Július
20. Gemmell: Vérkő - fantasy 4,5
21. Riel: Fenyőgyanta - skandináv krimi 3
22. Goodman: Elveszett lelkek otthona - családregény 3,5
Dallos: Alkalmazottból Vállalkozó - segédkönyv 4
23. Pratchett & Baxter: A Hosszú Háború - sci-fi 2,5
24. Gaiman: Sosehol - fantasy 4
25. Vaszary: Ketten Párizs ellen - ifjúsági 2
McGuire: Fény a szívemben - YA 3
26. Zakály: Egyszeregy - New Adult 1,5
Sveistrup: A gesztenyeember - skandináv krimi 3,5
Ezzel zárjuk július utolsó teljes hetét.
Családi titkos, bosszút álló, nyomozós.
Naia Thulin egyedülálló anya, aki minden kapcsolatában biztonságos távolságot tart. A munkájában azonban profi, kemény nyomozó, aki nem nyugszik, amíg össze nem állnak az ügy darabkái. Mark Hess korábban az Interpol 
nyomozója volt, de elbocsátották, és kénytelen visszamenni a koppenhágai őrsre. Nem sok jót várnak tőle, és Naia mellé osztják be. Az első közös ügyük hamar komollyá válik: a meggyilkolt nő mellett egy gesztenyeember figurájára bukkannak. Ahogy bevizsgáltatják, ujjlenyomatot találnak rajta. Egy kislányét, akinek egy éve nyoma veszett. Egy befolyásos politikus lányának ujjlenyomata. Amikor újabb női holttest kerül elő, megint ott a gesztenyeember, és rajta a kislány ujjlenyomata. Lehet, hogy nem is halott a lány? De akkor mi történik? Hiszen a gyerekrablásért és gyilkosságért börtönben ül egy férfi, aki mindent bevallott. Gyorsan választ kell találniuk.
Skandináv krimik. Nem éppen nyári olvasmányok. Sötétek, nyomasztóak – jobban passzolnak egy téli estéhez, mint a nyárhoz. A zsánert azonban szeretem, így próbálkozom velük. Akkor is, ha belefutok abba, hogy nagyon nem talál hangulatban.
Ezzel a kötettel is az volt a legnagyobb bajom, hogy most rettentően nyomasztónak éreztem. Nem kifejezés, hogy hangulatgyilkos. Mintha lenyomott volna egy szürke, gomolygó ködbe, ahol nincs másnak helye, csak fájdalomnak, hiányérzetnek és igazságtalanságnak. Valahol jó, hogy olyan erőteljes a regény atmoszférája, hogy ennyire meg tudott fogni, de nem volt egyszerű most visszajönni ebbe a nyomott hangulatból. Nehezemre esett olvasni, mert mindig ide érkeztem, egy nem kellemes, kifejezetten terhelő közegbe.
A krimi része korrekten meg van írva, ha nem is azt kaptam a végére, amit vártam. Van egy száluk, amit folyamatosan nyomoznak le, haladnak előre. A végén aztán kiderül, hogy minden egészen másképpen áll össze. Egy teljesen új szál lép be, és úgy oldja meg az esetet, amerre addig semmilyen utalás nem volt. Nem szeretem, amikor nem következik a regény egészéből a bűnügy megoldása. Becsapva éreztem magam – minek olvastam végig a nyomozást, ha aztán semmi köze nem lesz ahhoz, ahogy megtalálják a gyilkost és lezárják az ügyet? Pedig addig jól fel volt építve – aztán a meglepetés kedvéért kidobták a logikát az ablakon.
Nem tudom, ha nem hirdetik a borítón, hogy a The Killing szerzőjének a munkája, ez feltűnik-e, de hirdették, így azt is le kell írnom, hogy a nyomozók karakterei nem kevés hasonlóságot mutatnak a The Killing nyomozóival. Mark jó rendőr, de megvannak a maga gondjai és küzd az alkohollal is. Naia egyedülálló anya, és gondja van azzal, hogy közel engedje az embereket, még a saját párját is. De még abban is van egyezés, amilyen kapcsolat kezd kialakulni a két nyomozó között. Alapból nem zavarna, de így felmerült bennem, mennyire a saját munkáját kopírozza a szerző.
