Ha már Austen rajongók jönnek délután, most nézzük meg, hány hősnő neve elég, hogy melléjük tegyük a regény címét is?

1: Elizabeth

2: Emma

3: Elinor, Marianne

4: Anne

5: Catherine

6: Fanny

Megoldás: Tovább!

Családi titkos, szektás, gyermeket kereső és mentő.

Simon élete idillbe illően alakult. Élete szerelme lett a felesége, aki három remek gyereket szült neki. A karrierjük is megfelelően alakult, jó körülmények között élhetnek. Ám a legnagyobb gyermekkel, a lányukkal történt valami, amikor egyetemre járt. Kimaradt, összejött egy idősebb és zűrös alakkal. Próbáltak segíteni, de a lány nem hagyta. Ellökte, kirabolta, becsapta őket. Amikor a barátját holtan találják, Simon és a neje válnak gyanúsítottá. Nem ők tették, de meglátják az esélyt, hogy visszaszerezzék a lányukat most, hogy a visszahúzó férfi már nincs mellette. A nyomába erednek, miközben egy gyilkosságsorozatba is belekeverednek. Mert a háttérben van egy olyan sötét történet, amit Simon eddig elképzelni sem tudott volna szektával és az örökségért folyó harccal.

Harlan Coben kötetei reneszánszukat élik, és ebben nagy szerepe van a médiának is.  Sorra veszik meg a kötetek megfilmesítési jogát, a Netflix most különösen belelendült a krimik és thrillerek sorozattá alakításába. A Szökevények jogainak eladásáról még ugyan nem olvastam, de annyira jól illeszkedik az eddig sorozattá és filmmé alakított történetek sorába, hogy nem lepne meg, ha egyszer csak ott várna a Netflix kínálatban is.

Pont az a regény gyengéje különben, ami az erőssége. Tipikus Coben, stílusában, karaktereiben, cselekményben is csavarban is. Szét tudnám szedni részekre, hogy ilyen karakter, az itt megjelent csavarok és történetfarabkák melyik másik regényben voltak még meg. Itt pedig fel kell tenni a kérdést, hogy milyen olvasó vagy.

Az, akinek kell a változatosság? Aki azt szereti, ha a regények eltérnek egymástól, a cselekmények és karakterek megújulnak? Vagy, a másik típus. Akinek megvan a kedvenc zsánere, amit szívesen olvas. Aki ilyen típusú könyveket keres, és mivel bennük van az, amit szeret, nem gond, ha ez-az ismerős lesz máshonnan. Összességében úgy is más történet, más szereplőkkel.

Bennem mindkét attitűdből akad. Így most egyszerre érzem azt, hogy igen, ezt akarom egy Coben történettől. Van csavar, van szimpatikus hős, és még a végére is oda van dobva egy olyan fordulat, hogy csak nézem a lapot, hogy ezt most komoly? Ugyanakkor azt is érzem, hogy Simon pont olyan, mint tucatnyi másik apa Coben regényeiben, akik mindent kockára tesznek, hogy a családjuk megvédjék. Szimpatikus, erkölcsös, de emberi. Nem először olvasunk nála szektáról, eltűnt személy utáni hajszáról. De, ami leginkább zavar: hogy ez már a sokadik olyan történet, amikor a nő múltjáról derül ki egy ilyen szál.

Az tetszett benne, ahogy Simon egyre közelebb kerül a megoldáshoz. Egyszerre sodorják az események, a nyomok, de alakítja maga is a történéseket. Van veszélyhelyzet is benne, ha azt nem is sikerült izgalmasra írni, hogy a rendőrségnek ő a gyanúsítottja. Az olvasónak nyilvánvaló, hogy nem Simon a gyilkos. A családjának is. Egy percre sem aggódnak azért, hogy letartóztatják vagy valami baja lesz. Van más feszültség is benne, de azért ezt egy kihagyott lehetőségnek éreztem.

