Kass Morgan írt egy sikeres sorozatot kamaszokról, akiket egy űrhajóról leküldtek a Földre. Halálra ítéltek, de ott van egy esélyük. A Föld azonban rejt pár veszélyt...
A sorozatban jócskán eltértek az eredetitől, de az első évadokat nagyon bírtam :)
Kémkedős, kosztümös, szerelmes, elköszönős.
Anna hazatért, Izabella királyné udvarában megszülte a gyermekét. Kislány lett, akinek az Orsika nevet adja a nő. Annyira szereti a kicsit, hogy már arról is kezd letenni, hogy visszatér a törökökhöz és magával csalja a szerelmét, a lánya apját. Ám a Rend nem engedi anyának lenni. Még csak 5 napos a lánya, amikor újabb 
küldetésre kell indulnia: egy másik Nővér renegát lett, megszökött a börtönükből és most Szulejmánhoz készül minden tervük leleplezni. Annának kell utánamenni, és végezni vele, miközben Izabella azzal is megbízza, kémlelje ki, Szulejmán sejti-e, hogy titokban az osztrákokkal kötne szövetséget a török ellen. Apácának álcázzák, színészekkel, majd egy merényt követően az adóról tárgyaló követséggel utazik. Ahol megismerkedik Balassa Miklóssal, aki igencsak gyanakodva követi a lépéseit. Mielőtt kiismerhetné, Demir és a szultán is színre lép.
A történet ott folytatódik, ahol előzőleg abbamaradt. Pontosabban, pár hónappal később, de ez alatt nem történt meghatározó esemény. Most, hogy beindulnak a történések, már követhetjük a szereplők útját. A történelem pedig jól használt díszlet.
Egy újabb kalandos, kémkedős útra indul Anna. Kettős feladata van: az egyik, amit a Nővérek adtak, abban ötlet is van. Le kell vadásznia egy hozzá hasonló, kiképzett nőt. A királyné feladata azonban ostobán hangzik. Nagyon érezni belőle, hogy azért kellett a cselekménybe, hogy Anna megint Szulejmán udvarába kerüljön. Nem is lehet ezt normálisan elvégezni, nincs is igazán eredmény vagy terv belőle.
Maga Szulejmán is sokkal kisebb szerepet kap a szultáni udvarral együtt. Nem is értem, miért kellett őt beleerőltetni a címbe. Már csak kis mellékszereplő, Anna az abszolút hős, de Izabella királyné is sokkal fontosabb, mint a törökök.
Erősebb a regény romantikus vonala is, de ez nem megy a kalandok rovására. Most is pergő cselekményű, izgalmas történet, csak a szív útjai érdekesebbre sikerültek náluk. Azért is, mert most nem a mesét kapjuk. Demir és Anna története mesének indult, most szembekerülnek a realitásokkal. Nagyon tudtam díjazni, hogy nem erőltet egy rózsaszín happy endet számukra az írónő. Sokkal bölcsebb, hihetőbb ez a megoldás.
Plusz, az új szereplőként színre lépő Balassa Miklós sokkal szimpatikusabb volt nekem, mint Demir valaha is. Ő virtusban, tudásában sokkal jobban illik Annához. Ő tényleg a nőbe lesz szerelmes, nem a külsejébe és abba a képbe, amit mutat magáról. Bár most nagyon más sorozatban van benne az írónő, ez is nyitva maradt annyira, hogy lehetne még kalandjuk. El is olvasnám, amikor már egy Miklós – Anna páros old meg valami rázós helyzetet. (Vagy Orsika folytatná a család nőtagjainak örökségét.)
Ami viszont nem tetszett: Izabella. Most is kényes cicára hasonlít, aki roppant önző. Most is csak a saját szórakozása, jóléte izgatja. Ugyan levon pár tanulságot, de engem továbbra is irritál ez a nő. Nagyon nem is voltam kibékülve a viszonylagos happy enddel, ami jut neki.
A másik, a regény végére beletett nagy leleplezés. Az több volt, mint túlzás. Minek kellett Annának ilyen meseregényes múlt?
Összességében jól szórakoztam rajta. Kalandos és csajos is.