Küzdöttem azzal is, hogy nem voltak szimpatikusak a szereplők. Mark egy fokkal szimpatikusabb volt, mint Naia, de összességében egyiküknek a személye se ragadott meg. A regény nyomott hangulata megvan a karakterükben is. Olyanok, mint akiknek mindig félig üres a pohár. Még, amikor sikerélményük van elvileg, akkor is nyomasztóak.
Maga az ügy érdekes is lehetett volna. Pláne, ahogy Sveistrup bekapcsolta az eltűnt kislány családját is, és annak is beleláttunk a dinamikájába, hogy próbálták túltenni magukat a veszteségen. Cselekményközpontú a regény, de ezeknél a részeknél a karakterek is jobban ki vannak dolgozva.
Az ügyben aztán sorra jelentkeznek a borzalmasabbá tevő elemek. Társadalmi problémákig nem jut el, de családon belüli erőszak, hazugságok és következményeik lesznek.
Ha télen újra elolvasnám, valószínűleg jobban tetszene. Most csak elment.
Sveistrup: A gesztenyeember - Mint skandináv krimi: 75% nyomorult szereplők, sötét hangulat – kriminek is korrekt. Sötét.
Szubjektíven: 55% a sztori jó, még az ügy is érdekes, de annyira sivár az egész hangulata…
Megismerkedő, cikket író, szerelmes.
Liza megakadt az életében. Az egyetemi barátjával szakított, de nem szakadtak el igazán egymástól. Ha valamelyiküknek társaság kell, vagy csak kaland vízszintesben, még mindig egymást hívják, noha nincs jövője a kapcsolatuknak. Komoly újságíró akar lenni, de az igazi téma nem talál rá, pedig valamit villantania kellene a 
szerkesztőségben. Egy véletlenül meghallott beszélgetés viszont szöget üt a fejében: barátnők beszélgettek arról, hogy van egy srác. Nem tudni a nevét, ki ő, mivel foglalkozik. Dögös, fiatal és kering a száma a városban. Ha felhívod, egyetlen éjszakát eltölthetsz vele. Beszélgetés, szex, amit csak akarsz. De többé nem találkoztok. Egyszer egy éjszaka, nem több. Liza felveti a sztorit, és vállalja, hogy maga kipróbálja. A találka összejön, és a magában Gábrielnek elkeresztelt srác gyorsan leveszi a lábáról a lányt. De túl sok a titok és a kérdés – nekik is egyetlen éjjel jut, vagy lehet több is?
Nem tökéletes az analógia, de van az a sikerregény, amiben az enyhén Asperger-szindrómás nő felbérel egy férfit, hogy vezesse be a szexbe. Vagy, ott a Calendar Girl, amelyben a hősnő minden hónapot más férfi mellett tölt – mondanom se kell, hogy lesz, akibe bele is szeret. De még bőven tudnék olyan címeket bedobni, amelyben valamilyen szexmunkás van, vagy a hős/hősnőnek olyan szabálya van, hogy neki csak egyéjszakás kalandok kellenek.
Ebbe a sorba illeszkedik az Egyszeregy is, ami nagyon nem meglepő módon egy nagy klisével bolondítja a témát. Azzal, hogy a hősnő bele is szeret a férfiba, aki pedig nem ad semmit egy éjjelen kívül.
Az ilyen regényekben, itt is, komoly bajom van azzal, hogy mennyire lehet igazi egy ilyen érzelem. Mert Liza alaposan szerelmes lesz, de lehet azt egyetlen éjszaka után? Mit tud egyáltalán a srácról? Nem ismerhetik meg egymást ennyi idő alatt igazán. Ezt erős vonzalomnak kellene neveznie, szexuális egymásra kattanásnak, de szerelemnek… Egy újabb olyan regény, amiben a szexualitás és a szerelem rosszul keverednek. Nem mostanában, de láttam a Fogd a nőt és fuss! című filmet, amelyben azt fejtegetik, hogy három típusú pár van: akik szexuálisan egymásra vannak kattanva, akik szerelmesek egymásba, és néha összejön ennek a kettőnek a keveréke is. Itt én csak az első verziót éreztem megvalósulni.