Meglepően szimpatikusra sikerültek a karakterek. Még akkor is, ha ez inkább cselekmény, és nem karakterközpontú regény. Simon az egyetlen, akinek mélyebben belelátunk az érzelmi életébe is, de így is lejön, mennyire pozitív karakterek vannak a kötetben. Az különösen megfogott, ahogy pl. a család egyetlen fia próbált falazni a nővérének, pedig a lány nem is kicsit használta ki. De ez egy összetartó család, és nem adják fel egymást.

Érdekes volt, ahogy a szekta és annak mesterkedései képbe kerültek. Bár sokáig nem érteni, amikor hirtelen más nézőpontjába kerülünk, de a végére szépen összeállt minden szál.

Korrekt, jól sikerült Coben-krimi, jó sorozat alapanyag is lenne.

Coben: Szökevények - Mint krimi: 70% jól összeállnak a darabok, végig van benne meglepetés, és szimpatikus hős.

Szubjektíven: 60% kicsit már sémának érzem. A cselekmény, a hős is tipikusan szerzőre vall.

Családi, eljegyzős, viszonyos, társadalmi feltörős.

Rhys Winterborne nagyon mélyről küzdötte fel addig magát, hogy már kevesebb nála gazdagabb ember van Angliában. A származása miatt azonban folyamatosan azzal szembesítik, hogy soha nem lehet született nemes. Így fontos neki, hogy lady Helen Ravenel a menyasszonya, egy igazi kékvérű. Amikor a lány sógornője felbontja az eljegyzést, Rhys duplán is sértett. A lány is tetszett neki, a rangja is. Helen azonban a férfié akar lenni, és hölgyhöz nagyon nem méltóan felkeresi a férfit, és kéri, jegyezze el újra. Rhys nem akar megint csalódni, így feltételt szab: Helen ártatlanságát, már most. Ő is meglepődik, amikor a nő beleegyezik. Ám az együtt töltött délután után már nem képes elengedni a nőt, minél gyorsabban el akarja venni. Egymásba szeretnek, de egy családi titok még az útjukba állhat.

Elsőnek, a kapcsolódási pont. Helen annak a grófnak az unokahúga, aki az első részben megörökölte a Ravenel birtokot és címet. Az első rész női főszereplője volt a sógornője, akit nővéreként szeretett is. Az eljegyzés, a pár (Helen és Rhys) megismerkedése is az előző részben volt benne.

Így ez a rész azzal lesz érdekes, hogy már egy nagyon kész helyzetbe csöppenünk bele. Helen vissza akarja csinálni a szakítást, és ezért messze hajlandó elmenni. Én pedig tudtam díjazni, hogy nem a megismerkedéstől kell egy tipikus romantikus regényt végigolvasnom. Itt van egy ötlet, amitől ez más.

Az viszont már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy merre halad ez a kapcsolat. Még egyik sem biztos abban, hogy mit jelent neki a másik, szereti-e, de lefekszenek, és hirtelen ez a nagy szerelem mindkettőnek az életében. Megint az, amitől agyvérzést kapok az ilyen könyvekben. Miért kell ennyire összemosni a szerelmet és a vágyat? Itt konkrétan ki van téve az egyenlőség jel közéjük.

A szex később is visszatérő téma lesz, és kosztümös romantikához képest nagyon erotikus a regény. Néhol már fogtam a fejem, hogy ezek mást se csinálnak, csak alkalmat keressenek, hogy egymásnak eshessenek és esnek is. A mélypont azonban az volt, hogy még a mellékszereplők is megkapják a maguk ágyban töltött idejét. Azért az már… durva.

A cselekmény nem sok, de annyit tudtam díjazni, hogy nem a szokásos, semmiségen összevesző tematika van. Azon már túl vannak, hiszen ez a kötet azzal indít, hogy Helen békül a nagy gesztussal. Helyette egy családi titokra derül fény, ami tiszta szappanopera. Abszolút nem tudtam komolyan venni, és sajnáltam is, hogy itt ez a nagy dilemma.

