Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Stover & Vardeman: A háború istene

God of War 1.

2020. január 11. - BBerni86

Háborús, küldetést végrehajtós, szörnyekkel harcolós.

Kratosz véget akar vetni az életének – mindent megtett, amit az istenek akarta tőle, de becsapták. Spártai nevelés ide vagy oda, ezt az életet már nem érdemes élni. Athéné szembesül vele, hogy az egyik kedvenc harcosa mennyire elkeseredett. Magában felidézi, hogy jutottak el ide. Kratosz spártai harcos volt, az egyik 1_11a_haboru_istene.jpglegnagyobb. Két ember volt csak, akiket szeretett: a felesége és a lánya. Árész miatt vesztette el őket, és Athéné meglátta a lehetőséget, hogy a harcossal leszámoljon őrült testvérével. Sorra állítja az ügye mellé az isteneket, míg Kratosz a küldetéseiket teljesíti. A szirének, Medúza legyőzése, Pandora dobozának megszerzése csak egy-egy lépcsőfok a legnagyobb ellenfél felé. Azt azonban a bölcsesség istennője sem láthatta előre, mit teremtenek a játékaikkal és összeesküvéseikkel.

Az nem ritka, hogy egy sikeres film forgatókönyve alapján születik egy regény. Ha belegondolok, nem is csak a sikerfilmek kaphatnak ilyen formátumot. Valerian nagyot hasalt minden téren, mégis a stílusban erős Golden írta regénnyé. (Jobb is a könyv, mint a film. De ez már egy másik történet.)

Vannak olyan regények is, melyek egy játék történtét mondják el prózában. A legismertebbek talán az Assassins’s Creed univerzum regényei, de korábban ilyen volt a Diablo regények sora is. A God of War is a Kratosz karakterét irányító játékosoknak lesz a leginkább ismerős.

Bár azt tudnám írni, hogy ez a regény remekül megáll a maga lábán, és annak is élvezetes lesz, aki nem merült bele maga is Árész legyőzésébe a játékban. A helyzet az, hogy ez a történet annyira a játék tükre – írom ezt úgy, hogy nem játszottam vele, csak érzem a szövegből – ami már a regényszerűség rovására megy.

A felépítése tükrözi az egyre nagyobb ellenségek felé haladást, miközben átkötő részekként olvashatjuk, ahogy az istenek szövetkeznek, és eldöntik, mi legyen Kratosz következő megmérettetése. Éppen csak annak az érzete hiányzik, hogy egy összefüggő, értelmes történetet olvasok. Nagyon erőltetett.

Ez a mitológián is érződik. A cél az volt, hogy minél több mitikus lény felvonuljon, így a mitológiai és történelmi hűség ment a szemétbe. Árész seregeivel megostromolja Athént. Spárta simán a riválisa megsegítésére siet, persze. Kratosz győzi le Minotauruszt és Medúzát? Mivel Perszeusz a kedvenc görög mitológiai hősöm, ez utóbbinak kifejezetten nem örültem. Bár értem, a játékba kellettek a mítoszokból ellenségek. Ettől függetlenül nem tudtam kibékülni a gyerekkori szeretett történeteim totális átírásával.

A cselekmény annyiban pozitív, hogy izgalmas és kalandos. Szó szerint egymást követik az egyre veszedelmesebb ellenfelek, Kratosz folyamatosan mozgásban van. Unatkozni nem hagyják a szerzők az olvasóikat, csak éppen lekötni nem sikerült igazán. Ismétlődnek az események és a motívumok. Egy ellenségnek annyi, megint sündöröghet Athéné.

Nem tetszett a karakterépítés sem. Az istenek kimerülnek egy-egy tulajdonságban, vagy annyiban sem. Nincsenek rendesen megírva az indítékaik sem. Semmi magyarázat arra, Árész miért viselkedik így, vagy Athéné miért akar annyira leszámolni a testvérével. Kratosz sem éppen egy emlékezetes figura. Az istenek parancsolnak, ő meg megy elintézni az aktuális szörnyet. A fájdalmától akar szabadulni, de igazából nem tudtam meg, hogy ő milyen ember. Ő a főszereplő, ezért alapból drukkolunk neki, de itt nem értettem, miért is.

A szöveg sem volt az igazi. Teljesen olyan érzetem volt, mintha valaki ülne a játék előtt, majd igyekezne visszaadni, amit a képernyőn lát. Nem regényszerű, bár van egy lineáris cselekménye és szereplői. Egyáltalán volt értelme a sztorinak? Nem sok.