Plusz, megint képtelen vagyok a férfi szereplő fejével gondolkozni. Mert az, hogy Liza, akinek nincs egy normális párkapcsolata, rákattan a szexi és titokzatos srácra, aki minden kívánságát lesi, ok. De mit lát meg Gábriel a lányban? Képtelen vagyok rájönni.
Nekem bizony Liza kifejezetten ellenszenves volt. Már eleve az, ahogy beragadt az Adrián viszonyba, majd ahogy a semmiből rákattant a másik srácra. Mondjuk, nekem eleve ellenszenvesek szoktak lenni azok a hősnők, akik szexelnek az egyik pasival a regény elején, majd a történetben rá 1-2 napra mással kavarnak. Itt még azzal is bonyolódik a képlet, hogy a legjobb barátjában, Barniban Liza pont most látja meg a pasit. Annak az egynek tudok örülni, hogy vele nem fekszik le, de akkor is! Hogy is lehetne ez szerelmes regény, amikor három, különben nagyon eltérő sráccal mérleghintázik?
Szimpla, szenvedélyekre épülő regény, amiben nem találtam olyan pluszt, amivel le tudott volna kötni. Valahol érzem a törekvést, hogy a betegség vonallal és a saját útre lépéssel női regényesebb is legyen, de nem lett ez elég markáns. Megmaradt sima szerelmes – erotikus regénynek, amiből tizenkettő egy tucat.
Amit tudtam benne értékelni, egy kevés megvillanó humor.
Különben van a történetnek folytatása is, amire elég erőteljesen ráutal a regény utolsó két oldala. Nagyon nyitott ez a vég, és még önellentmondásos is. Kicsit sem jött meg a kedvem, hogy levadásszam azt a második részt.
Zakály: Egyszeregy - Mint New Adult: 40% a szerelem és a vonzalom maximálisan megírva, a többi hiánycikk.
Szubjektíven: 10% nem szerettem a szereplőket, éppen ellenkezőleg. A téma már taszít is.
Maggie és Gabriel szerelmesek, de titokban kell tartani a kapcsolatukat, mert a lány apja nagyon nem egy szegény francia fiút szán a lányának – még akkor sem, ha neki magának is egy francia lánnyal van viszonya (aki ráadásul pont Gabriel nővére). Hogy elválassza őket, a lányt rokonokhoz küldi.
Gabriel utánamegy, és lopott perceket tudnak együtt tölteni. A szüzességét is a fiúnak adja. Az idillnek gyorsan 
vége lesz: a nagybátyja megerőszakolja a lányt. Maggie hiába kér az anyjától segítséget, ő nem akar hinni a lánynak. Maggie végleg el lesz tiltva Gabrieltől, és amikor kiderül, hogy terhes, titokban kell megszülnie és azonnal elveszik tőle a kislányát. Az utolsó kérése, hogy Elodie legyen a neve.
Az apja ismerteti meg egy idősebb férfival, akihez feleségül is megy. Próbálnak családot alapítani, de 10 év alatt 4 vetélése is van. Egy nőgyógyászati, kisebb műtét után találkozik újra Gabriellel, aki szintén megnősült, de gyereke neki sincs. Az érzelmek hamar újra feltámadnak, és viszonyuk lesz. Maggie már be is jelenti a válást a férjének, várja, hogy Gabriel is ezt tegye a feleségével.
A férfi azonban tudomást szeret Elodie-ról és sértettségében eltűnik. Maggie egyedül marad, és rájön, teherbe esett. Gabriel gyereke kell legyen – vele védekezés nélkül volt együtt, míg a férjével mindig spirált használt. Megszüli a fiát, Gabriel után nevezi el, és próbál írni neki.