R. Kelényi: Szulejmán és a kolostor rabja - Mint történelmi romantikus: 80% izgalmas, változatos: egyszerre kalandos és női regény is.
Szubjektíven: 85% a hősnőt bírom, kellően kalandos a történet. Már szimpatikus hőse is van.
Az igazi zsenik nem az egójuknak élnek, hanem a céljaiknak. És ha azt a háttérből is el lehet érni, hát nem tolják magukat a reflektorfénybe. (Réti: Európa halála)
Tudjátok, falvak, városok, amiken át kell mennünk, emberek sokasága. Szerintetek mit fognak szólni, ha meglátják, hogy egy kicseszett óriáspókkal mászkálunk? Nem igazán tehetjük meg, hogy mondjuk pórázt teszünk rá, és megpróbáljuk elhitetni a népekkel, hogy egy eddig felfedezetlen kutyafajta! (Tchaikovsky: Pókfény)
– Ő mutatta meg nekem a Pókiszonyt még kiskoromban, és én még most is irtózom a pókoktól.
– Az egy filmklasszikus – mondta Faisal.
– Ja, csak egy életen át retteg utána az ember.
– Egy újabb érv amellett, hogy egy klasszikus remekműről van szó. (Smith: Moses, a megállíthatatlan)
Február, hétfő, eső: nyerő kombó egy szar naphoz. (Grimaldi: Merci, nagyik!)
A múlt elől nem lehet elmenekülni. Mindenhová velünk jön. Csak úgy küzdhetjük le a múlt szellemeit, ha szembenézünk velük. (York: Hannah és a felföldi)
Ha az öregség kellemes volna, senki nem akarná, hogy véget érjen. Azért ilyen kegyetlenül nehéz, mert így kevésbé teszi vonzóvá a létezést. A vénséget azért találták ki, hogy le tudjunk mondani az életről. (Grimaldi: Merci, nagyik!)
Az egyén lehet értelmes, a tömeg azonban mindig ostoba. (Réti: Európa halála)
Van tartásom, még ha néha meg is ingok, még ha olykor meg is remeg a lábam. Van mire büszkének lennem. Van múltam, amit nem akarok megtagadni, hanem elfogadom olyannak, amilyen volt, mert abból lettem az, aki vagyok! És van mit továbbadnom. (Bauer: Kétszáz éves szerelem)
Ha volt valami, amit megtanultunk azokból a filmekből, amelyeken felnőttünk, az mindenképpen, hogy az élethez is kell kísérőzene, és főleg akkor, amikor a szar már a ventilátor felé kapaszkodik. (Smith: Moses, a megállíthatatlan)
A süteményeknek saját nyelvük van. A citromhéj azt mondja: „Ez a kapcsolat savanyú a számomra.” A narancs ugyanez, csak reményteli. A csokis sütemény azt mondja, minden rendben van a világgal, minden jól van és kiegyensúlyozott, a négy elem harmóniában áll egymással. A vanília azt mondja: óvatosan, unalom. A levendula a reménykedés vagy a sajnálkozás. Néha mind a kettő. A cukrozott rózsaszirmok: „szerintem te megcsalsz”, de a rózsaszín cukorbevonat azt mondja: „Kössünk most szerződést.” A kék gyümölcsök a szomorú napokra valók, amikor az ember igazán érzi a feje fölött a vákuumot, és barátokra, vagy egyszerűen csak egy baráti testre van szüksége. A piros és rózsaszín gyümölcsök a szexet jelentik. Ezt mindenki tudja. A tejszínt soha nem lehet magában enni. Ez a szabály. A fahéj a várakozás, a gyömbér az emlékezés, a szegfűszeg a sebzettség: a tényleges és a szívbeli is. A rozmaring sajnálkozás, a bazsalikom arról szól, hogy igazad van. „Látod, megmondtam” – ez a bazsalikom. A menta az irtózás. A menta süteménynek rossz. A kávé a legnehezebb, és azt mondja: „Még a Földet is megmozgatnám az égen, hogy boldoggá tegyelek. (McDonald: Ordashold)
Minden éjszaka után eljön a hajnal. Akkor újra szükség lesz a szépségre. (P. Horváth: Öt torony)
– Te hol dolgoztál eddig?
