Emberrablós, nyomozós, régi szerelemre rátaláló.

Lizzy kamaszként hozott egy rossz döntést. Otthon azt mondta, a barátnőitől akar elköszönni, akik hamarosan egyetemre mennek. Valójában a barátjával találkozott, akinek azt sem engedte meg, hogy hazáig vigye autóval. Mi lesz, ha az apja észreveszi, hogy Jared hozta haza? Ám nem ért haza. A környéken garázdálkodó emberrabló és gyilkos elkapta a lányt. Hónapokig volt nála, míg sikerült megszöknie. Sok mindent elmesélt, de igazolni nem tudták a történetét, így sokan hazugnak tartották. Lizzy elüldözte magától az embereket, és sokáig kereste magát. Már a 30-as éveiben jár, amikor a Pókember visszatér a környékre, és Lizzy számára hagy üzeneteket, minden tettéért a nőt hibáztatva. Jared, aki közben FBI ügynök lett, vezeti a nyomozást és bevonja egykori szerelmét, akiből magánnyomozó lett. Jared lesz az, aki rájön, miért nem stimmeltek Lizzy emlékei. Ketten elkezdenek összedolgozni, és miközben a régi érzelmek is feltámadnak, egyre közelebb kerülnek a Pókemberhez.

A thrillereken belül népszerű téma az emberrablásoké. Ezen szerző sorozat, a Kristály pöttyös könyvek között is volt már nem egy olyan, amely ezzel az alaphelyzettel indul. Még azt is meg lehet figyelni, hogy az ilyen regények egy része a fogság túléléséről és a szökésről szól, míg a többi a kiszabadult áldozat vadásszá válásáról, aki elkapja kínzóját.

Lizzy Gardner történet az utóbbi közé tartozik. Még az olvasó is bizonytalanságban van tartva azzal kapcsolatban, miket kellett túlélnie a lánynak. Lizzy állítja, hogy nemi erőszakot, kínzást és fizikai bántalmazást szenvedett el. Az orvosok ezt azonban nem tudják bizonyítani. Olyasmiket, hogyan néz ki a gyilkos, hol tartotta fogva, pedig nem tud elmondani. Nem is Lizzy ered a nyomába, a gyilkos tér vissza és szólítja meg a nőt.

A történettel az volt az egyik legnagyobb gondom, hogy Lizzy évekig szenvedett, járt orvosoknál is, és senki nem jött rá egy évtized alatt, hogy mi történt vele. Jared meg beszél vele egyszer, és máris megvan a diagnózis? Ami nem is olyan bonyolult, hogy ne juthatott volna eszébe annak a sok-sok pszichológusnak és rendőrségi szakértőnek korábban eszébe, akikkel Lizzy kapcsolatba került.

Nem az igazi a nyomozás sem. Csak futnak a nyomok után, amiket a Pókember hagy. A nyomok nem úgy jönnek, hogy akár mi is találgathassunk a nyomozókkal. Eléggé előkészítetlen, ki a gyilkos és miért. Nem szeretem, amikor a szinte semmiből bök rá valakire a szerző, hogy ok, akkor ő lesz a gyilkos. Talán egyszer-kétszer említették (ahogy rémlik, fel nem is tűnt) azt a karaktert korábban, így azért nem ismeretlen, de semmi nyom nincs, hogy rá figyelni kellene.

Annak sem örültem, hogy Jared és Lizzy olyan könnyen visszarázódnak a kamaszkori érzelmeik hevébe. Eltelt több, mint 10 év. Mindketten továbbléptek, voltak más kapcsolataik. Más emberek lettek. Akkor miért kell úgy megírni, hogy folytatják a kamaszkori szerelmüket? A romantikus regényekben sem díjazom az ilyesmit, a krimikben meg pláne nem. Ismernék meg egymást újra, lenne valami alapja annak, hogy együtt akarnak lenni, nem az, hogy feltámadnak a tizenpár éves érzelmek.

A karakterek akár szimpatikusak is lehettek volna, de annyira irritált a szerelmi szál, hogy ez fel sem merült bennem. Lizzy és Jared kitartóak, bátrak, lelkiismeretesek, jó emberek. Még össze is illenek, de nagyon nem bírom megbocsátani, hogy ők maguk is, és a történet egy része is nyálregényes.