Gabriel a nőért jön vissza – eddig a tengeren volt, halásznak állt és szerette a vízi életet. Maggie azonban maradni akar, és átvenni az apja boltját. Gabriel mellettük dönt. Együtt erednek Elodie nyomába is, de csak a halálhírét kapják meg. A férfi ráveszi a nőt, vállaljanak még egy gyereket, a fiuk ne legyen egyke.
Évekkel később egy cikk kapcsán megkeresi őket egy fiatal, egyedülálló anya. Elodie az, akit árvaházba adtak. Amikor az állam bezárta az árvaházakat, őt is elmebetegként kezelték. De el tudott szabadulni, pincérnő lett. Egyetlen éjjelt töltött egy vietnámi háborúba tartó amerikai fiúval, annak az éjjelnek a gyümölcse a lánya. A család egymásra talál, Elodie hozzájuk költözik a kislányával, és Maggie mellett dolgozhat a boltban.
Szerelmes, családi problémás, egymásba kapaszkodó.
Elliott egy olyan családba született bele, ahol mindennap harc az élet. Az apja részeges, és amikor elkapja az indulat, erőszakos is. A neje rendszeresen kidobja, de a férfi mindig visszasírja magát. A békülő időszakban a fiuk, Elliott pedig a nagynénjénél köt ki, hogy a szülei nyugodtan rendezni tudják a dolgaikat. Egy ilyen 
kényszernyaralás alatt sikerül szóba elegyednie a gyönyörű szomszéd lánnyal. Catherine családjának is megvan a maga baja, és Elliott megígéri a lánynak, hogy ott lesz neki. Az anyja elviszi, így nem tudja az ígéretét megtartani. Pár évvel később, végzős középiskolásként sikerül visszatérnie, és a lányt akarja, aki még haragszik rá a megszegett ígéretért, és aki már sokkal komolyabb titkokat kell, hogy megőrizzen. A sportsztárként népszerű Elliott azonban elhatározta, hogy visszaszerzi a szerelmét, és sorra bontja le a Catherine emelte falakat maguk között.
Jamie McGuire könyveivel elég vegyes a viszonyom. A new adult és romantikus kötetei nem nekem lettek kitalálva. Az első Gyönyörű sorscsapás kötet tetszett annyira, hogy hajlandó vagyok próbálkozni, hátha, egyszer, sikerül még neki olyan párost alkotnia, mint Travis és Abby. Igen, nekik még a nevükre is emlékszem, a többi Maddox fiúéra nem… Aztán, ott volt a Red Hill – az zseniális lehetne, ha nem a kedvenc szereplőm lenne a zombik utolsó áldozata a kötetben önfeláldozás során…
A Fény a szívemben sem nekem lett kitalálva, pedig vannak benne ígéretes momentumok.
Ami legjobb lehetett volna, a thriller. Catherine ugyanis nem olyasmit titkol, amit egy átlag ifjúsági regényben szoktak. Nem bántalmazó szülei, vagy erőszakos exe van, hanem egy olyan titka, amiben gyilkosság és folyamatos fenyegetettség is van. Klasszikus horror/thriller motívum, ami köré McGuire építkezik. Van egy hotel, amiben szörnyű dolgok történnek. Volt ilyen AHS évad, az egyik legsikeresebb amerikai sorozatgyilkos is egy motelben ténykedett, és akkor még nem is emlegettem olyan klasszikusokat, mint a Psycho.
E szerző azonban annyira ifjúsági romantikába rejti ezt a szálat is, hogy nem hatásos lesz, hanem inkább röhejes. Nem lehet komolyan venni. Plusz, nekem ez a történetrész megkérdőjelezi Catherine jellemét is. Ok, az anyja az egyetlen megmaradt rokona, valahogyan védeni akarja. De nem ez a megoldás! Vétkesek közt cinkos, aki néma. Catherine pedig néma marad. Ő jól érezte, mi folyik otthon, és csak hallgatott. Ha nem is válik gyilkossá, de ártatlannak sem tudom nevezni. Rossz példát mutat az olvasóknak!
Ifjúsági romantika viszont annyi és olyan töményen van ebben a regényben, hogy bele lehet fulladni. El van túlozva, és megint csak le kell írnom, a szerelem nem lehet gyógyszer mindenre. Itt mégis az, ez pedig engem irritál.