Helen talán azért nem is tudott szimpatikus lenni, mert kiakasztónak találtam, hogy már előre gyártja magában az elméletet és feszültséget, mi lesz, ha Rhys megtudja a származásáról az igazat. Szegényem nem ismerte fel, hogy már ebben a korban mennyire a látszat a lényeg. A társaságot eddig se foglalkoztatta, ki a biológiai apja. Ravenel nevelte fel, az ő nevét viseli, és még nincsenek bulvár újságírók, akik a családi szennyesben szeretnének turkálni.

Rhys pedig tipikus Kleypas-hős. A Wallflowers sorozatban is volt egy pont ugyanilyen férfi hős, csak Rhys szebb küllemet kapott, mint az ottani üzletember. Férfias, magabiztos, és hősszerelmes. Hiteltelen is, milyen könnyen elfogadja, amikor kiderül, ki Helen apja.

A történelemnek szokás szerint nyoma sincs, így marad az a téma, hogy milyen volt egy korabeli áruház. Kb., mint a Hölgyek öröme, csak nem a Zola, hanem a belőle készített tévésorozat, amit azért romantikusabbra faragtak a regénynél.

Mi is a konklúzió? Nem bírtam a nőt, túl sok a szex és még történelem se akad benne.

Még bőven van az írónőnek könyve, amit nem olvastam, de az is biztos, kell szünet köztük. Nagyon nem az én zsánerem – legalább lenne erősebb a történelem vonal.

Kleypas: Winterborne választottja - Mint történelmi romantikus: 55% kevés történet, a szerelem minden, hol a történelem benne?

Szubjektíven: 45% annyira nem utáltam, mint az első rész után vártam, de ez így kevés.

Cím: Szerelmek tavasza

Szerző: Bokor Pál – többkötetes szerző, aki rengeteget írt Hollywoodról. Akad azért más munkája is, mint majd ez a kötet is lesz.

Műfaj: történelmi romantikus

Cselekmény: a Brunszvik nemesi család útra indul a 19. század hajnalán. Bécsben a csinos Jozefin több kérőt is begyűjt. Az egyik egy nemes úr. A másik a zongora tanára, Beethoven. De ki a harmadik, aki talán a lány szívét is elnyeri? A Für Elise titka feltárul.

Várható megjelenés: novemberre van tervben

Miért várós?

• Beethoven miatt, naná.
• Bízom benne, hogy egy értelmes történelmi romantikus lesz. Inkább olvasnék a zenéről, mint egy szerelmi sokszög alakulásáról.
• Azért érdekel, ki a harmadik. Addig nem olvasok utána.

Barátnős, szabadságot megélő, női, színházas.

Vivian gazdag lány, aki nem találja a helyét az életében. Az egyetemről kidobják, pedig nem buta, csak nem érdekli az oktatás. Varrni szeret, tehetsége is van hozzá, meg alakja, hogy hordja a műveit. A szülei jobb ötlet híján New Yorkba küldik a nénikéjéhez, aki egy sikeres író felesége és saját kis színházát vezeti. A lányt hamar beszippantja a város, a színház és a lehetőségek sokasága. Jelmeztervező lesz, és a társulat dívájával beleveti magát az éjszakába is. Viszonyok sorai következnek, míg egy botrány szele miatt haza kell menekülnie éppen akkor, amikor a társulat egyik sikerdarabja az élre tör. Másként próbál élni, de be kell látnia, hogy már nem tud más lenni, és letérni a maga választotta útról. New York visszavárja, és újabb lehetőséget kínál.

Ez a borító nagyon megfogott. New York is tetszik, a stílusa is, az a kalap is. Lelkesen is vetettem bele magam a regénybe, de a végső konklúzió nem ennyire pozitív. Volt, ami tetszett benne, de akadnak kifogásaim is.