A mellékszereplők között van, akit bírtam. Hayley és a vele történtek, amiben volt igazi dráma és kiállás. Az ő története jobb, mint Lizzy bármely életszakasza.

Egyszer elmegy, de semmi pluszt nem mutat az ilyen regények cselekményéhez képest.

Ragan: A pók fogságában – Mint krimi: 55% logikailag vannak fura részek benne, erősen romantikus krimi is.

Szubjektíven: 50% átlagos krimi. A szereplők és a cselekmény is elmegy, nem emlékezetes.

Cím: Hetedhét birodalom

Szerző: L.J. Wesley – humoros és romantikus regényei már jelentek meg, most kicsit másban próbálja ki magát. Különben magyar szerzőt rejt az angolos írói álnév.

Műfaj: fantasy, meseregény

Cselekmény: a történet ott kezdődik, ahol a mese abbamaradt. Hófehérke elindul a herceggel, miután felébredt a tetszhalálból. De mi vár ott rá? És mi történet a többi hősnővel, miután a mese végére kikerült a pont?

Várható megjelenés: nyárra volt tervben.

Miért várós?

• Szeretem a mese átdolgozásokat, ez is szimpatikus lett ennyivel.
• Még keveset tudni a cselekményről. Azért érdekel, mit tartogat a mesehősnőknek a szerző. A fülszöveg alapján sötét dolgokra lehet számítani.
• Támogassuk a magyar írókat! Gaura Ágnessel szólva magyar nyakba magyar szemfog. Itt magyar olvasó kezébe magyar mérgezett alma?

Nyomozós, vámpírok eszén túljáró, vallási relikviát kereső.

Harry Dresden újabb rossz napra ébredt. Több fronton is vészhelyzetet kell elhárítania. Annyira semmi pénze, hogy kénytelen elfogadni egy különleges megbízást: a torinói leplet ellopták, és a nyomok Chicagóba vezetnek. A tolvajok megtalálásán túl halálos bukott angyalokkal és a helyi maffiával is fel kell vennie a versenyt, akik szintén a leplet keresik. A Lovagok is összegyűltek, szintén nem rajongva az ötletért, hogy Dresden az ügyön dolgozzon. Dél-Amerikából egy vámpír úr is a városba jött, halálos párbajra hívva a mágust. Igen ösztönző módszere van: ha nem egyezik bele, azokkal végez, akikkel a férfi törődik. A városba visszatérő Susan sem azért érkezett, hogy felmelegítsék a viszonyukat. A nő, mindenki érdekében, szakítani szeretne, ez bármennyire is fájjon.

Új kaland és szokott minőség. Már bajban is vagyok vele, milyen bevezetést írjak egy-egy újabb Dresden-regény elé. Maradjunk annyiban, hogy 5. kötet, de a szerző még nagyon messze van attól, hogy kifogyjon az ötletekből?

A jelen rész egyszerre folytatása a korábban történteknek – így nem árt hozzá az előismeret – és új nyomozás és kalandok keveréke. Három fő szál, de ahogy lenni szokott egy Butcher-történetben, a végére megtudjuk, hogy minden összefügg mindennel.

A legagyamentebb ügy, hogy egy banda ellopta a torinói leplet. Harry feladata előkeríteni, és egy újabb mitológia lép így be a regény világába. Kapunk bukott angyalokat, akik emberek testét szállják meg és visznek véghez nagyon szörnyű, brutális kegyetlenségeket. Ha már Krisztus halotti leple, az ő megszálló eszközük a 30 ezüstpénz, melyekért Júdás áruló lett. De akad más keresztény motívum és relikvia is a történetben. Ami igazából tetszett benne, a lepel kapcsán hangzik el. Nem az a lényeg, hogy valódi vagy sem. A hit, amivel felé fordulnak, az ad neki erőt. Ezzel a gondolattal egyet tudtam érteni. Butcher olyan keretek között mozog, hogy a magam ateista feje is elégedett, de nem bántja a hívőket sem.

