A II. VH hajnala. Caroline, az egykori sikeres színésznő francia árváknak gyűjt. Az egyik estélyen megismerkedik egy francia származású, sikeres színésszel. Kezdettől vonzódnak egymáshoz, majd szeretők is lesznek. A férfinak azonban felesége van, aki Franciaországban ragadt. A férfi hazatér, hogy kimentse az egyre rosszabb körülmények közül. Rátalál, de eljönni már nem tudnak. A náci uralom kezdetét vette.

Caroline mindenre képes, hogy segélycsomagokat állítson össze a franciáknak, és a párja nyomára akadjon. Ezzel telik számára a háború.

Kasia az ellenállás futárja, kamaszlány. Amikor lebukik, a németek munkatáborba zárják anyjával és a nővérével. Az anyjuk képzett ápolónő, erre felfigyelnek, kiemelik közülük és munkába állítják. A lányokat is átviszik, megműtik. Hetekig csak a bűzt és a fájdalmat érzik, még a fájdalmuk sem csillapítják. Amikor szembesülnek azzal, hogy mit műveltek a lábukkal, azt is megtudják, hogy az anyjukat kivégezték – próbálta a lányait levenni a kísérleti nyulak listájáról, segített a betegeknek – ezért az egyik felügyelő agyonlövette.

Kasia a testvérébe kapaszkodik, és túlélik. Pedig vannak fájdalmas veszteségeik, mint a kis barátnőjük, akinek a bátyjába Kasia rég szerelmes.

Herta sebész akart lenni, így vigyáz magára. Amikor ifjúsági táborba küldik, ahol nem is titkoltan az a cél, hogy minél több náci baba foganjon, ő nem kezd viszonyokba. Kivár, tanul és egy állást meg is kap egy fogolytáborban. Elsőre elborzad: a bánásmódon, ahogy az emberekkel bánnak, de nem sok ideje van embernek lenni. Már az első napján közlik vele, hogy a gyengékre nincs szükség, és rá is számítanak, mint a méreginjekciók beadója. Herta fokozatosan lesz egyre kegyetlenebb, és már az sem érdekli, hogy egészséges embereket operál nyomorékká a kísérlet nevében. Kasia anyját ő emeli ki a kórházat rendbe tartani, még a gyűrűjét is visszaveszi az elkobzott tárgyak közül. De amikor a védencét megölik, nem tesz többet, még valami meghal benne. Egy ponton, amikor már tudják, hogy elvesztik a háborút, már csak az érdekli, hogy ne jöhessenek rá, miket művelt a háború alatt.

Caroline a béke után Franciaországba jön, és rá is talál a szerelmére. Egy kis ideig idillben élnek, de akkor a férfi felesége is előkerül. Van egy kérése: a háború alatt közel kerültek a férjével, született egy kislánya. Caroline gyerekekkel foglalkozott végig: keresse meg a kislányt! Caroline szíve vérzik, de megteszi. Majd hazatér Paul nélkül. Nincs szíve akkor sem egy apa és lánya közé állni, ha Paul őt szereti és nem a feleségét.

Kasia hazatér, és rátalál a szerelmére. Házasodnak, kislányul születik, de Kasia keserű. Ezért egyre több a konfliktusa a férjével, a lányával. Amikor egy segélyszervezet lehetővé teszi, hogy amerikai sebészek rendbe teszik a lábát, a nővérével kimennek. A testvére kint is marad. Itt ismerkednek meg Caroline-nal.

Akinek lesz egy kérése: Herta ugyan életfogytigot kapott a tetteiért, pár éven belül kiengedték, és most sikeres nőgyógyászati klinikát vezet. Kasia kellene, hogy ránézzen és leleplezze. Ahogy szembesülnek, Kasia megkapja a választ, mi történt az anyjával. Herta még mindig hordta a gyűrűjét is – visszaköveteli. Nem megy a sajtóhoz, de Caroline-nak megírta, ő az. A náci orvos. Ő már megbékélten tud hazatérni a családjához.