– Egy plasztikai sebészeti klinikán Párizsban.
– Ú, az csúcsszuper! Téged grátisz operáltak?
– Kizárólag akkor, amikor nemet változtattam.
Egy pillanatra megkövül, és láthatóan erőlködik, hogy ne fagyjon le a mosoly az arcáról.
– Á, tényleg?
Na jó, ezt komolyan bevette? (Grimaldi: Merci, nagyik!)
Ha a hülyék meddők lennének, száz év alatt kihalna az emberiség. (Réti: Európa halála)
Van egy nagy puskád de azt már elfelejtetted, hogy csak akkor lehetsz biztonságban egy nagy puskától, ha odateszel valamit magad és a puska közé. (McDonald: Ordashold)
Küldetést teljesítős, jóslatos, új életbe beletanulós, mágikus.
A Fény és Sötétség örök harcát vívja – ám megesik, hogy egy mágus rossz útra téved, és a Fény szülöttéből a legnagyobb gonosz lesz a világon. Ilyen volt a Sötét úr is, akinek a legyőzésére esély sincs. Egy jóslat jelent némi reményt, de olyan nehéz a próba, hogy eddig mindenki elbukott az úton. Dion, a papnő különös csapatot gyűjt maga mellé a kalandra: megkérdőjelezhető alakokat, akiknek kétes az erkölcse. Ő felismerte, néha le kell térni a helyes útról, hogy sikert arassanak. Így fordulhat elő, hogy a pókok anyjától az életéért cserébe elfogadják egyik
fiát vezetőnek az útra. Nth a csapat mágusától emberibb alakot kap, és együtt tartanak a Sötét Úr felé járatlan utakon. Közben harcolnak, dűlőre jutnak a hitükkel, és egymással is. Ám a Sötét Úrnál nem az várja őket, amire felkészülhettek volna.
Adrian Tchaikovsky sci-fi regényei nálunk is sikeresek lettek, nem véletlen, hogy már sokan nagyon várjuk az idén megjelenő újabb kötetet. A szerzőnek azonban tágabb az életműve, találunk benne fantasy regényeket is. Egyet a Fumax ki is adott – ez volt a Pókfény.
Ha nagyon röviden a sci-fi regények mellé teszem, azokat jobban szerettem, de nem rossz a fantasy sem a szerzőtől. Volt benne ötlet, ha annyira nem is tartalmas, mint Az idő gyermekei vagy a Hadállat.
A cselekmény izgalmas és pörgős. Egy út, egy küldetés regénye, így a hősök állandóan mozgásban vannak, egyik veszélyből sétálnak bele a másikba. Ezek között találunk harcokat, mint a pókok elleni küzdelmet, de egyéb kihívásokat is. Például Dion rendjében azzal kell szembenézniük, hogy a vallás nem engedné meg azokat a módszereket, melyekkel ők teljesítik a jóslat pontjait. A cél szentesítheti az eszközt?
A kalandok illeszkednek a fantasy zsánerbe, a szereplők jellemében azonban már látunk modern elemeket. Ők nem makulátlan hősök, sőt. Majdnem antihős karakterek. Dion, a csapat vezére, akinek rendíthetetlennek kellene lennie, de folyton kétségek gyötrik. Cyrene harcos, egy íjász, de egyben nő is. Ő komolyan küzd azzal, hogy szereti a férfiak társaságát, az alkalmi együttléteket, amiért romlott nőként lenézik, vagy egy-egy férfi mániásan ki akarja menteni az életéből, és tisztes asszonnyá tenné. Senkit nem érdekel, hogy neki így a jó. Penthos mágus, aki a legerősebb a csapatban, elég erőteljesen szociopata vonásokat mutat. Ő akkor boldog, ha felégethet maga körül mindent. Aztán róla is megtudunk valami meglepő jellemvonást, de azt már nem mesélem el. De ugyanígy mindenkit ki lehetne emelni, miért gyarló ember és nem a Gyűrű Szövetségébe illő Hős.