A humor jelen van ezen a vonalon is. Sokat dobott a hangulatomon, hogy visszatérnek a Lovagok. Michael ismerős lehet korábbról – a felesége megint okoz bőven humoros pillanatokat –, és most újabb Lovagokat is megismerhetünk. Példaértékű karaktereknek, akiknek nagyon lehet drukkolni, harcos kalandjaik vannak és Harry közreműködésének hála a nagy beszólások sem maradnak el.

A vámpír, aki párbajozni akar – szál annyira nem fogott meg. Emlékezetes szereplő ezen a vonalon is lép színre, szerencsére. Az Archívum, akire megint igaz, hogy jól ki van találva, mágikus világképet bővít, de van humoros oldala is a feltűnéseinek. Ez a szál jobban háttérben marad, nem éppen ez az, ami foglalkoztatja Harry-t.

Sajnos, visszatért Susan, és ez az, amin a férfi esze jár. Nem tudnám megmagyarázni, mi a konkrét bajom a nővel, de egy ideje ellenszenves. Amit és ahogy csinál, ahogy kiáll egy célért, még szimpatikus is lehetne. Az biztos, hogy nem szeretem, amikor Harry szenveleg és a szerelmi élete alakulása miatt magába fordul. Amilyen könnyen kezel halálos helyzeteket, annyira szerencsétlen, amikor szóba kerül ez a nő, vagy a párkapcsolat alapból. Mindegy, bizakodom benne, hogy most egy időre megint parkolópályára kerül Susan.

Ez a regény is adrenalin- és cselekménybomba. Mire valami megoldódik, máris van egy újabb vészhelyzet, újabb nyomozás és akció vár a főszereplőre. Érzelmi kérdések, mágia, de még olyan harci helyzetek is akadnak, mint egy stúdió elektronikus kisütése.

Harry kapcsán most nem beszélhetünk jellemfejlődésről, az a figura, akinek jobb korszakaiban megszokhattuk. Mellékszereplők között viszont van, aki újabb színekkel bővül.

Susan miatt nem tetszett annyira, mint a 4. rész, de egy jó Dresden-történet volt ez is.

Butcher: Halotti lepel – Mint fantasy: 100% változatos, izgalmakban és fordulatokban gazdag cselekmény, humorral.

Szubjektíven: 95% Susan az, akit képtelen vagyok megszeretni. Most pedig jelen volt végig.

Szerelmes, életet újjáépítő, sorozatgyilkosos.

Átlagos napnak indult, amikor sokan a plázában töltötték az idejük. Volt, aki dolgozott, más a bevásárlást intézte, sokan mentek moziba is. Váratlan a fegyveres kamasz felbukkanása, aki mészárlásba kezdett. Sokakat megsebesített, és közel 100 emberrel végzett, mire egy helyi rendőr kiérkezett és kilőtte. A 19 éves Reed eladó volt itt, megmentette egy kisfiú életét. A tragédia után döntötte el, mit kezd az életével: rendőr lesz. A 16 éves Simone egy csúnya szakítás után a barátnőivel vigasztalódott. Ő volt, aki elsőként hívta a rendőrséget. A volt szerelme, a legjobb barátnője is az áldozatok között volt, az anyja súlyosan megsérült. Ő teljesen elveszik, gyászol és nem tudja, hogyan folytassa az életét. Az évek alatt magára talál, és szobrásszá képzi magát híres festő nagyanyja pártfogása mellett. Valaki azonban nem képes továbblépni: az egykori túlélők rejtélyesen és sorra halnak meg. A nyomozó Reed szerint valaki vadászik rájuk. Miközben a rejtély nyomába ered, az élet újra összehozza Simone-nal, akivel egyre többet jelentenek egymásnak.

Nora Roberts azok az írók között van, akik két zsánerben is sikeresek tudnak lenni. Romantikus írónőként és krimi szerzőként is nyilván van tartva. Azért, nem bírom megállni, hogy ne fűzzek egy megjegyzést a krimi munkáihoz az eddig olvasottak alapján: tényleg van bennük nyomozás és gyilkosság, de nagyon erős marad bennük a romantikus vonal is. Azért ezek nem olyan krimik, mint egy Connelly, ez a női irányzat.

Ennek egyik képviselője a Biztos menedék is.