Testvért visszaszerző, bosszút áll, összeesküvős.

Orry Kent a jövő gyermeke, egy csillagközi tolvaj és szélhámos lánya, aki már gyermekkorától kezdve az apja ügyeibe segít be. Az anyját korán elvesztette, így a kisöccsét még jobban szereti. Ethan más, mint az apjuk és ők – helyes srác, aki csodákra képes a számítógépekkel, de a terep nem az ő világa. A legutóbbi feladatuk egy gróf örökösének átverése, akinek egy könyvet loptak el, de a pénzzel, a könyvvel és egy családi ékszerrel együtt leléptek. Nem sejthették, hogy az ékszer miatt mibe keverednek. Zsoldosok erednek a nyomukba, akik végeznek az apjukkal, Orryt kilökik az űrbe és az öccse egyedül marad, rejtőzködve a hajón a gyilkosok elől. Orry szerencséjére egy morgós öreg felveszi, akinek van elszámolnivalója a zsoldossal. A nyomukba erednek, és miközben a csapat egy kalandvágyó nemessel bővül, Orry megtud pár dolgot a családjuk múltjáról és egy összeesküvésről.

Papíron ez egy olyan sci-fi, ami nekem tetszeni szokott. Cselekményközpontú, ráadásul a főszereplők között ott van egy szélhámos. Nagyon bírom a típust a regényekben, filmekben, de még sorozatokban is. Sok benne az akció, kalandos. Mégis, azt vettem észre magamon, hogy ez most mégsem nyert meg magának. Még magam is keresem a választ, miért.

Ha csak a cselekményt nézem, az elvileg rendben van. Folyamatosan történnek az események, és még változatosak is. Látunk itt átverést és beépülést, kardozást, lőpárbajt, űrcsatát és hajszát. Közben családi szálakkal is játszik a szerző, és elkezdi bonyolítani a szálakat Orry és a csatlakozó fiatal nemes között.

Azonban úgy éreztem, nem egyszer, hogy csak átrohanunk az eseményeken. Pillanatok alatt történnek benne jelentős dolgok, de semmit nincs idő még szinte felfogni, mert azonnal újabb vészhelyzetbe keverednek a szereplők. Súlytalanná teszi a kalandokat, hogy sosincs végük, az egész regény egy nagy hajsza. Kalandregénybe ezzel nem lenne gond, de ez nem egy olyan tipikus világba van elhelyezve, amit minden infó nélkül magunktól ki tudunk rakni.

Ez ugyanis egy sci-fi, amelyben az emberiség már nem a mi társadalmi rendünk és hatalmi viszonyai között létezik. A technika is teljesen más. De nekünk mindent menet közben kellene kitalálni, minimális támpontokkal. Ok, cselekményközpontú a regény, de a világépítést nem lett volna szabad ennyire elhanyagolni. Ez így nem egyszer olyan volt, mintha csak kalandoznánk, de nem érteni a mélyebb összefüggéseket, mert nem ismerjük a világot, amelyben ezek a kalandok megtörténnek.

Nem szerettem a szereplőket sem. Ugyanúgy el vannak hanyagolva a karakterek, mint a világuk. Mindenkiről egy-egy apróságot megtudok, de igazán senkit nem lehetett megismerni. Mintha mindenkinek lenne egy rögeszméje, aköré lenne felépítve a jelen cselekményben való fellépése, és be kell érni ennyivel. Orry vissza akarja kapni a testvérét. Van, aki csak kalandokat akar. Más vagyonra vágyik. Annyira egyszerű mindenki… Érzelmileg pedig csak Orry van némileg bemutatva.

A kapcsolatrendszereik is túlságosan egyszerűek. Van, akinek a céljai egyeznek a hősnőével, ők a jók. A többiek meg az ellenség. Egy egész létforma megsemmisítésére vonatkozó összeesküvés is úgy van itt tálalva, mint egy szimpla kaland. Miért akarja ezt valaki? Milyen mélyebb összefüggések vannak társadalomban, hatalomban, az egyes karakterek szintjén? Ilyenek nem derülnek ki, csak a kaland megy.

