag fiúja akar járni vele. A szalagavató után viszont megerőszakolva, tört szívvel találta magát. Egyedül. Többé a szíve senkié nem lehet: tanult, küzdött, egyetemre ment, és nála minden kaland csak egy éjjelre szólhat. Ám a sors összehozza a tetovált, népszerű Declannel, akit nem ijeszt el sem a lány híre, sem Elizabeth nyers modora. Szomszédok lettek, és Declan elhatározza, megszerzi magának a lányt. Nem csak egy estére, annál sokkal többet akar. A feszültség kézzel tapintható kettejük között, de túl sok lidérc áll az útjukba. Vajon akkor is kitartanak egymás mellett, amikor a múltjuk utánuk nyúl?

Hogy nevelnek a könyvkiadók romantikus regényekre gerjedő kis lelkeket maguknak? Már az ifjúsági regényekkel indul, ahol a kamasz hősnők belebotlanak a hercegbe fehér lovon. Aki helyes, kedves, és nagyon szereti őket. Már ekkor, 16-18 évesen tudják, hogy nekik az örökké sem elég idő. Majd jön a New Adult, ahol ugyanúgy ott a végzetes, nagy szerelem, csak nem kevés szenvedéllyel feldobva. Az ifjúságiban eljutnak a szüzességük elvesztéséig, a new adult regényekben megy az ágytorna is, miközben lelki kínokat is kúrálnak. Már el is jutottunk oda, hogy a romantikus nyálregények is jöhetnek, amiben már csak a szerelem van, mint konfliktus.

Ilyen téren a Balhés brit tökéletesen teljesít. Van két hősünk, akik szinte első látásra egymásra kattannak. Akik túl jók, hogy normális embereknek képzeljük őket. Szépek és vonzóak, erősek, bizonyos tekintetben sebzettek, de ez is része a szexepilnek. Az elemi vonzalomnak egy ideig ellenállnak, de aztán omlanak a falak és jön a testi-lelki nagy szerelem. Hogy már neveljen a romantikus regényre, már jön is a tipikus konfliktus: ostobaságon összeveszni, szenvedni, nagy gesztussal békülni. Ha egyet-kettőt olvastál, már szinte várod is, tudod, hogy ez lesz ebben is. Itt ez is volt.

Zavart is, hogy ennyire ki lehetett számítani a cselekményt. Ok, egyetlen meglepő húzás volt benne a végén, de az nem a főszereplők lépése volt, hanem egy mellékszereplő tett valami váratlant, amit nem vártam tőle.

Már annyira kezdem unni ezeket a történeteket…

Ami ebben azért pozitív, hogy Elizabeth lelki sérülését alaposan bemutatja a szerző és meg is alapozza. Elizabeth nem véletlenül löki el magától a fiúkat. Csak sajnos, azzal már nem tudtam együttérezni, hogy megjön Mr. Tökély Declan, egymásba szeretnek, és ezzel minden probléma meg is oldódik. Ha valaki ilyen lelki sérülést cipel, nem tudom elhinni, hogy a szerelem meggyógyítja. Ebben már nem hiszek.

Declan is kapott egy lelki sebet, de ez inkább csak mutatóba volt a történetben. Nincs rendesen kibontva, alapozva. Annyira érezni, hogy csak azért kellett bele, mert ezzel akarta emberibbé tenni a szerző. Ok, okos és vonzó, minden téren mesebeli királyfi – de emberi is, hiszen az apjával neki is gondjai vannak! Sorry, ez nálam nem így működik. Ennyitől nem lesz kevésbé mesebeli az alakja.

Ami még megütötte a szemem. Elizabeth az érzékeny lélek, még akkor is, ha úgy bánik a fiúkkal és a szexuális életével, ahogy. Declan sokkal nyersebb, és a fejezeteiket nyelvében is elkülöníti a szerző. Azt pedig nem tudom díjazni, hogy Declan szövegei attól lesznek macsó és férfiasnak eladott, hogy durva a nyelvezete. Ne legyen már a káromkodás és az alsó nyelvi regiszterek használata szexi!

Igaz, nem tudom, mit is vártam. Népszerű könyv, így többet vártam, hiába figyelmeztetett a borító is. Ha már ott is csak a szex dominál… miért is vártam tartalmat?