Elliott és Catherine szerelmi története ráadásul a tipikus mozzanatokat követi, amelyek már untatnak. Sokkal jobban lekötött volna, ha nem lenne tucat ilyen történet már. Azért is haragudtam, mert Catherine azért tart haragot évekig, mert a kamasz fiút elvitte az anyja? Mintha Elliottnak lett volna beleszólása, és dönthetett volna. A lány bűnei, amiket elhallgat, sokkal bűnösebbé teszik őt. Nekem még az is megfordult a fejemben, hogy büntetőjogilag nem terheli-e valami őt.
Pedig McGuire próbálkozik. A thriller részek is, próbálják valami mássá is tenni a sztorit. Elliott származása, aki indián. De ezzel sem kezd a szerző semmit: hamar sportsztárt csinál belőle, ami miatt népszerű lesz, és már senki nem foglalkozik az etnikai hovatartozásával. A kezdet után ez olyan érzés volt, mintha menekülne a szerző a komolyabb téma elől.
Különben is, röhejes, ahogy Elliott egyetlen jellemző tulajdonsága, hogy szereti Catherine-t.
Most nincs bennem semmi szimpátia ezzel a könyvvel. Mondjuk, olvasni könnyen lehetett.
McGuire: Fény a szívemben - Mint YA: 60% szimpatikus karakterek, érzelmesen megírt cselekmény, szerelmes tematika.
Szubjektíven: 40% a thriller vonal erőltetett és zavaró – a szerelem ereje meg eltúlzott.
Kamaszos, nyaralós, ügyeskedő.
Laci és Pali testvérek, akik különös kalandra szánják el magukat. Nyáron nyaralni akarnak menni, de nem a család szokott balatoni nyaralójába. Az eredeti terv Bécs, de a jegyeket megváltó Laci imponálni akar egy lánynak, így ő is Párizsba vesz jegyeket, mint a lány másik udvarlója. Pénzük alig, nyelvtudásuk még annyi sem, de ráveszi a bátyját, hogy menjenek és próbáljanak szerencsét. Már a kezdeteknél gondjaik vannak: egy csúszás miatt a 
megtanult szavak nem is azt jelentik, amit gondoltak. A szobájukban egér van, ami a frászt hozza a fiatalabb fiúra. A pénzt beosztani sem tudják, és miközben szórakoznak, kalapot vesznek, udvarolnak, már a hazaútra szánt pénznek is annyi. Otthonról kellene kérni, de hogyan? Valamit muszáj lesz kitalálniuk.
Párizs az egyik kedvenc városom, úgyhogy könnyű rávenni egy könyvre, amiben a fiatalok ide utaznak és mindenféle kalandba keverednek. Ebből ráadásul minisorozat is készült, amit akár meg is nézhetek olvasás után. Azt már tudom, abból nem lesz semmi. Annyira nem tetszett a könyv, hogy a sorozatot is hanyagolni fogom.
Egyrészt, roppantul irritált, hogy mennyire semmirekellő a két főszereplő. Pali még úgy ahogy elment, benne legalább találtam szimpatikus vonást. Ő volt a gondosabb a két testvér között, aki nem volt teljesen elveszett. Ok, a szerencse nem állt mellette, de ő igyekezett beosztani a pénzüket, ő tanult nyelvet is. Laci viszont… ha más lenne a regény stílusa, akkor simán rávágnám, hogy ő az élhetetlen dzsentri srác, aki észre sem veszi, mibe keveredik és csak bajt okoz. Nem is tudom, mi irritált benne legjobban. Ahogy csak él bele a világba, minden felelősségtudat nélkül. Bajba keveredik, és ahogy pl. meg van őrülve a kalapokért, az kifejezetten zavart. Pénzük sincs, nyüglődnek, de a francia kalap vásárlása kihagyhatatlan…
Van a regényben romantikus vonulat féle is, de az is Laci stílusában. Ő olyan ember, aki mindig éppen azt a nőt szereti, aki előtte van. Egy reménytelen tetszelgés miatt utaznak eleve Franciaországba, ott pedig valaki rámosolyog, vagy szimpatikus lesz neki, már feledve is van a Pesten hagyott lány. Mondjuk, a kor erkölcs erőteljes, ezért is csak romantikaszerű jelenetek vannak. Járnak ide-oda, ha egy csók elcsattan, az már nagy szó…
Párizsi kalandok voltak beígérve, ehhez képest abszolút nem fontos, hol játszódik a cselekmény. Mert ez a testvérpáros csak cselleng, és meg se nézik a várost, ahova mentek. Ha New Yorkba mentek volna, nem az Eiffel-torony, a Szabadság-szobor lenne, ami kimarad nekik. Londoni út esetén mindig készülnének a Towerbe, de soha nem érnének oda. Heteket töltenek a városban, és egyedül Napóleon sírját látják. Ezen sírni tudnék – nem is annyira a regény miatt, de saját jogon. Egyáltalán, hogy lehet bárhova elmenni úgy nyaralni, hogy nem néznek körül?