Tanulságok sincsenek ebben a regényben, maximum annyi, hogy soha nem szabad feladni. Mindig jöhet olyan helyzet, ami megváltoztatja az esélyeket. Ám ez egy szórakoztató regény, nem akar különösebben tanulságot megfogalmazni.

Hiába szeretem a cselekményközpontú regényeket, világ és karakterek is kellenek hozzá.

Dulley: Repeszhold - Mint sci-fi: 50% új világot vázol, sok (túl sok?) kalanddal, de a háttértörténetben sok a lyuk.

Szubjektíven: 45% nem szerettem a karaktereit, hiányzott a történet alapozása is. Kevés így!

Hazatérő, látszatházasságban élő, áldozathozó.

Japán megnyitja a kapuit a nyugat felé, és a szigetországban hirtelen nagyon sok amerikai is megjelenik. Kereskedők, diplomaták és katonák is állomásoznak is a XX. század első felében. Pinkerton katonatiszt, akit az Államokban jó családból származó menyasszony vár haza. A férfi azonban két évnyi kiküldetés alatt sem akar lemondani a női társaságról. Azt találja ki, hogy ágyast vesz magának. A csodaszép Csocso árva, akit a nagybátyja kész eladni a férfinak. Az ártatlan lány azonban nem sejti, mi történik valójában. Még színjátékot is rendeznek neki, mintha Banjamin Pinkerton feleségül venné. A 2 év letelte után azonban Benjamin hazatér és megnősül. Csocso megszüli a férfi fiát, és reménykedik, hogy a férje visszatér hozzájuk. Ám amikor eljön, abban nincs köszönet: meddő felesége Csocso fiát akarja megszerezni.

A történet nem véletlenül hasonlít Puccini híres operájára. A szemfülesebbek még azt is észrevehetik, hogy a nevek is egyeznek. A regény címéről nem is beszélve… A szerzőt az opera ihlette meg, és annak története alapján írt regényt is.

Manapság kétlem, hogy ez akkora PR érték lenne. Sokkal nagyobbat tud ütni, ha egy olyan felkapott karakter kap történetet, mint Tony Stark vagy rá lehet sütni egy olyan címkét, hogy akár a Downton Abbey – jobb, mint A lány a vonaton. Abban a korban, amikor az olvasás hanyatlásáról írnak tanulmányokat, sokkal könnyebb egy popkulturális sikerhez rákapcsolódni és figyelmet szerezni, mint egy klasszikussal.

Én azonban az a csodabogár vagyok, aki be meri vallani, hogy szereti a klasszikus zenét és az operákat is. Mozarttal kezdődött a szerelem, és szívesebben is olvasnék egy A varázsfuvolán vagy a Figarón alapuló regényt (igen, tudom, hogy színdarab az alapja, amit elolvashatnék, de nem véletlenül írtam regényt – nem ugyanaz), de ez is felkeltette az érdeklődésem.

Az előismeret révén megadatott az a plusz, hogy azt figyeltem, mennyiben tér el és mit vett át az eredetiből Kimura Rei. Azt valahol tudtam is értékelni, hogy ebben a történetben nem a szerelem, a szenvedély lett a kiemelt rész. Valamennyire történelmileg akarja alapozni, és Csocso anyai érzelmeire és áldozataira fektet hangsúlyt.

Az ő témája az, hogy az amerikaiak/nyugati népek hogyan használták ki a helyi lehetőségeket és hogyan zúztak össze életeket. Ha nem is megy bele részleteibe, de érzékelteti, hogy mennyire kilöki a japán társadalom a félvéreket. Az egy zárt világ volt, és hiába nyitottak a nyugat felé, nem ment egyik napról a másikra forradalom végbe. Csocsónak kellett a házasságról papír, hogy beköltözzön a férfihoz és az övé legyen. Az imádott fiáról azért lesz képes lemondani, mert tisztában van azzal, hogy amerikaiként esélyei lesznek, és nem fogják kitaszítani a japán vére miatt. Japánban viszont örök pária lenne az amerikai apja miatt.