A történet két fő vonalat követ le: a lövöldözés túlélői közül választ ki hármat, de kiemelten kettőt, akiknek követi az életútját. Hogyan lépnek túl a traumán. A rendőrnő hogyan alapít családot, és talál boldogságot a magánszférában. A két kamasz pedig felnő, kisebb-nagyobb bukkanókkal megtalálják a hivatásukat, jók is lesznek benne. Majd egymásra is ráakadnak, és máris a romantika területére értünk vissza.

A másik vonalon a lövöldöző manipulatív húgát látjuk, aki bosszút fogad mindenki ellen, akit valamiért felelősnek tart a testvére haláláért és a terve elbukásáért. Egy nagyon intelligens, kreatív nőről van szó. Patricia jelenetei mindig feldobták nekem a történetet, még akkor is, ha erősen éreztem benne a mese faktort. Egy évtizeden át senkiben fel sem merül, mit művel, pedig nem fogta vissza magát. A halálos gázoláson át az agyonlövésen át a felrobbantásig volt minden a repertoárjában.

A szereplők talán kissé egysíkúak, de ez szépen beleilleszkedett a regény világába. Patricia simán elvetemült, és nincs túlírva, miért és hogyan lett ilyen. Reed tipikusan a túl jó, hogy igaz legyen férfi hős. Jó kiállású, stabil és megbízható, arany szívvel. Simone szép, tehetséges. Ugyan az egyetem alatt el volt veszve és voltak balhéi, de ahogy eldöntötte, mit akar kezdeni az életével, felépítette magát. Még hitelesebb is attól, hogy volt egy nehéz időszaka, és csak utána lett belőle regénybeli álomnő.

Roberts sikeresen tett a történetbe emlékezetes mellékszereplőket is. A kedvencem CiCi volt, mindenki kedvenc nagyanyja. Egy olyan kreatív, gondoskodó, érzésekkel teli és intuitív, segítő karakter, aki mindenkinek jól jönne az életében.

A krimi szál helyenként mesés, Patricia egyszerre túl jó gyilkosnak, és a nyomozás sem pörgeti az eseményeket. A romantikus vonalon tetszett, hogy Roberts hagyott időt a karaktereknek egymásba szeretni. Kapcsolatot építettek, nem csak ágyba ugrottak. (Azért megjegyzem, ebben is van olyan röhejesen leírt szex, mint Eve Dallas esetében.) Ami az emlékezetes marad nekem: egy-egy drámai tetőpont. A békülés a szobor mellett. A kutya.

Szórakoztató, könnyed olvasmány, ami lassan indul, de aztán belelendül minden téren.

Roberts: Biztos menedék - Mint női krimi: 75% lassan indul, később felpörögnek az események. Könnyed, szórakoztató.

Szubjektíven: 70% az eleje vontatott, de a szereplőket megkedveltem. A gyilkos szála tetszett.

A gyomor könnyen megelégszik. A szív éhsége öli meg az embert. (Donnelly: Egy sötét mese)

Maga a történelem is csak egy sztori, amit a túlélők mesélnek el. (Tudor: A Krétaember)

És Travis megtanulta, hogy a szegénység nem jelent gonoszságot, a szegénység csak megnyitja az utat a gonoszság felé. (Moore: Ördögöd van)

– A halandók nem szeretik a bizonytalanságot. Nem szeretik a változást. A változás rémületes. A változás fájdalmas.
– A változás csók a sötétben. Rózsa a hóban. Út a vadonban egy viharos éjszakán – vágott vissza Sansz. (Donnelly: Egy sötét mese)

Képzeljük el, mi lenne, ha Joyjal Koreában születtünk volna! Akkor koreaiak lennénk. Egy törzshöz tartoznánk. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy összetartoznánk. Mert a törzseken belül is vannak törzsek, és ezeket szakadékok választják el egymástól.
Időbeli, generációk közti szakadékok. A pénz is szakadékot eredményez.
Városiak, vidékiek.
Ha ennyi mikrotörzs létezik, mégis mit jelent az, hogy koreai? Mégis mit jelent bármelyik címke bárhol a világon? (Yoon: Frank Li és a szerelem)

Nem az az ember mércéje, hogyan kerül padlóra, hanem az, hogyan áll fel onnan! (Loeb: Fenegyerek-Sárga)