Különleges figura lett Nth, aki pókból lett emberszerű. Már pókként izgalmas látószöget vitt a történetbe, amikor emberibb lesz, ez csak fokozódik. Bár őt tartják a Sötétség szülöttének, sok szempontból tisztább lény, mint az emberek. Nem tudom nem megjegyezni, hogy vajon azért ez a fantasy jelenhetett meg magyarul, mert ebben már van egy pók? Hídként szolgálhat annak, aki Az idő gyermekeit nagyon szerette?
A történet végére érkezik egy erős csavar is, amivel az egész zsánert visszájára fordítja a szerző. Mint a Vörösingesek Scalzitól, a sci-fi terén, csak itt fantasy témában.
Jól van megírva, meglepő is. Tetszett, bár pont a kedvenc szereplőmnek kell halnia…
Tchaikovsky: Pókfény - Mint fantasy: 85% egyszerre használja és forgatja ki a zsáner elemeit, szinte anti hősökkel.
Szubjektíven: 75% szerettem a humorát, lett kedvenc szereplőm, a csavar is kész.
5: Hand: Vigyázz, Holly Chase – Holly Chase nem ijed meg az árnyékától. Megszokta, hogy neki minden jár, hiszen gazdag és szép is. Még holtában is dirigálna mindenkinek, és simán átlépi a szabályokat. A szerelmért nagy kockázatot is bevállal, és tényleg minden helyzetből kivágja magát. A végére még a jellemfejlődés is összejön neki.
4: Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog – Wavy már születésekor rossz lapokat az élettől. Az anyja mentális beteg, aki a lányát szinte terrorba és elhanyagolva neveli, míg az apja egy banda feje. A lány már gyerekként magáról kell, hogy gondoskodjon, majd az öccse ellátása is az ő nyakába szakad. Wavy azonban helytáll, és még azt a szerelmet is elnyeri, amit a teljes ismerősi köre 
elítél.
3: Böszörményi: Szer’usz világ – Mári fiatal kora ellenére már sok mindenben kipróbálta magát, az utcán is képes volt életben maradni. Mili azonban maga mellé vette cselédnek, amit Mári a lehető legszebben meg is hálál. Amikor gazdája súlyos sérülten kórházban fekszik, amikor Mili a börtönnel néz farkasszemet, a lány minden leleményét összeszedi, és az igazi bűnösök nyomába ered a sajátos humorával, beszédével és 
eszköztárával.
2: George: Üveg hercegnő – miután Pipacs hercegnő és testvérei feje fölül elmúlt az átok, végre a lány fellélegezhetett. Még küldöttségbe is elmegy, amikor az apja elküldi. Itt mindenki 
egy északi herceg szívéért küzd, Pipacs nem. Mégis ő lesz, akire a fiatalember felfigyel: egy lány, aki tánc helyett kártyázik és káromkodik? Aki simán átkokat tör? Ilyen királyné kell neki is!
1: Marly: Coco Chanel és a szerelem illata – Coco Chanel a cselekmény idején már érett nő, de a karakán jelzőt tökéletesen életre kelti. Sikeres üzletasszony, aki forradalmasított a divatot. Tehetséges, több téren. Amikor parfümgyártásra adja a fejét, abból is legendát épít. Közben mer szeretni, újra nyitni a szívét a tragédiák után, és a férfiak a lábai elé is omlanak. Nagy kanállal ette az életet, és maradandót alkotott. Példakép lehet mindenkinek.
Hatalomért küzdős, bosszút állós, családi viszályos, jövőbeli.
A Mackenzie és a Szun család végérvényesen véget akar vetni a Corta Vállalat esélyeinek, már a fontos családtagokat is halottnak vélik. Aki még él, nem tényező. Elosztják maguk között az érdekeltségeket. Azonban Lucas Corta túlélte a merényletet, és nem egyszerűen bosszút akar állni. Mindent vissza akar venni, és véresen megfizetni a családjáért és a hatalmukért. Ezért még várni is képes, hosszú távú terveket kovácsolni. Tudja, a 
Holdon nincs már biztonságban. Egy szövetséges családnál rejtőzik, felkészíti a testét, hogy kibírja a földi gravitációt. Ott pedig mozgásba hozza a szálakat, és a földi rokonokkal is felveszi a kapcsolatot. Amikor lecsap, alig van idő felfogni, ki és miért jön el értük.