Ami kissé ambivalens érzés, hogy a szerelmi szálban szerettem, hogy nem érzelmes. Nem is illett volna a cselekményhez, hiszen Benjamin és Csocso kettőse inkább üzleti alku révén kerül össze, nincs szó érzelmekről. Ez az amerikai házasságban is érezhető, ha ott egy fokkal több érzelem is van. Viszont, ugyanez a stílus kevés volt a történet másik feléhez. A meddőség, a gyerekről való lemondás is olyan szikár, tömör, mint a frigy korábban. Itt igényeltem volna, hogy az érzelmeimre is hasson a szerző.

Kicsit olyan ez a regény, mintha még csak a cselekmény váza lenne készen belőle. Megvannak a jeleneteket, a történet szerkezete, de még karakterekkel, színekkel és érzésekkel fel kellene tölteni.

Az operához képest nagyon más a vége is, és nem vagyok benne biztos, hogy ez így tetszett. Csocso életére ok, de nem volt a végén semmilyen nagy érzelmem. Vége volt és kész.

Érdekességnek elment, de irodalmi élményt nem nyújtott.

Kimura Rei: Pillangókisasszony - Mint női: 45% a szerelem, anyaság és önfeláldozás témáit variálja, kissé száraz stílusban.

Szubjektíven: 40% az alapötletet szerettem, a kivitelezését kevésbé. Száraz, vázlatos.

Láttam egy borítót, ami nagyon megfogott.

Itt egy részlete. De még nem árulom el, melyik regényé, mert el is akarom olvasni, és majd írok róla.

Családi titkos, kamaszodó, visszaélő.

Julia 14 éves kamasz, aki túl korán vesztette el az édesanyját. Édesapjával kettesben él a szinte erdőben fekvő házukban, szinte vadócként, akinek az apja hagyja elvadulni az életüket, a birtokát. A Teknőc becenevű lányban a tanára lát lehetőséget, és sokan aggódnak amiatt, hogy mi történik abban a házban zárt ajtók mögött. Még a lány nagyapja is igyekszik érdeklődni, minden rendben van-e otthon, de Teknőc hűségesen kiáll az apja mellett, aki korántsem mintaszerű apa. Amikor hosszabb időre egyedül marad, és Teknőc barátságot köt pár korabeli kamasszal, akkor kezdi el felfogni, hogy nem egészséges, ahogy ők élnek egymással. Szeretet és gyűlölet viaskodik a lányban, és az apja elmegy a határig – ott már Teknőc sem tud megbocsátani neki és harcolni kezd.

Furcsa, hogy ezt a könyvet egy férfi írta meg. Bár, talán pontosabb úgy, hogy furcsa, hogy ennek a történetnek egy kamasz lány a főszereplője, erősen karakterközpontú is a történet, a szerző viszont férfi. Pedig annyira személyes, mély sebekről van benne szó, amit ezzel a nembeli különbséggel nem hiszem, hogy igazán meg lehet fogni.

Talán Teknőc fiús lány, de akkor is lány. A teste változik, kamaszodik, és az apja olyan téren használja ki, ami kifejezetten szexuális. Egy női szerzőnek jobban elhinném, amikor ilyesmiről ír. Nem egyszer volt olyan érzésem olvasás közben, hogy Teknőc nagyon furán reagál, nagyon nem lányosan. Kicsit ezt ide vezetem vissza: szerintem egy nő máshogy éli meg és dolgozza fel, egyáltalán máshogy vélekedik a nemi erőszakról és a pedofíliáról, mint egy férfi.