Az első, Vivian karaktere. Értem, hogy egy korát meghaladó, független és önálló nő portréja az övé, és pár évvel később már semmi botrányos nem lenne abban, amit megcsinált. Csak éppen ő a II. VH előtti korszakban engedett meg magának olyanokat, mint az egyéjszakás kalandok sora és egy botrányt kirobbantó édeshármas. Az szexbotrány lenne ma is, egy híres színésznőt szarvaztak fel, és fotók is voltak. Ok, legyen független és erős nő, de nem kellene a másik végletbe elmenni. Szabad, de nem szabados, ami még értékeltem volna. A fiatalság hevével együtt is túl messze megy el a lány.

A színház egyszerre szerepel mindkét listán. Sokkal többet olvastam volna róla – hogyan készülnek a darabok, áll össze a szereposztás és a próbák, de Vivian munkája, a kosztümök készítése is érdekelt volna. Egy bennfentes nézőpont, a színfalak mögé repítve az olvasót. Kapunk ezekből, de csak nagyon keveset. Inkább az van megírva, hogy Vivian hogyan megy bulizni a lányokkal, és melyik színésznő/táncosnő mennyire szabatos. Itt is volt egy, amin felhúztam a szemem. Egyes lányok pénzért mentek el férfiakkal, mégsem tekintették magukat prostituáltnak. Akkor mégis, mik voltak? Az a fajta önáltatás nagyon nem jött be. Az nem viszony, ha ára van a szexnek.

Ami viszont tetszett, az a keret. Ahogy a már idős Vivian egy lánynak elmeséli a történetét. Más szemmel nézi akkor, és tudja minősíteni a dolgokat. Ettől érdekesebb, és jó a keret is. Igaz, az önmentegetőzés nem jön be, de szerencsére ilyen nagyon kevés van benne.

Tetszett a miliő. A szerzőnek sikerült megragadnia, milyen központ volt New York, hogy áramlott ott az élet. Egyes részei a kötetnek szerelmes levél a városhoz, úgy, hogy nem leírások sorával ismerjük meg a hangulatát és életét, hanem a cselekmény sodrával.

Még az is tetszett, hogy Vivian karaktere fejlődik és alakul. Nagy pofon neki a botrány miatti száműzetés, és újra keresni kezdi magát. Az pedig nagy szó, hogy képes lesz az önáltatáson átlépni, és belátni, ki ő és hogyan akar, kell élnie. Azt lehet benne szeretni, hogy ő meg tudja hozni ezt a döntést és hű lesz magához. Ha ez egy bujább, és szertelenebb élet is, mint ami egy átlagos regényhősnőnek lenni szokott.

Durva, de pont a szerelmi szála nem tetszett. Mintha Gilbert nagyon kikötött volna a középkorú vagy idősebb emberek szerelmeinél – A lélek botanikájában is volt egy ilyen rész, ha Vivian nyíltabban meg is éli a szexualitását.

Azért azt díjaztam, hogy nem erotikus regény, bár a szexualitás fontos.

Simán el tudom képzelni, hogy feminista regényként adják el. Témájában, a hősnőjében is illik hozzá a jelző. Egyszer mindenképpen olvasható.

Gilbert: New York lányai - Mint női: 80% abszolút női olvasnivaló, szerelemmel és hivatással, egy színes korszakban.

Szubjektíven: 55% a történet érdekes, a színház főleg, de Vivian nem volt szimpatikus.

Politikai, életképet festő, helyi viszonyos.