A halandók érzékeny, sérülékeny, pusztulásra ítélt teremtmények; vakok, mint a férgek, de bátrabbak az isteneknél. (Donnelly: Egy sötét mese)

Egy férfi szíves örömest várakozik egy szépségre, és szerencsésnek tudhatja magát, amiért megteheti. (Palombo: Firenze legszebb asszonya)

Gyakran nem a bölcsesség jár a korral, hanem az intolerancia. (Tudor: A Krétaember)

Mindnyájan akarunk egymástól valamit.
Csak az öregektől nem akar már senki semmit.
De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk. (Örkény: Macskajáték)

Ezért szeretem jobban a horrort. Ott nincs csoportos ölelés.  (Yoon: Frank Li és a szerelem)

Akasztáson senki nem gúnyolódik jobban, mint a gyilkos, akit nem kaptak el. (Donnelly: Egy sötét mese)

Világba illeszkedni próbáló, kívülállós.

Glória még fiatal nő, szinte kamasz volt, amikor bevonult egy zárdába. Ott lett belőle Glória nővér, és szerette is azt az életet. Már harmincas éveiben jár, amikor a politikai vezetés elkezdi bezárni a szerzetesrendeket és zárdákat. A nő otthona is ilyen sorsra jut. Glória kénytelen civilként hazatérni anyjához és testvéreihez, de nem találja náluk a helyét. Más állást szerez, és igyekszik alkalmazkodni. (Glória) 60 feletti vénasszonyok levélben és telefonon tartják egymással a kapcsolatot. Nővérek, akik elszakadtak egymástól. Erzsi körül azonban most feje tetejére áll a világ: feltűnt Paula, egy egykori ismerős, aki feldobja az életét. Ám hamar megkeseredik Erzsi öröme: Paula arra a férfira vetette ki a hálóját, akit Erzsi a sajátjának tekintett. (Macskajáték)

A Helikon adja ki sorra Örkény István életművének köteteit, ebben éppen kettő kisregény kapott helyett. Elsőre nem is értettem, miért pont ez a kettő került egymás mellé. Hiszen mi közös van egy egykori apáca, és szerelmi ügyeken nyüglődő öreglányokban?

Van azonban valami más, ami összeköti őket. Az, hogy se Glória, se Erzsi nem tud helyet találni magának a társadalom normái között. Mindketten kívülállók és valamennyire nevetség tárgyai, bár erről nem tehetnek.

Glória apáca volt, és olyan értékrendje, világnézete van, ami megkülönbözteti a környezetétől. Ő felháborodik azon, hogy az udvarlója nős, azonnal megszakít minden kapcsolatot. Pedig Béla válna érte, és házasodni akar. A barátok nem is értik, miért nem várja meg. Glória normája egészen más, mint az övék. Glória számára a házasság szent, és akkor sem lenne egy frigy szétszakításának oka, ha az a házasság már korábban is haldoklott. A környezetében levők is érzik, hogy ő más. Mintha lenne valami aurája. Ez a történetben direkt is szerepel: mintha lenne egy volt apáca kisugárzása, amit nem tud leküzdeni.

Erzsi a kora miatt válik kitaszítottá. Egy 65 körüli nőtől senki nem akarja hallani, még kevésbé látni, hogy még van szerelmi élete és a férfiak miatt keveredik zűrbe. A testvére, a lánya, a környezetében mindenki ellenzi, hogy Viktorral mi van köztük, majd egyenesen nevetségesnek és őrültnek tartják, amikor féltékeny lesz Paulára. Hiszen ezzel egy tabutémát feszeget. Mintha attól, hogy valaki idős, minden libidó és erősebb, szenvedélyesebb érzelem meghalna benne.

Örkény ezt a témát már akkor felvetette, de még napjainkban is a tabuk között szerepel. Kicsit kétszínűnek is érzem magam, mert agyilag tudom, hogy a kor nem függöny, ami minden érzelmi hullámzást lezár. Amíg él, érez és küszködik az ember. Ugyanakkor én sem vagyok vevő arra, hogy nyugdíjasok szerelmi életéről olvassak. Miközben tudom, hogy ez is természetesnek kellene legyen, taszít a téma. Azért én nem nevetségesnek tartom, engem inkább undorít. Bármennyire ocsmányul is hangozzon ez.