Ami viszont remekül megvan a könyvben, és ami miatt ennyire sikeres lehetett világszinten is, hogy az erőszaktevő – áldozata közti kapcsolatot egy családon belül nagyon összetetten tudta megmutatni Tallent. Ha a szexualitást kivesszük a képből, csak a kihasználást és a családon belüli erőszakot nézem, akkor hittem neki végig. Ahogy az apa fel sem igazán fogja, hogy bűn, amit elkövet. Amilyen pszichotikus kirohanásai vannak. Egy beteg ember. Ahogy Teknőc egyszerre gyűlöli és szereti – néha zavart is, ahogy szinte bekezdésről bekezdésre vált: ő a szeretett apja, majd már megölni is képes lenne, annyira gyűlöli.

Ehhez a dinamikához hozzálépő külsősök nem tudtak ennyire működni. Teknőc kis szerelme egy környékbeli fiúba még felesleges is volt számomra. Annyira mocskos és gyomorforgató, ahogy az apa – lánya beteg dinamika részleteit megtudjuk, hogy ez a nagyon ártatlan, nagyon naiv vonzalom túlságosan ellentétes volt vele.

A tanára, aki tudott hozzátenni a történethez. Ő az alap, amire majd Teknőc a későbbiekben építhet. Csak éppen magában kell először eljutnia addig, hogy változtatnia kell, máshogy kell élni. Mert Teknőc ennek a történetnek az áldozata, ez tény. Az különösen sötét ebben a sztoriban, ahogy az apa elhiteti vele, hogy ami köztük történik, az a lány hibája, mert olyan csábító az apjának. Így nem is érzi magát áldozatnak, van, hogy magát látja a rossznak. Mentálisan is sokat kell harcolnia, hogy ezeket legyőzze, és el tudja fogadni az olyan emberek segítségét, mint a tanára vagy anyja egykori barátnője.

Milyen a stílusa? Leginkább tömény. Magamon nagyon azt vettem észre, hogy kivetítem a szövegre azt, amit a cselekmény kapcsán érzek. Volt, ahol nagyon mocskosnak találtam. A szexuális részek úgy voltak alpáriak, hogy meg sem közelítették, azt a szintet, amit egy erotikus regény szokott. Mindig arra találtam rá a szövegben, ami érzelmileg aláhúzta az olvasott cselekményt. Ez valahol remek is, csak éppen annyira sok a mocsok, elfojtás ebben a sztoriban, hogy nem volt kellemes olvasni.

Nagyon nem ezt vártam előzetesen. Nem rossz könyv ez, csak brutális és megrázó.

Tallent: Drága kis szívem - Mint női/dráma: 75% erőteljes a témája, a hangulata és a brutalitása. Releváns, nyers kortárs.

Szubjektíven: 55% számomra túlzottan durva a témája, és a regény megoldása is csak fájó.

Cím: Az utolsó vonat Londonba

Szerző: Meg Waite Clayton – nálunk ezzel a regénnyel debütál, angolul már nem elsőkönyves. Például írt Hemingway és Gellhorn kapcsolatáról is.

Műfaj: történelmi regény

Cselekmény: Ausztria. A kamaszok gondtalanul törődnek a maguk ügyeivel. Stephan például jómódú család sarja, kezdő drámaíró, álmodozó kamasz, aki nem is sejti, mi következik a náci uralommal. A menekülés útja egy holland ellenálló lehet, aki Londonba csempészi a veszélyeztetett gyerekeket. De az út egyre veszélyesebb, és vajon mi vár rájuk egy idegen országban? Újabb veszélyek vagy biztonság?

Várható megjelenés: ősszel

Miért várós?

• Még nem unom a II. VH témáját.
• Kalandosnak tűnik a menekülés része a fülszöveg alapján.
• Érdekel, életben maradnak-e a gyerekek a történet végére.
• Van egy olyan érzésem, hogy egyszerre lesz sírós és felemelő.

Vizsgára készülő, szerelmes páros, baráti társaságos.