Madden-Mills: Balhés brit - Mint new adult: 40% tipikus cselekményű, minden a szerelem körül forog, érzelemközpontú.

Szubjektíven: 30% Elizabeth traumáját hihetően felépítette a szerző, de túl szerelmes a könyv.

Korede csendes ápolónő egy kórházban. Jól süt, gondoskodik az anyjáról és a húgáról. Csúnyácska, ezért mindig ő van a háttérben. Anyjuk a szép, de felelőtlen húgért rajong. Ayoola pedig tudja, hogy a nővére mindig segít neki. Most a harmadik barátját késelte meg, de Korede jön, feltakarít és segít eltüntetni a hullát. Csak magában gondolkodik el azon, hogy ha valóban önvédelem volt, vajon miért a férfi hátába állt bele a kés?

Ayoola a kórházban is meglátogatja, pedig innen igyekszik távol tartani a lányt. Az egyik orvos, Tade szeme meg is akad a húgon. Randira hívja, és gyorsan össze is jönnek. Korede komolyan szenved, mert ő is ebbe az orvosba szerelmes. Próbálja is figyelmeztetni a férfit, hogy Ayoola milyen gondokkal küzd, de nem hisz neki.

Közben az egyik beteg felépül a kómából. Korede megijed, mert minden kétségét ennek a férfinak mondta el, aki emlékszik is rá, hogy Ayoola gyilkos. De Korede végig jó volt vele, így hallgat, csak csendben figyelmezteti a lányt, hogy változtatnia kell a szokásokon.

Amikor Ayoola egy gazdag férfiért elhagyja Tadét, aki rejtélyes körülmények közt meghal, Tade szó nélkül visszafogadja. Hamarosan jön a telefon. Tade kér segítséget: Ayoola rátámadt, ahogy Korede megjósolta. De ő megvédte magát, nem tudta a nő hátulról megkéselni. Ayoola megsérül, de felépül. A férfit vádolja. Korede elmondhatná az igazat, de a húgának falaz megint. Tade börtönbe kerül, elveszti az engedélyét.

Ayoola pedig már ki is nézte az újabb barátját…

A múlt nincsen nyíltan leírva, de az elejtett részletekből az derül ki, hogy az apjuk erőszakos ember volt, aki terrorizálta a családját. Míg a két lánya nem döntött úgy, hogy végeznek vele.

Fogyatékkal élő, családos, szenvedéssel teli.

A kisfiú még csak pár éves volt, és kapott egy játékot. Egy pöttyös labdát. Hamarosan már gyűlölni kezdte, mert ezen keresztül érezte, milyen érzelmeket kelt ő másokban. Ahogy a szánalmat, fájdalmat, elkeseredést is megérezte, ahogy gurították neki a labdát. (Pöttyös) Egy kis madár repül át Budapesten. Egy intézet felett is, ahol sérült gyerekeket tartanak. Van, akit még látogatnak. Van, aki még reménykedik. Mások már nem. A szívükbe és a jövőjükbe nézve a madár szíve megszakad. (Verébszív) Tamás szellemi fogyatékos, egy intézetben helyezik el, ahol besegít a személyzetnek. Nem teljesen ápolt, nem teljesen alkalmazott. Egy kísérlet keretében kikerül egy családhoz, de az élet és az emberi irigység nem engedi, hogy valóban otthonra és szerető emberekre találjon. (Kucó)

Nem könnyű erről elkezdeni írni, sem belegondolni, miket olvastam. Emberek vagyunk, egoisták. Nem vagyok büszke rá, de én már éreztem magam attól jobban egy adott élethelyzetben, hogy nem csak én szenvedtem. Tudjátok, ha nekem rossz, legyen az másnak is. Máskor keserű vagyok attól, hogy olyan genetikai rendellenséggel születtem, amilyennel. Miért kell nekem ezzel szenvednem, és miért kell minden nap szembesülnöm azzal, hogy beteg vagyok? Igazságos ez? Aztán vállon veregetem magam, naiv gondolat az igazság.