Sokkal jobbat vártam, de ez nagyon játékszerű regényszerű helyett.

 

Stover & Vardeman: A háború istene – Mint fantasy: 30% sok lényt felvonultat, akcióban gazdag, de erőltetett és nem regényszerű.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a mitológia kifordítását, nem szerettem a hőst sem.

Silverman: Lány a vízből

Nyári, családos, szerelmes, útkeresős.

Anise mindent eltervezett a nyárra: mivel jövőre egyetemre mennek, a baráti társaság elszakad egymástól, a lehető legtöbbet a csapattal akart lenni. Szörfözni, strandolni, elmenni a Szörf Napokra. Arra is volt esély, hogy a helyes és nagyon jó barát Eric nyár végére több lesz, mint barát. Ám a nagynénje súlyos autóbalesetet szenved, 1_10lany_a_vizbol.jpgés a három kisgyereke egyedül marad. Anise és apja felpakolnak, hozzájuk költöznek az ország máik felébe erre a nyárra. A srácokat nagyon szereti a lány, de fáj a tervei elvesztése, a barátaitól való fizikai távolság és a szörf is nagyon hiányzik neki. Az sem segít, hogy ebben a házban túl sok minden emlékezteti az anyjára, aki elhagyta a családját, és ki-be jár az életükben, mindig sebeket hagyva maga után. Ám egy helyes srác, Lincoln, és az általa szeretett sport, a gördeszkázás lassan elviselhetővé teszi a nyarat, amiben Anise rádöbbenhet, hogy nem baj a változás sem.

A szörf és gördeszka nem olyan sport, ami nálunk annyira menne. Szörföst eddig maximum nyaraláskor láttam Portugáliában, gördeszkással azért futottam már össze itthon is. Amerikai filmekből ismerősebbek ezek a sportok, és most regényben is rájuk akadtam.

Igaz, a Lány a vízből nem igazán sportregény. Anise, a hősnő életében fontos a sportolás, ez a szenvedélye, de nem az a regény témája, hogy versenyre készül, vagy hasonló. Mellékszál, de azért akinek újak ezek az ágazatok, lesz benne új infó bőven. Ha más nem is, de pár deszkás mozdulat neve, vagy olyan sportolóké, akiknek érdemes a videóira rákeresni olvasás mellett. Sajnáltam is kicsit, hogy a sport vonal fokozatosan elhal a történetben, mert egy értékes pluszt jelentett számomra, hogy jobban belelátok ebbe a világba.

Ha már sport, ötletes lett a cím! Magába foglalja Anise karakterét, akinek minden az óceán és a szörf körül forgott, tengerparton lakott – mondhatni, vízi lány. De most ki kell szakadnia az otthonos környezetéből, és múlt időbe kerül a vízi jelző. Benne van a címben, hogy Anise meg fog változni.

El is jutunk az ifjúsági regényig. A változás a felnőtté válással egy időben zajlik. Anise most kap először komoly felelősséget, a három kisebb unokatestvére teljesen rá lesz utalva szinte az egész nyáron. Közben keresi önmagát: a vívódás és kétségek az anyja öröksége miatt, az egyetemválasztás, de még szerelmi téren is válaszúthoz érkezett.

Szerencsére nem a romantikus szál az uralkodó, bár a regény végére a szerelmi lesz az egyik, ha nem a legfontosabb szál. Sokalltam is, addig értelmesebb, kevésbé nyálregényes volt a történet. Anise a felnőtté válás küszöbén szimpatikusabb, mint a szerelemmel viaskodó Anise. Bár, nekem az is a bajom volt, hogy a két fiú közül az otthon hagyott volt a szimpatikusabb. Eric az egyik legjobb barát volt sokáig – alaposan ismerik egymást, bíznak egymásban, közös az érdeklődési körük, és ahogy nőttek, vonzódni kezdtek egymáshoz. Nekem ezek a hihetőbb szerelmi történetek, nem a pillanat alatt fellángoló vonzalomból kialakuló szenvedélyek. Lincoln se rossz srác, egészen álompasinak van megírva, csak nálam eleve vesztett helyzetből indult, mert Ericet kedveltem meg előbb.