Soma elérte, hogy otthon maradhasson, és a testőre társaságában Magyarországon készülhet az év végi vizsgára. Így Nikitől sem kell elválnia, aki pedig nem akarja megélni, hogy az utolsó évet Somával és mégsem vele töltse – már pedig az lesz, ha a fiú megbukik és évet kell ismételnie, míg Niki végzős lesz. Így szigorúan fogja a barátját, és előírja a napi leckét. A tanáruk a pótvizsgára készülő Csanádot is beosztja melléjük, akinek lenne esze, Soma néha féltékeny is rá, de a családi körülményei sokszor hátráltatják. Nem sejtik, hogy más veszély is leselkedik rájuk. Afrikában, Soma szülei egy titkos projekten dolgoznak, és valaki a gyerekükön keresztül akarja őket rávenni arra, hogy megszerezzék a technikát.

A Menő Könyvek ezen sorozata kedves a szívemnek. Minden tagnak egy koncepciónak kell megfelelnie: egy kamasz témát kell kiveséznie, és két szemszögből. A legtöbb kötet el is különül e két részre. A könyv egyik fele az egyik, a másik fele a második elbeszélő története. Ugyanaz a történet, de két oldalról, máshogy látva ugyanazokat a konfliktusokat.

A Hidd el végre! eltér ettől a recepttől. Meghagyja a két elbeszélőt, a fejezeteket Niki és Soma felváltva mondja el, de nem ismétlik az eseményeket, lineárisan haladunk előre. Nincs meg a közös vég sem, amit más részeknél le is ragasztanak, hogy az olvasónak kelljen felvágni a könyvet. Kicsit sajnálom is, hogy most ez az élmény elmaradt.

De nem véletlenül alakult ez így: ez már a szerzői sorozaton belül is sorozat, és érezhetően nincs meg az a nagy konfliktus, ami az elején adott volt. Soma és Niki már fix pár, és jó érzékkel a szerző nem is szedi szét őket, hogy egy mondvacsinált ürüggyel húzza az olvasók idegeit és romantikus drámázzon.

Helyette hétköznapokat kapunk, egy jól működő kapcsolatot és némi humoros helyzetet is. Most is vannak kamaszos témák: a féltékenység, néha még ok nélkül is. Ezt Soma produkálja, de gyorsan le is rendezik egymás között. A másik szál, Niki félelmei a külseje miatt. Erre kicsit több súlyt tesz a szerző, és igyekszik pozitív üzenetet sugallni, és arra bíztatni a sorok között, hogy fogadjuk el magunkat, és nem kell mindig azt kutatni magunkban, ami lehetne jobb is. Inkább az értékekre kell koncentrálni, mert tökéletesek nem lehetünk soha.

Amivel viszont nem tudtam mit kezdeni, a thrilleres vonal. Már akkor mosolyogtatónak találtam, amikor a bevezetésben röviden megmutatták, mi folyik a kutatáson és milyen nemzetközi veszély áll fenn. De ahogy ez átcsapott Soma megfigyelésébe, majd veszélyeztetésébe zsarolási céllal…

Értem, valamivel fel kellett dobni a cselekményt, így lett benne konkrétan némi akció. Csak éppen ez annyira elüt a regény egészen addigi hangulatától, hogy nem tudtam örülni neki. A megoldás is túlságosan könnyen jön. Ok, ifjúsági regény és nem thriller. Ez nem olyan emberrablós, mint A szoba vagy a Pillangók kertje. Csak, ha már ehhez a zsánerhez és cselekményhez nyúl a szerző, a thriller rajongó énemnek ez kevés. Komolytalan.

Sokkal jobban működött a baráti társaság és a kamaszos vonal. Bár Soma és Niki a kiemelt szereplők, nekik igazál nagy konfliktusok már nincs. A barátaik azonban különféle ügyekben szorulnak tanácsra és segítségre, így nem csak háttérben maradnak, erőteljesebb alakokká tudnak válni. Saját kötet erősségűen nem, de jól kiegészítik Soma és Niki kettősét.

Stílusában hozza azt, amit egy ifjúsági regénytől vár az ember. Könnyen értelmezhető, eléggé érzelmes, de azért események is vannak benne. Irodalmi mélysége nincs, de nem is kell keresni benne. Némi tanulság és a sorok közti üzenet mellett egy szórakoztató regény.