Jövőben játszódó sci-fi. A technika már ott tart benne, hogy a Hold is teljesen kolonizált, saját uralkodó családjai és nekik nagyvállalataik vannak. Így a szerző teremthetett egy új társadalmat ott, miközben az alapok a mai civilizációban vannak megágyazva. Már a második kötet érkezett meg, és ott folytatódik minden, ahol az első rész abbamaradt.
Nem is árt, ha az olvasó felidézi előzetesen, mi történt a Luna első kötetében. Azokat a szereplőket mozgatja tovább a szerző, és az események is közvetlen az előzőek folytatása. Nincs is értelme most belekezdeni a sorozatba, ez annyira be van ágyazva az előző részbe. (Aki olvasta, csak már régebben, neki van esélye behozni. Annyi mankó van, hogy emlékeket beidézzen a cselekmény, de annyi nincs, hogy a semmiből összehozza valakinek a fejében az előzményeket.)
A történet elvileg nagyvállalatok csatája a hatalomért, de mivel minden vállalat mögött egy család áll, ez igazából családok háborúja. Amiben ugyanúgy bevetnek erőszakos eszközöket, mint házasságokat. Mondjuk, ebben a kötetben már olyan szinten elharapóztak a viszonyok, hogy az esküvők inkább múltbeli eszközök már csak, nem reális lehetőségek a jelenben.
Abban látszik, hogy a családok vállalatokat képviselnek, hogy ebben a kötetben már egy vállalati puccs a bosszú eszköze. Hamar el is vesztettem a fonalat. Szervezkednek, titkolóznak – fel se nagyon fogtam, hogy éppen mit ügyeskednek benne. Olyan volt, mintha a felszínen semmi nem történne, és erről olvasok. A háttérben szervezkednek, de nem az a lényeg. Azt már látom, amikor megtörténik a csel, és milyen következményei lesznek. De közben kimaradt számomra egy lépés. A kezdet és a vég pipa, de hogy jutottunk egyikből a másikba?
Nem lettek kedvenc szereplőim se. Itt mindenki könyörtelen és véres eszközökkel nyúl a hatalom után. Már a gyerekek is olyan kis mini felnőttek, hogy a hideg kiráz tőlük. Pedig lennének érdekes karakterek benne: Robson, aki Corta apa és Mackenzie anya gyermeke – jó kis lelki válsága lehetne, melyik családhoz tartozik. De nem, ez nem karakterközpontú történet. Világépítős.
Tudományosan és társadalmilag vannak benne érdekes részek. Az lekötött, amikor Lucas a Földre készült, és láttuk, mit tesz a testével a más gravitáció. Érdekesek a farkasok is, akiket nem is nagyon értek még. Ők most farkasemberek, vagy csak máshogy élnek?
A stílusa szárazabb, mint amit szeretek olvasni. De a sci-fi miatt érthető, miért ilyen.
Nem az én regényem, de gyanítom, a zárás előtt nem dobom félre. Még lesz folytatás.
McDonald: Ordashold – Mint sci-fi: 65% összetett világgal rendelkezik, sok körmönfont szereplővel és viszállyal.
Szubjektíven: 20% nem bírom a szereplőket, nem tetszett a cselekmény, túlírtnak is éreztem.
Szeptember
7: Szerencsés: A 13. emelet - krimi 5/5
8. Péret-Fleury: Juliette nagy utazása - női 5/2,5
9. Bauer. Kétszáz éves szerelem - történelmi romantikus 5/3,5
10. Réti: Európa halála - thriller 5/5
11. Grimaldi: Merci, nagyik! - női 5/3,5
12. York: Hannah és a felföldi - történelmi romantikus 5/2,5
Würger: Stella - történelmi romantikus 5/3
13. Smith: Moses, a megállíthatatlan - ifjúsági 5/2,5
P. Horváth: Öt torony - történelmi 5/3
Ezzel pipa a 41. hétnek is az évben.
Történelmi, művészetes, családos, túlélős.