Stílusában is hozza, amit egy ifjúsági regénytől várok. Van értelmes cselekménye, haladnak az események, miközben Anise lelki élete is nagyítólencse alatt van. Átélhető, hogyan viaskodik magával attól félve, hogy az anyjára hasonlít.

A varázslat maradt el, nem volt eufória pillanatom. Elolvastam, korrekt, lekötött, de nem ragadott magával. Plusz, a végét is befejezetlennek érzem. Erre azért van magyarázatom: Anise felnőtt, indul az új élete. Vagyis, nem a véghez érkezünk el, innen halad ő tovább.

Néha humorosabb, máskor drámai, korrekt ifjúsági regény. Bár a vége nem tetszett, azért nem bánom, hogy végigolvastam.

 

Silverman: Lány a vízből - Mint ifjúsági: 70% beleélős, cselekménye is van, érzelmileg is felépített, kamaszkérdésekkel.

Szubjektíven: 65% az eleje tetszett, a vége már nem. Túl sok lett benne a szerelmi tematika.

Mire várunk?

Cím: A vétkes

Szerző: Tana French – az ír származású hölgy krimiket és thrillereket ír, nálunk is megjelent már több kötete.

Műfaj: thriller, krimimire_48.jpg

Cselekmény: a dublini gyilkossági osztály egyik nyomozója Antoinette Conway, aki a sok piti munka után végre komoly gyilkosság ügyben nyomozhat. A szép, szőke nő holtan hever egy romantikusan megterített asztal mellett. Mindenki azt várja, hogy Conway letartóztatja a nő barátját, de neki nem tűnik ilyen egyszerűnek az ügy. Ez egy olyan eset, ami fellendíthet vagy megtörhet egy karriert – Conway terheit növeli, hogy valaki a nyomában jár, és pont most lesz paranoiás a zaklatónak hála.

Várható megjelenés: 2020 tavaszra lehet előjegyezni, de még nincs dátum. Angolul 2016 óta elérhető.

Miért várós?

  • A Dublin Murder Squad első része nagyon hangulatos volt, érdekel a folytatása is. Nem volt a kedvenc krimiim közt, de ez a sorozat 6. része, bízom az írói fejlődésben.
  • Érdekesnek tűnik Aislinn esete – csak nehogy az legyen a csavar, hogy nincs.
  • Kevés ír sztori akad a kezembe, ez az.

Okorafor: A halálmegvető

Varázserős, szerelmes, népirtás ellen küzdő.

Az okeke és nuru népek nem tudnak békében élni egymás mellett. A nuru gyilkolja, erőszakolja a fekete okeke lakosságot, és lassan polgárháborúvá fajul a helyzet, hiszen a békés okeke lakosság körében is akad, aki már nem tud tovább tűrni. Van egy jóslat is, egy varázslóról, aki majd átírja a történetük és megváltja a világot. Onyesonwu ewu gyermeknek születik – okeke anyját nuru férfi erőszakolta meg, és így születhetett meg a lány. Kezdetektől gyűlöli mindkét csoport, és a lányt körülvevő különös erők is csak tovább mélyítik a szakadékot. 1_9a_halalmegveto.jpgOnyesonwu szeretne Aró varázslótól tanulni, de ő lányokkal nem foglalkozik. A szintén ewu fiú, Mwita tanítja meg neki, amit ő tanult el Arótól és korábbi, nuru mesterétől, Daibtól. A két fiatal között szerelem is szövődik, és amikor a lány szembesül a sorsával, a harccal a nemző apjával, pár barátjával veszélyes küldetésre indul. Mwita tart ki mellette végig, míg a világ változni nem kezd általuk.

Tudom, elsőre nekem is felszaladt a szemöldököm. Onyesonwu és Mwita? Beleakad a nyelvem, ahogy az okeke és nuru sem éppen megszokott szavak. (Ha azért kiejthetőbbek is.) De, ha az olvasó mer adni a kötetnek néhány fejezetet, hogy megszokjuk a neveket, a sajátos nyelvezetet és kifejezéseket, valami különlegessel lehetünk gazdagabbak.

Különös világ, melybe Okorafor elvisz minket. Már maga a környezet is össze tudott zavarni: mikor járunk? Egyrészt, mintha a középkorban lennénk, varázslókkal és jóslatokkal. Másrészt, olyan eszközeik vannak, mint a mini kamerák és számítógépek. Posztapokaliptikus világ lenne? Akár még az is lehet, de simán lehet úgy olvasni is, mint a jelen kort, csak nem a mi világunk pontos másában. Nem is akarom ezt eldönteni, mindenki megalkothatja a saját elméletét, ami jó dolog.