Különben még mindig olyan a vége, hogy akár folytatni is lehetne. Kellemes kikapcsolódás volt, de azért nem vagyok benne biztos, hogy van még ebben a történetben még egy rész.

Erdős: Hidd el végre! - Mint ifjúsági: 70% kicsit kalandos, vannak benne érzelmek és humor. Kellemes szórakoztató.

Szubjektíven: 65% bírom a szereplőket, szerettem a humorát, de cselekményben nincs plusz.

Háborús, jóslatot beteljesítő, sárkányos, kalandos.

Hablaty hű sárkányai mellett tér magához, de a sérülése összetettek. Nem csak egy kémsárkány fogai dagadnak a karjába szúrottan, elárulva a helyét és mérgezve őt, de az emlékeit is elvesztette. Az idős sárkány rágja a szájába, hogy ő a megjövendölt fiú, akinek királynak kell lennie és le kell számolnia Ádáz Alvin legújabb mesterkedésével. Hablaty belevág az útba, és be is jut a szigetre. Fogatlan megpillantása után már tudja, kiért és miért kell harcolnia. Az első lépés bizonyítani, hogy ő az igazi örökös, nem Alvin, aki az ereklyéket is ellopta tőle. De ez még mindig kevés. Egy királynak maga mellé kell állítani a népét, és akkor gondolkodhat a sárkánylázadás lezárásán. De milyen hangot találhat egy tengeri sárkánnyal, akit évtizedekre elzártak, és Hablaty egyik őse ölte meg a szeretett gazdáját?

A sokadik kötettel véget ért az Így neveld a sárkányodat sorozat. Cowell nem aprózta el, hősünknek 10 elveszett és mitikus tárgyat kellett összegyűjtenie, majd egyszerre kellene megszereznie a trónt és véget vetnie a sárkányok lázadásának.

Most látszik, hogy milyen logika volt a kötetek mögött. Sokáig úgy tűnt, hogy nincsenek is összefüggések, csak Hablaty keveredik az egyik rémes helyzetből a másikba. Voltak visszatérő karakterek, egyre többet megismerhettünk a sárkányok közül. Jót tett neki az átívelés, így lehetett a végére mindent összefog és utólag kicsit összehozni az összes korábbi részt, mintha nem is külön részek lettek volna, hanem egy nagy történet darabkái.

Ez a nagy összefűzés azonban elvette a történet nagyobb felét. Így is vannak események, kisebb kalandok, de sokkal kevesebb, mint az előző részekben. Inkább nagy beszélgetések és felismerések voltak nagy csaták vagy ravasz ötletek helyett.

Volt olyan meglepetés is, amivel sikerült meglepnie a szerzőnek. Kiderül egy titok Alvin és vele Halvér múltjából. Valahol nagy mese ez a vonal, de ok, mivel ez egy meseregény, belefért. Plusz, az írónő ebből is le tudta húzni a tanulságokat. Nem választhatjuk meg, hova születünk, de aztán lehetőség lesz a saját, széles értelemben vett családunk létrehozására. Kik leszünk, kikkel akarunk lenni – nem kell annak meghatároznia, hogy hova dobott le a golyó.

Más abban is a történet, hogy most nem ismerünk meg újabb sárkányfajokat. Nekem mondjuk nem is hiányzott, így is több fajt talált ki a szerző a korábbi részekben, mint amit fejben lehet tartani. A kis ismétlések, a visszatérő fajok és karakterek éppen elegendőek voltak.

A világa éppen eléggé kerek és jól kitalált volt így is – bár nem bírom nem megjegyezni, hogy akár egy ifjúsági sorozat indulhatna onnan, ahol ez a gyerekkönyv véget ér. Hablaty gyerekkora itt ért véget, de amennyit elejt a későbbiekből, lesz még kalandja bőven. De rendben, Cowell gyerekkönyvekben utazik, és annak itt valóban vége.