Vagyis, a szereplőket is rühelltem, és a cselekmény se tetszett. Úgy éreztem, ez a két fiú nem csinál semmit, csak szerencsétlenkedik. Semmi izgalom, semmi értelmes cselekmény. Elvileg humor van benne, de Vaszary humora és az, amit én viccesnek tartok, ég és föld. Amin itt nevetnem kellett volna, legfeljebb szemöldök rángást váltott ki idegességemben.
Ott van a regény stílusa is. Nem mai – ami nem feltétlenül rossz. Annak a korszaknak a nyelvezetét használja, amiben játszódik. Ezt elméletben tudom értékelni, és nem rovom fel neki, de olvasni nem lett tőle könnyebb.
Gondban vagyok azzal is, kinek ajánlanám ezt a könyvet. Ifjúsági irodalom, de nem érzem úgy, hogy bármiért is érdemes lenne egy kamasznak a kezébe adni. Nincsenek benne jó példák és üzenetek. Talán, akiknek ilyen a humora…
A legjobb a borítója, az legalább párizsi…
Vaszary: Ketten Párizs ellen - Mint ifjúsági: 30% példa nincs benne, a nyelvezete régies, a cselekmény alig valami.
Szubjektíven: 35% eléggé taszított a cselekmény és a két főszereplő ügyeskedés is.
Karácsonyra jött ki egy válogatás.
Mai költők ajánlottak benne egy klasszikust. A részletekből rájöttök, kit?
1: Páris, Páris, mindjárt itt lesz,
Szépen, szerelmesen, lágyan,
Könnyesen és fiatalon
Valamikor hogy kivántam.
2: Nincsen semmi, ami van.
Egy Való van: a Nincsen.
3: Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
Megoldás: Tovább!
Hazatérésért küzdő, titkos világos, küldetéses.
Richard számára a világ egyszerű és nyugodt. Londonba költözött, ahol beilleszkedett a munkahelyén, és lett egy menyasszonya is. Ám elég egyetlen döntés, hogy minden a feje tetejére álljon. Egy este sérült, fiatal nő kéri a 
segítségét. Mivel csövesnek néz ki, a menyasszonya, Jessica elhajtaná és sietne a találkozójukra. Richard azonban segíteni akar: magával viszi Ajtót, bekötözi a sebeit, és amikor ijesztő alakok keresik a lányt, elrejti. A tett nem marad megtorlatlanul: Richard életét elveszik. Mintha nem is létezett volna. A munkahelyén sem, de Jessica sem ismer rá. Richard kénytelen Ajtó után menni, aki egy misztikus, ijesztő világban él, Alsó Londonban, ahol egy küldetést hajt végre Carabas márki és Vadász társaságában. Richard csatlakozik, mert ő az életét akarja vissza.
Neil Gaiman, a modern fantasy történetében az egyik olyan szerző, akire rá merem mondani, hogy meghatározó. Neki sikerült egy olyan szintet hozni, ami egyrészt szórakoztató, de mélysége is van, már-már szépirodalmi. Mert hiába imádom pl. a Gemmell-regényeket vagy Sanderson köteteit, azokról nem hiszem, hogy az utókor klasszikusként fog emlékezni rájuk. Gaiman esetében azonban látok erre is esélyt.