Aztán jön egy olyan könyv, mint a Kucó. Amikor elszégyellem magam a gondolataimért. Mert ok, nekem is megvan a magam baja. Degeneratív betegségem van, minden nap küzdök vele, de az én életminőségem még bőven élhető. Igen, nekem rosszabb, mint az egészségeseknek, de olyan sokan vannak, akiknek kevesebbel kell beérni, mint ami nekem megvan. És most nem vigasztal az, hogy van, aki szívesen cserélne velem.

Tudom, a novellákról kellene írni, de ez nekem személyes történet is. Szembenézni azzal, hogy beteg vagy, más vagy és abból kihozni a legtöbbet. Nekem a Kucó nem csak egy történet a sok közül. Egy emlékeztető arra, hogy legyek azért hálás, ami az enyém. Hogy a szemléletem más legyen: ne azon keseregjek, amivel küzdelmesebb az én életem, inkább olyan oldalról nézzem, mi az, aminek örülni tudok.

Talán ez egy olyan tanulság, amit mindenki levonhat. Hogy az élet érték. Hogy mások vagyunk, sokféle teherrel és mögé kell látni az első benyomásnak, a látszatnak. Mi az érték? Ki az értékes? Nyitottabbnak kell lenni és nem nácinak.

Ezt azért megmagyarázom. A Verébszívben volt az a gondolat, hogy a kommunista intézettel még mindig jobban jártak, mintha a II. VH alatt éltek volna, amikor a nácik eutanáziát és gyilkosságokat hajtottak végre a fogyatékosokon.

Kőkemény dráma ez a kötet, és nekem idebent fájt. Sajnáltam a szereplőket, magamat, a világot. Örülnöm kellene, hogy fáj. Hatása van a kötetnek, érzéseket és gondolatokat váltott ki, az enyém is lett.

Hatalmas értéke, hogy mennyire őszinte. Komolyan nem tudom felfogni, ha ilyen gondolatok, emlékek és történetek vannak Böszörményi fejében, hogy tud olyan boldog, napsugaras történeteket írni, mint a Budapest Rádió? Nálam sokkal erősebb.

Nem is fogom irodalmi oldalról elemezni, mert ez érzelmi oldalról fogott meg és zúdult rám. Értékelem, micsoda fájdalmas líra van a történetekben. A Pöttyös, vagy ahogy a veréb szíve megszakad. Mesés mágikus realizmus. Van cselekmény is, de ez inkább érzelmi.

Annyit jegyzek csak meg, hogy a Kucó érdekesen van megírva. Fonetikusan. Az ilyen engem roppantul irritál, nekem kell a helyesírás és a köznyelv. De itt átlendültem ezen, mert a történet megütött és őszintébb attól, hogy így is vissza van adva Tamás.

Kiteszem még a mondat végére a pontot, és hagyom még, hogy ez fájjon.

Böszörményi: Kucó és más életszilánkok - Mint dráma: 90% személyes, érzelmekre ható, hiteles. Más szemszögből segít látni.

Szubjektíven: 85% megrázó, fájdalmas, de pont ezért kell megbecsülni. Jó, hogy ez még fáj.

Kalandos, mágikus, ügyeket rendező, halhatatlan lényes.

Álom kiszabadult, és belekezdett a birodalmának újjászervezésébe és ellenőrzésébe. Már visszaszerezte hatalma eszközeit, és az Álomvilág rendezése is folyamatban van. Sok a dolga, de bátyja, Végzet hívásának ő sem mondhat nemet. Össze kell gyűlniük a halhatatlan testvéreknek, hogy ezzel valami elinduljon a világban. Halál itt jegyzi meg Álomnak, hogy egykori szerelmét igencsak csúnyán büntette meg. Kikosarazta, de ezért évezredek a pokolban? Álom el is határozza, kihozza a nőt, ha így szembe is kell néznie Luciferrel. A pokolban azonban egész más vár a halhatatlan, mint amire számított és a mitikus világok legkelendőbb birtokának tulajaként távozhat. De a történetből kiderül, milyen tippet adott Álom Augustus császárnak, hogy múlt el az utolsó szatír és mi történt Orfeusszal.