Pécs a Zsolnay-család és – gyár városa. Meghatározza az egész város arculatát, hogy milyen emberek élnek és dolgoznak itt. Minőséget állítanak itt elő, amire sokaknak fáj a foga. A XX. század első felében túl kellett élnie az első világháborút, majd a csehek küldte kém is sok borsot tört a család orra alá. Franz Altmayer még szeretőt is 
úgy választott magának, hogy a titkos máz receptjéhez közelebb jusson. Anna pedig segített, mert el akart innen menni a férfival. A terveket azonban az élet rendszeresen módosította, Anna is más mellett öregedett meg. Majd újabb háború és a szovjeteke következtek. A család próbált kiállni az öröksége mellett, de a politika szelét nem fordíthatták meg.
Történelmi regény – kicsit félve teszem ezt a műfajt a történet mellé. Ha a borítót nézzük, ott regényes krónika szerepel. Ez lenne az, ami jobban kifejezi, milyen is ez a könyv.
Pár évtized történetét meséli el a szerző. Nem egy hősre, nem egy történetre teszi a hangsúlyt. Kiemeli azokat az eseményeket, amelyek meghatározóak voltak Pécs városának életében. Ehhez szervesen hozzátartozik a Zsolnayak életét ért események, de ott is inkább a gyárral kapcsolatosak vannak előtérben, nem a családtagokkal. Krónikaszerű a cselekményvezetés.
Talán egy szál van, ami egyfajta vezetőként összeköti az eseményeket. Franz Altmayer, aki kémkedni érkezett meg Pécsre. Ő bevonja az egyik helyi szépasszonyt, Annát, aki nagyon szabadulni akar a férje mellől. Eleinte Altmayer van az események középpontjában, de ahogy ő lelép a színről, Anna átveszi a helyét. Megtudjuk, hogy alakul az ő további élete.
Elvileg ez egy szenvedélyekkel teli, csalásokkal és viszonnyal teli cselekményszál. Nagyon emberi és gyarló, amiből egy más szerző igencsak szaftos regényt írt volna. Itt viszont krónikaszerűen van megírva a viszony is, minden érzelem ki van irtva belőle. Tárgyszerű, egészen száraz. Nem is volt nagy élvezet olvasni.
Mivel ennyire krónikaszerű a könyv, főszereplőt sem tudok megnevezni belőle. Nem az emberek a fontosak benne. Névről említik őket, esetleg kapunk pár életrajzi adatok, de hogy kik ők, mi jár a fejükben, milyen emberek, ez nem lényeges. Zavart is, azért könnyebb egy regénybe belehelyezkedni, ha van egy szereplő, akinek drukkolhatunk, vagy nagyon utálhatjuk. Itt nincs ilyen. Hiába nagy a Zsolnayak családja is, még tőlük sincs kiemelve egy karakter, akinek az életét lekövettük volna. Ennél nagyobb baj, hogy igazán meg sem ismerjük a családot. Úgy lehet igazán érteni az ő szálaikat, ha alapból megvoltak az ismereteid: ki kinek hogyan a rokona, melyik családi ágba tartozik.
A történelem maga az, ami érdekes a regényben és a cselekményben. Ha az olvasó ismeri is, mi történet abban az évben az országban és a világban, itt meg lehet nézni, az hogyan képződött le ebben az adott városban. Milyen volt a szerb vagy a német, vagy az orosz megszállás alatt? Hogy alakult a város vezetése?
A végén volt az a rész, ami legjobban érdekelt volna, de már csak felsejlik a zárlatban. Amikor jött az államosítás és a kommunista rendszer. Azt felfogni, ami ott is történt… ezért kár, hogy nincs igazán érzelmi vetület a kötetben. Itt volt fájó érzelem bőven.
A történelmi anyaga miatt érdekes volt, de nem igazán regény. Érdekes, de nem szórakoztató.
P. Horváth: Öt torony - Mint történelmi: 65% tablószerű. Sok szereplő, sok esemény, melyekből egy kor rajza épül.
Szubjektíven: 45% zavart, hogy ennyire nem regényszerű. Még csak rendes főszereplő sincs.
Kamaszos, táboros, unokatestvéres, csínytevéses.