A Sosehol is határregény, több értelemben is. Miatta tanultam egy újabb fogalmat: a Sosehol portal fantasy. Van egy átjáró, amin keresztül a hős átlép egy mágikus világba. Megismerjük magát az átjárót és az átjárást – és a két világ el van különülve. Portal fantasy még a Narnia, vagy a Csellengő gyerekek kötetei. A hőssel együtt ismerjük meg a másik világot, és annak szabályait.
Határon van zsáner tekintetében is. Ifjúsági regényként is emlegetik, de ezzel vannak fenntartásaim. Először évekkel korábban, szinte kamaszként olvastam, és akkor bizony nagyon nem tetszett nekem. Nem éreztem a sajátomnak, a konfliktusok és karakterek tekintetében sem. Most, pár évvel idősebben többet mond nekem a történet.
Most arról szólt nekem, hogy a megszokások, a biztonságos, de unalmas élet miért nem az igazi. Richard választhatná azt, ami a kaland előtt az álomélete lett volna. Egy biztos kapcsolat, házasság és két gyerek, fix állás. De nem ezt választja, inkább a bizonytalant, a halálos veszélyeket, a mágiát. A megszokások unalmasak – az is, amit szerettél volna, ha csak az van, semmi változás, beleunsz. Richard már attól megunta, hogy maga előtt látta, ez vár rá.
Talán ifjúságinak a kalandos természete miatt menne el – a csapat nehézségeket küzd le, hogy a szereplők elérjük a céljukat. Ezek a kihívások sokfélék, változatosak, és kalandregény színezetet adnak a regénynek.
Határregény azért is, mert egyszerre szórakoztató történet, és tud nyújtani valami többet is. Világában, nyelvében több. Ha valaki kikapcsolódni akar, olvashatja igényes, félig ifjúsági fantasy regényként. De ha szimbólumokat akarunk fejteni, és arról elmélkedni, hogyan kell élni, mi motivál minket, egyszerűen csak el akarunk merülni egy egyszerre ijesztő és festői más világban, azt is megtehetjük.
Cselekmény- és világ központú regény, a karakterei markánsak, de nem mélyek. Senkit nem mondanék túl összetett figurának, de nem is egysíkúak. Különcök, de szerethetőek. Jól illenek a világba, melyet Gaiman köréjük álmodott.
Kicsit nekem túl különös is ez a világ, amit azért kihívás volt befogadni. Nem adta könnyen magát, figyelmesen kellett olvasnom, nem lehet csak átszaladni az oldalakon. Plusz: a vége. Itt frappáns az, hogy egy vég is csak valaminek a kezdete.
Nem ez a kedvenc Gaiman-könyvem, de azok között van, amiket akár újra is olvasok, és van egy olyan érzésem, a következő életszakaszban egész mást mond majd, mint most.
Gaiman: Sosehol - Mint fantasy: 85% egyedi, kalandos, ráadásul mélysége is van. Lírai, miközben szórakoztat is.
Szubjektíven: 65% egy kicsit túl különös is a világa, de szívesen olvastam volna tovább is.
Cím: Álmok a csillagok közt
Szerző: Christopher Paolini - aki az Eragonnal berobbant, de most kipróbál valami mást.
Műfaj: sci-fi
Cselekmény: Kira biológus, idegen létformákat kutat az űrben. Most talál valamit, és ezzel mindenkit veszélybe is sodor. Mindenkinek menekülni kell, Kirának is, miközben a világ egy háború felé sodródik.
Várható megjelenés: őszre van tervben
Miért várós?
Útra kelő, háború ellen küzdő, világokon átutazó.