A szereplők már nem fejlődnek, az különben sem volt erőssége a sorozatnak. Viszont, a gyereknevelés nagyon is megvalósul. Jobban is, mint kellett volna. Hablaty pontokba szedve kilistázza, melyik kalandjának mi a tanulsága. Így a végére összeáll egy jó tanács lista, ami egyértelműen a gyerek olvasóknak van szánva. Ráadásul még meg is van ismételve párszor, hogy biztosan mindenki felfogja.

A kiadó ugyanazt a stílust követte, amit eddig is. Ami azt jelenti, hogy illusztrált a kötet. A szokásosnál azonban több a grafika. Az emberi alakok ugyanolyanok, mint eddig is. (Még most sem tetszenek az arcok.) Ám most vannak oldalas, kétoldalas képek is. Akad egy-egy olyan is, ami már szinte szép is. Csak éppen olyan éreztem volt, mintha ezzel akarták volna az oldalszámot és vele a kötet árát is növelni.

A DreamWorks meséhez most sincs köze, bár azért a végében van némi hasonlóság. Másként, de jó ez az eredeti meseregény is.

Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével – Mint gyerekkönyv: 75% korrekt zárása a történetnek, de a kötet cseppet túl van írva.

Szubjektíven: 70% bírtam a sárkányokat, ahogy a szálak összeérnek, a rajzok is elmentek.

Tudod a halál nem az élet vége. A tested egy zár, a halál a kulcs. A kulcs elfordul… és szabad vagy, hogy bárhol lehess. Mindenhol. Két helyen egyszerre, vagy sehol. Benn az univerzum háttérzajában. (Hill: Kulcs a zárját 3.)

Az emberek nem akarnak mélységet, drágicám. Ha választhatnának egy óceán és egy pocsolya között, egyenesen a pocsolyába vetnék magukat. (Robb: Halhatatlan a halálban)

Időbe telt, mire tudatosult bennem, hogy a könyvek nem mindig erősítik a köteléket. Van, hogy eloldanak egymástól. Bár sokszor lerombolják a falakat, előfordul az is, hogy falakat emelnek. A könyvek megsebeznek, összetörnek és megölnek, többször, mint gondolnánk. A könyv csalóka napfény. (Musso: Az írók titkos élete)

Még a mozdulatlanság is jobb, mint mások akarata szerint hajlongani. (Motayne: Nocturna)

- Apa imádta, hogy az orgona csak kemény tél után virágzik.
Caroline felém nyúlt, és finoman kisimította a hajamat a szememből. Vajon hányszor csinálta ezt az anyám?
– Csodálatos, hogy a sok szépség ennyi nehézség után lát napvilágot, nem gondolod? (Hall Kelly: Orgonalányok)

– Mi lett a képeddel?
– Borotválkozás?
Felvonta az egyik szépen ívelt szemöldökét.
– Mivel? Medvével? (Johnston: Az áruló isten)

Minden új regény ugrás az ismeretlenbe. (Musso: Az írók titkos élete)

Önmagát talán egyedül úgy tudja legyőzni az ember, ha egy kicsit mássá válik. (Liss: Hatalomátvétel)

Ismerem a különbséget a kényszeríthetnélek és a kényszerítelek között. Ez a különbség a jó és a rossz ember között. A sötétség és a világos között. (Motayne: Nocturna)

Túl sok a világban a sötétség. Élveznünk kell minden pillanatot, ami kicsit is ragyogóbb lehet a többinél. Túl gyorsan elmúlnak. (Johnston: Az áruló isten)

Ne add fel a háborút csak azért, mert csatákat vesztesz, Alizajd. (Chakraborty: Rézkirályság)

Az emberek nem azért gyilkolnak, mert őrültek. Hanem mert okuk van rá. És nekünk volt. (Cserháti: A Sellő titka)

A bolygónk csatatérré változott, a nagy része tűzfészek, az emberek tomboló háborodottakat választanak meg, és bambán bámulják a közösségi oldalakat. A világ alapjaiban recseg-ropog (Musso: Az írók titkos élete)

Tudod, ki vagyok, Debs… Szamuráj, nem kamuráj. (Remender: Tokió szelleme)