Megfogják a híres betyárt, de ő nem hajlandó beszélni, nem tudnak mit rábizonyítani. Már feladnák, amikor fiatal és szép felesége érkezik látogatóba. A rendőrnek támad egy ötlete, hogyan lehet megtörni a zsivány hallgatását, és tudni meg mindent. (Egy rendőr genie) Egy kishangú, szerény fiatalember olyan lányt akar elvenni, aki a beleegyezést feltételhez köti: neki csak olyan férj kell, aki már párbajozott! A férfi ki is provokál egy párbajt, de retteg, mi fog történni és mi lesz vele. Az ellenfele nem különben. Amint besülnek a fegyverek, már más viselkedést enged meg magának mindkettő. (A legmodernebb párbaj) Új darabot készülnek bemutatni, melyben lesz egy kutyaugatás is. Hamar jelentkezik is egy férfi, aki abból él, hogy ugat a darabokban – a szerzőt szórakoztatja az ötlet, és még a darabon is alakít a kedvéért. (A kik ugatnak)

Van egy erős tippem, az átlag magyarnak mi ugrik be, ha Mikszáth neve kerül elő. A néhai bárány, amit nem győztek olvastatni velünk középiskolában. A tót atyafiak meg A jó palócok. Némi esély talán a Beszterce ostromára is van, de az már halványabb emlékkép lehet. Pedig Mikszáth nem semmi figura volt, akinek az életéről is jó könyvet lehetett írni. Kétszer vette el ugyanazt a nőt, a nagyon mély szegénységből lett a nemzet írója. Az írói hagyatékát pedig még nem is említettem.

Nagy regények szerzője, mint A fekete város, vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival. Novellista, közéleti személyiség. De ezen kívül még sok más is.

Ez a novellás gyűjtemény azért volt érdekes, mert olyan arcát is megmutatja a szerzőnek, amelyet a közismert kánon nem tartalmaz. Miközben megvillan az is, miért egyedi az irodalmunkban Mikszáth stílusa.

Az anekdota ezekben a rövidebb történetekben nem tud olyan jól érvényesülni. Mivel eleve csak pár oldal, vagy annyi sem a terjedelem, nincs idő kitérőkre és a verbális mesélés hagyományait őrizni. Egy-egy hosszabb történetben azonban ez is működik, és megvan a mikszáthi érzés is. Amikor mesélés, szórakoztatás a történetmesélés, és a mesélő néha elkalandozik, mert valami eszébe jut a történetről…

A többség azonban sűrített, lényegre törő írás, lényegesen rövidebb terjedelemben. Mivel nem egyben előkerül a politika is, a felsőbb rétegek kritikája, ezt annyira nem is bántam ezeknek az esetében. Mikszáth a fejemben nem politikus, pedig itt a bizonyíték, hogy volt egy ilyen arca is. Felelős emberként látta, milyen folyamatokat zajlanak a vezetésben, és le is írta a benyomásait és a kritikáit. Az már más kérdés, hogy ezeket nem olyan szívesen olvasom.

A novellákban megvalósul a történeti változatosság is. Már említettem, hogy van benne nem kevés politika és társadalomkritika. Az a szemlélet és mondanivaló, ami A sipsirica, az Új Zrínyiász világában is ott volt. Van olyan, ami a vidéki élet oldalait mutatja meg, ahogy a nagyon ismert palóc és tót novellákból ismerős lehet. Akadnak romantikus színezetű történetek is, melyekben még Jókai öröksége is fellelhető. Azt pedig tudom szeretni, amikor nem tudom, mi vár rám egy novellás kötet újabb és újabb darabjában. Nem lehet elunni.

Mivel ennyire változatos a cselekmény, a tanulságok is sokfélék. Van, ami nem akar semmit mondani nekünk, mások azonban komoly üzenetet hordoznak. Amire a legfogékonyabb voltam, talán mert ma is érezni ezt, hogy a vezetés nem a népért dolgozik. Kiváltságosok, korruptok, a saját érdekeik nézik. Meg lehet nézni, amíg lépni alig mernek az épületben, mert a miniszter ebédel, a nép egyes rétegei éheznek.

Érdekes volt a kötet, de azt hiszem, nekem a Mikszáth-élmény továbbra is a nagy regényeiből lesznek. A Noszty fiú vagy Görgey György története.