Joshua felhagyott a vándor élettel, és más kalandba fogott. Szerelmes lett, megnősült, és egy új világban rendelkeztek be. Egy fia született, akit a neje egy modern bolygón, egy nagyvárosban akar taníttatni, hogy a gyerek eldönthesse, ő milyen életet él majd. Joshua élete nyugalmas, egyszerű értékekkel és szeretettel van tele. Tisztában vele, hogy sok mindent az ő személye miatt telepítettek ide, és egyszer még fordulhatnak hozzá 
segítségért. Így is történik. Lobszong magához rendeli, és egy egyre nagyobb konfliktus felszámolásában kéri a segítségét. Némely világon más értelmes létforma is él, nem csak az ember. Ilyenek a trollok is, akik ellen egyes csoportok fajvédő háborút indítottak. A gyűlölet egyre terjed, és veszélyezteti a troll kolóniákat, akiknek fontos szerepük van a világok egyensúlyának fenntartásában. Meg kell védeni őket, és ezzel elkerülni egy végzetes háborút.
Nagyon sok pontban ide tudnám másolni azt, amit a Hosszú Földről már leírtam. Azt leszámítva, ami a cselekményben más, lényegében ugyanazt folytatja és ismétli, amit az első kötetben.
Kezdve azzal, hogy a cselekmény megint szinte nulla. Kínszenvedés volt a fülszöveget is összehozni, mert egyszerűen nem tudok mit odaírni, mi történt ebben a regényben. Ha nagyon le akarnám rövidíteni, annyi lenne, hogy világok között utaznak, sokat beszélgetnek, és megakadályozzák a háborút.
A Hosszú háború – nekem fura, hogy ez a címe, de arról szól az egész, hogy ennek nem szabad kitörnie. A Hosszú háború megelőzése találóbban kifejezné a regény cselekményét, bár valóban nem hangzana ilyen jól. Azt gyorsan leírom, hogy annyit akartam ebből kihozni, hogy a cím megtévesztő lehet. Senki ne számítson csatákra, hőstettekre és árulásokra, stratégiára, vérre és diadalra. Ebben semmi ilyesmi nincs.
A karakterek sincsenek úgy fejlesztve vagy mélyítve, hogy karakterközpontú legyen a történet. Lényeges változás nincs is, ezek még azok a figurák, akiket korábban megismertünk, hiába teltek el évek és lett Joshua apa. Bár kiemeli többször is a szerzőpáros, hogy letelepedett, más életet él, mégsem kapunk ebből többet vagy mélyebbet. Fura az is, milyen fontos a motívumrendszerében, hogy férj és apa, ehhez képest nagyon keveset látjuk a fiát, alig tudni meg róla valamit.
Érzelmi élet megint minimális, mondhatni, nincs is.
A világépítés, a sci-fi mag azonban benne van. Továbbra is izgalmas ez a többszintű dimenziórendszer, ha még mindig úgy gondolom, hogy nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Maga a háború és az emberek idegengyűlölete is témává van emelve, tartalmasan, de annyira cselekmény nélkül, leíróan, már szinte elméleti síkon, hogy nem tudtak vele lekötni.
Pedig még csak nem is száraz a szöveg, mert húzása van. Könnyen olvastam, helyenként meg is állapítottam, milyen jó dinamikája van, de annyira untam közben…
Töröm is a fejem, mi a nagyobb kép. Mert ez egy sok kötetből álló sorozat, ez a kötet konkrétan a második rész, de van még három. (Különben a cselekmény részt lehet szóló kötetként is érteni, de a világ és így a regény megértéséhez nem árt az első kötet ismerete sem.) Hova akarnak mindezzel eljutni?
Mert erre a részre rá tudom fogni, hogy a háború ellen emel szót, és rávilágít arra, milyen törékenyek az ökoszisztémák. Nem is sejtjük, milyen károkat lehet okozni egyetlen elem megváltoztatásával, mert az érzelmek elvakítanak, és nincs előrelátás az emberekben.
Hiába jó maga a szöveg, így nem tud tetszeni a sorozat. Cselekmény kell nekem!
Pratchett & Baxter: A Hosszú háború – Mint sci-fi: 50% a szöveg húz magával, de a cselekmény továbbra is minimális. Fura a vége.
Szubjektíven: 35% hiába fog meg benne valami, nagyon kellene értelmes cselekmény is.