Különös azért is, mert egy egészen más kultúra az alapja, mint a mienk. Az afrikai varázslók más képességekkel bírnak, mint amit a nyugati társaknak talált ki az emberiség. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Talán ettől egzotikusabb is, én annak éltem meg.

A cselekmény nagyon elemeire bontva olyan témákat variál, amelyek egyetemesek és ismerősek lehetnek. A tiltott szerelem, ami mégis szárba kap. A gyermeknek le kell győznie a gonosz szülőjét – Star Wars, ha csak egyre akarok mutogatni –, a tanítványnak felül kell kerekedni egykori mesterén. Maga az út, a küldetés, a világ megmentéséért. A kivetett, gyűlölt lány, akinek megmentőnek kell lennie. A környezet, a részletek azonban annyira mások, hogy különös és érdekes az azonos elemek ellenére is a történet.

Ami kényelmesen, lassan van elmesélve. A szereplők nem rohannak, vannak kalandjaik, de sok oldalon, hosszas elbeszélés közepette. A hangulat azonban végig a történetben tudott tartani, ha néha furább is volt ez a világ, mint tetszett volna. A vége is érdekes – igazából el sem tudtam dönteni, hogy ez most happy end, vagy mi? Melyik része a valóságos? Eléggé nehezen emésztem, hogy itt a halál/feltámadás mennyire más, mint amit megszoktam.

A karakterek erőteljesek, főleg a kiemelt szereplők. Onyesonwu és Mwita már az ewu létük miatt is mások, és izgalmas, hogy élik meg a másságuk, és a környezetük hogyan reagál rájuk. Még a barátok is: küzdenek azzal, hogy az ewu gyűlöletes, de ők a barátaik is. Mit érezzenek? E kettős azonban egyedül, és egymással összefogva is erős, kitartó. Tetszett, ahogy hitelesen szoros a kapocs közöttük, a történet mégsem nyálas.

Nem is nagyon lehetne az ennyi brutalitás közepette. A népirtás, az erőszakból született kicsik történetei – ha mesésebb is a történet, ezek a mi korunk problémái is. Afrika most sem paradicsom, komolyan el lehet gondolkodni, hogyan és milyen körülmények között léteznek.

Díjnyertes kötet, itt érthető is, miért szerette a kritika is annyira. Más, de értékes is mellette.

 

Okorafor: A halálmegvető - Mint fantasy: 75% különös és különleges, új szín a palettán nálunk. Látványos, erős hősökkel.

Szubjektíven: 70% a különössége egyszerre tetszett is, bántott is. A vége is – minimum fura.

Szemrevaló

Bár a további részek később nagyon estek színvonalban és történetben, az első rész még Dashner sikerkönyvén alapult, és messze jobb volt, mint a korszak YA disztópia szenvedései.

Kár, hogy csak az Útvesztő volt Dashner alapú, jobb lett volna, ha a regényekhez tartják magukat.

A világban egy vírus pusztít. Fiúk térnek magukhoz, egy tisztáson. Nincsenek emlékeik. Érkezik egy, aki aztán mindent megváltoztat.

Kalapos: F mint

Zaklatós, életválságos, szenvedős, hétköznapos, küzdelmes.

Fema egyik napot éli túl a másik után. Örömteli, monoton munkát végez bolti alkalmazottként, ahol rendszeresen látja az emberek rosszabbik oldalát. Otthon gondozni kényszerül az anyját, aki mintha direkt nehezítené az életét. A házassága is haldoklik, bár Fema kapaszkodik még a férjébe. Se pénz, se boldogság, se lehetőség. A 1_8f_mint.jpgmindennapokat két kiugró esemény pörgeti fel: Zoki új alkalmazottat vesz fel. Fip szellemileg visszamaradott, de kedves srác, aki pár kamionossal él együtt és kedvesen fordul Fema felé is. Egy visszajáró vásárló, egy ügyvédnő pedig lassan teljesen szétcsúszik. Egy Fotós jár a nyomában, fényképezi, és ezzel lassan az őrületbe kergeti. Fema még nem sejti, akaratlanul is milyen játszmák közelébe került.