Moses még csak 8 éves volt, amikor az unokatestvérével bűnözőset játszottak. Charlie apjának volt egy pisztolya, amiről a fiúk is tudtak. Elővették, azzal játszották el a lelövést. Nem tudták, hogy a fegyver töltve volt. Moses túlélte a lövést, bár pár percig halott volt. Ettől kezdve a fiúk azzal a tudattal éltek, hogy Moses mindig talpra áll, és mindent meg tudnak úszni. Csíny követ balhét, míg Charlie túl messze megy. Mindent fel akar gyújtani, és 
komolyan megsérül. Moses is felelősségre lesz vonva, közösségi munkát kell végeznie. Egy táborba kell kisebb gyerekek mellett kisegítenie. Itt nem csak a saját tettein van lehetősége elmélkedni, de megismerkedik egy különös kislánnyal, aki egy szökött szarvas megszállottja, és más kamasz felügyelőkkel, akiknek szintén megvan a maguk története.
Talán egy könyvben olvastam, hogy az életet kétféleképpen lehet élni: minden tudva, hogy jön a halál. Vagy úgy tenni, mintha halhatatlanok lennénk. Moses és Charlie, a regény hősei az utóbbi szerint élik a mindennapjaikat. A regény pedig arról szól, mit tesz velük, elsősorban Mosesszel, amikor a valóság pofon csapja. Nagyon nem halhatatlanok.
Azt nem tudom, mennyire jó téma ez egy ifjúsági regényben, de itt az lett.
A gond inkább az, hogy nem átérezhetően mesél erről a történet. Ami Charlie sorsa, tragikus. De nem tudtam igazán beleélni magam, senki szenvedésébe. Charlie valahol maga okozza a vesztét, és nem értettem meg, honnan eredt a pusztító hajlama. Az érdekesebb lehetett volna, hogyan lett ilyen és lehet-e változás, de nem így alakult a cselekmény. Helyette Moses szenved, majd lép tovább.
Matty és Michael története is elsikkad a nagy egészben. Más egy teljes regényt ráhúz, majdnem ugyanerre a cselekményre. A lány elmenekül egy bántalmazó kapcsolatból, lesz egy rendes szerelme. Ám terhes, kérdés: ki az apa? Hoover írt is egy ilyen regényt. Itt meg kapnak egy összecsapott fejezetet? Elveszi az egésznek a súlyát, hiába van mögötte egy komoly eset, amit érdemes lenne kivesézni.
A tábor és Pukli. Egyszerűen nincs olyan súlya az esetnek, hogy érdemes legyen ennyit ragozgatni. Egy olyan történetben, ahol van rendőri brutalitás, komoly gyújtogatás, erőszakos párkapcsolat, az kapja a súlyt, hogy egy kislány meg akar keresni egy elkóborolt szarvast? Ok, Moses számára Pukli megmentése a megváltás, de mennyire nem tudott érdekelni…
A szerkezet is érdekes azzal, hogy fejezetről fejezetre ugrálunk vissza a múltba. Moses magában újraéli, átgondolja a közös múltját az unokatestvérével. Valahol ez is része a folyamatnak: meggyászolni, elengedni. Volt egy-egy eset, ami még humoros is volt. De még ezekben is érezni valami baljós előjelet. Mert mi tudjuk, a csínyek hova vezetnek majd.
Stílusában nem nyújt olyan pluszt, amiért megjegyezném vagy alaposabban akarnám olvasni, vagy akár többször elolvasni benne egy-egy részt. Nem nehéz, de irodalmi értékei sincsenek. A témája miatt pedig könnyed nem lehet.
Nehezen olvastam azért is, mert nem lettek szimpatikusak a szereplők. Moses nagyon szenved, gyötrődik – ez mindig elriaszt egy szereplőtől. A többiek csak mellékalakok.
Nem kötött le, egy-egy érdekesebb téma ellenére is untam. Nem az én regényem.
Smith: Moses, a megállíthatatlan - Mint ifjúsági: 50% vesz elő komoly problémákat, érdekesebb az időszerkesztése, de súlytalan.
Szubjektíven: 40% egy-egy szála érdekes volt, de nem szerettem a szereplőket és untam is.