Már furcsának tűnik, hogy sokáig magam is azon emberek közé tartoztam, akik szerint a képregények nem is érdemelnek helyet az irodalom polcain, még oldalt sem. Inkább tudtam őket rajzos, festészeti alkotásként értelmezni, mint irodalmi munkaként. Ami megváltoztatta a hozzáállásom, Neil Gaiman és a Sandman volt. Csalódott is voltam, amikor leálltak a kötetekkel, és itt maradtam egy csomó kérdéssel.

Szerencsére a Fumax felkarolta ezt a sorozatot, és a gyűjteményes kötet 2. része már olyan képregényeket is tartalmaz, melyek magyarul eddig nem voltak kiadva. Így hosszú évek elteltével visszatérhettem Gaiman egyik legjobban kitalált világába.

Kezdjük a grafikával. A Sandman nem egy szép képregény. Egyedi, megvan a sajátos képi világa, de szépnek nem jutna eszembe nevezni. Karcosabb, nyersebb, sötétebb. De megvannak benne a jellegzetes alakok, és még találónak is érzem. A fejemben Álom abszolút úgy néz ki, ahogy le lett rajzolva. (Ezért is félek, hogy ebből is tévésorozat lesz…)

Amiért ez a kötet plusz figyelmet kaphat, hogy ebben van benne az a sztori, amiből a Lucifer sorozat kinőtt. Itt olvashatjuk el, mi ütött Luciferbe, hogy a poklot hátrahagyva világgá megy. Sok tekintetben hasonlít is a karakter a sorozatosra, de azért ez egy fokkal összetettebb és komolyabb kérdéseket is felvet, mint az a krimis urban fantasy a Netflixen.

Gaiman továbbra is remek érzéssel keveri a mitológiákat, és ad nekik aktualitásokat. Az Amerika istenei ezért is jutott eszembe, érzek rokonságot a mitikus háttérrel, ahogy a különféle istenek és hitvilágok elélnek egymás mellett. (Az is Gaiman, különben.) Egy olyan felettes világ, mágia épül a lapokon, amiben hinni is tudnék. Helyenként sötét és bizarr, máskor viszont líraian szép. Az utolsó szatír pusztulása, az egyszerre lírai, szép és fájó.

Gaiman tud érzelmi csúcspontokat írni. Minden történetben rá lehet mutatni egy részre, hogy itt, ez az a pont, ahol a karakter nagy fordulata megvan, ahol kifordul a világ a sarkaiból. Miért töltött Augustus egyetlen napot koldusként az utcán? Mi volt az ő terve, álma? Ott is van egy pont, ami miatt oldalakat bírnék írni arról, hogy mit áldozott fel ez a karakter, hogyan alakította a jellemét, és egyetlen pontból hogyan épül fel egy egész életút. Legyek spoileres? Nem akarok. Maradjunk annyiban, hogy Caesar és Octavianus kapcsolata kap egy beteg, sötét színt és az fog olyan nyomokat hagyni, hogy szerintem Augustus végső célja az, hogy Caesar nagy álmát örökre lerombolja és ezzel egyfajta bosszút álljon.

Ami miatt hiányérzetem van, valószínűleg abból fakad, hogy regényszerűen olvastam a kötetet, noha nem az. Képregény sorozat volt, egy-egy története pár számban, vagy akár egy-egy számban bomlott ki. Nekem pedig egybe olvasva kellettek volna elemek, melyek összefűzik a történeteket. Vannak szakadékok az egyes történetek között, nem egymásra épülnek, nem követik egymást. Értem, miért, de a hiányérzetem attól még valós.

Utolsó gondolatként azt írnám ki, a Fumax kiadványa méltó a történet nagyságához. Csodás.

Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2. - Mint képregény: 90% tartalmas, egyedi, mesés és sötét, amelynek a külleme is sajátos.

Szubjektíven: 75% nagyon szeretem a világát, a történeteit, de van hiányérzetem egységből.

Útkereső, szerelmes, elköszönő.