Elég furcsa érzés volt ezt a könyvet olvasni. Nehezen tettem le, érdekelt a történet és beszippantott a világa. Pedig nem szórakoztatott, még kevésbé boldogított. Szinte rosszul lettem tőle, több mindenért is. Így éreztem helyesnek is, ettől kicsit fel kell borulni, megütődni, és akkor volt jó a könyv. Bár nem esik jól ilyet olvasni, akkor is!

A történetben van egy kis thriller, egy kis romantikus szál, és nagyon sok jelenkori borzadály. Kezdjük a jelenkorral! Hitelesen hétköznapi a cselekmény. Abszolút el tudom képzelni, hogy ilyenek az átlag munkanapok, egy széteső házasság és a beteg anya gondozása. Egy minimális időtartamot eltöltöttem benzinkúton dolgozva, és nagyon visszahozta a kötet az emlékeim. A Túró Rudi árazás, a zsebtolvajok – hála égnek erőszakos esetbe élőben nem sikerült belefutnom, de arról tudnék mesélni, egyesek mennyire igénytelenek mosdóhasználat tekintetében. Még inkább megcsapott az egész létezés monotonitása és a beletörődés. Fema nem boldog, de túlél. A túlélés nevezhető életnek? Persze, vannak jó pillanatai, de a mindennapi terhek és kínok egy olyan spirállá állnak össze, amiből nagyon ritkán van alkalma kitörni, és annyira brutális elképzelni ezt az életet.

A romantika és a thriller nagyon háttérbe is szorul, a mindennapok szürkesége uralkodik. A végére azonban felpörögnek az események, bűnügyi és szerelmi téren is. Egy sem boldogító, de mindkettő kemény kérdésekhez vezet el. A Fotós – az a bajom, hogy látom a logikát is az érvelésükben. Hideg ésszel, minimális empátia nélkül azt tudom mondani, ok, van értelme annak, amit csinálnak. De akarnék élni egy ilyen világban? Talán profitáló lenne, de emberség nem lenne az ő utópiájukban. Ha már sérült árunak számítasz, legyél olyan jó, és végezz magaddal! Végül arra jutottam, a szélsőségessége, ami zavar. Ha nem ennyire drasztikusak, jobban átgondoltak a határok, akkor ki tudok békülni a törekvésükkel és a célokkal, ha a módszer nem is tetszik. De ennyire elmenni a végsőkig, csak kétfelé szelektálni, ez sok.

Ez egyike lesz azon ritka könyveknek, melyeknek annyira kifejező eszköze a nyelvi durvasága, hogy az érzékenyebb fülemet most nem bántotta a nyelvhasználat. Ebben a környezetben, ebben a történetben ez a hiteles. Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint az egész olvasási élménnyel. Nem szerettem, de ilyennek kellett lennie, és így jónak tartom.

A nevek és a címe is felkeltette a figyelmem. F, mint… Fema? Fip? Fotós? Fuck? Nem derül ki, mindenki beleteheti a maga verzióját. A karakterek nevei is mozgatták a képzeletem. Magyar, pesti történetnek tűnik, de lehet univerzális is. Bárhol játszódhatna. Ahogy a szereplők is bárhol élhetnének. Fema – mint Female? Nő? Bita neve eszembe juttatta a bitang és a bitnyi agy kifejezéseket is. Azzal, hogy ilyen neveket használ, általánosabbá tette számomra a sztorit. Mert ez nem csak egy Anna vagy Kati, ez nők sokasága, akik a rossz állásban, a rossz házasságban, a reménytelen taposómalomban görnyednek.

Vagyis, ez így volt. Azzal, hogy megütött, mozgatta az agyam és szembesített.

 

Kalapos: F mint - Mint kortárs: 85% komor, nehéz kérdéseket vet fel, durva is, mégis olvastatta magát.

Szubjektíven: 90% a nyelvezete és a cselekménye is vitte be a gyomrosokat, de lekötött.

Idézzünk!