Mikszáth: Az apró gentry és a nép - Mint szépirodalom: 70% sokszínű, más arcot megmutató válogatás, mint a kánon. Tömör.

Szubjektíven: 45% ez nem az a Mikszáth, akit kedvelek. A politika meg nagyon nem jött be.

Szerelmes, ellenséges, mágikus.

Helena tudja, hogy valami gonosz van benne, de nem tud ellene tenni. Időnként ölnie kell – most éppen egy fiút, aki szerelmes volt belé. Majd útra kel és menekül, újra. Most azonban véletlenül elütik, és három testvérnél tér magához. A középső, Jeremy volt a gázoló, egyben az a személy, aki iránt egyre többet érez a lány. Az érzés kölcsönös, ez bármennyire is irritálja a legidősebb nővért, a sikeres orvos Jennifert. Jeremy hamarosan a család titkába is beavatja a lányt: a Raven testvérek gyógyító testvérek. Jennifer szó szerint gyógyít, Jeremy belelát az emberek lelkébe, Jet pedig ráolvasással befolyásolni tud bárkit. Helena remélni kezdi, hogy rajta is tudnak segíteni. Amikor azonban ráébrednek, mire képes a lány igazán, ki ő, veszélybe kerül nem csak a Jeremy iránt érzett szerelme, de az élete is.

Ez volt Papp Dóra korábbi sorozata. A Tükörikrek és a Bolyongó is későbbi – azt is hozzá kell tennem, jobb is. Most azonban újra kiadják a Helena – trilógiát is, és mivel annak idején nem olvastam, bepótlom. Bírom az írónőt, és átrágom magam rajta, ha ez sokkal inkább tipikus YA romantikus, mint amit szeretek.

Az alapmotívum az egyik legősibb zsáner. A tiltott szerelem, amikor ősellenségek szeretnek egymásba. Nem akarom elárulni, kicsoda és micsoda a lány, de annyit azért elejtek, hogy Jeremy fajtájával laza 500 éve állnak háborúban. Ők mégis egymásba szeretnek, és együtt akarnak lenni, hiába akad ezen ki röviden: mindenki. Jeremy nővére is eltiltaná őket egymástól, és más Gyógyítók sem nézik jó szemmel, hogy Helena képbe került.

Van ugyan fantasy háttere is, de alapvetően ez egy ifjúsági sztori, amiben a két szimpatikus és szép, fiatal hős azért küzd, hogy együtt lehessenek. Gyorsan esnek szerelembe, és zavar is, mennyire végzetesen. Díjaztam volna némi átmenetet, hogy idegenekből az Igazi lesznek egymásnak, de itt inkább nagy szerelem van és harc érte.

A fantasy háttér különben elég vázlatos. A testvérek és képességeik megvannak, de a tágabb kontextus még hiányzik. Ezek a családok hogyan szerveződnek? Van-e társadalmuk, vagy teljesen beolvadtak a normál emberek közé? Összetartanak valamilyen szinten? Helena természetfeletti oldalával és fajával ugyanez a helyzet. Az eredetmítoszt megkapjuk, de hogy mi van a jelenben, az homályos.

A közvetlen veszély nem olyan jelentős, hogy izgulni kezdjek a könyvön. Akad benne némi akció, de inkább karakterközpontú. Mondanom se kell, hogy a kisebb Raven fiú is szerelmi téren kap egyéni konfliktust: azért haragszik meg, mert ő nem mondhatja el magáról az igazat a szerelmének, aki féltékeny lesz és szakít a fiúval. Ők még csak 15 évesek, de ott is úgy drámáznak, mintha életük szerelméért küzdenének éppen sokkal érettebb fejjel.

Helena, vele kellene azonosulni, de nekem ez nagyon nem jött össze. Talán gonosz vagyok ezzel, de meg kellene fizetni a tetteiért. Túl könnyen elnézik neki, hogy éveken át gyilkos volt. Ezzel akkor tudnék elnéző lenni, ha olyan embereket tett volna el az útból, akik erre valamiért rászolgáltak. De ezek csak ártatlan fiúk voltak, akik beleszerettek a lányba, és elhitték, hogy közösen öngyilkosok lesznek. Hát nem így lett.