Mindkét történetben Örkény erősen megragadja a kívülállóság tárgykörét. Mindkettőben tömören, lényegre törően mondja el a történetét. Mindkettőben kevés vonással is erőteljes karaktereket alkot.

Mindketten ott van az örkényi groteszk is, ha nem is olyan tisztán, mint az egyperces novellákban. Sajnos, nem először veszem azt észre, hogy a groteszk és szatíra az a zsáner, amiben a humort hiába tudom, hol keressem, nem tudom megragadni. A dráma és a fájdalmas részek ragadnak meg, és le is törnek. Ezt most is tapasztaltam.

Talán nem ezek a legsikerültebb darabjai az életműnek, a kedvenceim biztosan nem lesznek, de még bőven van a kiadó tarsolyában történet. Jön újabb kötet, Örkény műveit összességében szeretem, úgyhogy majd mesélek még más történeteiről is biztosan.

Örkény: Glória – Macskajáték - Mint szépirodalom: 70% tömör cselekmény és szöveg, jó érzékkel megragadott szereplők.

Szubjektíven: 50% nem nagyon találtam szimpatikus hőst, és az üzenet sem az enyém.

5: Atwood: A szolgálólány meséje – a nők többsége meddő lett, ezért a kormány kitalálta, hogy biztosítsa a következő nemzedéket. A termékeny nőkből szolgálólányokat csináltak, akik egy-egy előkelő mellé rendelve csak azzal a feladattal bírnak, hogy szüljenek. Frede azonban vissza akarja kapni az életét és a családját, a szabadságát.

4: Aranth: Oculus – a jövő világában a felnőttek elvesztik a látásukat. A megoldás keresése közben alternatívát találnak ki: fiatalokkal kötik össze a tudatuk, akik látnak helyettük. Truth, a kamaszlány is ilyen pótszemként kell, hogy boldoguljon. Amikor a Földről érkeznek túlélők, változni kezdenek a szabályok. Mert az igazság mindeddig rejtve maradt.

3: Láthatatlan bolygók – kínai szerzők antológia gyűjteménye, Ken Liu szerkesztésében. Mindben közös, hogy kínai a szerző és Kína lehetséges jövőjét rajzolták meg. Láthatunk világot, ahol patkányokra kell vadászni. Vagy éppen olyat, ahol még a szavakat is elkezdik cenzúrázni, míg nem marad más, csak a némaság.

2: Kósun: Battle Royale – Japánban a kormány bevezet egy kötelező kísérletet. Minden évben kiválasztanak egy középiskolai osztályt, akiket ismeretlen helyre visznek, és arra kényszerítenek, hogy harcoljanak egymással. Csak egy maradhat életben. Idén azonban van pár diák, akik szembeszállnak a rendszerrel a véres vadászat közepette.

1: Moskát: Irha és bőr – a nem túl távoli jövőben néhány állat elkezdett megváltozni, fizikailag és szellemileg is. Sokkal emberszerűbbek lettek, emberi intelligenciával. Az emberek nem nagyon tudtak velük mit kezdeni – egyesek irtani akarják őket, mások harcolnak a jogaikért. Több karakter sorsán keresztül láthatjuk, milyen másnak lenni, és a végére az is kiderül, hogyan indult a történet.

Bocsánatot nyerő, saját útra lelő, mesebeli.

Egykor jó testvérek voltak, de az anyjuk évek alatt elültette köztük a viszály magjait. Isabelle lovagolni szeretett, vívni, igazi vadóc volt. Octavia a tudományt szerette, fizikával és matematikával érezte jól magát. Az anyjuk azonban azt akarta, hogy szépek és kedvesek legyenek, fogjanak jó férjet maguknak. Mindent meg is tett, hogy szépséges mostohalánya, Ella ne veszélyeztesse a saját lányai esélyeit, és a lányok átvették anyjuk viselkedését. Charles koronaherceg azonban a bálra elszökött Ellába szeretett bele, és miután a lányból hercegné, majd királyné lett, a környékbeli kiközösítették az árvával cudarul bánó családot. Isabelle változtatni akart a sorsán, de a tündérkirálynő feltételt szabott a segítségnek: Isabelle leljen rá a szíve elvesztett darabjaira! Miközben az országot súlyos veszély fenyegeti, Isabelle próbál magára találni, nem is sejtve, hogy a Sors és Sansz fogadást kötött arra, mi történik vele.