A világ nem fekete-fehér, inkább egy nagy szürke paca, amit időnként nagyszerű emberek színeznek meg neked. Azokért kell mindent megtenned… (Nagy: Embertelen vidék)

 

– Akkor már inkább öljenek meg a furcsa fajzatok. Sokkal inkább. A mariellek vagy az argiszken-ek, sőt, akár a driatáliák.
– Nem a driatáliák szeretik… az… erdőt? Akik azokon a bolygókon élnek, ahol mindenki más számára ismeretlen a flóra? És a fákat imádják. Mindenestül. Az ágakat, a gyökereket.
– Igen, róluk beszélek.
– Nem tudtam, hogy szoktak embereket ölni. Azt hittem, csak élnek abban a furcsa, elvarázsolt világukban, és csupán akkor jelentenek veszélyt, ha odamész, hogy építs egy fűrészmalmot. (Williams: Gazdátlan csillagok)

 

Persze a filmekből tudta, hogy ilyen esetekben mindig a piros zsinórt kell elvágni a tragédiát megelőzendő, de hátha ez a bombagyáros pont nem jár moziba? Vagy esetleg színvak? Jobb nem kísérletezni! (Bóc: 5+2 perces krimik)

 

Rideghváry Bence a magyarországi vámpírklánok legfőbb vezetője, két- vagy háromszáz éves, minden hájjal megkent vérszívó volt. Róla már Jókai is írt a Kőszívű ember fiaiban. A regényből végül kimaradt a vámpír-szál, nem tudni miért, de könnyen lehet, hogy ez nem volt véletlen – pedig ha a mester benne hagyja a szövegben, húsz évvel megelőzte volna Bram Stoker Drakuláját. (Hernád: Hollóember)

 

A szerelem nem lehetett elég. Mindenki azt mondja, hogy a szerelem mindent legyőz, de ez hazugság. Akkor semmi sem elég, ha a lelked darabokra tört. (Glines: Beléd esve)

 

A világ változik – mondta Nyikolaj, és hangjából ismét kiérződött az acélos él. – Mi is változunk vele, különben nem marad belőlünk semmi más, amire emlékezhetnek, csak egy marék por. (Bardugo: Ostrom és vihar)

 

Magyarország csak akkor nagy, amikor előnyös lenne, hogy kicsi. (Erdei: A tökéletes hívás - IN: Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019)

 

– Hogy vagy képes ilyet inni?
– Csak gyakorlat kell hozzá. Mi volt Stella reakciója?
– Ugyanaz. Azt hiszem, azóta nem nyúlt alkoholhoz.
– Fogadjunk, hogy tévedsz. Jól láthatóan te is megkedvelted.
– Egyetemista vagyok, Florry néni. Ez része a képzésnek. (Grisham:. Leszámolás)

 

Szomorú mindenki, mert nem tudja megvenni azt, amit másoknál látott. Szomorú, mert úgy szeretne kinézni, mint mások. Hajszol valamit, amire tulajdonképpen semmi szüksége. Olyan szeretne lenni, amilyen ő soha nem lesz. Aztán emiatt depressziós lesz. Egy idegen embernek panaszkodik pénzért. A szomorúság már olyan elfogadott, napi rutin lett, mint a boltba járás. (Dombóvári: Netperces novellák)

 

És ez volt az igazság. Függetlenül attól, hogy mit tett eddig, és hogy mit akarunk tenni ezután. Akármi is történt, a múlt az múlt. Azzal kellett törődnünk, ami előttünk állt. (Williams: Gazdátlan csillagok)

 

Egyébként a költők is tudják, hogy a boldog emberek ugyanúgy meghalnak a zombitámadásban, mint a boldogtalanok. De a költők hisznek abban, hogy jobb dolog boldogan meghalni, mint boldogtalanul. (Gaura: Curo ergo sum - IN: Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019)

 

A vágyakozásban az a legszörnyűbb, hogy elgyengít minket. (Bardugo: Árnyék és csont)

 

De a bosszú semmit nem old meg, csak kevesebb leszel utána, mint előtte – magyarázta Varjú. (Nagy: Embertelen vidék)

 

Hidd el, akik az életükben vesztesek, azok a haláluk után is azok lesznek… Csak eljátsszák azokat a lehetőségeket, amelyek az élőknek a rendelkezésükre állnak. (Hernád: Hollóember)

 

Táltos nélkül pedig semmik vagyunk. Csak egy halom homok. A homoknak pedig az a sorsa, hogy szétfújja a szél. És már közel a vihar. (Batka: Vata fia)

Hernád: Hollóember

Garabonciás Osztag 1.

Bűnüldözős, szuperképességes, csapatos.