Hiába van megírva, hogy lelkiismeret-furdalása van, és nem akarja ezt, attól még csinálta. Sokat szenveleg is, é gyötrődik, merjen-e a fiú mellett maradni, vagy sem. Annyira kamaszlányos, hogy azt már fárasztónak találtam.

Viszont, benne van az, amiért a későbbi regényeket tudtam szeretni. Úgy lelkizős, hogy mellette a cselekmény sincs elhanyagolva. Olvastatja magát a szöveg is.

Már a második rész is a polcomon van, ha rászántam magam, majd folytatom. Elolvasom, de ez nem az a regény, amiért rajongani tudok/fogok.

Papp: Fénytörés - Mint YA fantasy: 60% karakterközpontú, NO1 érzelmi oldalról megfogott fantasy románc.

Szubjektíven: 55% túl sok a romantika, kevés a fantasy és Helena eléggé ellenszenves volt.

A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. És ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van! (Mikszáth: Új Zrínyiász)

Nem mintha valaha is tényleg magad mögött hagyhatnád a múltad. Örökké marad egy kis részed, ami tovább sajog, egy fájdalmas seb, ami nem gyógyulhat be teljesen soha, de ez végül a személyiséged részévé válik, és megtanulsz vele együtt élni. (Wells: Mindenki macskája, Alfie)

Dan szeretett gyűjtögetni: baseballkártyákat, híres bűnözők aláírást, polgárháborús fegyvereket, ritka érméket, és megvolt mind a tizenkét gipsze, amit óvodás kora óta viselt. Most legjobban a sírfeliratokat szerette, amiket szénnel dörzsölt át egy darab papírra. Otthon volt már pár király darab belőlük. A kedvence így szólt:
PRUELLA GOODE
1891–1929
HALOTT VAGYOK. BULIZZUNK. (Riordan: A csontlabirintius)

Milyen kaland az, amiben az ember egyetlen kifejezetten rossz döntést sem hoz? (O'Leary: Otthoncsere)

A kilenc milliméteresbe Speer Gold Dot G2 lőszert tettek, amelyet az FBI elsősorban az átütőképessége miatt részesített előnyben. A töltény mottója lehetett volna az is, hogy „egy lövés, egy áldozat”. Persze ezt a legtöbb lőszerről el lehetett mondani, ha a megfelelő helyen találták el vele a célpontot. (Baldacci: Kiút)

Talán a felnőtté válás része az, hogy az ember rájön, nincs biztonságban a szíve. (Brennan: Boszorkányszezon)

Időnként mindenkinek szüksége van egy kis segítségre – felelte a férfi. – Semmi szégyellnivaló nincs ebben. Ma én segítettem neki, egy nap talán ő segít ki valakit. (Carter: Egy gonosz elme)

– Legalább megnézhetem a helyet, mielőtt döntök?
– Persze. Akár most rögtön beugorhatunk. De imádni fogod. Nagyon bájos.
– Így mondják virágnyelven, hogy egy romhalmaz? (Baldacci: Kiút)

Pestnek jövője van, Budának múltja. (Mikszáth: A sipsirica)

Életet cserélő, gyászoló, továbblépős.

Carla tele volt élettel, és ha közbe nem is volt egyszerű vele, többek voltak attól, hogy ismerték a lányt. Túl fiatalon ment el, egy betegséget követően. A halálos ágyán megígértette a nővérével, hogy nem pusztul bele a gyászba, egy lehetőséget sem hagy ki miatta. Leena igyekszik tartani az ígéretét – ám eljön az a pont, ahol már az elméje esküszik össze ellene. Miután egy fontos megbeszélésen sokkot kap, kényszerszabadságra küldik. A nő vidéki nagymamájához utazik le, akinek viszont több lehetőség kellene, miután a férje lelépett mással. A lánynak támad egy ötlete: cseréljenek otthont! Eileen Londonban keres társat, öregek klubját szervez és barátot keres Leena egy barátnőjének, míg Leena segít a falu rendezvényeinek szervezésében, kutyát sétáltat és rájön, milyen férfival és milyen munka mellett akarja folytatni az életét.