Allison nem tudja közel engedni az embereket. Árva volt, aki egyik nevelőszülőtől került a másikhoz, intézetekkel tarkítva. Ugyan lett egy nevelőapja, aki kitart mellette, de a lány még benne sem képes bízni. Egy barátnője van, akivel minden kis örömét és fájdalmát megosztja, de a lány másik egyetemen tanul tovább. Allison egyedül marad a tanszéken, és beletemetkezik a tanulásba. Míg bele nem csöppen egy pszichológiai kísérletbe, ahol 180 másodpercig kell egy idegen szemébe néznie. A 3 percet egy szenvedélyes csók követi, ami netes szenzáció lesz. A helyes idegen, Esben ugyanis közösségi médiasztár. Allison eleinte csak fel akarja pofozni, de aztán a srác randira hívja, és mire Allison észbe kap, már kezdi leengedni a falakat és beengedni az embereket. De a szerelem képes lehet legyőzni a gyászt is, amivel Allisonnak meg kell birkóznia?

Először is, ez egy valóban létező pszichológiai kísérlet, aminek már több verziója is létezik. Már ifjúsági regényt is olvastam, majdnem ugyanezzel a kísérlettel. Abban őszintén kellett válaszolni előre megírt kérdésekre egy idegennek. Ez valami hasonló.

Fontos téma az ilyesmi, mert ez a modern kor, a számítógépekkel és a közösségi médiával elveszi a személyes élményeket. Nekem van olyan sztorim, hogy a szomszéd szobában levő öcsém inkább felhívott telefonon, minthogy egy szobányit (!) megtegyen, és személyesen beszéljünk. Szóval igen, ez egy olyan problémakör, ami aktuális, és ami miatt érdemes olyan fiataloknak szóló könyveket írni, amelyben a személyes kapcsolatok fontossága van kiemelve. Ezt tudtam értékelni ebben a kötetben is.

Azt már kevésbé, hogy Allison mennyire terhelt személyiség. Mivel ez new adult, nagyon fontos benne a romantika és a szerelem sok mindent megold. Csak éppen nem tudok hinni abban, hogy ennyi mindent. Allison az egyetlen barátnőjét leszámítva senkit nem enged közel, kb. olyan mint egy remete. Olyan szokásai és berögződései vannak, amellyel mindenkit ellök magától. Azzal, hogy szerelmes lesz, viszontszeretik, aláírom, hogy javul a helyzet, de ebben a regényben ez túl gyorsan és varázsosan megy végbe. Túlságosan gyógyszer a szerelem.

A regény konfliktusával is ellenérzéseim vannak. Nem kezdem el mesélni, mi fog történni, és miért akar Allison visszamenni a csigaházba, de nagyon bután van kezelve. Próbálok magambak azzal menteni, hogy érzelmi reakciókba ne keressem a logikát, és lehet ilyen gyerekes, de akkor is zavart.

Mondjam ki, hogy maga Allison is zavart? Ok, a gyerekkorában megvolt a maga baja, de most minden kerek és jó körötte. Nem tudom átérezni, hogy mégis ennyire szenved még mindig a múlt miatt. Ez a továbblépésre képtelenség olyasmi, amivel nem tudok azonosulni.

Esben, a másik főszereplő pedig túl tökéletes, hogy igazi legyen. Igazi lányregény álompasi, akibe nem lehet belekötni, még minimális szinten sem. Nagyon jól néz ki, természetesen. Segítőkész, okos, jószívű és annyira pozitív személyiség, hogy a nap ragyogása is halvány az övé mellett. Neki is van egy múltbeli traumája, amit szintén eltúlzottnak érzek. Vagyis, nála is megvan a továbblépési gond, ami már Allison esetében sem tetszett.

A cselekmény nem sok, szerelmes, ismerkedő, bizalmat építő. A gyors utazás, a követők segítségével kicsit feldobta a történetet, és humort is csempészett bele, de amíg oda eljutunk, sok szerelmes részen kell átolvasni magunkat, ami engem bizony untatott is.

Végül, a regény nagyon pozitív világképe és hangneme. Ehhez én már cinikus vagyok. Az ember közösségi lény, kellenek a kapcsolatok, eddig ok. De hogy ennyire bízzunk és higgyünk… nekem ez már túl rózsaszín.

Kamaszként többre értékeltem volna, ma már ebből kinőttem.

Park: 180 másodperc - Mint new adult: 65% némi humorral, sok szerelemmel mesél az útkeresésről és a közösségről.

Szubjektíven: 50% elment, minden benne van, de az a plusz, amitől ütne, az hiányzott nekem.