Az emberfeletti képességgel rendelkezők rég köztünk élnek, de titkos a létük. Millióból 1 van, aki tud valami extrémet. Minden országnak megvan a maga szervezete, Magyarországé a Garabonciás Osztag. Jelenleg 4 taggal működnek: Hollóember, aki képes repülni. Lilla, a mások gondolataiban olvasó Fürkész. Konrád, a 1_7holloember.jpghalhatatlan és örökké fiatal, erőember Fanyűvő. A kapitányuk, Pannónia parancsnok, aki bármely őse emlékét és tudását képes átvenni. Hollóember, aki civilben Gábor atya, lassan hírnevet szerez, mint vámpírvadász. Most Pesten is garázdálkodik egy új, idős vámpír, aki a csapatra és elsősorban Hollóemberre utazik. A hajsza közben a csapatnak nem csak a külső ellenféllel kell megbirkózni, de a megbecsülés és anyagiak hiányával, az egymás közti feszültségekkel is.

Milyen lenne egy magyar Bosszúállók? Sajnos, vagy sem, ezt most sem tudjuk meg. Komolyan, honnan tellene nekünk vibránium fegyverekre? Van viszont egy rozzant kisbusz, amit a Garabonciás Osztag tagjai nagyon szeretnének elveszteni, de még ez sem jön össze nekünk. Itt bizony az is megesik, hogy a tagoknak maguknak kell a központ rezsijét összedobni, mert az államkassza erre nem szán pénzt…

Nem is tudom, ez vicces így, vagy rettenetesen szomorú. Hernád Péter magyar viszonyok közé helyezi a szuperhősöket, akiket jól fejbe is csap a magyar valóság. Hitelesebb így, csak ez pont az a szint, ahol a poénok helyett a keserű hang jobban megragad a fülemben. A kisszerűség nem csak a kis országból fakad, maradjunk annyiban. Még egy szórakoztató regényben is ezzel szembesülni – igen, itt tartunk.

A történet alapvetően krimis, kalandos. Nem csak a titokzatos vámpír, de egyéb rosszfiúk is ténykednek, a csapat pedig igyekszik fenntartani a rendet. Akad itt korrupt üzletember, aki a halhatatlanságért cserébe bármire kész. Van itt alakváltó, aki mások kárára szórakozik a budapesti éjszakában – bár itt ő még nagyon mellékalak, a sorozat egyik részében még főszerepet is fog kapni.

De a nagy szám, amit nem is kicsit találtam kreatívnak, a magyarországi vámpírok vezetőjének személye. Rideghváry Bence. Ismerős, de nem tudod, honnan? Súgok, meggyűlt vele a baja pár fivérnek, akiket Ödönnek, Richárdnak és Jenőnek hívtak. Általánosban mindenki megismerkedik vele, Jókai klasszikusában. A kőszívű ember fiai karaktere – igen, ő az! Nagyon kész, ahogy ezt felvezeti a szerző, még mindig vigyorgok rajta.

Van ötlet abban is, milyen képességei vannak a szereplőknek. A repülés, a nagy erő vagy az örök fiatalság nem éppen új. Viszont, van itt egy, aki a felmenői tudását és emlékeit tudja birtokolni. Ez viszont jópofa, és még rengeteg lehetőség lehet benne. Még nem kapott túl nagy szerepet, de ami késik, nem múlik.

Tetszett a kis csavar az elbeszélővel is. A címszereplő a kiemelt karakter, aki a középpontban van. Egyszer-egyszer mások is kapnak hangot, de alapvetően Hollóember szemén és elméletein át látjuk mi is a történteket. Amit ő hisz, az számít evidenciának. Ám ebben a regényben hibázó karakterek vannak, és van, amit Gábor nagyon nem úgy fog fel, ahogy kellene. Ebből születik tragédia is – és a megbízhatatlan elbeszélő miatt az olvasó is bőven meglepődhet, bár, ha figyelmesen olvasunk, azért pár dologról kiderül a sorok között, hogy mennyivel több árnyalata van, mint amit Gábor/Hollóember meglátott belőle.

A cselekmény tempója kényelmes. Annyira haladnak az események, hogy soha ne váljon unalmassá, de nem rohannak az eseményekkel. Van idő felfogni, mi is történik.

Alapvetően szerettem a világát, és ha nem is szerettem meg a karaktereket, érdekel, merre haladnak az események. Majd folytatom a Pannónia kapitánnyal!

 

Hernád: Hollóember – Mint urban fantasy: 70% hazai, ötletes. A megbízhatatlan elbeszélő telitalálat, a krimi ok.

Szubjektíven: 75% tetszett benne, hogy keserédes. Tetszett, mennyire gyarlók a szereplők.

süti beállítások módosítása
Mobil