Hamupipőke meséjét sokan és sokféleképpen elmesélték már. Nem csak a lány szemszögéből – a mostohatestvérek, de a mostoha története is filmre, regénybe került már. Van, ahol formabontóan, máshol közelebb állva az eredeti meséhez.

E történetben az egyik mostohanővér a főszereplő, Isabelle. A története ott indul, ahol a klasszikus mese véget ért. Ahol az emberektől megkapja a jogos büntetését, amiért annyira kegyetlen volt a mostohatestvérével. De Donnelly nem fekete-fehér képet fest nekünk. Már ott látszik, hogy ez más mese lesz, amikor a nyitójelentben, a csalása után a nagyherceg azt akarja, hogy a koronaherceg büntesse meg a lányt. Ő meg azt feleli, mi rosszabbat tehetne vele, amit már amúgy is megtett magával?

Donnelly elmeséli, hogy lett ez a család olyan, amilyen. Se Octavia, se Isabelle nem voltak rosszak. Még szerették is Ellát. Ám Ella szép volt, ők meg nem. Az anyjuk pedig folyamatosan uszította őket, és arra nevelte őket, hogy bántsák a mostohatestvérük. Itt még belőle sem lesz különben egyértelműen gonosz, inkább szánnivaló. Nem látja meg a lányai erényeit, megszállottan azt hiszi, a szépség az egyetlen út. Nem csak Ellával, a lányaival is kegyetlen volt, el is érte sikeresen mindannyiuk boldogtalanságát.

A történet középkori viszonyok között, Franciaországban van elhelyezve. Sok kis részletében valós helyszínt festett Donnelly, de meghagyta a történetet mesének is. Léteznek az istenek, a mágia. Sors és Sansz fogadnak is, hogy Isabelle előre megírt sorsát képes lehet-e a lány felülírni. Ezzel az a kérdés is a regénybe kerül, hogy az ember vajon maga alakítja-e a sorsát és a szerencséjét, vagy csak elszenvedi azt. A regény féloldalas megoldást választ: a Tündérkirálynő, akinek az emberi szív ereje adja a mágiáját, ő tesz igazi csodát. Ő a legerősebb. Ezzel azt mondva, az esély megvan. A csoda mindenkiben benne lapul, de meg kell dolgozni érte. Sok minden adott az életben, de az embernek megvan a képessége a változásra.

A történet egyszerre kalandos, mesés és még emberi is. Követhető a lány lelki fejlődésének íve, ahogy belátja és megbánja a hibáit, ahogy rátalál magára és küzd magáért. Közben akadnak mágikus próbatételek, és hétköznapi veszedelmek. Vissza kell szereznie egy elveszett szerelmet, meg kell mentenie Ellát az árulótól és még háborúba is fog menni. Mozgalmas, változatos, és mesés kalandokkal teli félig mese ez a regény.

Aminek simán lehet feminista olvasata is. A három lány három különböző utat testesít meg, amelyet bárki választhat. A lányos, aki családot és szerelmet keres. A harcias, aki egy férfias pályán áll helyt (itt konkrétan katonaság) és az okos, aki tudományos pályára lép. Mindhárom lány szerethető és lehet nekik drukkolni, és együtt azt sugallják: bármi lehet belőled.

Van humora, néhol érzelmes, máskor izgalmas. Pazar olvasmány, nem csak gyerekeknek.

Donnelly: Egy sötét mese - Mint meseregény: 100% van feminista olvasata, új színt ad a Hamupipőkének és szórakoztat.

Szubjektíven: 100% szerettem a szereplőit és a valóságba beágyazott mesét is. Tanulságos is.

Gyerekkort átgondoló, gyilkosos, kisvárosi titkos.