O’Leary egyszer már írt olyan könyvet, ami meglepő módon tetszett nekem. Nem vártam tőle sokat, egy kis átlagos romantikus komédiát, ahhoz képest az egyik kedvencem lett a női – romantikus regények között. Ez viszont az Otthoncserének rossz hír, hiszen nagyon felfokozott volt az érdeklődésem az újabb regény iránt.

Kicsit be is váltotta a reményeim, kicsit nem. Sejteni lehetett előre különben, túl sokat vártam tőle. Az lett volna a csoda, ha megugorja a képzeletbeli lécet.

A történet nagyja a fülszövegből kiderül. A nagyi és az unokája lakást cserélnek, és mindketten új kihívásokkal néznek szemközt. A munkamániás, pörgős lány egy faluban keresi a helyét, míg a nagyi Londonban a szerelmet és a pörgést. Leírom, előzetesen nem hittem, hogy Eileen története le tud kötni. Most komolyan, miért kötne le, hogy egy hetven/nyolcvan éves néni a szerelmet keresi a városban?

Ehhez képest az a meglepetés ért, hogy Eileen története sokkal egyedibb, humorosabb és szerethetőbb, mint a harmincas unokáé. Egyrészt, egy olyan asszonyról beszélünk, aki nagyon pörög és szervezkedik. Ő nem az a típus, aki halogat bármit is. Belemegy minden konfliktusba és kalandba. Közben nagyon emberbarát és jóindulatú, szeretne mindenkinek segíteni a környezetében. Vele sok minden történik, és egyszerűen jó egy olyan emberről olvasni, aki ennyire jó.

Leena szála viszont csalódás volt. Itt nem volt meglepetés. A londoni barát egy hiú, önző alak volt, míg a gyerekkori ismerős érzékeny, helyes fiatalemberré nőtt. Vajon, mi lesz a története vége? Ugye, nem nagy rejtély. Itt kevesebb a humor.

Talán, mert Leena az, aki jobban gyászol és szenved. Nem lehet helye annyira mosolygós kalandoknak, amikor azt kell feldolgoznia, hogy elvesztette a testvérét és szenved. Folyamatosan lesz jobban, és kezd el újra élni, de ez egy hosszas folyamat. Az anyjával való kapcsolata is problémás, ezt sem egy boldog történet rendezni.

Jól van megírva ez is, kellett a nagymama ellenpontjának is, de akkor is ezt volt nehezebb olvasni, és kevésbé is kötött le.

A stílusa ugyanolyan, mint a másik könyvben. Humoros, könnyed, nagyon szerethető karakterekkel. Nincsenek is benne negatív alakok, legfeljebb olyanok, akiknek akad olyan húzása, ami miatt meg lehet őket vetni. (Leena barátja pl. elég érdekesen értelmezi azt, hogy barátnője van.) A karaktereknek vannak gyengeségeik, hibáznak, de olyan emberségesek, hogy ettől válnak igazibbakká. Talán ezért is kedvelhettem meg őket ennyire, mert igazibbak, mint a mesehősök.

Női olvasmánynak kiváló, szórakoztató, de nem csak az. Együtt lehet érezni vele, és levonni pár tanulságot az értelmesen élt életről.

O’Leary: Otthoncsere - Mint női: 85% szívmelengető, de nem negédesen. Humor és tragédiák váltakoznak benne.

Szubjektíven: 75% a szerelmi szálak nem tetszettek, de meglepő módon elszórakoztatott.