Eddie középkorú férfiként nyugalomban éldegél. Ám felkavarja az életét, amikor egy gyerekkori barát hazatér, és azt akarja nyomozni, mi történt évekkel korábban, a gyerekkorukban. A múlt megelevenedni látszik: amikor egy szörnyű vidámparki balesetben többen odavesztek, és egy szépséges lány arca eltorzult. Még azon a nyáron a lányt meggyilkolták, és krétákkal rajzolt emberkék alakja vezette el a testhez a fiúkat. A tettes meglett, az ügyet lezárták. Ám most felmerül, hogy igazából egészen más történt. Eddie még arra is képtelen rájönni, hogy a közvetlen környezetében is vannak olyan személyek, akik igazából mások, mint akiknek kiadják magukat. Újabb gyilkosság történik, és többé nem lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Egyike azoknak a könyveknek, amelyeket jól bereklámoztak, és amelynek az ajánlásai olvasásra csábítottak. A tartalom azonban nem az volt, amit vártam. Így csalódott vagyok, ha valahol mélyen tudom is, miért szerették sokan ezt a regényt.

A történet, a gyilkosságokkal és a feltűnő krétaemberekkel misztikusnak tűnt. Ha nem is azt vártam, hogy a fantasy határán mozog a történet, valami misztikumot igenis vártam. Ehhez képest ez a regény annyira a realitásokba van ágyazva, hogy a legkisebb hely sem maradt benne valami átlagon túl mutató elemnek.

A jelenben Eddie eléggé semmilyen figura. Nem kezdett semmit az életével, unalmas egy karakter. Még ahhoz sem elég bátor, hogy közeledjen a bérlője felé, aki helyes fiatal nő, és küldi is felé a jeleket. Ha nem jönne a régi barát a kérdéseivel, nem is változna a történetben soha semmi.

Az ő unalmas jelenével párhuzamban visszaemlékszik a gyerekkorára, és így a két szál párhuzamosan fut egymás mellett. De a múltbeli történet sem érte el az ingerküszöböm. Egy baleset, egy tiltott szerelem és egy gyilkosság – öngyilkosság. Mindez annyira szimplán elmesélve, hogy az már az unalmashoz közelít.

Ám a végére ré kezdünk jönni, hogy nem csak ennyi volt a történet. Más dolgok is történtek, sokan őriznek titkokat. Eddie a rejtély nyomába veti magát, és végre aktív szereplővé válik. Így a regényt is jobban tudtam élvezni, mint a korábbi részeknél. A végére a szerző még egy csavart is betett, de annyira következmények nélkül hagyja, hogy igazából nem tudott hatni rám vele.

Amiért lehet szeretni, hogy a felszín alatt sejteti, hogy semmi sem olyan egyszerű és nyilvánvaló, ahogy elmesélik nekünk. Eddie békés, semmilyen élete, ahogy a múltbeli dolgokat hiszik, hogy történtek. Nyugtalanító, valami rossz van a dolgok mögött. Ez az érzet benne van a könyvben, és ez lehet az, amit Stephen King írásaihoz mérnek benne. Csak éppen Tudor esetében nincsen olyan borzalom és rettegés a mélyben, mint amit King szokott adagolni a regényeiben. Vagy annak kellene az ijesztő elemnek lennie, hogy még a jámbor, egyszerű embereknek is lehetnek sötét titkaik? Hogy nem tudhatjuk, milyen ember áll mellettünk igazából?

Sajnos, sokáig altatott a könyv, és mire elkezdtek pörögni az események, már párszor halálra untam magam. Újabb gond, hogy annyira lassúak az események, annyira passzívak sokáig a karakterek, hogy kedvencem se lett. Se izgalmas cselekmény, se misztikus vonal, se szimpatikus hős. Hiába tudom értékelni, ahogy érzékelteti a szerző, hogy valami nem stimmel, így ez kevés volt.

Nem egy szórakoztató olvasmány, de nem is hátborzongató. Nagyon keresek valami pozitív gondolatot ide a végére, de nem akar sikerülni. Jó a borító? Annyira nem.

Tudor: A Krétaember - Mint thriller: 60% felszín alatt nagy titkok és érzések áramlanak, a végére jól fel is pörög.

Szubjektíven: 40% az elejét nagyon untam, csak a vége tetszett. Szimpatikus hős sincs benne.